(1879-2023. 12. 21)
(idézet: Sztálin – Rövid Életrajz)
VII
GYŐZELMESEN befejezvén a beavatkozók elleni háborút, a Szovjethatalom megkezdte az áttérést a békés gazdasági építő munkára. A négyesztendei imperialista háború és a három esztendei polgárháború az országot feldúlta. A polgárháború befejeztével a parasztság kifejezésre juttatta elégedetlenségét, a beszolgáltatási kötelezettség rendszerével, azzal, hogy minden fölösleget le kell adnia, és követelte, hogy lássák el elegendő áruval. Az éhség és fáradtság következtében a munkások egy részének soraiban szintén elégedetlenség nyilvánult meg. Az osztályellenség igyekezett kihasználni az ország súlyos gazdasági helyzetét.
A párt előtt az a feladat állott, hogy az ország gazdasági életének minden kérdésében új irányvonalat dolgozzon ki. A Központi Bizottság előtt világos volt, hogy a háború befejezése és a békés építőmunkára való áttérés után a hadikommunizmus rendszere eljátszotta szerepét. A gabonafölöslegek kötelező beszolgáltatására nem volt többé szükség, a parasztoknak meg kellett adni a módot arra, hogy termékeik fölöslegének nagy részét tetszés szerint használják fel. Ez majd lehetővé teszi a mezőgazdaság és az áruforgalom felélénkítését, az ipar felélesztését, a városok ellátásának megjavítását, új gazdasági alap megteremtését a munkások és parasztok szövetsége számára.
De a pártellenes csoportok meg akarták akadályozni a pártot az új irányvonal kidolgozásában. 1920 végén ráerőszakolták a pártra az úgynevezett szakszervezeti vitát. A valóságban ennek a vitának sokkal szélesebb jelentősége volt, mint a szakszervezeti kérdés. Lényegében a harc a parasztsághoz való viszony kérdése körül folyt, a pártnak a pártonkívüli munkástömegekhez való viszonyáról és általában a körül, hogy milyen legyen a párt magatartása a tömegekkel szemben az új helyzetben. A trockisták azt javasolták, hogy a hadikommunizmus „csavarjait még jobban meg kell szorítani”. Áruló politikájukkal, amely a tömegekkel szemben csak merő kényszerítést és parancsolgatást ismert, a párt ellen akarták lázítani a pártonkívüli munkások tömegeit, veszélybe akarták sodorni a Szovjethatalom létét. A trockisták nyomában más pártellenes csoportocskák is felléptek: a „munkásellenzék”, a „demokratikus centralisták”, a „baloldali kommunisták”.
Sztálin Leninnel együtt következetesen keresztülvitte s megvédte a párt irányvonalát és ostorozta a pártnak mindezeket az ellenségeit. A szakszervezeti vita idején Sztálin szervezetileg vezette a harcot az antileninista csoportok ellen és Lenin tételei köré tömörítette a pártot. Sztálinhoz futott be vidékről a pártvonalért folytatott harc menetéről szóló minden adat. Sztálin küldte be azokban a napokban a „Právdá”-ba a helyi szervezetekben folyó vita eredményének adatait, amelyek a párt győzelmét és az antileninista csoportok vereségét szemléltették.
A párt irányvonala győzelmében és a pártnak Lenin köré, a Központi Bizottság lenini többsége köré való tömörülésében igen nagy jelentősége volt Sztálin „Nézeteltéréseink” című cikkének, amely a „Právda” 1921 január 19-i számában jelent meg. Leninnel együtt Sztálin védte meg a párt egységét a pártellenes frakciók és csoportok minden támadásával szemben.
A párt a lenini álláspont körül tömörülve vonult fel a X. kongresszusra, amely a forradalom további győzelmes előnyomulásának főkérdéseit volt hivatva eldönteni. A X. kongresszus (1921 március—április) összefoglalta a szakszervezeti vita eredményeit és túlnyomó szavazattöbbséggel jóváhagyta a lenini álláspontot. A kongresszus rendkívül fontos határozatot hozott arról, hogy a gabonafölöslegek kötelező beszolgáltatásának rendszeréről át kell térni a természetbeni adóra, át kell térni az új gazdasági politikára, amelynek megalkotója és ösztönzője Lenin volt. A X. kongresszus határozata az új gazdasági politikára való áttérésről biztosította a szocializmus építése számára a munkásosztály és a parasztság szilárd szövetségét.
Ezt a főfeladatot szolgálta a kongresszusnak a nemzeti kérdésben hozott határozata is. Az előadói beszédet „A párt soron levő feladatairól a nemzeti kérdésben” a kongresszuson Sztálin mondta.
Sztálin előadói beszéde és a kongresszus határozata szabatosan és világosan jelölte meg a párt gyakorlati főfeladatát a nemzeti kérdésben. Megszüntettük a nemzeti elnyomást, mondotta Sztálin, de ez még nem elegendő; fel kell számolni a múlt súlyos örökségét — az elnyomott népek gazdasági, politikai és kulturális elmaradottságát; segíteni kell nekik abban, hogy e tekintetben utolérjék Közép- Oroszországot. Sztálin harcra hívta fel a pártot a nagyhatalmi, nagyorosz sovinizmus ellen, mint főveszély ellen és harcra a helyi nacionalizmus ellen.
Elmúlt az új gazdasági politika első éve. A XI. kongresszuson (1922 március—április) a párt összefoglalta az új gazdasági politika első évének eredményeit. Ezek az eredmények olyanok voltak, hogy Lenin kijelenthette:
„Egy éven át visszavonultunk. Most a párt nevében azt kell mondanunk: elég volt! Azt a célt, amelyet visszavonulásunkkal el akartunk érni, elértük. Ez az időszak vége felé jár, vagy már be is végződött. Most más cél lép előtérbe — az erők átcsoportosítása.”
A történelmi feladatokat, amelyeket Lenin a kongresszuson kitűzött, meg kellett valósítani. 1922. április 3-án a Központi Bizottság teljes ülése Lenin javaslatára a Központi Bizottság főtitkárává választja Lenin legjobb és leghívebb tanítványát és fegyver- társát — Sztálint. Azóta Sztálin megszakítás nélkül dolgozik ebben a minőségben.
Lenin egészségét az 1918-ban ellene elkövetett merénylet és a szakadatlan megfeszített munka aláásta. 1921 végétől kezdve Lenin egyre gyakrabban volt kénytelen munkáját félbeszakítani. A pártvezetés munkájának főrésze Sztálinra hárult.
Ezekben az években Sztálin óriási munkát végzett a nemzeti szovjetköztársaságok létesítése, majd pedig az összes szovjetköztársaságoknak egy szövetségi államban, a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségében való egyesítése körül. 1922. december 30-án a Szovjetek I. Össz-szövetségi kongresszusa Lenin és Sztálin javaslatára meghozta történelmi jelentőségű határozatát a szovjetnépek önkéntes egyesüléséről a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségében (SzSzKSz — Szovjetunió). Kongresszusi beszédében Sztálin ezt mondta:
„A mai nap fordulatot jelent a Szovjethatalom történetében. Határkövet rak le két időszak között: az egyik a régi, már letűnt időszak, amikor a szovjetköztársaságok, bár együttműködtek, de külön- külön haladtak, mindenekelőtt saját létük kérdésével lévén elfoglalva; a másik az új, már megkezdett időszak, amikor a szovjetköztársaságok külön létének vége szakad, mikor ezek a köztársaságok egy egységes szövetségi állammá egyesülnek, hogy sikerrel vegyék fel a harcot a gazdasági pusztulás ellen, mikor a Szovjethatalom már nemcsak létezésére gondol, hanem arra is, hogy komoly nemzetközi erővé fejlődjék, amely hatást tud gyakorolni a nemzetközi helyzetre, meg tudja azt változtatni a dolgozók érdekében.”
A Szocialista Szovjetköztársaságok Szövetségének megteremtése a lenini-sztálini nemzetiségi politika nagy győzelmét jelentette. A Szovjetunió az azelőtt a cárizmus által elnyomott népeknek a nagy orosz népbe vetett rendületlen bizalma alapján, a Szovjetország népei barátságának szilárd alapján jött létre.
1923 áprilisában folyt le a párt XII. kongresszusa. Az Októberi Szocialista Forradalom győzelme óta ez volt az első kongresszus, amelyen Lenin, betegsége miatt, nem vehetett részt. A kongresszus figyelembe vette határozataiban Lenin minden útmutatását, amelyeket utolsó cikkeiben és leveleiben adott. A kongresszus erélyes csapást mért azokra, akik az új gazdasági politikát úgy akarták feltüntetni, mint visszavonulást a szocialista hadállásokból, s akik azt ajánlották, hogy vegyük magunkra a kapitalizmus jármát. A kongresszus megbélyegezte a trockisták és buchárinisták áruló és kapituláns javaslatait.
A kongresszuson Sztálin tartotta a szervezeti beszámolót a Központi Bizottság tevékenységéről és előadói beszédet mondott a nemzeti kérdésről „Nemzeti mozzanatok a párt- és államépítésben” címmel. Beszámoló beszédében Sztálin átfogó képet adott a párt tevékenységéről, növekedéséről, a párttól a tömegekhez vezető transzmissziós szíjak (szakszervezetek, ifjúsági szövetség, szovjetek stb.) megerősödéséről, levonta az új gazdasági politika (NEP) két évének tanulságait, kijelölte a további előnyomulás feladatait. „Pártunk egybeforrott és tömör maradt, kibírta a rendkívül nehéz fordulatot és szélesre kibontott zászlóval halad előre” — így fejezte be beszámolóját Sztálin.
A kongresszus komoly figyelmet fordított a nemzeti kérdésre. A nemzeti kérdésről mondott előadói beszédében Sztálin hangsúlyozta nemzetiségi politikánk óriási nemzetközi jelentőségét, rámutatott arra, hogy a Kelet és Nyugat elnyomott népei a Szovjetunióban látják a nemzeti kérdés megoldásának mintaképét. Sztálin utalt arra, hogy kemény munkára van szükség a Szovjetunió népei közt fennálló gazdasági és kulturális egyenlőtlenség megszüntetése érdekében. Sztálin erélyes harcra szólította fel az egész pártot a kapitalizmus részleges felélénkülése következtében új erőre kapott nagyorosz sovinizmus és a helyi nacionalizmus ellen. Leálcázta azokat a grúzokat, akiknek nacionalista elhajlásaik voltak, s akiket a trockisták támogattak.
Alig ért véget a XII. kongresszus, amikor a láthatáron a Szovjetköztársaságot fenyegető komoly veszedelem mutatkozott. Angliában és Franciaországban a legreakciósabb és legintervencionistább elemek jutottak hatalomra és új hadjáratot iparkodtak szervezni a Szovjetunió ellen. Ebben az élére állított helyzetben a párt Sztálin vezetése alatt becsülettel állta meg a helyét és nagy győzelmet aratott a diplomáciai fronton. A fenyegetések és ultimátumok helyett 1924-ben Európa valamennyi nagy kapitalista állama elismerte a Szovjetuniót. „Az a tény, hogy mi akkor a nehézségeket legyőztük anélkül, hogy ártottunk volna az ügynek — mutatott rá Sztálin — kétségkívül arról tanúskodik, hogy Lenin elvtárs tanítványai már tanultak egyet-mást mesterüktől.”
1924 januárjában ült össze a XIII. pártértekezlet. Sztálin előadói beszédében összefoglalta a vita eredményeit. Az értekezlet élesen elítélte a trockistákat. Az értekezlet határozatait a XIII. pártkongresszus (1924 májusában) és a Kommunista Internacionálé V. kongresszusa (1924 nyarán) jóváhagyta.
1924. január 21-én Gorkiban, Moszkva mellett meghalt Lenin, a bolsevikok pártjának vezére és alapítója, az egész világ dolgozóinak vezére. Lenin zászlaját, a párt zászlaját magasra emelve vitte tovább Sztálin — Leninnek kimagasló tanítványa, a bolsevik párt legjobb fia, Leninnek méltó utódja és művének nagy folytatója.
Január 26-án nyílt meg a Szovjetek II. Ősszövetségi Kongresszusának gyászülése. Sztálin beszédet mondott: a párt nevében nagy esküt tett:
„Mi kommunisták különös vágású emberek vagyunk. Különös anyagból vagyunk mi gyúrva. Mi vagyunk azok, akik a nagy proletár hadvezérnek, Lenin elvtársnak hadseregét alkotjuk. Nincs nagyobb tisztesség, mint ehhez a hadsereghez tartozni. Nincs nagyobb tisztesség, mint tagnak lenni abban a pártban, amelynek alapítója és vezetője Lenin elvtárs . . .
Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy hordozzuk fennen és őrizzük meg tisztán ezt a kitüntető címet — párttag. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a te végakaratodat! . . .
Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy úgy őrizzük pártunk egységét, mint a szemünk világát. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a te végakaratodat is! . . .
Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy őrizzük és erősítsük a proletariátus diktatúráját. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy erőnket nem kímélve, rajta leszünk, hogy becsülettel teljesítsük ezt a te végakaratodat is! . . .
Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy minden erőnkkel szilárdítsuk a munkások és parasztok szövetségét. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a te végakaratodat is! . . .
Lenin elvtárs fáradhatatlanul beszélt nekünk országunk népei önkéntes szövetségének szükségességéről, a Köztársaságok Szövetsége keretén belüli testvéri együttműködésük szükségességéről.
Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy erősítsük és szélesítsük a Köztársaságok Szövetségét. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a te végakaratodat is! . . .
Lenin nem egyszer mutatott rá arra, hogy a Vörös Hadsereg megerősítése és színvonalának emelése pártunknak egyik legfontosabb feladata . . . Esküdjünk meg hát elvtársak, hogy erőnket nem kímélve rajta leszünk, hogy Vörös Hadseregünket, Vörös Hajóhadunkat megerősítsük . . .
Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy legyünk hívek a Kommunista Internacionálé elveihez. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy életünket sem kímélve rajta leszünk, hogy erősítsük és szélesítsük az egész világ dolgozóinak szövetségét — a Kommunista Internacionálét!”
A bolsevik párt esküje volt ez tanítójának és vezérének, Leninnek, aki örökkön örökké élni fog. Ezt az esküt a párt Sztálin vezetése alatt becsülettel teljesítette és teljesíti.
Lenin halálának első évfordulójára a „Rabócsaja Gazeta” (,,Munkásújság”) szerkesztőségéhez intézett levélben Sztálin ezt írta:
„Emlékezzetek Iljicsre, szeressétek, tanulmányozzátok őt, tanítómesterünket, vezérünket!
Harcoljatok és győzzétek le az ellenségeket, a belsőket és a külsőket — úgy, mint Iljics.
Építsétek az új életet, az új életformát, az új kultúrát — úgy mint Iljics.
Sohase húzódozzatok a munka aprajától, mert a kicsinyből épül a nagy — ez Iljicsnek egyik fontos intelme.”
A szovjetnép rendületlenül követte és követi Sztálin e szavait.
A szocializmus ellenségei, kihasználva előbb Lenin betegségét, majd halálát, igyekeztek letéríteni a pártot a lenini útról, hogy ezzel előkészítsék a kapitalizmus visszaállításának feltételeit országunkban. Különösen bőszen támadták a pártot a leninizmus megátalkodott ellensége: Trockij és csatlósai. A trockisták újabb vitát erőszakoltak rá a pártra. A harc elkeseredett jellegű volt. Sztálin feltárta a trockisták fellépésének politikai lényegét, rámutatott arra, hogy a párt életéről vagy haláláról van szó, fölzárkóztatta a párt kádereit és megszervezte a trockizmus szétzúzását.
1924 novemberében a Szakszervezetek összoroszországi Központi Tanácsa pártcsoportjának teljes ülésén mondott beszédében — „Trockizmus vagy leninizmus” — Sztálin rámutatott arra, hogy a trockizmus elleni harcban az adott időszakban, „a párt feladata az, hogy a trockizmust, mint eszmeáramlatot eltemesse”. Figyelmeztette a pártot arra, hogy az akkori viszonyok között a legfőbb veszedelem a trockizmus.
„A mai helyzetben — mondta Sztálin —, Október győzelme után, az új gazdasági politika jelenlegi viszonyai között, a legveszedelmesebbnek a trockizmust kell tekintenünk, mert ki akarja ölni a forradalmunk erőibe vetett hitet, a munkások és parasztok szövetségének erejébe vetett hitet, azt a hitet, hogy az új gazdasági politika Oroszországát szocialista Oroszországgá fogjuk átváltoztatni”
Sztálin bebizonyította, hogy a trockizmus eszmei megsemmisítése elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy biztosítsuk a további győzelmes előnyomulást a szocializmus felé. Sztálin kijelentette:
„Ha nem zúzzuk szét a trockizmust, akkor az új gazdasági politika körülményei közt nem győzhetünk, nem érhetjük el azt, hogy a mai Oroszország szocialista országgá változzék.”
A trockizmus elleni harcok során Sztálin a pártot a Központi Bizottság köré tömörítette és további harcra mozgósította a szocializmus győzelméért országunkban.
A trockizmus eszmei megsemmisítésében, a leninizmus megvédésében, megalapozásában és továbbfejlesztésében rendkívül nagy jelentősége volt Sztálin 1924-ben megjelent „A leninizmus alapjairól” című elméleti munkájának. Ez a könyv a leninizmus mesteri kifejtése és mély elméleti megalapozása. Az egész világ bolsevikjait látta el akkor és látja el ma is a marxista-leninista elmélet éles fegyverével.
Ez a munka kifejti a leninizmus alapjait, vagyis azt az újat és különlegeset, ami Lenin nevéhez fűződik, amivel Lenin a marxista elméletet továbbfejlesztette. Már maga az a körülmény, hogy megkaptuk a leninizmus kérdéseinek ilyen összefoglalását, hogy Sztálin a lenini örökség egész eszmei tartalmát összegyűjtötte és az új történelmi korszak szemszögéből vizsgálat alá vette, óriási lépést jelentett a marxizmus-leninizmus tudományának fejlődésében. Ez a munka a lenini tanítás valamennyi kérdését rendkívül magas elvi színvonalra emeli. Sztálin e művében a leninizmus klasszikus meghatározását adja. Sztálin megmutatja, hogyan fejlesztette tovább Lenin a marxizmust az új korszaknak, az imperializmus és a proletárforradalmak korszakának viszonyai között.
A népgazdaság helyreállításának munkája vége felé járt. A Szovjetunió nemzetközi és belső helyzete megváltozott. A kapitalista országokban beállt a forradalmi mozgalom ideiglenes apálya, létrejött a kapitalizmus ideiglenes, részleges stabilizálódása. A Szovjetunió elérte a háborúelőtti gazdasági színvonalat. Tovább kellett haladni. Teljes élességében vetődött fel építőmunkánk távlatainak, a szocializmus sorsának kérdése a Szovjetunióban.
Zseniális éleslátással határozza meg Sztálin a forradalom további fejlődésének perspektíváját és konkrét útjait.
„Kívánom a «Dinamó -gyár munkásainak — írta Sztálin 1924-ben —, valamint egész Oroszország munkásainak, hogy az ipar fellendüljön, hogy a proletárok száma Oroszországban a legközelebbi időszakban 20—30 millióra növekedjék; hogy a falvakban a kollektív gazdaság felvirágozzék és befolyása alá vesse a magángazdaságot; hogy a magas fejlettségű ipar és a falu kollektív gazdasága a gyárak proletárjait és a föld dolgozóit véglegesen egy szocialista hadseregbe tömörítse, hogy az oroszországi győzelmet betetőzze a győzelem az egész világon”
Elméletileg összefoglalva a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tapasztalatait, valamint a kapitalista környezetben végzett szocialista építőmunka első éveinek tapasztalatait, Sztálin megvédte és továbbfejlesztette a lenini tanítást a szocializmus egy országban való győzelméről.
1924 decemberében jelent meg Sztálin ismert munkája: „Az Októberi Forradalom és az orosz kommunisták taktikája”. Ebben a munkában Sztálin, megalapozva a lenini tételt a szocializmus egy országban való győzelméről, rámutatott arra, hogy ennek a kérdésnek két oldalát kell megkülönböztetni: egy belső és egy nemzetközi oldalt. A belső oldal: az osztályok egymáshoz való viszonyának kérdése a szocializmust építő országon belül; a nemzetközi oldal: a Szovjetunió, mint az eddig még egyetlen szocialista ország, és a kapitalista környezet egymáshoz való viszonyának kérdése. A belső nehézségekkel a Szovjetunió munkásai és parasztjai teljes mértékben meg tudnak birkózni saját erejükből, gazdaságilag teljes mértékben le tudják küzdeni saját burzsoáziájukat és teljesen fel tudják építeni a szocialista társadalmat. De mindaddig, amíg megvan a kapitalista környezet, megvan a Szovjetunió elleni kapitalista beavatkozásnak és a kapitalizmus visszaállításának veszélye is. Hogy ezt a veszedelmet kiküszöböljük, magát a kapitalista környezetet kell megszüntetni, a kapitalista környezetet azonban csak annak eredményeképpen lehet megszüntetni, hogy a proletárforradalom legalább is néhány országban győzedelmeskedik. Csak akkor lehet majd a szocializmus győzelmét a Szovjetunióban teljes, végleges győzelemnek tekinteni.
Sztálinnak ezek a tételei szolgáltak a XIV. pártértekezlet (1925. április) történelmi jelentőségű határozatának alapjául. Az értekezlet megerősítette a lenini-sztálini célkitűzést a szocializmusnak a Szovjetunióban való győzelmére, mint párttörvényt, amely a párt összes tagjai számára kötelező.
A moszkvai pártszervezet pártaktívájának gyűlésén Sztálin „Az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt XIV. értekezletének eredményeiről” tartott előadásában különösen arra hívta fel a figyelmet, hogy a középparasztokat be kell vonni a szocializmus építésébe. Sztálin ezt mondta:
„A fődolog most abban van, hogy a középparasztokat a proletariátus köré tömörítsük, hogy újból megnyerjük őket. A fődolog most abban van, hogy összefogjunk a parasztság zömével, anyagi és kulturális színvonalát felemeljük és ezzel a zömmel együtt haladjunk előre a szocializmus felé vezető úton. A fődolog most abban van, hogy a szocializmust együtt építsük a parasztsággal, okvetlenül a parasztsággal együtt és okvetlenül a munkásosztály vezetése alatt, mert a munkásosztály vezető szerepe a legfőbb biztosítéka annak, hogy az építőmunka a szocializmus felé vezető úton fog majd haladni.”
1925 decemberében nyílt meg a XIV. pártkongresszus. A Központi Bizottság politikai beszámolójában Sztálin a Szovjetunió politikai és gazdasági ereje gyarapodásának világos képét rajzolta meg. Ámde, mondotta Sztálin, mi nem elégedhetünk meg ezekkel a sikerekkel, mert országunk még mindig elmaradt, agrár ország. Ahhoz, hogy országunk gazdasági önállóságát biztosítsuk, és védelmi képességét megerősítsük, ahhoz, hogy megteremtsük a szocializmus győzelméhez szükséges gazdasági alapot — országunkat agrárországból ipari országgá kell változtatnunk.
A XIV. kongresszus szószékéről a párt vezére ezt mondta:
„Országunkat agrárországból ipari országgá változtatni, amely képes legyen a szükséges üzemi felszereléseket saját erejével előállítani — ez a mi általános irányvonalunk lényege, alapja.”
A szocialista iparosítás sztálini tervével a kapituláló Zinovjev és Kámenjev szembe akarta állítani a maga „tervét”, amelynek értelmében a Szovjetuniónak agrárországnak kellett volna maradnia. Ez a Szovjetunió szolgaságba vetésének árulóktól kiagyalt terve volt, amely a Szovjetuniót kezén-lábán megkötözve kiszolgáltatta volna az imperialista ragadozóknak.
Sztálin lerántotta az álarcot ezekről a gyalázatos kapitulánsokról, feltárta trockista-mensevik mivoltukat.
A XIV. kongresszuson Sztálin hangsúlyozta, hogy a szocializmus építésének munkájában a pártnak egyik legfontosabb feladata a munkásosztály szilárd szövetsége a középparaszttal.
A párt alapvető feladataként a kongresszus a szocialista iparosítás végrehajtását — a szocializmusnak a Szovjetunióban való győzelméért vívott harcot határozta meg.
A kongresszus után, 1926 elején jelent meg Sztálin munkája: „A leninizmus kérdéseihez”. Ebben a történelmi jelentőségű munkában Sztálin eszmeileg megsemmisítette a zinovjevisták likvidátori és kapituláns „filozófiáját” és megalapozta a XIV. pártkongresszus irányvonalát, azt a vonalat, mely az ország szocialista iparosítására és a szocialista társadalom felépítésére vett irányt. Sztálin felfegyverezte a pártot és a munkásosztályt a szocialista építőmunka győzelmébe vetett törhetetlen hittel.
A bolsevikok pártja, miután erőt gyűjtött és eszközöket halmozott fel s a kapitulánsokat és kishitűeket útjából félrelökte, elvezette az országot egy új történelmi szakaszhoz, a szocialista iparosítás szakaszához.
A kishitűekkel és kapitulánsokkal, a trockistákkal és zinovjevistákkal, a buchárinokkal és kámenjevekkel folytatott harcban véglegesen kialakult, Leninnek a csatasorból való kiválása után, pártunknak az a vezető góca Sztálin, Molotov, Kalinin, Vorosilov, Kujbysev, Frunze, Dzerzsinszkij, Kaganovics, Ordzsonikidze, Kírov, Jaroszlavszkij, Mikoján, Andrjéjev, Svernjik, Zsdánov, Skirjátov és mások személyében — amely Lenin dicső lobogóját megvédelmezte, a pártot Lenin köré tömörítette és kivezette a szovjetnépet az ország iparosításának és a mezőgazdaság kollektivizálásának széles útjára. Ennek a gócnak vezetője s a párt és az állam vezető ereje Sztálin elvtárs volt.
Sztálin mesterien teljesíti a párt és a nép vezére feladatait és az egész szovjet nép teljes erejével támogatja, mindazonáltal tevékenységében nem engedi magához férkőzni az önhittségnek, hivalkodásnak, öntetszelgésnek még az árnyékát sem. Ludwig német íróval folytatott beszélgetésében hangsúlyozza a lángelméjű Lenin óriási szerepét hazánk átalakítása terén, önmagáról Sztálin egyszerűen csak ezt mondta: „Ami engem illet, én csak tanítványa vagyok Leninnek, és célom, hogy méltó tanítványa legyek.”
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
