(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
XIX.
Nehéz szavakban kifejezni a szovjet katonák akkori érzéseit.
Nyikolaj Vasziljev törzsőrmester, aki a 266. lövészhadosztály 832. tüzérezrede 6. ütegének lövegparancsnoka volt, így emlékezik:
– Már sötétedett, amikor ütegünk fölért a magaslatokra, ahonnan látni lehetett a hatalmas várost. Öröm és lelkesedés töltött el bennünket: ez az utolsó ellenséges terepszakasz, s elérkezett a leszámolás ideje! … Nem is vettük észre, hogy egy gépkocsi érkezett, amelyből parancsnokunk, Berzarin tábornok szállt ki. Üdvözölt bennünket, majd utasította parancsnokunkat: „A Berlinben levő fasisztákra – tűz!” Az biztos, hogy soha előtte nem cselekedtünk oly buzgón és összehangoltan …
A lövedékekre Malanya Jurcsenko szanitéc bajtársnőnk ezeket írta: „Sztálingrádért, a Donyec-medencéért, Ukrajnáért, az árvákért és özvegyekért, az anyák könnyeiért!”
A Berlin keleti részéért vívott harcokban különösen kitűnt a 94. gárdahadosztály 286. (parancsnok A. N. Kravcsenko alezredes) és 283. gárda-lövészezrede (parancsnok A. A. Ignatyev alezredes).
A harcosok tömeges hősiességet tanúsítva törtek előre. A 283. gárdaezred előrenyomulását egy sarokház akadályozta. Alekszej Kuznyecov század-pártszervező és társai tudták, hogy arcból nagyon nehéz elfoglalni ezt a jól megerődített házat. Ezért rejtve megkerülték és hátulról csaptak le a fasisztákra. A támpontot elfoglalták.
Hallatlan hőstett fűződik a 283. gárdaezredhez tartozó I. P. Ukraincev főhadnagy nevéhez. Az egyik házban kézitusára került sor. A főhadnagy rávetette magát az ellenségre. Kilenc fasisztát szúrt le a bátor tiszt. Példáját követve Sztyepan Grobazaj őrmester rajával több tucat hitleristát semmisített meg.
Ezekben a harcokban halt hősi halált Nyikolaj Gorselev százados, a 94. gárdahadosztály Komszomol-vezetője. Személyes bátorságával lelkesítette a harcosokat, s mindig ott volt, ahol a harci siker született. Bátorságáért, a katonákkal és a tisztekkel való lelkes törődéséért tisztelte és szerette a hadosztály valamennyi harcosa.
Április 22-én szép sikert ért el a Berlin elleni roham során a 9. lövészhadtest, amelynek élén I. P. Roszloj vezérőrnagy, a Szovjetunió Hőse állt. E hadtest harcosai lendületes rohammal elfoglalták Karlshorstot, Köpenick egy részét, s menetből átkeltek a Spreen.
Ahogy nekem elmondták, az itteni harcokban különösen kitűnt az a rohamosztag, amelyet F. U. Galkin alezredes, a hadosztályparancsnok helyettese vezetett. Karlshorst elfoglalása után az osztag a Treptow-park irányában támadott és menetből birtokba vette a berlin-rumelsburgi hatalmas villanyerőművet, amelyet a hitleristák robbantásra készítettek elő. Amikor Galkin osztaga betört a villanyerőmű területére, az teljes üzemmel dolgozott. Az erőművet aknamentesítették. Az ott maradt dolgozókkal jó kapcsolatot teremtettek, s azok vállalták, hogy tovább üzemeltetik az erőművet.
Az erőmű szervezett és hősies elfoglalásáért, a Spreen való lendületes átkelésért, sok fontos objektum elfoglalásáért Galkin alezredest és két beosztott alezredesét, A. M. Ozsogint és A. N. Levint a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki.
A Spreen való átkeléskor bátran tevékenykedett a Dnyeperi Katonai Flottilla 1. folyami hajós dandára, különösen pedig e dandár siklóhajós osztaga M. M. Kalinyin hadnagy parancsnoksága alatt. A heves tűz ellenére Georgij Dudnyik főtörzsőrmester naszádja átszállította a 301. lövészhadosztály néhány századát a túlpartra.
Az átkelés alatt egy ellenséges akna nyomán tűz ütött ki a naszádon. Georgij Dudnyik főtörzsőrmester súlyosan megsebesült. Sebesülése és a tűz ellenére átvezette naszádját, a deszant partra szállt, a tüzet eloltották és a naszád visszatért a mi oldalunkra. Dudnyik ezt már nem érte meg …
Egy másik naszád gépésze, A. J. Szamohvalov, a deszantolás idején rendkívüli bátorságot és helytállást tanúsított. Az ellenséges tűzben kijavította a megrongálódott naszádot, majd amikor a parancsnok elesett, helyére állt és folytatta a csapatok átszállítását.
A Dnyeperi Katonai Flottilla 1. „Bobrujszki” dandárénak harci helytállásáért és hősiességéért a Legfelsőbb Szovjet Elnökségének 1945. május 31-i rendeletével a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki M. M. Kalinyin hadnagyot, G. G. Dudnyik, G. P. Kazakov, A. P. Paskov főtörzsőrmestert, N. A. Baranov, A. J. Szamohvalov, M. T. Szotnyikov, N. A. Filippov és V. V. Cserinov matrózt. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Dnyeperi Katonai Flottilla pedig megkapta az Usakov Érdemrend Első fokozatát.
Április 24-én az 5. csapásmérő hadsereg – súlyos harcokat folytatva – sikeresen nyomult előre az Alexanderplatz, a Vilmos császár palotája, a berlini városháza és a Birodalmi Kancellária felé.
Figyelembe véve az 5. csapásmérő hadsereg igen sikeres előrenyomulását, valamint parancsnokának, N. E. Berzarin vezérezredesnek, a Szovjetunió Hősének kiemelkedő érdemeit, április 24-én őt nevezték ki Berlin első szovjet városparancsnokává és a városban levő szovjet helyőrség parancsnokává.
Ezekben a napokban Vszevolod Visnyevszkij író a következőket jegyezte fel naplójába: „Városparancsnokul »N« csapásmérő hadsereg parancsnokát, Berzarin vezérezredest nevezték ki. Ő a Vörös Hadsereg egyik legkulturáltabb tábornoka. Van tekintélye.”
Nyikolaj Erasztovics Berzarin a kommunista párt hű fia, nagyszerű hazafi, erős akaratú, tapasztalt, fegyelmezett parancsnok volt. Mint hadseregparancsnok kitűnt hadvezéri képességeivel a iasi-kisinyovi, a visztula-oderai, a berlini és más hadműveletekben. Nagy hozzáértéssel vett részt a hadműveletek kidolgozásában, mesterien vezette csapatait és hajtotta végre a magasabb parancsnokság utasításait. Munkájában mindig a kommunistákra támaszkodott.
Kiváló segítőtársa volt Fjodor Jefimovics Bokov, a haditanács tagja. Ő korábban a vezérkarnál dolgozott, ahol óriási hadműveleti-hadászati és szervezési tapasztalatokra tett szert.
Április 25-én egyre elkeseredettebb harcok folytak Berlin központjában. Az ellenség a szilárd védelmi csomópontokra támaszkodva szívósan ellenállt.
Bár csapataink súlyos veszteségeket szenvedtek, lelkesítették őket a sikerek, s bátran törtek előre Berlin központja felé, ahol még Hitlerrel az élen ott tartózkodott a német fővezérség. Erről a német rádiótáviratokból szereztünk tudomást: Hitler hisztérikusan követelte hadseregeitől, hogy mentsék meg Berlint, nem tudva, hogy azokat már szétverték az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front csapatai.
Április 29-én szörnyű harcok dúltak a város szívében.
A városháza felé a 266. lövészhadosztály 1008. (parancsnok V. N. Boriszov ezredes) és 1010. lövészezrede (parancsnok M. F. Zagorodszkij ezredes) támadott. E hadosztály harcosai sok nagyszerű hőstettel tűntek ki, amelyekről a roham résztvevői számoltak be nekem azokban a napokban.
N. V. Bobiljov százados zászlóalja kapta azt a feladatot, hogy M. A. Alekszejev őrnagy zászlóaljával együtt foglalja el a városházát. A harckocsik és rohamlövegek támogatásával támadó harcosok oly erős tűzbe kerültek, hogy egyszerűen lehetetlen volt az utcán előrejutniuk.
Elhatároztuk, hogy a házfalakon réseket robbantva, azokon át jutnak el a városházáig. A műszakiak ellenséges tűzben helyezték el a robbanóanyagokat, s egyik házfal a másik után dőlt le. Még el sem oszlott a robbanás füstje, amikor a rohamcsoportok áttörtek az átjárókon, és közelharcban megtisztították az ellenségtől a városházát fedező épületeket.
A harcba beavatkoztak a harckocsik és a nehéz rohamlövegek is. Néhány lövéssel bezúzták a városháza súlyos vaskapuját, réseket ütöttek falain, s ködgránátokkal rejtették a gyalogságot. Az egész épületből sűrű füst gomolygott elő.
Elsőként K. Magyenov hadnagy szakasza tört be az épületbe. A bátor hadnaggyal vállvetve küzdött N. P. Kondrasev, K. J. Krjutcsenko, I. F. Kaspurovszkij és még sok más harcos. Az előcsarnokba és a folyosókra kézigránátokat dobtak. Minden egyes szobát harccal kellett megtisztítaniuk.
Az 1008. lövészezred 1. zászlóaljának Komszomol-szervezője, K. G. Gromov alhadnagy felmászott a városháza tetejére. Az utcára hajította a horogkeresztes zászlót, s helyére tűzte a mi vörös lobogónkat. A városházáért vívott harcokban tanúsított hősiességéért és bátorságáért Gromov alhadnagy megkapta a Szovjetunió Hősét megillető „Aranycsillagot”.
A Berlin központja felé sikeresen támadó 5. csapásmérő hadsereg jól együttműködött a 3. csapásmérő, a 2. gárda-harckocsi- és a 16. légi hadsereggel, továbbá más egységekkel. A város központjában elért gyors sikereket a támadó hadseregek együttműködésének ügyes megszervezése tette lehetővé.
Ezt említve, elsősorban az 5. hadsereg törzsfőnökének, A. M. Kuscsev tábornoknak, helyettesének, Sz. P. Petrov tábornoknak, A. D. Szinyajev felderítő főnöknek, V. K. Popovnak, a törzs pártszervezőjének, V. F. Falin híradó főnöknek és a törzs más tisztjeinek nagyszerű munkájára kell emlékeznem.
A harc a végéhez közeledett.
És mégis, miben reménykedtek a hitlerista vezetők a Németország számára oly válságos pillanatban?
Keitel mondotta kihallgatásakor: „1944 nyarától Németország azért folytatta a háborút, hogy időt nyerjen, abban reménykedve, hogy a különböző államok, a különböző hadvezérek, hadseregek és flották által viselt háborúban, a különféle erők kombinációja következtében bármikor teljesen megváltozhat a helyzet. Folytattuk tehát a háborút, s vártuk azokat az eseményeket, amelyeknek be kellett volna következniük, de nem következtek be.”
Berlin eleste előtt Hitler már nem számíthatott semmiféle fordulatra, s kiadta a jelszót: „Jobb, ha Berlint átadjuk az amerikaiaknak és az angoloknak, mint ha az oroszok elpusztítanák”.
A Berlinben foglyul ejtett német katonák mondották: „A tisztek azt hangoztatták, hogy minden erővel meg kell akadályozni, hogy Berlint az oroszok foglalják el. Ha a várost feladjuk, csakis az amerikaiaknak adjuk át”.
A berlini ütközet fordulóponthoz érkezett. Május 1-re valamennyien végezni akartunk a berlini csoportosítással. Az ellenség, bár már a végét járta, tartotta magát, védett minden házat és pincét, minden emeletet és háztetőt.
E fanatikus ellenállás ellenére harcosaink egyik lakótömböt a másik után foglalták el. Kuznyecov, Berzarin, Bogdanov, Katukov és Csujkov tábornokok csapatai egyre közelebb kerültek Berlin szívéhez.
1945. április 30. emlékezetes nap a szovjet nép számára a fasiszta Németországgal vívott harcának a történetében.
Ezen a napon, 14 óra 25 perckor a 3. csapásmérő hadsereg (parancsnok V. I. Kuznyecov tábornok, a haditanács tagja A. I. Litvinov tábornok) csapatai elfoglalták a Reichstag nagy részét.
A Reichstagért igen véres csata folyt. A hozzá vezető utcákat erős épületek fedezték, amelyeket szervesen bekapcsoltak a berlini védelem központi, kilencedik szektorába. A Reichstag környékét fanatikus SS-egységek védték, mintegy 6000 ember, harckocsikkal, rohamlövegekkel és tüzérséggel ellátva.
A Reichstagot a megerősített 150. „Idricki” hadosztály (3. csapásmérő hadsereg) rohamozta meg egy tapasztalt tábornok, V. M. Satilov, a Szovjetunió Hőse irányításával. E hadosztályt a hadsereg 23. harckocsidandára és más egységei támogatták. E történelmi jelentőségű rohamot személyesen figyelte Kuznyecov hadseregparancsnok, aki állandó összeköttetésben volt velem.
Április 30-án 15 óra körül felhívott harcálláspontomon és örömmel jelentette:- Vörös zászló leng a Reichstagon! Hurrá, marsall elvtárs!
– Drága Vaszilij Ivanovics – feleltem -, szívből gratulálok neked és valamennyi katonádnak e nagyszerű győzelemhez. Ezt a történelmi jelentőségű tettet soha nem felejti el a szovjet nép. És mi a helyzet a Reichstagban?
– A felső emeletek néhány szegletében és a pincében még harcolunk – jelentette Kuznyecov.
Május 1-én este a megmaradt 1500 német megadta magát. Teljesen megtisztítottuk a Reichstagot az ellenségtől.
A Reichstag parancsnokává a 150. hadosztály egyik ezredparancsnokát, Fjodor Matvejevics Zincsenkót nevezték ki.
Berlinért életre-halálra folyt a harc. Hazánk távoli tájairól, Moszkvából, a hős Sztálingrádból és Leningrádból, Ukrajnából, Belorusszijából, a Baltikumból, a Kaukázusontúlról s a többi köztársaságból jöttek idáig harcosaink, hogy leszámoljanak azokkal, akik hazánk szabadságára törtek. Sokuknak még be sem hegedt az előző harcokban kapott sebük. A sebesültek sem hagyták el sorainkat. Mindenki tört előre. Mintha nem is négy éve folyna a háború: mindenkiben lángolt a lelkesedés, hogy ott legyen a nagy pillanatnál, amikor győzelmi zászló leng Berlin fölött.
Lelkesedés és kitartás hatotta át harcosainkat. Hadseregünk érettsége, a háború idején megtett fejlődése tükröződött a berlini ütközetben. A katonák, tiszthelyettesek, tisztek és tábornokok alkotó szelleme, határozottsága és bátor odaadása nyilvánult meg a berlini hadműveletben. Pártunk nevelte őket a Nagy Honvédő Háborúban tapasztalt harcosokká, kiváló katonákká, s e tapasztalat és tudás talaján fejlődött hadművészetünk.
Mennyi gondolat fordult meg a fejünkben azokban a boldog percekben! Emlékeztünk a Moszkva alatti súlyos ütközetre, amelyben csapataink hősiesen helytállva nem engedték be az ellenséget fővárosunkba, magunk előtt láttuk Sztálingrád be nem hódoló romjait, a súlyos ostromot álló hős Leningrádot és Szevasztopolt, amint egymás után veri vissza a dühödt hitlerista csapatok rohamait. Emlékeztünk a kurszki győzelemre, lerombolt falvaink és városaink ezrére, a háború szörnyűségeit bátran viselő népünkre, s azokra, akik a fasiszta hordák áldozataivá váltak.
És most, utunk végén, láttuk, hogy népünk szenvedései, áldozatai nem voltak hiábavalóak – porrá zúztuk a fasiszta Németországot, győzött igaz ügyünk!
Május 1-én már csak a Tiergarten és a kormánynegyed maradt a fasiszták kezén. Itt állt a Birodalmi Kancellária, amelynek udvara alatt volt Hitler főhadiszállásának óvóhelye.
Ezen a napon Martin Bormann a következőket írta naplójába: „Birodalmi Kancelláriánk romokban hever.”
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
Fotó: 
