“EZ bizony ELKESERÍTŐ…” bővebben

"/>

EZ bizony ELKESERÍTŐ…

Hogy lesz itt változás? Úgy, “hogy ez a vajda egyszer meg fog halni”

Karácsony Gergely, Steiner Kristóf és Hujber Ferenc is ott volt a sok ezer felvonuló között az idei Pride-on, ahol a résztvevőket arról kérdeztük, szerintük milyen irányba halad Magyarországon a melegek elfogadása. Az ellentüntető Hatvannégy Vármegye egyik tagja szerint az a baj, hogy az LMBTQ-szervezetek átformálják a rendőrség gondolkodását.

(telex)

Bal-Rad komm: “…hacsak nem készíti elő a terepet…”

“Deutsch Tamás szerint eljött az idő, hogy Szájer József visszatérjen

A Néppártban folyamatosan »baráti tűz« alatt voltunk, az egész olyan volt, mint egy toxikus munkahelyi környezet,
ahol – miközben a versenytársakkal küzdesz a piacon – a kollégáidtól sokkal durvább támadásokat kapsz, mint az ellenfeleidtől

– mondta az Indexnek adott interjújában Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője. A kilépés szerint szélesítette, bővítette a mozgásterüket. Mint mondta, a párt úgy érezték magukat, mint „a Kádár-korszakban, ahol a folyamatos öncenzúra teljesen szétzilálta a rendszerkritikus értelmiséget”…

…Deutsch egykori képviselőtársa, Szájer József visszatéréséről is szót ejtett. A Fidesz alapító tagja 2020. december 31-ei hatállyal mondott le az európai parlamenti képviselői helyéről, a döntését november végén jelentette be. Nem sokkal ezután egy belga lap írt arról, hogy egy magyar EP-képviselő az ereszen keresztül menekült el egy brüsszeli orgiáról, amiért a rendőrök igazoltatták, és drogokat találtak nála. Hamar kiderült, hogy Szájerről van szó.

Szájer Józsefnek szerintem már újra játékban kellene lennie, mert szükség van a tudására és a tapasztalatára, de az esetleges visszatérése az ő személyes döntése. Józsi helyzetét leginkább egy olyan sportolóéhoz lehet hasonlítani, akinek volt egy súlyos sérülése, de már újra teljes értékű edzésmunkát végezhet

– vélekedett Deutsch, hozzátéve, hogy azt pontosan nem tudja, hogy mi lehetne a feladata, de szeretné, ha visszatérne.

Józsi soha nem tagadta a szexuális irányultságát, de valóban nem tett a nagy nyilvánosság előtt manapság oly divatos bejelentést, coming outot. (…) Kíváncsi leszek majd, hogy az LMBTQ-közösséggel egyébként oly annyira rokonszenvező liberális és baloldali politikusok és megmondóemberek hányszor fogják majd őt – nyilvánvalóan az európai értékek nagyobb dicsőségére – simán »lebuzizni«

– mondta a kormánypárti politikus. – írja a 24.hu.

“…Józsi soha nem tagadta a szexuális irányultságát…” – ÉS AZ OMINÓZUS BRÜSSZELI DROGOS BUZIORGIÁRÓL IGYEKEZETT ELSURRANNI! – “…de valóban nem tett a nagy nyilvánosság előtt manapság oly divatos bejelentést, coming outot…”

Hát ez a Szájer Josephina megcsinálta a döbrögista NER alapvetését, a TÁKOLMÁNYT! 

ÉS MOST VISSZAVÁRJÁK – ÓHAJTJÁK A vajdaelit vezíregyedei! Ezek a “…Kádár-korszakban, a folyamatos öncenzúrára kényszerített és teljesen szétzilált rendszerkritikus értelmiségiek…”

Hát bizony Drága Felejim! – az ide “becopyzott” VÉLEMÉNYEK TÖBB MINT ELKESERÍTŐEK! 

BÁRMELYIKET NÉZZÜK IS! 

“EZ bizony ELKESERÍTŐ…” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Ha véletlenül vissza térne(remélem nem) akkor vajon vissza füzetné azt a negyven milliós végkielégítést is amivel elosont ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com