„Vagy – vagy…!” bővebben

"/>

Vagy – vagy…!

A rendőrség szerint a szerbiai iskolai lövöldözés itthon is több gyereknek adhatott ötleteket

A rendőrség szerint a szerbiai iskolai lövöldözés itthon is több gyereknek adhatott ötleteket

„A szerbiai tragédiát követően mi, a magyar rendőrség azt tapasztaltuk, hogy nem egy olyan bejelentés érkezett a rendőrséghez, vagy nem egy olyan esetről szereztünk tudomást, ahol szinte kizárólag fiatalkorú, adott esetben gyermekkorúak tettek olyan jelzést zárt közösségi csoportban, barátnak szólva, hogy mi lenne, ha”

– mondta Gál Kristóf, a rendőrség szóvivője az „Iskolai lövöldözések: hogyan előzhetők meg? Kik a lehetséges elkövetők? Mire figyeljen a szülő, az iskola és a környezet?” témában tartott újságírói háttérbeszélgetésen, amit az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szervezett csütörtök délelőttre.

A rendőrség tájékoztatásából arra lehetett következtetni, hogy a tudomásukra jutott információk szerint több magyar fiatal a szerbiaihoz hasonló iskolai lövöldözést tervezhetett, de a rendőrség semmilyen részletet nem árult el az esetekről. Viszont azt kiemelték, hogy ezeknek a gondolatoknak az ötletgazdája a szerbiai tragédia lehetett. A konkrét ügyekben azonban a lehetősége sem merült fel a tényleges bűnelkövetésnek, a kiskorúak közelében nem volt fegyver.

A beszélgetés résztvevői Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója, Oláh-Paulon László rendőr alezredes, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője és Oszik Márta, tanácsadó szakpszichológus, katasztrófa- és kríziskezelő szakpszichológus voltak.

Honnan lehet felismerni, ha valaki iskolai lövöldözésre készül?

A téma aktualitását több dolog adja: egyrészt, ahogy a szóvivő is célzott rá, május elején iskolai lövöldözés volt Belgrádban, amiben több diák és egy iskolaőr is meghalt, a szerb oktatási miniszter pedig le is mondott a történtek után. Április elején pedig egy magyar fiatal letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, aki a gyanú szerint iskolai lövöldözésre készült és ötven diákkal akart végezni.

Bár ahhoz képest, hogy Amerikában mennyi iskolai lövöldözés fordul elő, Európában és főleg Magyarországon ezek egyáltalán nem gyakoriak. Ennek egyik oka lehet a fegyvertartás: köztudottan az Egyesült Államokban messze a legmagasabb a világon a lakosság körében tartott lőfegyverek száma, ott 100 lakosra 120 fegyver jut a statisztikák szerint. Szerbiában a kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál, és az országban eleve történelmi, kulturális hagyománya van a fegyvertartásnak. Szerbiában 100 lakosra átlagosan 39 lőfegyver jut – ez a szám Európában a legmagasabb, és csak a szomszédos Montenegróban hasonló az arány. Ehhez képest Magyarországon ugyanennyi emberre 10,5 lőfegyver jut, ami alacsonyabb az európai átlagnál.

Azonban önmagában a lőfegyverek elterjedésétől még nem fog valaki elkövetni iskolai lövöldözést. Az okoknál több dolog együttes hatását érdemes vizsgálni. Oszik Márta szakpszichológus a beszélgetésen elmondta, hogy honnan ismerheti fel a környezet, ha egy diák esetleg iskolai erőszak elkövetésére készül. A szakértő szerint akik valamilyen iskolai támadást terveznek, azok elkezdik „kiszivárogtatni” előtte a jeleket: akár verbálisan tesznek erre utalásokat, akár például rajzokon keresztül. A szakértő szerint oda kell figyelni arra, ha valakinek megváltozik a viselkedése, például elkülönül a többiektől.

Általánosságban jellemző lehet ezekre a fiatalokra, hogy az érzelmeiket nehezen tudják megfogalmazni, esetleg ők maguk is iskolai erőszak áldozatai, nem tudják kinek elmondani a problémáikat.

Emellett egy iskolai erőszakot tervező fiatalnak általában nincs lehetősége arra, hogy az agresszív impulzusait megfelelően levezesse: akár sporttal, művészeti tevékenységgel.

Az iskolai lövöldözést elkövető szerb fiatalt például ignorálták a közösségeiben, kizárták a beszélgetésekből, a játékokból egész életében. Aleksandar Vučić szerb államfő szerint a fiú nem volt bántalmazás célpontja, de nem voltak barátai, nem fogadta be az új osztálya.

Aleksandar Vučić szerb államfő és Bratislav Gašić szerb belügyminiszter megtekinti a fegyveramnesztia keretében leadott arzenált Smederevo közelében 2023. május 14-én – Fotó: Dimitrije Goll / Szerb elnökség / EPA / MTI

A miskolci iskolai lövöldözést tervező fiatal édesanyja úgy jellemezte a fiát, mint aki egy nagyon különleges, visszahúzódó, szerény, magának való gyerek, akinek a legjobb barátja a kutyája, beilleszkedési zavarral küzdött, sok probléma volt vele. Nagyszülei halála után depressziót diagnosztizáltak nála. Egy éve gyógyszert is szedett, illetve magántanuló lett. Édesanyja szerint 17 éves fia előbb bántaná önmagát, mint ártatlan idegeneket. Viszont fiát kiskorától érdekelték a fegyverek, imádta a lövöldözős videójátékokat, a netes világba menekült.

A 17 éves fiatal a világban elkövetett iskolai lövöldözések iránti szimpátiájának adott hangot a közösségi platformokon, lőfegyvert használókról, fegyveres konfliktusokról, bűnözőkről posztolt, és kifejezte azt a vágyát, hogy maga is fegyvert használhasson.

Nem terveznek rendszerszintű átalakítást

Garamvölgyi László szerint a bűncselekményeket jobb megelőzni, mint büntetni. Az igazgató úgy gondolja, hogy ezért a prevencióra kell helyezni a hangsúlyt, ami össztársadalmi felelősség. De két nagy kihívást lát ebben: az egyik egy társadalmi probléma, ez a társadalmi frusztráció, ami mindenkire, így a fiatalokra is hatással van. A másik egy fiziológiai tényező: a fiatalok bizonyos agyi funkcióinak fejlődése 25 éves korra fejeződik le, előtte nehezebben ismerik fel a magatartásuk társadalomra való veszélyességét, és a cselekedetükkel járó szankciókat. A leghatásosabb szankció nem maga a büntetés, hanem a büntetés elkerülhetetlensége, azaz annak a tudása, hogy mindenképp szankcióval fog járni a kriminális cselekedet – magyarázta Garamvölgyi.

Garamvölgyi László szerint a 2021-től Magyarországon működő bűnmegelőzési program garancia arra, hogy megelőzhetők a hasonló kriminális cselekmények.

Oláh-Paulon László szerint az iskolában működő szervezetek és az iskolaőrök felkészítése is fontos annak érdekében, hogy a diákokkal közvetlenül érintkező emberek tudjanak jelzést adni a rendőrség felé, ha érzékelik a problémát. Oláh-Paulon szerint a bűnmegelőzés egyik legfontosabb feladata, hogy a legkisebb jelzést is komolyan értékelve hatásosan lépjen fel.

Szerbiában éppen a hasonló bűncselekmények megelőzése miatt merült fel, hogy több rendőrt küldenek az oktatási intézményekbe, és félévente kötelező drogtesztet vezetnek be az iskolákban. Ezenkívül lejjebb vinnék a büntethetőség alsó korhatárát 14-ről 12-re, mert a lövöldözés elkövetője 13 éves volt, így nem büntethető. Mostantól tüzetesebben figyelik a lőtereket is, hogy ne hozzon senki magával kiskorú kísérőt. A tervek szerint szúrópróbaszerűen fogja ellenőrizni a rendőrség a fegyvertartók otthonait is, hogy biztonságos helyen, a gyermekektől elzárva tartják-e a fegyvereiket.

Kíváncsiak voltunk, hogy a rendőrség tervez-e bármilyen hasonló, szigorúbb intézkedést annak érdekében, hogy Magyarországon ne fordulhassanak elő hasonló bűncselekmények.

„Nem tervezünk semmilyen rendszerszintű átalakítást, most a rendőrség azt érzi, hogy ebben annyi dolga van, hogy egy párbeszédet indítson, és a társadalomnak felhívja a figyelmét arra, hogy rajtunk kívül másoknak is van felelősségük – szülők, pedagógusok –, hogy érzékenyítsék a gyermekeinket, fiataljainkat”

– válaszolta a Telex kérdésére Gál Kristóf szóvivő.                                                      (telex)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…kiskorától érdekelték a fegyverek, imádta a lövöldözős videójátékokat, a netes világba menekült…”

-Márpedig a netes világ az ontja az ILYEN „MENEKÜLÉSI LEHETŐSÉGEKET!”

„…Nem tervezünk semmilyen rendszerszintű átalakítást, most a rendőrség azt érzi, hogy ebben annyi dolga van, hogy egy párbeszédet indítson, és a társadalomnak felhívja a figyelmét arra, hogy rajtunk kívül másoknak is van felelősségük – szülők, pedagógusok –, hogy érzékenyítsék a gyermekeinket, fiataljainkat…”

-A rendőrségi szóvivőnek pedig maradéktalanul igazat adhatNÁNK abban, hogy gyermekeink – fiataljaink érzékenyítése nem csak rendőrségi feladat. Ebből a feladatból ki kellene hogy vegye a részét többek között a GYEREKÉHEZ HASONLÓAN „ZAKLATOTT ÉLETVITELT” FOLYTATÓ SZÜLŐKNEK, akik között egyre több a net világában EGYÉNI SIKERT KERESŐ, ABBA MENEKÜLT, videójátékokon felnőtt, drogos álomvilágban élő!

Aligha a fantáziánk mondatja velünk, hogy csupán idő – és talán már csak rövid idő – kérdése, hogy egy gyászos napon szárnyra keljen a hír: Döbrögisztánban is megtörtént…! LESZ IS MAJD nagy elszörnyedés akkor, de aligha lesz elcsodálkozás! Hiszen a RENDSZER -be bele van kódolva a bekövetkezte! Aztán majd szép lassan HOZZÁSZOKUNK AZ ILYEN HÍREKHEZ IS, pontosan úgy, mint a RENDSZER – be ELEVE BELEKÓDOLT EGYÉB SZÖRNYŰSÉGEKHEZ!

„…Nem tervezünk semmilyen rendszerszintű átalakítást…”

-Jó megfogalmazás ez! Ezt a RENDSZERT NEM IS SZABAD ALAKÍTGATNI!

EZT A RENDSZERT – AHOGY VAN! – EL KELL PUSZTÍTANI, MEG KELL SEMMISÍTENI!

VAGY EZ A RENDSZER FOG ELPUSZTÍTANI, MEGSEMMISÍTENI MINKET!

“Vagy – vagy…!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Pontosan így van. Ezek az anomáliák/zavarok/turbák magából a hazugságokra épülő, természet ellenes erkölcstelen RENDSZER-ből törvényszerűen fakadnak. A reakció lehetőségének lefegyverzéssel való lekorlátozása semmit sem old meg, max. az emberek frusztrációját ideiglenesen lefolytja és áttereli valami más csatornába, aminek a későbbi hatása esetleg még nagyságrendekkel pusztítóbb lesz. És hogy milyen jellegű lesz Majdan ebből a természet ellenes fertelmes fajtalanságból törvényszerűen következő pusztulás, azt még a Chat GPT sem tudja kiszámolni… 🙂

    1. Nem beszélve arról , hogy az „átkosban”a külykök elvoltak foglalva a szabad idejükben ilyenolyan szakkörök , iskolai-,úttörő,-KISz,-építő táborokkal nem ilyen buzi videó játékokkal (amibe van hat élete)és a végén ha ki is purcan felkel a fotelból és betol egy hamburgert.
      Hibáztatom a szülőket is mert ugyan nem egy népszerű de qrva kényelmes feladat így „gyereket”nevelni!
      De legfőképpen hibáztatom a társadalmat mert nem teremti meg sem a szülőnek sem a csemetének a kulturált szabadidő eltöltésének a lehetőségét !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com