(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
VII.
A harcban és hadműveletekben döntő szerepe van az összeköttetésnek. Ezért szeretnék néhány jó szót szólni Alekszej Ivanovics Leonov ezredesről, aki minden helyzetben biztosítani tudta a csapatok vezetését a pontosan működő összeköttetéssel.
Már érintettem a csapatainknál folyó pártpolitikai munka szervezését. A pártszervezetek igen sokat tettek a harcfeladatok megoldásáért. Élen jártak ebben a munkában Pjotr Ivanovics Gorohov hadosztálykomisszár, a hadseregcsoport politikai osztályának vezetője, Roman Pavlovics Babijcsuk ezredkomisszár, Alekszej Mihajlovics Pomogajlo, a különleges hadtest pártbizottságának titkára és Ivan Vasziljevics Zakovorotnij komisszár.
A magasabbegységek politikai munkásai közül különösen kiemelkedett Vaszilij Andrejevics Szicsev ezredkomisszár, a 9. páncélgépkocsi dandár komisszárja, aki korábban uráli munkás volt. Vaszilij Andrejevics sokat segített dandárparancsnokának és bonyolult helyzetben nemegyszer egységei élén termett, és személyes bátorságával hőstettekre lelkesítette azokat. A Nagy Honvédő Háború idején mint a haditanács tagja ugyanilyen önfeláldozóan teljesítette a rábízott feladatokat.
A nehéz tábori körülmények között éjjel-nappal megfeszítetten dolgoztak az egészségügyiek. Katonáink és parancsnokaink életét és egészségét mentették és a lehető leghumánusabb magatartást tanúsították a sebesült és fogságba esett japánokkal szemben is.
Jól emlékszem M. N. Ahutyin professzorral történt találkozásaimra. Egyszer jelentették, hogy Ahutyin professzor, aki a sok műtéttől úgy kimerült, hogy alig állt a lábán, megparancsolta, vegyenek vért tőle egy sebesült parancsnok számára. Felhívtam a professzort, és azt tanácsoltam, vegyenek vért egy fiatalabb orvostól. De ő félbeszakított:
– Nincs időm, hogy megfelelő csoportú vért keressek – mondta, majd megkért, hogy ne tartsam fel tovább, és rögtön vért adott a sebesültnek.
Ahutyin professzor átgondolta és jól megszervezte a sebesültek szakaszos gyógykezelésének egységes rendszerét. Nagy segítséget nyújtott a baráti mongol hadsereg egészségügyi dolgozóinak is. Úgy vélem, hogy nem tévedek, ha azt mondom, hogy az, aki Ahutyin professzornál tanult és dolgozott, sokat sajátíthatott el a sebészet művészetéből.
Vezetése alatt kezdte el pályáját a fiatal, tehetséges sebész, A. A. Visnyevszkij, jelenleg akadémikus, aki mind hazánkban, mind külföldön nagy és teljesen megérdemelt tekintélynek örvend.
A Halhin-Gol folyó térségében harcoló mongol csapatok jól együttműködtek a szovjet csapatokkal. Személyesen is alkalmam volt megfigyelni a mongol néphadsereg katonáinak és parancsnokainak számtalan harci hőstettét.
Szeretném megemlíteni azok neveit, akik különösen kiemelkedtek. Ilyen volt Olzvoj közlegény, Hajanhirv páncélgépkocsijának vezetője, Csultyema, Gamboszurena légvédelmi lövegirányzók, Herloo lovasközlegény. Jelentős alkotó tevékenységet folytatott a Mongol Népi Forradalmi Hadsereg törzse, melynek vezetője Zs. Lhogvaszuren, a Mongol Népi Forradalmi Hadsereg főparancsnokának hadtestkomisszári rangban levő helyettese volt.
A Halhin-Golnál elesett hősök tiszteletére emlékművet áhítottak, amelyre ezeket a valóban jogos szavakat vésték:
„Örök dicsőség a szovjet hadsereg és a Mongol Népi Forradalmi Hadsereg hős harcosainak, akik a Halhin-Gol folyó körzetében a japán területrablókkal a független és békeszerető mongol népért, a népek békéjéért és biztonságáért, az imperialista agresszió elleni harcban haltak hősi halált.”
A szovjet kormány, tekintettel a szovjet harcosok különösen kiemelkedő érdemeire, 70 katonának a Szovjetunió Hőse címet adományozta, Sz. I. Gricevec, J. V. Szmuskevics és G. P. Kravcsenko repülőket másodszor tüntették ki a Szovjetunió Hősét megillető „Aranycsillag”-gal.
A Halhin-Gol folyó térségében lefolyt harccselekmények befejezése után a hadseregcsoport parancsnoksága és törzse (1939 október végén) visszatért a Mongol Népköztársaság fővárosába, Ulan-Batorba. Korábban Mongóliát csak könyvekből és újságokból ismertem. Most közelről is megismerkedhettem ezzel az országgal.
Különösen kellemes visszaemlékeznem a mongol nép közvetlenségére, jóságára, és a Szovjetunió iránti őszinte bizalmára. Bárhol voltam – jurtákban vagy házakban, intézményeknél vagy katonai alakulatoknál -, a főhelyen mindenütt Lenin képét láttam, akiről minden mongol őszinte szeretettel és melegséggel beszélt.
Harcosaink gyakori vendégek voltak mongol barátainknál. A mongol elvtársak részt vettek nálunk a gyakorlatokon, foglalkozásokon, sportversenyeken, amelyeken igyekeztünk átadni nekik az elmúlt harcokban szerzett tapasztalatainkat.
A mongol nép nagy tisztelettel és szeretettel vette körül Horlogijn Csojbalszant. Jól összebarátkoztunk vele, amikor augusztusban a Hamar-Daba hegyen levő harcállásponton meglátogatott. Csojbalszan a Szovjetunió őszinte barátja, önzetlen, melegszívű ember, igazi internacionalista volt. Életét az imperializmus és a fasizmus elleni harcnak szentelte. Utoljára a Nagy Honvédő Háború idején láttam, amikor elhozta a frontra a Vörös Hadsereg harcosainak a mongol nép ajándékait.
Láttuk, hogy hatalmas tekintélynek örvend a nép körében a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának titkára, Jumzsagijn Cedenbal. A nagy tudású, okos férfi több éven át együtt dolgozott Csojbalszannal és más központi bizottsági tagokkal. Csojbalszan halála után Cedenbal több éve vezeti a pártot és az államot, amely sikeresen valósítja meg a szocializmus építését.
Időben kissé előreugorva, szeretném hangsúlyozni azt a segítséget, amelyet a mongol nép nyújtott a Szovjetuniónak, a fasiszta Németország elleni háborúban.
A Mongol Népköztársaságtól csak 1941-ben 140 vagon különféle ajándékot kaptunk a szovjet harcosok részére, amelynek teljes összege 65 millió tugrik volt. A Külkereskedelmi Bankba 2 millió 500 ezer tugrik, 100 ezer amerikai dollár és 300 kg arany folyt be. Ebből az összegből 53 harckocsit, köztük harminckét T-32-est építettünk, amelyekre Szuhe-Bator és a Mongol Népköztársaság más hőseinek dicső nevét festettük. E harckocsik közül sok sikeresen küzdött a német csapatok ellen és az 1. gárda-harckocsihadsereg 112. harckocsidandárjának állományában egészen Berlinig eljutott.
A harckocsikon kívül a szovjet légierők részére felállították a „Mongol Dolgozó Paraszt” elnevezésű repülőszázadot. Ez a 2. „Orsanszki” gárda-repülőezred állományába tartozott, és győzelmes harci útját Königsberg mellett, a 3. Belorusz Front állományában fejezte be.
A Vörös Hadsereg 1941-1942-ben 35 000 lovat kapott ajándékba, amelyeket a szovjet lovasegységek feltöltésére használtak föl.
A Honvédő Háború egész ideje alatt a Mongol Népköztársaság dolgozói Csojbalszan, Cedenbal és más állami személyiségek vezetésével gyakori vendégei voltak dicső katonáinknak. Látogatásuk tovább erősítette a szovjet és mongol nép testvéri barátságát.
Nagy munkát végzett a Halhin-Gol térségében folyó harctevékenység időszakában I. A. Ivanov, a Szovjetunió mongóliai nagykövete. Az ő gondoskodásának köszönhető, hogy csapatainkhoz mindig időben jutottak el az élelmiszerszállítmányok. Ivanovot nagyon szerette a mongol nép, tisztelték őt az állami és pártvezetők is, akiknek szóval és tettel is igyekezett segíteni.
Miután csapataink visszatértek téli szállásukra, összegezték harci tapasztalataikat. Kellemes volt látni, mennyire megnőtt a katonák és parancsnokok tudása. Azokhoz az egységekhez, amelyek nem vettek közvetlenül részt a harcokban, a legjobb katonákat és parancsnokokat küldtük, hogy átadják a japán csapatokkal folytatott ütközetekben szerzett tapasztalataikat. Gyökeresen átszerveztük a csapatok harckiképzésének politikai biztosítását.
Mindez egészében igen hatásos eredményeket hozott a csapatok kiképzésében és harckészültségében. Nem véletlen, hogy az 1939-1940-ben Mongóliában járt egységek, amikor 1941-ben Moszkva alá dobták át őket, minden dicséretet kiérdemelve harcoltak a német csapatok ellen.
1940 májusában parancsot kaptam Moszkvából, hogy jelenjek meg a Népbiztosságon, mert más beosztásba akarnak kinevezni.
Moszkvába érkeztemkor hozták nyilvánosságra azt a párt- és kormányhatározatot, hogy a Vörös Hadsereg legfelsőbb szintű parancsnoki karának tábornoki címet adományoznak. Három elvtársammal együtt hadseregtábornokká neveztek ki.
Néhány nap múlva személyesen Sztálin fogadott, és kinevezett a Kijevi Különleges Katonai Körzet parancsnokává.
Sztálinnal korábban nem találkoztam. A fogadásra eléggé lámpalázasan indultam.
Sztálinon kívül a dolgozószobában volt Kalinyin, Molotov és a Politikai Bizottság más tagjai. Köszöntöttük egymást, Sztálin pipára gyújtott és megkérdezte:
– Hogyan értékeli ön a japán hadsereget?
– A japán katona, aki a Halhin-Gol mentén harcolt ellenünk, jól fel volt készítve, különösen a közelharcra – feleltem. Fegyelmezett, az utasításokat pontosan végrehajtja és kitartó, különösen a védelmi harcban. Az alparancsnoki állomány nagyon jól felkészült, és fanatikus elszántsággal harcol. Az alparancsnokok általában nem adják meg magukat, hanem harakirit követnek el magukon. Az idős, felsőszintű tiszti állomány felkészítettsége gyenge, kezdeményezőkészsége csekély, és hajlamos sablonok szerint cselekedni.
Ami a japán hadsereg technikai felszereltségét illeti, véleményem szerint, elmaradott. A mi MSz-1-eseinknek megfelelő japán harckocsik az első pillantásra észrevehetően elavultak, rosszul vannak felfegyverezve és kis sebességűek. Azt is meg kell mondanom, hogy a hadjárat kezdetén a japán légierő felülmúlta a miénket. Gépeik jobbak voltak, egészen addig, míg nem kaptunk a korszerűsített Csajka és I-16-os gépekből. Mikor megérkezett hozzánk a Szovjetunió Hőseiből álló repülők csoportja, I. V. Szmuskevics vezetésével, légi fölényünk szemmel láthatóvá vált.
Hangsúlyoznom kell, hogy a japán haderő válogatott ún. császári seregének egységeivel álltunk szemben.
Sztálin mindent figyelmesen meghallgatott, és azt kérdezte:
– Hogyan harcoltak csapataink?
– Jól. Különösen a Petrov vezette 36. gépesített hadosztály, az M. V. Galanyin parancsnoksága alatt álló 57. lövészhadosztály, amely a Bajkálon túli területről érkezett. Az Urálból jött 82. lövészhadosztály eleinte rosszul küzdött. Állományában gyengén képzett katonák és parancsnokok voltak. Ezt a hadiállományú hadosztályt kevéssel Mongóliába való indulása előtt töltötték fel tartalékosokkal.
Nagyon jól harcoltak a harckocsidandárok, különösen az M. P. Jakovlev dandárparancsnok, a Szovjetunió Hőse által vezetett 11. harckocsidandár. A BT-5-ös és BT-7-es harckocsik azonban túlságosan tűzveszélyesek. Ha nem állt volna rendelkezésemre két harckocsi- és három páncélgépkocsi dandár, kétségkívül nem tudtuk volna ilyen gyorsan bekeríteni és szétverni a 6. japán hadsereget. Úgy vélem, hogy erősen növelnünk kell fegyveres erőink állományában a harckocsi- és a gépesített csapatok számát.
Tüzérségünk mindenféle szempontból jobb volt, mint a japánoké, különösen a tűzvezetés terén. Összességében csapataink jelentősen felülmúlják a japán csapatokat.
A mongol csapatok, miután megedződtek, tapasztalatokat vettek át tőlünk és segítséget kaptak a Vörös Hadsereg egységeitől, jól harcoltak, különösen páncélos osztályuk, a Bain-Cagan hegységen. Meg kell mondanom, hogy a mongol lovasságot igen nyugtalanították a légitámadások meg a tüzérségi tűz, és nagy veszteségeket szenvedtek.
– Hogyan segített önnek Kulik, Pavlov és Voronov? – kérdezte ismét Sztálin.
– Voronov sokat segített a tüzérségi tűz tervezésében és a lőszerszállítás megszervezésében. Ami Kulikot illeti, részéről nem tapasztaltam különösebb hasznos munkát. Pavlov segített harckocsizóinknak, megosztotta velük Spanyolországban szerzett tapasztalatait.
Jól megfigyeltem Sztálint, és úgy tűnt, hogy érdeklődéssel hallgat engem. Folytattam:
– Csapatainknak, a magasabbegység- és az egységparancsnokoknak, valamint személyesen nekem a halhin-goli ütközetek a hadi tapasztalat nagy iskoláját jelentették. Úgy vélem, hogy a japánok most helytállóbb következtetéseket vonnak le a Vörös Hadsereg erejéről és harcképességéről.
– Mondja, milyen nehézségekkel kerültek szembe csapataink Halhin-Golnál? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Kalinyin.
– A főbb nehézségek – mondtam – a csapatok anyagi-technikai biztosításával függtek össze. Mindent, ami a harchoz és a csapatok életéhez szükséges, 650-700 km távolságra kellett szállítanunk. A legközelebbi ellátóbázisok a Bajkálon túli Katonai Körzetben voltak. Még az élelem készítéséhez szükséges tűzifát is 600 km-ről kellett beszereznünk. A gépkocsik egy fordulója 1300-1400 km-t tett ki, ebből következik a rengeteg üzemanyag felhasználása, amelyet szintén a Szovjetunióból kellett beszereznünk.
E nehézségek leküzdésében sokat segített a Bajkálon túli Katonai Körzet haditanácsa, valamint G. M. Stern vezérezredes és beosztottjai. Igen sokat kellemetlenkedtek katonáinknak a szúnyogok, amelyek elözönlik a Halhin-Gol folyó vidékét. Esténkét szinte megettek bennünket. A japánok különleges szúnyoghálókkal védekeztek. Nekünk nem volt ilyen, és nagy késéssel készítettük el azokat.
– Véleménye szerint mi volt a fő célja a japán kormánynak, amikor megszervezte az inváziót? – kérdezett újból Kalinyin.
– A közelebbi cél a Halhin-Gol folyó mögötti mongol terület elfoglalása volt, majd az, hogy a folyó mentén megerődített vonalat építsenek ki, hogy fedezzék a tervek szerint felépítendő hadászati rendeltetésű második vasútvonalat, amelynek a Bajkálon túli területek határainál, a Kína-Távol-Kelet vasútvonaltól nyugatabbra kellene végződnie.
– Ön most már rendelkezik harci tapasztalattal – mondta Sztálin. – Vegye át a Kijevi Katonai Körzetet és kamatoztassa tapasztalatait a csapatok kiképzésében.
Míg a Mongol Népköztársaságban tartózkodtam, nem volt lehetőségem, hogy részleteiben tanulmányozzam a Németország és az angol-francia tömb között folyó harccselekményeket. Felhasználtam az alkalmat és megkérdeztem:
– Hogy értsem a nyugaton folyó háború teljesen passzív jellegét, és a feltételezések szerint hogyan fognak a továbbiakban alakulni a katonai események?
Sztálin elmosolyodott és így szólt:
– A francia kormány, élén Daladier-vel, és az angol kormány Chamberlain vezetésével nem akar komolyan háborúba bocsátkozni Hitlerrel. Még mindig abban reménykednek, hogy Hitlert ráveszik a Szovjetunióval folytatandó háborúra. 1939-ben elutasították egy antihitlerista tömb létrehozását velünk, mivel nem akarták megkötni Hitler kezét a Szovjetunió elleni agresszióban. Ebből azonban semmi sem lesz. Meg kell fizetniük rövidlátó politikájukért.
Miután visszatértem a Moszkva szállóba, sokáig nem tudtam elaludni, annyira a hatása alatt voltam a Politikai Bizottság tagjaival folytatott beszélgetésnek. Sztálin külseje, halk hangja, ítéleteinek konkrétsága és alapossága, a katonai kérdésekben tanúsított jártassága s az a figyelem, amellyel beszámolómat hallgatta, nagy hatást gyakorolt rám.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!