„Belorusszia és a Kínai Népköztársaság egyetért…” bővebben

"/>

Belorusszia és a Kínai Népköztársaság egyetért…

Alekszandr Lukasenko belorusz elnök kedden érkezett három napos látogatásra a kínai fővárosba, ahol elsőként Li Ko – csiang kormányfővel tárgyalt, majd a 12 pontból álló kínai béketervről folytatott tárgyalásokat Hszi Csin – ping elnökkel.

Pekingben Lukasenko és Hszi Csin-ping 4 órán át tartó tárgyalása kibővített formában, majd egy négyszemközti megbeszéléssel .

„Kína fő álláspontja a béke és a tárgyalások előmozdítása. Ragaszkodnunk kell a politikai rendezés irányához, el kell vetnünk a teljes hidegháborús mentalitást, tiszteletben kell tartanunk minden ország jogos biztonsági érdekeit, és kiegyensúlyozott, hatékony és fenntartható európai biztonsági architektúrát kell felépíteni” – mondta Hszi Csin – ping.

Oroszországnak és Ukrajnának olyan dolgokat kell tennie, amelyek elősegítik egy tűzszünet létrejöttét és a háborúskodás felfüggesztését, valamint a válság békés megoldását – véli a KNK vezetője.

Lukasenko a találkozón elmondta, hogy Fehéroroszország támogatja a kínai békekezdeményezéseket.

„Elnök urat és engem egyesít a közös vágy a kínai – fehérorosz kapcsolatok fejlesztésére. Már több mint egy éve barátok vagyunk. Erős, elpusztíthatatlan barátság van közöttünk” – mondta Hszi Csin-ping.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com