Jól jön a vajda-qrmánynak az infláció, az árak elszabadulása miatt jócskán híznak a költségvetés áfabevételei

(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)

 

1938. március 12-13-án megvalósult a „minden német álma” gyanánt hirdetett Anschluss: a Német Birodalom (Deutsches Reich) bekebelezte Ausztriát, amely a továbbiakban az ezentúl Nagynémet Birodalomnak (Grossdeutsches Reichnek) nevezett náci Németország „Ostmark” tartományaként szerepelt. Ezt követően Hitler azonnal napirendre tűzte a csehszlovákiai szudétanémet-kérdés „rendezését” is, és az Anschluss sikerén fellelkesült németek nem kételkedtek abban, hogy az is eredményes lesz. Bascht „magával ragadta a nemzetiszocialista birodalom felemelkedése”, fellépése a Volksdeutsche Kameradschaft élén egyre vakmerőbb lett. Véleménye szerint a Csehszlovákiával szembeni közös érdekeltség folytán oly szorossá fog válni Magyarország és Németország viszonya, hogy a német kormánynak módjában lesz barátságos formában, de az eddigieknél határozottabban fellépni a magyarországi német kisebbség e radikális irányzata mellett, melynek követelései elől a magyar kormány most már kevésbé zárkózhat el.¹Frick német belügyminiszter 1938. május 5-én hosszabb beszélgetést folytatva Sztójay követtel, valóban nyíltan felvetette a kérdést, „nem lehetne-e Gratz helyébe a Basch-Huss-istákat helyezni”.²Erre a kívánságra a Darányi utódjául kijelölt Imrédy reagált ugyan, de kitérő módon: Erdmannsdorff budapesti német követtel folytatott május 13-i beszélgetésében azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi kérdésben „bizonyos határokat be kell tartani, és ezen a határon egyesek, mint például Huss professzor, túlmentek”.³

Imrédy Béla első kormánya még kitartott amellett, hogy a német kisebbséggel kapcsolatos kérdéseket, így az anyanyelvi oktatás fokozottabb érvényesítését az iskolákban, Gratz Gusztáv, a kormány bizalmi embere vezetése alatt álló Magyarországi Német Népművelődési Egyesülettel tárgyalva valósítja meg. A Volksdeutsche Kameradschaft a német Belügyminisztériumhoz eljuttatott helyzetjelentéseiben kiemelte, hogy a magyar kormány befolyása alatt álló Volksbildungsvereintől a német népiség érdekeinek hatékony képviselete nem várható; különben sem helyes, hogy a népiségi problémát csak szűken nyelvi oldalról nézi, holott átfogó „népi program” (Volksprogramm) kidolgozására van szükség.⁴

Gratz tisztában volt azzal, hogy a Volksdeutsche Kameradschaft egy ilyen „népi program” kidolgozásával erős fegyverre tesz szert, ezért a Magyar Szemle 1938. áprilisi számában megengedhetetlennek nyilvánította a Kameradschaft német birodalmi támogatásra számító törekvéseit. Ugyanakkor hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a Népművelődési Egyesület jellege megváltozzék: felépítésében és szellemében közelítsen azokhoz a népi szervezetekhez, amelyekkel a német kisebbségek – Magyarországot kivéve – Európa-szerte mindenütt rendelkeznek.⁵ Csakhogy Gratz olyan időpontban és körülmények között vetette ezt fel, amikor a magyar kormány a legkevésbé látta lehetségesnek az alapszabályban lefektetett túlzott „garanciák” enyhítését; a német kisebbségek életében ekkor már úgyszólván mindenütt azok a radikális csoportok törtek előre, amelyek a kormánnyal való egyezkedés nehézségeire, sovány eredményeire hivatkozva a nemzetiszocialista Németországban látták a német kisebbségi érdekek legnagyobb támaszát. A Volksdeutsche Kameradschaft ezekkel a mindinkább német birodalmi irányítás alá került irányzatokkal pendült egy húron.⁶ Baschék hangsúlyozták, hogy Gratz a magyar kormány exponense, német származása ellenére magyar érdeket képvisel az egyesület élén; a választmány 50 százaléka is – az alapszabály értelmében – a kormány által javasolt olyan személyekből áll, akik a magyarsághoz asszimilálódtak, s annak asszimilációs törekvéseit szolgálják az egyesületben.⁷

Gratz „Deutsch-ungarische Probleme” címmel 1938 tavaszán megjelentetett könyvében közreadta a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület élén kifejtett sokévi tevékenységének számos dokumentumát, nem utolsósorban annak bizonyságául, hogy nem idegenedett el a néptől, amelyből származott, nem egyoldalúan magyar érdekeket képvisel, hanem a kívánatos összhang érdekében fontos közvetítő szerepet tölt be. Nem idegen tőle a német népközösség gondolata sem, amelynek nyelvi és kulturális szempontból a magyarországi németség is hasznát látja, csupán az aggasztja, hogy a népközösség anyagi támogatását – mint a Volksdeutsche Kameradschaft esetében történt – ellenőrizhetetlenül használják fel, politikai célok érdekében. Ellenezte, hogy német nemzetiségi alapon politikai pártot szervezzenek; a német nemzetiség kulturális és más szervezkedésében sem helyezkedhet a merev nemzetiségi elkülönülés álláspontjára, hanem érdekei érvényesítésére az ország érdekeivel összhangban, a magyar kormánnyal való tárgyalások útján kell törekednie. Az együttélés sokoldalú kapcsolatai természetesen lehetővé teszik az asszimilációt, s amennyiben természetes folyamatról van szó, azt nem utasítja el, mint az abszolút értelemben asszimilációellenes Kameradschaft.⁸

A magyarországi németek „népi programjának” kidolgozására – a mozgalom belső igényei mellett – ösztönzést jelentettek Konrad Henlein Szudétanémet Pártjának április 24-én Karlovy Varyban nyilvánosan meghirdetett, „a karlsbadi nyolc pont” néven ismeretes követelései.⁹ A magyarországi német „népi program” első változatai ugyancsak nyolcpontos követelések voltak, mint a német Belügyminisztériumba eljuttatott egyik, s a magyar Belügyminisztérium által megszerzett másik variáns egyaránt tanúsítja;¹⁰ a Deutscher Volksbote hasábjain májusban nyilvánosságra került formájában azonban csak hét pontot tartalmazott,¹¹ s a német birodalmi népiségtudományi sajtó is ebben a formában közölte – közvetlenül a karlsbadi nyolcpontos program után.¹²

Míg a német birodalmi politika a pusztulásra ítélt, mesterséges államalakulatnak tekintett Csehszlovákiában a német népcsoportnak kifejezetten az államot bomlasztó szerepet szánt, addig a „baráti” Magyarországon a német népcsoport helyzetének rendezésével a szorosabb külpolitikai együttműködés érdekében feloldani akart egy meglevő feszültséget.

A karlsbadi követelésekkel való összehasonlítás egyébként azonnal felismerhetővé teszi, hogy a magyarországi német „népi program” pontjai nem a lényegesen más helyzetben levő és más feladatok elé állított szudétanémet népcsoport magasan felfokozott követeléseihez igazodtak, hanem a saját népcsoport helyzetéből kiinduló, jóval „szerényebb” – kidolgozói által minimálisnak nyilvánított – követeléseket tartalmaztak. Mégse vonható kétségbe, hogy a magyarországi német „népi program” azon népcsoport-autonómia felé akarta megtenni az első lépéseket, amelynek modelljéül a szudétanémetek magas fokú szervezettsége szolgált.¹³

A magyarországi német „népi program” 1. pontja alapelvként szögezi le a német népközösség gondolatának s a magyarországi német népcsoport „népszemélyiség” (Volkspersönlichkeit) voltának elfogadtatását, valamint azt, hogy a képviseletét ellátni kívánó szervet közjogi értelemben vett jogi személyiségnek (Rechtspersönlichkeit) ismerjék el. A további pontok a népcsoport számára Magyarországon is olyan szervezkedési lehetőséget követelnek, „amilyennel a német népcsoportok az utódállamokban rendelkeznek”. A 2. pont a német nevelésügy felépítésével foglalkozik: követeli a német községekben levő 400 óvoda átadását a népcsoport számára; kifogásolja a kisebbségi népiskolák kétnyelvűségét, „az egységes vegyes” iskolatípust, amelyet az 1935. évi kisebbségi iskolarendelet írt elő; követeli továbbá, hogy a beiskolázásnál mellőzzék a magyar iskola javára befolyásolható szülői értekezleteket. Felveti német középiskolák s egy német tanítóképző intézet létesítésének szükségességét. A 3. pont korlátlan lehetőséget igényel napi- és hetilapok indítására. A 4. pont egyesületek létesítésére követel korlátlan szabadságot a német nép valamennyi életterületén, de különösen kiemeli saját ifjúsági és népjóléti szervezet létrehozására irányuló igényét. Az 5. pont azt kívánja, hogy a népcsoport gyűjtéseket rendezhessen a maga céljaira az ország egész területén. A 6. pont azt célozza, hogy a németek hitéleti irányítása német kezekbe kerüljön, s ennek előmozdítására külön német papi szeminárium felállítását kívánja. Vallásoktatás, igehirdetés, templomi ének és ima kizárólag német nyelvű lehet. A 7. pont azt követeli, hogy a magyarországi németség saját politikai pártot szervezhessen, s az képviselőket küldhessen a parlamentbe. A parlamentarizmust nyilván átmenetinek tekintették, hiszen a Deutscher Volksbote első számában azt olvashatjuk: „amíg még Magyarországon parlamenti rendszer áll fenn”.¹⁴

A német „népi program” kidolgozása idején még nem tisztázódott, hogy a Volksdeutsche Kameradschaft kezébe tudja-e kaparintani a Volksbildungsverein vezetését és a „Regierungsdeutsche”-ok kiszorításával alkalmassá tudja-e tenni ezt a szervezetet a népcsoport megfelelő jogi képviseletére, vagy pedig egy új szervezet alakítására kell-e törekednie. Az említett két korai, nyolcpontos variáns egyikében az előbbi, másikában az utóbbi elgondolás szerepelt. Végül is a kérdés nyitva maradt, s a nyolcadik pontot törölték a „népi programból”.

E taktikai kérdésekben Huss óvatosabb volt, mint Basch, és megegyezést keresett a Volksbildungsvereinnel és a magyar kormánnyal. Aggályait Basch nem osztotta; biztos volt abban, hogy az adott konstellációban a népi-német mozgalomnak is sikerül „feltörnie”. Ehhez azonban új szervezet létrehozását tartotta szükségesnek, s a Volksbildungsverein vezetőivel folytatott tárgyalásokon minden kompromisszumot elutasított. Miután Huss professzor ellen a kultuszminiszter még februárban egyetemi fegyelmi vizsgálatot rendelt el hazafiatlannak tartott népcsoport-politikai tevékenysége miatt, a Volksdeutsche Kameradschaft további irányítását szinte korlátlanul Basch ragadhatta magához.¹⁵ A májusi csehszlovákiai krízis napjaiban, a német birodalom agresszív politikájától és a Szudétanémet Párt lendületes akcióitól elragadtatva, Magyarország németlakta vidékein lázas agitációba kezdett a német „népi program” mellett. A magyar hatóságok véleménye szerint az iskola- és templomkérdésben szervezett rendszeres tüntetésekkel és összetűzésekkel Basch olyan helyzetet igyekszik teremteni, „hogy a magyar kormány kénytelen legyen tárgyalásokat folytatni a pángermán vezérekkel, ugyanúgy, mint Hodza cseh miniszterelnök Henlein Konraddal”. A pángermán agitátorok jól tudják: „nyugodtan követelőzhetnek, bajuk nem történhet, mert a német kormány nem tűri a német kisebbség terrorizálását”, s azt állítják, hogy „a német hadsereg úgyis bevonul a Dunántúlra, és felszabadítja a németeket”.¹⁶

Amikor a nemzetközi diplomáciai lépések folytán átmenetileg enyhült a csehszlovákiai krízis, Basch egyáltalán nem csökkentette agitációját. Egy június 7-én létrehozott gazdasági megállapodás kezére juttatta a már 65 éves múltra visszatekintő kőszegi német nyelvű helyi hetilapot, a Günser Zeitungot, s az 12-én már mint a Volksdeutsche Kameradschaft lapja jelent meg Georg Goldschmidt felelős szerkesztésében. A német „népi program” propagálása szempontjából ez igen fontos fejlemény volt, mert a Volksdeutsche Kameradschaft eddig egyedüli sajtóorgánuma, az 1935 novembere óta kiadott Deutscher Volksbote, lapengedély híján a sajtótörvény értelmében csak időszakos kiadványként, öthetenként, azaz évente tízszer jelenhetett meg, Huss professzor kiadásában és Goldschmidt szerkesztésében. Basch megbízásából Steyer azonnal tudomására hozta a német birodalmi Belügyminisztériumnak, hogy a Günser Zeitung a magyarországi németség volksdeutsch irányzatának egyetlen hetilapja, s kérte, hogy a német birodalmi sajtó a legmelegebben üdvözölje, ezáltal lehetetlenné téve, hogy a magyar kormány betilthassa.¹⁷ A „népi programnak” a német sajtó korlátlan szabadságát követelő 3. pontja teljesen nyilvánvalóan ennek az irányzatnak az igényeit fejezte ki, hiszen a Volksbildungsvereinnek volt hetilapja, a Sonntagsblatt, nem szólva egyéb német nyelvű lapokról, amelyeket a Volksdeutsche Kameradschaft zsidó szelleműeknek bélyegzett, és élesen támadott.

A külföldi német népcsoportok nemzetiszocialista gleichschaltolásának a szomszédos országokban ekkorra már jelentősen előrehaladt folyamatával összhangban magyarországi viszonylatban egyértelműen a Gratz-Pintér-féle vezetés eltávolítására törekedtek. A német népiség e „renegátjai” ellenségei voltak a nemzetiszocializmusnak, tehát – szemükben ezért – „reakciósok”; Pintér (Binder) László egyúttal papi mivoltával is kifejezte a politikai katolicizmus befolyását a Német Népművelődési Egyesületre. A szorosabban vett „népiségpolitikai” kérdésekben fennálló ellentéteken túl a Gratz elleni gyűlölködést növelte, hogy a liberális erőkhöz tartozott, és ennek megfelelően a zsidótörvénnyel szemben foglalt állást. A Volksdeutsche Kameradschaft Gratz-ellenes támadásaiban a legnagyobb megvetéssel szóltak arról, hogy Gratz a zsidókkal kapcsolatos „német felfogással” és politikával szemben „a zsidók védelmezője és pártfogója”.¹⁸

A magyar kormány értesülései szerint a Volksdeutsche Kameradschaft – míg létre nem jön a magyarországi németek önálló nemzetiszocialista pártja – a Magyar Nemzetiszocialista Párt – Hungarista Mozgalom keretei közt való szervezkedésre szólította fel a népi-németeket. Franz Rothen, a Kameradschaft ismert alakja, vezető szerepet vállalt e Szálasi-féle nyilas mozgalomban,¹⁹ s – felhasználva Szálasi „Hungaria Egyesült Földek” tervét – Németországban is propagálni kezdte „hozzá közelálló emberek” útján azt az elgondolást, hogy „a hazai németséget az ország nyugati határán kell letelepíteni, és ott neki autonómiát adni”.²⁰

A magyar kormány nem vette eléggé komolyan a magyarországi német nemzetiszocialista agitáció veszélyét és a Volksdeutsche Kameradschaft törekvéseit. Erről tanúskodik az a körülmény, hogy az Imrédy-kormány 1938 nyarán mindössze évi 67 000 pengőre emelte fel a Gratz vezetése alatt állá Magyarországi Német Népművelődési Egyesület szubvencióját az előző évi 45 000 pengőről, holott a VDA (Volksbund für das Deutschtum im Ausland) révén a német birodalomból kapott anyagi támogatás összege, amelytől az egyesület a Volksdeutsche Kameradschaft kiválásával elesett, évi 150-200 000 pengőre volt becsülhető.²¹ Míg Gratzéknak az is gondot okozott, miből fedezzék a szükségesnek mutatkozó gyakoribb kiszállásokat Tolnába, Baranyába és az ország más németlakta területeire, addig Basch július végén mintegy 300 magyarországi népi-német bajtárs élén utazhatott ki Breslauba (ma Wroclaw), hogy részt vegyen a nagy német népközösség jegyében, látványos külsőségek közt megrendezett, Hitler jelenlétében lefolyt német torna- és sportünnepélyen. Henlein, a szudétanémet vezér, itt részletes utasításokat is kapott Hitlertől.²² Basch viszont – állítása szerint – csak a tribünről látta a Führert; személyesen sem ekkor, sem később nem beszélt vele.²³

A Gratz-Pintér-féle vezetés súlyos nemzetközi presztízsvesztesége volt, hogy a nemzeti kisebbségek ez évben Stockholmban rendezett konferenciájának elnöksége, akárcsak az előző évben, elutasította Gratzot és Pintért, s hivatalos megbízottakként ezúttal is Basch és Goldschmidt képviselte a magyarországi német kisebbséget. A konferencia megállapítva a népszövetségi kisebbségvédelem csődjét, úgy foglalt állást, hogy „a népcsoportok védelme áttolódott az anyanépekre, amelyek a népközösség sorsáért elsősorban felelősek” és „a népcsoportok védelme ebben az irányban fejlődik”. Ezt a megállapítást különösen a szudétakérdés alakulásának példájával támasztották alá. Az Európai Német Népcsoportok Szövetsége (Verband der Deutschen Volksgruppen in Európa) augusztus 30-31-én Revalban tartott tanácskozásán ugyancsak Basch képviselte – ezúttal a budaörsi Johann Hoffmann ügyvéd társaságában – a magyarországi német népcsoportot.²⁴

Imrédy az 1938. augusztus 21-28. közt lezajlott németországi tanácskozásai során ígéretet tett arra, hogy az iskolakérdéssel kapcsolatos panaszokat a magyar kormány a legrövidebb időn belül orvosolja, viszont kijelentette: „A magyar kormány hálás lenne, ha német részről mérséklő befolyást gyakorolnának a magyarországi német kisebbség képviselőire.” Ribbentrop – anélkül, hogy állást foglalt volna – egyszerűen tudomásul vette Imrédy közléseit.²⁵

A minisztertanács augusztus 31-i ülése már foglalkozott is az iskolaüggyel, elfogadva Teleki Pál kultuszminiszter előterjesztését, mely szerint „a belügyminiszter úrral és az egyházi hatóságokkal egyetértőleg megkíséreljük rendezni a kisebbségi iskolák rég vajúdó problémáját, kikapcsolva a lakosság, illetve a szülők iniciatíváját, és hivatalból állítva fel a kormányhatóságok által helyesnek vagy szükségesnek ítélt iskolatípusokat, természetesen úgy, hogy más nemzetiségi többségek által lakott községekben is a magyar anyanyelvű gyermekek érdekei megvédessenek”.²⁶ Ez annyit jelent, hogy a magyar kormány, anélkül, hogy hivatalosan tudomást vett volna a hétpontos magyarországi német „népi programról”, az iskolaügyekre vonatkozó 2. pontját kész volt „saját iniciatívából”, a Volksdeutsche Kameradschaft bevonása nélkül, napirendre tűzni.

Az a „veszély”, hogy az iskolakérdés ilyen rendezése a magyar kormánnyal konstruktívan együttműködő Gratz-Pintér-féle Volksbildungsverein pozícióit erősítheti, arra késztette Bascht, hogy most már a vezetés átadására szólítsa fel az egyesület elnökségét. A szeptemberi csehszlovákiai krízis napjaiban „a külpolitikai helyzetre” utalva egészen nyíltan hangoztatta a Volksdeutsche Kameradschaft német birodalmi összeköttetéseit, s „berlini utasításra” hivatkozva követelte az egyesület valamennyi helyi szervezetének a Kameradschaft vezetése alá rendelését. Gratz és Pintér abba már beleegyezett, hogy a Volksdeutsche Kameradschaft emberei 50 százalékban foglaljanak helyet az egyesület és annak helyi szervezetei vezetőségében, Basch viszont arra hivatkozott – nem alaptalanul -, hogy a tényleges többség már a Kameradschaft oldalán áll.²⁷ Ezt az Anschluss után igen előrelendült folyamatot még tovább fokozta „a német népi gondolat újabb hatalmas győzelme”: a Szudéta-vidék október 1-10-e közt végbement bekebelezése a német birodalomba, a szeptember 29-i müncheni egyezmény alapján.

A német birodalom politikája ekkor arra irányult, hogy a megkisebbedett Csehországban, valamint az autonóm kormányok alá került Szlovákiában és Kárpát-Ukrajnában erőteljes befolyást érvényesítve, kiváltságos helyzetet biztosítson a csehszlovákiai német kisebbségnek. Franz Karmasin, a szlovákiai német népcsoport vezére, a szlovák minisztertanács október 10-i határozata alapján – amelyet 14-én hoztak nyilvánosságra – államtitkári státust kapott a szlovák kormányban.²⁸ Sztójay követ már másnap figyelmeztetést küldött Berlinből kormányának, hogy a szlovákok és a csehek „a német kisebbségek számára – úgyszólván mindent túllicitálva – oly jogokat, illetve előnyöket biztosítanak, amelyeket előbb-utóbb a többi szomszédos országokban levő német kisebbségek részére is kívánatosnak fognak minősíteni”.²⁹

Egyes történészek szerint a budapesti német követ, Erdmannsdorff útján a német birodalmi kormány támasztotta a magyar kormánnyal szemben azt az igényt, hogy a német kisebbség érdekeinek a magyar kormánynál való képviseletére és ügyeinek intézésére szintén létesítsen államtitkári státust.³⁰ Ezt azonban ez ideig nem sikerült dokumentálni. Nem teljesen kizárt annak lehetősége, hogy a magyar kormány Sztójay figyelmeztetésének hatására maga akart ezzel gesztust tenni a magyar nemzetiségpolitikát erősen bíráló német birodalom felé, amelynek jóindulatú magatartása annyira fontos volt a magyar revíziós igények ügyében kért német-olasz döntőbíráskodás küszöbén. Tény az, hogy a Volksbildungsverein keretében működő, de a Basch-féle irányzathoz tartozó „Suevia” diákegyesület október 22-i ülésén úgy tárgyalták Gratz lemondásának s egy német államtitkárság felállításának a hírét, mint amely „előzékenységi gesztus a kormány részéről a németek felé”.³¹

Gratz lemondását a Volksbildungsverein egyelőre hivatalosan nem hozta nyilvánosságra, mert attól tartott, hogy a bejelentés pánikot kelt, és a Basch-csoportnak használ. Gyakorlatilag azonban teljesen Pintér vette át a vezetést, s az egyesület lapjának kiadójaként is ezentúl az ő neve szerepelt Gratzé helyett. A változás természetesen nem maradt titok a Volksdeutsche Kameradschaft vezetősége előtt. Basch előterjesztése alapján egyhangúlag kimondták: minden további tárgyalást céltalannak tartanak az egyesülettel, amely csak Gratz személyét hajlandó feláldozni, de a Gratz-féle szellemből nem enged; a Volksbildungsvereint nemcsak hogy nem tekintik a magyarországi németség képviseletének, hanem annak érdekeire egyenesen ártalmasnak tartják, s kérlelhetetlen harcot indítanak ellene.³² A Kameradschaft vezetősége úgy határozott, hogy nem vesz tudomást a német kisebbségi államtitkárság létesítésével kapcsolatos tervekről, ha esetleg Gratz emberei közül jelölnének valakit a német ügyek élére. Hogy erre a „veszélyre” idejében figyelmeztesse az „illetékeseket”, Basch Németországba utazott.³³

Franz Karmasin mint a népcsoport ügyeinek államtitkára október második felében már lázasan szervezte a hozzá tartozó „főhivatalokat”, a népi-német iskolaügy, sajtó és propaganda, szövetkezeti ügy stb. önálló, a népcsoport-autonómia követelményeinek megfelelő irányítására. A Karpathendeutsche Parteit Deutsche Partei néven nyíltan nemzetiszocialista párttá szervezte át; megtette az előkészületeket a német birodalmi Hitlerjugendnak megfelelő Deutsche Jugend és az SS-nek megfelelő FS (Freiwillige Schutzstaffel) felállítására. Elősegítette német birodalmi gazdasági szakértők kiküldését a szlovák kormányhoz, akik felmérik Szlovákia gazdasági erőforrásait, nyersanyagok után kutatnak, s e terület gazdaságát bekapcsolják a német „nagytérgazdaságba” (Grossraumwirtschaft).³⁴ Mindezek a fejlemények nemcsak önmagukban voltak hatással Magyarországra, hanem Karmasin harsányan propagálta is azokat pártjának október 29-i pozsonyi gyűlésén mondott beszédében, s a német birodalmi náci pártlap, a Völkischer Beobacbter november 1-i száma is arról írt, hogy Szlovákia példát mutat a „Donauraum” (dunai térség) többi országának a tekintetben, hogyan kell a német népcsoport ügyét rendezni.³⁵

A tengelyhatalmak 1938. november 2-i bécsi döntőbírói ítélete által Magyarországnak juttatott területekkel minimális számú (13 875) német lakos került csak magyar uralom alá, de Imrédy a minisztertanács másnapi ülésén mégis azzal az indokolással terjesztette elő „egy német kisebbségi államtitkár állásának rendszeresítését”, hogy ezzel a gyarapodással az immár tízmilliós Magyarországon a német kisebbség száma eléri a félmilliót. Ugyanakkor az iskolaügyi kérdések komplexumából mint legsürgősebbet kiemelve, elhatározták, hogy „a kisebbségi tanítóképzőket mindjárt meg kell csinálni”.³⁶ (A német tanítóképző intézet mellett egy szlovák tanítóképző felállítására gondoltak.)

A magyar kormány tehát annak hatására, hogy a szlovákiai német népcsoport helyzetének rendezését a német birodalom követendő például állította, szintén hajlandónak mutatkozott német államtitkári státust létesíteni, de ezt a „saját iniciatíva” látszatának megőrzése végett, a hazai német kisebbség számának bizonyos szintet elért gyarapodásával okolta meg. A készséges állásfoglalás nyilván azzal függött össze, hogy a magyar kormány a bécsi döntés korlátozott eredményei láttán megfelelő gesztusokkal igyekezett a német birodalom támogatását elnyerni újabb, németek által is lakott területekre irányuló revíziós igényei érdekében.

Kétségtelen azonban, hogy a német államtitkárság felállításáról hozott november 3-i határozat érdemileg egyáltalán nem a szlovákiai minta átvételét célozta, hanem a magyar nemzetiségpolitika keretei közt maradó engedményt helyezett kilátásba: a német kisebbség kiemelt jelentőségű kezelését, és helyzetének folyamatos, fokozatos rendezését, a magyar kormány saját elhatározásából és saját elgondolásai szerint. A minisztertanácsi határozat egyetlen szóval sem utal arra, hogy a német államtitkári státust a Volksdeutsche Kameradschaft által képviselt – a Karmasinénak megfelelő – irányzat számára létesítené; szó sincs benne arról, hogy a náci német népcsoport-autonómia követelményei szlovákiai mintára megvalósulhatnának: a Deutsche Jugend és hasonló szervezetek helyett iskolákról, tanítóképzőről esik szó.

Nem változtatott ezen az a körülmény sem, hogy Esterházy János gróf, a szlovákiai Magyar Párt vezére, november közepén Tisónak átnyújtott memorandumában a magyar kisebbség számára egyenlő elbánást követelve, a Karmasinéhoz hasonló szlovákiai magyar államtitkárság létesítésére támasztott – mint később kiderült, eredménytelenül – igényt, nyilván a magyar kormány egyetértésével, amely azonban hazai viszonylatban óvatos volt a német államtitkárság kérdésében.³⁷

A kormány változatlanul a Volksbildungsvereinre kívánt támaszkodni, s arra biztatta, hogy képviselje az iskolaköveteléseket, kifogva ezzel a szelet a Volksdeutsche Kameradschaft vitorláiból. Az egyesület november 7-i panaszjegyzéke fel is sorolta mindazokat a visszásságokat, amelyek a magyarországi német kisebbség iskolaügyeivel kapcsolatban tapasztalhatók: az 1935-ben elrendelt vegyes tannyelvű egységes kisebbségi iskolatípus a legtöbb helyen mindmáig is „csak színleg, papíron lett bevezetve”, ugyanakkor a német nyelvű iskolákat azonnal megszüntették; a tanerők közt kevés az olyan, aki németül tud. A helyi hatóságok, a helyi magyar értelmiség, a papok és tanítók befolyásolják a német szülőket, hogy gyermekeiket ne a vegyes tannyelvű kisebbségi iskolába, hanem a magyar iskolába írassák be.³⁸ A Volksbildungsverein funkcionáriusai november 12-16. közt a németlakta területeken kampányszerűen kezdték követelni „a kisebbségi iskolatörvény 100 százalékos végrehajtását”. A Volksdeutsche Kameradschaft hangsúlyozta, hogy nem éri be a vegyes tanításnyelv bevezetésével, ezt csak lépcsőfoknak tekinti a teljesen anyanyelven folyó oktatás megvalósításához. A Kameradschaft e radikálisabb álláspontja arra késztette a Volksbildungsverein propagandistáit, hogy főleg a magyar sovinizmus bírálatában keljenek versenyre velük, az ő érveiket és frazeológiájukat alkalmazva. Csak a Kameradschaftnak használt azonban, ha a Volksbildungsverein titkára, Rippel János, a németeket a magyar sovinisztákkal szemben bátorítva maga is így beszélt: „Hitler százmillió németet mondhat magáénak. Erre legyenek büszkék. Valamikor csak szégyenkezve vallhatták magukat – sváboknak. De Hitler kijelentette, hogy minden németnek, lakjon az a Fokföldön vagy Dél-Amerikában, egyformán gondját viseli.”³⁹

A minisztertanács november 16-i ülésén Imrédy kifejtette, hogy „nézete szerint legsürgősebb egy német tanítóképző felállítása Budapesten, ezenkívül két német középiskola létesítése, Budapesten és esetleg Pécsett, úgyszintén polgári iskolák felállítása”. Ugyancsak ez a minisztertanács tárgyalta a magyarországi „zsidókérdés” újabb rendezésének alapelveit. Néhány nappal előbb, november 10-re virradó éjjel zajlott le Németországban a náci csőcselék SA- és SS-csoportok által vezérelt terrorakciója, a „Kristályéj” („Kristallnacht”), amely nyomán a zsidóellenes, újabb megkülönböztető, jogfosztó rendeletek egész sorát vezették be.⁴⁰ A magyar kormány, annak megelőzésére, hogy e példa követésének esetleges megkísérlésével a nyilasok ragadják magukhoz a kezdeményezést, érdemeket szerezve ezzel a németek szemében, maga kívánt „gesztust” tenni egy új, immár második és radikálisabb zsidótörvény előkészítésével – e tekintetben is ragaszkodva a „saját iniciatívához”. A nemzeti kisebbségek helyzetének rendezésére irányuló gondok közepette, sajátosképpen éppen Imrédy vetette fel, hogy a saját iniciatívát a zsidóság „kisebbséggé nyilvánítása” jelenthetné. Mivel a zsidóságot nemzeti kisebbséggé nyilvánítása esetén bizonyos nemzeti kisebbségi jogok illetnék meg, Imrédy úgy vélte, ez a „megoldás” lehetővé tenné a zsidóság elkülönítését, s ezzel a Németország felé teendő gesztust anélkül, hogy hasonló nemzetközi felháborodást váltana ki a világközvéleményből, mint a legutóbbi németországi események.⁴¹ A magyarországi zsidóság azonban nem kisebbségi jogokra formált igényt, hanem állampolgári jogaihoz ragaszkodott. A szélsőjobboldali radikalizmus pedig nem kisebbségi jogok adásával, hanem a zsidók teljes jogfosztásával akarta egybekötni a zsidók elkülönítését; s kétségtelen, hogy a német birodalmi politika ezt bátorította. Basch is aligha fogadta volna el a magyarországi németség számára a zsidókkal való egyenlő elbánás elvét, mégsem érdek nélkül figyelte, megtörténik-e a zsidóság „népcsoporttá kreálása”, hiszen ez becsempészné a magyar törvényhozásba a saját német kisebbségi törekvéseik szempontjából oly lényeges népcsoportelvet.

Közben Szlovákiában elkészült az ottani német népcsoport jogi állását szabályozó törvénytervezet, amelyet a pozsonyi Grenzbote szerkesztőségében újságíróként alkalmazott, valójában a Volksdeutsche Mittelstelle által Karmasin pártja – a Deutsche Partei – mellé jogi tanácsadóul kiküldött dr. Kurt Otto Rabl dolgozott ki. A német államtitkár státusát betöltő pártvezér és népcsoportvezető által Tiso miniszterelnök elé terjesztett törvénytervezetet Rabl a prágai német követség közvetítésével eljuttatta a német birodalmi Külügyi Hivatalhoz. Mint Andor Hencke prágai német ügyvivőhöz intézett november 18-i leveléből kitűnik, a tervezet azzal az igénnyel készült, hogy az „egész Délkelet-Európára nézve mértékadó legyen”.

A törvénytervezet szerint a kormány kötelezi magát a németség tervszerű támogatására és a nemzetiszocialista világnézet teljesen szabad megvallásának respektálására. A német pártot elismeri a német népcsoport politikai egység- és vezető szervezetének. A német iskola- és oktatásügyet kiveszi az állam kezéből, és az egészségügy, népjólét, ifjúsággondozás területén is a népcsoport önkormányzatát valósítja meg. A népcsoportvezető joga, hogy a népcsoport delegáltjait a parlamentbe, valamint a különböző hivatásrendi, társadalmi, kulturális testületekbe kinevezze; ő gyakorolja a felügyeletet a népcsoport minden egyesülete, szerve felett. Ő a népcsoport diktátora s az egyetlen törvényes közvetítő a népcsoport és a kormány között, a közvetítő szerepet a kormány államtitkáraként látja el. A német népcsoportvezető formálisan egyenjogú a miniszterelnökkel, kölcsönös általános politikai közbenjárási joguk van. Az autonóm német településterület határait közös egyetértéssel rendezni kell; azokon belül a német a hivatalos nyelv. Az országos közigazgatásban a németek számarányuk szerint vesznek részt.⁴²

A Basch-féle irányzat által képviselt magyarországi német „népi program” természetesen nem volt azonos a más helyzetben levő szlovákiai németség követeléseivel. Tendenciái azonossága azonban nem lehet kétséges; Basch a német „népi program” alapján a magyarországi németség kizárólagos képviseletére törekedett, az egész népcsoport vezetője akart lenni, aki korlátlan vezéri hatalommal irányítja a népcsoport kiépítendő önkormányzatát. A szlovákiai törvénytervezet mutatta meg igazából, mi húzódik meg a magyarországi német „népi program” minimálisnak mondott követelései mögött: a nemzetiszocialista népjogi princípiumoknak megfelelő népcsoport-autonómia – „állam az államban”. Ez tette világossá, hogy a német államtitkárság felállítása valójában mit jelent, s hogy ha ez Magyarországon egyáltalán megvalósul, várományosa ebben az értelemben más nem is lehet, mint Basch, a magyarországi Karmasin.

Azzal egyidejűleg, hogy a szlovákiai német népcsoport helyzetének rendezése tárgyában készített törvénytervezetet Karmasin Tiso szlovák miniszterelnök elé terjesztette, Basch a magyar miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztályán bejelentette, hogy „a magyarországi németség sokáig várt, sokáig tűrt, tovább már nem akar és nem tud várni. Követeli jogát, mégpedig azonnal”. A Günser Zeitung november 20-i számában „A magyarországi németség követelései” címmel megjelentetett cikk ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy elérkezett a magyarországi németség igazi – a szociális, gazdasági, politikai térre egyaránt kiterjedő, a német ifjúság nevelését is kezébe vevő – népszervezete (Volksorganisation) létrehozásának ideje, s azzal még egy hetet sem hajlandók várni, s hogy e lépés jogosultságát az államhatalom s annak szervei nem vonhatják kétségbe.⁴³

Baschnak ez a Karmasinéval egybehangolt fellépése azért volt olyan „időszerű”, s azért nem tűrt halasztást, mert Imrédy megrendült belpolitikai helyzetében siettette a Kárpátalja megszerzésére irányuló katonai akciót, amelynek sikerétől pozíciója megszilárdulását remélte. A magyar csapatok 20-án már felvonulóban voltak, s Basch számítása szerint ilyen körülmények közt a miniszterelnök a magyarországi német népcsoport követeléseire aligha adhat elutasító választ. Az a körülmény, hogy a tengelyhatalmak viszont még célszerűnek látták ekkor fenntartani a bécsi döntőbíráskodásuk által kialakított status quót, s erélyes diplomáciai figyelmeztetéssel másnap, november 21-én leállíttatták a magyar katonai akciót, csak még jobban megerősítette Imrédyt abban a nézetében, hogy e gesztus megtételére feltétlenül szükség van. A Volksdeutsche Mittelstelle helyettes főnöke, Behrends vezetésével a Külügyi Hivatal politikai és kulturális osztálya, valamint a német Belügyminisztérium, Propagandaminisztérium képviselői s a VDA új elnökévé kiszemelt Karl Haushofer professzor részvételével november 22-én Berlinben tartott értekezlet már azon értesülés birtokában tárgyalt a magyarországi népi-németek követendő magatartásáról, hogy a magyar kormány kész hozzájárulni a Volksdeutsche Kameradschaft által követelt szervezet megalakításához.⁴⁴

A kárpátaljai kudarc nyomán november 22-én súlyos szakadás következett be a kormánypártban, 23-án pedig Imrédyt a parlamentben leszavazta az ellenzék. Az emiatt lemondásban levő miniszterelnök a budapesti német követ segítségét kérte ahhoz a törekvéséhez, hogy a kormány vitelére továbbra is ő kapjon megbízást, megígérve, hogy kormánya jóvá is fogja hagyni az alapszabályait annak a német „népi szervezetnek”, amelynek megalakítását engedélyezte.⁴⁵

Még Horthy november 27-i, az Imrédy-kormányt prolongáló döntése előtt – azon a napon, amikor Pozsonyban Tiso fogadta Karmasint, és kisebb módosításokkal hozzájárulását adta a szlovákiai német népcsoport jogi állását szabályozó törvénytervezethez,⁴⁶ tehát november 26-án – Budapesten akadálytalanul megalakult a Volksdeutsche Kameradschaft által követelt magyarországi német „népi szervezet”, a Volksbund der Deutschen in Ungarn. A Vasúti és Hajózási Klub helyiségében (Bp. VI., Csengery u. 68.) megtartott alakuló gyűlésen egy magyar rendőrségi jelentés szerint 700-800 fő jelenlétében Basch mondott beszédet, amely – a német „népi program” ismertetésével – 7 pontban foglalta össze a németség követeléseit. Ezután Goldschmidt felolvasta az új szervezet ezeknek megfelelően kidolgozott alapszabályait.⁴⁷ Egy másik, a magyar Belügyminisztérium egyik bizalmi egyénétől származó jelentés hangsúlyozza, hogy a Volksbund alakuló gyűlése „teljesen hitlerista külsőségek között zajlott le, és azon erős támadások és fenyegetések hangzottak el a magyar kormány ellen”.⁴⁸

A magyar Belügyminisztérium bizalmas információi szerint „Basch közvetlenül az alakuló gyűlés előtt, egyhónapi tárgyalásról érkezett haza Németországból, kijelentve, hogy a német nemzetiszocialista párt vezetősége ragaszkodik az ő führerségéhez”. Az alakuló gyűlésen a Volksbund – olvashatjuk a jelentésben – „minden figyelmeztetés ellenére azt a Basch Ferencet választotta elnökévé, akit nemzetgyalázásért elítéltek”.⁴⁹

Az illegális Volksdeutsche Kameradschaft helyébe a legális Volksbund lépett. A Deutsches Auslandsinstitut jelenlevő igazgatója, dr. Richard Csaki szerint Basch elnökké választása azzal egyértelmű, hogy ő a magyarországi német népközösség vezére. Helyettes elnök dr. Georg Goldschmidt, főtitkár Max Albert, titkárok Philipp Böss és Johann Schilling. Tiszteletbeli elnökök: dr. Heinrich Schmidt, dr. Richard Huss, Jakob Brandt, dr. Agidius Faulstich, dr. Heinrich Mühl. Választmányi tagok: Jakob Brandt, dr. Agidius Faulstich, dr. Johann Hoffmann, dr. Georg Hornung, dr. Konrad Mischung, dr. Heinrich Mühl, dr. Sebastian Lakner, dr. Karl Steiner, Josef Teppert, Stephan Schuster, Ludwig Teutsch, dr. Heinrich Reitinger, dr. Heinrich Weitzel, dr. Josef Wolff, dr. Jakob Zumpft. Tanácskozó testületi tagok: a 104 helyi szervezet egy-egy képviselője. – A Volksbund központja Budapesten a IX. ker., Üllői út 19. sz. alatt rendezkedett be.⁵⁰

Az 1938. november 26-án megalapított Volksbund testvéri üdvözlettel köszöntötte a szlovákiai németség Karmasin vezette, nyíltan nemzetiszocialista Deutsche Parteiját, amely ugyanezen a napon lett – Tiso miniszterelnök jóváhagyásával – a német népcsoport közjogilag elismert kizárólagos reprezentánsa. A pozsonyi Deutsche Stimme hasábjain közzétett üdvözlet mintegy bizonysága volt Baschék különben is sejtett szlovákiai német kapcsolatának.⁵¹

A Volksbund megalakulásának engedélyezése véglegessé tette Gratz elhatározását, hogy lemond a Volksbildungsverein elnökségéről, s nem foglalkozik többé a német kisebbség ügyeivel. Lemondását december 4-én hozták nyilvánosságra.⁵²

Ezt követően az egyesület vezetősége részéről Riesz Ádám képviselő további egyezkedési tárgyalásokat javasolt Basc-nak, de elutasító választ kapott: „a németség sorsának intézésére egyedül a Volksbund illetékes; a Népművelődési Egyesület vezetői tehát, ha nem akarják magukat a német népközösségből kitaszíttatni, legjobban teszik, ha egyenként felvételre jelentkeznek a Volksbundnál”.⁵³

Basch erőszakos, a német birodalomra támaszkodó, minden kompromisszumot elutasító taktikája, mint már jeleztük, nézeteltérésekre vezetett Huss-szal, s ezeket a Volksbund megalapítása végérvényesen elmélyítette. A debreceni professzor, aki mintegy három éven át állt a Volksdeutsche Kameradschaft élén, rezignáltan vette tudomásul, hogy az események túlhaladtak rajta, Basch teljesen magához ragadta az irányítást; „kívülről is” immár őt tekintik a magyarországi német népcsoport egyedül illetékes vezetőjének, ennek megfelelően a magyar kormány szemében is Basch lett a fontos személyiség.⁵⁴ Huss 1938. december 11-i Baschhoz intézett levelében kijelentette, hogy átengedi neki a korlátlan vezéri szerepet, s mint a Volksbund tiszteletbeli elnökeinek egyike, ezentúl már csak időnként adta jelét – nem nyilvánosan, hanem Baschhoz intézett leveleiben – aggályainak a Volksbund által követett politika helyességét illetően. Kifelé azonban szolidáris maradt, 1941. február 14-én bekövetkezett haláláig.⁵⁵

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!