Az antant utolsó hadjáratának csődje

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

5

Az ellenség a fő csapást Kijevre, a mellékcsapást Ogyesszára irányította. A 12. és a 14. szovjet hadsereg kis létszámú és rosszul felszerelt egységei súlyos harcokat vívtak. Április 26-án elesett Zsitomir, Korosztyeny és Radomiszl. Másnap az ellenséges lovasság betört Malinba és Kazatyinba. Május 7-én az intervenciósok elfoglalták Kijevet, átkeltek a Dnyeperen, s erős állásokat építettek ki a várostól keletre. De az ellenségnek nem sikerült elérnie legfőbb célját: a 12. és a 14. hadsereg bekerítését és teljes megsemmisítését.

Az ukrán városokat és falvakat ismét elborították a tűzvész lángjai. A megszállt területen intervenciósok és petljuristák garázdálkodtak.

Az antant-imperialisták rohamcsapatává lett lengyel intervenciós seregek új offenzívája véget vetett a békés lélegzetvételi szünetnek. Az intervenciósok győzelmei (elfoglalták csaknem az egész jobb parti Ukrajnát Kijevvel együtt), a délnyugati front szovjet alakulatainak visszavonulása, valamint a krími Vrangel-sereg offenzívájának lázas előkészületeiről szóló hírek a végsőkig kiélezték a szovjetország helyzetét.

A szovjetköztársaságban ismét a háborús feladatok kerültek előtérbe. „… Ha már háborúra került sor, mindent alá kell rendelni a háború érdekeinek, az ország egész életét alá kell rendelni a háborúnak, ezen a téren nem szabad tűrni a legkisebb ingadozást sem”⁵⁸ Ugyanott, 128 old.* — mondotta Lenin 1920. május 5-én az összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság, a moszkvai szovjet, a szakszervezetek és az üzemi bizottságok együttes ülésén. A „Mindent a frontnak! Mindent a háborúért!” ismét a legfőbb jelszó lett. A párt Központi Bizottsága felhívta a dolgozókat, „feszítsék meg minden erejüket és mozgósítsanak minden anyagi eszközt a végső győzelemért”⁵⁹. Az OK(b)P Központi Bizottságának beszámolói a VIII. és a X. kongresszus között eltelt időszakban. 29. old.* A Központi Bizottság 1920. május 23-i beszámolója megemlítette, hogy a lengyel offenzívára való tekintettel a Központi Bizottság elsősorban a köztársaság védelmének kérdéseit vitatta meg. A hozott határozatokat haladéktalanul végrehajtották.

Április 30-án a Központi Végrehajtó Bizottság és a Népbiztosok Tanácsa felhívással fordult Oroszország valamennyi munkásához, parasztjához és becsületes állampolgárához. A felhívást Lenin, a Népbiztosok Tanácsának elnöke és Kalinyin, az Oroszországi Központi Végrehajtó Bizottság elnöke írta alá. S május 23-án a párt Központi Bizottsága közzétette „A lengyel arcvonal és feladataink” című téziseit.

Ezek az okmányok világosan feltárják a külföldi imperialisták újabb szovjetellenes hadjáratának céljait és a szovjetország háborújának igazságos, felszabadító jellegét.

A tézisek hangsúlyozzák, hogy „a harc életre-halálra megy, s a végsőkig megfeszített és kíméletlen lesz”⁶⁰. A Szovjetunió Kommunista Pártja a Szovjetunió fegyveres erőiről. Dokumentumgyűjtemény. (1917—1958). Moszkva 1958. 168 old. (oroszul).* A Központi Bizottság rámutatott arra, hogy a lengyel intervenció elleni harc nem csupán a nyugati frontra vár, hanem az egész munkás-paraszt Oroszország legfőbb feladata; s utasította a pártszervezeteket, a szovjeteket és a szakszervezeteket, hogy haladéktalanul kezdjenek széles körű felvilágosító munkát a dolgozók körében. A Központi Bizottság a gazdasági szerveknek kötelességévé tette, hogy minden eszközzel biztosítsák a front közvetlen szükségleteinek kielégítését, a közlekedés helyreállítását és az alapvető iparágak fejlesztését. Valamennyi népbiztosság azt a feladatot kapta, hogy haladéktalanul dolgozzon ki intézkedéseket a front megsegítésére.

Szükséges volt, hogy a munka frontján foglalkoztatott katonai alakulatok többségét azonnal visszarendeljék, s mielőbb útnak indítsák a hadműveleti területre. A helyi pártszervezeteknek és szovjeteknek minden eszközzel segíteniük kellett a nyugati frontot. A Központi Bizottság javasolta, hogy hívják össze mindenütt a párton kívüli munkások és parasztok értekezletét, rendezzenek gyűléseket, s ott vitassák meg a burzsoá-földesúri Lengyelországgal folytatott háború kérdését, alakítsanak bizottságokat a nyugati front segítésére. 1920. május 12-én az országban kihirdették a hadiállapotot.

A párt és a kormány felhívásai országszerte hatalmas visszhangra talállak a munkások és a dolgozó parasztok körében. Mindenütt népes gyűléseket tartottak. A gyűléseken Lenin, Kalinyin, Mjasznyikov, Lunacsarszkij, valamint a párt és a szovjet állam más vezető személyiségei, helyi pártmunkások és szovjetvezetők mondottak beszédet.

Akárcsak 1918-ban és 1919-ben, most is a kommunisták álltak élére a harcnak. „Valahányszor nehéz helyzetbe kerültünk a háborúban — mutatott rá Lenin —, a párt mozgósította a kommunistákat, s ők hullottak elsőkként az első sorokban, pusztultak ezrével Jugyenyics és Kolcsak frontján; elhullottak a munkásosztály legjobb fiai, feláldozták magukat, mert megértették, hogy ők elpusztulnak ugyan, de nemzedékeket mentenek meg, megmentik a munkások és parasztok ezreit és ezreit.”⁶¹ Lenin Művei. 30. köt. 506. old.*

1919 végén nem kevesebb, mint 200 000 párttag harcolt a Vörös Hadsereg soraiban.

1920 május elején a Központi Bizottság úgy döntött, hogy 3000 kommunistát mozgósít a front megerősítésére és az ukrajnai szovjetszervek megszilárdítására. A pártszervezetek addigra már igen sok kommunistát küldtek a hadseregbe, a fűtőanyag-válság elleni küzdelem és a közlekedés frontjára. A helyi szervezetek többségében alig maradtak fiatalok. Ezért most elsősorban a 30 és 40 év közötti kommunistákat kellett mozgósítani. S emellett a hátországban sem gyengülhetett a pártmunka.

A pártbizottságok ismét katonai vezérkarhoz hasonlítottak. A „Pravda” így számolt be a moszkvai kormányzósági pártszervezetben végrehajtott mozgósítás első napjairól: „A kerületekből önkéntesek tömeges jelentkezéséről kapunk híreket, de a kerületi pártbizottságok arra kényszerülnek, hogy kategorikusan megtagadják az elvtársaktól a bevonulási engedélyt, mert különben meggyengülnek a pártszervezetek; mindazonáltal már az első csoport is csaknem felerészben önkéntesekből áll. Egyes pártvezetőségek teljes egészében a kormányzósági pártbizottság rendelkezésére bocsátották magukat.”⁶² Pravda, 1920. május 4.*

Május 8-áig 280 párttagot indítottak útnak Moszkvából és a moszkvai kormányzóságból a frontra. A Központi Bizottság utasítását maradéktalanul végrehajtották, de még sok kommunista volt, aki ragaszkodott hozzá, hogy őt is engedjék a frontra. Ezért a moszkvai pártbizottság pótmozgósítást hirdetett.

A párt moszkvai szervezete kipróbált bolsevikokat, a kommunizmus ügyének rendíthetetlen harcosait küldte a frontra, akik értettek a tömegek megszervezéséhez. Köztük volt Tuljakov, a moszkvai szovjet végrehajtóbizottságának tagja, Lobahin, a narofominszki kerület végrehajtóbizottságának elnöke, aki 1906 óta volt tagja a pártnak, Barisnyikova, az orehovo-zujevói Morozov-gyár szövőnője, 1917 óta párttag és mások.

Május 5-én Moszkvából vörös csapattestek indultak a nyugati frontra. A Színház téren (a mai Szverdlov téren) tartották a moszkvai helyőrségi csapatok díszszemléjét, amelyen moszkvai önkéntesek és a frontra induló petrográdi kommunisták is jelen voltak.

A Nagy Színház előtt szónoki emelvény állt. Ide szegeződött a vöröskatonák és mindazok tekintete, akik akkor a téren tartózkodtak. Lenin beszélt.

„Elvtársak! Tudjátok, hogy az antant által felbujtott lengyel földbirtokosok és tőkések újabb háborút erőszakoltak ránk. Ne feledjétek, elvtársak, hogy nekünk nincs ellentétünk a lengyel parasztokkal és munkásokkal, mi a lengyel függetlenséget és a lengyel népköztársaságot elismertük és elismerjük.”

Vlagyimir Iljics szólt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket a szovjet kormány tett, hogy elkerülje a Lengyelország elleni háborút. S lelkére kötötte a vöröskatonáknak, bizonyítsák be a lengyelek iránti magatartásukkal, hogy a munkás-paraszt köztársaság katonái nem elnyomóként, hanem felszabadítóként lépnek földjükre.

„Éljenek a szabad, független lengyel köztársaság parasztjai és munkásai! Le a lengyel pánokkal, földbirtokosokkal és tőkésekkel! Éljen Vörös Munkás-Paraszt Hadseregünk!”⁶³ Lenin Művei 31 köt. 121—122. old.* — mondotta befejezésül Lenin. Szavai elvesztek a lelkesedés viharában.

„Ez a harc lesz a végső, csak összefogni hát,
És nemzetközivé lesz holnapra a világ!”

— zúgta a tömeg a hatalmas téren.

Az előző évekhez hasonlóan, most is példát mutattak a forradalom és a szocialista haza szolgálatában a petrográdiak. Már május 4-én este 360 kommunistát vagoníroztak be a frontra induló egyik vasúti szerelvénybe. Búcsúztatásukra a petrográdi dolgozók tízezrei gyűltek össze, és tüntetésükkel bizonyították készségüket arra, hogy munkapadjukat puskával felcserélve, bármely pillanatban szembeszálljanak az ellenséggel.

Bár a további mozgósítások következtében a petrográdi pártszervezet ugyancsak meggyengült, még mindig talált soraiban új erőket ahhoz, hogy kommunista különítményeket küldjön a nyugati frontra. Július 1-ig Petrográd összesen mintegy 700 kommunistát adott a Vörös Hadseregnek.

Nagy lelkesedéssel hajtották végre a kommunisták mozgósítását a tulai pártszervezetben, amely május elejéig 107 embert küldött a frontra.

Május 25-én Tverből 400 kommunista utazott a frontra. A szamárai kormányzóság katonai parancsnoksága jelentette a párt Központi Bizottságának, hogy kommunisták, pártonkívüli munkások, vöröskatonák valósággal ostromolják a pártbizottságokat, követelve, hogy vezényeljék őket az intervenciósok elleni arcvonalra. 100 kommunista máris elindult a frontra. A szimbirszki kormányzósági pártszervezet május 14-ig 95 kommunistát mozgósított.

S az uráli pártszervezetek sem maradtak el Moszkvától, Petrográdtól és Közép-Oroszország más ipari központjaitól. A Központi Bizottság figyelembe vette azokat a rendkívül bonyolult feladatokat, amelyek az uráli kommunistákra Kolcsak veresége után hárultak, s utasította őket, hogy „különös óvatossággal hajtsák végre a határterületi pártmozgósítást”⁶⁴. Az uráli kommunisták a polgárháború éveiben. Szverdlovszk 1959. 463. old (oroszul).* És az uráli bolsevikok — ügyes erőelosztással — jelentős számban tudtak kommunistákat a frontra küldeni.

„Elvtársak — így szólt a permi pártbizottságnak az antant újabb hadjáratával kapcsolatban közzétett felhívása —, halljátok meg pártunk Központi Bizottságának harci riadóját! A Központi Bizottság a nyugati front megerősítésére, a párttagság sürgős mozgósítására szólít fel bennünket; teljesítsük becsülettel ezt a parancsot, hajtsuk végre három napon belül, s egyúttal fejtsünk ki nagyszabású felvilágosító munkát a dolgozók között a szabad köztársaságunk polgárait, békés munkájukat ért újabb támadásról. Azok az elvtársak, akik idehaza maradnak, kötelesek még jobban emelni a munka termelékenységét, mert munkával és a fronton vívott ütközetekkel végleg leverjük az ellenséget. Munkával a győzelmek, a béke felé!”⁶⁵ Ugyanott, 465. old.*

Májusban az uráli pártszervezetek mintegy 900 kommunistát küldtek a frontra. Ugyanilyen sikeresen ment végbe a pártmozgósítás az ország egyéb területein.

Nagy munkát végzett Ukrajna Kommunista Pártja. Az 1920-as év folyamán az ukrán pártszervezetek az OK(b)P Központi Bizottsága segítségével megerősödtek, s megtisztították soraikat a pártellenes elemektől. Április 27-én az UK(b)P Központi Bizottsága teljes egészében mozgósította a kijevi, a volinszki és a podolszki kormányzóság pártszervezeteit. A mozgósítottak a 12. hadseregbe, valamint falusi pártpolitikai munkára mentek. Egy részük laktanyai készültségben maradt.⁶⁶ Lásd Kommunyiszt (az UK(b)P Központi Bizottságának és Harkovi Kormányzósági Bizottságának lapja), 1920. április 28.* Ugyanezen a napon a kijevi kormányzósági szovjetkongresszus is frontszolgálatra mozgósította küldötteinek egy részét.

Az ukrán dolgozók küzdelmének megszervezésében nagy szerepe volt a IV. ukrajnai szovjet kongresszusnak, amely 1920. május 16-án nyílt meg Harkovban. A kongresszus kiáltványban hívta fel a parasztokat, a munkásokat, a Vörös Hadsereg katonáit és Ukrajna valamennyi dolgozóját, hogy szenteljék minden erejüket az intervenciósok legyőzésének. „Az orosz munkások és parasztok segítségünkre sietnek — hangsúlyozta a kiáltvány. — A munkás-paraszt Oroszországgal kötött testvéri szövetségünk még jobban megerősödik és megedződik a harcban.”⁶⁷ Kommunyiszt, 1920. május 22. (Harkov.)*

A pártmozgósítás mindenütt sikeresen folyt. Csupán májusban 4563 kommunistát mozgósítottak, s közülük 3600-at a frontra küldtek, 787-et pedig ukrajnai munkára. Az OK(b)P Központi Bizottságának előirányzata másfélszeresen teljesült. Az 1920-as év folyamán többször is mozgósítottak kommunistákat. Áprilistól novemberig öt mozgósításra került sor. A párt Központi Bizottsága összesen több mint 24 000 kommunistát irányított a frontra, nem számítva azokat, akiket Ukrajna és a többi frontövezet küldött.

A hadsereg politikai szervei igyekeztek a legjobb parancsnokokkal és sorkatonákkal gyarapítani a párt taglétszámát. 1920. augusztus elsejéig a kommunisták száma a hadrakelt seregben 120 185-re nőtt. Ugyanezen időpontban összesen mintegy 300 000 párttag és tagjelölt, az egész akkori párttagságnak csaknem a fele katonai szolgálatot teljesített.

1920-ban több mint 12 000 Komszomol-tagot és 14 000 szakszervezeti tagot is mozgósítottak a hadseregbe. A párt Központi Bizottsága tekintélyes pártvezetőket küldött a lengyel arcvonalra. A délnyugati front mögöttes területének irányítója Dzerzsinszkij, az OK(b)P Központi Bizottságának tagja lett. A nyugati front politikai osztályának vezetésével Mjasznyikovot bízták meg, a 14. hadsereg Forradalmi Katonai Tanácsának tagjaivá Ruhimovicsot és Gorbunovot, a 13. hadsereg Forradalmi Katonai Tanácsának tagjává Zatonszkijt, az UK(b)P Központi Bizottságának tagját nevezték ki. A frontra ment többek között Gyemjan Bednij költő, hogy agitációs munkát végezzen a csapatoknál. A kommunisták újabb nagy osztagának, a párt és a kormány tekintélyes vezetőinek, a legjobb munkásoknak, szakszervezeti aktivistáknak és Komszomol-tagoknak a frontra érkezése erősen fokozta a szovjet csapatok harckészségét.

A Központi Bizottság és a kormány különös gondot fordított a tartalékok megteremtésére. Az 1920-ban eszközölt újabb behívások jelentős utánpótlást biztosítottak a frontnak.

A párt Központi Bizottsága és a szovjet kormány nagy figyelmet fordított a tartalékok biztosítására. 1920-ban újabb katonai behívások voltak, amelyek jelentős utánpótlást adtak a frontnak.

1920. május 10-én a Munka és Honvédelem Tanácsa szükségesnek látta a Szibériában, Turkesztánban és más területeken élő, nem orosz nemzetiségű állampolgárok katonai behívását az OSZFSZK többi polgáraival fennálló egyenjogúság elve alapján.⁶⁸A Munkás-Paraszt Kormány törvényeinek és rendeleteinek tára 1920. 42. sz. 185. cikk.* Ennek a határozatnak, mint a nemzetek közötti teljes egyenjogúságot ténylegesen megvalósító egyik intézkedésnek, nagy politikai jelentősége volt.

A Munka és Honvédelem Tanácsának rendelkezése osztatlan helyeslésre talált a szovjetország minden nemzetiségi körzetében. Jellemző erre az a távirat, amelyet 1920 június 10-én a szir-darjai terület egyik megyei értekezletének részvevői intéztek Leninhez és az OK(b)P turkesztáni határterületi pártbizottságához.

A szir-darjai területhez tartozó Turkesztán megyei értekezlete — olvasható a táviratban —, mérlegelve azt a rendelkezést, amely „mozgósítja a muzulmán lakosságot a Vörös Hadsereg sorainak kiegészítése céljából, táviratban üdvözli Önöket, kedves elvtársak, s üdvözli a mozgósításban kifejezésre jutó elvi felfogást a megye muzulmán lakossága nevében. Kijelentjük, hogy a muzulmán proletariátus fiai méltók lesznek a Vörös Hadsereg jó hírnevéhez, teljesítik majd a rájuk bízott feladatokat úgy, miként azt mindenkor teljesítette az orosz proletariátus. Éljen a kommunizmus eszméiért küzdő Vörös Hadsereg! Éljen a felszabadult Vörös Kelet! Éljenek a petrográdi és a moszkvai élenjáró harcosok!”⁶⁹ A polgárháború története. 3. köt. 209—210 old.*

1920. június 12-én tartották meg Aulije-Atyinszk megye járási végrehajtó bizottságainak és a megye muzulmán lakosságának küldöttértekezletét, amelyen ünnepélyesen megtárgyalták a muzulmánoknak a Vörös Hadseregbe történő behívását. Az OK(b)P turkesztáni határterületi pártbizottságához címzett táviratban az értekezlet részvevői a következőket írták:

„Üdvözöljük az Önök személyében a munkás-paraszt szovjethatalmat, amely a muzulmánok mozgósításának bejelentésével megadja nekünk, egykor elnyomott nemzetnek, azt a megtisztelő jogot, hogy fegyverrel a kézben felsorakozzunk a szocialista forradalom vívmányainak aktív védelmezői közé.”⁷⁰ Ugyanott, 210 old.*

A turkesztáni muzulmánok Vörös Hadseregbe való behívásával kapcsolatos valamennyi feladatot a Központi Bizottság turkesztáni bizottságának és a turkesztáni határterületi pártbizottságnak a vezetése alatt hajtották végre. Kiküldték a helyszínre az OK(b)P határterületi, városi és megyei pártbizottságainak megbízottait. Értekezleteket, gyűléseket tartottak mindenütt, s megmagyarázták a nem orosz nemzetiségű lakosság katonai behívásáról szóló kormányrendelet jelentősegét. 1920. július 9-én Andizsanból táviratilag jelentették, hogy a muzulmán lakosság mozgósítása sikeresen folyik.

„Jelentjük — így szólt a szir-darjai területi pártbizottság távirata —, hogy területünkön a muzulmánok mozgósítása kielégítően halad.”⁷¹ Az Üzbegisztáni Kommunista Párt párttörténeti intézetének archívuma. 60. fólió, opus 1. 1016. ügyirat, 23. old.*

Ellenforradalmi elemek kísérletet tettek a muzulmánok behívásának megakadályozására; tervük azonban kudarcba fulladt. 1920. szeptember 10-en Leninhez küldött jelentésében Frunze közölte, hogy Turkesztánban 24 000 muzulmán dolgozót hívtak be a Vörös Hadseregbe.

Az 1920-as év folyamán több mint egymillió ember öltötte magára a Vörös Hadsereg egyenruháját.

A front fegyver-, lőszer- és élelmiszer-ellátása a háború folyamán egyre nagyobb erőfeszítéseket követelt. 1920. április 30-án a Munka és Honvédelem Tanácsa utasította a népbiztosságokat, hogy készítsenek hetenként rövid jelentést arról, hogyan segítik a nyugati frontot. A népbiztosságok és a hadra kelt sereg ellátásával foglalkozó hivatalok munkája a Munka és Honvédelem Tanácsa szigorú ellenőrzése alá került.

Bővült a haditermelés. A Munka és Honvédelem Tanácsa határozata értelmében 1920-ban megkezdődött egy új tölténygyár építkezése az Urálban. Más hadiüzemekben új műhelyek és osztályok nyíltak.

Az üzemekben nagy volt a munkáshiány. A polgárháború alatt a legjobb proletárkáderek a frontra, az élelmiszerbegyűjtő osztagokba, szovjet- és pártszervekhez kerültek, s ezért a kormány visszahívta a Vörös Hadseregből a legfontosabb termelési ágak szakembereit. A Munka és Honvédelem Tanácsa határozata alapján 1920-ban 48 000 kiválóan képzett szakmunkást irányítottak a Vörös Hadseregből a legfontosabb iparágakba. Elsősorban a hadi üzemek megerősítésére volt szükség. Mivel pedig emberben és felszerelésiben elég gyakran volt hiány, be kellett zárni a kevésbé jelentős üzemeket. A legfontosabb iparvállalatok munkásait és alkalmazottait ettől fogva ugyanakkora élelmiszerfejadag illette meg, mint a vöröskatonákat.

A moszkvai és a petrográdi munkások, a tulai fegyverkovácsok, az ivanovo-voznyeszenszki takácsok, az uráli kohászok, valamint más ipari központok munkásai önfeláldozóan dolgoztak a győzelemért.

A hatalmas forradalmi lendület, a munkásosztály törhetetlen akarata és elszántsága volt az az erő, amelynek segítségével a szovjethatalom leküzdötte a nehézségeket és biztosította a haditermelés szakadatlan emelkedését. A puskagyártás az áprilisi 17 649 darabról májusban 26 300-ra, júniusban 33 994-re, a tölténygyártás pedig 21 millióról 29, majd 35 millió darabra emelkedett.

1920-ban különösen tért hódítottak a kommunista szombatok; s immár nemcsak kommunisták és Komszomol-tagok, hanem a dolgozók legkülönbözőbb rétegei is részt vettek a rohammunkában.

A munkások példájára a parasztok is rendeztek Kommunista szombatokat.

Az új háborús veszély még szorosabban egybeforrasztotta a dolgozó parasztságot a munkásosztállyal a párt és a szovjethatalom zászlaja alatt. Ennek egyik mércéje a falusi pártszervezetek fejlődése volt. A kommunista parasztok együttes száma 1920 szeptemberében meghaladta a 150 000-et. Ez rendkívül megkönnyítette a parasztok mozgósítását a Vörös Hadseregbe, valamint az élelmiszer-begyűjtést.

A szovjetország 1920-ban jóval több gabonát kapott a mezőgazdaságból, mint a polgárháború előző éveiben. Az 1920-ban begyűjtött élelmiszerkészletek lehetővé tették a szükséges táplálkozási minimum biztosítását a hadsereg, a front és a hátországi munkások számára.

A párt óriási politikai felvilágosító munkát fejtett ki a dolgozók között a hátországban és a fronton. Az agitációs munka irányítására a Központi Bizottság 1920. május 4-én külön bizottságot alakított a Köztársasági Forradalmi Katonai Tanács politikai osztályának keretében. A külön bizottság tagjai voltak Merhlovszkij, Kerzsencev és mások.

A párt vezetésével a szovjetköztársaság rövid idő alatt megteremtette a szükséges anyagi és politikai feltételeket ahhoz, hogy a Vörös Hadsereg védelemből nagyszabású offenzívába menjen át.

A nyugati és a délnyugati front seregeinek támadását a hadvezetés a párt Központi Bizottságának útmutatásai alapján és ellenőrzése mellett készítette elő. Lenin közvetlenül részt vett az offenzíva tervének kidolgozásában. Kamenyev főparancsnok később azt írta visszaemlékezéseiben, hogy több változat vetődött fel, mielőtt a lengyel hadjárat végleges terve testet öltött volna. „A változatokról beszámoltunk Vlagyimir Iljicsnek. A beszámolót Lebegyev vezérkari főnök tartotta, Szkljanszkij elvtárs és az én jelenlétemben, Vlagyimir Iljics szobájában. Vlagyimir Iljics a részletek felől érdeklődött. Különös részletességgel referáltunk a vasútvonalak állapotáról.”⁷² Emlékezés Vlagyimir Iljics Leninre. 2. rész. 263. old.*

A terv végleges változatát a Központi Bizottság Politikai Bizottságának április 28-i ülésén vitatták meg. A tervet jóváhagyták. Alapgondolata az volt, hogy a szovjet csapatok több egybehangolt hadművelettel vereséget mérnek Pilsudski seregeire, s felszabadítják Ukrajnát és Belorussziját, a fő csapást a nyugati front erői hajtják végre Belorusszijában, az Erdővidéktől északra. A frontparancsnok Tuhacsevszkij volt, a Forradalmi Katonai Tanács tagja pedig Unsliht. A mellékcsapás végrehajtását a délnyugati front seregei kapták feladatul, éspedig Rovno—Breszt irányában. A délnyugati front parancsnoka Jegorov, a Forradalmi Katonai Tanács tagja Berzin és Sztálin voltak. A frontok offenzívájának a legszorosabb együttműködés jegyében kellett végbemennie.

Fontos volt, hogy a délnyugati front hadműveletei is nagyszabásúak és határozottak legyenek, noha a terv csak kisegítő szerepet szánt nekik. Erre a frontra friss erők vezénylését tervezték. Különösen jelentős volt az 1. lovashadsereg átvezénylése a Kaukázusból. A hadvezetőség úgy tervezte, hogy mihelyt a szovjet seregek túljutnak az Erdővidék erdőségein és mocsarain, amelyek elválasztják a nyugati frontot a délnyugatitól, s a Vörös Hadsereg eléri a breszti délkört, a két front közös parancsnokság alá kerül.

A hadsereg belorusszijai támadását május 14-ére tűzték ki. A fő csapást a 15. hadseregnek kellett mérnie az ellenségre a Vityebszktől nyugatra eső körzetből. A 16. hadsereg — a nyugati front másik hadserege — mellékcsapást hajtott végre az igumeni szakaszon.

A nyugati front hadosztályainál a megsemmisítő erejű ellenoffenzívára utolsó előkészületek folytak. A szovjet állam nem idegen földek meghódítása és kifosztása végett indította útnak csapatait nyugat felé. A szocialista forradalom jövőjéről, a sokmilliós belorusz, ukrán és orosz dolgozó tömegek szabadságának és függetlenségének megvédéséről volt szó. „… Nem voltak hódító terveink — mondotta Lenin. — De ha már ránk kényszerítették a háborút, győzelmesen kell azt befejeznünk.”⁷³ Lenin Művei. 31. köt. 310. old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!