A küldetés kezdete
1936 november 16—1937 március 30

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

NAPLÓ

Moszkva, 1937 január 25.

A protokoll előírásainak betartásával a követség egész törzskara elkísér a Kremlbe, megbízólevelem átadására. Az elnöknek bemutattam egész kíséretemet mielőtt még megbeszélésünkre dolgozószobájába visszavonultunk volna. A ceremónia befejezése után törzskarommal nagyon jó lunch-re tértünk haza, melyet Marjorie rendezett; pillanatfelvételeket készítettem a nagy ebédlőben a csoportról. Kaviár, mindenütt kaviár! Más egyebet nem tudtunk felhajszolni. Így mondták legalább is, mikor az asztalnál felhozták — a beszéd tárgyát értem, nem a kaviárt.

HONORABLE
FRANKLIN D. ROOSEVELTNEK

Moszkva, 1937 január 25.

Kedves Elnök Uram!

Szerencsére itt eltörölték azt a szokást, hogy a megbízólevelek átadása alkalmával beszédet kell tartani. Húszperces közvetlen beszélgetést folytattam Kalininnal. Szívélyesen üdvözölt. Mikor megemlítettem, hogy Ön személyesen beszélt róla, kért, hogy viszonzásul tolmácsoljam Önnek üdvözletét. „Nagyon nagy ember”, mondta Kalinin.

Kalinin kijelentette, hogy hite szerint a két állam között minden vitás kérdést rendezni lehetne. Kertelés nélkül válaszoltam, hogy ezt őszintén reméltem és nézetem szerint ennek a legcsekélyebb akadálya sem lenne, ha a problémát orosz részről is azzal a nagyvonalúsággal rendeznék, mint amellyel az Egyesült Államok elnöke az egyezmény megkötését javasolja. Közöltem, hogy ha kívánja, készségesen visszatérek erre a tárgyra Litvinov hazaérkezése után. Ezzel az volt a szándékom, — és úgy gondolom, sikerült ki is fejeznem — hogy az oroszoknak megmagyaráztam: a következő lépes az övék, számunkra az egész kérdésnek nincs nagy jelentősége. Kalinin megelégedését fejezte ki afelett, hogy hivatali képzettségem ítéletemnek tárgyilagosságot és függetlenséget biztosit, tekintet nélkül azokra az ellenséges indulatú megnyilatkozásokra, amiket esetleg moszkvai diplomáciai körökben hallhatnék.

Most megvárom Litvinov visszatérését, hogy lássam, felveti-e az adósság kérdését. Nem engedem magamat eltéríteni attól a vonaltól, amelyet Ön, Elnököm kijelölt nekem.

DAVIES NAGYKÖVET JELENTÉSE
AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK

Moszkva, 1937 január 25.

Sir

Van szerencsém Önnek megbízólevelem Kalinin elnöknek való átadásáról a következőket jelenteni.

Kiderült, hogy eltörölték azt a szokást, hogy ez alkalommal hivatalos beszédeket váltsanak.

Az elnök, Kalinin úr, íróasztala mögött ült és, Kresztinszki úrral szemben jelölte ki székemet, míg a tolmács, Neymann úr közöttünk foglalt helyet. Kívülük még jelen volt Umschlicht úr, a Szovjetúnió központi végrehajtó bizottságának titkára, Kazkevics úr, a Nemzetiségek Tanácsa végrehajtó bizottságának titkára.

Kalinin elnök cigarettával kínált meg és én az orosz „szpasziba” szóval köszöntem meg, ami derültséget keltett. Előadtam, hogy szükségét érzem hálám kifejezésének azért az udvariasságért és előzékenységért, amelyet irántam, családom és törzskarom iránt a határon és mindenütt útközben tanúsítottak, és amely Moszkvába való megérkezésünket kellemessé és örvendetessé tette. Majd pedig átnyújtottam megbízólevelemet, valamint elődöm visszahívó levelét.

Ezután rátértem arra, hogy kormányom Mr. Hull államtitkár útján üdvözletét és szívélyes jókívánságait küldi Kalinin úrnak; elutazásom előtt beszéltem Roosevelt elnökkel, aki személyesen nagy megbecsüléssel nyilatkozott Kalinin úrról.

Kalinin úr örömének adott kifejezést, hogy nagy elnökünk említette őt és úgy vélte, hogy az államaink között fennforgó vitás kérdések mindkét fél megelégedésére elintézhetők. Mire én félreérthetetlenül azt válaszoltam, hogy magam is ezt remélem, sőt egészen bizonyosra veszem s a megegyezésnek a legcsekélyebb akadálya sem lenne, ha orosz részről ugyanazon emelkedett felfogás érvényesülne a vitás kérdésiben, mint amelyben Roosevelt elnök a Litvinovval kötött egyezményre vonatkozó javaslatait megtette.

Megjegyeztem még, hogy nem vagyok hivatásos diplomata s talán éppen ezért mindig a közvetlen és nyílt magatartásnak és tárgyalásmódnak vagyok a híve. Kalinin úr erre azt válaszolta, hogy kormánya a közvéleményre és a teljes nyilvánosságra támaszkodik s a Szovjetunió minden vezető embere ellensége az elködösítés és titkolózás módszereinek. Kormányom abban a szerencsés helyzetben van — mondottam —, hogy kedvező elzárkózottságában és hála a nagy távolságoknak, amelyek megvédik minden, más állam részéről érhető fenyegetésektől, természetszerűleg a közvetlenség és a szókimondás híve lehet, míg az Európában szokásos diplomáciai módszereket nyilván a nemzeti sérelmek és nemzeti becsvágyak kényszerűségei befolyásolják. Kalinin azt felelte, hogy Oroszország nem fél külső támadástól, mert biztos benne, hogy hadserege és népe elég erős ahhoz, hogy megvédje magát.

Majd azt á reményét fejezte ki, hogy a látottak és tapasztaltak kedvező benyomást fognak gyakorolni rám. Kijelentettem, hogy Moszkva szépsége máris megkapott, de különösen mély hatást tett rám a mindenütt látható alkotó tevékenység, a haladás ritmusa, amely főleg az új építkezésekből csendül ki. Nagyon megörvendeztetett az utca népének igen kedvező általános képe, jó és meleg ruháik, valamint nyilvánvaló fanatikus munkakedvük és Szorgalmuk.

Kalinin elnök hangsúlyozta, hogy valóban igen jelentős előrehaladást tesznek. Az ipari termelés egyre nő és a nép szükségleteit olyan gyorsan elégítik ki, amint csak lehetséges. A kereslet azonban oly nagy, hogy mindent felemésztő lánghoz hasonlatos, amely a termékéket azonnal elemészti, amikor azokat a szükséget szenvedő nép részére előállítják.

Azután megjegyezte: elégtétellel állapítjuk meg, hogy olyan amerikai nagykövet jött Moszkvába, aki hála képzettségének, az állapotokat elfogulatlanul szemléli és nem formál elhamarkodott ítéleteket, hanem vár mindaddig, amíg minden tényt tárgyilagosan mérlegelhet és méltányolhat.

Kalinin ezután arra célzott, hogy kormánya körében bizonyos előítélet alakult ki azon diplomaták iránt, akik első lelkesedésükben szertelenül áradoznak és rokonszenvüket és barátságukat nem győzik eléggé hangoztatni, viszont nem egyszer kellemesen, csalódtak olyanokban, akik az első közeledés alkalmával tartózkodásról, sőt olykor hűvösségről tettek tanúságot. Felületes, pillanatnyi benyomások hatása alatt alkotott vélemények mindig igazságtalanok. Ezt egy példával világította meg. Az idegen látogató bizonyára észrevenne néhány részeget Moszkva utcáin; milyen egyoldalú és elhamarkodott lenne az ítélete, ha ebből azt következtetné, hogy az oroszok általában iszákosak. Kifejezte azt a reményét, hogy az Egyesült Államok új moszkvai követe törekedni fog arra, hogy minél többet lásson és megfigyeljen abból, ami Oroszországban most történik, főkép pedig abból, amit a nép javára tesznek és mindent, amit látott és tapasztalt, tárgyilagosan fogja mérlegelni.

Azt feleltem erre, hogy jómagam egy individuális és kapitalista társadalmi rendszer szülötte vagyok. Szerény kezdetekből dolgoztam fel magam egészen addig, hogy most az Egyesült Államokat Moszkvában képviselhetem. Egész életemben szorgalmasnak, tevékenynek kellett lennem, mindig az egyszerű néppel rokonszenveztem, és tudom azt, hogy kormányom is így érez és így gondolkodik és biztosíthatom, hogy szándékaim is nyíltszemű megfigyelésre és gondosan mérlegelt következtetésre késztetnek, nem pedig elködösítésre és félremagyarázásokra. Ennélfogva kormányomnak megfigyeléseimről hívem fogok beszámolni. Ezt teljes határozottsággal merem állítani, mert ez nemcsak feltett szándékom, hanem egyaránt következik sokévi tapasztalataimból és abból a komoly és nehéz munkából, amellyel képzettségemet megszereztem.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 január 25.

Kalinin elnök a Kremlben lakik. Mind a várószoba mind pedig dolgozószobája, ahova vezettek, rendesen, de egyszerűen van berendezve. Az elnök nyíltszívű férfi benyomását kelti. Tekintete komoly, modora egyszerű, jóságos és nyilván nagyon népszerű a szovjetlakosság körében. Érthető, hiszen pályáját egy vasöntöde munkásaként kezdte. Mindent egybevetve, barátságos indulatú, jó ember és kétségtelenül tehetséges a maga egyszerű módján.

NAPI JEGYZET

Moszkva, 1937 január 26.

1300. Reynaud miniszterelnök a külföldi sajtó képviselői előtt tett bejelentései érdekesen tükrözik az Európa hadierejére vonatkozó adatok francia megvilágítását. A gyorsasági tényező, mondta Reynaud, minden eddigi számítást áthúzott és lényegesen megváltoztatja az erőviszonyokat. Németországnak 2000 repülőgépe van. Olaszországnak 1900, Franciaországinak csak 1300. Egy francia bombázó repülőgépre 2 német gép esik és párszáz francia tankkal szemben Németországnak és Oroszországnak sokezer harckocsija van. Úgy látom, hogy Európában mindenki elkerülhetetlennek hiszi az új világháborút, de csak Németország és Oroszország veszi komolyan.

Fő hírforrásom egy rövidhullámú rádió volt, melyet naponta hallgattam és a leadásokról jegyzeteket készítettem, hogy az európai politika alakulását állandóam áttekinthessem. Mintán naptáram üres oldalai nem nyújtottak elég helyet, szokásommá vált, hogy a fontos és érdekes események részletes előadására külön naplójegyzetet vezessek.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 január 27.

Délelőtt 11 órakor meglátogattam Sigemicu japáni nagykövetet. Sigemicu béna, de nagytehetségű, szellemileg rendkívül mozgékony férfi. Meglendítette a „sanghai-i incidens”-t, ahol egyik lábát elveszítette és a segítséget, melyben Nelson Johnson amerikai nagykövet részesítette.

Délután 4-től 5-ig Marjorievel a Kreml körül sétáltunk. Megtekintettük egy múzeum Rembrandt kiállítását. A csodálatos mesternek több mint 50 képét láttuk, köztük a Tékozló fiút és Krisztus születését. A tárlat kivételes esztétikai élménnyel ajándékozott meg bennünket. A Tretjakov képcsarnokot is megnéztük. Geraszin páratlanul megragadó óriási vásznaiban soká gyönyörködtünk, különösen nagyhatású a „Lenin parancsa”. Szurikov csataképei is lenyűgöztek (Katonák az Alpokban). Grabov, Juan és Siskin havas tájképeiből az orosz vidék lelke szólt hozzánk. Egy művészeti szalonban, amely bizományba átvett képeket állít ki, modem szovjetművészek rendkívüli érdekes, forradalmian új festményeit láttam.

Ezen a napon szinte zsúfolódtak az új benyomások.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 január 28.

Megkezdtem bemutatkozó körutamat. Kína, Németország, Perzsia, Nagybritannia követeit látogattam meg. A török követ lunch-öt adott a tiszteletünkre. Ezután Marjorieval újra a városba mentünk egy műkereskedésbe, modern orosz festők egy másik tárlatára. Érdekes két órát töltöttünk ott. Néhány lenyűgözően eredeti és tárgyuknál fogva is érdekes olajfestményt vettünk (havas tájképek, forradalmi képek, stb.). Ezeket a képeket besoroztam abba a gyűjteménybe, amelyet a wisconsini egyetemnek szándékozom ajándékozni.

―――

Kivonat Davies nagykövet leveléből, amelyet 1937 március 9-én La Folette kormányzóhoz intézett abból az alkalomból, hogy a róla elnevezett gyűjteményt az egyetemnek ajándékozta.

Kedves Phil

Amióta Oroszországban vagyok, egy gondolat fészkelte be magát az agyamba és erre nézve szeretném tanácsodat kikérni.

Az orosz festészet a művészet történetében egészen kivételes helyet foglal el képzeletének erejével, bensőségével és színpompájával. Nagy általánosságban talán meg lehet állapítani, hogy más művészeti iskolák bizonyos finomságait nem éri utol, ennek ellenére az oroszok a festészet terén is igen nagyot alkottak. Jómagamat mindig jobban érdekelt a kép témája, az ábrázolt tárgy és ennek a szemlélő érzékeire gyakorolt hatása, mint a technika.

Ennélfogva megvásároltam néhány orosz festményt, többnyire eredetit és egynémely kimagasló alkotás másolatát. Ismeretes, hogy Oroszországban a művészek az államnak dolgoznak, de a hatóságok megengedték, hogy némely esetben maguk a művészek készítsenek másodpéldányt számomra. Olyan gyűjteményt szándékoztam összeállítani, amely bizonyos teljességgel bemutatja az ország népességének tevékenységét és életmódját, a föld népét, a gyári munkásokat, a katonákat, a forradalmi nép tüntetéseit, a nagy „gabonagyárak” létesítését, Oroszország távoli területeinek életét stb. Az a gondolat vezetett, hogy a wisconsini egyetem számára nem lenne érdektelen, ha ilyen gyűjtemény kerülne birtokába, ajándékozás útján. A képgyűjtemény valószínűleg magában foglal néhány kivételesen jó munkát, de jórésze, szigorúan művészeti szempontból, valószínűleg nem tartozik a kimagasló alkotásokhoz. Azonban ez utóbbiak is híven és tanulságosan tükrözik az orosz életet.

A gyűjteményben szereplő összes ikonok viszont mestermunkák a maguk nemében, kivételes műbecsük van és semmi más művészeti stílussal nem vethetők egybe. Kiválogatásukról a legkiválóbb ikon-szakértő gondoskodott, aki a szovjetkormány alkalmazottja és a Tretjakov-múzeumhoz van beosztva. Az ikonfestészet különböző korszakainak jellemző típusait gyűjtöttük egybe.

Kivonat La Folette kormányzó 1937 május 20-án kelt átiratából a gyűjtemény-alapítás elfogadása ügyében:

Davies nagykövet adománya nemes és nagyszívű cselekedet, amely egyetemünknek nagy gyarapodására szolgált. Egyetemünk Davies nagykövet adományával nagyértékű művészeti gyűjteményre tett szert. Az adomány értékét még növeli az adományozó személyéhez fűződő bensőséges kapcsolatunk.

A német támadás veszedelme

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A KÜLÜGYI NÉPBIZTOSSÁG OSZTÁLYFŐNÖKÉVEL
FOLYTATOTT BESZÉLGETÉSRŐL

Moszkva, 1937 február 2.

Február 1-ének délutánján Mr. Henderson főtitkár kíséretében bizalmas látogatást tettem a külügyi népbiztosságon Neymann úrnál, a harmadik nyugati politikai osztály főnökénél. Beszélgetésünk folyamán lényegében a következőket mondtam neki:

Mély benyomást tett rám mindaz, amit a Szovjetúnióban láttam és tapasztaltam. Rendkívüli élmény, hogy mint kísérli meg a Szovjetúnió 5—6 év alatt annak az elérését, aminek szintén gyors iramú végrehajtásához az Egyesült Államokban is több nemzedék munkájára volt szükség.

Főképen ipari kérdések iránt érdeklődtem és remélem, hogy a közeljövőben körútat tehetek majd az iparvidékeken és szemlélője lehetek a jelenleg folyó munkának. Saját szememmel szeretném látni az elért eredményeket, a folyamatban levő munkákat és a jövő előkészületek fokozatosan kibontakozó körvonalait. Különösen szívesen ismerkednék meg az orosz nehézipar helyzetével és továbbfejlesztési munkálataival. Pár év előtt Amerika nehéziparát tanulmányoztam és az eredményeket kétkötetes munkában foglaltam össze, amely ma is mértékadó ezen a téren. Természetesein érdekemben áll az Egyesült Államok és Szovjetúnió kereskedelmi kapcsolatának a kimélyítése; nagyon rokonszenvezek kormányának ama törekvésével, hogy iparosítsa a Birodalmat és emelje a lakosság életszínvonalát. Hozzáteszem, hogy most sem érzem magam vérbeli diplomatának. Jogász vagyok, közgazda és üzletember és inkább ebben a minőségemben beszélek, mint a diplomata álláspontjáról. Hiszen az Egyesült Államok földrajzilag oly kedvezően fekszik, hogy meglehetősen csekély szüksége van nemzetközi diplomáciára, úgy ahogyan azt Európában közönségesen értik. Mindössze az a vágyunk, hogy békében éljünk más államokkal és előmozdítsuk a világbékét.

Szívesen látogatnám meg a közel jövőben Leningrádot, valamint a nagy ukrajnai ipartelepeket. Már érdeklődtem utazási lehetőség iránit és a közlekedési népbiztosság nagyon előzékeny magatartást tanúsított.

Neymann úr ezt válaszolta: a szovjetkormány megnyugvással veszi tudomásul, hogy személyes tapasztalataim alapján kívánok képet alkotni az ország fejlődéséről és biztosított arról, hogy az orosz hatóságok minden lehetőt meg fognak tenni ennek megkönnyítésére. Beszélni fog óhajomról az illetékes népbiztosokkal és talán meg is tudja majd nevezni azokat a nagy gyártelepeket, amelyek engem különösen érdekelhetnek. Azután megemlítette, hogy tudomása szerint figyelmesen végighallgattam a pert és hálásan fogadná, ha benyomásaimat közölném vele. Azt feleltem erre, hogy ez a per egyike volt életem legérdekesebb élményeinek; magam is egy időben ügyvédi gyakorlatot folytattam az Egyesült Államokban s a tárgyalások alkalmat adták arra, hogy a Szovjetúnió peres eljárását összehasonlítsam az Egyesült Államokéval. Ügyvédi tapasztalataim alapján ítélve és tárgyilagosan szemlélve mindazt, ami előttem lejátszódott, az az érzésem, hogy az érvényben levő törvények és a fennálló jogi rendszer keretén belül a kormánynak sikerült igazolnia vádját. Azonban az eljárás felmutatott olyan lélektani és egyéb természetű mozzanatokat is, amelyeket, megvallom, nem tudok kellő tárgyilagossággal mérlegelni, mert eddigi tapasztalataimtól és élményeimtől idegenek.

Neymann úr azt válaszolta, hogy számára a per legérdekesebb sajátossága az volt, hogy Németország taktikáját oly kérlelhetetlenül leleplezte. Megbízható forrásokból nemrég megtudta, hogy Németország azokat a háborúkat, amelyekbe belesodródhat, helyesebben belekényszerítheti a világot, két csoportba osztja: külső és félig belső háborúkra. A megkülönböztetés azon alapszik, hogy a nácivezérek és a katonai szakértők véleménye szerint Németország 1938 lelőtt, nincs kellően felkészülve arra, hogy tisztára külső háborút folytasson, amikor egy német részről intézett támadás a megtámadott államban nem vált ki belső felkelést. De nem sok veszéllyel kockáztathat meg egy félig külső háborút, tehát olyat, melynél a német támadás az államon belül polgárháborút eredményezhet. Spanyolország és Csehszlovákia azoknak az államoknak a sorába .tartozik, amelyekbe egy ily félig külső háború lehetséges lenne és a per leleplezte Németországnak azt a reményét, hogy Trockij közreműködésével sikerül majd szétrobbantani a szovjetorosz egységet és ily módon a Szovjetuniót is az aránylag könnyen megtámadható országokhoz lehet majd számítani.

Neymann úr a további eszmecserék során megjegyezte, hogy a szovjet kormány ipari és gazdasági testületeinek egyes tagjaitól értesült azokról a jelentésekről, amelyeket annakidején, mint a kereskedelmi társaságok biztosa és a szövetségi kereskedelmi bizottság elnöke, megfogalmaztam. Kijelentette, hogy ezeket a jelentéseket az orosz illetékes körök igen kedvezően ítélik meg. Azt feleltem, hogy örömömre szolgál, ha egy sor jelentésemet rendelkezésükre bocsáthatom, amennyiben esetleg némi fontosságuk lenne az iparfejlesztés feladatainak és kérdéseinek szempontjából.*

―――

* Néhány hét múlva az orosz ipari és kereskedelmi testületek rendelkezésére bocsájthattam ezeknek a jelentéseknek teljes sorozatát. Ezek a jelentések az acél, épületfa, szén, mezőgazdasági gépek stb. termelésére vonatkoznak.*

NAPLÓ

Moszkva, 1937 február 2.

Déli 12 óraikor …… nagykövet látogatott meg.

Többször járt az USA-ban és Washingtonban. Véleménye a perről: a vádlottak bűnösök. Hosszabb eszmecserét folytatott a kominternről. Délután 4 órakor Jenkins amerikai mérnök keresett fel. Vasbádoggyárat épít a Don-medencében. Érdekesen ismerteti a Donyec vidék iparát és a Cooper-erőművet, amely második legnagyobb a világon az amerikai Boulder-erőmű után. Leírja a nemrég épített alumíniumgyárat, vasbádoggyárat és több más ottani gyártelepet. Nagyra értékeli az orosz mérnökök intelligenciáját.

Délután ¼6-kor meglátogatjuk a külügyi népbiztosságot. Megérkezésünkről és Kalinin elnöknél való fogadtatásunkról készített rövid filmet, továbbá egy forradalmi tartalmú drámai filmjátékot mutattak be.

NAPI JEGYZET

Moszkva, 1937 február 3.

A francia kamara 14 milliárd francia frankot szavazott meg az elkövetkező 3 évre a nemzeti védelem további fejlesztésére.

Kirívó az ellentét Franciaország és Oroszország fegyverkezésének irama között. Két számról köteteket lehetne beszélni. Franciaország a nemzeti védelem céljaira mintegy 200 millió dollárt szavaz meg 1938-ra, 1939-re és 1940-re. Oroszország fegyverkezési költségvetése aranyvalutában 1938-ra mintegy tízszer annyi.

NAPLÓ

1937 február 5.

Déli 12 órakor …… nagykövet látogatása. Beszélgetés közben bizalmasan közli, hogy véleménye szerint a vádlottak bűnösök.

Délután 5.30. Sehulenburg gróf német nagykövet látogatása. Életvidám, kellemes úriember, finom, lehiggadt, mégis jellegzetesen német modorú arisztokrata. A perről beszél és a fogságba vetett németek kínos helyzetéről. A német nagykövetség személyzete a legcsekélyebb érintkezést sem tarthatja fenn a foglyokkal. Ezt a legszigorúbban tiltják és ellenőrzik. Vagy 40—50 német szenved fogságot. Tegnap is 3 németet tartóztattak le. A németek ellen foganatosított intézkedések sok gondot adnak neki. A Németország magatartásával kapcsolatos állítólagos intrikák megemlítésénél gúnyosan nevetett.

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
LITVTNOV KÜLÜGYI NÉPBIZTOS ÚRRAL
FOLYTATOTT BESZÉLGETÉSRŐL

Moszkva, 1937 február 6.

Sir,

van szerencsém jelenteni, hogy ez év február 4-én felkerestem Maxim Litvinov külügyi népbiztost. A beszélgetést azzal kezdtem, hogy Litvinov úrnak, mint a külügyi népbiztosság vezetőjének tolmácsoltam az Egyesült Államok elnöke és Mr. Hull üdvözletét. Litvinov azt felelte, hogy Roosevelt elnök személyisége kitörülhetetlenül vésődött be emlékezetébe; hite szerint „nagyon, nagy ember” és két irányban is azonosak az ideáljai a szovjet kormány célkitűzésiéivel. Roosevelt is a szovjet kormányhoz hasonlóan emberséges intézkedésekkel a széles néprétegek helyzetét igyekszik emelni és a világbékét iparkodik minden eszközzel elősegíteni. Litvinov Mr. Hull államtitkár iránt is nagy csodálatot tanúsított, különösen hangsúlyozta délamerikai fáradozásainak jelentőségét. Azt feleltem, hogy nézetem szerint a külügyi népbiztos mindkét irányban helyesen értelmezte az elnök magatartását, amely teljesen megfelel az amerikai nép álláspontjának is. Hozzátettem, hogy csak a módszerekben van, úgylátszik, különbség a mi álláspontunk és a szovjetrendszeré között, amennyiben a mi népünk és kormányzatunk többre becsüli az evolúciót, mint a revoluciót és attól tartunk, hogy a haladás túlságos meggyorsítását célzó intézkedések is inkább gátolják, mintsem előmozdítják a széles néprétegek sorsának javulását. Hozzátettem még, hogy nálunk sokan az elnök egyes intézkedéseit is így magyarázzák. Felhasználtam ezt az alkalmat annak a kijelentésére, hogy Litvinov úr feltétlen számíthat rokonszenvemre, amelyet kormánya nagyszerű gazdasági célkitűzései és szabadságtörekvései iránt érzek. Tudom, hogy a szovjet kormány milyen csodálatos erőfeszítéssel igyekszik a népnek jobb életfeltételeket és nagyobb szabadságot teremteni. A külügyi népbiztos és kormánya biztosak lehetnek, hogy amennyire személyes magatartásomon múlik, a tények, állapotok, törekvések és erők vizsgálatában és ecsetelésében a legteljesebb tárgyilagosságra törekszem. Hála földrajzi helyzetünknek, európai értelemben nincsenek diplomáciai kérdéseink és semmi különös ok sem forog fenn, amiért kettős játékot űzzünk.

Ezen a ponton Litvinov úr a beszélgetést az USA külkereskedelmi érdekeire terelte. Megjegyeztem, hogy kormányom szolgálatában hat éven át tanulmányoztam szakértőként az amerikai külkereskedelmet és arra a felismerésre jutottam, hogy az Egyesült Államok külpiaca a legnagyobb a világon és a külkereskedelem számunkra azért különösen fontos, mert hozzásegít bennünket belső gazdasági tevékenységünk kiegyensúlyozásához. De hála nagy gazdagságunknak és roppant belföldi piacunknak, teljesen függetleníteni tudjuk magunkat a külkereskedelmi érdekektől és ennélfogva az soha nem válhatik nemzeti politikánk döntő tényezőjévé, másrészt külkereskedelmünket természetesen támogatni kívánjuk és minden megengedhető módon elősegítenénk működését, csak éppen nem játssza nálunk azt az életfontosságú szerepet, mint amelyet a kedvezőtlenebb gazdasági helyzetben levő európai nemzeteknél betölt. Litvinov úr véleménye szerint az USA végeredményben mégsem olyan elszigetelt világgazdasági téren s a kölcsönhatások és összefüggések a világkereskedelemben annyira kiépülnek, hogy egyre kevesebb a lehetősége a teljes elszigetelődésnek. Célzott rá, hogy ellentétbe keveredhetünk Japánnal és a csendesóceáni helyzet alakulása mellett nem bízhatunk szilárdan abban, hogy távoltarthatjuk magunkat a világpolitikától. Azt feleltem, hogy szerencsére Japán, többi szomszédiméihoz hasonlóan jól tudja, hogy mi semmit som akarunk abból, ami az övé, a Csendes óceán, a Rocky Mountains és saját fegyveres erőnk tökéletesen elég védelem ahhoz, hogy nyugodtan higyjünk a viszonyok további békés alakulásában. Ami Dél-Amerikát illeti, a demokratikus gondolat szilárdan megvetette a lábat a latinamerikai világban és az elnök, valamint az államtitkár és a nyugati félteke főbb államainak kormányai között teljes az egyetértés abban a törekvésben, hogy közös érdekeinket békés úton védjék meg. Hull államtitkár egyik legnagyobb teljesítménye éppen az, hogy a két Amerika nemzetei között jelenleg talán nagyobb a kölcsönös bizalom és a gyakorlati összműködés, mint bármikor azelőtt.

Megkérdeztem Litvinov urat, mi a véleménye a jelenlegi európai helyzetről. Megnyugtatónak találja-e? „Sajnos, egyáltalán nem” — felelte — s a továbbiakban meglehetősen élesen kijelentette, érthetetlen, hogy miért „szemezik” Anglia és Franciaország egyre Hitlerrel; miért bocsátanak útra egyre-másra jegyzeteket és kérdéseket, ami csak felkavarja a német kérdést, kiemeli Hitler jelentőségét és addig táplálja hiúságát, mígnem. Európa mindenható uralkodójának hiszi majd magát. Hitler politikája nem változott azóta, hogy a Mein Kampf-ban nyíltan feltárta hódításvágyát s világuralmi követeléseit. Nem érti, Nagy-Britannia miért nem látja be azt, hogy ha egyszer Hitler uralkodik Európa, felett, a brit szigeteket is el fogja nyelni. Nyilvánvalóan nagyon nyugtalanította, hogy mint fog végződni a világválság, ha nem kerül sor a Franciaország, Anglia és Németország közötti ellentétek elintézésére. Én részemről nem nyilatkoztam az európai béke fenntartásnak kérdéseiről és a német problémák; megoldásának lehetőségéről, mert Litvinov kitörését saját megjegyzéseimtől teljes érintetlenül és befolyásmentesen akartam hallani.

Beszélgetésünk befejeztével köszönetet mondtam Litvinov úrnak azért a kitüntető szívélyességért, amelyet a külügyi népbiztosság irántunk, megérkezésünk percétől egészen a jelen pillanatig tanúsított. Azt felelte, boldog, hogy némiképpen kimutathatta figyelmességét és nagyon sajnálja, hogy genfi távolléte folytán, személyesen nem fogadhatott bennünket. Elutazása előtt elrendelte, hogy mindenben a legteljesebb mértékben rendelkezésünkre álljanak, mert ilymódon is ki akarja fejezni, menynyire örül ő és kormánytársai annak, hogy nem szűk-körű diplomatát neveztek ki a moszkvai nagyköveti tisztre, hiszen ismeretes előttük eddigi pályafutásom, mely biztosítéka annak, hogy jelentéseimben nagymérvű tárgyilagosság és a megfontolatlan, könnyelmű ítéletektől való tartózkodás fog megnyilvánulni és híven fogok beszámolni arról, amit meg akarnak alkotni, vagy már sikerült is végrehajtaniuk. Nem mulasztottam el azt sem, hogy megköszönjem a követségem hivatalnokai iránt tanúsított előzékenységet.

NAPLÓ

1937 február 5.

A délelőtt jelentések megfogalmazásával telt el.

Déli tizenkét órakor ….. követ keresett fel. Kifejtette, hogy a per mögött háromféle szándék rejtőzik. Először belföldi propaganda, másodszor külföldi propaganda, harmadszor a háborútól való félelem felszítása azzal a célzattal, hogy a felkorbácsolt közhangulat a Szovjetúnió kormányát erősítse.

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
AZ OROSZ ADÓSSÁGOK ÉS HITELEK
KÉRDÉSÉRŐL

Moszkva, 1937 február 18.

Sir,

Rosengolts külkereskedelmi népbiztos február 5-én lunehre hívott meg bennünket falusi lakába. Meglepetésünkre ott találtuk Vorosilov marsall hadügyi népbiztost, továbbá Mikojánt, az élelmiszerellátás népbiztosát, Visinszkij főügyészt, aki a Radek-pert vezette és Roszoffot, a newyorki Amtorg új főnökét. Lunch után feketénél és cigarettánál Rosengolts volt az, aki szinte leplezetlen szándékossággal a Szovjetúnió kereskedelméről folyó tárgyalást az adósság kérdésére terelte. Úgy nyilatkozott, hogy a fennálló nézeteltérések elsimulnak, ha a kérdést gyakorlati alapon igyekszünk eldönteni. Kormánya semmiféle erkölcsi kötelezettséget nem hajlandó elismerni Kerenszkij adósságának megfizetésére, de ennek ellenére nagyon reméli, hogy ez az ominózus ügy végre nyugvópontra juthat Kormánya számára rendkívül kínos minden külső adósság, de mégis Nagybritanniával és Franciaországgal szemben sikerült modus vivendit találni azon az alapon, hogy élesen különválasztják az adósság kérdését a hitel problémájától. Úgy vélte, hogy mindazok az ellentétek, amelyeknek forrása országaink egymástól eltérő politikai és társadalmi szemlélete, könnyen kiküszöbölhetők lehetnének, ha mindkét részről őszinte a megegyezés vágya és azt kérdezte, van-e tervem az ügy végleges megoldására. Azt válaszoltam, hogy semmiféle utasításom sincs kormányomtól az adósságkérdés rendezésére, sőt arra sem, hogy ezirányban javaslatot tegyek. Azt javasolta, hogy a tárgyalást Roszoff, az Amtorg főnöke közvetítésével indítsuk el, aki magánemberként volt jelen, lehetőleg a külügyi hivatalok kikapcsolásával. Azt feleltem, hogy kormányom, nevében nem nyilatkozhatom, de szívesen folytatok erről az államtitkárral eszmecserét. Azonban szeretnék valamivel többet tudni az urak elgondolásáról; hogyan képzelik, hogy az egész ügy nemhivatalos tárgyalások útján is rendezhető? Azt felelte erre, hogy véleménye szerint Roszoffra kellene bízni a helyzet megvizsgálását; júliusban várható visszatérésekor azután beszámolhatna arról, hogy menynyire jutott az adósságok kérdésének tanulmányozásával. Nékem személyesen — feleltem — semmi meggondolásom sincs Roszoff ilyen irányú működése ellen, ha felettesei így kívánnák. Rosengolts kiemelte Anglia előzékeny magatartását, melyet a Szovjetúnió fizetési készségének elismerésével és az adósságok ügyének a kölcsönügylettől való elválasztásával tanúsított. Azt szegeztem ellene, hogy nem vagyok hivatásos diplomata és ezért nem tudom tisztán, hogy elsőrangú kötelességem-e ebben az ügyben Litvinov úrral és a külügyi népbiztossággal megbeszéléseket folytatni, de amennyiben az urak mint a Szovjetúnió felelős tényezői kapcsolódnának be a tárgyalásokba, úgy nyíltam beszélnék velük, már csak azért is, mert a tárgyat ők vetették fel. El kell ismernem, hogy mindkét ország államférfiainak bizonyos nehézségekkel kell megküzdeniök, ezeket a nehézségeket nem a kölcsönös jóakarat hiánya hozta létre, hanem olyan erők, amelyek függetlenek a józan emberi értelemtől. Egyfelől például a Johnson-féle törvény az Egyesült Államokban. Részletesen elmagyaráztam nekik a törvény rendelkezéseit s rámutattam arra, hogy mennyire zavarba jutna Oroszország, ha kötelezve lenne, hogy minden hitelezőjét ugyanúgy kezelje, mint az USÁ-t. Másfelől viszont nem tagadhatom, hogy személyes meggyőződésem szerint a velünk szemben fennálló adóssági kötelezettség különösen fontos. Ezen a vonalon ugyanis nagy a különbség Oroszországnak Angliához és Franciaországhoz, avagy mihozzánk fűződő viszonya között. A hitelező nemzetek egyenlő elbánásának kötelezettsége éppen annyira fennállott a Litvinov-egyezmény megkötése előtt, mint ahogy fennáll most is és semmiképpen sem lehet eltagadni, hogy az Egyesült Államok elnöke nagylelkűségtől és önzetlen jóindulattól vezérelt tervet dolgozott ki, amely abban az időben lényegesen könnyített a szovjet kormány helyzetén. Ennek az alapján kötötték meg a két ország államférfiai egy „Gentlemen Agreement”-t, az ő részükről a tények teljes ismeretében és az egyezmény jelentőségének tudatában. Én magam figyelmesen átolvastam az Agreement-t, amelyben szó van arról, hogy az orosz kormány vagy az orosz állampolgárok részéről milyen feltételek mellett vehető fel kölcsön. A tartozás anyagi része, amely mintegy 200 millió dollárra rúg, nemzeti jövedelmünk mellett körülbelül akkora, mint egy nagy falon a légyköpés. Nekünk a tartozás elvi része jelent sokat; mi csak azt mérlegeljük nagyon komolyan, hogy kormányunk bizalmát biztosítani akarják-e a vállalt kötelezettségek megtartásával. Nekünk nincsenek támadókedvű szomszédaink, akik békénket katonai intézkedésekkel fenyegetnék. Ezzel szemben közvéleményünket teljesen áthatják a humanista és demokratikus eszmények s egy demokratikus nép rokonszenve valamikor Oroszország számára is felbecsülhetetlen értéket fog jelenteni. Nagy barátja vagyok — folytattam — az orosz nép tevékeny humanizmusának és szabadságtörekvéseinek. De éppen ezért nem hallgathatom el, hogy nagyon károsan befolyásolná kölcsönös megértésünket és közeledésünket, ha felhő árnyékolná be azt a bizalmat, amelyet kormányom Oroszország vezető államférfiainak megbízhatóságába és jóindulatába vetett. Szerény véleményem szerint ma nincs a földkerekségen még egy államvezetés, amely az orosz nép nagyszerű szabadságtörekvéseivel annyira rokonszenvezne, mint Roosevelt elnök és Hull államtitkár. A pénzkölcsönök és üzleti megfontolások teljesen lényegtelenek, a kérdés elvi jelentőségéhez viszonyítva.

Itt Vorosilov marsall szólt közbe: A kérdéses pénzösszeg valóban csekély; nagyvonalú megoldást kell találni. Egészen biztos, hogy van egy járható út. Nagyra értékeli az Egyesült Államok vezetőinek nagyvonalúságát és okfejtésemben sok meggyőző érvet talált. Azután megemlítette, hogy jóbarátja Bullitt nagykövetnek, de azt hiszi, hogy Bullitt közvetítése csak akadályokat állított a megegyezés útjába. Rögtön félreérthetetlen határozottsággal megállapítottam, hogy nagy tisztelője vagyok Bullitt nagykövetnek, akit erős jellemű, egyenes embernek ismerek, az őszinte, közvetlen módszerek hívének és aki abból a meggyőződésből indul ki, hogy a becsületbeli kötelezettségeket abban a szellemben kell teljesíteni, amellyel egykor vállalták őket s e kötelezettségek megtartása független a változó politikai helyzetektől. Rosengolts megjegyezte, hogy értesülése szerint a washingtoni külügyminisztériumban meglehetősen komoly ellenzék igyekszik megakadályozni egy Oroszországgal kötendő egyezmény kidolgozását. Ez esetben tudni szeretné, hogy ez az értesülése megfelel-e a valóságnak. Azt a felvilágosítást adtam, hogy erről semmi tudomásom nincsen és nem is tartom valószínűnek. Mégis lehetséges, hogy a külügyminisztérium „alsóbb régióiban” vannak ilyen elemek, mint ahogy az sem lehetetlen, hogy a moszkvai külügyi népbiztosság „alsóbb régióiban” akadnak olyan emberek, akik az amerikai kormánynak, mint a gyűlölt társadalmi rend megtestesítőjének, esküdt ellenségei. Határozottan állíthatom azonban, hogy ez sem az elnökre, sem pedig Hull államtitkárra, vagy bármely más amerikai vezető államférfira nem vonatkozhatik. Minden ilyen szándék a legteljesebb mértékben távol áll mind Moore bírótól, az én ügyosztályom főnökétől, mind pedig tőlem. Végül mégegyszer határozottan leszögeztem, hogy az adósság kérdésének szőnyegrehozására nincs is megbízásom, ellenkezőleg, kormányomnak az a véleménye, hogy az elvállalt kötelezettségek értelmében a szovjet kormány dolga, hogy újra felvegye a fonalat. Rajtuk áll; én a magam részéről lelkes híve vagyok minden megegyezésnek, s rendelkezésükre állok, ha közeledő lépéseket akarnak tenni s én ezen az úton hasznukra lehetek. Nagyon szívesen a külügyminisztérium elé terjesztem Rosszoff úr javaslatait és várom további előterjesztéseit ebben az ügyben.

A beszélgetés eredményét a következőkben foglalom össze: A kormány vezető személyiségei, akikkel beszélgettem, a tényeket első kézből ismerik; tisztában vannak álláspontunkkal, amelynek az a lényege, hogy mindkét fél, a tények teljes ismeretében, becsületes egyezményt kötött, de ezt az ő részükről nem teljesítették. Belátják, hogy számunkra az ügy anyagi része viszonylag alárendelt jelentőségű, de országuknak elsőrendű érdeke, hogy elhárítsák ezt az amerikai közvéleményt nagymértékben befolyásoló akadályt a kölcsönös megértés útjából. Úgy látom, felismerték, hogy a kezdeményező lépéseket nekik kell megtenniük.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!