– Az emberré válás útja a szocializmus –

A vallás jellemzői:

Valamely képzet vallásos jellegének fő meghatározó ismerve, hogy természetfelettibe vetett hittel kapcsolatos. A filozófiai idealizmus kiinduló tételét, miszerint „a szellem az eredendő a természettel szemben.” Az idealista filozófiai konstrukciók és a vallási dogmák tartalma közös: a világ megkettőzöttségét vallja. A vallás elsősorban nem az észre, hanem a hitre apellál, az idealizmus viszont igényt tart arra, hogy tételeit az észen alapulóknak tekintsék.

Néhány gondolat:

A természeten kívül létező valami csak hit, de nem bizonyítható, nem bizonyított, így csak képzelgés, spekuláció, ezért buta idealizmus, nincs valós alapja, nem köthető semmilyen korrekt tudományos megfigyeléshez, következtetéshez, és a gyakorlat sem igazolja. A meg nem értett jelenség, nem a természeten kívülire (felettire, alattira, mellettire), nem egy varázsló isten létére, nem a csodára utal, egyszerűen nem ismerjük az okát, meg kell tudományos módszerrel fejteni. A vallás, az istenhit is ilyen, tanait csak hinni kell! Bár a vallás kiindulópontja is csak a valóság lehet, bizonyítékai azonban már nem kötődnek következetesen a valósághoz és csak a spekuláció, a képzelgés világa, az óhajtott virtuális „jó isten” szeretete, keresése, menekülés a valóság elöl egy képzelt, csak az emberi agyban létező világba.

A természetfelettinek, az istennek nincs észlelhető megfelelője a valóságban, csak a hívő agyakban létező kitalált világ!

A jelenleg nem megmagyarázható jelenségek nem a természeten kívülire utalnak, inkább az emberiség hiányos ismereteire, de a tapasztalat azt bizonyítja, hogy idővel az ilyen jelenségeket is egyre-másra megfejti a tudomány!

A megfejtett természeti-társadalmi törvények mellett a fejlődéssel azonban egyre-másra újabb ismeretlen megmagyarázhatatlan jelenségek kerülnek a felszínre. A tudományos hit azonban bízik, hogy ezeket is sikerül majd idővel megfejteni, mint oly sokat eddig! A vallásos hit erre azonban nem szolgált rá, mert semmit sem tud bizonyítani a kitalált, az óhajtott világából. A vallás régóta próbálja a hívő agyakban létező világ párját a valóságban megtalálni, de eddig ez nem sikerült.

A vallás az ismeretlen és a még megmagyarázhatatlanból meríti erejét, mindig a sötétben, az ismeretlenben keresi és találja meg a hitének kitalált bizonyítékait, amit valójában nem is kell bizonyítani, csak el kell hinni és teljesen mindegy igaz-e vagy hamis. A vallás nem merítheti bizonyítékait a megfejtett természeti törvényekből, mert azok nem a „természetfeletti” jelenségekről tanúskodnak, bár próbálkozik. Nincs olyan bizonyított természeti törvény, amihez plusz az isten is kell, mint tényező, vagyis bizonyíthatóan, korrekten isten nélkül nem működik a jelenség, mert ilyen állításon csak röhögni lehetne. Pl.: természeti törvény x 2 isten = működik a jelenség!

Az, hogy mivolt előbb: az isten vagy a természet a végtelen időben és természetben nem bizonyítható. Az sem bizonyítható, hogy mekkora a természet vagy, hogy mindig is volt. Azonban a természeten kívül más nincs, csak erre van tudományos bizonyíték. Sok ismeretlen van még, de az istenre, mint a természet, az ember teremtőjére semmilyen bizonyíték nincs. Az ember hiába keresi a nyomát az istennek, nem találja sehol. Az isten tulajdonságairól nincs tudományos megfigyelés, az isten semmilyen tulajdonsága nem ismert. Ha van, akkor nagyon elbujt. Bármilyen tény, tulajdonság, jellemzés az istenről csak spekuláció, képzelgés, csak fanatikus hit. A tudomány az istent még nem fedezte fel.

Ha azonban választani kell, a végtelenül bonyolult, a mindentudó, mindenható, a semmiből teremtő isten, akit senki nem teremtett, és a megfejtés alatt álló, az észlelhető, a valószínűleg mindig is létező természet valósága között, akkor miért kellene a semmivel nem igazolhatót választani? Mire használható az isten? Hol van? Milyen színű? Milyen szagú? Milyen nyelven beszél? Stb. Mivel az istenről semmit nem lehet tudni, nem lehet észlelni, így célszerűbb az észlelhetőt, a megfejthetőt választani, amiben élünk! Ez azért eléggé biztos!

Mivel a „természetfelettit” nem ismerjük, mert valójában nincs is ilyen, senki nem bizonyította be, ezért nem könnyű ellene fellépni, mert ehhez a gyenge lelkű embernek elegendő csak a vak és buta hit, ami komoly fegyvere a reakciónak. A butaság ellen pedig csak a tudásnak, a tudománynak van ereje, ami a vak buta hittel sokszor, sok áldozattal nehezen birkózik meg. A hit sokszor erősebb a valóságnál, az ember tudatában tükröződő valós világot a kitalált világ elnyomhatja.

Bizony sok minden lehetséges, amit még nem ismerünk, de a semmiből merített spekuláció értelmetlen butaság, a vallás ilyen, megnyomorítja az ember lelkét, tudatát! Az emberiség fejlődése elkerülhetetlen a vallásos hit meghaladása nélkül, az emberré váláshoz a valóság tudományos módszerekkel való megismerése az egyetlen helyes út.

A vallás ugyan kikerülhetetlenül elősegítette a maga módján a társadalom, az emberiség fejlődését, de túl kell lépni ezen, nagy társadalmi összetartó erő volt, mára a fejlődés gátja lett. Az értelmes ember számára nevetségesek a tanai. A semmit próbálja létezőként bizonyítani.

Ha az okos, intelligens ember tudatát, érzelmeit, erkölcsét megmérgezi a buta vallásos hit, akkor tudását ennek a butaságnak a bizonyítására használja, nem kis sikerrel; tudatát a hamis világnézet uralja és a valóság csak másodrendűvé válik, válhat; a kitalált hit erősebb lesz, lehet, mint a valóság. A valóság így alárendelődik, alárendelődhet a kitalált hitnek!

A hit a tudományos módszerekkel történő megfigyelések és magyarázatok hiányában nem több a semminél!
Korrekten megfigyelni és ezt a gyakorlatban ellenőrizni, csak a feltárt természeti-társadalmi törvények ismeretének felhasználásával, továbbfejlesztésével, tudományos módszerrel, tudományos következtetéssel, gondolkodással érdemes, mert csak ez vezet a valóság objektív megismeréséhez! Az anyagi világ, az objektív valóság, az ember tudatától függetlenül létezik, ezen kívül más nincs. Gyakran azonban az új jelenség megértéséhez nem elegendő az eddigi feltárt tudás, gyakorlat, így új úton kell haladni, de ezzel nagyon óvatosan kell bánni, mert az ismeretlen útról nem lehet tudni hova vezet. A helyes útnak a gyakorlatban, a valóságban ellenőrizhetőnek kell lennie, ennek nincs alternatívája.

A kitalált természetfelettiben való hit a valóságos létező anyagi világgal együtt él a hívő tudatában, így befolyásolja erkölcsét, cselekedeteit, a társadalmi kapcsolatokat, világnézetét!

A világkép megkettőzöttsége az emberi tudatban valójában egy valós materiális, és egy kitalált, idealista világ együttléte, kettős tudat, két világ együttléte, akár harca is az emberi agyban! Azonban minden ember tudatában létezhet a hamis világ képe is, de a lényeg, hogy melyik uralja a lelkét.

A hamis, kitalált világkép a valós, az igazi, az objektíve létező világgal szembefordulhat, így a torz világ kitalált értékeit próbálja megvalósítani a valóságban, ami nem lehetséges, vagy a katasztrófába vezet!

A természetfeletti hamis, kitalált világnézet azonban a valós világból nyeri, nyerheti csak a képzeteit, mert mást nem ismer, nem ismerhet az emberiség, mint azt, amiben létezik, amiben él, amit megfigyelhet! Azért bármilyen butaságot mégsem lehet kitalálni, mert az igazi értelem ez ellen lázadozik. Az emberiség nagy gondolkodói sokat küzdöttek a valóság megismeréséért, az ellenfél a vallás, az idealizmus, a butaság volt.

A kitalált hamis világnézet keveredése a valóssal megtévesztheti a gondolkodó embert, mert sokszor nehéz szétválasztani a valóságból is építkező torz világképet. A gyakorlatban ellenőrzött világnézet, hipotézis, hit az egyedüli, ami segít a hamis és a valóság megkülönböztetésében. Ami nem álja ki a gyakorlati ellenőrzés próbáját, az nagy valószínűséggel hamis! Bár az ilyen hipotézis is az idővel ellenőrizhetővé, igazolhatóvá válhat, tehát nem árt óvatosnak lenni.

A kapitalizmus hamis világnézetébe a kizsákmányoló uralkodó tőkésosztály érdekei, jobboldali „értékei” épülnek be, amely tudatforma a felsőbbrendűség, az élősködés, a szolgaság és az ennek megvalósításához szükséges diktatúra önkényuralmi formában.

A polgári demokrácia vállalkozói szabadsága sok ügyes és még több ügyeskedőnek ad lehetőséget a boldogulásra, kevés gazdasági és gyakorlatilag a semmivel egyenlő politikai hatalomra, ami jelentős támasza a kapitalizmusnak az önkényuralom megvalósításában, a jobboldali „értékek” elfogadására.

A jobboldal „értékeibe” sokszor a végletekig túlzott nacionalizmus és a fajüldözés is beletartozik, aminek embertelen megvalósítására törekszik, ami a legjobban a hitleri típusú fasizmusban nyilvánult meg.

Az uralkodó tőkésosztály kizsákmányoló, élősködő érdekeit a természetfeletti felsőbbrendű istenhit kiválóan szolgálja, mindegy, hogy igaz vagy hamis ez a világkép, az érdek, a kapitalisták jobboldali érdeke a meghatározó!

Az olyan hit, amely állít valamit, de nem ad valóságos tényeket, bizonyítékokat, nem különbözik a hazugságnál, vagyis nem igazi állítás, pont olyan, mint a hazugság, mint a becsapás, mint a szélhámosság!

A vallásos hit nem támaszkodik, nem kell támaszkodnia a valóságra, nem szükséges számára a valódi tény, a valódi bizonyíték, egyszerűen el csak kell fogadni, ezért nem tűri a kritikát, nem tűri, hogy ez csak butaság, hazugság, szélhámosság!

Mivel a vallás valójában semmi valóban létezőt nem tud felmutatni, nem is kell cáfolni, mert nincs mit, a semmi ellen nem kell ellenbizonyíték sem, nem kell bizonyítani azt, hogy hamis, mert semmi valósat nem állít, képzelgés csupán!

„A vallás olyan egyetemes és átfogó fogalom, amelyre nehezen adható meghatározás: … „élményszerű találkozás a szenttel és a szenttől meghatározott ember válasz-cselekménye.” (Gustav Mensching, 1959) … „szellemi lényekbe vetett hit” (Edward Burnett Tylor, 1871). … A két fogalomleírás eltérése a megközelítésből ered, az első a vallás megnyilvánulásait foglalja össze, a második lényegét próbálja megragadni. Az első funkcionális, a második szubsztanciális szemléleten alapuló meghatározás.” Wikipédia

„A vallás szellemi létezéssel kapcsolatos tanítás. Olyan elképzelések rendszere, amely azt hirdeti, hogy a szemünkkel látható világon túl létezik egy annál magasabb rendű is, ahol tiszta szellemi lények (például isten vagy istenek, angyalok) léteznek. E szerint az ember is több a testénél, és a halál csak a test pusztulását jelenti. … A vallás fontos az ember életében, mert a benne való hit átsegíti a nehéz helyzeteken. Minden ember megválaszthatja azt, melyik vallást követi, de azt is, hogy ne kövesse egyiket sem. … Vannak olyan ázsiai vallások, amelyek szerint az ember halála után egy újabb testben születik meg újra. Eredet [vallás < ómagyar: vallás (hitvallás, világnézet) < ősmagyar: val (van neki, magáénak vall) < dravida: vala (állít, vall)]” wikiszótár

(idézet: Filozófiai kislexikon -1980)

A vallás: „azoknak a külső hatalmaknak fantasztikus visszatükröződésé az emberek fejében, melyek mindennapi létezésük felett uralkodnak, olyan visszatükröződésé, amelyben a földi hatalmak földöntúli hatalmak formáját öltik.” (Marx—Engels Művei. 20. köt. 309. old.) A vallás körébe tartózó jelenségek komplexuma az emocionális élményekkel kísért hiedelmek mellett specifikus cselekvéseket (vallási kultusz) és vallási intézményeket (egyházak, a papság intézménye) is magába foglal. A legtöbb történeti vallás hitelmélete erkölcsi-etikai előírásokat is tartalmaz. A vallás tehát különnemű elemek bonyolult együttese, amelyek között a legfontosabb a hiedelmek összessége; a kultusz, az intézmények, az erkölcs, az emóciók csak akkor öltenek vallásos jelleget és épülnek be a vallás fogalma alá tartozó jelenségek rendszerébe, ha összefüggnek a hiedelmekkel.

Valamely képzet vallásos jellegének fő meghatározó ismerve, hogy természetfelettibe vetett hittel kapcsolatos. Ide tartozik, először is, természetfeletti lények (istenek, szellemek) reális létében, másodszor, természetes jelenségek közötti természetfeletti kapcsolatok létezésében (mágia, totemizmus), és harmadszor, anyagi tárgyak természetfeletti tulajdonságaiban (fetisizmus) való hit. A vallásos ember hite szerint a természetfeletti lények, erők, ill. tulajdonságok pozitívan vagy negatívan befolyásolhatják az életet, ezért minden vallás bizonyos előírásokat tartalmaz arra vonatkozólag, hogy a hívő hogyan viselkedjek a természetfelettivel szemben. Ezek az előírások a vallásos kultuszban realizálódnak. A vallásos ember abban reménykedik, hogy áldozatok bemutatásával, imákkal, ráolvasásokkal, különféle mágikus manipulációkkal kontaktust teremthet a természetfeletti erőkkel és megnyerheti, a maga oldalára vonhatja őket.

A vallás specifikumának tisztázása szempontjából fontos kérdés az idealista filozófiához való viszonyának a kérdése. Engels a filozófiai idealizmus kiinduló tételét, miszerint „a szellem az eredendő a természettel szemben” — lényegében egy típusúnak tekintette a világ teremtéséről szóló vallásos tanítással (Marx—Engels Válogatott művek. II. köt. 334. old.). Az objektív idealizmus és a vallás közvetlenül egybeesik abban a pontban, hogy mindkettő szerint létezik világon kívüli, természetfeletti erő, az objektív szellem, ill. — ami lényegében ugyanaz — az isten. Lenin rámutat arra, hogy az idealista filozófiai konstrukciók és a vallási dogmák tartalma közös mindkettő posztulálja a világ megkettőzöttségét (lásd Lenin Művei. 38. köt. 360. old.).

A vallás és a filozófiai idealizmus mégsem azonos egymással. A vallás elsősorban nem az észre, hanem a hitre apellál, nem követeli híveitől, hogy összeegyeztessék dogmáit a szaktudományok adataival, az idealizmus viszont igényt tart arra, hogy tételeit az észen alapulóknak tekintsék, hogy azok a tudományos adatokból leszűrhetőknek számítsanak [igaz, a vallási igazságokat a teológia is bizonyítani törekszik pl. (isten bizonyítékok) megkísérli, hogy a vallási dogmákat ne csak az ésszel „hozza összhangba”, hanem a tudomány adataival is — ennyiben a filozófiai idealizmussal határos]. Emellett a vallási képzetek zömmel képszerűek, az idealista tanok viszont, mint általában minden filozófiai elmélet, fogalmakkal és kategóriákkal operálnak. A vallás szférájában jelentős szerepük van az emocionális élményeknek, s ezenkívül megkülönböztető vonása szerves kapcsolata kultikus cselekményekkel és az egyházi intézmények létezése.

A vallási képzetekben a szakadatlanul változó társadalmi létfeltételek, és mindenekelőtt az emberek termelési viszonyainak jellege tükröződik vissza fantasztikus módon. A vallásos fantázia szülte természetfeletti lények, a túlvilági életre vonatkozó képek letörölhetetlenül magukon viselik földi eredetük bélyegét; a különböző törzsek és népek hiedelmeinek mindig specifikus színezetet adnak életük, létük konkrét sajátosságai. A vallási fantasztikum földi forrásainak feltárása döntő csapást mér arra a teológiai spekulációra, mely szerint a vallás forrása az isteni kinyilatkoztatás. Nem elegendő azonban csupán a vallási fantasztikum természetes forrásait megállapítani, hanem azt is tisztázni kell, hogy miért tükröződik vissza az emberek tudatában társadalmi létük fantasztikus, eltorzult formában. A marxizmus—leninizmus erre a kérdésre a vallás társadalmi és ismeretelméleti gyökereiről szóló tanításában ad feleletet.

Az ősközösségi társadalomban a vallás társadalmi alapja a termelőerők alacsony színvonala, az emberek természetéhez és egymáshoz való viszonyának korlátozottsága volt. Az osztálytársadalomban, ahol a termelőerők fejlődése folytán jelentékeny mértekben csökkent az emberek természettől való függése, a vallás főként az emberek saját társadalmi viszonyainak felettük létesült uralmát tükrözi vissza. E vonatkozásban két alapvető vallást kiváltó tényező emelhető ki. Az egyik a társadalmi folyamat spontaneitása, azoknak a társadalmi erőknek kényszerítő jellege, amelyek kicsúsznak az emberek tudatos ellenőrzése alól, s számukra valami idegen és érthetetlen erők módjára fejtik ki hatásukat (lásd elidegenülés). A spontán társadalmi erőknek az emberek által szüntelenül tapasztalt pusztító hatása szüli tudatukban a vallásos képzeteket, a „visszájára fordított világ” „visszájára fordított világtudatát”. (Marx—Engels Művei. 1. köt. 378. old.)

A vallás létét kiváltó másik tényező az antagonisztikus alakulatokban az osztályelnyomás, az ember ember általi kizsákmányolása. A gazdasági és politikai osztályelnyomásnak kiegészítése, részben pedig előfeltétele is a szellemi elnyomás. „A vallás a szellemi elnyomás egyik fajtája, amely mindenütt ránehezedik a másoknak végzett örökös munka, az ínség és a magárahagyatottság által szorongatott néptömegekre. A kizsákmányolt osztályoknak a kizsákmányolók elleni harcában megnyilvánuló erőtlensége elkerülhetetlenül váltja ki a földöntúli jobb életbe vetett hitét, mint ahogyan a vadembernek a természet elleni harcában megnyilvánuló erőtlensége kiváltja az istenekbe, ördögökbe, csodákba és más effélékbe vetett hitét.” (Lenin Összes művei. 12. köt. 133. old.)

A vallás azonban még a megfelelő társadalmi feltételek mellett sem jöhetett volna létre és tarthatta volna magát az emberek tudatában, ha a tudat nem rendelkezne több olyan tulajdonsággal, amelyek lehetővé teszik a vallási fantasztikum létrejöttét: „a papi maszlagnak ( = filozófiai idealizmusnak) természetesen vannak ismeretelméleti gyökerei, nem talajtalan; meddő virág, ez kétségtelen, de olyan meddő virág, mely az eleven, termékeny, igaz, hatalmas, mindenható, objektív, abszolút, emberi megismerés elő fáján nő”. (Lenin Művei. 38. köt. 351. old.)

A vallás és a filozófiai idealizmus ismeretelméleti gyökerei sok tekintetben egybeesnek. „Az emberi megismerés kettéhasadása és az idealizmus ( = vallás) lehetősége adva van már az első, elemi elvonatkoztatásban.” (Lenin Művei. 38. köt. 360. old.) A vallásos képzetek létrejöttéhez a viszonylag szabad asszociáció és az empirikus realitástól való elvonatkoztatás tudati képességének meghatározott fejlettsége szükséges. Emellett a vallásnak specifikus ismeretelméleti gyökerei is vannak. Ilyen az emberi tudatnak az a törekvése, hogy megszemélyesítse a személytelen és élettelen jelenségeket. Engels így írt a vallásos visszatükrözés keletkezési mechanizmusáról „A természeti erők az ősember számára idegen, titokzatos, felsőbbséges valamik „egy bizonyos fokon, melyen valamennyi kultúrnép átmegy, ezeket az erőket magához hasonlítja megszemélyesítés útján. Ez a megszemélyesítési ösztön teremtett éppen mindenütt isteneket„ (Marx—Engels Művei. 20. köt. 675 old.) A vallásos fantázia a természet jelenségeit és erőit, megszemélyesítve azokat, önálló lényekké változtatja. A vallásos fantasztikus téveszmék kialakulására lényeges hatással vannak az emberi emóciók (felelem, vágyakozás, hála, meghatottság, szeretet, gyűlölet stb.).

A félelemnek különösen nagy szerepe van a vallásos képzetek létrejöttében. Ennek az érzésnek mind intenzitási fokát, mind megnyilvánulási formáit jelentős mértékben a társadalmi feltételek határozzák meg. Az őstársadalomban — félelem az érthetetlen természeti erőktől; az osztálytársadalomban ez kiegészül a spontán társadalmi erőktől való félelemmel. „A félelem a tőke vak hatalmától, amely azért vak, mert a néptömegek nem számolhatnak vele előre, amely a proletárt és a kistulajdonost egész életében lépten-nyomon azzal fenyegeti — és nemcsak fenyegeti —, hogy »hirtelen«, »váratlanul«, »véletlenül« tönkreteszi, elpusztítja, koldussá, pauperré, prostituálttá változtatja, éhhalálba taszítja — ez a mai vallás gyökere, s ezt kell mindenekelőtt és mindenekfelett szem előtt tartania a materialistának, ha mint materialista nem akar az első elemiben maradni.” (Lenin Összes művei. 17. köt. 391. old.)

A vallás történeti jelenség, amelyet elkerülhetetlenül hoztak létre egy bizonyos fejlettségi fokon a társadalom életfeltételei, és amely az osztály nélküli kommunista társadalomban megszűnik. Habár a politikai felépítmény és a többi társadalmi tudatforma szüntelen hatást gyakorol rá, a vallás fejlődését végső soron a társadalom anyagi alapjának fejlődése határozza meg. Egyszersmind a vallás viszonylagos önállósággal is rendelkezik, fejlődésének van bizonyos belső logikája. A vallás, mint Engels mondotta, a többi társadalmi tudatformához viszonyítva „az anyagi élettől a legmesszebbre esik és látszólag a legidegenebb tőle”. (Marx—Engels Válogatott művek. II. köt. 360. old.) Ugyanúgy, mint a filozófiánál, „itt a képzeteknek anyagi létfeltételeikkel való összefüggése mindig bonyolultabbá, közbülső tagok beékelődése következtében egyre homályosabbá lesz. De ez az összefüggés megvan”. (Marx—Engels Válogatott művek. II köt. 360. old.)

A primitív vallásos képzetek szükségképpen az ember közvetlen környezetének tárgyaival voltak kapcsolatosak. A fejlett ősi nemzetség korszakában a fantázia szülte szellemek és istenek sokasága tölti be a vallásos hiedelmeket. Ezek az alakok az idő múlásával mindinkább individualizálódnak, személyneveket is kapnak. Kialakul a politeisztikus pantheon. A vallás fejlődésének következő szakaszában a nemzetségek és törzsek kiválasztják az istenek és szellemek sokaságából a maguk külön gyámolító isteneit. Itt a több isten létezésének elismerése monolátriával, vagyis az istenek egyikének kizárólagos tiszteletével kapcsolódik össze; a politeizmusnak ez a monolátriával való összekapcsolása jellemzi többek között az ókori zsidó vallás struktúráját is egészen a hellenizmus koráig. Később megjelenik a monoteizmus tendenciája, amely az ún. „magasabb rendű vallásokban” jut kifejezésre, de itt sem érvényesül maradéktalanul (lásd a kereszténységben isten háromszemélyűségének dogmáját; az „egyistennel” antipólusként szemben álló gonoszt a judaizmusban és az iszlámban stb.), s ezért tarthatatlan az a hagyományos teológiai álláspont, amely a vallásokat aszerint osztja két csoportra, hogy egy vagy több istent ismernek-e el.

A deisták (lásd deizmus) különbséget tesznek az általuk hirdetett „természetes” vallás és minden ún. pozitív vagy dogmatikus vallás között. A keresztény teológia de facto átvette ezt a felosztást, és apologetikus értelmet adott neki: a kinyilatkoztatott vallás, úgymond, istentől került az emberekhez prófétái révén, ezzel szemben valamennyi „természetes” vallás – köztük a zsidó és keresztény vallás előtti „pogány” kultuszok — úgy jöttek létre, hogy az emberek öntudatlanul keresték az istent, ezek, úgymond, tökéletlenek, s velük szemben áll a kinyilatkoztatott vallás.

A marxista valláskutatás a vallás osztályozásában abból indul ki, hogy milyen terjedelmű etnikai közösségeket egyesít. A vallás következő csoportjai különböztetendők meg: törzsi, nemzeti és nemzetközi (világ-) vallások. Napjaink világvallásai a kereszténység, az iszlám és a buddhizmus (lásd világvallások).

A vallás – fejlődésének minden stádiumában az emberek helyzetükkel való mélységes elégedetlenségének a kifejeződése volt, megnyilatkozása az elnyomottak és kisemmizettek valóságos vagy vélt erőtlenségének a jobb életért vívott harcban. Mint Marx mondotta, „…a vallási nyomorúság a valóságos nyomorúság kifejezése, s egyszersmind tiltakozás a valóságos nyomorúság ellen”. (Marx—Engels Művei. 1. köt. 378. old.) Ez a tiltakozás azonban nem lehet hatékony. A vallás az emberek saját életfeltételei által történt letepertségéből sarjad, egyszersmind megszenteli ezt a letepertséget, elősegíti tartóssá válását. Ebben az értelemben a vallás, Marx kifejezésével, „a nép ópiuma”, és a vallás által kifejezett tiltakozás csupán „a szorongatott teremtmény” passzív „sóhaja”, aki a jobb élet utáni vágyakozását a vallásos fantázia szülte túlvilágba helyezi. Azokban a történelmi időszakokban, amikor a vallás osztatlanul uralkodott a társadalom minden rétegének tudatában, a társadalmi tiltakozás szintén vallásos burkot öltött, s az osztályharc nemritkán vallásos ideológiák harcának alakjában jelentkezett, a forradalmi mozgalom társadalmi tartalma és vallásos kifejezési formája közötti ellentmondást rejtve magában. Az a körülmény azonban, hogy haladó társadalmi erők vallásos képzeteket használtak eszményeik igazolására, nem teheti kérdésessé a vallásos világnézet általános marxista értékelését, miszerint az a valóság torz visszatükröződése.

A szocialista országokban a vallás csökevény az emberek tudatában. A szocialista, ill. a kommunista építés előrehaladásával elhalnak a vallás társadalmi gyökerei, és fokozatosan létrejönnek a feltételek ahhoz, hogy az ateista tudományos materialista világnézet teljes győzelmet arasson a lakosság minden rétegében. A szocialista országok alkotmánya biztosítja az állampolgárok lelkiismereti szabadságát. A hívők szabadon gyakorolhatják vallási kultuszaikat. Az egyházat elválasztották az államtól, s az állam nem avatkozik be az állampolgárok vallási ügyeibe. Nem mond le azonban arról, hogy nevelő hatást gyakoroljon polgáraira, s megszabadítsa tudatukat a vallásos előítéletektől; az iskolák és a kulturális-felvilágosító intézmények (könyvtárak, mozi, televízió stb.) széles hálózatán keresztül tudományos ateista propagandát folytat a lakosság valamennyi rétege körében.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!