Győri tiltakozás: Szurkolunk a gerinctelen férgeknek, dolgozzanak még értünk. Mármint a gilisztáknak

„Nemcsak Győrszentivánért és Győrért állunk ki, hanem egész Magyarországért; azért, hogy ne lehessen pusztán az önös gazdasági érdekekért elvenni a termőföldjeinket és ezzel a gyerekeink jövőjét is” – a szombati búzaültetés a sokadik akciójuk volt a győrszentiváni civileknek azt követően, hogy megtudták: a lakóingatlanjaikhoz közel bővülne tovább a győri ipari park.
Amikor a szentivániak erről értesültek, nem várt, illetve eddig nem látott ellenállásba kezdtek. Ennek az egyik állomása a szombati demonstráció volt, ahol ismét kiderült, hogy a győrszentivániak nem érzik maguk mögött a városvezetés támogatását ebben a kérdésben. Sőt.
A szentivániak csörtéjét a győri polgármesterrel szeptember végén foglaltuk össze ebben a cikkünkben, azóta a helyzet valamelyest enyhült. Látszólag. Volt persze honnan feljebb tornászni a rideggé váló viszonyt, Dézsi Csaba András ugyanis rendre „provokátoroknak” nevezte a helyi civilek szószólóit, akik a megmozdulásokat is szervezték.
A holtpontról minden bizonnyal az a találkozó mozdította el a feleket, amelyre október 24-én került sor: az Audi Hungaria vezérkara ekkor fogadta a szentivániak képviselőit, ahogy ők fogalmaztak: „egy közvetlen hangulatú, konstruktív egyeztetésre”. A német vállalat addig kívül maradt a csatározásokból, egyetlenegyszer szólalt csak megnyilvánosan, kijelentve, hogy „az Audi Hungaria nem tervez akkumulátorgyár létesítésével kapcsolatos beruházást Győrben”. Azt azért hozzá kell tenni, hogy eddig sem arról volt szó, hogy a győri Audi tervezne bármit is, a Volkswagen terveiről hallottak a helyiek.
De a lényeg, hogy az audis találkozót követően a polgármester is leült a helyiekkel, erre a napokban került sor. A találkozó valódi áttörést nem hozott ugyan, de legalább megtörtént, és a felek a folytatásra tettek ígéretet. Ezzel párhuzamosan Dézsi Csaba András naponta válaszolt egy-egy kérdésre, amelyek a teljesen félresiklott lakossági fórumon elhangzottak ugyan, de megválaszolatlanul maradtak. Hamar kiderült ugyanakkor, hogy a válaszokban ugyanazok a frázisok hangoznak el (íródnak le), amit Dézsi az első pillanattól képvisel, és a helyiek is hallottak már:
- Győr fejlődéséhez elengedhetetlen az ipari park fejlesztése, bővítése;
- nem tudni még, milyen gyárak telepednek le;
- így azt sem, hogy valóban lesz-e akkumulátorgyár;
- a város ugyanakkor olyat nem enged be, amely a helyiek egészségét veszélyeztetné.
Az egész ügy leginkább az elmaradt kommunikációról szól, a helyiekkel nem álltak szóba érdemben, így ők elveszítették a bizalmukat a városvezetéssel szemben. Így jutottunk el a szombati, eddigi leglátványosabb akciójukig.
Innen még van visszaút
A helyszín az ipari park bővítésére kijelölt 400 hektáros terület, hat-nyolcszáz ember küzdött a süvítő széllel. Sok volt gyerek, sok az idős ember is, és jócskán voltak a tömegben olyanok, akiknek az otthona nem a kertvárosi részen, tehát Győrszentivánon, hanem Győrben van.

„Nem kezdtek ki minket azért, mert kiálltunk, és nem is a győriek ellen vagyunk. Ezt csak a polgármester gondolja – mondták a Telexnek. – Ha fejleszteni akarják az ipart, tegyék, de ne itt. Győrben nincs munkaerőhiány, sőt: embert sem lehet találni. Ha viszont ide gyárakat hoznak még, akkor munkásokat is kell szerezniük. Nyilvánvaló az irány, amit Debrecenben is látunk: mindenféle náció jön majd. Nem vagyunk rasszisták, de ne kelljen annak örülnünk, amit már most is látunk, hogy sok idegen jön-megy közöttünk. Nem beszélve az infrastruktúráról, az oktatásról, az egészségügyről, ennél nagyobb tömeget már nem bír el a rendszer, mert nem építették ki.”
Láthatóan képben vannak azok a helyiek, akik az időjárás dacára kijöttek tiltakozni. Sorolják az összes várost, ahol most akkumulátorgyár épül – Győrben egyelőre senki nem erősítette meg hivatalosan, hogy valóban ez lesz, de sokan biztosra veszik a „gigagyár” érkezését.
Ehhez rengeteg víz kell, könyörgöm: ez a 93 ezer négyzetkilométeres ország még hány akkumulátorgyárat bír el?”
Mindezt az a házaspár mondja, amely harminc éve él Győrszentivánon, három gyerekkel, két unokával nem akarják elhagyni mindazt, amit felépítettek. „Pedig nyaranta a logisztikai központhoz érkező vasúti szerelvények zajától már most sem tudunk nyitott ablaknál aludni.”

Ezzel talán érzékelhető, mi kovácsolta erős tömeggé a nagyjából tízezres kertvárosi közösséget. A szónokok a sokszor elmondott érveket hozták fel újból:
- A mindig megújuló életet, a termőföldet veszik el így tőlük.
- A vízkészlet nem kimeríthetetlen.
- Csak helyrajzi szám vagyunk azoknak, akik ezt a döntést hozták.
- Mindent tűrtünk eddig, cserébe semmit nem kaptunk.
- Eddig választ vártunk, most már azt sem. Tudjuk, amit kell.
- Vonják vissza a Gipz-besorolást, maradjon a mezőgazdasági funkció.
- Nem akarjuk elhagyni az otthonainkat.
A legütősebb mondat a megmozdulásokon rendre aktív Kun Zoltáné volt, aki a „gerinctelen férgekhez” szólt, és bár nyilván áthallásos volt mindez, de a gilisztákról beszélt (hozott is magával egyet), amelyek a termőföldben el tudják végezni a munkájukat – ha ott nem betonnal találják szemben magukat.
A tüntetés most is békés volt, és bár a szervezők nem akarták a hangulatot azzal rombolni, hogy bejelentik: a napokkal ezelőtti polgármesteri találkozó fénypontja az volt, amikor Dézsi Csaba András közölte velük, hogy a Facebook-csoportjuk nevét (Szívügyünk Szentiván) sokáig már nem használhatják. Az ugyanis nagyon hasonlít a polgármesteri kampány óta használt Dézsi-szlogenhez: „Szívügyünk Győr”. A “szívügyes” csoportok nevét, köztük a szentivániakét pedig levédeti. A helyiek utánanéztek: az ehhez szükséges folyamat valóban elindult.
„Semmilyen ígéretet, semmilyen garanciát nem kaptunk, semmilyen fogadókészséget nem tapasztalunk. De mivel azt érezzük, hogy ebben a kérdésben a valós döntési jogkörrel úgysem a polgármester rendelkezik, a folytatásban valószínűleg más helyen kell próbálkoznunk” – jelentette be a Szentiváni Öko Szeglet (SZÖSZ) elnöke, Szabó Andrea, aki a Szívügyünk Szentiván csoport egyik vezetője is. (telex)
Bal-Rad komm: KIÁLLUNK „…egész Magyarországért; azért, hogy ne lehessen pusztán az önös gazdasági érdekekért elvenni a termőföldjeinket és ezzel a gyerekeink jövőjét is…Mindent tűrtünk eddig, cserébe semmit nem kaptunk…”

