„Fokozódó elégedetlenség jelei Nyugat-Európában” bővebben

"/>

Fokozódó elégedetlenség jelei Nyugat-Európában

London, Berlin, Róma, 2022. augusztus 18. csütörtök (MB)

     A megélhetési költségek drasztikus megemelkedése miatt évtizedek óta nem tapasztalt sztrájkok törtek ki Nagy-Britanniában, Németország és Olaszország pedig forró ősz elé néz – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.

    A brit kormányválság közepette vasutasok, postások és dokkmunkások csütörtöktől felfüggesztették a munkát. Öt vonat közül egy közlekedik. Felszólították az embereket, hogy csak akkor utazzanak, ha feltétlenül szükséges. Péntektől lényegében megbénul a londoni tömegközlekedés is. Anglia legnagyobb teherkikötője, Felixtowe dokkmunkásai nyolc napos sztrájkba kezdtek. 115 ezer postai dolgozó augusztus végére és szeptember elejére is tiltakozó akciókat tűzött ki. 35 éve először lép sztrájkba a British Telecom 40 ezer alkalmazottja.

    Mindnyájan ugyanazért szüntették be a munkát: inflációt követő béremelést követelnek. (Nagy-Britanniában júliusig 10 százalékos volt az infláció, októberig pedig 13 százalékkal számol a jegybank.) Sharom Graham, a Unite szakszervezeti szövetség elnöke a megélhetés miatt „életbe vágónak” nevezte a vásárlóerő megőrzését.

     Németországban és Olaszországban attól tartanak, hogy a várható tiltakozó megmozdulások zavargásba csapnak át, és a súlyos megélhetési gondok szélsőséges ellenreakciót váltanak ki.

      A Commerzbank közlése szerint az orosz földgázszállítás megszorítása  recesszióhoz vezethet, sőt akár a 2009. évi pénzügyi válsághoz fogható gazdasági válságot idézhet elő. A bank valószínűnek tartja, hogy adagolni fogják a gázt.

      Az olasz belső elhárítás fokozódó társadalmi feszültséggel, a kormány tagjai, a politikai pártok és a szakszervezetek vezetői ellen irányuló tiltakozó akciókkal számol. A Lamorgese belügyminiszter elnökletével tartott belbiztonsági tanács ülésén megállapították, hogy eddig ugyan sikerült bizonyos „lengéscsillapító szociális intézkedésekkel” elkerülni a helyzet kiéleződését, de a romló gazdasági állapotok, a csökkenő foglalkoztatás, és a vállalati csődök miatt meginoghat az emberek bizalma a szakszervezetek iránt is, és radikális csoportok konfliktus-helyzetet idézhetnek elő.

      Az elhárítás prognózisa politikai válság közepette született. A koalíciós pártok széthúzása miatt Mario Draghi kormánya kénytelen volt lemondani, és szeptember25-re parlamenti választást írtak ki.

     Az olasz elhárítás külföldi vállalkozói csoportok agresszivitására is felhívta a figyelmet. A válságos olasz helyzetet kihasználó csoportok olasz nemzeti vagyonnak számító ipari, technológiai és tudományos létesítményeket, történelmi Made in Italy márkákat készülnek felvásárolni, gyöngítve az ország versenyképességét és kilátásait.

     A Békekör tudósítója megjegyezte: a nyugat-európai társadalmi feszültségek kiéleződésének hátterében az Oroszország elleni szankciópolitika húzódik meg. A nyugat-európai kormányok, Washingtonnak engedelmeskedve, lehúzták a rolót Oroszországgal szemben, most pedig viselik politikájuk következményeit.+++

Kiadta: Magyar Békekör

“Fokozódó elégedetlenség jelei Nyugat-Európában” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Csak azon csodálkozok, hogy még eddig tűrték ezt az áldatlan helyzetet. Igaz az Európai embereknek véget nem érő a BIRKA türelme.

  2. Vajon tényleg megérdemeljük mostoha sorsunkat?Elviekben mindenki saját sorsának kovácsa.Vajon igaz-e ez a megállapítás a magyar népre is?Elgondolkodtam a dolgon, amikor a népakaratot csak egy ember saját döntésében kinyilatkoztatva, azt a NÉP nevében számtalan fórumon így fogalmazza meg: -MI MAGYAROK, ÚGY DÖNTÖTTUNK, HOGY… hát az én nevemben és még sok millió honfitársunk nevében nem nyilatkozhatna így, felhatalmazásunk és egyetértésünk nélkül…de a diktatúrákban ez a bevett szokás, hogy a diktátor dönt, de a felelősség már nem az övé, hanem a szerencsétlen szolganépé/a Mi Magyarok-é.
    https://nepszava.us/ezert-utalnak-sokan-magyarorszagon-elni/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com