Peking, Washington, 2022. augusztus 6. szombat (MB)
Kína védekezésről támadásra váltott Amerikával szemben, és haderőnemeinek összehangolt gyakorlatával szimulálta Tajvan elfoglalását – jelentette a Magyar Békekör tudósítója szombaton.
A Csendes-óceáni térséget lázba hozó katonai művelet néhány perccel az után vette kezdetét, hogy az amerikai kongresszus elnöke – semmibe véve Kína és az USA 1979-ben kötött megállapodását – Tajvanra érkezett, és közölte: az Egyesült Államoknak meg kell védenie Tajvant Kínával szemben. Peking a sziget fölötti szuverenitása elleni támadásnak vette Pelosi látogatását, a Tajvan függetlenségét támogató erőknek nyújtott támogatásként fogta fel, és katonailag reagált rá. Flottával körbefogta a szigetet, vagy ötven harci gépet irányított a tajvani légvédelmi azonosítási zónába, mindegyikük átlépte az úgynevezett középvonalat a Tajvani-szorosban, rakéták húztak el a sziget felett, ballisztikus rakéták csapódtak a Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó vizekbe.
Egyidejűleg Kína megszakította az amerikai és kínai regionális parancsnokok és védelmi osztályok vezetői közötti párbeszédet, valamint a katonai tengerbiztonságról szóló tárgyalásokat. Felfüggesztette az illegális bevándorlók visszatérésével, a bűnügyi nyomozásokkal, a nemzetközi bűnözéssel, az illegális drogokkal és a klímaváltozással kapcsolatos együttműködést.
Peking arra szólította fel a világ országait, hogy hozzá hasonlóan ne engedjenek az Egyesült Államok nyomásának, mert ha eltűrik, a dzsungel törvénye lesz úrrá, és Washington az eddigieknél is elszántabban avatkozik majd be a belügyeikbe.
Mint köztudott, Kína saját területe részének tekinti Tajvant, és az 1979. évi kétoldalú megállapodásban az Egyesült Államok a Kínai Népköztársaság kormányát ismerte el az ország egyetlen legitim képviselőjének. 1971-ben az ENSZ Közgyűlése elismerte „az egy Kína elvet”, azóta a kínai egység a nemzetközi kapcsolatok normája.
A Kínai Népköztársaságot vezető Kommunista Párt mindeddig arra törekedett, hogy békés eszközökkel egyesítse újra az ország két területét. Az újraegyesítés lényegében megegyezne a Hongkong esetében követett elvvel: „az „egy ország, két rendszer” elvével.
De amióta az Egyesült Államok legfőbb riválisának minősítette Kínát, Tajvant hídfőállásként igyekszik kihasználni ellene. Az amerikai propagandában ez a „tajvani demokrácia védelmezéseként” jelenik meg a „kínai diktatúrával” szemben. Hasonlóképpen ahhoz, ahogyan Zelenszkij „ukrajnai demokráciájának védelmezését” tálalják az „orosz autokráciával” szemben. Tajvant illetően valójában a visszaszoruló amerikai birodalom geopolitikai és gazdasági érdekeinek védelmezéséről van szó azzal a Kínával szemben, amely még ebben az évtizedben átveheti tőle a világgazdaság vezető szerepét.
Megerősítve Pelosi tajvani kijelentését, John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője közölte: „Támogatjuk Tajvant, védjük a szabad és nyitott Indiai-Csendes-óceáni térséget”.+++
A kínai export 38 %-a amerikába megy. A tajvani fejlett elektronika meg Kínába megy !
A tajvani fejlett elektronika nélkül kínai export nem megy amerikába !
A Pelosi féle úttal – nem igazán volt rá szükség – amerika jelezte, hogy még az történik amit ők akarnak, és ebből tanuljanak az ázsiai országok !
Kína túltolta a fenyegetéseket, így elvesztette arcát. Most próbálnak minél jobban kijönni belőle.
Kína még legalább 8-10 évig sem gazdaságilag, sem katonailag nem tud szembeszállni az USA-val !
Ezért olyan visszafogottak az ukrajnai háború ügyében is !
Kína és India viszonya …..hát…..több mint feszült ! Pár napja Kína eléggé elvesztette arcát !
Az USA erősen környékezte Indiát, gondolom nem kell magyarázni milyen okokból !
Na, most az egyik katonai hirportálon elképesztő cikk jelent meg, nem tudom igaz-e, de ugye ” nem zörög a haraszt ha nem fújja a szél ” alapon valami lehet benne ! Idézem a cikket, komment nélkül:
” Az indiai média megállapodást kötött Oroszországgal a Tu-160M stratégiai bombázók vásárlásáról.
Az indiai információs források sikeres tárgyalásokról számolnak be az orosz féllel a Tu-160M stratégiai bombázók korai szállításáról. Indiai források szerint az Oroszország és India közötti tárgyalások a végső stádiumban vannak, ami állítólag azt jelenti, hogy India hamarosan saját stratégiai bombázóval rendelkezik. A fiókkal kapcsolatos információkat a “Security Wise” indiai forrás szolgáltatja.
„Úgy tűnik, hogy az Indiai Légierő eléri a stratégiai csúcsot, és hamarosan megszerezheti a Tu-160 Blackjack továbbfejlesztett és modernizált változatát, a White Swan nevet. Az S-400 és a hiperszonikus fegyvertechnológiában nyújtott segítség után ez a megállapodás megerősíti, hogy Oroszország a csúcsminőségű katonai technológia egyetlen szállítója India. Másik megjegyzésként Arupa Raha volt légimarsall arra is rámutatott, hogy hamarosan megjelenhet egy nukleáris végű hiperszonikus fegyverváltozat. Kétségtelen, hogy ezeket a fegyvereket a Fehér Hattyú fegyverraktárában helyezik el ” – áll aSecurity Wise közleményében .
Ismeretes, hogy a közeljövőben India valóban felfegyverkezhet a Brahmos-2 hiperszonikus rakétával, azonban Moszkvából jelenleg nincs hivatalos megerősítés arra vonatkozóan, hogy tárgyalások folynának a Tu-160-as bombázók szállításáról. az indiai légierőt egyáltalán végezték, bár ezt korábban meglehetősen tekintélyes indiai kiadványok is megemlítették . ”
Azért ez – ha igaz – súlyos fricska, szemrehányás Kínának, mert nem tette oda magát kellően Oroszország mellé az ukrajnai háború kapcsán !