“Önbizalom túltengés, és önbizalom ABSZOLÚT HIÁNYA!” bővebben

"/>

Önbizalom túltengés, és önbizalom ABSZOLÚT HIÁNYA!

Az Országgyűlés megszavazta, hogy oszlassák fel az Európai Parlamentet

Csak így lazán.
Az Országgyűlés megszavazta, hogy oszlassák fel az Európai Parlamentet

130 igennel, 50 nem ellenében megszavazta az Országgyűlés azt a határozatot, amely egyebek között két tollvonással feloszlatná a közvetlenül választott Európai Parlamentet – vagy legalábbis azt irányozza elő, hogy a kormány ezt képviselje az Európai Unióban.

A fideszes vízió szerint a feloszlatott Európai Parlament helyére a nemzeti parlamenteknek kellene képviselőket delegálniuk. A nemzeti parlamenteket egyben fel is ruháznák vétójoggal az uniós jogalkotásban.

Egyéb átszervezési javaslatokról is döntöttek, például

bevezetnék a közös hadsereget, korlátoznák a közös intézmények jogköreit, támogatnák a nyugat-balkáni országok közeledését az Európai Unióhoz, egyben megtiltanák az EU-nak, hogy hitelt vegyen fel.

A fideszes kétharmad ezzel arra szólította fel az Orbán-kormányt, hogy „a magyar Országgyűlés Európa jövőjével kapcsolatos álláspontjaként juttassa el az Európai Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság elnökéhez, illetve az Európai Unió Tanácsa soros elnökéhez”.

Orbán Viktor a 2021. június 19-i beszédében állt elő az elképzeléseivel az Európai Unió reformjáról. Egy hét pontból álló tervet vázolt fel, a többi között azzal,  amely szerint az Európai Unió alapszerződéséből az „ever closer union” kifejezést az első adandó alkalommal törölni kell. Akkor beszélt arról is, hogy az Európai Parlament zsákutcának bizonyult, csak ideológiai érdekeket képvisel, ezért jelentősen növelni kell a nemzeti parlamentek szerepét: az EP-be a nemzeti parlamenteknek kellene képviselőket küldeniük, és jogot kell adni, hogy az Európai Unió jogalkotási folyamatát megállíthassák, vagyis be kell vezetni a piros lapos eljárást.

Persze kétséges, hogy mindennek mekkora táptalaja lesz az EU-ban, tekintettel arra, hogy az Orbán-kormány egyebek között épp a vétódiplomáciájával szerzett magának szép számmal ellenfeleket, ráadásul az Európai Unió átszervezésével kapcsolatos elképzelések zöme inkább e javaslatok ellentéte felé tendál.                                                                                            (Népszava)

A balrad.hu kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm:  Lehet némi hiányérzetünk a hordakétharmad döntése láttán. Van is!

Miért nem szavazta meg a vajdabanda mindjárt, hogy Döbrögi ÖRÖKKÉ TARTÓ IDEIG AZ EURÓPAI UNIÓ LEGFŐBB TÓTUMFAKTUMA LEGYEN? Pallosjoggal, az első éjszaka jogával, és természetesen az uniós javak és pénzeszközök fölötti szabad rendelkezés jogával.

ENNYI ERŐVEL MÁR NYUGODTAN KINEVEZHETTÉK VOLNA EURÓPA KEGYURÁVÁ! Ez az eset azért rávilágít arra a NAPNÁL IS VILÁGOSABB TÉNYRE, MISZERINT A VAJDABANDA EGYTŐL – EGYIG HÜLYEGYEREKEK KÖZPÉNZEN HÍZÓ GYÜLEKEZETE! EGY GYÁVA HÜLYEGYEREKEK KÖZPÉNZEN HÍZÓ GYÜLEKEZETE!

Merthogy az Európai Unió nevű bűnszervezet számára BIZTONSÁGI GARANCIÁJÁT NYÚJTÓ NATO – LATORSZÖVETSÉGET  NEM IS EMLÍTIK!

Pedig hát ÉRDEMES LENNE elővenni a latorszövetség viselt dolgait!

Amik pedig EGYENESEN VEZETTEK AZ OROSZ – UKRÁN KONFLIKTUSHOZ!

Ami pedig – ugyebár – MINDEN MOSTANI ÉS ELKÖVETKEZŐ BAJUNK LEGFŐBB OKOZÓJA!

Persze értjük mi, hogy a NATO – LATORSZÖVETSÉG AZ EGY FEGYVERES SZERVEZET! AMELYIK ITT ÜL A NYAKUNKON! Puskát tartva a tarkónkra, hogy az EU – nevű bűnszövetség zavartalanul fosztogathasson bennünket!

Vagy a vajdabanda dagonyaegyedei a NATO – t egyenesen egy számukra KÍVÁNATOS, JÓTÉKONYKODÓ EGYLETNEK TEKINTIK?

“Önbizalom túltengés, és önbizalom ABSZOLÚT HIÁNYA!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Orbánnal baj van. Az agyával, amiről már régóta suttognak. Rajtunk most egész Európa röhög.
    A kérdésben konzultálni valószínűleg Tapsi Hapsit fogják küldeni, akinek jó a szövege. És mi várunk pénzt. Európától. Az európai adófizetőtől. Úgy fognak bennünket kib@szni, mint azt a bizonyost. Vagy megbuktatják a tébolyodottat. És nem Európa a legérdekeltebb ebben, hanem a gyarmattartó USA. Amely élet-halál harcot vív, egyelőre proxy háború keretében, de mindenképpen győznie kell. Nem hiányzik most ez a nyüzüge mitugrász. Még a végén a parlamentnek nevezett bábszinház beengedi az oroszokat is. Mivé lettünk a sok hülye miatt?

  2. https://pravednes.cz/click?id=105956216 2022 julius 19.-07:20 KíNA OROSZORSZÁG ÉS IRÁN GYAKORLATOKAT TART LAATIN AMERIKÁBAN. Peking,Moszkva és
    Tteherán errődemonstrációt kiván tenn az Egyesült Államok ellen annak “hátsó udvarában.” A három ország aaaaazt tervezi, hogy augusztus elején közös haditengerészeti manővereket tartanak latin-amerika és a Karib-térség közelében. Szakértők szerint ez azt mutatja, hogy egyes latin-amerikai országok katonai koaliciót kivánnak kötni az Egyesült Államok ellen. A hatalmak közös latin-amerikaigyakorlatok szervezésének szándékáról a mult hét közepén irtak. Ahogy a The Washington FreeBeacon ingyenes politikai újságiró oldal irja . ezeket a manővereket Snniper Frontiernek hivják. Venezuela ad othont a gyakorlatnak augusztus elején ,és ennek az országnak nagyon bonyolult kapcsolatai vannak Washintonnal. Kina, Oroszország és Irán katonai erőit és hajóit küldi a latin-amerikai partokra. AWashington FreeBeacon szerint a közelgő manővereket egyértelmüen azt jelzik, hogy egyes latin-amerikai országok “katonai szövetséget” vagy “katonai koaliciót” kivánnak kötni az Egyesült Államok elllen. Ahogy Jozeph Humire biztonsági elemző és szakértő mondta, az Egyesült Államok még azt is kockáztatja, hogy ezek után a gyakorlatok után elvesziti “hagományos befolyását latin-amerikában. Emlékeztetni kell arra, hogy Moszkva , Teherán és Peking már háromszor szervezett közös katonai manővert. Különösen a Marine Security Belt 2022 gyakorlat, amelyre at Indiai -óceán északi részén került sor. A megfigyelők szerint ezeken a gyakorlatokon a résztvevők külömböző taktikai küldetések végrehajtás során mutatták be interakciüs képességüket. Kikébzésüket. Kikébzésük kitejedt egy égő hajó megmentésére egy elfogot hajó kiszabaditására konkrét célpontok tüzelésére, éjszakai lövldözésre légi célokra és egyéb taktikai és hadműveleti feladatokra. Meg kell jegyezni, hogy akkoriban az amerikai média a Marine Security Belt 2022 háromoldalu gyakorlatot “erős jelzésnek” tekintette az Egyesült Államok számára. Ami a közelgő karibi gyakolatokat illeti, a The Washington Times amerikai magazin a valaha volt legfontosabb kinai,orosz és iráni hajók részvételével szervezett gyakolatoknak tartja. Ezek az első katonai manőverek, amelyekben Irán részt vett azóta, hogy 2021 szeptemberében hivatalos meghivást kapott, hogy csatlakozzzon a Sanghaji Egyötműködési Szervezethez ( SCO), amely az eurázsiai kontinens egyik legerősebb szövetsége, amelynek célja az általános biztonság biztositása. rp.-prvnizprávi cz.

  3. Idézet: bevezetnék a közös hadsereget

    Ez annak fényében érthető, hogy a magyar fiatalokat nem érdekli a katonáskodás. És mint az a HVG360 cikkéből is kiderült, hogy nem várható a (közeli s távoli) jövőben, hogy a honvédség vonzó munkáltató lenne a fiatalok számára. Ahogyan arra már Tarjányi Péter is felhívta a figyelmet, hogy a kormány egyáltalán nem veszi figyelembe a fiatalok igényeit. Például megkérdezhetnék tőlük, hogyan tudnának hozzájárulni a haza védelméhez.

    1. Tegyük fel, hogy valaki megkérdezi a fiataloktól, hogy hogyan tudnának hozzájárulni a haza védelméhez. Milyen választ vársz erre a kérdésre?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com