„Dübörög a nyugati agymosoda” bővebben

"/>

Dübörög a nyugati agymosoda

A nyugati médiától származó információk az ukrajnai ellenségeskedés lefolyásáról nem igazak – mondta Marjorie Taylor Green, az amerikai kongresszus tagja.

Ukrajna külpolitikai lépéseivel a konfliktus eszkalációjába provokálta Oroszországot. Eközben a külföldi országok továbbra is fegyvereket szállítottak Kijevnek. Mindez végül egy orosz különleges hadműveletté fajult egy szomszédos állam demilitarizálására – mondta Marjorie Taylor Green a BKP Politicsnak adott interjújában – írja a RIA Novosztyi .

Green is „nagyon sikeresnek” nevezte a különleges műveletet, annak ellenére, amit a tévében mondanak.

Az amerikai kongresszusi képviselő a Joseph Biden elnök vezette jelenlegi amerikai vezetést tette felelőssé az Ukrajnában történtekért. A Barack Obama vezette korábbi vezetés is felelős Ukrajna jelenlegi állapotáért – tette hozzá Green asszony.

Pentagon: nem próbálnak előre haladni az oroszok

Az orosz hadsereg az elmúlt 24 órában több mint 30 kilométerre húzódott vissza Kijevtől keletre, és több ukrajnai fronton is megkezdte védelmi állások kialakítását – közölte szerdán a Pentagon egyik magas rangú tisztségviselője.

Az ukránoknak sikerült visszaszorítaniuk az oroszokat Kijevtől 55 kilométerre keletre és északkeletre

– mondta a névtelenséget kérő tisztviselő az MTI szerint, miközben a Pentagon kedden még úgy becsülte, hogy az orosz erők 15-20 kilométerre vannak a főváros központjától.

Állítólag azt vették észre, hogy az oroszok beássák magukat és védekező pozíciókat alakítanak ki.

Nem arról van szó, hogy nem haladnak előre, hanem arról, hogy nem próbálnak előre haladni. Védekező pozíciókat foglalnak el

– tette hozzá.

Az orosz erők a Pentagon becslései szerint a Kijevtől északkeletre fekvő Csernyihiv központjától 10 kilométerre is beszorultak.

Itt területet vesztettek, az ellenkező irányba mozognak, de nem sokkal

– jegyezte meg a nyilatkozó.

Harkivban (keletre), ahol továbbra is heves harcok folynak, az orosz erők még mindig 15-20 kilométerre vannak a városközponttól, és az ukránok nagyon kemény ellenállásába ütköznek. Az amerikai védelmi minisztérium tisztviselője szerint az orosz hadsereg most úgy tűnik, hogy az oroszbarát szakadár Luhanszk és Donyeck keleti régiót helyezi előtérbe.

Délen – jegyezte meg az amerikai védelmi tárca – az orosz haditengerészet az Azovi-tengeren lévő Berdjanszk kikötőjét használja üzemanyag-utántöltésre. Ez utóbbi település azon kevés városok egyike, amelyet az orosz erőknek az offenzíva 28. napján sikerült ellenőrzésük alá vonniuk.

A Pentagon ugyanakkor nem észlelt változást Odessza kikötőváros környékén. Ha a hét elején több rakétát lőttek is ki Odessza irányába orosz hadihajókról, ez kedden és szerdán nem ismétlődött meg – mondta az amerikai tisztviselő.- írja a 24.hu

A balrad.ru kommentrovatában is élénk vita zajlik az orosz erők „teszetoszaságáról” a speciális művelet kapcsán! Ám a kérdésre a válasz a művelet SPECIÁLIS VOLTÁBAN rejtőzik. Oroszország ugyanis NEM HÁBORÚT VISEL A TESTVÉRNÉP ORSZÁGA ELLEN, HANEM JOGOS ÖNVÉDELEMBŐL NÁCITLANÍTJA ÉS DEMILITARIZÁLJA!

Aligha véletlen, hogy a keményebb orosz fellépés területei az ukrán neonáci bandák belakta térség, főként pedig Donbassz!

Sajnos azonban a harci cselekmények ártatlan civil áldozatokat is követelnek. Az szinte teljesen biztosra vehető, hogy a civil lakosság köréből kikerült áldozatok horrorisztikusan magas száma a Nyugat képzelőerejének határtalan voltából fakad, mint ahogyan az orosz veszteségek már – már sztálingrádi mértékéről is.

A NYUGATI KÖZVÉLEMÉNY AGYMOSÁSA ZAJLIK EZEN A TÉREN IS!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Dübörög a nyugati agymosoda” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Azért azt látni kell, hogy a művelet egyáltalán nem úgy halad, ami az orosz erőknek kedvez.
    Csak gondoljanak bele! Emberi tényező: Már 30 napja harckocsiban aludni? Nincs zuhany, nincs WC, éjszaka hideg van, bajtársaink hullanak, mint a legyek, stb. Ez demoralizáló hatású.(Én még voltam katona, a Bakonyban és Várpalota környékén a Pajzs hadgyakorlatokon adtunk biztonsági őrséget úgy, hogy 14 napig nem fürödtünk, csak konzervet ettünk, éjszaka az alapjáraton járatott PSZH motorháztetején ücsörögtünk , hogy egy kis meleget kapjunk, 14 napra 3 alsógatyát kaptunk és 2 pár zoknit.És közben még a hadgyakorlatnak is volt halálos áldozata….Már ott 5 évet öregedtünk 2 hét alatt, pedig az nem háború volt.)
    ——-
    El nem vitatható, hogy a szankciók agyon nyomják Oroszországot, és az ukránok túlerőben vannak. Mondjuk a haderő-létszám kb. egyenlő, de az ukránok mögött ott van a 30 millió civil támogató, az oroszok mögött talán 2-3 millió (a Krímben és a szakadás köztársaságokban). Ebben a helyzetben be kell vonulnom a totál ellenséges légkörű ukrán városokba? Öngyilkosság!!!
    Amit megtehetek: a velem lojális lakosságú régiót próbálom megszerezni, ami ráadásul közelebb is van saját hátországomhoz.
    Ezt szerintem az orosz hadvezetés nagyon mellétervezte, most kezdik felismerni, hogy Kijev és Nyugat Ukrajna felejtős, örüljünk neki, ha Mariupol és Donbassz egy része meglesz.
    ——
    Ahogy többször írtam: Én értük haragszom, nem ellenük.

    1. A nyugati médiábol tájékozodsz,vagy személyesen?
      A nyugati médiában mi csak korházakat ovodákat bombázunk.

      Gyere el meghivunk,hogy lásd az azov nácik kihalgatását.
      Azt személyesen meggyozodhetsz az igazságrol.
      Hol tart a front,és miért lasult a hadmuvelet.
      Neked megsugjuk a civil lakoság védelme az elsodleges.

      10 perc alatt aerosollal megsemisithetnénk komplet városokat.

    2. Kedves 78sansz!
      Szerintem felesleges tanácsokat adni. Ez 1 ugyanolyan magas szintű tudást igénylő todomány, mint bármi 1éb szakterület, jobban értenek ők ahhoz, hogy mit miért csinálnak. 🙂
      Üdv. p.d.

    3. Néhány dologban egyetértek veled. Pl., hogy a tervezésnél esetleges fals információk alapján kezdték meg a műveleteket. Rosszul mérték fel, hogy a lakosság és a sereg azonnal a galíciáner kormány ellen fordul (nem véletlen az FSZB és a hadsereg érintettjeinek leváltása). Nem igazán értem a jelentős anyagi és élőerős áldozattal járó akciók erőltetését. Miként lehetséges, hogy az elmúlt években már bizonyított zavarórendszerek nincsenek bevetve. Ennek hiányában tudnak az ukik rakétacsapást mérni Oroszországra is. A kommunikációs hálózatok miért nincsenek megbénítva? És igen, a meglepetés adta előny a semmibe foszlott, bizony indokolt lenne az infrastruktúra semlegesítése. Ez igazán demoralizáló tud lenni. A precíziós légicsapásokat ukrajna egészére ki kéne terjeszteni, minél nagyobb kárt okozva a katonai készségekben és az infrastruktúrában. Ennek már lenne kényszerítő ereje, valamint ez által minimalizálni lehetne a saját élkőerős veszteségeket.

    4. 78sansz : 2022-03-24 – 09:28
      .
      „Azért azt látni kell, hogy a művelet egyáltalán nem úgy halad, ami az orosz erőknek kedvez.”
      .
      Nem igazán tudjuk mi innen eldönteni , hogy mi a jó nekik ott .
      .
      ’70,’71-ben voltam a Bakonyban hadsereg gyakorlaton .
      A ’71-es fedőneve Opál-71 volt HÁP. Mezőfalva , sőt télen is voltam nem volt bemmi hiba .
      Igaz olyan fegyvernemnél szolgáltam ami ’72-’73-ban átalakult .
      Lőn készenléti .

  2. Szerintem alapvető szempontokat és tényeket kell tisztáznunk. Az első: ukrajnában az orosz had-
    sereg az USA vezette NATO erőkkel harcol , amely több tízezer zsoldossal és a legmodernebb nyu-
    gati fegyverekkel vannak ellátva.(Egy fő fizetett ?! zsoldos = 50 fő sorállománnyal -adott esetben-
    képes harcba szállni ! A második: a náci eszmékben hívő és kiképzett banderista „alfabéták”
    fanatizmusa . Ezek az alig emberi lények = gyilkoló gépek ! …Harmadik: az orosz barát ukránok,
    úgy megvannak félemlítve, hogy nem merik vállalni szimpátiájukat ! .Nem felszabadítókként fogad-
    ják az Orosz csapatokat ! …Negyedik: A Csecsen harcosok a szíriai önkéntesekkel , nagyon komoly
    erőt képviselnek, …ahol ők megjelennek ott ” kő kövön nem marad!..Ötödik: a harcok előbb/utóbb
    véget fognak érni, nem vitás az Orosz győzelem ! Viszont nem mindegy , hogy milyen áron?!
    A lerombolt országgal mi lesz ?! … Kik építik újjá ?! … Milyen új államok jönnek létre ?! …Lesz-e
    még olyan ország : Ukrajna ?! ….A szemünk előtt olyan geopolitikai harc folyik, amelynek kime-
    netele nem hasonlítható egy ” Bakonyban zajló Pajzs ’71 hadgyakorlathoz „!!! Vagy a Cottbus és
    Magdeburg környékén zajló , VSZ Waffenbrudersaft (fegyverbarátság) hadgyakorlathoz, ahol mint
    rádiótávírász a túloldalon gyakorlatozó NATO erőkkel is ” szóba eredtünk „! Azek játékok voltak,
    az ukrajnai harcok : A VÉRES VALÓSÁG !!!!

    1. https://karpathir.com/2022/03/24/oroszorszag-kiutasitja-az-egyesult-allamok-tobb-diplomatajat

      Moszkva bejelentette, hogy az Egyesült Államok több diplomatáját ki fogja utasítani, miután az Államok nemrég szintén így tett 12 orosz diplomatával – írja a BBC.

      Washington a múlt hónapban közölte, hogy nemzetbiztonsági okok miatt kiutasítja az oroszok New York-i ENSZ-képviseletének diplomatájit, később pedig bejelentette, hogy egy további orosz állampolgárt kiutasít az ENSZ-ből, aki kém lehet.

      Hétfőn az orosz külügyminisztérium beidézte John Sullivan amerikai oroszországi nagykövetet, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy Joe Biden elnök háborús bűnösnek minősítette Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

      A külügyminisztérium szóvivője később megerősítette, hogy „március 23-án megkapták az orosz külügyminisztériumtól a „persona non grata”-nak, vagyis nem szívesen látott személlyé nyilvánított diplomaták listáját. Az egyelőre nem világos, hogy hány amerikai diplomatát érint majd a minősítés, és mikor utasítják ki őket Oroszországból.

      Olyan szintre léptek a dolgok, hogy az átlagember számára érthetetlen, a külképviselet jelentősége. A mai világban ilyen barátságtalan helyzetben csak egy rizikófaktor, amikor már a klasszikus normák nem léteznek. Magas kockázat, ami nincs arányban a már nem létező előnnyel.
      Kapcsolattartásra az amúgy is praktikusan használt alkalmazások elegendőek, – ha van értelme.
      Nem kockáztatnám a diplomatáimat, ahogyan nem vállalnám a másikak jelenlétének kockázatát sem. Sok energia szabadulna fel.

      Itt jutott eszembe, mivel ekkora szintre sikerült az orosz ellenességet generálni, hogy hadba hívnám a népet. Svájci mintára.
      Mindenhol nem tudnak jelen lenni a szakemberek, de a hazaszerető nép igen. Felkérni őket, járjanak nyitott szemmel, és egymást segítve lépjenek fel, ha valami olyan történik, ami számukra veszélyes. Fiataloknak kapcsolattartók kijelölése, akiktől tanácsot kérhetnek.
      Az így felszabaduló kapacitásokat másképpen lehetne kamatoztatni. Amikor először olvastam róla is egyből azt éreztem, ennél hatékonyabb nincs egy ország védelmére, mint az egész nép.

    2. hábé : 2022-03-24 – 13:22
      .
      5*
      Egyedül ezt az „egy zsoldos=ötven sorállományut” kérdőjelezném meg .

    3. HB egyet kell értenem veled. én, mi Pajzs 75-76 vehettem részt mint Flottillás! Szó szerint játék volt a mostani véres valósághoz képest. Lásd,- Kikötő híd építése Desszantolás CS Sz -I-l Orosz generálisokkal mint ellenőrök.. Két nap nem alvásba került! Éjjel, nappal+ áradt a Duna Mi, én egy rohamcsónak- motor nélkül, sőt, minden nélkül keltem át a folyamon,, egy UTÁSZ lapáttal eveztem-nem volt más! Sőt, egy szegecs hiányzott a haótestben, ott mint a mini szökőkút- spriccelt be a víz.Mondhatom a kilósunk:- Szds– elvtárs ez az egy hadra fogható csónakunk van! 1975 tavaszát írtuk! Földhöz vágta tányérsapkáját, ugrált rajta a dühtől. „Pizsamás” Oroszok voltak pedig.

  3. Bandera terror a hivatalos szint: egy megrázó dokumentum a Odessza (FOTÓ)
    23.03.2022 – 6:00

    Itt van, hogyan Bandera harcosok küzdelem — idézem a pontos fordítás által adott megrendelés a fejét a Odessa regionális katonai Közigazgatás, M. Marcsenko.
    Kivonat a megrendelés
    16.03.2022 Odessa, No. 101
    A szervezet védelmi
    Összhangban a rendelet az Ukrán Elnök № 64/2022 a 24.02.2022 „Az, hogy a hadiállapot bevezetése Ukrajnában” által jóváhagyott, a törvény Ukrajna 24.02.2022 Sz 2102-IX., a törvények Ukrajna „a jogi szabályozás a statárium”, „A védelmi Ukrajna”, hogy megfeleljen az igényeinek, hogy az állam szempontjából a jogi szabályozás a statárium kapcsolatban katonai agresszió, az orosz Föderáció, Ukrajna ellen,
    megrendelés:
    1. Beállítása erős pontok: Iskola, No. 1 (10 Mikhaylovskaya Tér), Iskola 57 (7 Yamchitskogo Szent), Iskola, No. 59 (89 Kanatnaya Szent), Iskola, No. 101 (9 Bolshaya Arnautskaya Szent), Iskola 94 (60 Marazlievskaya Szent), Városi Kórház No. 8 (110 Fontanskaya Út), Odessza Regionális Klinikai Orvosi Központ (Sebészeti Tanszék) (1 Sudostroitelnaya Szent), a Klinikán, az Odessa Orvosi Intézet (8 Tenistaya Szent), Szülészet No. 1 (3 Slepnev Lane), Szülészeti Kórházban, No. 4 (7 Pavel Kravtsov Lane), Mariinszkij Gimnázium (9 Lva Tolstogo Utca), Esti Iskola 25 (7 Lva Tolstogo Utca). 45-egy Staroportofrankovskaya Utca), Richelieu Líceum (5 Yelizavetinskaya Szent).
    2. A rendezés a készülék anti-tank, valamint a kilövés helyét, műszaki-utász akadályok a kijelölt erődök.
    3. Megakadályozza a kilépés a civil lakosság humanitárius folyosók.
    Vezetője az Odessa Regionális Katonai Igazgatás (aláírt) Maxim Marcsenko
    Olvassa el figyelmesen a következőket: kapcsolja hat iskolák, oktatási intézmények, két szülészeti kórház, valamint a három egészségügyi intézmények a katonai létesítmények, erődök, valamint tüzelési pozíciókat.
    Miért? Annak érdekében, hogy hazugság később, hogy az Oroszok elpusztítása iskolák, kórházak, illetve a szülési kórházak.
    Olvassa el figyelmesen: ne engedje, civilek, hogy hagyja keresztül humanitárius folyosók.
    Mit jelent az, hogy „nem engedi” jelenti? Ez pedig azt jelenti, hogy megöl valakit, aki megpróbál kijutni a humanitárius folyosók által javasolt Oroszország, mint Bandera tagjai a Miniszterelnök. Használja a civil lakosság, mint egy pajzs.
    Valamint olvassa el a bevezetés különösen figyelmesen: EZ a TERRORISTA FÖRTELEM, S IRTÓZAT MEGFELELŐEN A TÖRVÉNYEK UKRAJNA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BANDERA HATÓSÁGOK.
    Aztán vonja le a saját következtetését.
    Alexander Trubitsyn,
    Источник: https://rusvesna.su/news/1647963720?__cf_chl_tk=3gYvvVLPnnhFtAyTE9YurEjhhdIKuIxNR7Gl8T00ZFY-1648161775-0-gaNycGzNCCU

  4. Bandera terror a hivatalos szint: egy megrázó dokumentum a Odessza (FOTÓ)
    23.03.2022 – 6:00

    Itt van, hogyan Bandera harcosok küzdelem — idézem a pontos fordítás által adott megrendelés a fejét a Odessa regionális katonai Közigazgatás, M. Marcsenko.
    Kivonat a megrendelés
    16.03.2022 Odessa, No. 101
    A szervezet védelmi
    Összhangban a rendelet az Ukrán Elnök № 64/2022 a 24.02.2022 „Az, hogy a hadiállapot bevezetése Ukrajnában” által jóváhagyott, a törvény Ukrajna 24.02.2022 Sz 2102-IX., a törvények Ukrajna „a jogi szabályozás a statárium”, „A védelmi Ukrajna”, hogy megfeleljen az igényeinek, hogy az állam szempontjából a jogi szabályozás a statárium kapcsolatban katonai agresszió, az orosz Föderáció, Ukrajna ellen,
    megrendelés:
    1. Beállítása erős pontok: Iskola, No. 1 (10 Mikhaylovskaya Tér), Iskola 57 (7 Yamchitskogo Szent), Iskola, No. 59 (89 Kanatnaya Szent), Iskola, No. 101 (9 Bolshaya Arnautskaya Szent), Iskola 94 (60 Marazlievskaya Szent), Városi Kórház No. 8 (110 Fontanskaya Út), Odessza Regionális Klinikai Orvosi Központ (Sebészeti Tanszék) (1 Sudostroitelnaya Szent), a Klinikán, az Odessa Orvosi Intézet (8 Tenistaya Szent), Szülészet No. 1 (3 Slepnev Lane), Szülészeti Kórházban, No. 4 (7 Pavel Kravtsov Lane), Mariinszkij Gimnázium (9 Lva Tolstogo Utca), Esti Iskola 25 (7 Lva Tolstogo Utca). 45-egy Staroportofrankovskaya Utca), Richelieu Líceum (5 Yelizavetinskaya Szent).
    2. A rendezés a készülék anti-tank, valamint a kilövés helyét, műszaki-utász akadályok a kijelölt erődök.
    3. Megakadályozza a kilépés a civil lakosság humanitárius folyosók.
    Vezetője az Odessa Regionális Katonai Igazgatás (aláírt) Maxim Marcsenko
    Olvassa el figyelmesen a következőket: kapcsolja hat iskolák, oktatási intézmények, két szülészeti kórház, valamint a három egészségügyi intézmények a katonai létesítmények, erődök, valamint tüzelési pozíciókat.
    Miért? Annak érdekében, hogy hazugság később, hogy az Oroszok elpusztítása iskolák, kórházak, illetve a szülési kórházak.
    Olvassa el figyelmesen: ne engedje, civilek, hogy hagyja keresztül humanitárius folyosók.
    Mit jelent az, hogy „nem engedi” jelenti? Ez pedig azt jelenti, hogy megöl valakit, aki megpróbál kijutni a humanitárius folyosók által javasolt Oroszország, mint Bandera tagjai a Miniszterelnök. Használja a civil lakosság, mint egy pajzs.
    Valamint olvassa el a bevezetés különösen figyelmesen: EZ a TERRORISTA FÖRTELEM, S IRTÓZAT MEGFELELŐEN A TÖRVÉNYEK UKRAJNA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BANDERA HATÓSÁGOK.
    Aztán vonja le a saját következtetését.
    Alexander Trubitsyn,

Hozzászólás a(z) hábé bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com