Dusanbe (Tádzsikisztán), 2021. szeptember 15. szerda (MB)
Oroszország elítéli a nyugati hatalmak tevékenységét Líbiában, és nem vállal felelősséget a migrációs válságért, melyet a Nyugat előidézett – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Kollektív Biztonsági Szervezet (CSTO) külügyminisztereinek dusanbei tanácskozása után, szerdán.
Lavrov annak tulajdonította az illegális kivándorlást, hogy a NATO 2011. márciusban lebombázta Líbiát, és elpusztította a líbiai államot.
„Elkezdődött az illegális migráns-áramlás Észak felé a lebombázott Líbián keresztül, és amikor az Európai Unió rájött, hogy a teher túl nagy neki, sürgetni kezdte, hogy mindenki más is osztozzon a migránsok sorsáért vállalt felelősségben. Mi viszont nem fogunk osztozni a felelősségben azért, amit nemcsak, hogy nem támogattunk, hanem el is ítéltünk. A Nyugat fekete lyukká változtatta azt a Líbiát, amely a legstabilabb és társadalmilag a legvirágzóbb volt” – mondta.
„A Nyugatnak meg kell értenie, hogy ha továbbra is meggondolatlanul támogatja az olyan rendszereket, mint az iraki és a líbiai, ha tovább műveli, ami semmi jót sem hozott, és nem csillapította a helyzetet a NATO 20 éves afganisztáni beavatkozása után sem, akkor az emberek valószínűleg el fognak menekülni onnan, ahol a Nyugat boldoggá akart tenni őket demokratikus küldetésével” – fűzte hozzá.
Dusanbei tanácskozásukon a CSTO tagállamai, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Örményország, Tádzsikisztán és Oroszország közleményben tudatták, hogy biztonságukra nézve veszélyesnek tartják a közel-keleti és észak-afrikai válságot, és közös erőfeszítéssel törekednek megoldására. A válság leküzdésében fontosnak tartják, hogy a térség országai párbeszédet folytassanak egymással a jó szomszédság jegyében, tiszteletben tartsák egymás függetlenségét, szuverenitását és területi integritását, s a konfliktusokat kizárólag politikai-diplomáciai eszközökkel rendezzék, a nemzetközi jognak és az ENSZ Alapokmányának megfelelően.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán közölte, hogy nincsenek orosz katonák Maliban, és tárgyalások sem folynak arról, hogy legyenek.
A Magyar Békekör emlékeztetett arra, hogy Párizs korábban jelezte Moszkvának, szívesen venné, ha Oroszország segítene Franciaországnak a terrorizmus elleni harcában Maliban. Mint ismeretes, Franciaország 2011-ben hajtott végre katonai intervenciót a nyugat-afrikai országban. Malit azóta is ellenőrzése alatt próbálja tartani, de mind kevésbé bírja.+++
A qrmányvetítölde mai (2021 09. 16.) ragálymatinéjának programján az a műsor fut, hogy Döbrögisztánban tegnap éjfélig:„A beoltottak száma 5 850 887, közülük 5 558 919 fő már a második oltását is megkapta, 565 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 458 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 816 680 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 4 beteg, így az elhunytak száma 30 118 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 779 433 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7129 főre emelkedett. 343 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 40-en vannak lélegeztetőgépen…”
Kérjük, anyagilag támogasd a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Gyurcsány-korszak akar visszatérni, és akinek kétsége van, az nézzen rá a fővárosra: Karácsony a kirakatban, Gyurcsány emberei a kasszában – mondta a Magyar Nemzet információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök a Fidesz–KDNP Esztergomba kihelyezett frakcióülésén.
A lap szerda este számolt be róla, hogy megtartotta évadnyitó kihelyezett frakcióülését a Fidesz–KDNP-frakciószövetség, ez alkalommal Esztergomban, és a szokásoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök adott iránymutatást a képviselőknek a következő időszakra.
A Magyar Nemzet forrásai szerint a Fidesz elnöke már kampányüzemmódban van, „és ugyanezt várja el mindenkitől”. Orbán Viktor leszögezte: az ellenfél a régi, ugyanaz, akit 2010-ben egyszer már sikerült legyőzni. Itt nem egy új baloldal készül kormányzásra, hanem a Gyurcsány-korszak akar visszatérni – idézi a cikket az MTI. A Magyar Nemzet cikke szerint a miniszterelnök arra kérte az embereket, ne hagyják magukat megtéveszteni, egyértelmű, ki a baloldal vezére, minden más, amit látunk, csak cirkusz.
Ne felejtsétek el, ők vettek el egyhavi fizetést és egyhavi nyugdíjat, ők emelték duplájára, sőt háromszorosára a rezsit, megszüntették az otthonteremtési támogatásokat, eltörölték a családi adókedvezményt, felemelték az adókat
– mondta a miniszterelnök.
Az utolsó órában vagyunk
Orbán Viktor a brüsszeli csatákra is felkészítette a képviselőket. A miniszterelnök véleménye szerint amit Brüsszel tényleg komolyan gondol és erőltet a bevándorlásról és az LMBTQ-propagandáról, az a fásult Nyugat-Európában már a mindennapok valósága, de innen, Közép-Európából nézve az emberek számára egyszerre groteszk, félelmetes és visszatetsző – olvasható a lapban. Orbán Viktor szerint
az utolsó órában vagyunk, és a helyzet veszélyes: veszélyes a gyerekeinkre és az unokáinkra, veszélyes a jövőnkre. Most van az utolsó pillanat, amikor ezt a csapdát még elkerülhetjük, amikor megvédhetjük gyermekeinket.
A Magyar Nemzet információi szerint a miniszterelnök mindenkitől azt kérte, legyenek őszinték és egyenesek a magyar emberekkel, mondják el nekik, hogy ez a rengeteg támadás Magyarország ellen azért van, mert a bevándorlás után Magyarország nemet mert mondani az LMBTQ-propagandára is.
Az oltás működik
A beszámolóból az is kiderült, Orbán Viktor kitért a járványügyi helyzetre is, azt hangoztatva, hogy „az oltás működik, Magyarország működik”.
A Fidesz elnöke azt is leszögezte, hogy Európában Magyarországon tették először lehetővé a harmadik oltást, és ez a leghatékonyabb fegyver a vírus ellen, majd kiemelte: a beoltottak kevesebb mint egy százaléka betegszik meg, és közülük is jóval kevesebben szorulnak kórházi kezelésre. A cikk azt írta: van elegendő oltóanyag, bárkit be tudnak oltani két héten belül, aki pedig nem oltatja be magát, vállalja a kockázatot is, hiszen a vírus százszor nagyobb eséllyel támadja meg az oltatlanokat, mint a beoltottakat… (index)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogasd a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: A vajda eddigi dölyfös magabiztossága MINTHA megbicsaklott volna a jövőt illetően. A horda dagonyacsordájának tartott szeánszon MINTHA – még ha áttételesen is! – AZ UTOLSÓ ÓRA, A VÉGÍTÉLET ELJÖVETELÉT vizionálta volna! MINTHA A HATALOMVESZTÉSTŐL RETTEGNE!
„…az utolsó órában vagyunk, és a helyzet veszélyes: veszélyes a gyerekeinkre és az unokáinkra, veszélyes a jövőnkre…”
– Ezt az aggodalmát AKÁR ÚGY IS LEHET(ne) ÉRTELMEZNI hogy attól retteg: Ő IS A PÓRMAGYAROK SORSÁRA JUTHAT!
HA ERRE GONDOLT, megnyugtathatjuk: EZ ITT EGY KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKLÜI zuga a világnak!
De mi is megnyugodhatunk! A vajda csak a szokásos uszítást csinálta! Ezután is ezt fogja tenni! Riogatja a bandáját! A NEM IS LÉTEZŐ BALOLDAL JELENTETTE VESZEDELEMMEL!
(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)
3
Belebej városát a Kolcsak-haderő három ezrede védte két páncélvonat támogatásával. A fehérgárdisták elsáncol- ták magukat, és erős állásokat építettek ki. Május 17-én reggel a Vörös Hadsereg egységei elérték a várost. A csata egész napon át tartott. Az ellenség többször is ellentámadásba lendült, de energiája hamarosan kimerült. A harc kimenetelét a szovjet lovasság támadása döntötte el. Május17-én este a Sztyepan Razinról elnevezett 13. kozák ezred lovasai betörtek a városba és felszabadították. Az ellenség a Belaja folyó felé vonult vissza.
A déli hadseregcsoport nagy sikereket ért el támadása során a belebeji hadművelet meghiúsulása ellenére (az ellenség, kihasználva azt a helyzetet, hogy a Vörös Hadsereg egységei átmenetileg szüneteltették támadásaikat, elszakadó mozdulatokat végzett, és a Belaja folyón túlra vonult vissza). Három héttel előbb Kolcsakék mindössze 50—60 kilométernyire voltak a Volgától, most pedig Ufa felé menekültek. A szovjet csapatok több mint 200 kilométert nyomultak előre. A fehérgárdista nyugati hadsereg három hadteste teljesen megsemmisült, s Kappel volgai hadteste is súlyos veszteségeket szenvedett. A Vörös Hadsereg a keleti front középső szakaszán elérte az Urál felé vezető felvonulási utakat.
Ám a keleti front többi szakaszán másképp alakult a helyzet: a fehérgárdisták még több helyütt támadtak. A hadihelyzet délen, Uralszk és Orenburg körzetében volt a legveszélyesebb. Május elején az uráli fehérkozákok nagy mennyiségű fegyvert és lőszert kaptak Gyenyikintől. Ostrom alá vették Uralszkot, és május 6-án bezárták az ostromgyűrűt, majd támadást indítottak Uralszktól északra, s ezzel a déli hadseregcsoport mögöttes területét fenyegették.
Az 1. hadsereg Orenburgot védő egységei súlyos helyzetbe kerültek. Dutov kozákjai elérték és szakadatlanul rohamozták a várost. Az Orenburgot védő ezredek, amelyek főképpen a város munkásaiból álltak, hősiesen küzdöttek, és súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek. De a veszély nem csökkent. Májusban Dutov csapatai egyesültek az uráli fehérkozákokkal. Az uralszki és az orenburgi térségben szaporodtak a kuláklázadások. A helyzet annyira veszélyessé vált, hogy az 1. hadsereg parancsnoka Orenburg kiürítését javasolta. Frunze kategorikusan elvetette ezt a megoldást, s megparancsolta, hogy a végsőkig védjék a várost.
A keleti front északi szárnyán a 2. és 3. hadsereg csapatai továbbra is védelmi harcokat folytattak, kimerítve és felőrölve ezzel az ellenséget.
Májusban erősen rosszabbodott a helyzet a többi arcvonalon. Súlyos helyzet alakult ki délen, ahol a Vörös Hadsereg Gyenyikin ellen küzdött; s Jugyenyics egyre közelebb nyomult Petrográdhoz.
A körülmények azt követelték, hogy a keleti front déli hadseregcsoportja folytassa a Kolcsak elleni támadást, s ne adjon az ellenségnek lehetőséget új védelmi vonalak kiépítésére.
A frontparancsnokság utasítást adott az újabb, május végén indítandó támadásra. A főszerep most is Frunze csapatainak jutott. A déli hadseregcsoport azt a feladatot kapta, hogy szabadítsa fel Ufa körzetét, s fojtsa el a lázadásokat délen, az uralszki és az orenburgi területen.
Május 25-én a turkesztáni hadsereg megindította támadását Ufa ellen. Észak felől az 5. hadsereg segítette Frunze csapatait. Megkezdődött az ufai hadművelet, amely május 25-től június 19-ig tartott.
A támadás előestéjén Frunze szenvedélyes hangú felhívással fordult a turkesztáni hadsereg csapataihoz. A felhívás a többi között így szólt:
„Ideje, hogy a munka Oroszországa befejezze harcát a makacs ellenséggel szemben. Itt az ideje, hogy egyetlen félelmetes csapással megöljük mindazokat a reményeket, amelyeket a tőke és az elnyomás világának kiszolgálói a régi rend visszaállításához fűznek. Az alapot — mégpedig jó alapot — már leraktátok. Most már csak be kell tetőznünk művünket. Kolcsak arcvonala minden eresztékében megingott. Most, amikor újra támadásba küldelek benneteket, hadd emlékeztessek arra, hogy ezzel a támadással végleg eldöntitek a munka és a tőke, az úr és a szolga, az egyenlőség és igazság világa s az elnyomás és kizsákmányolás világa közötti évszázados pert. Ebben a nagy, szent harcban a munkás-paraszt Oroszország méltán követeli minden egyes fiától, hogy híven teljesítse kötelességét. Es mi teljesítjük kötelességünket!
Első állomásunk — Ufa, s az utolsó — a Kolcsaktól megszabadított Szibéria. Bátran előre!”8 M. V. Frunze a polgárháború arcvonalain. Dokumentumgyűjtemény. Moszkva 1941. 164—165. old. (oroszul).*
Az ellenség pedig, miután a Belaja folyó túlsó partjára vonult vissza, elhatározta, hogy kihasználja ezt a jelentős vízi akadályt. Felrobbantotta az Ufához vezető vasúti hidat, és megsemmisítette a folyó valamennyi átkelőhelyét. A fehérgárdista parancsnokság — hogy megkönnyítse csapatai helyzetét — elhatározta, hogy részleges támadásit indít a Belaja alsó folyásának vidékén, ahol az 5. szovjet hadsereg folytatta hadműveleteit, valamint Sztyerlitamak körzetében. Az 5. hadsereget a Jekatyerinburgból érkezett fehérgárdista hadtestnek kellett volna oldalba támadnia, a turkesztáni hadsereggel szemben pedig, Ufától délre, Kappel volgai csoportjának támadását tervezték. A fehérgárdisták azonban nem tudták valóra váltani elgondolásukat. Május végén az 5. hadsereg egységei teljesen felmorzsolták a jekatyerinburgi hadtestet, az 1. hadsereg ezredei felszabadították Sztyerlitamakot, s itt is a Belaja folyón túlra űzték a kolcsakistákat.
Június elején a turkesztáni hadsereg csapatai Ufa körzetében elérték a Belaja folyót, és átkelésre készültek. Az 5. hadsereg akkor már Ufától északra átkelt a folyón, és a kolcsakisták oldalába került.
Az Ufáért vívott harcok legfőbb terhét a 25. hadosztály viselte. A június 7-éről 8-ára virradó éjszakán Csapajev alakulata a várostól 20 kilométernyire északra, Krasznij Járnál megkezdte az átkelést a Belaján. A folyó itt nagy hurkot képez, s félszigetet alkot. Ezt használták ki Csapajevék. A félszigetet sűrű bozót és erdő borította. Mögötte húzódtak az ellenség sáncai drótakadályokkal. Korábban két kisebb hajót zsákmányoltak a fehérgárdistáktól, s ezeket felhasználták az átkeléshez. Amikor Frunze megtudta, hogy Csapajev két zászlóalja átkelt a Belaján, Krasznij Jar körzetébe utazott, és Csapajevvel együtt megszervezte a csapatok további átkelését. Június 8-án Frunze is átment a folyó keleti partjára, és személyesen vezette támadásba a 217. Pugacsov-ezredet, valamint a 220. ivanovo-voznyeszenszki ezredet. A kolcsakisták nagy erőket vetettek be a vörösök ellen, és csaknem egész légierejüket harcba küldték. A repülőgépek lőtték a csapatokat, és bombázták az átkelőhelyeket. Az egyik bomba Frunze lovának lábánál robbant. A lovat cafatokra tépte, a parancsnokot pedig messze félrehajította, Csapajev egy repülőgép géppuskatüzétől fejsebet kapott. Június 9-én hajnalban a kolcsakisták megtámadták az átkelő ezredeket. A hadosztályparancsnokságot azonban már értesítette az ellenség szándékairól egy ufai munkás, aki élete kockáztatásával átlépte a frontvonalat — s a fehérgárdistákat géppuskatűz fogadta. Az ellenség nagy árat fizetett azért, mert a Belajába akarta fojtani a szovjet ezredeket. 3000 emberük halt meg. Ám a vöröskatonák sem jutottak könnyen a győzelemhez.
Miközben a 25. hadosztály egyes ezredei Ufától északra viaskodtak, más ezredei a várost támadták. Június 9-én Ufa felszabadult. A város dolgozó lakossága örömmel üdvözölte felszabadítóit. Az asszonyok örömkönnyeket sírtak Csapajev katonáinak láttán. Sok asszonynak férje, fivére, fia szolgált a Vörös Hadseregben.
A keleti front középső szakaszán elért sikerek megkönnyítették a 2. és a 3. hadsereg helyzetét. Ezek a seregek addig nagy kolcsakista erőket kötöttek le, s így a maguk részéről is nagy segítséget nyújtottak a déli hadseregcsoport támadó egységeinek. Május végére a 2. és a 3: hadsereg alakulatai jelentős mértékben megerősödtek. Ebben nagy szerepük volt a kazányi és a vjatkai kormányzóság párt- és szovjetszerveinek. A front és a közvetlen hátország között szilárd kapcsolat létesült. S bármilyen nehéz volt a helyzet a hátországban, a dolgozók szünet nélkül küldték az első vonalba szerény ajándékaikat, hogy legalább valami csekélységgel kifejezzék a néphadsereg iránt érzett szeretetüket. A 2. hadsereg vöröskatonái a következőket írták a kazányi kormányzóság munkásaihoz és parasztjaihoz intézett levelükben:
„Elvtársak! Semminek sem örülünk itt a fronton úgy, mint az olyan eseménynek, amely szemmel láthatóan bizonyítja, hogy valaki szívébe zárt bennünket, hogy nem feledkeznek meg rólunk, törődnek velünk. Valahányszor ajándékokat kapunk, szinte ünnep számunkra az a nap. Mindenki örül, mindenkinek ragyog az arca. Érezzük azokat a láthatatlan szálakat, amelyek egybefűznek bennünket munkás elvtársainkkal, és arról tanúskodnak, hogy egyesült erővel harcolunk szívügyünkért: azért, hogy a dolgozók felszabaduljanak a tőke igája alól.”9 Znamja Revoljuciji, 1919. május 27. (Kazány.)*
Május végén a 2. hadsereg támadásba lendült a Káma irányában. A fő csapást a 28. hadosztály mérte Azin parancsnoksága alatt. Május 26-án felszabadult Jelabuga, június 2-án pedig Szarápul. Kolcsakék Szarápulhoz irányították katonai flottillájuk nagyobb részét, a szovjet tüzérek azonban bátran harcba szálltak az ellenséges hajókkal, és visszavonulásra kényszerítették őket. Június 7-én a 2. hadsereg egységei bevonultak Izsevszkbe.
Az izsevszki üzemek ötezer munkása június 11-én megtartott gyűlésén a következő határozatot hozta: „… Mi, üzemi munkások, felszabadítóink iránti hálánk jeléül mostantól fogva kettőzött energiával gyártjuk a puskákat, mert tudjuk, hogy csak a felfegyverzett nép lehet szabad. A nép csak fegyverrel vívhatja ki a munka végső diadalát a tőke felett.”10 Krasznij Nabat, 1919. június 18.*
Sajátságosan alakult a helyzet a keleti front északi szárnyán. Mihelyt az antant-imperialisták felismerték, hogy Kolcsak nem tud egyesülni Gyenyikinnel, ismét visszatértek tervük északi variációjához, amely a fehérgárdisták Vjatka és Vologda felé irányuló támadását írta elő az északon működő intervenciósokkal való egyesülés céljából. Május végén Gajda parancsot kapott a támadásra, s ugyanakkor az angolok is fokozott ütemben készültek a Kotlasz felé való előretörésre. Májusban az angol hadügyminisztérium a következőket közölte Ironside tábornokkal, az arhangelszki hadseregcsoport parancsnokával: „Ön teljes felhatalmazást kap arra, hogy a rendelkezésére álló erőforrások kihasználásával minden szükséges előkészületet megtegyen annak érdekében, hogy Kotlasz körzetében döntő csapást mérjen a bolsevikokra. A hadművelet sikeres megvalósítása esetén itt egyesüljön Guide csapataival.”11 Great Britain War Office. The Evacuation of North Russia, 1919. London 1920. 35. old.*
Június elején Kolcsak szibériai hadserege támadásba kezdett, és június 2-án elfoglalta Glazovot. Amikor Lenin ezt megtudta, tüstént érdeklődött, milyen intézkedéseket tesznek az ellenség visszaverésére. Június 6-án újra ezt írta: „Rendkívül veszélyesnek tartom Kolcsak esetleges előrenyomulását Vjatka felé a Petrográd irányában való előretörés céljából. Fordítsák erre a legnagyobb figyelmet, értesítsenek gyakrabban a glazovi arcvonal eseményeiről. Mi Szkljanszkijjal utánpótlást indítunk oda, noha Muralov különös módon hallgat, és nem kér utánpótlást.”12 Lenin katonai jellegű üzenetváltásai (1917—1920). 146. old.* A szovjet parancsnokság Lenin utasítására megerősítette a 3. hadsereget, s a fehérgárdisták előrenyomulását megállították. A 3. hadsereg csapatai támadásra készültek; és június közepén a vörösezredek már Perm felé törtek előre.
Ilyenformán a déli hadseregcsoport ellentámadása az egész keleti front ellenoffenzívájává fejlődött. A szovjet csapatok másfél hónap alatt nagy területet szabadítottak fel a Volga és az Urál között. A kolcsakisták legfőbb csoportosulása, a nyugati hadsereg megsemmisítő csapást szenvedett. A fehérgárdisták csupán a Kámától délre 25 000 embert vesztettek. Az ellenséges seregek demoralizálódtak.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogasd a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Az európai mobilitási hét (szeptember 16–22.) kezdő napja
A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Tegnap újabb vízgereblyézési fordulót tartottak a minszki háromoldalú kapcsolattartók, Donbassz ügyében. Az „eredményesség” TERMÉSZETESEN a megszokott! Nagy nulla.
A diplomácia is mintha csendesebbre fogta volna magát. A germániai és az oroszországi választások vannak most fókuszban.
Donbassz frontjain viszont mindentől függetlenül, zajlik az élet.
Tegnap késő este a DNR – es Gorlovka környékén tört ki egy miniháború.
A népköztársaságiak válasza súlyosan érintett néhány latorwhytézzt! Lesántulásuk miatt ma Kijev krokodilkönnyeket hullatva panaszkodott az EBESZ – nél.
A mai nap folyamán viszont k.e.-idő szerint délután fél ötig nincsenek hírek KOMOLYABB tűzszünetsértésről. (Merthogy tűzszünet van ám arrafelé!)
Kérjük, anyagilag támogasd a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Választási vitaműsor volt az orosz televzióban. Amin pártelnökök – vezetők vettek részt. Ahogy az szokás.
Ott volt Oroszország „Torgyánjóskája”, az ottani Liberális Demokrata Párt vezéregyénisége, Vlagyimir Zsirinovszkij is.
Márpedig ha Zsirinovszkij valahol megjelenik, ott szem nem marad szárazon – a röhögéstől.
Most is hozta a formáját! Csak kicsit most „nem úgy”.
Éppen vadul szidta Putyint, Miszustyint meg a kommunistákat, amikor elkezdett lecsúszni a nadrágja.
Zsirinovszkij nem is lenne Zsirinovszkij, ha ilyesmin fönnakadna.
Utánakapott, visszaráncigálta, és közben a szerepéből sem esett ki! Folyamatosan kerepelte a szidalmait!
Sajtótitkára szerint a nadráglecsúszás okozója egy stúdióbéli technikus volt, aki a vezeték nélküli hangtovábbító ketyere nadrágszíjra való fölerősítése után nem jól húzta meg Zsirinovszkij derékszíját.
Kérjük, anyagilag támogasd a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Kötcse után Esztergom? – Több hírportál tudósított arról, hogy a pedofideszes frakció kihelyezett ülése Esztergomban kerül megrendezésre szeptember 15-én.
Ilyen hírek után hol máshol lenne a helye néhány Sárgapólósnak mint Esztergomban.
Minden bizonnyal nem lesz nehéz megtalálni a helyszínt. Azt kell csak keresni, ahol nagy a sürgés, sok a rendőr és biztonsági személyzet, lezárások vannak, esetleg fekete függöny mögé bújtatnak területeket. Mert ezek olyan szégyellősek, szegénykék. Mondjuk van is mit szégyellniük.
Bizonyára ma is találkozunk majd a helyszínen véleményekkel.
Mert a Sárgapólósok úgy gondolják, hogy akkor a leghatásosabb a véleménynyilvánítás, ha az olyan helyen hangzik el, ahol a véleményezettek is meghallják, meglátják.
A fidesz kihelyezett frakcióülése a mai napon veszi kezdetét a szeptember 20-án kezdődő parlamenti ülésszak előtt, ahol is a Sárgapólósok véleménynyilvánítással fogják felhívni fideszes politikusok figyelmét arra, hogy Magyarországon diktatúra van, és a végrehajtások nincsenek leállítva.
Orbán Viktor ismét politikai helyzetértékelést fog tartani a Fidesz és a KDNP -s képviselők előtt szigorúan zárt körben, a Sárgapólósok pedig a nyilvánosságot fogják tudósítani élőben az eseményekről.
Ezidáig mindig nagyon izgalmasak voltak a fidesz kihelyzett frakcióülése előtti véleménynyilvánítások, akár Velencén, Balatonalmádiban vagy Balatonfüreden. Remélem a mai is sok érdekességgel fog szolgálni. Izgalmas és mozgalmas napnak nézünk elébe, ha tehetitek kövessétek a Nem adom a házamat mozgalom facebook oldalát. Hajrá!
Részletek a bejegyzésekben.
Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!
NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!
HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!
Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!
Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!
HAjrá!
! O1G !
Sárgapólósok büntetései és eljárási költségei:
Az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.
Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 500 000 Ft jött össze.
És természetesen vannak a működési költségek is.
Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.
Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.
Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. Vagy amennyit tudsz.
Fontos, hogy biztass erre másokat is.
A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.
B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000
Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla
Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás
Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000
Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.
Németország választás után – Mi várható, merre tovább?
M E G H Í V Ó
Előadás-beszélgetésre a Magyar Békekörbe
időpontja: 2021. október 1. (péntek) 17 óra
helyszíne: Magyar Szakszervezetek Háza, Budapest VI. ker. Benczúr u. 45.
Németországban választásokat tartanak szeptember 26-án. A választás eredményeként új kormány és új kancellár vezeti majd az országot. Mi várható tőle nemzetközi síkon és odahaza? A kérdésre Kiss László professzor, német szakértő válaszol előadás-beszélgetés keretében.
Az előadás-beszélgetés nyitott minden érdeklődő előtt és a sajtónak.
Nem vár Brüsszelre a kormány, 1500 milliárdot devizaadósságból húz be a fejlesztésekre
Az államadósságot és a hiánycélt nem bántja az óriás-kötvénykibocsátás, de az inflációt teljesen elengedte a kormány. Nem csak a hitelek, minden tartósan drágulhat.
Az uniós helyreállítási alap forrásaira készített magyar felhasználási terv brüsszeli jóváhagyásával kapcsolatos találgatások, valamint a kormány prominens képviselői által az elmúlt hetekben tett nyilatkozatok a tervezett programok előfinanszírozásáról előrevetítették az újabb jelentős állami forrásbevonás szükségességét. Már csak az képezhette találgatások tárgyát, mikor kerül sor az újabb jelentős külföldi tőkebevonásra. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) hétfői bejelentésével – miszerint módosítják a 2021-es finanszírozási tervet, és az eddig 644 milliárd forinttal egyenértékű nemzetközi devizakötvény-kibocsátási tervet 4,5 milliárd euró egyenértékű dollár- és eurókötvénykibocsátást lehetővé tévőre emelik – ez a kérdés is tisztázódott.
A Portfólió egy kötvénypiaci szolgáltatóra hivatkozva közölte, hogy az ÁKK a BNP Paribast, a Citibankot, a Goldman Sachsot és a J.P. Morgant megbízta egy tízéves és egy harmincéves benchmarkdollárkötvény, továbbá egy hétéves és/vagy húszéves benchmark-eurókötvény kibocsátásának előkészületeivel. Az ÁKK gyorsan lépett, és akár egy-két napon belül megtörténhet a tervezett papírokban a forrásbevonás a piaci kondíciók függvényében.
Az időzítés mindenesetre jó, mivel az Európai Központi Bank (EKB) már bejelentette, hogy elkezdi államkötvény-vásárlási programjának kivezetését, és a Fed döntése is esedékes, vagyis még épp relatíve olcsón tud külföldi forrást bevonni az állam – értékelte az Indexnek a döntést Virovácz Péter, az ING Bank szenior makrogazdasági elemzője. A bejelentés szerint az ÁKK ezzel az összeggel részben az RFF-források megelőlegezését, egyes 2021-es évi kormányzati kiadásokat, valamint a 2022-es költségvetési hiány részbeni refinanszírozását szeretné fedezni.
Mivel részben jövő évi beruházások fedezetéről van szó, az ÁKK pénzforgalmi elszámolása nem érinti az uniós eredményszemléletű elszámolást, azaz az akcióval a kormány nem sérti meg a rekordlazára engedett uniós hiánycél-előírásokat sem, azaz tartható az idei évre a költségvetési törvényben rögzített 7,5 százalékos hiány. Azt is hangsúlyozta az ÁKK, hogy a devizakötvény-kibocsátással egyúttal teljesítik azt a stratégiai célt is, hogy hosszabb lejáratúakra cseréljék a kibocsátott államkötvényeket, valamint azt is, hogy a devizaadósság részaránya továbbra is az állomány tíz–húsz százaléka közti sávban maradjon.
Abból a szempontból viszont érdekes az ÁKK devizakötvény-akciója, hogy a kormány határozottan elutasította az RFF-források egy részének igénybevételét, mivel az hitelfelvételi lehetőséget jelentett volna. Tavasszal részben emiatt – de nagyobbrészt az uniós jogállamisági elvárások miatt – írták át az Európai Bizottság asztalán lévő forrásfelhasználási tervet.
Mivel a nyáron módosított idei költségvetési törvényben rögzített, év végére elérni szándékozott 79,9 százalékos GDP-arányos államadósságcélt olyan makrogazdasági pálya mellett tervezte a kormány, amelyet még az általuk vártnál is dinamikusabb gazdasági növekedés mellett mintegy kétezermilliárd forintos elkölthető jövedelmet termel, ezért
EGY EKKORA DEVIZAKÖTVÉNY-KIBOCSÁTÁS SEM ÉRINTI ÉRDEMBEN, AZAZ TELJESÜLHET EZ AZ ÁLLAMADÓSSÁG-CSÖKKENÉSSEL KAPCSOLATOS VÁRAKOZÁS
– mondta Virovácz Péter. A 4,5 milliárd euró egyenértékű devizakötvény-kibocsátás ugyanis 350 forintos euróárfolyam mellett mintegy 1500 milliárd forintnyi forrásbevonást takar, ami az eddig ismert tervekhez képest csak mintegy 900 milliárd forintnyi pluszforrást jelent. Ha pedig ehhez hozzávesszük azt is, hogy az ÁKK 15 milliárddal csökkenti a lakosságnak szánt forintkötvény-kibocsátást, de mintegy 230 milliárddal megemeli az intézményi befektetőknek kínált forintkötvények összegét, akkor valójában 1100-1150 milliárd forintnyi többletről van szó, amelyet bőven fedez a gazdasági növekedésből érkező mintegy kétezermilliárdos bevétel.
Elméletileg persze a kétezermilliárdos növekményt is fel lehetne használni az államadósság csökkentésére, akár ötszázalékos mérséklés is kijönne belőle, azonban a kormány deklaráltan a gazdasági növekedés ösztönzésére fordítaná ezt az összeget is. Amint azt az Index a múlt héten megírta, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója, Nagy Márton egy konferencián egyértelművé tette, hogy marad az eddigi gazdaságpolitikai irány, az infláció nagyságától függetlenül tovább élénkít a kabinet. Kérdés, hogy meddig, mert ha megjönnek az uniós transzferek, adott lesz a lehetőség a konszolidációra: akár azt a megoldást is választhatja a kabinet, hogy a rendelkezésére álló forrásokból a korábbi, drágábban, devizában kibocsátott államkötvények visszaváltásával csökkenti az államadósságot, de azt is, hogy a többletpénzt ismét a gazdaság élénkítésére fordítja.
A miniszterelnök főtanácsadója egyértelműsítette, ki irányítja a magyar gazdaságot.
AZ ELSZABADULÓ ÉS AZ ELEMZŐ VÁRAKOZÁSA SZERINT AZ ÉV HÁTRALÉVŐ RÉSZÉBEN VÁRHATÓAN TARTÓSAN ÖT SZÁZALÉK FELETT RAGADÓ INFLÁCIÓ KEZELÉSÉT PEDIG A JEGYBANKRA BÍZZA.
Az MNB az árstabilitás érdekében várhatóan folytatja a kamatemelési ciklust, azonban a következő szeptemberi döntésnél nagyon el kell majd gondolkodniuk a Monetáris Tanács döntéshozóinak ennek intenzitásáról és hosszáról – jegyezte meg Virovácz Péter. Úgy látja, hogy mivel a kormányzati gazdaságélénkítési intézkedésekben – a beruházási támogatások és a vállalkozásoknak adott kedvezményes hitelek miatt –
KORLÁTOZOTTAN ÉRVÉNYESÜL AZ ALAPKAMAT-EMELÉSEK HATÁSA, EZÉRT ERŐTELJESEBB MONETÁRIS POLITIKAI BEAVATKOZÁSOK VÁRHATÓK,
de még így sem valószínű, hogy tavasz előtt visszatérhetne a jegybank által preferált, négy százalék körüli toleranciasávba az infláció.
Részben azért, mert ugyan az általános hitelmoratórium kivezetéséről október végével lehet szó a kormány döntése szerint, de így is jelentős kör számára teszik lehetővé rászorultsági alapon, hogy fenntartsa nem fizető státuszát.
Ugyanakkor a hitelmoratórium szabályai – azaz a rögzített részletösszeg miatti futamidő-hosszabbítás – miatt várhatóan annak ellenére is kevesen szembesülnek zsebbe vágó módon az alapkamat-emelések törlesztőemelő hatásával, hogy a lakossági hitelállomány mintegy fele még változó kamatozású
– hívta fel a figyelmet egy fontos, az inflációs nyomást fokozó részletre Virovácz Péter. Emiatt egyelőre nem feltétlenül érződik majd, hogy az általános drágulás miatt visszafogná a költekezést a lakosság. Ugyancsak utóbbi ellen hat majd, hogy 2022 januárjától személyijövedelemadó-visszatérítést kapnak a gyermeket nevelők, a 25 év alattiak szja-kötelezettségét elengedik, emelkedik az orvosok bére, és várhatóan jelentősen nő a minimálbér, de szintén egyszeri, ám jelentős tétel a rendőrök jutalma is. Ugyan valamekkora növekedést jelent majd a tizenharmadik havi nyugdíj következő részletének visszaépülése a nyugdíjasok jövedelmébe, azonban a nyár elején megszavazott 2022-es költségvetési törvényben rögzített háromszázalékos inflációhoz kötött nyugdíjemelés aligha fedezi a pénzromlás valós hatását. Ez pedig – év végi nyugdíjprémium ide vagy oda – okozhat még feszültségeket tavasszal, amíg nem normalizálódik az infláció mértéke.
A jelentős minimálbér-emelés a teljes versenyszférabeli bérstruktúrát jelentősen átalakíthatja, tekintve, hogy ha a szakképzettek bére nem nő érdemben, inkább lábbal szavaznak, új helyet, akár jobban fizető országot keresve. Helyüket korlátozottan vehetik át az állami szférából az évek óta nyomottan tartott bérek miatt elvándorló dolgozók. Mindez a vállalati költségeket is jelentősen megemeli, miközben továbbra is minden költségelemük nyomás alatt van az importált infláció, azaz az alapanyagok, a szállítási költségek és az energia drágulása miatt – amint az az építőanyagok árában is megmutatkozott –, ezért
VALÓSZÍNŰSÍTHETŐ, HOGY MINDEZ CSAK TOVÁBBI, A FOGYASZTÓKRA, PARTNEREKRE ÁTHÁRÍTOTT ÁREMELÉSEKBEN REALIZÁLÓDIK MAJD A MŰKÖDŐKÉPESSÉG FENNTARTÁSA ÉRDEKÉBEN.
Vagyis gyorsul az infláció növekedése, amit előbb-utóbb kezelni kell – hívta fel a figyelmet Virovácz Péter. Szerinte épp ezért lesz létfontosságú, hogy mekkora alapkamat-emelésnél áll majd meg az MNB, illetve az, mihez kezd a kormány a rendelkezésére álló pénzügyi mozgástérrel, ha jövőre esetleg mégis megérkeznek a most megszerzett devizalikviditás mellé a helyreállítási alap pénzei. Ahogy szerinte kérdéses az is, hogy elegendő-e négy év ezt a költségvetési és monetáris helyzetet rendbe tenni. (index)
Bal-Rad kom: Hatalmas qrmányzati parasztvakítás az államadósság csökkenést a GDP – hez viszonyítani! Hiszen míg a belföldi hitelezés esetében a hitel fedezete valamiféle vagyontárgy, addig az államadósság esetében a GDP az zömmel a külföldi tulajdonú, többnyire a honi biorobothad kizsákmányolásán alapuló spekulánscégek produktuma!
-Amíg a rendszerváltás előtti utolsó esztendőben a Magyar Népköztársaság külső államadóssága – ÁLLÍTÓLAG! – a „HORRIBILIS ÉS SOHA VISSZA NEM TÉÍTHETŐ 20 MILLIÁRD DOLLÁRRA RÚGOTT”, az állami tulajdon mértéke kb. HÚSSZOROSA VOLT tartozás összegének.
Rendszerváltó polythykay elytünk hozzá is látott nyomban az állami tulajdon „privatizálásához”, hogy majd az abból bfolyó összegből visszafizesse azt a 20 milliárd dolláros tartozást! Ennek „eredményeként” MA AZ ÁLLAMI VAGYON MÉRTÉKE MÁR CSAK KB. 16 000 MILLIÁRD forintnyi, a külső államadósság viszont a paksi orosz, a kínai sínhitel, és egyéb trükkök nélkül megközelítőleg 109 MILLIÁRD USD!
„Azóta” tehát az állami vagyon mértéke HUSZADÁRA CSÖKKENT, a tartozás viszont TÖBB MINT ÖTSZÖRÖSÉRE NŐTT! – a most belengetett 4,5 milliárd euronyi hitel, és az előbbiekben említett tételek NÉLKÜL!
A pénzügyi katasztrófa elfedésére alkalmazzák a „megfoghatatlan” GDP – arányos meghatározást! Aminek az előállítója viszont a döbrögisztáni biorobot! Amely pedig az infláció arányában egyre többet költ saját megélhetésére, ÉS EGYRE TÖBBET FIZET BE A BÜDZSÉBE, különféle adók formájában! Abba büdzsébe, amely finanszírozza a RENDSZER HASZONÉLVEZŐIT!
„…Az államadósságot és a hiánycélt nem bántja az óriás-kötvénykibocsátás, de az inflációt teljesen elengedte a kormány. Nem csak a hitelek, minden tartósan drágulhat…”