Az olaszországi totális diktatúra kiépülése

(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)

3

3. A nemzetközi kommunista mozgalom és az olaszországi totális diktatúra kiépülése

A Komintern történetében először az olasz párt képviselői egységesen és teljes mértékben egyetértettek az elhangzottakkal, s hozzájárultak az antifasiszta harc taktikai irányvonalának kialakításához. Togliatti felszólalásában nem is elsősorban idetartozó kérdésekkel foglalkozott, hanem az olasz fasizmus egyes olyan újabb vonásait hangsúlyozta, amelyeknek a korábbiakhoz képest nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani. Olyan általánosítható, a későbbiekben a történelem által igazolt jelenségre is felhívta a figyelmet, amely érthetőbbé tette, miért szükségszerű a fasizmus agresszivitása. „Véleményünk szerint a fasizmus imperialista politikájának az a sajátossága – és különösképpen ezért veszélyes -, hogy nem csupán az olasz gazdaság válságának következménye és nem is csak piacok megszerzésének szükségességét fejezi ki, hanem azon kispolgári rétegek igényeinek a kielégítése is megköveteli, amelyeket mozgósított, és most, hogy eltántorodásukat megelőzze, valamiféle kompenzációt kell nyújtania számukra. Ezen osztályokkal szemben a fasizmus ellenséges politikát folytat és nem is folytathat mást. De azt mondja nekik: »Meghódíthatjátok az egész világot, hiszen vannak gyarmatok, amelyek segítségével létrehozható a Birodalom«.”⁸⁸ – Ugyanott, 369-370. old. – Megállapítható, hogy mind a Komintern, mind pedig az olasz párt értékelésének módosulásában a döntő szerepet az olaszországi események kedvezőtlen alakulása játszotta. Bizonyítja ezt a plénum első napján elfogadott „A világ dolgozóihoz. Harc az olasz fasizmus ellen!” kezdetű kiáltvány is. (Raszsirennij plenum VII. 11. old.)*

A nemzetközi kommunista mozgalom, akárcsak korábban, most sem elégedett meg általános felhívások kiadásával, hanem az egyes országokban, így Németországban és Csehszlovákiában létrehozott önvédelmi szervezetek erősítésén túl ismét napirendre tűzte egy szélesebb nemzetközi antifasiszta összefogás kezdeményezését.

A korábbiakhoz hasonlóan az antifasiszta kampány és szervezeti kereteinek kiépítése nem magától a Kominterntől, hanem egy olyan kommunista vezetésű szervezettől indult ki, amelyben a kommunisták mellett más irányzatok képviselői is részt vettek. A választás nem véletlenül esett a Münzenberg vezette Nemzetközi Munkássegélyre. Az IAH 1925-től fontos szerepet töltött be nem csupán a terror üldözöttéinek, a bebörtönzött és bíróság elé hurcolt forradalmárok és haladó erők megsegítésében (többek között egyik irányítója volt a Rákosi-per idején kibontakozott nemzetközi tiltakozó-akcióknak is), hanem az antiimperialista, fasizmusellenes mozgalmak szervezésében is. Ebben az időszakban éppen egy háborúellenes, a függetlenségi mozgalmakat támogató szervezet, az Antiimperialista Liga első kongresszusának előkészítésén dolgozott, de még a VII. plénum idején, 1926 novemberében hozzálátott az új feladathoz is.⁸⁹

⁸⁹ Az IAH akcióit és korabeli tevékenységét részletesen elemzi Dobrin Micsev: Mezsrabpom. Organyizdacija na proletarskata szolidarnosztyi. 1921-1935. Szófia 1967. 160-176. old. Az antiimperialista Liga létrehozásának körülményeit és ezen belül az IAH szerepét ismerteti G Z. Szorkin: Antiimperialisztyicseszkaja Liga (1927-1935). Isztoricseszkij ocserk. Nauka. Moszkva 1965. 21-29. old. – Egyik szerző sem említi azonban az IAH által irányított nemzetközi antifasiszta szervezetet és akciókat.*

A kampány megszervezésében az első lépést az IAH berlini irodája tette meg. Sürgetett az idő, mert a november 5-i kivételes törvények elfogadása után erősödött az olaszországi terror: valamennyi ellenzéki pártot betiltották, vezetőiket letartóztatták.⁹⁰ Európa-szerte tiltakozó megmozdulásokra került sor.

⁹⁰ Augusztusban letartóztatták Terracinit, november 8-án, mentelmi jogának semmibevételével, Gramscit, majd másnap az OKP KB valamennyi tagját, akiknek nem sikerült illegalitásba vonulniuk. (Kis Aladár: Olaszország története. 1748-1968. Akadémiai Kiadó 1975. 178. old.) A szocialista vezetők a törvények kiadása után Franciaországba emigráltak, ahol létrehozták a párt vezető szerveit. Ebben az időszakban a szocialisták lehetetlennek tartottak mindenfajta olaszországi tevékenységet, míg a kommunisták e munkában látták a párt fő feladatát. (Lopuhov: Id. mű, 276. old.)*

Az IAH propagandarészlege azt javasolta a szervezettel szimpatizáló értelmiségi csoportoknak és az Emberi Jogok Ligájának, hogy egy szélesebb antifasiszta kampány előkészítéséül vegyenek részt tiltakozó aláírások gyűjtésében. Indítványozta továbbá, hogy a tiltakozó jegyzékeket juttassák el delegációk útján az olasz külképviseletekhez, rendezzenek december első napjaiban az európai fővárosokban tiltakozó nagygyűléseket, amelyeken az Emberi Jogok Ligája és más hasonló szervezetek szónokai lépnének fel. Célszerűnek tartották az olasz baloldali liberálisok megnyerését is, részvételükkel külön konferenciát akartak szervezni. A Komintern titkársága az egész munka irányításával Francesco Misianót, Münzenberg helyettesét bízta meg, az antifasiszta akciók közvetlen megszervezésével pedig az apparátus egyik befolyásos munkatársát, Mauno Heimót.⁹¹ – CPA IML 543. f. 1. op. 2. d. Massnahmen des Meschrabpom zur Unterstützung der Aktion gegen den italienischen Faschismus.*

Misiano még november végén kapcsolatba lépett Fimmennel, hogy megszerezze a baloldali szakszervezetek támogatását, majd összeköttetést teremtett Barbusse-szel és Ottó Lehmann-Russbüldttel, az Emberi Jogok Ligájának vezetőivel.⁹² – A Komintern-forrásokon túl ez utóbbiról tudósít a német belügyminisztérium egyik jelentése is. (ZStA Reichsministerium des Innern. 1927. Nr. 25668/3. 88. old.)*

Az első dokumentumokban még nem említik, hogy külön szervezetet akarnak létrehozni. A tiltakozó jegyzéket, amelyet december első napjaiban küldtek el Mussolininak, valamint a berlini olasz követségre eljuttatott, többszáz aláírást tartalmazó ívet mint az európai értelmiség tiltakozását kifejező dokumentumot adták közre. Mindkettőt német értelmiségiek mellett francia, belga, holland, svéd, osztrák és csehszlovák személyiségek is aláírták.⁹³ – Der Faschismus. Blätter zum Studium des Faschismus. Berlin 1927. január. 23-27. old.* Az ún. Fasizmust Tanulmányozó Iroda (Büro zum Studium des Faschismus) létrehozására vonatkozó döntést valószínűleg a december 3-i berlini antifasiszta gyűlést követően hozták, ami egyben a munka megindítását is szolgálta. Tevékenységében könnyen felismerhetők azok a módszerek, amelyek az Antifasiszta Ligát jellemezték. Egyetlen számottevő különbség, hogy az egyes országokban létrehozott szervezetek teljes mértékben a politikai pártoktól függetlenül fejtették ki tevékenységüket és nem is törekedtek rá, hogy kapcsolatokat alakítsanak ki velük. Egyetlen kivétel a parlamenti akciók megszervezése volt, amelyek támogatására felkérték a kommunista pártok parlamenti csoportjait is.⁹⁴ – CPA IML 543. f. 1. op. 2. d. Münzenberg és Misiano 1927. február 25-i jelentése a Komintern Politikai Titkárságának. 1. old. (E jelentést megvitatta a Titkárság, az ülésről azonban nem található dokumentum.)*

1926. december második felétől megalakultak az Iroda helyi szervezetei. 1927. januártól Németország mellett már Franciaországban, Belgiumban, Svájcban és Ausztriában is önállóan szervezték a megmozdulásokat. Megjegyezzük, hogy az Iroda tevékenységében jelentős szerepe volt Károlyi Mihálynak. A francia szervezetben végzett tevékenysége mellett felkérték, hogy támogassa az angliai tiltakozó mozgalmat is. Károlyi 1927. februári londoni útja alkalmával e kérdésekről is tárgyalt emigráns történész barátjával, Gaetano Salveminivel.⁹⁵–Ugyanott, 2. old.*

A Fasizmust Tanulmányozó Iroda több gyűlést szervezett. Ezeken a helyi értelmiség szónokai mellett olyan olasz polgári politikusok is szerepeltek, mint Guido Miglioli. Miglioli korábban néppárti képviselő volt, 1919-1920-ban az agrármegmozdulások és a földfoglaló mozgalmak vezetője lett. 1927. februártól szinte valamennyi jelentősebb antifasiszta megmozdulásban részt vett, ott volt a berlini gyűléseken is.⁹⁶ – Chabod: Id. mű, 33., 83., 253. old. – A Miglioli részvételével lezajlott egyik gyűlésről tudósít a Die Rote Fahne 1927. február 4-i számának melléklete.*

E gyűlések közül a február 23-án Párizsban megtartott antifasiszta nagygyűlés volt a legjelentősebb. Díszelnökségében helyet kapott Albert Einstein, Henri Barbusse és Romain Rolland. A zsúfolásig megtelt Bullier Teremben mintegy 8000 résztvevő előtt beszédet mondott Miglioli, továbbá Paul Langevin, a haladó értelmiségi, későbbi kommunista francia fizikus, továbbá Paul Vaillant-Couturier, a L’Humanité főszerkesztője és a távollétében 12 év börtönre ítélt olasz kommunista vezető, Giuseppe di Vittorio.⁹⁷ – Az eseményről megemlékezik André Langevin: Tudós és forradalmár. Kossuth Könyvkiadó 1976. 117. old.*

Az Iroda helyi szervezetei közül igen aktív tevékenységet fejtett ki az osztrák, amely egyben a magyar, a román és a jugoszláv antifasiszta emigrációval, illetve rajtuk keresztül a hazai antifasiszta meggyőződésű értelmiséggel is kapcsolatot tartott. A bécsi központ számos megmozdulást szervezett, s aláírásokat gyűjtött, amelyeket röpirat formájában is kiadott. E röpirat szövegében a szervezet célját a következőkben határozták meg: „Az alulírott Iroda azzal a sürgető felhívással fordul az egész világ haladó és szabadon gondolkodó nőihez és férfiaihoz, hogy csatlakozzanak e felhíváshoz, és további akciókkal erősítsék a fasiszta erőszakuralom elleni tiltakozást. Tovább kell fokozni az olaszországi fasiszta terror és kisebbségi elnyomás elleni széles tiltakozó mozgalmat.”⁹⁸

⁹⁸ CPA IML 543. f. 1. op. 2. d. Die Intellektuellen Europas gegen dia faschistische Gewaltherrschaft in Italien. Büro für Österreich. 2. old. – A ma már jórészt ismeretlen aláírók között ott találjuk Max Adlert, Olga Novakovic zongoraművésznőt, Marie Guttmann színésznőt, dr. Walter Hecht botanikust, az osztrák Szocialista Diákok Szabadszervezetét; a németek között szerepel Käthe Kollvitz, Egon Erwin Kisch, Johannes R. Becher, Erwin Piscator, Georg Ledebour, Arthur Hollitscher, a franciáknál Henri Barbusse, Henri Gilbeaux. A magyar aláírók a következők voltak: Barta Lajos, Ferenczy Béni, Fényes Sámuel, Mátyás György, dr. Hajdú Gyula, Réthy Lili (nevük az osztrákok között szerepelt), Károlyi Mihály, Vámbéry Rusztem, dr. Györky Imre, dr. Feleky Géza, dr. Beck Oszkár, dr. Nagy Vince, dr. Ruppert Rudolf, Gergely Sándor, Nagy Lajos és Zsolt Béla.*

Az Iroda 1927. január-februárban megjelentette a Der Faschismus című folyóirat két számát, valamint kiadott két agitációs brosúrát – egyet az olasz, egyet a német fasizmusról.⁹⁹ – A Der Faschismus második, február 10-i számát (megjelenését jelzi Misiano és Münzenberg már ismertetett beszámolója), valamint a „Tömeges tiltakozás Mussolini erőszakuralma ellen” című német nyelvű brosúrát (utal rá a már idézett birodalmi belügyminisztériumi irat: BA RÜO-NRI Nr. 25668/3. 88. old.) nem sikerült megtalálni sem az NDK, sem a Szovjetunió, sem az NSZK archívumaiban, könyvtáraiban.* A Der Faschismus első száma 34 oldal terjedelemben jelent meg. Első részében a fasizmussal foglalkozó tematikus tanulmányok találhatók, köztük Barbusse: „A fasizmus mint a kultúra és a szabadság legfőbb veszélyeztetője”, Aquila: „Mussolini háborúra készül” című írása. Ezt követi a már ismertetett decemberi tiltakozó felhívás és a több száz nevet tartalmazó ív, majd tudósokat és művészeket szólaltatnak meg riportszerűen a fasizmusról, közlik néhány idézettel a kommunista (Die Rote Fahne), a szociáldemokrata (Vorwärts), a polgári lapok (Washington Post, Berliner Tageblatt) tiltakozását a terrorhullám ellen. A lap végén egy újabb dokumentumot tesznek közzé, amelyben ismét felhívják a munkásokat, a parasztokat és az értelmiségieket, „valamennyi haladó erőt, hogy egyesüljenek a fasizmus elleni harcra”.¹⁰⁰ – Der Faschismus, 34. old.*

A „Fasizmus Németországban!?” című brosúra igen színvonalas, agitációs jellegű írás. Áttekinti a német fasiszta mozgalom történetét az első jobboldali szervezetek 1919-es tevékenységétől, elemzi térhódításának okait. Ez utóbbi rész különösen érdekes. Több ponton megegyezik a III. plénumon elhangzott, illetve az 1923-as elemzésekben található koncepcióval. Szerzője úgy látja, hogy a fasizmus a munkásmozgalom forradalmi harcának vereségét követő időszakban tört előre, kibontakozását azonban más tényezőkkel is magyarázza. Így többek között kimutatja, hogy „a szociáldemokrácia fokozatos háttérbe szorulása, valamint a polgári köz- társaságiak és a monarchisták közötti különbségek elmosódásának előrehaladásával a fasiszta szervezetek tevékenységi területe jelentősen kibővült”. Megállapítja továbbá, hogy a fasizmus nem csupán elmaradott országokban szerezheti meg a hatalmat, hanem az erős munkásmozgalommal rendelkező ipari államokban is.¹⁰¹ – Faschismus in Deutschland!? Nieder mit dem Stahlhelm! Vereinigung Internationaler Verlagsanstalten, Berlin é. n. 5., 9. old.*

1927 nyaráig az Iroda széles körű tevékenységet fejtett ki. Az olaszországi terrorhullám által kiváltott megdöbbenést és tiltakozást felhasználva igyekezett felhívni a közvélemény figyelmét az Európa-szerte fenyegető fasiszta veszélyre, a terrorista rendszerek, különösen a német fasizmus térhódítására.

Utolsó jelentős akciója az volt, hogy a Vörös Frontharcos Szövetségnek, a KPD fegyveres védelmi szervezetének 1927 júniusában megtartott 3. országos találkozója keretében „nemzetközi konferenciát rendezett az imperialista háború és a fasizmus ellen”. Amint arról egy rendőrségi jelentés is beszámol, a konferencián a kommunista vezetők mellett párton kívüli, volt szociáldemokrata munkások is megjelentek.¹⁰² – CPA IML 543. f. 1. op. 2. d. Február 25-i jelentés. 1. old.; BA RÜO-NRI R 134/34 22-23. old.* A tiltakozó mozgalmak azonban néhány hónap múlva vesztettek erejükből – sem a baloldali liberálisok konferenciáját, sem pedig az ezt követő időszakra tervezett nemzetközi antifasiszta kongresszust nem sikerült megszervezni. Ismét bebizonyosodott, hogy egy valóban hatékony, célravezető antifasiszta mozgalom létrehozása elképzelhetetlen a munkásosztály politikai pártjainak és szervezeteinek előzetes akcióegysége, összefogása nélkül. Ennek előfeltételei azonban ekkor még nem alakultak ki. Ezzel magyarázható, hogy 1927 második felétől 1928 nyaráig az Iroda a korábbinál szűkebb keretek között fejtette ki tevékenységét. Az antifasiszta érzelmű értelmiségre támaszkodva Henri Barbusse, Romain Rolland vezetésével szervezte a Fasizmus Üldözötteinek Bizottságát, kapcsolatokat tartott fenn a francia, svájci, belga, luxemburgi, olasz emigráns szervezetekkel, közreműködött antifasiszta ligák létrehozásában és más antifasiszta mozgalmakban, megmozdulásokban. Munkája során egyaránt támaszkodott a Münzenberg vezette IAH-ra és a Jelena Sztaszova irányításával működő Nemzetközi Vörös Segélyre. Tagjai számos antifasiszta propagandaanyagot publikáltak.¹⁰³ – MOPR Zeitschrift für Kampf und Arbeit der Internationalen Roten Hilfe 3. évf. 8. szám. 5-6. old.; G. Miglioli: Bauern am Scheidweg. Offener Brief des italienischen Bauernführers an die werktätigen Bauern Italiens. Europäisches Bauernkomitee. Berlin 58. old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Az olaszországi totális diktatúra kiépülése

(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)

2

3. A nemzetközi kommunista mozgalom és az olaszországi totális diktatúra kiépülése

Határozottan visszautasította Bordigának azt a nézetét, hogy egy esetleges baloldali kormány uralma se lenne jobb a fasizmusnál, s azt az elképzelését is, hogy az ellenzék a Matteotti-válságot követően ismét fasizálódott, tehát a kommunista pártnak egyetlen lehetősége az egész tőkés rendszer elleni küzdelem.⁶⁴ – Bordiga e nézeteit a plénumon is kifejtette. (Raszsirennij plenum VI. 123-124. old.)* A Lyonban elfogadott határozatra utalva Togliatti megállapította: „A helyzetet elemezve azt mondottuk, hogy nem csupán két tényezővel állunk szemben, a kommunista párttal és a fasizmussal, hanem többel. Három tényező van: a kommunista párt, a fasizmus, amely az ipari burzsoázia és a földbirtokosok érdekeit képviseli, és a kispolgári pártok blokkja, amely egyesíti a burzsoázia baloldali szárnyát és a szociáldemokrata pártokat, maga köré tömöríti a munkásosztály és a parasztság jelentős rétegeit. Milyen következtetést vontunk le ebből az elemzésből? Azt a következtetést, hogy nem alkalmazhatjuk ugyanazt a taktikát e két ellenféllel szemben. Különbözőképpen értékeltük ezeket az ellenfeleket, és taktikánknak is ki kell fejeznie e különbséget.”⁶⁵ – Ugyanott, 195. old.* Togliatti, ha nem is olyan egyértelműen, mint Gramsci, szintén szükségesnek vélte, hogy a kommunista párt együtt lépjen fel ezekkel az antifasiszta erőkkel. Sőt, mint átmeneti jellegű követelésre, a munkás-paraszt kormányra is felhívta a figyelmet. A különbség elsősorban abban mutatkozik köztük, hogy míg Gramsci a korábban ismertetett Komintern-dokumentumhoz hasonlóan „komoly és őszinte akcióegység” keretében képzelte el az együttműködést (1926 augusztusában például javasolta az összefogást a baloldali szocialista ellenzékkel, amit a pártvezetőség többsége elvetett), Togliatti ezt a nem kommunista ellenzék csődjének egyértelmű bebizonyítására kívánta felhasználni.⁶⁶ – Ugyanott, 196. old.*

Az elmondottak alapján megállapíthatjuk, hogy 1925-1926-ban, tehát abban az időszakban, amikor Olaszországban fokozatosan létrejött a totális fasiszta diktatúra, a nemzetközi kommunista mozgalomban az a meggyőződés erősödött meg, hogy a fasiszta diktatúra elleni küzdelemben elsősorban az olaszországi erők összefogásával lehet eredményt elérni. Ezért mind elméletileg, mind pedig a gyakorlati teendők meghatározásánál azt vizsgálták, hogyan lehet erősíteni az antifasiszta erők együttműködését, s melyek azok a célok, amelyek lehetővé teszik az összefogást. Az is megállapítható ugyanakkor, hogy ez a törekvés módosította az V. kongresszuson és azt követően leszűkített taktikai irányvonalat: lehetővé tette az egységfront szélesebb alkalmazását, sőt ismét felmerült a munkásparaszt kormány gondolata. A korábbinál egészében véve mégiscsak merevebb taktika azonban nem segítette elő a lehetőségek jobb kihasználását.

Két szempontot itt ismét figyelembe kell vennünk. Az egyik: a Kominternben, ebben az időszakban is az egyik legnagyobb problémát az OKP-ban jelenlevő balos irányzat jelentette, amely alapvetően megkérdőjelezte az antifasiszta harc szükségességét. A másik: valamennyi kísérlet, hogy az antifasiszta egység ügyét előbbre vigyék, merev ellenállásra talált mind a szocialistáknál, mind pedig a polgári ellenzéknél.

A szociáldemokrata pártoknak az antifasiszta egységtől való elzárkózása azonban nem csupán olasz jelenség volt. Megfigyelhető volt Európaszerte és a nemzetközi tanácskozások fórumain egyaránt. A szociáldemokrata pártok politikájából nem egyszerűen az antifasiszta egységfront szükségességének felismerése hiányzott, hanem annak vállalása is, hogy ezt a harcot nemzetközi méretekben megszervezzék, illetve kinyilvánítsák szolidaritásukat az olasz proletariátussal. Ezt mutatja a Szocialista Munkásinternacionálé II. kongresszusa előtt kiadott jelentés, amely azért készült, hogy összegezze az 1923. májusi hamburgi határozatokban megjelölt feladatok végrehajtásának tapasztalatait. A dokumentum összeállítói kénytelenek voltak megállapítani, hogy az antifasiszta harcra vonatkozó javaslat, amely igen szerényen csupán egy információs központ létrehozását tűzte ki célul, nem valósult meg. Közlik, hogy Matteotti 1924 tavaszán Londonban tárgyalt erről a kérdésről, de útja nem járt sikerrel. Végül is úgy kaptak információkat Olaszországból, hogy az Olasz Szocialista Párt egyik képviselője, Rondani, állandóan Londonban tartózkodott. Tartalmazza a dokumentum-összeállítás az SZMI levelét is a Matteotti-válsággal kapcsolatban. A levél azon az általános fejtegetésen kívül, hogy „még nincs minden veszve”, semmiféle gyakorlati javaslatot nem tartalmaz. Hasonlóan formális az olasz szocialisták válaszlevele is. Egyetlen eredménynek a Matteotti írásait közreadó emlékkötet („Ein Jahr faschistischer Herrschaft”) megjelentetését tekintik.⁶⁷ – Tätigkeitsbericht über die Zeit vom 23. Mai 1923 bis 30. Juni 1925. Zweiter Kongress der Sozialistischen Arbeiter-Internationale. Marseille 1925. augusztus 22-27. É. n., h. n. 61-68. old.* A jelentésnek az egyes országokkal foglalkozó részében 12 sort szentelnek Olaszországnak, ahol a terror leírását követően „szimpátiájukról és bizalmukról” biztosítják az olasz népet abban a reményben, hogy „ismét megtalálja önrendelkezését és Olaszország meglátja a demokrácia győzelmét”.⁶⁸ – Ugyanott, 62. old.*

Hasonló szemlélet tükröződött a Szocialista Munkásinternacionálé kongresszusának első napi ülésén. Turati ismertette az olaszországi eseményeket, s egyebek között kijelentette: „Minden népnek a saját erejéből kell kivívnia és újra megszereznie szabadságát, ha megfosztották tőle.”⁶⁹ – Ugyanott, 249. old.* Ezt a megállapítást jellemző módon viharos tetszésnyilvánítás fogadta.

Ottó Bauer volt az egyetlen, aki felvetette a kongresszuson, hogy mégiscsak kellene tenni valamit a fasizmus elleni harc érdekében. Konkrét javaslata ugyan neki sem volt. Nem ismételte meg az első kongresszus javaslatát sem az információs szervezet létrehozására, csupán általánosságban indítványozta, hogy „A keleti háborús veszély” napirend kapcsán előterjesztett határozattervezetben tegyenek említést a fasizmusról is. A határozat azonban végül is egyetlen szóval sem utal a fasizmusra.⁷⁰ – Ugyanott, 338., 362-364. old.*

Az SZMI elzárkózó magatartása a későbbiekben sem változott. Az egyetlen konkrét lépés, amellyel az olasz szocialisták segítségére sietett, az 1926. április 11-12-i végrehajtó bizottsági ülésen elfogadott határozat volt, amelyben az ún. Matteotti-alap létrehozását kezdeményezték. Visszautasítottak azonban minden olyan javaslatot, amely az antifasiszta egységfront létrehozását vagy a kommunistákkal való együttműködést szorgalmazta. Az angol Független Munkáspárt ilyen értelmű javaslatát a SZMI VB augusztus 28-29-i ülésén 247 szavazattal 3 ellenében vetették el.⁷¹

⁷¹ Jahrbuch der deutschen Sozialdemokratie. Dietz Verlag. Berlin 1926. 69. old. – Meg kell jegyezni, hogy a Matteotti-alap sem csupán a fasizmus olaszországi üldözöttéinek támogatását szolgálta. Az befolyt összegek mintegy 20%-át pl. rendszeresen az orosz mensevik emigrációnak juttatták. (Matteotti Fond. Vierter Kongress der Sozialistischen Arbeiter-Internationale. Wien. 25. Juli bis 1. August 1931. Berichte und Verhandlungen. Zürich 1932 Verlag des Sekretariats der SAI. IV. köt. II. rész. 58-59. old.)*

A húszas évek egyetlen jelentősebb szociáldemokrata antifasiszta megmozdulását az osztrák szociáldemokraták kezdeményezték 1926 nyarán. Az „antifasiszta harci szervezetek” nemzetközi konferenciájára az osztrák fővárosban június 13-án, a nemzetközi munkás torna- és sportünnepély utolsó napján került sor. A külföldi vendégek már 10-én részt vettek a sporttalálkozó megnyitó ünnepségén, ahol Ottó Bauer az SZMI képviseletében mondott hatásos beszédet. Mondanivalójának lényege a demokrácia védelme volt. Megemlékezett az olasz fasizmus áldozatairól, név szerint Matteottiról, a magyarországi mártírokról, Somogyi Béláról és Bacsó Béláról, majd a meggyilkolt osztrák szocialistákról. Az önvédelmi szervezetek feladatát abban látta, hogy akkor, amikor a burzsoázia, „úgy látja, hogy osztályuralmát a demokrácia veszélyezteti és minden reménye a brutális erőszak”, „a munkásosztály saját eszközeivel fedezze harcoló és előre menetelő hadseregének szárnyait.”⁷² – Internationale Information. Dokumente und Diskussionen. 1926. július 24. 50-51. old.* Nemzetközi méretű feladatok, konkrét teendők azonban nem szerepeltek Bauer beszédében, s a különféle munkásszervezetek összefogásának lehetőségét sem említette.

Másnap nagyszabású felvonulásra került sor; a tudósítók által mintegy százezerre becsült tömegben az osztrák Köztársasági Védszövetség, a Republikanischer Schutzbund egyenruhás alakulatai mellett felvonultak a német Reichsbanner Schwartzgoldrot, a belga Munkás Védelmi Milicia (Milice de Défense Ouvriére), a lett Munkás Sport- és Védszövetség tagjai, valamint a csehszlovák, lengyel, svájci, magyar és jugoszláv pártok megjelent képviselői. Az összegyűltek előtt a város szociáldemokrata polgármestere, Karl Seitz mondott az előző napihoz hasonló, bár kevésbé hatásos beszédet.

A harmadik napon, június 13-án összeült a nemzetközi tanácskozás. A megbeszélésen a már említett országokból érkezett küldöttek mellett részt vettek a SZMI és a Szocialista Ifjúsági Internacionálé képviselői is. Mivel jegyzőkönyvet nem vezettek⁷³, – Der Faschismus in Európa. Eine Übersicht, herausgegeben von Julius Deutsch im Auftrage der Internationalen Komission zur Abwehr des Faschismus. Verlag der Wiener Volksbuchhandlung. Bécs 1929. 3. old. – Az Internationale Information idézett száma szerint viszont, Deutsch állításával szemben, jegyzőkönyv vezetésével bízták meg „az elnökség tagjaként Heinzet és Kundtot”. (48. old.)* és a napi sajtó sem közöl bővebb részleteket, csupán annyit lehet biztosan megállapítani, hogy megvizsgálták az egyes országokban működő fasiszta szervezetek tevékenységét és szó esett a nemzetközi kapcsolatok kiszélesítésének szükségességéről. A kommunistákkal, illetve a részvételükkel alakult antifasiszta szervezetekkel való együttműködést azonban elvetették.⁷⁴ – Arbeiter Zeitung, 1926. július 11-14. 1-2. old.* A megbeszélés eredménye volt ugyanakkor, hogy megállapodtak az ún. Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Bizottság (Internationale Kommission zur Abwehr des Faschismus) létrehozásában. Az erről szóló három pontból álló dokumentum tartalmazta a bizottság megalakításának tényét, a szervezet központjául Bécset jelölte meg, a szervezési feladatok ellátásával megbízta a Köztársasági Védszövetség titkárságát, a bizottság vezetésével pedig Julius Deutschot. Az antifasiszta harc konkrét feladataira viszont még utalás sem történik benne.

A Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Bizottság megalakulását nem követték nemzetközi akciók, sőt maga a megalakulás ténye is meglehetősen csekély visszhangot váltott ki. Az olaszok részt sem vettek a megbeszéléseken, a SZMI vezető szerveinek ülésén nem szerepelt a bizottsággal kapcsolatos döntés, a német sajtó pedig, amely egyetlen rövid hírben tesz említést a bécsi rendezvényről, meg sem említi a bizottság létrehozását.⁷⁵ – Vorwärts, 1926. július 11.* A magyar Népszava egyetlen sort sem ír az eseményről, pedig a magyar küldöttség igen rangos volt. Tagjai között találjuk az MSZDP két vezetőjét is: Peyer Károlyt, aki felszólalt a 13-i megbeszélésen (a dokumentumok csak említik beszédét, amelyben „az ismert magyarországi állapotokról szólt”)⁷⁶ – Internationale Information. Dokumente und Diskussionen. 1926. július 24. 49. old.* és Pajor Rudolfot. Érdekes módon az SZMI információs lapján kívül a legrészletesebb tájékoztatást egy Komintern-forrás, a KIVB Információs részlegének 133. számú (1926. július 27.) jelentése tartalmazza. Ebben megemlítik, hogy a belga képviselők felvetették a kapcsolatok kérdését, és megjegyzik, hogy a kommunistákat nem fogadták a tárgyaláson.

A bizottság későbbi tevékenysége két ülésre korlátozódott. 1927. május 23-án szintén Bécsben tartottak egy megbeszélést, amelyen már megjelent Angelica Balabanova az olasz Antifasiszta Koncentráció képviseletében. Ezen az ülésen határozatot fogadtak el: szorosabbra fűzik kapcsolataikat az SZMI-vel, és különös figyelmet szentelnek az egyes országokban működő proletár sport- és önvédelmi szervezeteknek. 1928-ban Brüsszelben tartottak egy találkozót.⁷⁷ – Jahrbuch der deutschen Sozialdemokratie, 1927. 235. old.; Der Faschismus in Európa. 4. old.; Internationale Information, 1927. május 28. 250-251. old. – Az MSZDP-t az ülésen Pajor Rudolf képviselte.* A fennmaradt néhány dokumentumból, különösen az 1927-es ülésen elfogadott határozatból azonban egyértelműen kiderül, hogy a szervezet nem tekinthető az SZMI bizottságának. Valószínűleg nem járunk messze az igazságtól, ha nem csupán a kezdeményező szerepet, hanem az egész bizottság létrehozását is az osztrák párt, sőt személy szerint Julius Deutsch akciójának tekintjük.

Deutsch nem csupán az osztrák, hanem a nemzetközi szociáldemokrata mozgalomban is az egyik legtekintélyesebb katonai szakértőnek számított. Nevéhez fűződik a Schutzbund megszervezése. Megalakításakor Deutsch már hivatkozott a fasiszták előretörésére. Ekkor, 1923-ban publikálta „A fasiszta veszély” című brosúráját is.⁷⁸ – Die Faschistengefahr. Wiener Volksbuchhandlung. Bécs 1923.* E munka bővített változatát 1926-ban, közvetlenül a bécsi megbeszélések előtt jelentette meg, mintegy a Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Bizottság programadó dokumentumként. Írásában Deutsch az olaszországi fasiszta rendszer elemzéséből kiindulva nem csupán az európai fasiszta mozgalmak és terrorista rendszerek sajátosságait ismertette, hanem kiállt az egyes országokban létrejött proletár védelmi szervezetek tevékenységének összefogása mellett.⁷⁹ – Julius Deutsch: Antifaschismus! Proletarische Wehrhaftigkeit im Kampfe gegen den Faschismus. Verlag der Wiener Volksbuchhandlung. Bécs 1926.*

Deutsch az olasz fasizmust nem a világháború, hanem az azt követő forradalmi fellendülés következményének tekintette, amelynek során – véleménye szerint – a munkásság elhamarkodottan és csupán „egoista céljait” követve lépett fel. Velük szemben támogatta a burzsoázia a fasizmust. A fasizmus első időszakát „a kapitalista osztály direkt akciójának” tekinti, de aztán megállapítja, hogy a hatalomra került erőszak végül legyűrte magát a burzsoáziát is. Más országokban a fasizmus kibontakozása az olaszhoz képest eltérő vonásokat mutat – írja -, elsősorban azért, mert nem „a bolsevizmus fellendülése idején”, hanem a reakció térnyerésekor erősödött meg. Érdekes ugyanakkor, hogy míg az olasz szocialisták bolsevizmusát elítéli, a Magyarországi Tanácsköztársaságról szimpátiával ír. Többek között hangsúlyozza, hogy az ún. vörös terror legfeljebb 234 életet követelt, míg a fehérterror mintegy 5000-et.⁸⁰ – Ugyanott, 15., 26., 46., 60., 66. old.* Javasolja, hogy a védelmi szervezetek összefogásának alapelvéül fogadják el az osztrák szervezet programját, majd elemzi az antifasiszta ellenállás lehetőségeit is. Megállapítja, hogy a szociáldemokrácia által használt és eddig bevált módszerek nem alkalmazhatók a fasizmus elleni harcban; példaként a centristák 1921-es bécsi és az SZMI 1923-as kongresszusán elfogadott határozatokra utalt. Ugyanakkor a fegyveres fellépést is elutasítja – csupán magyar és orosz (!) lehetőségként veti fel. Az antifasiszta harcot nem tartja lehetségesnek a már hatalomra jutott fasiszta rendszerek, így Olaszország esetében sem. Tanácsa: „Az olasz proletariátus a jelenlegi hatalmi viszonyok között semmi mást nem tehet, mint hogy kivárja, míg a fasiszta diktatúra belső folyamatok következtében önmagától felbomlik.”⁸¹ – Ugyanott, 69-72., 82. old.* Ezzel tulajdonképpen a lehető legnyíltabban fogalmazza meg a szociáldemokrácia véleményét. Az egyedül alkalmazható módszernek a „proletár védelmi képesség” fenntartását tartja, melyet három feladatra bont: 1. Eszmei képességek fenntartása az antifasiszta és demokratikus nevelés által. 2. Testi képességek fejlesztése: testnevelés, sport. 3. Az erők összefogása.⁸² – Ugyanott, 84-85. old.*

E program alapján még feltételezni is nehéz volt, hogy a Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Bizottság valóban akcióképes szervezetté alakul. A nemsokára bekövetkező események viszont éppen az osztrák pártot győzhették volna meg arról, hogy a javasolt módszerek nem csupán a fasiszta szervezetek felszámolására alkalmatlanok, de a munkásosztály alapvető érdekeinek védelmét sem képesek megoldani.

1927. március 2-án és május 17-20-án a párt és személy szerint Deutsch beleegyezésével a kormány lefoglalta a Schutzbund fegyverraktárát. Július 15-én, amikor Bécsben tömegmegmozdulásokra került sor három, bíróság elé állított fasiszta gyilkos felmentése miatt, a párt ismét meghátrált: a már fegyvertelen Schutzbundot nem a tüntetőket támadó rendőrség, hanem a munkások leszerelésére vetette be. Midőn ez sikertelennek bizonyult, szabad kezet engedett a rendőri vérengzésnek: 90 ember vesztette életét és mintegy ezren megsebesültek. Az eseményeket részletesen elemző munkákban e két eseményt úgy értékelik, mint a szociáldemokrácia antifasiszta és demokratikus elképzeléseinek első nyilvánvaló csődjét, amely közvetlen előzménye az 1934-es vereségnek.⁸³–A. Reisberg: 1934 február. Egy felkelés okai és következményei. Kossuth Könyvkiadó 1975. 126-138. old.; Duczynska Ilona: Bécs – 1934 – Schutzbund. Magvető. Budapest 1976. 58-85. old. – Az 1926. júliusi megmozdulásról és a Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Bizottságról egyik szerző sem tesz említést.*

A nemzetközi szociáldemokráciával ellentétben a Komintern és szervezetei határozottan reagáltak a fasiszta veszély térhódítására. Az olaszországi totális fasiszta rendszer kiépítésére tett intézkedésekre válaszul 1926 folyamán ismét felvetették a nemzetközi szolidaritási szervezet létrehozásának gondolatát. Emellett azt is kutatták, milyen gyakorlati segítséget lehet nyújtani az olasz munkásosztálynak és valamennyi, a fasizmus által üldözött erőnek. Mindez megfigyelhető a KIVB 1926 novemberében ülésező VII. plénumán. A terrorista rendszerek hatalomra jutását és tevékenységét az ideiglenes és részleges stabilizáció részeként értékelték Jugoszláviában, Magyarországon, Bulgáriában, Lengyelországban, Romániában és Olaszországban. Ugyanakkor ismét hangsúlyozták, hogy e folyamaton belül sajátos jelenségről van szó. Ebből kiindulva úgy foglaltak állást, hogy a munkásosztály elsődleges feladata ezekben az országokban a terrorista rendszer felszámolása. Ahogy azt Kuusinen a VB beszámolójához tartott korreferátumában mondotta: Olaszországban, „de a fehérterror más országaiban is az a feladatunk, hogy szervezzük a terrorista rendszer elleni tömegmozgalmat, mivel csak ezen az úton juthatunk előre”.⁸⁴ – Putyi mirovoj revoljucii. Szegymoj raszsirennij plenum Iszpolnyityelnovo Komityeta Kommunyisztyicseszkovo Internacionala. 22 nojabrja-16 gyekabrja 1926 g. Sztyenograficseszkij otcsot. Goszizdat. Moszkva-Leningrád 1927. (A továbbiakban: Raszsirennij plenum VII.) I. köt. 125. old.*

Az antifasiszta harc céljának egyértelműbb meghatározása mellett egy másik tényező is kedvezően befolyásolta a fasizmus elleni nemzetközi összefogás kibontakoztatását: változás következett be a szociáldemokrácia és más olyan erők megítélésében, melyek elismerték az antifasiszta harc szükségességét, de a proletárdiktatúrával szemben álltak. Ez a változás nem látványos vitákban, a korábbi merev irányvonal egyértelmű felülvizsgálata révén került napirendre, hanem konkrét elemzések kapcsán volt megfigyelhető. Viták persze voltak, nem utolsósorban a változást tükröző személyi kérdések kapcsán. Így a német ultrabal elítélésekor, amelynek eredményeként elfogadták Ruth Fischer, Arcady Maslow, Werner Scholem és Hugo Urbahns kizárását a KPD-ből. Zinovjevet is ekkor mentették fel a KI elnöki tiszte alól, és magát az elnöki intézményt is megszüntetve, a Komintern irányításával egy Politikai Titkárságot, annak vezetésével pedig Buharint bízták meg. Az irányvonal megváltozását jelzi továbbá, hogy felülvizsgálták Brandler és Thalheimer ügyében az V. plénumon elfogadott határozatot, és ismét engedélyezték tevékenységüket a Kominternben.⁸⁵ – Ugyanott, II. köt. 465-469. old.*

A változás legegyértelműbb jeleként egyetlen referátumban és határozatban sem szerepel olyasmi, hogy a szociáldemokrata pártok vagy akár vezetőségeik a fasizmus irányzata, vagy valamilyen „szárnya” lennének, sőt az ellenzéki pártok fasizálódásáról sem esik szó. Buharin beszámolójában igen, de a határozatban nem szerepel az az előbbiekre emlékeztető kitétel, hogy „a harmadik ellentétes tendencia [amely ti. gátolja a munkásmozgalom kibontakozását – Sz. G.] a fasiszta mozgalom, s ezt helyenként támogatja a szociáldemokrácia („a konzervatív” szászországi szociáldemokrácia Németországban, a Lengyel Szocialista Párt Lengyelországban, a szociáldemokrata párt Bulgáriában stb.”).⁸⁶ – Ugyanott, I. köt. 95. old.; vö. KIVD 255. old.* De ez a megfogalmazás sem a szociáldemokrácia elleni harc szükségességét igyekszik indokolni, és nem is az „egységfront-politika csak alulról” taktika kifejtését kívánja megalapozni. Ellenkezőleg, a plénumon Buharin után felszólalók kifogásolják – többek között Kuusinen és Zetkin -, hogy még mindig nem kellő számban jöttek létre olyan egységfrontszervezetek, amelyekben a kommunisták mellett reformisták és pártonkívüliek is részt vesznek.⁸⁷ – Raszsirennij plenum VII. I. köt. 124., 295. old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!