A háború első napja

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

1917. október 25-e óta mi honvédők vagyunk. Mi a „haza védelme” álláspontján vagyunk, de az a honvédő háború, amely felé haladunk, a szocialista hazáért, a szocializmusért mint hazáért, a szovjetköztársaságért mint a szocializmus világhadseregének osztagáért folyó háború lesz.
1918. I. LENIN
1919. fejezet/ A háború ténnyé válik
1920. A súlyos megpróbáltatások kezdete

A háború első napja

1941. június 21. Szombat este. A szovjet emberek készülnek a vasárnapi pihenőre. Látszólag minden nyugodt. A nyugati határmenti katonai körzetek csapatainál a napirendben meghatározott időpontban a harcosok végrehajtják a takarodót. Csak a határőrök nem alszanak. Pontosan végzik szolgálatukat, őrzik az államhatárt.

A hadosztályok, hadseregek és a határmenti katonai körzetek törzseiben azonban már nem ilyen nyugodt ez a szombat este. Több magasabbegység-parancsnok, hadseregparancsnok és törzseik, szoros összeköttetésben állva a határőrosztagokkal, a határon levő ellenség gyanús viselkedéséről kaptak jelentéseket. Óráról órára fokozódik a nyugtalanság. A parancsnokok megértették, hogy feltétlenül szükségessé vált a csapatok előrevonása az elhelyezési körletekből, idejében való szétbontakoztatásuk a védelmi tervekben meghatározott terepszakaszokon, teljes harckészültségbe helyezésük. De mindezt csak felső parancsra lehetett megtenni. Ilyen parancs azonban nem volt.

Csak június 21-én késő este küldte meg Sz. K. Tyimosenko honvédelmi népbiztos, a Szovjetunió marsallja és G. K. Zsukov, a vezérkar főnöke, hadseregtábornok a nyugati határmenti katonai körzeteknek azt a direktívát, amely jelezte a német fasiszta csapatok június 22-23-án várható meglepetésszerű támadását. A direktívában ez állt:

„1. 1941. VI. hó 22-23. folyamán lehetséges a németek meglepetésszerű támadása a Leningrádi, Balti, Nyugati, Kijevi Különleges és az Odesszai Katonai Körzet arcvonalán. Lehet, hogy a támadás provokációs tevékenységgel kezdődik.

2. Csapataink feladata – ne engedjenek semmiféle provokációs tevékenységnek, amely nagy bonyodalmakat idézhet elő.

Egyidejűleg a Leningrádi, Balti, Nyugati, Kijevi és Odesszai Katonai Körzet csapatai legyenek teljes harckészültségben, és verjék vissza a németek vagy szövetségeseik esetleges váratlan csapását.

3. Megparancsolom:
4. a) az 1941. VI. hó 22-re virradó éjjel rejtve foglalják el a megerődített körletek tüzelőállásait az államhatár mentén;
5. b) 1941. VI. hó 22-én, virradat előtt gondosan álcázva összpontosítsák a tábori repülőtereken az egész légierőt, közöttük a csapatrepülőket is;
6. c) valamennyi egységet helyezzenek harckészültségbe. Az egységek bontakozzanak szét és álcázzák magukat;
7. d) a légvédelmet a tartalékos állomány kiegészítő mozgósítása nélkül helyezzék harckészültségbe. Készítsék elő a városok és objektumok elsötétítését;
8. e) külön rendelkezés nélkül ne hajtsanak végre semmilyen más intézkedést.
9. VI. 21.

TYIMOSENKO
ZSUKOV.

Csaknem egész éjszaka tartott a direktíva továbbítása az illetékeseknek: a vezérkartól a katonai körzetek törzseihez, majd a hadseregtörzsekhez és innen tovább a hadtest- és hadosztálytörzsekhez. Sok hadosztály- és egységparancsnokhoz azonban nem sikerült az utasítást eljuttatni. Az ellenség meglepetésszerű támadása az elhelyezési körletekben, nem pedig a védelmi terepszakaszokon érte a szovjet csapatokat.

Ismerve a hitleri fasizmus lényegét és világuralmi törekvését, a párt és a kormány megértette, hogy a fasiszta Németország előbb vagy utóbb megkísérli a Szovjetunió elleni támadást. Éppen ezért, a béke fenntartásáért folytatott harc mellett intézkedések történtek annak érdekében, ha kitör a háború, a szovjet hadsereg fegyverben állva fogadja az ellenséget. Hatalmas munka folyt a szovjet fegyveres erők átszervezése és átfegyverzése terén. Ilyen körülmények között lényeges volt, hogy ne szolgáltassunk okot a náciknak a Szovjetunió megtámadására. A számítások szerint a védelmi tervben meghatározott terepszakaszok csapatok által történő megszállása, illetve a csapatok teljes harckészültségbe helyezése meggyorsította volna az ellenség Szovjetunió elleni támadását. Ezzel is magyarázható, hogy a szovjet csapatokat harckészültségbe helyező direktívát eléggé későn adták ki. E túlzott óvatosság és az ebből adódó mulasztás az agresszorok első csapása elhárítására való felkészülésben azokból a számítási hibákból következett, amelyeket a hitleri Németország országunk ellen irányuló támadása időpontjának meghatározásában elkövettünk.¹ – A Nagy Októberi Szocialista Forradalom Ötven éve. Az SZKP Központi Bizottságának tézisei. Társadalmi Szemle, 1967. 7. sz. 15—16. old.*

Június 22-én hajnalban a fasiszta Németország hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót. Még sötét volt, amikor a német repülőterekről felszálltak a hatalmas légierők; széles arcvonalon – a Balti-tengertől a Fekete-tengerig – átrepülték a határt, és keletnek tartottak. Egy részük az ország belsejében levő objektumokat: távoli haditengerészeti támaszpontokat, városokat és vasúti csomópontokat támadott, más csoportjaik a határmenti katonai körzetek repülőtereire, a szovjet csapatok elhelyezési körleteire, törzsekre, raktárakra, híradóközpontokra és útcsomópontokra szórták le bombáikat.

Az elsők között érte légicsapás a Fekete-tengeri Flotta fő támaszpontját, Szevasztopolt. A város és a flotta légvédelmi egységei meghiúsították az ellenségnek azt a szándékát, hogy meglepetésszerű légicsapással használhatatlanná tegye a flotta hajóit és elaknásítsa az Északi-öbölből a tengerre vezető útvonalat. Nem sikerült az ellenségnek az sem, hogy tönkretegye a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta támaszpontjait.

Másképp alakultak az események a szárazföldi hadszíntéren. Mivel a határmenti katonai körzetek repülőegységeinek nem sikerült széttelepülniük és álcázniuk gépeiket, súlyos veszteségeket szenvedtek az ellenség meglepetésszerű csapásaitól. A szovjet hadsereg csapatait megfosztották a megbízható légvédelemtől.

A szárazföldön az ellenség erős tüzérségi előkészítés után támadott. 4 órakor a Baltikum és a Fekete-tenger között tűzeső zúdult a határőrőrsökre s hevenyészetten kiépített létesítményekre, a katonai településekre és táborokra, a híradóközpontokra és más objektumokra. A váratlan tűzcsapások nagy veszteséget okoztak emberben és fegyverzetben, néhány terepszakaszon pedig meghiúsították a határmenti katonai körzetek hadosztályainak szervezett szétbontakozását. Ez történt a Balti Különleges Katonai Körzet 8. és 11. hadseregével, a Nyugati Különleges Katonai Körzet 4. hadseregével; a Bresztben elhelyezett 22. harckocsihadosztály az ellenséges tüzérségi tűz és légicsapások következtében több száz katonát, 100-nál több harckocsit vesztett, s elpusztult tüzérségének, gépkocsijainak, lőszer- és üzemanyag-tartalékának több mint fele.

Elsőként a határőrök vették fel a nyílt harcot az ellenséggel. Csak lövészfegyvereik voltak, de hősiesen küzdöttek életre-halálra az ellenséggel. Állhatatosságával és hősiességével kitűnt az augustówi, lomzsinszki, breszti, vlagyimir-volinszkiji, przemysli, rava-russzkajai, kaguli és más határőrosztag. A „Pravda” 1941. június 24-i száma írta: „Oroszlánként küzdöttek a szovjet határőrök, felfogva az aljas ellenség váratlan csapását … Kézitusában estek el, s csak holttesteiken át tudott az ellenség továbbjutni.”

Augustów körzetében 32 határőr V. M. Uszov hadnagy, őrsparancsnok és A. G. Saripov politikai vezető irányításával tíz órán át hét elkeseredett ellenséges rohamot vert vissza. Az I. G. Tyihonov főhadnagy őrsének határőrei hősi halált haltak az egyenlőtlen harcban, de nem hátráltak a Bug partjáról. A vlagyimir-volinszkiji határőrosztag egyik őrse, A. V. Lopatyin főhadnagy vezetésével, 11 napos szörnyű küzdelemmel, M. J. Makszimov főhadnagy, F. I. Guszev hadnagy. A. V. Szacskov hadnagy, F. I. Kuzmin hadnagy, A. Sz. Lukjanov hadnagy, N. Sz. Szljuszarjev hadnagy, P. K. Sztarovojtov hadnagy őrse és sok más határőr nyitotta meg a Nagy Honvédő Háború első napjának dicső történetét.

Szívós ellenállásba ütköztek az ellenséges csapatok a megerődített körletek vonalán is. Ott, ahol az önálló géppuskás tüzérzászlóaljaknak sikerült megszállniuk a kész betonlétesítményeket, az ellenség nem tudott továbbjutni. A 18. zászlóalj 23 harcosa a kommunista N. G. Zimin alhadnagy, P. P. Szeleznyev alhadnagy és I. F. Rohin törzsőrmester vezetésével halhatatlan hőstettet vitt véghez: két napon át verték vissza a túlerejű ellenség dühödt rohamait. Mindannyian elestek, de teljesítették katonai kötelességüket.

A fasisztákat meglepte a szovjet harcosok szívós ellenállása. A német szárazföldi csapatok vezérkarának főnöke, Halder vezérezredes írta június 24-én szolgálati naplójába: „Meg kell említeni az orosz magasabbegységek helytállását a harcban. Voltak esetek, amikor a kiserődök védői inkább saját magukkal együtt felrobbantották kiserődjeiket, de nem adták meg magukat.”

Különösen kedvezőtlen körülmények között léptek harcba az ellenséggel a tábori csapatok. A szétbontakozási terepszakaszokra már meggyengülve érkeztek; elhelyezési körleteikben veszteséget okozott nekik az ellenséges légierő és tüzérség. Sok hadosztály még azelőtt megütközött a támadó ellenséggel, mielőtt elérhette volna a számára kijelölt terepszakaszt. A harcok találkozó jellegűek voltak, és az ellenség számbeli, technikai fölénye közepette folytak le.

A háború első napjaiban kibontakozott harctevékenység eredményeire és jellegére döntően kihatott a támadás meglepetésszerűsége. Igaz, ez nem tartott sokáig, de pszichikailag eléggé erősen hatott sok harcosra és parancsnokra, bár nem játszott oly döntő szerepet, mint amilyenre a hitleristák számítottak a Szovjetunió elleni háború megtervezése során.

A fasiszta csapatok által mért első csapások ereje pedig – amelyet az erő- és eszközfölény biztosított – elég hosszú időn át tartott. A Szovjetunió ellen összpontosított 190 ellenséges hadosztályból a Balti-tenger és a Fekete-tenger közötti arcvonalon 99 német (közöttük 14 páncélos- és 10 gépesített) és 10 román hadosztály, valamint 9 román és 4 magyar dandár mérte az első csapást. Ezeknek a magasabbegységeknek csak a harci létszáma 1 900 000 fő volt; mintegy 2500 harckocsival, 33 000 löveggel és aknavetővel rendelkeztek.² – A számítás alapjául a német és román magasabbegységek és dandárok szervezetszerű létszámát és fegyverzetét vettük.* Az ellenség körülbelül 1200 bombázóval és több mint 700 vadászrepülőgéppel mérte az első légicsapást.

Szovjet részről június 22-én csak 83 hadosztály tudott ütközetbe lépni. Ezeknek a létszáma a megerődített körzetek és a megerősítő egységek állományával együtt nem haladta meg a 900 000 főt. Körülbelül ezer harckocsival, 17 000 löveggel és aknavetővel, valamint 1330 repülőgéppel rendelkeztek.

Ezek az adatok azonban nem felelnek meg teljes egészében az ütközetek színterem kialakult reális erőviszonyoknak. Nem tartalmazzák a szovjet csapatok első veszteségeit, továbbá azt, hogy jelentős részük csak a nap második felében lépett harcba. Valójában az „Észak” hadseregcsoport támadási sávjában a Siauliai irányban a 15 ellenséges hadosztállyal délig csak négy szovjet hadosztály lépett harcba; a főcsapást 23 hadosztállyal mérő „Közép” hadseregcsoport támadását tíz szovjet hadosztály hárította el; a „Dél” hadseregcsoport főcsapásának irányában az ott támadó 19 német hadosztállyal hat szovjet hadosztály vette fel a harcot.

Következésképp, az ellenség a főcsapások irányában vívott első harcokban a személyi állomány mennyiségét tekintve 3-5-szörösen, lövegek és aknavetők számában több mint 3-szorosan múlta felül a szovjet csapatokat, harckocsikban és repülőgépekben pedig abszolút fölényben volt. Mindez lehetővé tette, hogy az ellenséges páncélos- és gépesített hadosztályok az első napon 35, egyes irányokban 50 kilométer mélyen betörjenek szovjet területre.

Az ellenség előrenyomulása azonban nem jelentette azt, hogy megtörte a szovjet csapatok ellenállását. Sok visszavonuló egység szervezetten ellenállt. Hősiesen verték vissza az ellenséges harckocsik rohamait a tüzérek. Bátran és hozzáértőén küzdött N. I. Poljanszkij ezredes 9. páncéltörő tüzérdandára Siauliai körzetében, és K. Sz. Moszkalenko tábornok 1. páncéltörő tüzérdandára Ukrajnában. Nem szűntek meg a harcok az ellenség mögött sem. A fasiszta hódítókkal a határmenti körzetekben vívott eredményes védelmi harcok ragyogó példája a breszti erőd hősi védelme, Liepaja (Libava) tíznapos védelme, a rava-russzkajai megerődített körletben lezajlott ötnapos elkeseredett harc, a Przemyslért folytatott hatnapos küzdelem.

A breszti erőd védői – a 6. és 42. lövészhadosztály, a 33. műszaki ezred, a 17. határőrosztag 9. őrsének kis része – nemcsak hogy körülbelül egy hónapon át lekötötték az ellenség 45. gyalogoshadosztályát és 31. gyalogoshadosztályának egy részét, hanem súlyos veszteségeket is okoztak nekik. A breszti erőd kommunista hősei – I. N. Zubacsev százados és J. M. Fomin ezredkomisszár, a védelem irányítói, P. M. Gavrilov őrnagy, V. V. Sablovszkij százados, A. M. Kizsevatov hadnagy, Sz. Sz. Szkripnyik, A. A. Kosztyakov, V. I. Bitko, K. F. Kaszatkin politikai vezető és sokan mások – arany betűkkel írták be nevüket a Nagy Honvédő Háború krónikájába. A breszti erőd napjainkban a „Hősök erődje” megtisztelő nevet viseli.

Halhatatlan a hőstettük Liepaja bátor védőinek. A várost közösen védelmezte N. A. Gyedajev vezérőrnagy 67. lövészhadosztálya, a liepajai haditengerészeti támaszpont állománya M. SZ. Klevenszkij 1. osztályú kapitány vezetésével, V. I. Jakusev őrnagy határőrosztaga és a liepajai munkások, élükön a városi pártbizottság titkáraival, M. Bukával és J. Zarsszal.

A rava-russzkajai irányban N. G. Mukusev vezérőrnagy 41. lövészhadosztálya, J. V. Sziszojev ezredes megerődített körletének helyőrsége és J. D. Maloj őrnagy határőrosztaga sikeresen elhárított és többször is nyugat felé szorított vissza öt német gyalogoshadosztályt. Az ellenségnek csak nagy veszteségek árán sikerült június 27-én elfoglalnia Rava-Russzkaját.

A háború első napjaiban kitűnt a 99. lövészhadosztály, N. I. Gyementyev ezredes parancsnoksága alatt. A Przemysl körzetében vívott hősies harcokért a hadosztályt Vörös Zászló Renddel tüntették ki. A hadosztály csapatai ügyesen együttműködtek a przemysli megerődített körlet helyőrségével és J. I. Tarutyin alezredes 92. határőrosztagával. A 99. hadosztály harcosai és a határőrök összevont zászlóalja G. Sz. Polivod főhadnagy parancsnokságával június 23-án kiverte az ellenséget Przemyslből. A 99. lövészhadosztály egységei, a határőrök és a felfegyverzett pártmunkások visszaverték az ellenség dühödt rohamait, és június 27-én estig tartották Przemyslt.

Már az első légi harcokban kitűntek a szovjet pilóták. A 46. vadászrepülőezred egyik rajának parancsnoka, I. I. Ivanov főhadnagy gépének légcsavarjával szétzúzta egy Heinkel-111 vezérsíkját. P. Sz. Rjabvec hadnagy a breszti erőd védőinek szeme láttára ment neki gépével egy ellenséges repülőgépnek. A fasiszta dögkeselyűkkel vívott aznapi harcokban ugyancsak a rárepüléses szétzúzást alkalmazta L. G. Butyelin, D. V. Kokorjev, A. I. Mokljak, A. Sz. Danyilov.

A háború első napja volt a Nagy Honvédő Háború legdrámaibb napja. A németek meglepetésszerű csapásait elszenvedő szovjet harcosok rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. Súlyos veszteségeket szenvedtek, de ellenállásuk óráról órára fokozódott. 1941. június 22. az a nap, amikor a szocialista haza védői tömeges hősiességükkel tűntek ki. Az ellenséggel vívott emberfeletti összecsapásokban megnyilvánult a szovjet katonák magas fokú erkölcsi ereje, lángoló szovjet hazafisága.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!