Már majdnem egyenesben az Ever Given: ekkor állhat helyre a forgalom a Szuezi-csatornában
Nyolcvan százalékban egyenesbe állt már a Szuezi-csatornában hétfőn reggel az az óriás konténerszállító hajó, amely egy héttel ezelőtt keresztbe fordult és partnak ütközött a vízi út egy szűk szakaszán, azóta is akadályozva a csatorna forgalmát – közölte a csatornahatóság vezetője.
Az Ever Given fara már szabadon úszik, az orra még az üledékbe ér, de sikerült beindítani a motorjait – közölte a szabadítási műveletet végző Boskalis holland cég vezetője, Peter Berdowski egy holland rádiónak nyilatkozva.
Mint mondta, még sok munka lesz a konténerszállítóval, amíg a megszokott módon közlekedhet. Ha sikerül kiszabadítani, a hajót műszaki ellenőrzésre a csatornával szomszédos tavakra navigálják majd.
A hajózási szakemberek véleménye eltér abban a kérdésben, hogy mikorra állhat teljesen helyre a forgalom a csatornában, a Maersk szállítási vállalatcsoport szerint például csak hetek múlva.
A baleset több milliárd dollár veszteséget okozott a csatornát üzemeltető Egyiptomnak és a hajózási társaságoknak. A Lloyd’s List brit hajózási folyóirat úgy tudja, hogy hétfőre 425 hajó torlódott fel a csatorna két végén.
Oszama Rabi, a Szuezi-csatorna Hatóság elnöke úgy ítéli meg, hogy csatorna szabaddá válása után a hajók három és fél nap alatt mind átjutnak majd rajta úgy, hogy a nap 24 órájában engedik a forgalmat.
A panamai zászló alatt közlekedő, 400 méter hosszú és több mint 200 ezer tonna vízkiszorítású, japán tulajdonban lévő konténerhajó az erős szél hatására fordult keresztbe egy héttel ezelőtt a csatorna egy szűk, déli szakaszán, és orra beékelődött a parton.
Vontató- és kotróhajók segítségével szabadították ki. Mintegy 27 ezer köbméter homokot kotortak el a hajótest környékéről, amit nehezített, hogy a meder alja sziklás.
Abdel-Fattáh esz-Szíszí egyiptomi elnök kijelentette, hogy Egyiptomnak sikerült megoldania a problémát. (atv)
Ennél az interaktív kereszbe állt hajós mémnél nincs feljebb
A Szuezi-csatornát eltorlaszoló teherhajó sztorija az év eddigi legnagyobb mém-táptalaja lett, amire annak rendje és módja szerint rá is ugrott minden hobbihumorista, aki hozzáfér az internethez.
… de a versenynek most elméletileg vége, hiszen az Ever Givent végül sikerült kiszabadítani, így fellélegezhetnek azok, akik már napok óta mérgelődnek, amiért késik a tavaly júliusban megrendelt PlayStation 5, ami eddig egy konténerben rostokolt valahol a csatornánál összegyűlt hajók rakterében.
Még mielőtt azonban elengednénk ezt a sztorit, hogy megtalálja a helyét a világtörténelem kevésbé ismert tényei között, kihirdetjük a mémverseny győztesét, ami nem más, mint a Suez Canal Bulldozer című böngészőből indítható videojáték, mely ennek a szerencsétlen körberöhögött munkagépnek állít emléket:
A játékban egy bulldózerrel kell elmozdítanunk egy sziklát, ami sajnálatos módon rögzítette az Ever Givent szorult helyzetében. A kurzornyilakkal lehet mozgatni az eszközt, a J gomb pedig az akciógomb, vagyis ha ezt megnyomod, a bulldózernek azt kellene csinálnia, amihez ért: dózerolni.
És itt jön a lényeg, ugyanis a játék főszereplője pont annyira kompetens, mint amennyire hatásos volt a a mémmé vált fényképen szereplő markoló, azaz semmennyire. A J gombra a játék megállapítja, hogy ez bizony rendesen odaszorult, és nem történik semmi.
Nagy játékélményre vagy meglepetésre tehát ne számíts, de azért vethetsz rá egy pillantást, ha nem hiszel nekünk.
„Az oltást követő reggel izomfájdalmakkal ébredtem. Megmértem a lázamat is, de nem volt még hőemelkedésem sem” – mondta a „Rosszija 1” csatornának Vlagyimir Putyin, aki hozzátette: kisebb fájdalom jelentkezett bal karjában, amelyikbe a vakcinát kapta.
Amúgy picinykét óvatosabb ragályilag, mint a mi vajdánk. Nem ígért az oroszoknak szabad nyarat. Szabadságot csak a nyájimmunitás elérése után – ami 70 százalékos átoltottságot jelent – ígért. Annak elérést meg csak a nyár végére tartja reálisnak. Szerinte akkor kezdődhetnek a lazítások Oroszországban.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Valódi DIJADALJELENTÉS – sel ér föl a koronavirus.gov.hu nevű vajdasági qrmányvetítölde mai (2021 03. 29.) ragálymatinéja, amiben Döbrögisztán – tegnapi – VASÁRNAPI ragályegyenlegét IS vetítik. Ebből kiderül, hogy vasárnap éjfélig Döbrögisztánban MÁR CSAK „… 7263 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 641 124 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 189 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 20 161 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 399 961 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 221 002 főre emelkedett.12 291 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1497-en vannak lélegeztetőgépen…”
MEGLÁSSÁTOK FELEJIM: „SZABAD NYARUNK LESZ!”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Nézőpont: a kormányellenes szavazók az ellenzékkel is kritikusak
A magyarok több mint fele kormányzóképesnek tartja a Fidesz–KDNP-t, de csak ötödük gondolja ezt az ellenzéki pártok szövetségéről – derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből.
Az egyes pártok imázsa nagyon fontos a választóik mozgósítása szempontjából, ezért a 2022-es választások előtt nagyjából egy évvel meghatározó kérdés, hogy a két versengő pártszövetség közül melyiket tartják alkalmasabbnak a választók az ország vezetésére. (A kérdéseket külön-külön tették fel.)
A Magyar Nemzetnek készített, országos reprezentatív közvélemény-kutatás szerint
két és félszer többen tartják kormányképesnek és a munkahelyteremtésre képesnek a jelenlegi kormánypártokat (54 és 49 százalék), mint a baloldali közös listát (21 és 20 százalék).
Különösen elgondolkodtató, jegyzik meg, hogy a magukat kormányellenesnek mondó szavazók is kritikusak az ellenzékkel: csak 39 százalékuk véli a baloldalt kormányzóképesnek, s kevesebb mint egyharmaduk (32 százalék) a munkahelyteremtésre alkalmasnak. Mivel az egy év múlva esedékes országgyűlési választások egyben miniszterelnök- és kormányválasztások is, az országvezetés képessége kulcskérdése lesz a kampánynak.
A magyaroknak nagyobb aránya tartja a Fidesz–KDNP-t a „demokrácia mellett elkötelezettnek” (38 százalék), mint ahányan ezt a baloldali közös lista esetében mondták (33 százalék). (infostart)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Roppantul önvigasztaló szagú ez az udvari Nézőpont jósolda „kutatása”, de abban igaza lehet, hogy „…a magukat kormányellenesnek mondó szavazók is kritikusak az ellenzékkel…”
Ha nem így lenne/lett volna, a döbrögista horda nem garázdálkodhatna. És hát az álellenzék JOGOS KRITIKÁJA árnyékában, föl kell tenni a kérdést: „AZÓTA”, hogy 11 éve történt egy hibásnak bizonyult választói döntés, JAVÍTOTT – e saját magatartásán és ezáltal választói megítélésén az „ellenzék”?
A VÁLASZUNK: NEM! Kutyából márpedig nem lesz szalonna!
A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!
A proletárdiktatúra következetes harc a kapitalizmus-fasizmus ellen!
A kapitalizmus a szocialista demokrácia ellen a fasizmus különböző változataival harcol! A kapitalizmus a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen legkövetkezetesebben a klasszikus fasiszta változattal a harcol! A mosolygó fasizmus szintén a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen harcol, de modern formában, a demokrácia (polgári demokrácia) álarca mögé rejtőzve!
Az imperializmussá fejlődött kapitalizmus a világuralomért és a szocializmus ellen a fasizmussal harcol!
A kapitalizmus-fasizmus bármely formálya elleni következetes harcot a proletárdiktatúra jelenti.
A polgári demokratikus szabadságjogok és a valódi szolgaságmentes emberi jogok az emberiség számára alapvető emberi értékek lettek. Ezt azonban csak a szocializmus valósíthatja meg, ami a szocialista demokrácia. A dolgozó proletárok számára a szocialista demokrácia, a szocialista értékek előbb-utóbb elkerülhetetlenül szükségletté válnak, még akkor is, ha ez az emberiség erkölcsében még csak lappangva van jelen. A kapitalizmus ebből a forrásból meríti a szocialista demagógiát a hatalma védelmében, amit a proletárok becsapására használ fel, de valójában a szocialista értékeket következetesen nem valósítja, nem valósíthatja meg.
A kapitalizmus a demokratikus szabadságjogokat és az emberi jogokat csak nagyon korlátozottan alkalmazhatja, mert a proletárok túlnyomó többsége csak alacsonyabb rendű ember, bérrabszolga lehet, a tőkés pedig a „felsőbbrendű”, törvényesen felsőbbrendűként élő, élősködő, kizsákmányoló. Ezért a kapitalizmust csak hazugsággal, bárgyúsággal lehet demokratikusnak nevezni. Ehhez pedig szükséges és elkerülhetetlen a szociális demagógia a kapitalizmus minden változatában. A kapitalizmust csak akkor lehetne demokráciának nevezni, ha csak a kapitalista az ember. A többi ember, a proletár csak pénzért megvásárolható áru a tőkések számára, mint például a szerszám. Tehát a proletár ember az egyenlő a szerszámmal, ezét a bérrabszolga a beszélő szerszám.
Az angol, francia, német, holland, spanyol, a cári Oroszország, az USA, az Európai Unió, japán, stb. gyarmatosítóinak ugyanaz volt és ma is ugyanaz a célja: a gyarmatok, a Népszövetség mandátumok, a perifériák, az érdekszférák, a gyengébb nemzetek kifosztása (!), ami sok esetben az imperialista gyarmatosítóknak csak egy jó előnyös üzlet a gyengébb nemzetek rovására.
A fasizmus klasszikus változata Mussolini és Hitler nevéhez fűződő fasizmus volt, a mosolygó fasiszta változata pedig az ellenfél imperialista kapitalista államai, az angol, az USA, a francia, stb., a polgári demokráciák voltak. Mindegyik fasizmus a kapitalizmus gazdasági rendszerében zsákmányolta és zsákmányolja ki a proletárokat, a gyarmatokat, az érdekszférákat és világuralomra vagy a környező nemzetek meghódítására, kifosztására törekszik. A kapitalizmus így működik.
Manapság a mosolygó fasizmus a domináló, a bevált és „jól” működő kapitalista diktatúra, ahol a tőkések kizsákmányolás céljából a polgári demokráciában is totális hatalommal rendelkeznek a proletárok felett, de szükség esetén, ha veszélyben a kapitalista rendszer, kénytelenek a klasszikus fasiszta formát, a féktelen kapitalista terrort, az önkényuralmat megvalósítani, „rendet” kapitalista rendet teremteni.
Az osztályharc a tőkések és a proletárok között változatos intenzitással zajlik. Van, hogy szinte észrevétlen, de a válságok, háborúk idején tómból az osztályharc, ami már osztályháborúvá válhat, és válik is időnként. A kapitalizmus hibái, embertelenségei elkerülhetetlenül válságokba, háborúkba torkollanak, a proletár tömeget csak ekkor, a pusztulása réme forradalmasítja. Amíg jól szuperál a mosolygó fasizmus, addig hajlandó bérrabszolgának lenni a proletár, nem számít mennyit lopnak tőle (jut is marad is, hagyni élni hagyni), elhisz minden hazugságot, mert öntudatlanná, gerinctelenné, szolgalelkűvé nevelték. A klasszikus fasizmusban a gyűlölet az úr, de a proletárok hiszékenysége, butasága is segíti a fasiszta terrort, önkényt, ami végül is a proletárokat sújtja, és sokszor az életükkel felelnek a tudatlanságukért, a butaságukért.
A fasizmus a polgári demokrácia talaján is, a kapitalista hatalom nemzeti, világméretű válságaként, az erre való válaszként jelenik meg, nem a gonoszság a mozgatója, hanem a kapitalista hatalom védelme a szocializmustól, a szocialista demokráciától, amit csak gonoszsággal, demagógiával, esetleg reformokkal, ha ez nem elég, akkor terrorral, önkénnyel, őrjöngő nacionalizmussal, sovinizmussal, fajüldözéssel, háborúval, népirtással képes már csak védeni. A modern korban a fasizmus csak a kapitalizmus keretében, annak fejlődésével, válságaival jöhetett és jön létre és az igazi ellenfele, ellensége a szocializmus, a munkáshatalom, a nép demokráciája, a szocialista demokrácia.
A polgári demokráciában a tőkések által jól megfizetett proletár munkásarisztokraták, az ugyancsak jól megfizetett áruló „munkásvezetők”, a szociáldemokraták közreműködése, az egyik leghatékonyabb eszköz a kapitalista diktatúra fenntartására. Ez úgy működik, mint az ötödik hadoszlop, a hitleri fasiszták titkos fegyvere.
A kapitalizmus a szocializmus ellen a polgári demokráciábana mosolygó fasizmusban is különböző formában harcol. A polgári demokráciában működő kapitalizmusban dominánsan két fő tendencia létezik. A polgári baloldalnak nevezett forma a (jobboldali) szociáldemokrácia, és-vagy a liberalizmus. A polgári jobboldali forma a konzervatív irányvonal, közel a klasszikus fasizmushoz, de mindegyik forma a kapitalizmus politikai-gazdasági modell híve. Azonban sokszor megkülönböztethetetlenek egymástól, mert sok az átfedés, az alapvető cél azonos. A polgári demokrácia minden irányzata valójában jobboldali, azaz a kizsákmányolást, a felsőbbrendűséget, az élősködést, a szolgaságot megvalósító világnézet, amit a kapitalizmus hívei képviselnek. A szocialista demokrácia az egyetlen valóban baloldali, a többség számára megvalósuló valódi demokrácia. A polgári demokrácia keretében működő kapitalizmus erkölcse, működési módja miatt kénytelen az emberiséget megosztani kizsákmányolókra és kizsákmányoltakra, az az tőkésekre és proletár bérrabszolgákra, így teljesül a feudalizmushoz hasonló rendiség, de modernebb, burkoltabb formában, az oligarchák rendiségével.
Wikipédia: „… Az oligarchia egy olyan politikai rendszer, ahol a hatalom egy viszonylag kicsi csoport kezében összpontosul, akik a saját érdekükben kormányoznak, illetve döntő befolyást gyakorolnak a hatalomra és a döntéshozatalra. … A kifejezés az ókori görög szóból ered: ὀλιγαρχία = „kevesek hatalma”. … Az oligarcha (vagy tartományúr) jelentése egy nagyobb országrészen önhatalmúlag uralkodó főnemes, hatalmaskodó főúr, kiskirály. … A legelterjedtebb felfogás szerint a jobboldal-baloldal fogalmi ellentétpár a 18. századi francia parlamenti ülésrendből ered: a jobb oldalon foglaltak helyet a hagyományos rend, a királyság képviselői, vagyis az első és a második rend, a bal oldalon pedig a forradalom hívei, a polgárság, azaz a harmadik rend. … demagógia …tetszetős, részigazságokon vagy irreális elképzeléseken alapuló politikai programok … amiknek semmi közük a logikához … Goebbelsi propaganda – hazugságok (akár óriási képtelenségek) folyamatos, állandó ismételgetése és terjesztése; mivel a tapasztalat szerint magának az ismételgetésnek is – az igazságtartalomtól függetlenül – nagy meggyőzőereje lehet.”
A fasizmus és a proletárdiktatúra harca kibékíthetetlen, ami az emberiség számára a tőkés diktatúra és a szocialista demokrácia harca az emberré válásért, a diktatúra és a demokrácia harca.
A kapitalizmus totális diktatúrájának mosolygós vagy nyílt leplezetlen változata csupán a válság kezelésének a formáját jelenti, mert semelyik esetben sincs hatalma a dolgozóknak, akik a kapitalizmus minden változatában kizsákmányolandó proletárok; a kapitalizmus semelyik formája nem kerülheti el a diktatúrát a proletárokkal szemben, mert kibékíthetetlen a tőkés és a proletár ellentéte – a kapitalizmus gazdasági modellje ezt követeli meg.
Az úgynevezett demokratikus polgári pártok, akik abban az illúzióban szenvednek, hogy lehet demokratikus a kapitalizmus, – vagyis lehet a kapitalizmus demokratikus a proletár bérrabszolgák számára – elfelejtik vagy nem képesek megérteni a kapitalizmus gazdasági-politikai modelljét, ami leegyszerűsítve: tőkés kizsákmányoló és kizsákmányolt proletár bérrabszolga, ami csak diktatúra lehet a proletárok számára.
A kapitalizmus, mint demokrácia olyan illúzió, mintha azt mondjuk, a nap kering a föld körül, de ez a tudomány szerint hamis, és ezt hinni manapság már nagy butaság lenne. Társadalmi szinten a hamis világnézet katasztrófába torkollik, azaz a kapitalizmus társadalmi szintjén a fasizmus valamelyik változatába. A proletárok támadása erre a forradalom, az osztályháború.
A materializmus világnézete szerint a természet és a társadalom törvényei objektívek, nem a szemlélődőtől függ a létezésük, a működésük (bár a megfigyelő beavatkozása befolyásolja a végeredményt, de most nem ez a lényeg). Amint a földről más égitestre utazunk, vagy körbehajózzuk a „lapos, nem gömbölyű földet”, nem mindegy milyen úton haladunk, az illúzió vagy a valóság útján. Ez vonatkozik a társadalomra is; nem lehet demokrácia a kapitalizmus gazdasági modelljében a többséget kitevő dolgozó bérrabszolga proletárok számára, csak diktatúra.
Az osztálytársadalmakban, amilyen a kapitalizmus, a fasizmus valamint a népi demokrácia és a szocializmus, mint átmeneti társadalmi formák, egészen a kommunizmusig, uralkodó és elnyomott osztályokból álnak egymással szemben. Az uralkodó osztály a hatalma érdekében kénytelen diktatórikusan elnyomni a kibékíthetetlen érdekellentétek miatt, a hatalmára törő társadalmi osztályokat, és csak saját magának adhat demokráciát, a hatalomba való beleszólást.
1800 milliárd dollárral nőtt 2020-ban az 500 leggazdagabb vagyona24.hu [Ezek a „felsőbbrendűek” tolvajok!] Ez
egy év alatt 31 százalékos növekedést jelent [a világválságból is a „felsőbbrendűek” húzzák a hasznot].
A kapitalizmus erkölcse a rablókéval rokon, mert a kizsákmányolás az rablás, amit a törvény garantál. Ha elég erős, ravasz, okos „ember” vagy, vedd el mástól, amit csak tudsz, ne legyen lelkiismeret furdalásod, a tízparancsolat, csak a templomban számít. A polgári törvényhozás törvénye ezt szolgálja, de a nyílt diktatúra célja is ugyanez. A kizsákmányolás, az élősködés erkölcse sajnos a proletárok lelkét is eléri.
A tőkés kizsákmányolja a proletárokat, (amit mindenki tud) az miért nem jó? A prolinak is jut egy kevés abból, amit munkával a proli hozott létre, de a java a kizsákmányolóé lesz. Így jut a kizsákmányoló élősködőknek és marad a dolgozó proletároknak is. Azonban a tőkés kizsákmányolás a proletár meglopása. A proletár munkaerő áru pedig a kifosztott, kirabolt kárvallott, amit a kapitalista állam törvényesen garantál.
Minden érték, amit termelnek a proletárok munkájának eredménye. Amit a tőkésállam ad, azt nem ingyen adja, hanem a kizsákmányolt érték egy részét visszaadja annak, aki azt létrehozta. Az élősködésre még így is sok marad a kizsákmányoló tőkéseknek. A kapitalistára az érték létrehozásában nem jut semmilyen szerep, minden a proletár dolgozók munkájának az eredménye. Amit a tőkés ad a proletároknak, annak nem sok köze van a tőkés lelkiismerethez, csupán a gazdasági-politikai megfontolások és a proletároktól való félelem készteti a jótékonyságra, amit a proletároktól, a kizsákmányolással rabolt étkekből visszaadnak.
Az emberiség azonban, a nagy gondolkodók munkája eredményeként megismerkedtek a demokrácia előnyével, sőt a szocializmusnak, az emberi jogoknak, az emberré válásnak a lehetőségével is. Az így megismert emberi értékek ellen már csak ezeknek a gondolatoknak a meghamísításával, hamis tudománytalan világnézettel, demagógiával, hazugsággal, agymosással, elnyomással és erőszakkal lehet harcolni. Ez a fasizmus különböző változataiban nagyon jól bevált módszer a hatalom megvédésére. A kapitalizmus a szocialista demagógiát a hatalma védelmében fasizmussá válva tudja legelőnyösebben, legkövetkezetesebben felhasználni, ami jelentős eltávolodás az eredeti polgári demokrácia gondolataitól.
Ezért a fasizmus nagyon veszélyes az emberiségre! Ezen a hamis, hazug úton járás a katasztrófába viszi az emberiséget!
Változni kell a valódi demokrácia, a többség, a dolgozók számára demokráciát, emberi jogokat nyújtó szocializmus felé.
A fasizmussá fejlődött kapitalista imperializmus, a világméretűvé fejlődött monopóliumok totális diktatúrája és a kapitalista gazdasági modell miatt lehetetlen demokrácia a föld túlnyomó többségét kitevő proletár dolgozók számára; a kapitalizmus érdeke a proletár emberiség tudását csak a szerszám kezelése, a beszélő szerszám, a modern rabszolga, a bérrabszolga szinten tartani és engedelmes dolgozóvá nevelni. Az ilyen szinten tartott emberiség hosszabb távon életképtelen, mert gerinctelen, nem képes a társadalmi és természeti katasztrófákkal szemben megoldást találni. A fasizmussá fejlődött kapitalizmus érdeke a hamis természeti és társadalmi világkép kialakítása az emberiség tudatában, de ez az út a végén csak a katasztrófa lehet.
Választania kell az emberiségnek: vagy a kapitalisták diktatúrája vagy a dolgozók demokráciája; vagy a kapitalizmusra épülő fasizmus diktatúrája vagy a dolgozó nép demokráciája, a szocializmus; kevés élősködő diktatúrája vagy az emberiség demokráciája; de ez nem működhet a kapitalista kizsákmányolók elleni dolgozók diktatúrája, a proletárdiktatúra nélkül.
A népi demokrácia is hatékony a kapitalista-fasiszta diktatúra ellen, amely átmeneti demokratikus társadalmi forma a szocializmusba; de igazán csak a szocializmus alkalmas erre, ami már következetes proletárdiktatúra a kapitalista-fasiszta-imperialista kizsákmányolás ellen az emberiség demokráciájáért.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
– Közép-afrikai Köztársaság: Boganda napja. (Barthélemy Boganda a Közép-afrikai Köztársaság autonóm területének első miniszterelnöke)
– Madagaszkár: a megemlékezés napja
– Tajvan: az ifjúság napja
A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Magyar-szír civil diplomácia jegyzék az Európai Bizottsághoz
Budapest, 2021. március 27. vasárnap (MB)
Magyar és szír civil szervezetek arra szólították fel az Európai Uniót, hogy vizsgálja felül Szíriával szemben követett politikáját, és ne rákényszeríteni próbálja akaratát Szíriára, hanem segítsen gazdasági talpra állásában, biztonságának és stabilitásának helyreállításában – jelentette a Magyar Békekör vasárnap.
A Magyarországi Arab Közösség Egyesület, a Szíriai Diákok Képviselője és a Magyar Békekör közös civil diplomáciai jegyzékében követelik, hogy az EU hagyjon fel a szír nép elnyomásával, ne avatkozzon be Szíria belügyeibe, bízza a szír népre jövőjének megválasztását, tartsa tiszteletben a demokrácia elveit, és ne akarjon politikai hasznot húzni egy olyan ország nehéz helyzetéből, amely tíz éves harcban szabadult fel a terrorista megszállás alól.
Jegyzékükben megírják, hogy blokádjával és szankcióival az EU lehetetlenné teszi a koronavírus-járvány leküzdéséhez szükséges orvosi eszközök, lélegeztető gépek, gyógyszerek beszerzését, a lakosság élelmezését, az energiaellátást.
Minthogy az Európai Bizottság nem válaszolt 2021. január 9-i jegyzékükre, újból felszólítják az EU vezető testületét arra, hogy tartsa tiszteletben a humanitárius elveket, ne okozzon további szenvedést a szír népnek, állítsa helyre diplomáciai kapcsolatát Damaszkusszal, és vegyen részt Szíria újjáépítésében.
A magyar-szír civil diplomáciai jegyzéket ezúttal is az EU budapesti képviseletén keresztül küldték el a brüsszeli bizottságnak.+++
Mianmar: a Nyugat ítélkezik, a Kelet építkezik
Nepijida, 2021. március 28. vasárnap (MB)
Míg a Nyugat elítéli és szankciókkal válaszol a mianmari katonai hatalomátvételre, Kína és Oroszország belügynek tartja a történteket, és építi kapcsolatait Mianmarral – értékelte a helyzetet a Magyar Békekör vasárnap.
A két keleti nagyhatalom szuverén állam belügyének minősítette a katonai hatalomátvételt, melyet a junta a választási eredmény meghamisításával indokolt, és arra szólította fel a nemzetközi közösséget, segítsen a mianmari hatalom új letéteményeseinek nemzetközi kötelezettségeinek teljesítésében, beleértve az emberi jogok terén vállalt kötelezettségeit is.
Az Egyesült Államok ezzel szemben embargót rendelt el a délkelet-ázsiai országgal szemben. A katonai hatalomátvétel és Aun Szan Szu Kji miniszterelnök letartóztatása miatt tömegmegmozdulások történtek, az összecsapásokban eddig több százan vesztették életüket.
Mindkét keleti nagyhatalom érdekének tartja, hogy megakadályozza a nyugati beavatkozást a mianmari belügyekbe, és visszaszorítsa a nyugati befolyást, melynek Aun Szan Szu Kji kormánya nem tudott ellenállni. Ennek érdekében segítséget ajánlottak fel a mianmari katonai vezetésnek.
Mianmar, az egykori Burma India és az Indokínai-félsziget között fekszik 676.578 négyzetkilométeren, és 53,38 millió lelket számlál.
Március 27, a burmai fegyveres erők 1945-ben történt japán megszállással szembeni nemzeti ellenállásának napja alkalmából rendezett nepijidai ünnepségen az orosz kormány Alkeszandr Fomin védelmi miniszterhelyettessel képviseltette magát. Fomin ezzel viszonozta Min Aun Hlaing tábornok moszkvai látogatását, aki 2020-ban részt vett a fasizmus felett aratott győzelem 75. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A polgári kormányzást megdöntő katonai vezetés főparancsnoka, Hlaing tábornok kitüntette Fomint a két ország katonai kapcsolatainak ápolásában szerzett érdemeinek elismeréseként.
A mianmari fegyveres erők napján mondott beszédében Hlaing Mianmar „igaz barátjának” nevezte Oroszországot, Fomin pedig „Oroszország megbízható szövetségesének és stratégiai partnerének” nevezte Mianmart. „Az Orosz Föderáció elkötelezett egy olyan stratégia mellett, amelynek célja a két ország közötti kapcsolatok megerősítése” – mondta az orosz védelmi miniszterhelyettes.
A mianmari fegyveres erők napján rendezett ünnepségen Oroszországon kívül Kína, India, Pakisztán, Banglades, Vietnam, Laosz és Thaiföld képviseltette magát.+++
A horda főhadiszállásához mentek a kilakoltatási moratórium felfüggesztése ellen tüntető aktivisták
A hét elején a Fidesz-KDNP leszavazta a felfüggesztésről szóló javaslatot, így április végétől újra kezdődnek a kilakoltatások.
Vasárnap délelőtt A Város Mindenkié aktivistái jelentek meg a Fidesz székházánál, hogy a kilakoltatási moratórium felfüggesztése ellen tiltakozzanak.
A eseményt a Mérce Facebook-oldalán lehetett követni. Az aktivisták két molinót vittek magukkal a Lendvay utcába: az egyikre azt írták, „Én nem ilyennek képzeltem a rendet”, míg a másikra A zsoltárok könyvét megidézve azt, hogy
Szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és szűkölködőnek!
A tiltakozást az váltotta ki, hogy az Igazságügyi Bizottság keddi ülésén a kormánypárt leszavazta a kilakoltatások általános felfüggesztését, így április végén újraindulhatnak az eljárások és családok kerülhetnek utcára. Az felfüggesztésről szóló javaslatot benyújtó SzélBernadett minderről egy videót is közzé tett a Facebook-oldalán, amelyban hallható, hogy Dr. Vejkey Imre, az Igazságügyi Bizottság KDNP-s elnöke azzal érvel, hogy ők nem csak Szél Bernadettet látják, amikor beszél, hanem
a háttérhatalmat is, akinek a nevében beszél
(24.hu)
Bal-Rad komm: Amúgy igaz lehet ez a Vejkey – féle mondás a háttérhatalomról:
Persze ilyen az, amikor nem látja valaki a fától az erdőt!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Szépen haladunk a pénteki vajdaszeánszon kihirdetett „Szabad Nyarunk Lesz!” – Prófécia beteljesülése felé. Bizonyíték is van rá! Mégpedig a vajdasági qrmányvetítölde, a koronavirus.gov.hu mai (2021 03. 28.) ragálymatinéja szolgáltatja a Teljes Bizonyosságot.
Eszerint a Prófécia kihirdetése utáni napon Döbrögisztán szerte „… 9082 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 633 861 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 220 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 19 972 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 395 790 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 218 099 főre emelkedett. 11 805 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1527-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik…”
Ma pedig – vasárnap lévén – a holnapi ragálymese még szebb, még andalítóbb, még a mainál is csudásabb lesz!
MEGLÁSSÁTOK FELEJIM „SZABAD NYARUNK LESZ!”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
III. fejezet / A szovjet hadsereg megállítja az ellenséget Moszkva alatt
Kénytelen visszavonulás az ország belsejébe
Az ellenség számításai és tévedései
A német fasiszta csapatoknak azokat a kezdeti sikereit, hogy kijutottak Észtország déli körzeteibe, Pszkovhoz, a Nyugati-Dvina és a Dnyeszter középső szakaszához, a német vezetés úgy nyugtázta, hogy megnyerte a háborút a Szovjetunió ellen. A náci hadvezetés értékelése szerint végrehajtották a „Barbarossa”-terv fő részét – szétzúzták a szovjet csapatok főerőit a határmenti körzetekben. „A Nyugati-Dvina és a Dnyeper előtt a szovjet szárazföldi csapatok főerőit szétzúztuk. Ezért nem túlzás, ha azt mondom, hogy az Oroszország elleni hadjáratot 14 nap alatt megnyertük” – írta naplójában Halder tábornok, a német szárazföldi csapatok vezérkari főnöke. Még határozottabban hangzott Hitler július 4-i kijelentése: „Egész idő alatt az ellenség helyébe igyekeztem képzelni magam. Gyakorlatilag már elvesztette a háborút. Jó, hogy már a legelején megsemmisítettük az orosz páncélos és repülőerőket. Az oroszok képtelenek ezeket pótolni.”
A német főhadiszálláson tartott négynapos értekezlet alatt Hitler mindvégig azt bizonygatta, hogy a szovjet hadsereg elleni harc a közeljövőben átváltozik a Szovjetunió „gazdasági elnyomásáért” vívott harccá. A hitlerista főparancsnokság úgy számított, hogy a finn arcvonalszakasz kivételével az egész szovjet-német arcvonalon nem maradt 66 harcképes szovjet hadosztálynál több, és feltételezte, hogy az első lépcsőben rendelkezésére álló 180 hadosztály könnyen le fogja küzdeni a „demoralizálódott” szovjet csapatok maradványainak „utolsó” ellenállását. A hitlerista stratégák ezen a tanácskozáson elhatározták: változatlan erővel tovább támadnak három – a leningrádi, a szmolenszk-moszkvai és a kijevi – irányban. Az „Észak” hadseregcsoportnak el kellett foglalnia Leningrádot, a „Közép” hadsereg-csoportnak átkarolást végrehajtva be kellett kerítenie és felszámolnia az előtte levő arcvonalon harcoló szovjet csapatokat, és „megtörve a szovjet hadsereg utolsó szervezett ellenállását e széles arcvonalszakaszon, utat kellett nyitnia maga előtt Moszkvába.” A „Dél” hadseregcsoport feladata a korábbi maradt: Kijev elfoglalásával meg kellett teremtenie a feltételeket az Ukrajnában harcoló szovjet csapatok megsemmisítéséhez, majd el kellett foglalnia a Donyec-medencét és a Fekete-tengeri Flotta támaszpontjait. A finn hadseregnek segítenie kellett a német csapatokat Leningrád, Murmanszk és a kirovi vasútvonal elfoglalásában, a román hadseregnek pedig el kellett foglalnia a Szovjetunió déli körzeteit és a fekete-tengeri kikötőket.
A nácik oly magabiztosak voltak abban, hogy gyorsan befejezik a Szovjetunió elleni háborút, hogy azzal számoltak, hamarosan hozzákezdhetnek annak a döntő feladatnak a megvalósításához, amelyet a Német Szárazföldi Csapatok Főparancsnoksága (OKW) határozott meg az 1941. június 19-i 32. számú direktívájában. Ebben nem kevesebbről volt szó, mint a Fekete-tenger térségének, Észak-Afrikának, Közel- és Közép-Keletnek az elfoglalása és az „angliai partraszállás”. Ezután pedig a hitlerista hadvezetés a továbbiakban India elfoglalását és a harctevékenység áthelyezését tervezte az Egyesült Államok területére. Ez volt a világuralom megszerzésének távlati elgondolása. Július 14-27 között dolgozták ki a német tábornokok a Kaukázuson és Iránon át a Bagdad elleni támadás, valamint az „Urál ipari körzetei” elleni hadművelet tervét; számba vették azt a csapatmennyiséget, amelyet az arcvonalból Németországba vonnak ki 1941. szeptember elején, vázolták a szárazföldi csapatok csökkentésének intézkedéseit.
A történelem azonban gúnyt űzött a „világhódítókkal”. A Leningrád felé vezető utak mentén, a szmolenszki mezőkön és a jobbparti Ukrajnában kibontakozó ütközetek bebizonyították, csupán illúzió a hitlerista stratégáknak az a következtetése, hogy a fasiszta csapatok „döntő” sikert arattak a szovjet-német arcvonalon.
július közepére méreteiben és hevességükben fokozódtak a fasiszta agresszorokkal vívott fegyveres harcok. Miután támadásba mentek át a „Norvégia” német hadsereg csapatai és a finn csapatok, az aktív harcok arcvonala 1200 kilométerre nőtt. A három hadászati fő irányhoz jött még az északi arcvonal a Barents-tengertől Leningrád északi megközelítési útvonaláig (Karél-földszoros). A „Norvégia” német és a „Karéliai” finn hadsereg a murmanszki, petrozavodszki és az olonyeci irányban támadott, hogy elfoglalja a kirovi vasútvonalat és Murmanszk jégmentes kikötőjét. Az úgynevezett „Délkeleti” finn hadsereg északról, a Karél-földszoroson át mért csapást Leningrádra. Az „Észak” hadseregcsoport a gyorsan mozgó csapataival (a 4. páncélos csoporttal) próbált Lugán át Leningrádhoz törni. A „Közép” hadseregcsoport széles arcvonalon, a Nyugati-Dvina középső folyása és a Dnyeper menti Zslobin között támadt. E hadseregcsoport, főcsapásmérő erejét (a 3. és a 2. páncélos csoportot) a vityebszki, szmolenszki és roszlavli irányban összpontosítva, Szmolenszken és Vjazmán át gyorsan el akarta érni Moszkvát. A „Dél” hadseregcsoport főerői Kijev felé törtek. A 3. és 4. román hadsereg Moldovából kiindulva Odessza irányában támadt.
A szovjet csapatok számára továbbra is rendkívül kedvezőtlenek voltak a harc feltételei. Mint korábban, az ellenség továbbra is erőfölényben volt az egész arcvonalon. Továbbra is ő kezdeményezett, és lehetősége volt rá, hogy az általa kiválasztott irányokban hatalmas páncélos és gépesített csapásmérő erőket összpontosítson.
Július 10-én kezdődött a harc Leningrádért és a szmolenszki ütközet, július 11-én pedig Kijev hősi védelme. Az 1941-es nyári harcok sajátossága az volt, hogy a három – leningrádi, moszkvai és kijevi – irányban a szovjet csapatok mind védelmi, mind támadó hadműveleteket folytattak. Eldőlt az a kérdés, hogy vagy állják a szovjet csapatok a náci hódítók nyomását és időt nyernek az állam ember- és anyagi tartalékainak a mozgósításához, vagy sikerül az ellenségnek elérnie a „Barbarossa”-tervben meghatározott céljait.
Fokozódott a szovjet csapatok ellenállása. Míg a támadás kezdetén sikerült az ellenségnek mindhárom irányban áttörnie a szovjet hadsereg arcvonalát és kelet felé nyomulnia, addig 1941. július közepén érezte, hogy napról napra fokozódik a szovjet csapatok ereje, és szertefoszlottak a megállás nélküli további támadásba vetett reményeik.
A leningrádi irányban a hitleristák szervezett ellenállásba ütköztek a lugai védővonalon. Harctevékenységével kitűnt itt a K. P. Pjadisev tábornok parancsnoksága alatt álló csapatcsoportosítás. Július 17-18-án pedig tapasztalhatta az ellenség Szolci alatt a 11. hadsereg (parancsnok V. I. Morozov tábornok) ellencsapásának erejét, amely számottevő veszteségeket okozott az 56. német gépesített hadtestnek. Július 20-ra tisztázódott, hogy az „Észak” hadseregcsoport friss erők beérkezése nélkül nem tud tovább támadni Leningrád irányában. Itt a Lugába és Novgorodba vezető utak mentén a szovjet csapatok húsznapos egy helyben topogásra kényszerítették az ellenséget.
A kijevi irányban július közepén a Délnyugati Front csapatai súlyos harcokban elhárították az ellenségnek azt az első próbálkozását, hogy menetből foglalja el Ukrajna fővárosát. M. I. Potapov tábornok 5. hadserege több ellencsapást mért, és szilárdan tartotta a Korosztyeni Megerődített Körletet. Aktív tevékenységével erősen lekötötte a 6. német hadsereg 17 hadosztályát. A Kijevi Megerődített Körlet csapatai nyugat felől zárták le a városba vezető utat.
A Moszkvába vezető legrövidebb utak mentén – a Nyugati-Dvina és a Dnyeper középső folyásánál, valamint a kiterjedt szmolenszki területeken – a Nyugati Front csapatai véres harcokban kimerítették az ellenség legerősebb csoportosítását, a „Közép” hadseregcsoportot. Ezek a harcok korántsem voltak egyenlőek, és a szmolenszki csata első napjaiban az ellenség jelentős sikereket ért el. Velikije Luki irányban széttagolták F. A. Jersakov tábornok 22. hadseregét, amelynek csapatait az ellenség bekerítette. A német fasiszta csapatok a vityebszki irányban megtörték a szétbontakozni nem tudó 19. hadsereg ellenállását (parancsnok I. Sz. Konyev tábornok), és a támadást kifejlesztve július 20-ig 150 kilométert nyomultak előre. Délebbre, Mogiljovot megkerülve, az ellenség két csapást mért, északról és délről egyenesen Szmolenszkra és Kricsevre. Itt 200 kilométert nyomult előre, bekerítette Mogiljovot, elfoglalta Orsát, Szmolenszkot és Kricsevet. Az arcvonal közepén P. A. Kurocskin tábornok 20. hadserege a szárnyakon folytatott harcokat, M. F. Lukin tábornok 16. hadserege pedig Szmolenszkért küzdött. A 13. hadsereg M. T. Romanov tábornok 172. lövészhadosztályának az erőivel egy hídfőt védett a Dnyeper nyugati partján. A Nyugati Front balszárnyán levő 21. hadsereg (parancsnok F. I. Kuznyecov tábornok) július 13-án a bobrujszki irányban támadott.
Jóllehet hősiesen küzdöttek a német páncélos csapatokkal, mégis vissza kellett vonulniuk a Nyugati Front főerőinek. Ez azonban nem egyszerű visszavonulás volt, hanem szívós, önfeláldozó, mindkét felet kimerítő harc. A 21. hadsereg helyi sikerekkel járó támadó tevékenysége rendkívül fontos következményekkel járt. Lekötötték a 2. német hadsereg mintegy 15 hadosztályát, meghiúsították Gomel elleni támadását, és feltartóztatták a gépesített csapatok előrenyomulását a roszlavli irányban. A 21. hadsereg megtartotta a „Közép” hadseregcsoport főerőitől délre elfoglalt helyzetét, és állandóan hátbatámadással fenyegette azokat. E hadsereg támadó harcaiban kitűnt L. G. Petrovszkij 63. lövészhadteste. Felszabadították Zslobint és Rogacsevet.
Az ellenséges páncélos csapatok mély behatolása következtében kialakult súlyos helyzetben a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása sürgős intézkedéseket tett friss erőknek a szmolenszk-moszkvai irányba dobása, a mélyen lépcsőzött védelem létrehozása és védelmi terepszakaszok kiépítése érdekében. A Sztaraja Russza-Olenyino vonalon két új hadsereget bontakoztatott szét Július 14-én valamennyi csapatot, amely Sztaraja Russza és Brjanszk között a Nyugati Front mögött helyezkedett el, a Tartalék Front állományába vontak össze.
A nyugati irány csapatai számára a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása támadó feladatot határozott meg. Az Sz. K. Tyimosenkóval folytatott július 20-i megbeszélésen mondotta Sztálin: „Gondolom, elérkezett az ideje, hogy áttérjünk … a nagy csoportokkal való tevékenységre.” Az ellenség megsemmisítése érdekében megparancsolta, hogy a Tartalék Front állományából szervezzenek csapásmérő csoportokat, foglalják el Szmolenszk körzetét, és a hitleristákat vessék vissza Orsa mögé.
A Nyugati Front balszárnyán levő 13. és 21. hadsereg csapatainak kedvezőbb vezetése érdekében megszervezték az önálló Központi Frontot, amelynek a parancsnoka F. I. Kuznyecov vezérezredes lett. A front haditanácsának tagjává P. K. Ponomarenkót, törzsfőnökévé L. M. Szandalov ezredest nevezték ki.
Július végén újult erővel lángoltak fel a támadó és védelmi harcok a szmolenszki területeken. Sok szakaszon találkozó harcok voltak, s a felbőszültség jellemezte őket. A Jarcevo körzetében vívott harc példa a szovjet csapatok helytállására és hősiességére. Ezekben a napokban K. K. Rokosszovszkij tábornok nem nagy létszámú csoportja váratlanul támadásba ment át, menetből felszabadította Jarcevót, átkelt a Vop-folyón, s annak nyugati partján kedvező állásokban védelemre tért át. A szovjet harcosok visszaverték az ellenség valamennyi olyan próbálkozását, hogy az ellenség visszavesse őket a folyón túlra és visszafoglalja Jarcevót.
K. Rokosszovszkij így emlékszik erre vissza: „A Jarcevóért vívott harcban a legszörnyűbb csapások a levegőből értek bennünket. És hogy ennek ellenére sikert értünk el, az a csapatok helytállásáról és hősiességéről tanúskodik.”
Augusztus elején helyreállt az arcvonalon az erőegyensúly. És bár sem a szovjet csapatok, sem az ellenség nem érte el célkitűzését, a nyugati irány csapatainak általános harci eredményeit mégis kedvezőnek kell értékelni. Megállították a valdaji fennsík felől támadó 3. páncélos csoportot, amellyel a hitlerista hadvezetés az „Észak” hadseregcsoportnak akart segítséget nyújtani, felszakították a 20. és a 16. hadsereg körüli bekerítés arcvonalát, és segítettek abban, hogy e két hadsereg főerői a Dnyeper mögé vonuljanak vissza. Eközben súlyos veszteségeket okoztak az ellenség páncéloshadosztályainak, amelyek elveszítették korábbi csapásmérő erejüket. A 2. és 3. páncélos csoport harckocsijainak és gépkocsijainak mintegy 60 százaléka, személyi állományának pedig több mint egyharmada odaveszett. A szovjet harcosok útját állták Moszkva felé az ellenség gyalogoshadosztályainak is.
Ily módon augusztus első napjaiban, amikor az ellenség még mindig nem tudta felújítani „Észak” hadseregcsoportjának támadását Leningrád ellen, a „Dél” hadseregcsoport főerői pedig le voltak kötve a kijevi irányban, arra kényszerült, hogy lemondjon a Moszkva elleni támadásról, mivel legerősebb hadseregcsoportjának, a „Közép” hadseregcsoportnak a szárnyait átkarolták a szovjet csapatok. Kezdtek füstbe menni azok a hitlerista tervek, hogy a továbbiakban gyorsan és akadálytalanul támadhatnak az ország belseje felé és „gyors lefolyású hadjáratot” viselhetnek a Szovjetunió ellen. Míg a július 19-24. közötti szakaszban a hitlerista tábornokok lehetségesnek tartották a Szmolenszk körzetében és a „Közép” hadseregcsoport déli szárnyán kialakult helyzet megjavítása után a csapatok megsemmisítését Szmolenszk és Moszkva között, valamint a főváros elfoglalását, addig július 30-án Hitler kénytelen volt parancsot adni a csapatoknak a Moszkva elleni támadás beszüntetésére.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!