Ismét lezárták az amerikai törvényhozás épületének környékét, miután helyi idő szerint péntek délután egy autós elgázolt két rendőrtisztet egy ellenőrzőpontnál, majd autójával egy beton úttorlasznak rohant.
A capitoliumi rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsítottat lelőtték, miután az ütközést követően kiszállt az autójából és kést rántott.
A támadót kritikus állapotban vitték kórházba, később belehalt sebesülésébe.
Az egyik rendőr szintén életét vesztette. A capitoliumi rendőrség tájékoztatása szerint az elhunyt kollégájukat William Evansnek hívták, aki 18 éve volt az állomány tagja. A másik rendőrt a sürgősségi orvosi személyzet szállította kórházba.
Sajtóértesülések szerint a támadó Noah Green.
Az illető az Iszlám Nemzet nevű szélsőséges, elsősorban afro-amerikaiakat vonzó szervezettel rokonszenvezett. A 25 éves férfi, aki valószínűleg Virginiában élt, Facebook-oldalán “Farrakhan követőjeként” jellemezte magát. Louis Farrakhan az Iszlám Nemzet vezetője, aki 1978-tól szervezte újjá a mozgalmat, visszatérve a korábbi rasszista szemlélethez.
Mindketten rászolgáltak egy pesti szoborra tehát!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A népgazdaság tervszerű fejlődésének szükségessége a szocializmusban. A szocialista termelési módot a népgazdaság tervszerű, arányos fejlődése jellemzi. A szocialista gazdaság tervszerű fejlődésének szükségessége és lehetősége a termelőeszközök társadalmi tulajdonából következik. Engels azt írta, hogy a termelőeszközök köztulajdonba vételével „lehetővé válik az előzetesen megállapított terv szerinti társadalmi termelés”.: Engels. Anti-Dühring. Szikra 1950. 294. old.* Ellentétben a termelőeszközök magántulajdonával, amely elválasztja egymástól az árutermelőket, konkurrenciát és termelési anarchiát szül, a társadalmi tulajdon egységes népgazdasági egésszé kovácsolja össze a nagyszámú vállalatot. A társadalmasított szocialista nagyüzemi termelés nem fejlődhet az egész társadalom számára egységes célt és tevékenységet előíró közös terv nélkül. A Szovjetunióban nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is osztatlanul uralkodik a szocialista nagyüzemi termelés (szovhozok, gép- és traktorállomások, kolhozok formájában). A szocializmus elképzelhetetlen anélkül, hogy az ipar tervszerűen össze ne volna hangolva a mezőgazdasággal, amely nyersanyagot és élelmiszert szolgáltat, s ugyanakkor iparcikkeket fogyaszt.
A szocialista gazdaságban a termelőeszközök társadalmasítása folytán nem találhatók meg többé a burzsoá társadalom gazdasági életének olyan barométerei, mint a piaci árak, a profitráta, a kamatláb, a részvényárfolyamok spontán ingadozása, amelyek alapján a kapitalisták eldöntötték, hogy melyik termelési ágba fektessék tőkéjüket. A spontanitás és az automatizmus nem egyeztethető össze a szocialista társadalom fejlődésével. A szocializmusban a termelőeszközök és a munkaerő elosztása a népgazdaság egyes ágai között tervszerűen történik. Ahogyan a kapitalizmus elképzelhetetlen a társadalmi munka pazarlásával járó konkurrencia és termelési anarchia nélkül, ugyanúgy a szocializmus elképzelhetetlen a népgazdaság tervszerű, a társadalmi munkának és eredményének ésszerű és gazdaságos felhasználását biztosító fejlődése nélkül.
Lenin, a szocialista gazdaság tervszerű fejlődésének szükségességét fejtegetve, rámutatott arra, hogy a gazdaságot lehetetlen hosszabb időszakra szóló terv nélkül vezetni, hogy a szocialista forradalom gigászi feladata „az egész államgazdasági gépezet átváltoztatása egyetlen hatalmas géppé, olyan gazdasági szervezetté, amely úgy működik, hogy az emberek százmillióit egy terv vezesse”.: Lenin. Előadói beszéd a háborúról és a békéről az OK(b)P hetedikkongresszusán. Lásd Lenin Művei. 27. köt. Szikra 1952. 77. old.*
Ilyenformán a termelőeszközök társadalmi, szocialista tulajdona, s az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt megvalósuló társadalmasított szocialista nagyüzemi termelés létrehozzák az egész népgazdaság tervszerű, arányos fejlődésének objektív szükségességét, és megteremtik annak lehetőségét.
A népgazdaság tervszerű (arányos) fejlődése a szocializmus gazdasági törvénye.
A népgazdaság tervszerű fejlődése törvényének fő vonásai és követelményei. A szocializmusban a termelőeszközök és a munkaerő elosztása a szocialista gazdaság különböző ágai között a népgazdaság tervszerű fejlődésének törvénye alapján valósul meg. Ez a törvény megköveteli, hogy a társadalom a népgazdaságot terv szerint vezesse, hogy a különböző termelési ágak tervszerűen összehangolt egységes egészet alkossanak, s fejlesztésük során betartsák a szükséges arányosságot, hogy az anyag-, munkaerő- és pénzforrásokat a legésszerűbben és leghatékonyabban használják fel.
A tervszerű fejlődés törvénye azonban nem tartalmazza azt a feladatot, amelynek a népgazdasági arányokat alá kell rendelni. A szocialista gazdaságban az arányok jellegét a szocializmus gazdasági alaptörvényének követelményei határozzák meg.
„A népgazdaság tervszerű fejlődésének törvénye csak abban az esetben járhat a kellő eredménnyel, ha van feladat, amelynek végrehajtása érdekében a népgazdaság tervszerű fejlődése megvalósul … Ezt a feladatot a szocializmus gazdasági alaptörvénye tartalmazza”.: Sztálin. A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban. 3. kiad. Szikra 1953. 42. old.*
A szocialista gazdaságban a népgazdaság tervszerű, arányos fejlődésének törvénye a szocializmus gazdasági alaptörvénye követelményeinek megfelelően szabályozza a termelést.
A szocializmus gazdasági alaptörvényének követelményei minden egyesszakaszban a termelőerők fejlődésének elért színvonalától, a rendelkezésre álló anyagi erőforrásoktól, valamint a szocialista ország életét meghatározó belső és külső helyzettől függően valósulnak meg. Ennek megfelelően, s a tervszerű (arányos) fejlődés törvénye alapján alakulnak ki a népgazdasági arányok is.
Ezek közé az arányok közé tartozik mindenekelőtt a termelőeszközök és a fogyasztási cikkek termelése közti helyes arány. Mint már említettük, a termelésnek a legfejlettebb technika alapján történő szakadatlan növekedése megköveteli, hogy a termelőeszközöket előállító iparágak gyorsabban fejlődjenek, mint a fogyasztási cikkeket termelő iparágak. A nehézipar, különösen pedig a gépgyártás fejlődése elengedhetetlen feltétele a könnyűipar, az élelmiszeripar és más olyan iparágak műszaki felszerelésének és szakadatlan fejlődésének, amelyek fogyasztási cikkeket állítanak elő.
A társadalmi termelés két osztálya közti arányoknak tehát biztosítaniok kell egyfelől a termelőeszközöket előállító iparágak elsősorban való fejlődését, másfelől a fogyasztási cikkeket termelő iparágak olyan arányú fejlődését, amely a néptömegek állandóan növekvő szükségleteinek a termelőerők adott színvonalán maximálisan lehetséges kielégítéséhez szükséges.
A Szovjetunióban a szocializmus felépítése és az országnak a külső ellenséggel, az imperialistákkal szembeni védelme olyan feladat volt, amelynek megvalósítása parancsolóan írta elő a nehézipar igen gyors ütemű fejlesztését. Enélkül nem lehetett volna megteremteni a szocializmus hatalmas anyagi-termelési bázisát, nem lehetett volna biztosítani az ország gazdasági függetlenségét és védelmi képességét. Ezért a nehézipar fejlődésének üteme sokszorosan meghaladta a közszükségleti cikkeket termelő iparágak fejlődési ütemét. A Szovjetunióban az elmúlt 28 év alatt a termelőeszközök termelése egészében mintegy 55-szörösére, ugyanakkor a fogyasztási cikkek termelése mintegy 12-szeresére növekedett. 1953-ig a termelőeszközök termelése 1940-hez képest több mint háromszorosára, a fogyasztási cikkek termelése pedig 72%-kal növekedett. Aránytalanság keletkezett a közszükségleti cikkek termelésének színvonala és a lakosságnak e cikkekben mutatkozó megnövekedett szükségletei között. Ugyanakkor a nehézipar fejlesztése terén az ötödik ötéves terv keretében elért eredmények alapján létrejöttek a közszükségleti cikkek termelésének nagyarányú fejlesztéséhez szükséges reális feltételek.
Ebből kiindulva a Kommunista Párt és a szovjet állam, ugyanakkor, amikor továbbra is erőteljesen fejleszti a nehézipart, egyszersmind a könnyűipar, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság gyorsütemű fejlesztésének széleskörű programját valósítja meg, hogy rövid időn belül megoldja a napirendre tűzött feladatot: erősen növelje a közszükségleti cikkek termelését, tovább növelje a szovjet nép anyagi jólétét, s még magasabbra emelje kulturális színvonalát.
Az ipar és a mezőgazdaság közötti helyes arány megállapításának elsőrendű jelentősége van. Az ipar és a mezőgazdaság fejlődése közötti aránynak biztosítania kell egyfelől azt, hogy vezető szerepe legyen az iparnak, mely a mezőgazdaságot fejlett technikával és a falut iparcikkekkel látja el, másfelől a szovhoz- és kolhoztermelés további szakadatlan növekedését, a városi lakosság élelmiszerellátása és az ipar nyersanyagellátása érdekében.
Az ipar és a mezőgazdaság között, éppenúgy, mint az iparon és a mezőgazdaságon belül az egyes termelési ágak között, szoros kölcsönös kapcsolat áll fenn. Ezért a termelés zavartalan fejlődéséhez nemcsak az ipar és a mezőgazdaság között, hanem az egyes iparágak között, s ugyanígy az egyes mezőgazdasági ágak között is helyes arányokra van szükség.
A népgazdaság arányos fejlődése megköveteli a szocialista termelés ésszerű elhelyezését az ország különböző vidékein: az ipar közelebb vitelét a nyersanyagforrásokhoz és a fogyasztási területekhez; a különböző vidékek gazdaságának komplex fejlesztését, sajátosságaik szem előtt tartásával, az egyes termelési ágak helyes összekapcsolása és a helyi erőforrások lehető legteljesebb kihasználása alapján; a nemzeti köztársaságok gazdasági és kulturális fellendülését; az ésszerűtlen és a nagy távolságokra történő vasúti és vízi szállítások csökkentését.
A szocializmus megszüntette a felhalmozásnak és fogyasztásnak a kapitalizmusra jellemző antagonisztikus ellentmondását. A szocializmus gazdasági alaptörvényének követelményével összhangban a fogyasztás és a felhalmozás helyes arányainak biztosítaniok kell mind a szocialista termelés szakadatlan növekedését, mind a néptömegek anyagi jólétének és kulturális színvonalának rendszeres emelkedését.
A szocializmusból a kommunizmus felső fokára való átmenet körülményei között a népgazdaság fejlődésének olyan arányaira van szükség, amelyek biztosítják a szocialista termelés további erősödését és fejlődését, a kommunizmus anyagi-termelési bázisának fokozatos megteremtését és a termékbőséget.
A szocialista társadalom olyan körülmények között fejlődik, amikor ellenséges, agresszív imperialista hatalmak állnak vele szemben. Ebből következik, hogy a népgazdaságban olyan arányokra van szükség, amelyek hatalmas gazdasági bázist biztosítanak a szocializmus országának — kívülről jövő ellenséges támadás esetére. A szocialista ipar és a kolhoztermelés gyors fejlődése a Szovjetunió gazdasági függetlenségének és védelmi képességének növekedése szempontjából igen fontos tényező.
Az egységes, hatalmas szocialista tábor fennállása szükségessé teszi az e táborhoz tartozó valamennyi ország gazdaságának terv szerinti összehangolását. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok közötti gazdasági együttműködés és kölcsönös segítségnyújtás megkönnyíti a szocialista építés feladatainak megoldását, s a kapitalista világtól való gazdasági függetlenségük növekedésére és védelmi képességük erősödésére vezet.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A NATO – latorszövetség vezetése tegnap sürgős megbeszélést tartott az orosz csapatok ukrán határ közelében történő mozgásáról és a donbasszi konfliktus súlyosbodásáról szóló hírek miatt.
A latorszövetség egyelőre nem adott ki hivatalos nyilatkozatokat, de az ismert, hogy a NATO – országok nagykövetei április 1 – én üléseztek a téma okán.
„Moszkva aláássa a kelet – ukrajnai béketeremtést. A szövetségesek megosztották aggodalmaikat Oroszország nemrégiben Kelet – Ukrajnában és környékén folytatott nagyszabású katonai akciói miatt. A szövetségeseket aggasztja a 2020 júliusában kötött tűzszüneti megállapodás Oroszország általi megsértése is, amely a múlt héten négy ukrán katona halálát okozta. Oroszország destabilizáló akciói aláássák a feszültség csökkentésére irányuló erőfeszítéseket”- idézett a Reuters egy meg nem nevezett NATO – tisztségviselőt.
Viszont az ukrán hadügyminisztérium bejelentette, hogy garanciákat kapott a Pentagontól arra, hogy az USA támogatást fog nyújtani Ukrajnának egy Oroszországgal előálló konfliktus esetén.
Ez a garanciaígéret az ukrán és az amerikai hadgyminiszterek, Andrej Taran és Lloyd Austin telefonbeszélgetése során hangzott el – jelentette az ukrán hadügy sajtószolgálata április 1 – én, csütörtökön este.
„Az amerikai védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az orosz agresszió fokozódása esetén az Egyesült Államok nem hagyja magára Ukrajnát Oroszországgal szemben, és nem engedi megvalósítani az Orosz Föderáció Ukrajna felé irányuló agresszív törekvéseit” – áll a jelentésben.
„Bármit is jelent ez, Kijevnek nem szabad túlságosan támaszkodnia az Egyesült Államokra abban az esetben, ha Ukrajna katonai műveletet indít Donbassz ellen” – írta Alekszej Puskov orosz szenátor a Telegramon.
„Még akkor is, ha Kijev ilyen biztosítékokat kapna az amerikai hadügyminisztertől, ezek bármit jelenthetnek – az Oroszország elleni új szankcióktól a fegyverellátásig bármi, de nem közvetlen amerikai katonai beavatkozást Ukrajna oldalán, ami teljes őrültség lenne” – kommentálta a garanciahírt Puskov.
A két donbasszi népköztársaságban viszont tegnaptól szeptember 30 – ig tartó szolgálatra hívták be a Népi Milícia kötelékébe a 18 – 27 év közötti férfiakat.
A donbasszi frontokon az LNR szakasz is életre kelt. Ma mintegy tucatnyi tetthelyen zajlottak csaták. Ezek során egy népöztársasági védő elesett.
A DNR – frontszakaszon főképp Donyeck agglomerációjából szólnak hírek harcokról.
Ami azonban a legérdekesebb: mind ukrán, mind orosz területeken – Donbassz határai mentén – komoly haditechnikai csoportosulások zajlanak. Talán az orosz területeken MINTHA VALAMICSKÉVEL több helikoptert meg tankot látnának a fürkészek.
A KOCKA EL VAN VETVE?
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
„A történelemben eddig példa nélküli provokációk” – ként értékelik az orosz illetékesek az „Északi Áramlat – 2” csővezeték lefektetési munkálatait végző orosz hajó ellen az utóbbi napok során megejtett LENGYEL akciókat.
A lengyel hadiflotta egy tengeralattjárója, több felszíni hadihajója és repülőgépek „figyelik” az orosz csőfetető hajó ténykedését. Orosz panasz szerint a hajók egyebek mellett veszélyeztetik a „horgonypozícióikat”!
Tegnapelőtt este egy lengyel halászhajó – minden figyelmeztetés dacára – nemes egyszerűséggel „nekihajtott” a csőfektetőnek.
„A lengyel haditengerészet nem folytat provokatív tevékenységeket, és feladatait a nemzetközi jognak megfelelően hajtja végre” – közölte a lengyel műveleti parancsnokság a Twitteren.
Az orosz Balti Flotta „biztonságmegerősítő” intézkedéseket FONTOLGAT!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Vajon mi lesz a válaszom erre az aljasságra? Az egyik az, hogy az oráni bűndanda eltakarításához minden rendelkezésemre álló vagy általam mozgósítható eszközzel hozzájárulok.
És, hogy milyen eszközöket fogok az eddigieken túl igénybe venni?
Szívesen veszem a mai élő alatt, ha hozzászólásban adtok tippeket.
Még az is lehet, hogy a videó végére kikristályosodik valami, ami a következő időszak akcióit meghatározza majd.
Azt érdemes látni, hogy a kitiltásom alatt, 2018. szeptember 20-a óta a „MAGYARORSZÁG DIKTATÚRA!” és később ezt kiegészítve az „O1G” felirattal már 65 alkalommal túráztam. Nagyjából 1 000 km-t gyalogoltam így eddig. Azért nem tudom pontosan a távot, mert csak az utóbbi időben jegyeztem fel ezeket. Magát a DIKTA-TÚRÁT másfél évvel a kitiltásom után kezdtem el. Leginkább Budapestre történő idézéseim alkalmával mentem így vagy az egész távon, vagy egy részén.
Óriási sikere volt ezeknek a sétáknak. Sokan készítettek rólam fényképeket, videókat. Ezek közül volt, amit el is küldtek.
Még az is lehet, hogy valami ilyesmi lesz a válaszom. Majd látjuk.
A legelső és a legutóbbi ilyen akció videóját itt tudjátok megnézni:
Közte volt 63 DIKTA-TÚRA. Természetesen sokkal több videó. HA egyszer majd már nagyon nem lesz mit tennem, akkor ezeket is összeszedem egy csokorba.
Már csak az a kérdés, hogy TE mikor kezdesz végre valóban cselekedni?
Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!
NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!
HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!
Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!
Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!
HAjrá!
PL
! O1G !
Sárgapólósok büntetései, eljárási költségei.
2018-ban eddig – leginkább a birtokvédelmi perekből adódóan – további 2 000 000 Ft-tal nőttek az eljárási költségeink.
Így az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.
Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 500 000 Ft jött össze.
És természetesen vannak a működési költségek is.
Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.
Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.
Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. Vagy amennyit tudsz.
Fontos, hogy biztass erre másokat is.
A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.
B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000
Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla
Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás
Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000
Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.
A II. világháborút követő korszak legnagyobb beruházási tervével állt elő Joe Biden, hogy kivezesse az Egyesült Államokat járvánnyal tetézett gazdasági válságából és megőrizze Amerika vezető szerepét a világgazdaságban. A 2,3 billió (2300 ezer milliárd) dolláros program nem titkolt célja a feltörekvő keleti gazdaságok, elsősorban a kínai és az orosz versenyképességének meggyengítése – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön az amerikai elnök pittsburghi beszéde alapján.
A XX. század harmincas éveinek nagy gazdasági válság leküzdésére szánt New Deal mintájára Biden óriási infrastruktúra-fejlesztési programot hirdetett meg. Ennek keretében utakat, hidakat építenének és korszerűsítenének, kicserélnék az ólomcsöves vízvezetékeket és korszerű szennyvízelvezető rendszereket építenének, elektromos járművekkel cserélnék ki a gázolaj és benzin meghajtású tömegközlekedési eszközöket, minden tekintetben elsőbbséget biztosítanának a környezetkímélő technológiáknak. Szélessávú Internet-hálózattal fednék be az országot, felújítanák az elektromos hálózatot, „tiszta áramot” szolgáltatnának, az új rendszereknek megfelelően korszerűsítenék a lakóházakat, az iskolákat, a kórházakat, kiképeznék a dolgozókat az új technológiák kiépítésére és alkalmazására.
Az átfogó infrastrukturális fejlesztéssel környezetkímélő alapokra helyeznék a gyártási folyamatokat, elősegítenék a klímavédelmet, munkát adnának a munkanélkülieknek, lehetőséget teremtenének a faji egyenlőtlenségek leküzdésére, az amerikai társadalom sebeinek begyógyítására. Mint Biden mondta, ez lesz a legnagyobb munkahelyteremtés a II. világháború óta. Sok millióan jutnak majd jól fizetett munkához.
A beruházáshoz szükséges 2,3 billió dollárt a társasági adók 7 százalékos, 21-ről 28 százalékra emelésével akarják előteremteni. Kizárólag azoknak az adóját emelnék, akiknek az évi jövedelme meghaladja a 400 ezer dollárt. „Legnagyobb ötszáz vállalatunk közül 91 egyetlen fitying jövedelemadót sem fizet” – tudatta Biden honfitársaival, majd így folytatta: „Nem a Wall Street építi ezt az országot, hanem a nagy középosztály”. Annak megakadályozására, hogy a vállalatok az adózás elkerülése érdekében a nyereséget a tengerentúlra küldjék, minimum 21 százalékos adót vetnének ki. Az adótörvénykönyv is frissülne, hogy a vállalatok ne egyesülhessenek külföldi vállalkozásokkal, és ne kerülhessék el az adókat azzal, hogy székhelyüket adóparadicsomba költöztetik. Egyéb rendelkezések mellett növelnék a vállalatok adóellenőrzését.
„Meggyőződésem szerint, ha most cselekszünk, akkor 50 év múlva az emberek azt fogják mondani, hogy ez volt az a pillanat, amikor Amerika megnyerte a jövőt” – vélekedett Biden.
Az amerikai elnök új New Deal terve máris a nagytőke heves ellenállásába ütközött, tekintettel az adóemelésre. Donald Trump, aki csökkentette a kiváltságosok adóit, azt mondta Biden tervére, hogy nem az elsők közé fogja avatni Amerikát, hanem a sorhajtók közé fogja sodorni. A program keresztül vitelében Biden a demokratákra és egy-két republikánus szenátorra számíthat. Elfogadásához egyszerű többség is elegendő. „Kész vagyok meghallgatni a republikánusokat, nyitva állok a jó elképzelések előtt, de meg kell valósítanunk a tervet” – jelentette ki.
A 2,3 billió dolláros infrastrukturális beruházási program néhány héten belül kiegészül egy 2 billió (2 ezer milliárd) dolláros társadalomfejlesztési programmal. Ennek célja a gyermekgondozás, a családok adóterheinek mérséklése adókedvezményekkel, és más szociális előnyök biztosítása.
A Békekör tudósítója emlékeztet arra, hogy Biden a koronavírus járvány megfékezéséért és a válság miatt keletkezett megélhetési gondok enyhítéséért 1,9 billió dolláros programmal kezdte elnökségét.
Amerikai közgazdászok szerint a Biden program 6 százalékos gazdasági növekedést válthat ki. A Standard & Poor’s vezető közgazdászának becslése szerint a 2,3 billiós beruházás 5,7 billiós értéktöbbletet eredményezhet tíz év alatt. De figyelmeztetik a kormányt a hatalmas kiadással járó kockázatokra is: nevezetesen az államadósság olyan szintű növekedésére, amely kiválthatja a kamatlábak emelését, és megnehezítené az adósságtörlesztést.
A Magyar Békekör tudósítójának értékelése szerint a bideni New Deal kihívást jelenthet a két keleti nagyhatalomnak gazdasági téren. A klímavédelmi és környezetkímélő stratégia hosszabb távon hátrányosan érintheti az orosz foszló energiahordozók világpiaci értékesítését, az orosz gazdaságfejlesztés legfőbb forrását. Másrészt csökkentheti Kína esélyét arra, hogy a 20-as évek végén átvegye az Egyesült Államok helyét a világgazdasági termelés élén. Kína a világkereskedelem tekintetében már megelőzte az USÁ-t – jegyezte meg a tudósító.+++
A plakátot látva a KDNP dörgedelmes közleményben követelte a ferencvárosi önkormányzattól, hogy „tüntesse el ezt a gyalázatot a közterületről, és felszólítjuk az agresszorokat, hogy fejezzék be a szellemi és a tettleges keresztényüldözést!” A kormánypárt parlamenti képviselője, Vejkey Imre azt írta, „nem jópofa vicc, hanem a sötét oldal újabb, agresszív támadása a megfeszített Krisztus gender logóval való gyalázása, éppen Nagycsütörtökön. Ezt minden keresztény ember nevében visszautasítjuk!” És szerinte „nem tűrhetjük némán, hogy ránk gyújtják templomainkat, tönkreteszik harangjainkat és szent ünnepeinkre fókuszálva gyalázzák Istent és gyalázzák keresztény közösségünket”.
És a képet a Légió Hungária nevű szélsőjobboldali szervezet is lematricázta. A történet akkor vett váratlan csavart, amikor a plakátot kihelyező Plakátváros jelezte a KDNP pártalapítványa által pénzelt Vasárnap.hu-nak, hogy valami félreértés történhetett, mert
a mű az ő értelmezésükben nem sértő a keresztényekre nézve, hiszen a reformáció emlékévére készült alkotáson a szivárvány bibliai szimbólumként jelenik meg.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: CSUDÁLLATOS dolgokra képesek a döbrögista horda élvonalában ügyködő politikai vakbuzgók. Igyekezetük érthető, hiszen valamivel firhangolni kell EGYÉB BUZGALMAIKAT! De van az néha úgy, hogy buzgalmuk közepette árnyékra vetődnek.
A szerda esti tévéshow után ma reggel a Kossuth adón haknizott Döbrögi! Főképp ragályilag. Ennyi vajdaszeánsz átélése teljes izgalmi állapotba hozhatta a rajongókat.
Döbrögi azzal hencegett, hogy lassan az oltottság kifejti a hatását a fertőzöttek és halottak számában is. Az oltások felgyorsulnak, nyugatról is egyre több vakcina érkezik majd vajdaságába. Húsvét után 1 – 2 nappal meghaladjuk a 2,5 milliós oltotti számot, és az április 13 – mal záró oltási héten meghaladjuk a 3 milliót, egy héttel később pedig már több mint 3 és fél millió beoltott lesz a territórumban.
Majd benyögte az április elsejei ragálytermést. Miszerint tegnap Döbrögisztán szerte 9288 új fertőzöttet regisztráltak, meghalt 258 beteg. Kórházban csütörtökön 12 062 koronavírusos beteget ápoltak, közülük 1512 – en voltak lélegeztetőgépen.
Majd közölte az örömhírt: április 13. után a beoltottak száma meghaladja majd a 3 milliót! Onnantól aztán felgyorsulnak az események. Úgyhogy Húsvét után (?!) óvatosan, de újra nyithatnak az üzletek, ahogy az a rendeletben is megjelent.
Ha megvan a 3,5 millió beoltott, jön a következő lépés, de ennek részleteiről nem árult el semmit a vajda, bár szerdai igehirdetésében jelezte, hogy „A Győzelem Kapujában Állunk!” Ennélfogva a következő lépés csakis a Győzelem Kapuján Való Átlépés bejelentése lehet.
„A brit mutánst lassítani lehet, de korlátozásokkal megállítani nem, csak a vakcinával. A nyugati államok azért zárnak most, mert nincs keleti vakcinájuk. Nekünk meg van, ezért nyithatunk hamarabb, mint ők.” – szerénykedett.
A balrad.ru szerint az okok azért ennél sokkal prózaibbak, de hát MÁR MEGSZOKHATTUK: A HAZUGSÁGOK NEM NEKÜNK SZÓLNAK, HANEM A RAJONGÓTÁBORNAK! A vajdafanoknak meg teljesen mindegy milyen és mennyi hülyeséget hallanak! A tábor hinni akar!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!