Kispolgárság, kisvállalkozók, középosztály, értelmiség útja a fasizmusba
– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!

A kisvállalkozóknak, az értelmiségieknek, a középosztálynak (általában) a mintaképe a sikeres meggazdagodott tőkés vállalkozó, ami alapvetően természetes emberi tulajdonság. Ez a réteg általában az előbbre jutásában, a jobb élete érdekében nagyon aktív, ami pozitív tulajdonsága. Ezért ösztönösen vonzódik a kapitalizmus „szabadabb” gazdasági modelljéhez, gazdag, sikeres szeretne lenni, világnézetét, erkölcsét, érdekét, létét, lehetőségét ez határozza meg, a kapitalizmusban ez természetes.

A kapitalizmusban a meggazdagodás „lehetősége” azonban a megosztott világba vezető út, a szegények és gazdagok, végülis a kizsákmányoltak és kizsákmányolók világába, a „felsőbbrendűek” uralkodására, diktatúrájába.

A középréteg nagy húzóerőt képvisel és nagy a befolyása a proletár dolgozókra is.

A polgári demokráciában a dolgozó emberiségre kiterjedő valódi demokrácia hiánya, vagyis a kapitalista diktatúra az önkényuralomnak, a fasizmusnak kedvez, azonban a középosztály segítsége ehhez szükséges és elkerülhetetlen.

A demokrácia hiánya olyan, mint a középkorban a király és a nemesek önkényuralma a nép felett, ezt a kapitalizmus sem kerülheti el. Ez a kapitalizmusban, a kapitalista „nemesség”, az oligarchiák, a multinacionális cégek uralma, a dolgozó emberiség feletti totális hatalom, az önkényuralom, az már a fasizmus, ezért bármit megtehetnek és meg is tesznek.

A kapitalista politikai-gazdasági modell, a kapitalista diktatúra, az osztályharc, az imperializmus szükségszerűen elvezet a fasizmusba, a kapitalizmus védelmében a modern fasizmusba, végülis az emberiség totális fizikai, tudati ellenőrzésére. Ennek a totális fasiszta diktatúrának a felépítésében, a működtetésében az értelmiségre, a középosztályra is nagy szüksége van a kapitalizmusnak.

Azonban az így létrejött kapitalista fasiszta elit soha nem válhat emberré, és az emberiség létét fenyegeti. A totális kapitalista (fasiszta) diktatúra a fejlődésével szükségszerűen az emberiség többségének, a kapitalistáknak felesleges sokmilliárdnyi embernek az elpusztulására vezethet, ebben a középosztálynak, az értelmiségnek nagy szerepe lehet. Mert a lét határozza meg a tudatot, még akkor is, ha az előrelátás hiányában a végén az emberiség kipusztul, de a fasizmus hívei, segítői sem járnak jobban. A tudománytalan, embertelen világnézet nagy segítséget ad a kapitalizmusnak (a fasizmusnak) az emberiség feletti totális diktatúrájához, ehhez a középosztály, az értelmiség tevékenysége elkerülhetetlenül szükséges. Ez a középosztály, az értelmiség nagy felelőssége vagy inkább a felelőtlensége(?), mert haladhatna az emberséges emberré válásnak az útján is, a valóság feltárásával, a materialista alapokon nyugvó tudományos világnézettel. De a kapitalista (fasiszta) elit mást akar, a totális uralmat az emberiség felett, és a kapitalizmusban ők a gazdák. A kapitalista (fasiszta) elitnek a hatalma érdekében világnézetileg buta, tudatlan sőt, egyenesen a hamis tudománytalan világnézetű emberiségre van szüksége, ehhez olyan értelmiségre, akik hajlandók egy (viszonylag) jó pénzes állásért ebben közreműködni.

*

Filozófiai Kislexikon: : „… A kispolgár a proletártól eltérően magántulajdonnal rendelkezik, a tőkéstől eltérően pedig maga is dolgozik. Sok kistulajdonos bérmunkások alkalmazásához folyamodik; ennek mértéke azonban nem teszi lehetővé számukra, hogy mentesüljenek a termelési folyamatban való részvételtől, s erejüket az irányítás és a felügyelet funkcióira összpontosítsák.

… A kispolgár állandó ingadozásainak oka a kisvállalkozó kettős természete, az, hogy egyrészt tulajdonos, másrészt dolgozó. A kistulajdonhoz való fanatikus ragaszkodásból ered a kispolgár tudatának konzervatív és reakciós jellege, a kispolgár-ra jellemző nyárspolgáriság, filiszterség, individualizmus, rettegése a kommunizmustól.

… A kispolgár élesen reagál a nemzeti érzés bármiféle megsértésére, ugyanakkor patriotizmusa könnyen csap át nacionalizmusba és sovinizmusba, ezért, valamint a szociális demagógia iránti fogékonysága folytán könnyen válik a fasiszta reakció eszközévé, különböző politikai kalandorok játékszerévé.

… Minthogy a kispolgári, elsősorban paraszti tömegek tudatában mélyebben gyökeret vertek a vallásos előítéletek, e tömegek jelentik a klerikalizmus fő társadalmi bázisát.”

Marxista fogalomlexikon: „… Az Értelmiség intelligencia: az a társadalmi réteg, amely – a szellemi és fizikai munka között kialakult munkamegosztás folytán – hivatásszerűen szellemi munkával foglalkozik; nincs önálló viszonya a tulajdonhoz; tevékenységét általában az adott társadalmi rendszer uralkodó osztályának érdekei szerint folytatja. Az értelmiség különböző osztályok tagjaiból került ki.”

A marxista filozófia alapjai: „… Az értelmiség sohasem volt és nem is lehet külön osztály. Ez mindenekelőtt azzal magyarázható, hogy nem foglal el önálló helyet az anyagi javak termelésében. Az értelmiség nagy része (a műszaki értelmiség kivételével) az anyagi javak termelésének körén kívül tevékenykedik. Az értelmiség ezenkívül osztályszempontból nem egynemű, hanem különböző osztályokból toborozza tagjait, és különböző osztályokat szolgál ki, és részben beletartozik ezekbe az osztályokba vagy hozzájuk csapódik. Ennek megfelelően az értelmiség a kapitalista társadalomban polgári, kispolgári és proletár értelmiségre tagozódik.

… Az értelmiség jelentős szerepet tölt be az osztályharcban. A harcban álló osztályok szempontjából lényegbevágó, hogy az értelmiség minél, szélesebb rétegeit állítsák maguk mellé. A tőkés társadalom életviszonyai arra kényszerítik az értelmiség tömegeit, hogy az uralkodó kizsákmányoló osztályokat szolgálják. … A kapitalizmus rothadása és válsága, valamint az imperializmusnak a népek és az emberiség ellen elkövetett szörnyűséges gaztettei a tőkésországok értelmiségének legbecsületesebb, legbátrabb, legmélyebben gondolkodó képviselőit elkerülhetetlenül elvezetik a munkásosztály, a kommunizmus oldalára. … A munkásosztály azonban csak a hatalom megragadása után tudja megteremteni a szocialista kultúrát és kinevelni a szocialista értelmiséget. Ezért a proletariátus diktatúrájára az új kultúra megteremtésének, az értelmiségi káderek kinevelésének és a tömegek kommunista nevelésének gigászi feladata vár. … a kapitalizmusban az értelmiség zöme kénytelen a nép elnyomóit kiszolgálni, mert a gazdaság és az államapparátus a burzsoázia kezében van, a szocializmusban viszont az értelmiség a népet szolgálja. … A társadalmi ellentmondások kiéleződésének időszakában az uralkodó osztály bizonyos része, értelmiségének legkiválóbb képviselői elfordulnak osztályuktól, és átállnak a forradalmi osztály álláspontjára.”

Politikai gazdaságtan: „…A kézművesek és a parasztok egyszerű árutermelése abban különbözik a tőkés termeléstől, hogy az árutermelők személyes munkáján alapul. Ugyanakkor alapjában egytípusú a tőkés termeléssel, mert a termelőeszközök magántulajdonára támaszkodik. A magántulajdon elkerülhetetlenül konkurrenciát szül az árutermelők között, aminek következtében egy kisebbség meggazdagodik, a többség pedig tönkremegy. Ezért a kisárutermelés kiindulópontja a tőkés viszonyok létrejöttének és kifejlődésének.

… az ősember kőbaltája és botja szerszám volt ugyan, de nem volt tőke. Nem tőke a kézműves szerszámja és nyersanyaga, vagy annak a parasztnak felszerelése, vetőmagja és igásállata sem, akinek a gazdasága személyes munkán alapul. A termelőeszközök csak a történelmi fejlődés meghatározott fokán, csak akkor válnak tőkévé, amikor a kapitalista magántulajdonában vannak, és a bérmunka kizsákmányolásának eszközéül szolgálnak.

… A tőke olyan érték, amely — bérmunkások kizsákmányolása révén — értéktöbbletet hoz. … A tőkében a tőkésosztály és a munkásosztály közötti termelési viszony testesül meg, amely abban áll, hogy a kapitalisták a termelőeszközök és a termelési feltételek tulajdonosaiként kizsákmányolják a bérmunkásokat, akik értéktöbbletet hoznak létre számukra. … a tőkés termelési mód idején az a megtévesztő látszat keletkezik, mintha a termelőeszközök (vagy egy meghatározott pénzösszeg, amelyen termelőeszközöket lehet vásárolni) maguk rendelkeznének azzal a csodatevő képességgel, hogy tulajdonosuknak rendszeres munka nélküli jövedelmet hajtanak.”

*

A kapitalista gazdasági modellben szükségszerű a kapitalistának a kizsákmányoló szerep, az ehhez szükséges diktatúra. A kapitalista vállalkozó, ennek a modellnek segítségével lesz „felsőbbrendű”, nem a gonoszsága miatt válik embertelenné, ez egy kényszerpálya. Az emberré váláshoz azonban valódi demokrácia szükséges, ami a teljes emberiségre kiterjed. A kapitalizmus modell erre alkalmatlan. Szolga és úr között nem lehet demokrácia, ami a kapitalizmusban ez elkerülhetetlen.

A kapitalizmusban (a polgári demokráciában és a nyílt fasiszta diktatúrában) a proletárok túlnyomó többsége számára a meggazdagodás, a tőkéssé válás nem reális lehetőség, elenyészően kevés a meggazdagodott proletár, így valójában ez csak illúzió lehet számukra, de mégis, a proletárok számára is mintakép a gazdag tőkés vállalkozó, bár emögött a siker mögött lehet valóban igen értékes ember is. Azonban a kapitalizmusban a túlnyomó többség csak legfeljebb kizsákmányolt proletár dolgozó lehet és nem fog meggazdagodni, ezért reálisan a szocializmus az érdeke, nem a kapitalizmus, akkor is, ha tudja, ha érti, vagy ha nem. A proletároknak azért érdeke a szocializmus, mert mindenkit a munkája alapján ítélnek meg, az élősködőket nem tűrik, a szocialista demokráciában erre törekszenek.

Ez a lehetőség a középréteg számára (a kapitalizmus erkölcse miatt) általában nem vonzó, ő sem fog meggazdagodni a szocializmusban, nem lehet kizsákmányoló, és ezért alapvetően ösztönösen ellenzi a szocializmust, ami szűkíti a lehetőségeit. A szocializmusban a saját munka az alapja a jövedelemnek, kizsákmányolás nélkül. Ezért a középosztály erkölcse könnyen elfogadja a kizsákmányolás, az élősködés kapitalista tényét, a vagyonosodás, a meggazdagodás egyetlen lehetőségét és a fasizmust is.

Munkával, kizsákmányolás nélkül, nem lehet meggazdagodni. Általában munkával legfeljebb csak jómódban lehet élni, de meggazdagodni nem lehet. A meggazdagodáshoz más munkájának a kizsákmányolása szükséges.

Az emberek alapvetően nem szeretik, ha élősködnek felettük, ha lopnak tőlük, de a kapitalizmusban ez elkerülhetetlen, ehhez szükséges a kárvallottak, a proletárok tudatán a totális uralom.

A kapitalizmusban a társadalmi megítélés alapja a vagyon, de ehhez csak kizsákmányolással lehet hozzájutni. A kizsákmányolás (a törvényes lopás) szempontjából mindegy, hogy a vállalkozó okos, szorgalmas, jó ember, nagy hozzáértése van, merészen vállalkozik, de sajnos amint kapitalista lesz, akkor már csak élősködő, ez lesz a meghatározó jellemvonása. Így válik a tőkés „felsőbbrendűvé” a kizsákmányolással, amit általában a középréteg és a proletariátus is elfogad. Ennek a megosztott világnak a vége azonban csak a fasizmus, az önkényuralom, a pusztulás lehet.

A kapitalizmusban a kisvállalkozók kitörésként a proletariátusból, a proletársorsból, útban a kapitalizmus felé kapitalistává (kispolgárrá) válásra törekednek, árutermelést, szolgáltatást, kereskedelmet, stb., folytatnak, kiskapitalisták módján, a kapitalista gazdasági modell szerint, általában szorgalmas munkával és nagy erőfeszítéssel. A kisvállalkozóknak saját termelőeszközeik (is) vannak, szükség és lehetőség szerint proletárokat is alkalmaznak, és maguk is dolgoznak, valamint különböző társas formában is vállalkozhatnak. Általában törekvő emberek, igyekeznek a jobb életre és tesznek is érte. A kisvállalkozók kizsákmányoló képessége rendszerint alacsony vagy nincs és általában becsületes dolgozó emberek, de a kapitalizmus erkölcse áthatja lelküket. Amint jól, hatékonyan kezd működni a vállalkozásuk egyre inkább kapitalista, kizsákmányoló, élősködő jelleget ölt és ez így természetes a kapitalizmusban, a kapitalizmus gazdasági modellje ezt követeli meg. A polgári demokráciában működő kapitalizmus válságaiban a kisvállalkozók a proletárokkal együtt rossz helyzetbe kerülhetnek, ezért kiskapitalistaként könnyen válhatnak a kapitalista „rendcsinálás”, akár a fasizmus támogatóivá, a demagóg hazugságok elfogadóivá, a polgári demokrácia és főleg a szocialista demokrácia ellenfeleivé.

A kisvállalkozók a kapitalizmus útján járnak, a termelőeszközök magántulajdonán alapuló gazdasági modell szerint működnek. A kapitalizmus válságai a többséget a kapitalista „rend”, helyreállítására, akár a nyílt fasizmus irányába tereli, ez az érdekük, a kapitalizmus zavarmentes működése. A kisvállalkozók, a kispolgárok, az értelmiség, a középosztály tagjai általában műveltebbek, aktívabbak, törekvőbbek az egyszerű proletároknál és ez szükséges tulajdonság a különféle pártok feladatainak, programjainak, céljainak megvalósítására valamint erősen kötődnek gazdaságilag a kapitalizmushoz, a magántulajdonon alapuló gazdasági modellhez, így inkább a fasizmust (kapitalizmust), választják a szocializmus helyett. A kisvállalkozók a proletár alkalmazottaikkal általában szoros kapcsolatban vannak és így a „kapitalizmus” és a „szocializmus” érdekellentéte nagyon konkrétan, közvetlenül a személyek kapcsolatában hat.

A polgári demokráciában működő kapitalizmusnak és a fasizmusnak is tömegbázisra, az általuk kizsákmányolt proletariátus támogatására, vagy semlegességére, passzivitására van szükségük, amit a kispolgárok (kisvállalkozók, középosztály, értelmiség) jelentős segítségével érnek el. A szocializmusban is szükség van a tömegbázisra, mert a szocializmus a dolgozó tömegek demokratikus államformája, de a dolgozókkal, a dolgozók érdekében, a dolgozók hatalmával, a kizsákmányolás lehetőségének megszüntetésével, amit csak a kommunisták vezetésével lehet megvalósítani.

A szocializmusban a proletár (dolgozó), az értelmiségi és a kispolgár is „csak” dolgozó emberé válik (válhat), ami általában nem érdeke a kisvállalkozóknak, a középosztály tagjainak és az értelmiség jelentős részének sem. A vállalkozás szabadsága a kapitalista utat jelenti, ezért a szocializmus számára, ahol a közösség érdeke a meghatározó, ez nehezen kezelhető. A vállalkozások sikeres fejlődése a kizsákmányolást, az élősködést és ezzel az embertelenséget, a megosztott világot okozza, okozhatja, ami távol áll a szocializmustól. A kapitalizmusban a vállalkozás szabadságának a valóságban megvalósítható lehetősége a proletár többség számára reálisan csupán csak illúzió, mert a túlnyomó többség soha nem fog meggazdagodni, nem lesz tőkés, nem lesz még kisvállalkozó sem, mindig kizsákmányolt proletár marad.

A proletárok többsége nem is akar vállalkozó lenni. Általában a tőkeszegény kisvállalkozás kockázatos, sok nehézséggel jár, amire nem mindenki képes, így a proletárok inkább a bérrabszolgaságot választják, lehetőségeik közül ez a legjárhatóbb út. A kapitalizmus megosztott világában ez szélsőségesen elfajul, az emberi értékeket nem tükrözi, sőt embertelenségre, diktatúrára vezet.

A középosztály (értelmiség) proletár része azonban szintén szétválik a kapitalista (fasiszta) rendszer támogatóira, akiket jól megfizetnek (vagy ennek reményében), hogy erős támasza legyen a kapitalizmusnak a kizsákmányolás segítésében, és közönséges proletárokra, akik már érdekeltek lehetnek a szocializmusra. A középosztály, az értelmiség, a kiváló szakmunkások (a munkásarisztokrácia) műveltsége, a szaktudása, a pozíciója, az anyagi helyzete miatt példa értékű az értelmes átlag proletárok számára. A kapitalista média ezt kitűnően felhasználja propaganda, agymosó céljaira, eltérítve a proletárokat valódi érdekeitől, a szocializmustól.

A középosztály, a kisvállalkozók, a kispolgárok élethelyzetének romlása javulása a polgári demokrácia és a fasizmus közötti ingadozása jellemző a világnézetükre, a szocializmus azonban általában távol áll a középosztálytól, nem érdeke, kiváltságos helyzete romlik, megszűnik a szocializmusban, így sajnos nagy általánosságban a társadalmi fejlődésnek útjában áll, amint kitör a társadalmi katasztrófa, jelentős részét sajnos a reakció útjára tereli. Pedig a szocializmus sem működik, éppen, hogy nem, a „középosztály” (az értelmiség, a vállalkozók, a kiváló képességűek) támogatása, tudása nélkül. Ezért a „középosztály” szövetsége a dolgozó osztályokkal az egyik meghatározó feltétele a szocializmus tartós győzelmének, ami érinti a világnézetet, az erkölcsöt és az anyagi érdekeltséget is. A szocializmusban is a „középosztálynak”, anyagilag és erkölcsileg sikeresnek, vonzónak, példaképnek kell lennie a többi dolgozó osztályok számára. Csak így érhető el, hogy a középosztály dolgozóinak többsége a szocializmus híve legyen.

Az elbukott szocializmus kísérlete a dolgozók, az értelmiség, a vállalkozóképesség, az egyéni érdekeltség rossz kezelése miatt, a „szocialista középosztály” jelentős része nem is támogatta vagy elpártolt a szocializmustól, és nagy befolyásoló képessége miatt ez elősegítette az ellenforradalmat. Bár a Horthy fasizmusból érkezett és az USA fasizmusa árnyékában ezen változtatni nem volt egyszerű feladat a kevés kommunista számára, a szocialista demokráciának kicsi volt a tábora, az eredmény ezt igazolja. A fasizmus most az ellenforradalom után is tombol, talán jobban, rafináltabban, mint valaha!

*

(idézet: Népi demokrácia és forradalomelmélet)

… A Komintern Végrehajtó Bizottságának III. plénuma 1923 júniusában részletesen elemezte a fasizmus létrejöttének történelmi körülményeit és okait. A fasizmus — szögezte le a plénum határozata — az első világháború eredményeként létrejött viszonyoknak a terméke. Az imperialista háború aláásta a kis- és középburzsoázia, a kisparasztság és az értelmiség korábbi életfeltételeit. Ezek a rétegek is mozgásba jöttek, a társadalmi rend gyökeres megjavítására irányuló óhajaik teljesülését a szociáldemokráciától várták. A reformista vezérek megalkuvó politikája azonban csalódást keltett bennük, elvesztették a szocializmusba, a munkásosztály történelemformáló szerepébe vetett hitüket. Közülük sokan a fasizmushoz csatlakoztak. A fasizmus bázisra talált bizonyos proletár elemek körében is, amelyek aktívan törekedtek helyzetük megváltoztatására, de kiábrándultak a szociáldemokráciából s más pártokból is. A fasizmushoz csatlakoznak továbbá a legkülönbözőbb társadalmi rétegek kiábrándult és deklasszálódott elemei, akik megélhetési forrásuktól elestek, köztük a tisztikar jelentős része.

*

Marxista fogalomlexikon – Kispolgárság: kis magántulajdonosok, kisárutermelők és kiskereskedők társadalmi rétege, amely a munkásosztály és a burzsoázia között foglal helyet. Helyzetét kettősség jellemzi: egyfelől tulajdonos, másfelől maga is dolgozó. A kapitalizmusban mint társadalmi réteg állandó mozgásban van: egy része a burzsoázia sorába emelkedik, más része proletarizálódik. Fejlődésének történelmi tendenciája a tönkremenés. Helyzete folytán az osztályharcban ingadozó és szélsőségekbe csapó magatartást tanúsít. Gazdagodó vagy viszonylag jól élő része pedig „baloldali”, anarchista hangulatokat szül, ez a szélsőségekben való mozgás kihat a munkásosztályra és a munkásmozgalomra is. A kispolgárság a nagyburzsoázia elleni harcban a munkásosztály szövetségese, de ingadózásait a proletáriátusnak saját fegyelmével kell ellensúlyoznia.

wikiszotar.hu: középosztály – „1. Vagyonos kispolgárság; személyi vagyon és jövedelem szempontjából tehetős társadalmi réteg, amely már képes saját jövedelméből megtakarításokat félretenni, és fejlődő gazdaság mellett kisebb vagyont felhalmozni.

A középosztályba általában a magasabb jövedelmű köztisztviselők, sikeres értelmiségiek, művészek, egyéni vállalkozók, kis- és középvállalkozók, önálló iparosok, kereskedők és a fegyveres erők hivatásos tisztjei tartoznak. Egy ország jólétének nagyságára jellemző a középosztály társadalmi mérete. Egy elmaradott gazdaságú országban alig van középosztály, illetve szinte lehetetlen felkapaszkodni a középosztályba. A középosztályba tartozás a biztos társadalmi egzisztenciát jelenti egy átlagos anyagi helyzetű állampolgár számára.

2. Történelmi:Szabad városi polgárság a feudalizmus idején; a nemesség és parasztság közötti vagyonosodó réteg.

A középosztály társadalmi szerepének növekedése meghozta a középkor végét. A nemesség végig lenézte a középosztályt, még akkor is, ha annak tagjai gazdagabbak lettek az elszegényedett részüknél.”

(idézet: A marxista filozófia alapjai)

A tőkésországok többségében nagyszámú kispolgári rétegek — kisparasztok, kisiparosok, kiskereskedők stb. — találhatók. Létezésük gazdasági alapja az egyszerű árutermelés. Ezek a rétegek közbeeső helyet foglalnak el a burzsoázia és a proletariátus között. A burzsoáziához kapcsolja őket az, hogy magántulajdonosok (bár tulajdonuk, eltérően a kizsákmányoló, tőkés magántulajdontól, saját munkájukon alapul); a proletariátushoz pedig az fűzi őket, hogy dolgozók, és őket is sújtja a tőkés kizsákmányolás.

A kapitalizmus fejlődése arányában a kispolgárság széthullik, differenciálódik: kis része meggazdagodik, tőkéssé, kizsákmányolóvá válik, nagy része pedig tönkremegy, félproletárrá vagy proletárrá válik. Ez törvényszerű folyamat, amely a nagyüzemi termelésnek a kisüzemmel szembeni fölényéből, a tőke koncentrációjának és centralizációjának Marx által felfedezett törvényéből következik. Ez a folyamat azonban nem vezet a kistermelők teljes kiszorítására. Még a fejlett tőkésországokban is meglehetősen nagyszámú kistermelő réteg van, a tőkés szempontból kevésbé fejlett országokban pedig a lakosság túlnyomó része — 60—70 százaléka — belőlük tevődik össze.

A tőkésországok lakosságának jelentős és növekvő részét alkotják az alkalmazottak, a műszakiak stb., akiket gyakran szintén a középrétegekhez sorolnak (őket „új” középrétegeknek nevezik szemben a „régi” középrétegekkel, a kistermelőkkel). De korántsem mindnyájan sorolhatók valóban a középrétegekhez. A hivatalnoki kar, az adminisztratív személyzet felső rétege az iparban, a kereskedelemben, a hitelszervezetekben stb. összeforr a burzsoáziával, és élvezi profitjának morzsáit; ezeknek a nem termelő rétegeknek a növekedése a kapitalizmus rothadásával függ össze. Ami az alkalmazottak többségét illeti, a jelenlegi körülmények között egyre inkább elveszítik korábbi kiváltságos helyzetüket, és „fehérgalléros munkásokká” válnak. A termelés automatizálásával a műszaki dolgozók jelentős része elveszíti azt a funkcióját, hogy irányítsa a munkásokat, felügyeljen rájuk, és munkája jellegét tekintve közeledik a munkások zöméhez. Ezek a folyamatok azt mutatják, hogy tarthatatlanok a mai burzsoá szociológusok és jobboldali szocialisták állításai a lakosság „deproletarizálódásáról”; ellenkezőleg, a proletariátus sorai gyarapodnak.

Az osztálytársadalomban az uralkodó eszmék az uralkodó osztály eszméi. Az elnyomott tömegek gyakran tulajdon érdekeik ellenére az uralkodó osztály politikai, jogi és erkölcsi nézeteit, világszemléletét teszik magukévá. Miért van ez így? Először is azért, mert az az osztály, amely az anyagi termelés eszközeivel rendelkezik, ezzel egyúttal a szellemi termelés eszközeivel is rendelkezik; másodszor azért, mert az elnyomott osztályokra egész helyzetük, életfeltételeik az uralkodó gazdasági viszonyokkal együtt rákényszerítik az uralkodó osztály eszméit, képzeteit és nézeteit is. A hatalmon levő osztályok egész bonyolult ideológiai apparátusa ezeknek az osztályoknak az ideológiáját védelmezi és terjeszti. De valamely osztály eszméi csak addig uralkodnak osztatlanul, amíg az illető osztály uralmának gazdasági alapjai viszonylag szilárdak, maradnak. Amikor az adott gazdasági viszonyok a termelőerők fejlődésének fékjévé válnak, amikor a régi társadalomban létrejönnek az új társadalom anyagi előfeltételei vagy elemei, akkor megjelennek az új eszmék, amelyeket a haladó társadalmi erők fegyverként forgatnak az új társadalomért vívott harcukban.

Az osztály pszichológiája (vagyis az osztálynak életfeltételei folytán ösztönösen keletkezett érzelmei, gondolatai és hangulata) azokban a társadalmi elméletekben fejeződik ki, amelyeket az osztály ideológusai alkotnak meg. A kispolgári pártok ideológusainak elméleti konstrukcióiban a kispolgárság ellentmondásos jellege, individualista pszichológiája, a burzsoázia és a proletariátus közötti ingadozása tükröződik.

Lenin több ízben felhívta a figyelmet a munkások és a kisárutermelők pszichológiája közti különbségekre, többször szólt a kispolgári pszichológiának a munkásokra tett hatásáról, és hangsúlyozta ennek nagy veszélyét. „A kisárutermelők — írta Lenin 1920-ban — a proletariátust minden oldalról a kispolgáriság levegőjével veszik körül, átitatják vele, demoralizálják vele a proletariátust, aminek következtében a proletariátus soraiban állandóan kiújul a kispolgári gerinctelenség, szétforgácsolódás, individualizmus, az átmenet a lelkesedésből a csüggedésbe.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!