(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

A harc súlypontja: Sztálingrád

Hogyan is zajlottak le a további események Sztálingrádnál?

A főhadiszállás, miután megkapta a jelentést arról, hogy az ellenséges csapatok áttörtek a Volgához, augusztus 24-én reggel direktívát intézett saját képviselőjéhez és a frontparancsnokhoz, amelyben követelte: szilárdan zárják le az áttörés folyosóját, kerítsék be és semmisítsék meg az áttört ellenséges csoportosítást. A Sztálingrádi Front parancsnoksága mindent megtett e parancs teljesítése érdekében. Augusztus 23-28 között a front balszárnycsapatai – a 63., a 21. hadsereg, valamint az 1. gárdahadsereg erői – észak felől több csapást mértek a Volgához kijutott ellenséges csoportosításra. Heroikus küzdelmet vívott a városban rekedt 62. hadsereg is, különösen a jobbszárnya, amelynek csapatai megakadályozták, hogy az ellenség Sztálingrád felé kimélyítse az áttörést.

A hadsereg harcosainak acélszilárdságát és tömeges hősiességét a feszültséggel teli napokban szemléletesen bizonyítja az egyik olyan kollektív hőstett, amely a 87. lövészhadosztály 1379. ezrede 33 harcosának nevéhez fűződik.

E csoport G. A. Sztrelkov alhadnagy és A. G. Jevtyifejev politikai szervező hat híradós katonájából, L. I. Kovaljov politikai szervező 15 felderítőjéből és a D. I. Pukazov törzsőrmester vezette 12 géppisztolyosból állt. A harcosok géppisztolyokkal, puskákkal, kézigránátokkal és gyújtópalackokkal voltak felfegyverkezve, s mindössze egy páncéltörő fegyverük volt húsz lőszerrel, amelyeket a harcmezőn szedtek fel. Ez a maroknyi hős augusztus 24-én Malije Rosszoski körzetében egy fontos szakaszt védett, s több órán át rendre visszaverte az ellenség dühödt rohamait, jóllehet annak majdnem zászlóaljnyi ereje és 70 harckocsija volt. A hitleristák csak a sötétség beálltával szüntették be a förgeteges, de sikertelen rohamokat. A harcmezőn ekkor már 27 felgyújtott ellenséges páncélos és mintegy 150 halott német tiszt és katona hevert.

Az áttört ellenségre mért ellencsapásokkal egy időben hatalmas erődítési munka folyt a városban. Augusztus 25-én a Sztálingrádi Front haditanácsa elrendelte a városban az ostromállapotot.

Azokban a napokban az Állami Honvédelmi Bizottság és a főhadiszállás tele volt gonddal és aggodalommal Sztálingrád sorsát illetően. Sztálingrád körzetébe irányítottak mindent, amit csak lehetett, kivéve a szervezés alatt álló hadászati tartalékokat, amelyeket a későbbi harcokra szántak. Sürgős intézkedéseket tettek a repülőgépek, a harckocsik, a fegyver, lőszer és egyéb hadianyag gyártásának fokozására, hogy idejében alkalmazhassák őket. A frontoknak nyújtandó gyakorlati segítség céljából Sztálingrád körzetébe vezényelték G. K. Zsukovot, akit augusztus 27-én neveztek ki a legfelsőbb főparancsnok helyettesévé.

A foganatosított intézkedések eredményeképp augusztus 28-án estére a Volgához áttört ellenség támadását megállították a Sztálingrádba északnyugat felől vezető utak mentén.

A városba dél felől vezető utakon a Délkeleti Front csapatai augusztus 29-ig sikeresen verték vissza az ellenség 4. páncéloshadseregének rohamait. E hadsereg csapatainak csak augusztus 29-én sikerült áttörniük Abganyerovótól északnyugatra a 64. hadsereg arcvonalát, s miután tovább támadtak észak felé, veszélyeztették a 64. és a 62. hadsereg hátát. Szeptember 2-án estére a frontparancsnok utasítására e két front csapatait visszavonták a belső védelmi övezetre. A védőövért szeptember 13-ig folytak a heves harcok. Mikor az ellenség elérte a belső védelmi övezetet, szembe kellett nézni azzal a veszéllyel, hogy betör Sztálingrádba. Gyors intézkedésekre volt szükség, hogy az ellenség erőinek egy részét elvonják a várostól, gyengítsék a 62. és 64. hadseregre nehezedő nyomását, időt nyerjenek a védelem megszervezésére magában a városban, és hogy előrevonják a tartalékokat a Volga mögül.

Ebben az aggasztó helyzetben a főhadiszállás úgy döntött, hogy Sztálingrád északi körzetéből haladéktalanul csapást mér az ellenségre. Szeptember elején a várostól északra levő körzetbe megérkezett a főhadiszállás tartalékából a 24. és a 66. hadsereg. Újból felöltötték az 1. gárdahadsereget. I. V. Sztálin a Zsukovnak küldött szeptember 3-i táviratában rámutatott: „Sztálingrád helyzete rosszabbodott. Az ellenség három versztnyire van a várostól. Sztálingrádot ma vagy holnap elfoglalhatják, ha az északi csoport nem nyújt azonnal segítséget. Követelje a Sztálingrádtól északra és északnyugatra álló csapatok parancsnokaitól, hogy azonnal mérjenek csapást az ellenségre, és siessenek a sztálingrádiak segítségére. Megengedhetetlen bármiféle késlekedés. A késedelem most egyenlő a bűncselekménnyel. Az összes repülőerőt vesse be Sztálingrád megsegítésére. Magában a városban kevés a repülő.”

A Sztálingrádi Front ezen utasításoknak megfelelően szeptemberben kétszer is támadást indított a 24., az 1. gárda- és a 66. hadsereg erőivel, hogy megsemmisítse a Volgához áttört ellenséget, felszámolja az általa kialakított folyosót, és Sztálingrád körzetében egyesüljön a 62. hadsereggel. Jóllehet a Sztálingrádi Front csapatainak nem sikerült maradéktalanul teljesíteniük e feladatokat, támadó tevékenységükkel arra kényszerítették a német hadvezetést, hogy a 6. hadsereg erőinek nagy részét északi irányba fordítsa. Ez gyengítette csapásmérő csoportosítását, és lehetővé tette a 62. hadseregnek, hogy feltartóztassa az ellenséget a belső védelmi övezetnél.

Messzemenően támogatták a szárazföldi csapatokat a katonai légierők. Szeptemberben kezdte meg tevékenységét a Sztálingrádi Front keretében létrehozott 16. légi hadsereg, Sz. I. Rugyenko tábornok parancsnoksága alatt. Egyre hevesebb csapásokat mértek az ellenségre a távolsági repülőerők; az ezekhez tartozó repülő-magasabbegységek egy része a Volgához közelebbi repülőterekre települt át.

Sztálingrád körzetében azonban a helyzet továbbra is fenyegető maradt. Bár az ellenség rákényszerült, hogy erőinek jelentős részét Sztálingrádtól északra irányítsa, még mindig számottevő erő- és eszközfölényben volt a 62. és 64. hadsereggel szemben. Szeptember 12-én este a várostól 2-10 kilométernyire húzódott az arcvonal. Sztálingrád védelmét ettől a naptól kezdve a szovjet hadvezetés V. I. Csujkov tábornok 62. hadseregére és a 64. hadsereg erőinek egy részére bízta (ez utóbbi hadsereg élén augusztus 4-től M. Sz. Sumilov tábornok állt).

Vaszilij Ivanovics Csujkov parasztcsaládból származott. 1918-ban kezdte szolgálatát a Vörös Hadseregben, s 1919-ben lett párttag. A polgárháború végén ezredparancsnok volt. A két háború között a szovjet fegyveres erőknél több törzskari és parancsnoki beosztást töltött be, többek közt hadseregparancsnok is volt.

1. I. Csujkov részt vett a szovjet-finn fegyveres konfliktusban is. Nem sokkal azelőtt, hogy a fasiszta Németország megtámadta Szovjetuniót, katonai-diplomáciai munkára küldték őt.

Sztálingrád védelmének napjaiban V. I. Csujkovot, a tapasztalt és erős akaratú tábornokot a 64. hadsereg, majd a Volga menti hős város védelmében kimagaslóan fontos szerepet játszó 62. hadsereg élére állították.

Szeptember 12-én a Wehrmacht főparancsnoksága ismét azt követelte a „B” hadseregcsoport parancsnokától, hogy a veszteségekkel nem törődve, a lehető leggyorsabban foglalja el Sztálingrádot. Hogy a Sztálingrádra mérendő csapáshoz felszabaduljon a 6. német hadsereg minden ereje, sietve a Donhoz vonták a 3. román hadsereget, és leváltották vele a 6. hadsereg ottani egységeit.

A Sztálingrád körzetében dúló elkeseredett harcok, a város védőinek hősies ellenállása újabb és újabb német hadosztályokat követelt a hitlerista hadvezetéstől. Kénytelen volt erőket ide átdobni a kaukázusi irányból is. A sztálingrádi irányban támadó „B” hadseregcsoport állománya már augusztus végén 70 hadosztály volt (júliusban csak 42-vel rendelkezett), szeptember végén pedig már több mint 80.

Ily módon a sztálingrádi irány 1942 nyarán a hadviselő felek harcának központjává vált. Itt ütköztek meg a Vörös Hadsereg és a német Wehrmacht főerői. Az ellenség óriási veszteségeket szenvedett, de nem akarta beismerni támadásának kudarcát. Nem sikerült megtörnie Sztálingrád védőinek szívósságát. A védőket az egész ország támogatta. Magában a városban, valamint attól északra és délre két hónapon át nem szüneteltek az elkeseredett harcok.

Sztálingrád ellen a német fasiszta csapatok szeptember 13-án reggel indították meg a rohamot. Szeptember 13-tól 26-ig a város központi részéért folytak a harcok; szeptember 27. és október 8. között a gyárnegyedért és Orlovka körzetében bontakoztak ki a küzdelmek; október 9. és november 18. között pedig a Sztálingrádi Traktorgyárért, a „Barikádok” és a „Vörös Október” gyárért csatáztak.

Ebben az időben a Sztálingrádi Front csapatai további csapásokat mértek az ellenségre Sztálingrádtól északra, a várostól délre harcoló Délkeleti Front erői pedig több fontos terepszakaszt vettek birtokukba a tavak vidékén. Különösen nagy jelentősége volt a szovjet csapatok Sztálingrádtól északra folytatott tevékenységének.

A Sztálingrádi Frontnak a 16. repülőhadsereg és a távolsági repülőerők magasabbegységei által támogatott 24. hadserege, 1. gárdahadserege és 66. hadserege szívósan rohamozta az ellenséget, s ezzel felmérhetetlen segítséget nyújtott a Délkeleti Front Sztálingrádot védő 62. és 64. hadseregének. A sztálingrádi csata sok résztvevője jogosan mondja: ha nélkülözni kellett volna a Sztálingrádi Front csapatainak kemény ellencsapásait és a rendszeres légitámadásokat, akkor meglehet, hogy Sztálingrád még súlyosabb helyzetbe került volna.

Az egész világ figyelemmel kísérte a sztálingrádiak hősies harcát. Sztálingrád védelme során a szovjet harcosok sziklaszilárdnak és vasakaratúnak bizonyultak, s példát mutattak a katonai felkészültségből és az addig szinte elképzelhetetlen mértékű tömeges hősiességből.

„Inkább meghalunk, de Sztálingrádot nem adjuk” – ez volt a védők jelszava. A várost védő csapatok rendkívüli erkölcsi ereje, a haza iránti határtalan odaadása tükröződött abban a levélben, amelyet I. V. Sztálinnak, az Állami Honvédelmi Bizottság elnökének küldtek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 25. évfordulóját megelőző napon: „Sztálingrád alatt harcolva tudatában vagyunk annak, hogy nemcsak Sztálingrád városát védelmezzük. Sztálingrádnál hazánkat védjük; oltalmazzuk mindazt, ami drága nekünk, ami nélkül nem élhetünk … A lövészárkokból küldjük ezt a levelet, s esküszünk Önnek, hogy utolsó csepp vérünkig, utolsó leheletünkig, szívünk utolsó dobbanásáig védjük Sztálingrádot, s nem engedjük az ellenséget a Volgához.”

Ma jogos nemzeti büszkeséggel gondolunk vissza a volgai erődöt védő sok magasabbegység és egység katonai hőstettére. Közöttük is elsősorban A. I. Rogyimcev tábornok és V. G. Zsolugyev tábornok 14. és 37. gárda lövészhadosztályának, a 95. (parancsnok V. I. Gorisnyij ezredes), a 112. (parancsnok I. J. Jermolkin ezredes), a 138. (parancsnok I. I. Ljudnyikov ezredes) és a 308. (parancsnok L. N. Gurtyev ezredes) lövészhadosztálynak, a 84. harckocsidandárnak (parancsnok D. N. Belij ezredes), valamint Sz. F. Gorohov ezredes és mások csoportjának hőstetteire.

Több mint 100 000 tengerészgyalogos küzdött Sztálingrád falainál. Bátorságukat kitűnően szemlélteti M. A. Panyikaha komszomolista halhatatlan hőstette, aki gyújtópalackkal vetette rá magát egy ellenséges páncélosra. Világszerte ismertté vált a Pavlov-ház (J. F. Pavlov őrmesterről elnevezve) és a Zabolotnij-ház (N. J. Zabolotnij hadnagyról elnevezve) védőinek a neve, akiknek a hőstette a férfias helytállás és tömeges hősiesség szimbólumává vált a szovjet harcosok számára.

Az egész világ fellelkesült a sztálingrádi védők helytállásán. Figyelemre méltó F. D. Roosevelt Sztálinhoz írt levele, amelyben megjegyezte: „Az Egyesült Államok jól tudja, hogy a harc fő terhét a Szovjetunió viseli, a legnagyobb veszteségeket 1942 folyamán Önök szenvedték, s megmondhatom, hogy óriási lelkesedéssel figyeljük az Önök országának nagyszerű ellenállását.” Ezt a levelet az amerikai elnök a sztálingrádi ütközet válságos napjaiban küldte, néhány nappal azelőtt, hogy a hitlerista csapatok kijutottak a Volgához.⁸ – Sztálin üzenetváltása az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányfőivel 1941-1945. II. köt. Kossuth Könyvkiadó 1958. 31. old.*

A sztálingrádi védők hősies harcának méltó elismeréséről tanúskodott az a rengeteg üdvözlet, amely külföldről érkezett a Nagy Október 25. évfordulójára. Kitűnt belőlük, hogy az antifasiszta koalíció többi országának népei számára milyen nagy jelentőségű a szovjet emberek harca, és kifejeződött bennük a fasizmus feletti végső győzelemben való növekvő bizonyosság. Nagy-Britannia Kommunista Pártja „Labour Monthly” című folyóiratának a szerkesztője, Palme Dutt írta, az angol kommunisták gondolatait kifejezve: „Az elmúlt 25 évben még soha nem játszott oly nagy szerepet a világban Szovjet-Oroszország, mint napjainkban, amikor a Szovjetunió az élosztaga annak a harcnak, amelyet a népek vívnak az emberiségnek a fasiszta barbárságtól való megszabadításáért.”

1942. november közepére befejeződött a sztálingrádi védelmi hadművelet harmadik, utolsó szakasza. A hős város tartotta magát, az ellenség nem érte el célját. Támadási lehetőségei kimerültek a Sztálingrádba vezető utak mentén és magában a városban vívott véres ütközetekben. 1942 júliusa és novembere között a fasiszta csapatok sztálingrádi veszteségei roppant nagyok voltak: 700 000 elesett és sebesült, katona és tiszt, több mint ezer harckocsi, több mint 2000 löveg és aknavető és 1400 repülőgép.

A szovjet hadsereg meghiúsította az ellenségnek azt a tervét, hogy elfoglalja Sztálingrádot, majd arra kényszerítette, hogy beszüntesse a városnál az aktív tevékenységet és védelembe menjen át. Megteremtették a feltételeket ahhoz, hogy a szovjet csapatok ellentámadásba lendüljenek. Így végződött a történelemben páratlan hősi küzdelem, a sztálingrádi hősköltemény első fele. A sztálingrádiak hőstetteinek emlékére a szovjet kormány megalapította a Sztálingrád Védelméért érdemérmet.

Az emberiség figyelmét hónapok óta lekötő sztálingrádi csata tüzében elhamvadtak a hitleri Németország második keleti hadjáratának kalandor tervei. A Szovjetunió nemcsak hogy kiállta a fasiszta tömb egyesített erőinek nyomását és a véres sztálingrádi ütközetben legyengítette a válogatott Wehrmacht-csapatokat, hanem döntő ellentámadást indított, s meg is nyerte ezt az ütközetet.

„A sztálingrádi győzelem nem egyszerűen egy győzelem, hanem történelmi hőstett volt. Bármiféle győzelmet csakis akkor értékelhetünk reálisan, ha teljes képet tudunk alkotni magunknak arról, milyen nehézségek közepette, milyen helyzetben született meg” – mondotta L. I. Brezsnyev a volgográdi emlékmű felavatásakor.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!