(idézet: És a varsói gettó felkelt)

7

VII. Fejezet

„Haljunk meg becsülettel”

1943. április 27. A gettóharcokról szóló híresztelésekből olyan kép bontakozik ki, amelyben nehéz ugyan a valóságot megkülönböztetni a legendától, de az mindenesetre világos belőle, hogy a harc tovább tart, és még a legantiszemitább csoportok között is elismerést vált ki. Hihetetlen túlzások vannak persze ezekben a hírekben. A harcoló zsidókat 7000-re teszik, a harcokban részt vevő valamiféle lengyel csoport létszámát – ilyen csoport talán tényleg létezik – a fantáziákban másfél ezerre becsülik. Sőt mi több, azt is mondják, a gettóban folyó harcokat a németek elleni küzdelemre való felkészülés terepének tekintik az oda »gyakorlatra« küldött… [olvashatatlan szó] csoportok.

… A tüzek április 25-26-án öltötték a legnagyobb méreteket. Most mintha csökkennének.

Német katonai tényezők szerint állítólag elképzelhető, hogy az ellenállás a gettóban hat hétig is eltart majd. Olyan remények is ébredtek, hogy akkorra majd kirobban a felkelés a másik oldalon is: mindez fantáziának tűnik, mint ahogy a fantázia szüleményének tűnnek a zsidó parancsnokság bulletinjének hadparancs stílusú jelentései is.

Kevésbé tűnik fantáziának, hogy vasárnap röplapokat szórtak szét a harcolók, amelyben arról értesítettek mindenkit, hogy »mindannyiunk szabadságáért« a lengyel zászló alatt harcolnak.

1943. április 29. A hivatalos sajtó agyonhallgatja a gettóban zajló harcokat, bár mondják, hogy a németek egyik lapjukban olyan formában közölték a híreket, hogy a lengyelek támadták meg a gettót, és a németeknek kellett megvédeniük a zsidókat.

… A gettóban folyó harcok közel állnak hozzánk és lelkesítenek bennünket. Az utóbbi éjszaka állítólag újra erős lövöldözéseket lehetett hallani erről a »frontról«. A puskalövések és a fegyverropogás újra megerősödött, és napközben újra sűrű füst takarta el az eget a gettó felett. A gettó környékén élőket nemcsak a tűz riasztja, de egyenesen dantei jelenetekről mesélnek, amelyeknek szemtanúi voltak. Férfiak lángok közé, a füsttengerbe lökik feleségüket, gyermekeiket, hogy ne tegyék ki őket a kínzásnak és a németeknél rájuk váró mindennél szörnyűbb halálnak.

Arról is beszélnek, hogy hasonló jelenetek zajlanak máshol is, Lengyelország más pontjain, ahol ellenállnak, keleten Bialystokban, Grodnóban, nyugaton Lodzban, de állítólag nemcsak Lengyelországban, hanem Párizsban, Ausztriában is stb. A hír azonban nem látszik nagyon hihetőnek.

1943. április 30 … A harc mindenütt elismerést vált ki. A küzdelem, úgy tűnik, már a vége felé tart. A tűz még mindig tombol, de a fegyveres ellenállás a túlerő, a kimerültség következtében gyengül. Az egységes védelem már az ünnepek előtt megszűnt, a gettó szétesett külön védekező és áttörni készülő csoportokra. Ma a Muranowski tér területén küzdőknek sikerült kitörniük a gettóból a föld alatti alagúton keresztül. Ilyen alagút sok van.
1944. május 2. A gettó védelme utolsó stádiumában lehet. De még tart a harc. Tegnap újabb tüzek lángoltak fel, időnként erős lövöldözés hallatszott …

Előfordul, hogy zsidó csoportokat szállítanak el. A gettó környékén lakók nemegyszer nézik végig, hogyan ugranak ki a zsidók az ablakokból a németek által körülvett házakból, vagy hogyan dobálják ki a magasból halálra ítélt gyermekeiket.”⁴⁴

Landau jegyzetei természetesen nem pontosak. A felkelés még jó pár hétig eltartott. Abban sem volt igaza, amit 30-án írt, hogy az egységes vezetés szétesett. Többé-kevésbé május 10-ig sikerült koordinálni a felkelők akcióit. A felkelőket május 8-án érte a legérzékenyebb veszteség. Súlyos német támadás következtében ekkor pusztult el a ZOB vezérkara. Ettől kezdve a gettófelkelés tényleg utolsó, záró szakaszába lépett, és lassan felmorzsolódott.

Május elsején azonban a varsói gettóban még teljes erővel folyt a küzdelem. A ZOB a lengyel ellenállással egyetértésben három helyen – a Leszno-Nowolipie-Smocza utcai körzetben, a ZOB-parancsnokság Mila utca 18-ban levő központjában és a Franciszkanska utcában – tervezett jelentősebb akciókat. Bemard Borg a következőképpen írja le ezt a napot: „Eljött május elseje. Reggel 8 óra. A rádiót Moszkvára állítottuk. Halljuk a nagy Sztálin május elsejei hadparancsát. Hallunk a német hadsereg hatalmas vereségéről, összeroppanásáról Sztálingrád alatt, a több mint 300 000 fogolyról, a városok százainak, falvak ezreinek felszabadulásáról a hitlerista megszállás alól. Világos, hogy Sztálingrád a hitleri hatalom végének kezdetét jelenti.

10 órára hirdettük meg május elsejei ünnepi gyűlésünket. Mindnyájunknak vörös jelvény van a hajtókáján. Még 17-en voltunk, 12 férfi és 5 nő.

»Harcos elvtársak!« – kezdi beszédét Szachne (Fajngold) elvtárs. Az egész bunker halálos csendben hallgatja. Nagy, mélyen ülő szemei mérhetetlen fájdalmat tükröznek, de nincs megtörve, nem rezignált. Különleges nyugalommal beszél május elseje jelentőségéről, számol be helyzetünkről, és a következőket mondja: »Harcunknak kétségtelenül nagy lesz a történelmi jelentősége nemcsak a zsidó nép számára, de a hitlerizmus ellen harcoló egész európai ellenállási mozgalom számára is.« A föld alatti helyiségben lévő melegben a gyertyák megolvadtak, a reszkető paraffincseppek olyanok, mint könnyek a zsidó gyerekek szemében. Úgy érezzük, minden összeesküdött ellenünk, még a gyertyák is sietnek, hogy megfosszanak bennünket a fénytől. De a szívünkben más fények égtek … A felfegyverzett harcosok ajkán csendben, de keményen felhangzott: »Ez a harc lesz a végső« … Kettőnket kivéve tényleg ezek a harcok voltak az utolsók a csoport tagjai számára.”⁴⁵

„Ez a harc lesz a végső” – csendült fel a Mila utcai bunkerban is, s utána, hogy harccal ünnepeljenek, átmenetileg szakítottak az éjszakai harc módszerével, megleptek egy csoport német katonát, akik közül hárman holtan maradtak a kövezeten. A harcosok veszteségek nélkül vonultak vissza.

A legdrámaibban a Franciszkanska utca 30. szám alatti bunker ünnepelte május elsejét. Az itt tartózkodók – a kefeüzemből és a Nalewki utcai harcokból visszavonult harcosok csoportjai és több más lakos – három kemény napon keresztül állták az ellenség támadásait. Jurek Krynszpan, Jurek Blones, Mark Edelman, Henoch Gutman és Hersz Berlinski csoportja komoly veszteségeket okozott az ellenségnek. A harc május 3-án fejeződött be. A németek nem tudták bevenni a bunkert, és gázzal próbálkoztak. A harcosok, látva, hogy nem tudják visszaverni az ellenség nyomását, elbarikádozták magukat törmelékkel, és megpróbáltak minél kisebb veszteséggel visszavonulni. Közelharc bontakozott ki. A nők is hősiesen harcoltak. Stroop május 3-i jelentésében erről külön is megemlékezett. „Mivel egy sor esetben bebizonyosodott, hogy a zsidó nők a fehérneműjükben rejtették el a pisztolyt, a mai naptól kezdve minden zsidót és banditát fel kell szólítani, hogy teljesen vetkőzzenek le az ellenőrzésnél.”

„A harci csoportokhoz tartozó nők ugyanúgy fel voltak fegyverezve, mint a férfiak … – írta május 16-i jelentésében is. – Nem volt ritka eset, hogy a nők egyszerre mind a két kezükkel lőttek pisztolyokkal. Az is előfordult, hogy az utolsó pillanatban pisztolyt vagy kézigránátot rejtettek fehérneműjükbe, hogy azután felhasználják azokat az SS-ek, a csendőrség és a Wehrmacht katonái ellen.”⁴⁶

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!