Verekedtek, asztalt borítottak, üvegeket törtek a támadók Pócs János lányának kertipartiján
Megtámadták Pócs János lányát és 15 fős társaságát a fideszes országgyűlési képviselő jászapáti házának udvarán. A Pócs által közzétett videóból kiderül, hogy az elkövetők hárman voltak, verekedtek, asztalt borítottak, üvegeket törtek szét. Arc-, mellkas- és koponyazúzódást is okoztak.
A képviselő az esetről szóló posztjának második felében romaként azonosítja az elkövetőket, a következő módon: „Továbbra is fenntartom, hogy a romák többsége tisztességes, dolgos ember, akiket nem lehet a csoportosan elkövetett garázdaság ügyében indított eljárás elkövetőivel (F. János, F. Anita, ifj. Sz. Zsolt) egy lapon kezelni, azonban a törvényszegőkkel szemben továbbra sem hátrálok meg!”

Megkérdeztük Pócstól, mi a jelentősége ebben az esetben a származásuknak, miért tartotta ezt fontosnak leírni. Kíváncsiak voltunk arra is, nem tart-e attól, hogy ha különbséget is tesz a konkrét elkövetők és általában a cigányság között, a származás emlegetésével éppen ő táplálja majd az előítéleteket.
Emailben azt írta, az elkövetők a helyszínen és a rendőrségen is azt állították, hogy a cigányságuk miatt nem engedték be őket a rendezvényre, ami eleve zártkörű volt. Pócs szerint az ünneplők ennek ellenére „tisztelettel vendégül látták őket egy pohár italra”, csak ezután kérték őket, hogy távozzanak.
Pócs szerint a támadók utólag a Facebookon is azt terjesztették, hogy „az atrocitás alapja roma származásuk volt”, ettől akart elhatárolódni. „Ahogy írtam, a romák többsége tisztességes, jogkövető, dolgos ember, akik felé részünkről eddig sem volt, és ezután sem lesz semmilyen diszkrimináció.”
Jászapátin újabban a szélsőjobboldali Mi Hazánk kampányol „cigánybűnözéssel”, csendőrséget követelve. A Betyársereggel és a Magyar Önvédelmi Mozgalom nevű szervezettel együtt július 25-én felvonulást is akartak tartani, de a rendőrség végül csak statikus tüntetést engedélyezett.

Pócs azt írta, a Mi Hazánk tüntetésének „elítélhető módon az volt az üzenete, hogy a cigánybűnözés azt jelenti, hogy minden roma származású ember bűnös. Bejegyzésem egyik mondanivalója az, hogy ez nem igaz! Akkor sem gondolom így, ha saját családi portámon történt az incidens és a lányom volt az egyik áldozat”.
A képviselő szerint nincs összefüggés a mihazánkos kampány és a támadás között. „Ahogyan a Mi Hazánk tüntetésekor, úgy ezután is kiállok amellett, hogy politikai, vallási hovatartozástól függetlenül mindenkit megvédek, ha méltatlan támadás éri!” (444)
„…Pócs János azt is elmondta: az eset szerinte összefüggésben állhat azzal, hogy két hónappal ezelőtt megvédett a lincseléstől egy családapát, akit az új szomszédja félholtra vert. Hozzátette:
„Az a férfi letartóztatásba került, de a rendőrök előtt megígérte, hogy én leszek a következő.”
A képviselő végezetül arról beszélt, hogy a történtek ellenére sem fél, de fontosnak tartja, hogy a garázdákkal szemben megfelelően lépjenek fel a hatóságok:
„Azért posztoltam ki a videót, hogy cáfoljam a helyi álhíreket, miszerint a lányom vendégei verték meg a támadóikat. És lássa mindenki, ha egy ilyen eset után a tettesek szabadlábon védekezhetnek, annak rossz az üzenete.” – áll az index.hu mai hírében.
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…ha egy ilyen eset után a tettesek szabadlábon védekezhetnek, annak rossz az üzenete.” – állapítja meg a RENDSZERVÁLTÁS UTÁNI DŐSZAK 32. ÉVÉBEN, MAJD 12 ÉVI FOLYAMATOS DÖBRÖGI ORSZÁGLÁS UTÁN A DÖBRÖGISTA PÓCS JÁNOS!
Persze azt is mondhatta volna, hogy VISSZANYALT A FAGYI!

Viszont egy hites döbrögista ILYET NEM MOND! (Nem mondhat!)

Ennyi. Az állam nem képes szavatolni a polgárok biztonságát. 2015-ben is láthattuk és tapasztalhattuk, ahogy migránsok tízezrei ellenőrizetlenül bolyongtak keresztül kasul az országon.
Már elnézést! Ez az állam mi a frászt tud (akar!) biztosítani a polgárok érdekében?
Oltást!
Fides kozpénztolvajoknak magyarázza el Petofi Sándor,hogy miért tortént.
https://www.youtube.com/watch?v=igBb-ULd9ao
Pocs geci éltél már havi 52 ezer Ft kozmunka bérbol?
Nem te 2 milliobol élsz havonta.
Ott buliztok az éhezok tovében?
Akkor most fizes biztonsági cégeknek,hogy megvédjenek téged és a tolvaj családod.
Megjosoltuk,hogy ez fog torténi.
De ettol csak durvább lesz a helyzet.
Havi 2 millioért bevédunk.
„Ahogy írtam, a romák többsége tisztességes, jogkövető, dolgos ember, akik felé részünkről eddig sem volt, és ezután sem lesz semmilyen diszkrimináció.”
Hányszor mondjam gyerekek?
A DROG ROSSZ!!!
Ne drogozzatok!
Legyetek jók!
😀 😀
A cigányok sem rosszabbak a magyaroknál, csak a rohadt drog szétcseszi az agyukat. Amikor így be vannak pörögve, akkor az a drog miatt van. Inkább igyanak, mert akkor táncolnak meg énekelnek.
Szerinted a drog kártel kiknek a kezében van?
Leirjuk ide a drog dilerek nevét.
Irj a egy város nevet,és mi leirjuk kik árulják a drogot és mennyért.
Szerinted ezt a helyi rendorok nem tudják?
Pontosan tudják,kik menyért mit árulnak.
Csak az a parancs,hogy maradjanak passivak.
Tudod miért maradjanak Passivak?
2 okbol.
1 a csorok megdoglenek a drogtol.
2 pénz bevétel.
A kazár és a jezsuiták már csak ilyenek.
„A cigányok sem rosszabbak a magyaroknál”
Láttál egyáltalán cigányt?
Láttad hogy néz ki egy putrisor?