A „Bagratyion”-hadművelet Belorussziában – 2
(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)
Lassabban bontakozott ki a támadás Rogacsovtól északra, ahol a P. L. Romanyenko tábornok vezette 48. hadsereg és az A. V. Gorbatov tábornok vezette 3. hadsereg csapatai mértek csapást. A dnyeperi hídfő nem volt nagy, a terep viszont mocsaras volt. V. Sz. Baharov tábornok ütközetbe vetett 9. harckocsihadtestének nem volt szabad manőverezési lehetősége. Ezt kihasználva az ellenség elkeseredetten védekezett; ámde itt sem bírta ki a szovjet csapatok nyomását, áttörték a védelmét. Június 26-án a harckocsizók keletről kijutottak Bobrujszkhoz. A következő napon a front csapatai északnyugatról és délnyugatról mért csapásaikkal Bobrujszk körzetében gyűrűbe zárták az ellenség 9. hadseregének több mint hat hadosztályát, két részre tagolva őket.
A német fasiszta csapatok megkíséreltek kitörni a bekerítésből. Ez azonban nem sikerült nekik. Az ellenségnek a kitöréshez összpontosított harckocsijaira és gyalogságára a szovjet repülőerők tömeges csapásokat mértek. 526 bombázó repülőgép másfél órán át bombázta az ellenség összetömörült csapatait és technikai eszközeit, s nagy veszteségeket okozott nekik. A fasiszta katonákat, akik megpróbáltak átjutni a Berezinán, a tüzérség, a harckocsik és a gyalogság tüze semmisítette meg, V. V. Grigorjev, első osztályú kapitány vezette Dnyeperi Katonai Flottilla hajótüzérségének segítségével. Június 29-én a szovjet csapatok felszabadították Bobrujszkot. Az ellenség bekerített csoportosítását felszámolták. Egy kisebb csoport tört csak ki a városból, de csakhamar útjukat állták a szovjet csapatok és a partizánok. Bobrujszk elfoglalásával a 4. német fasiszta hadsereget délről mélyen átkarolták.
Mogiljov felé a 2. Belorusz Front csapatai támadtak. A főcsapást itt I. T. Grisin tábornok 49. hadserege mérte. A hadsereg magasabbegységei, áttörve az ellenség védelmét, kijutottak a Dnyeperhez, átkeltek rajta, és megkezdték az ellenség üldözését. A támadásba bekapcsolódott V. D. Krjucsenkin tábornok 33. hadserege és I. V. Bolgyin tábornok 50. hadserege. A levegőből K. A. Versinyin tábornok 4. légi hadseregének repülői mértek csapásokat. A visszavonuló ellenséget szorongatva, a front csapatai június 28-án felszabadították Mogiljovot, másnap pedig elérték a Prut és a Dnyeper folyamközét.
A szovjet hadsereg tehát Vityebszk és Bobrujszk térségében szétzúzta az ellenség szárnycsoportosításait, s eközben 100-150 kilométert nyomult előre nyugat felé, északról és délről mélyen átkarolva a „Közép” hadseregcsoport főerőit.
A német fasiszta hadvezetés kétségbeesett erőfeszítéseket tett, hogy megállítsa a szovjet csapatok támadását. Június 28-án a „Közép” hadseregcsoport parancsnoki tisztségéből leváltott Busch tábornagy helyére Model tábornagy lépett. Elmozdították a 3. páncéloshadsereg és a 9. hadsereg parancsnokát is. A csoport új parancsnoksága hozzálátott, hogy az „Észak-Ukrajna” hadseregcsoportból, valamint más arcvonalszakaszokról Belorussziába csoportosítsa át a páncéloshadosztályokat. Meggyorsította a 4. hadsereg visszavonulását is nyugatra. De már semmi sem háríthatta el a katasztrófát. A 3. és az 1. Belorusz Front harckocsizói lendületesen üldözték az ellenséget, átkarolták csoportosításának szárnyait, és július 3-án reggel északkelet, illetve dél felől behatoltak Minszkbe. A nap végére Belorusszia fővárosát teljesen megtisztították a német fasiszta területhódítóktól. Minszktől keletre több mint 100 000 főnyi hitlerista erő rekedt egy roppant nagy katlanban, s nem is sikerült kitörnie belőle. Július 12-re a bekerített ellenséges csapatok felszámolása befejeződött. Itt, miként korábban is, nagy szerepet játszottak a dicső szovjet repülőerők és a partizánok. A Minszktől keletre levő csoportosítás felszámolásával lényegében befejeződött a „Közép” hadseregcsoport megsemmisítése.
Minszk felszabadítása az egész szovjet nép nagy ünnepe lett. A város lakói lelkesen fogadták felszabadítóikat, a szovjet hadsereg katonáit. Csakhamar átköltözött a városba Belorusszia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a kormány. A fővárosban helyreállt a normális élet.
Július 16-án folyt le Minszkben a partizánok díszszemléje. Azoknak a hősöknek a szemléje volt ez, akik helytálltak a megszállókkal vívott egyenlőtlen harcban. Másnap pedig a moszkvaiak másmilyen felvonulás szemtanúi voltak. Hatvanezer hitlerista katona és tiszt, élükön 19 tábornokkal vonult végig Moszkva utcáin. Órákon át haladtak a szürkészöld oszlopok a városon keresztül. A moszkvaiak gyűlölettel és megvetéssel nézték a hadifogoly fasisztákat. 1941-ben Moszkváig törtek előre, most annak utcáin nem győztesként, hanem legyőzöttként lépdeltek.
A támadás egyre nagyobb méreteket öltve folytatódott. Újabb erők kapcsolódtak be. Kihasználva a Belorussziában elért sikereket, július 10-én megkezdték harctevékenységüket a 2. Balti Front, július 17-én a 3. Balti Front, július 13-án az 1. Ukrán Front, július 24-én pedig a Leningrádi Front csapatai. A hónap közepétől a szovjet hadsereg a Finn-öböltől a Kárpátokig terjedő arcvonalon folytatta harctevékenységét, erős nyomást fejtve ki az ellenségre Leningrádtól északra, Karéliában is. Ez viszont kedvező hatással volt a szovjet csapatok belorussziai előnyomulására.
Leküzdve az ellenség szívós ellenállását, az 1. Balti Front csapatai július 4-én felszabadították Polockot, és Siauliai felé törtek előre. Ütközetbe vetették a főhadiszállás tartalékából J. G. Krejzer tábornok 51. és P. G. Csancsibadze tábornok 2. gárdahadseregét. Július 27-én a front csapatai felszabadították Siauliait, július 31-én pedig Jelgavát. Ugyanazon a napon V. T. Obuhov tábornok 3. gépesített hadtestének egységei Rigától nyugatra kiértek a Rigai-öbölhöz, és átvágták az „Észak” hadseregcsoportot Kelet-Poroszországgal összekötő közlekedési utakat. Ezt a sikert azonban nem tudták idejében megszilárdítani. Az ellenfélnek erős ellencsapással sikerült visszaszorítania az öböltől a szovjet csapatokat. Az ellenséges ellencsapás elhárításáért vívott harcokban V. A. Karvjalisz tábornok 16. litván lövészhadosztályának katonái hőstetteikkel újabb lapot írtak tele a háború történetében. E napokban az egész világ megismerte a litván nép dicső leányának, Danuta Sztanelenának a nevét. Géppuskatűzzel segített visszaverni tizenhárom ellenséges rohamot. Hőstettéért a Dicsőség-érdemrend 1. fokozatával tüntették ki, és elnyerte ennek az érdemrendnek mindhárom fokozatát.
A 3. Belorusz Front csapatai, előretörve nyugat felé, július 8-án bekerítették Vilnius 15 000 fős helyőrségét. Az ellenség a bekerített helyőrség megsegítésére légideszantot dobott le, és kívülről mért páncélos csapással megkísérelte felmenteni, öt napon át folytak a súlyos harcok. Július 13-án a szovjet csapatok felszabadították a Litván Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosát a fasiszta hódítóktól. Nagy segítséget nyújtottak ebben a litván partizánok. Ezután a hadseregek kijutottak a Nyemanhoz, átkeltek a folyón, és augusztus 1-én felszabadították Kaunast. A nyemani harcokban a szovjet repülőkkel együtt harcolt a „Normandia” nevű francia repülőezred is, s elnyerte a „Nyemani” nevet. Albert Marcelle és de la Poype Roland repülőket a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki. A front csapatai tovább szorongatták az ellenséget, s augusztus végére kelet felől elérték Kelet-Poroszország határait. Ekkorra a 2. Belorusz Front magasabbegységei visszavetették az ellenséget a Narew mögé, és délkelet felől átkarolták Kelet-Poroszországot.
Nagy sikert értek el az 1. Belorusz Front csapatai. Szakadatlanul üldözve az ellenséget, a front jobbszárny-hadseregei július közepére kijutottak Breszt északkeleti térségébe. Ily módon a balszárny-csapatok július 18-án megkezdték a lublini—breszti hadműveletet. A főcsapást itt N. I. Guszev tábornok 47. gárdahadserege, V. I. Csujkov tábornok 8. gárdahadserege és V. J. Kolpakcsi tábornok 69. hadserege mérte. Az ő sikerüket Sz. I. Bogdanov tábornok (majd július 23-ától A. I. Radzievszkij tábornok) 2. harckocsihadserege, egy harckocsi- és két lovashadtest fejlesztette tovább. A második lépcsőben a Z. Berling tábornok parancsnoksága alatt álló 1. lengyel hadsereg helyezkedett el. Északra P. A. Belov tábornok 61. és V. Sz. Popov tábornok 70. hadserege támadott. A légi támogatást F. P. Polinyin tábornok 6. légi hadserege nyújtotta.
A csapásmérő csoportosítás csapatai Koveltől nyugatra áttörték az ellenség védelmét és július 20-án széles arcvonalon elérték a Nyugati-Bugot, s három helyen átkeltek rajta. A szovjet csapatok Lengyelország területére léptek. Július 22-én felszabadították Chelm lengyel várost, másnap pedig Lublint. Lengyelország dolgozói örömmel és lelkesedéssel fogadták a felszabadító szovjet hadsereget. Amivel csak tudták, segítették. A felszabadított városokban és falvakban ünnepi gyűléseket tartottak. Július 22-én a Nemzeti Felszabadítási Bizottság, melynek élén a Lengyel Munkáspárt állt, a „Lengyel néphez” címmel kiáltványt tett közzé, s ebben felhívta a lengyel dolgozókat, hogy együtt harcoljanak a szovjet hadsereggel Lengyelország szabadságáért és függetlenségéért.
A szovjet csapatok folytatták a lengyel területek felszabadítását, s a Visztula irányában nyomultak előre. Július 25-én a 2. harckocsihadsereg Dublin térségében elérte a Visztulát. Két nap múlva megérkezett ide az 1. lengyel hadsereg is, a harckocsizók pedig a folyó keleti partja mentén északra, Varsó felé nyomultak előre. Július végén már Varsó Praga nevű külvárosának közelében harcoltak. Július 27-én a front csapatai Breszt térségében bekerítették az ellenség egyik csoportosítását, és a következő napon felszabadították a várost. Ugyanakkor a 8. gárdahadsereg és a 69. hadsereg magasabbegységei átkeltek a Visztulán, s Magnuszew és Pulawy térségében hídfőt vettek birtokba a folyó bal partján. Az ellenség harckocsihadosztályok ellencsapásaival megpróbálta a folyóba szorítani a szovjet csapatokat, de sikertelenül. A hídfőállásokat nemcsak megtartották, hanem ki is szélesítették.
Amint a szovjet hadsereg elérte a Visztulát, a lengyel reakciósok, saját önző céljaikat követve, a szovjet parancsnoksággal való megegyezés nélkül, felkelést robbantottak ki Varsóban. A felkelés elfojtása és Varsó megtartása végett a hitlerista hadvezetés nagy katonai erőket dobott ebbe a körzetbe. Sztálin e kérdéssel kapcsolatban egyik üzenetében azt írta W. Churchillnek, hogy közelebbről megismerkedve a varsói üggyel, meggyőződött róla, hogy a varsói akció szörnyű, oktalan kaland volt, amely a lakosságnak nagy véráldozatba került; ez nem következett volna be, ha a varsói akció megkezdése előtt tájékoztatták volna a szovjet parancsnokságot, és ha a lengyelek tartották volna vele a kapcsolatot. Churchillhez és Roosevelthez intézett egy másik üzenetében rámutatott arra, hogy előbb-utóbb mindenki megtudja az igazságot a varsói kalandról, amelyet a hatalom megragadása céljából kezdeményezett egy maroknyi bűnös csoport. Ezek az emberek, visszaélve a varsóiak hiszékenységével, a csaknem fegyvertelen emberek tömegét dobták a német ágyúk, harckocsik és repülők elé … A szovjet csapatok, amelyek az utóbbi időkben a németek újabb jelentős ellenlökési kísérleteivel találták magukat szemben, minden lehetőt megtettek, hogy megtörjék a hitleristák ellenlökéseit, és Varsó alatt új, nagy kiterjedésű támadásba menjenek át. Sztálin biztosította őket arról, hogy a szovjet hadsereg nem sajnálja az erőfeszítést, hogy szétzúzza a németeket Varsó alatt és a lengyelek számára felszabadítsa a fővárost.
A szovjet hadsereg erejéhez képest segítette a felkelőket: a repülőgépek fegyvereket és lőszereket dobtak le, s a csapatok igyekeztek előretörni a város felé. Súlyos harcok eredményeképpen szeptember 14-én a szovjet csapatok az 1. lengyel hadsereg magasabbegységeivel együtt felszabadították Varsó külvárosát, Pragát. A harc elkeseredett jelleget öltött. Augusztus folyamán és szeptember első felében az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front halottakban és sebesültekben 289 000 katonát és tisztet vesztett. A korábbi harcokban legyöngülve nem bírtak Varsó felé előretörni a Visztula bal partján. A varsóiak 63 napos védelmi harca után a hitleristák kegyetlenül elfojtották a felkelést.
A szovjet csapatok Varsótól északra szeptemberben átkeltek a Narew-folyón, és két hídfőállást vettek birtokba Ruzsani és Serock körzetében. Óriási erőfeszítések árán – hadosztályokat dobva át Nyugat-Európából, és más szakaszokon meggyengítve a szovjet-német arcvonalat – az ellenségnek sikerült Kelet-Poroszország határainál és a Narew és Visztula vonalon helyreállítania a hadászati arcvonalat.
Az 1944. augusztus 29-én véget ért belorussziai hadművelet a második világháború egyik legnagyobb hadművelete volt. Roppant nagy térségre terjedt ki, mintegy 1000 kilométeres arcvonalon és 600 kilométer mélységben folyt. Mindkét részről több mint 4 millió ember, 62 000 löveg és aknavető, több mint 8000 harckocsi és rohamlöveg és 9000-nél több repülőgép vett részt benne. A szovjet csapatok felszabadították egész Belorussziát, Litvánia nagyobb részét, Lettország egy részét, a Narewtől és Visztulától keletre eső lengyel földeket, és kijutottak Kelet-Poroszországhoz. A szovjet csapatokkal vállvetve küzdöttek hazájuk függetlenségéért az 1. lengyel hadsereg katonái.
A hadművelet folyamán a „Közép” hadseregcsoport és sok újabban érkezett hadosztály megsemmisült. Az ellenséget óriási katasztrófa érte. 67 hadosztályát, három dandárát verték szét, ebből 17 hadosztály és mind a három dandár (ekkora erők voltak ez időben Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában) teljesen megsemmisült. A szétzilálódott keleti arcvonal helyreállítása végett a német fasiszta hadvezetés kénytelen volt 48 hadosztályt Belorussziába átdobni, köztük 18 hadosztályt és négy dandárt nyugat-európai országokból. Ez kedvező hatással volt a szovjet szövetségesek Nyugat-Európában folytatott harctevékenységére.
A belorussziai győzelem a magas színvonalú szovjet hadművészet eredménye volt. Az ellenség védelmének számos szakaszon való áttörése, nagy csoportosításainak bekerítése és megsemmisítése, az ellenség lendületes üldözése, a nagyszámú vízi akadályon menetből való átkelés, a nagy, mozgékony magasabbegységekkel végrehajtott manőverek, a csapatok hatalmas tömegének vezetése és tevékenységük összehangolása – mind-mind a szovjet hadsereg hadművészetének ragyogó példái.
A szovjet hadseregnek a belorussziai hadműveletben aratott győzelme a kommunista párt hatalmas szervező munkájának, a szovjet nép és a szovjet katonák nagy munka- és harci hőstetteinek, a partizánok hősi harcának eredménye volt. A harcok folyamán a szovjet csapatok kimagasló harci-erkölcsi tulajdonságokról tettek tanúbizonyságot, s tömegesen vittek végbe hőstetteket. Csupán július és augusztus hónapokban négy frontnak több mint 402 000 katonáját tüntették ki rendjelekkel és érdemérmekkel, a legkitűnőbbek pedig elnyerték a Szovjetunió Hőse címet. 662 magasabbegység és egység megkapta a megtisztelő „Minszki”, „Vityebszki”, „Bobrujszki”, „Mogiljovi” és más nevet. A haza 36 alkalommal üdvözölte díszössztűzzel a négy front harci sikereit.
Nem könnyen született meg ez a győzelem. A szovjet katonák ezrei adták érte életüket. Sokan közülük lengyel földön estek el. A lengyel nép híven őrzi a felszabadító hadsereg és katonái emlékét, gondozza sírjaikat, hőstetteik példáján neveli az ifjú nemzedéket.
Halhatatlan hőstettet vitt végbe július 26-án a kommunista G. P. Kunavin a Gerasimowicze nevű lengyel falunál vívott harcokban. Heves harcok közben az egyik ellenséges erőd feltartóztatta századának előnyomulását. Kunavin nem habozott, az erődre vetette magát, és testével fedte be annak lőrését. A század felszabadította a falut. Ezért a hőstettéért Kunavin halála után megkapta a Szovjetunió Hőse címet. Hálájuk jeléül Gerasimowicze lakosai G. P. Kunavin nevét megörökítették a falu díszpolgárainak könyvében, a falu központjában márványtábla őrzi a nevét, és iskolát neveztek el róla. A közgyűlés határozata kimondta: „A tanítóknak az első osztály első tanóráján a tanítást minden évben azzal kell elkezdeniük, hogy beszélnek a hős katonákról és harcostársaikról, akiknek vére árán kapták meg a lengyel gyerekek a boldogság és a szabadság jogát. A gyermekek állva hallgassák végig a tanító szavait. Hadd töltse el szívüket a büszkeség az orosz katona, a szláv testvér iránt. Az életre nyíló értelmük hadd kezdődjön a lengyel és az orosz nép testvériségének gondolatával.”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Jo reggelt cionisták.
itt vannak az iszlamisták.
Remélem kioltjátok egymást Albert Pike tervei alapján.
https://www.youtube.com/watch?v=yyV_46cTqQk&t=18s
Tudjátok mi a kozos benetek?
Dogmák szerint éltek és bandáztok.
Ennek most vége.