Frontok gyűrűjében

A csehszlovák hadtest lázadása

Frontok gyűrűjében

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

 

Hogyan jött létre a csehszlovák hadtest? És miért lehetett eszköz az antant kezében?

Az első világháború idején sok cseh és szlovák vonult be az osztrák—magyar hadseregbe; Csehország és Szlovákia akkor az Osztrák—Magyar Monarchiához tartozott. Ezek a katonák, akiket erőszakkal soroztak be Ferenc József császár hadseregébe, nem akartak harcolni a nemzeti szabadságukat eltipró állam érdekeiért. Mintegy 300 000 cseh és szlovák adta meg magát az orosz hadseregnek. Az antant — amelyhez a cári Oroszország is tartozott — elhatározta, hogy felhasználja őket a Németország elleni háborúban. Az orosz hadsereg keretében csehszlovák hadtest alakult. A katonák és a tisztek többsége fenyegetések és erőszak hatására lépett a hadtest kötelékébe. 1918 nyarán a hadtest teljes létszáma több mint 60 000 fő volt.

Az antant-parancsnokság eredetileg Franciaországba szándékozta vezényelni a csehszlovák hadtestet. De az oroszországi forradalmi események gyors érlelődése arra késztette, hogy megváltoztassa ezt a döntést, és visszatartsa a csehszlovák egységek nyugatra indítását. 1917 októbere Oroszországban érte a hadtestet, s az antant-imperialisták elhatározták, hogy az ellenforradalom egyik rohamcsapatává szervezik.

A szovjet kormány minden eszközzel igyekezett elősegíteni a csehek és a szlovákok hazatérését. S miután a csehszlovák parancsnokság ragaszkodott hozzá, hogy a hadtestet Franciaországba vezényeljék, ezt sem ellenezte. Engedélyt adott az ez idő tájt Penza vidékén összevont hadtestnek, hogy Vlagyivosztokon keresztül elhagyja Oroszországot.

A szovjet kormány azonban azt is számításiba vette, hogy a csehszlovák hadtest egységeiben fokozott ellenforradalmi, propaganda folyik, s a tisztikar jelentős része szovjetellenes érzelmű. Ezért a szovjetköztársaság kormánya követelte a hadtest egységeinek lefegyverzését, és az orosz tisztekből álló ellenforradalmi parancsnoki kar eltávolítását. A csehszlovák parancsnokság színleg elfogadta ezeket a feltététeket, de az antant utasításai alapján már akkor előkészítette a szovjethatalom elleni fegyveres akciót.

A szovjetellenes összeesküvésben tevékenyen részt vettek Masaryk és Benes csehszlovák burzsoá nacionalisták, akik szoros kapcsolatban álltak az antanthatalmak uralkodó köreivel, és akaratuk végrehajtói voltak. Benes már 1918. február 28-án értesítette Masarykot arról a csehszlovák csapatoknak adott utasításról, hogy „várják ki az oroszországi katonai akcióra alkalmas pillanatot”²⁵. Dokumentumok Masaryk nép- és nemzetellenes politikájáról. Moszkva 1954. 17. old.*

1918 április elején az antant képviselői titkos tanácskozásra ültek össze Moszkvában, s a földalatti fehérgárdista szervezetek tagjaival együtt kidolgozták a csehszlovák hadtest ellenforradalmi akciójának tervét. Noulens oroszországi francia nagykövet pedig már május 18-án felhatalmazta Guinet őrnagyot, a hadtesthez delegált francia megbízottat, közölje a csehszlovák parancsnoksággal, hogy „a szövetségesek július végére tervezik az intervenció megkezdését, s a cseh hadsereget a hozzá vezényelt francia misszióval együtt a szövetséges seregek elővédjének tekintik”²⁶. C. W. Ackerman: Trailing the Bolsheviki, Twelve Thousand Miles with the Allies in Siberia. New York 1919. 134. old.*

A lázadók főkolomposai óriási pénzösszegeket kaptak az antanttól.

Az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság, a moszkvai szovjet, a moszkvai üzemi bizottságok és szakszervezetek együttes ülésén Lenin egy részletet olvasott fel abból a cikkből, amely a Csehszlovák Kommunista Párt központi lapjában („Prukopnik Svobody”) jelent meg. A cikk érdekes adatokat tartalmazott arra vonatkozólag, hogy milyen pénzügyi segítséget nyújtottak a francia és angol imperialisták a lázadó csehszlovák hadtestnek. „A francia konzul — írja a cikk — március 7-én kifizette a Nemzeti Tanács Szekciójának az első részletet, 3 millió rubel összegben.

Ezt a pénzt egy Sip nevű úrnak adta át, aki a Nemzeti Tanács Szekciójának munkatársa volt.

Március 9-én ugyanennek a Sipnek kifizettek további 2 milliót, március 25-én Sip 1 milliót kapott, március 26-án Bohumil Cermak úr, a Nemzeti Tanács elnökhelyettese 1 milliót kapott, április 3-án pedig ismét Sip úr kapott 1 milliót.

A francia konzul a Nemzeti Tanács Szekciójának március 7-e és április 4-e között összesen 8 milliót fizetett ki.

A dátum megjelölése nélkül kifizettek: Sip úrnak 1 milliót, Bohumil Cermak úrnak 1 milliót, Sip úrnak ismét 1 milliót.

Ezenkívül ismeretlen személynek kifizettek 188 000 rubelt. Összesen 3 188 000. A fent említett 8 millióval együtt összesen 11 millió 188 000-et tesz ki az az összeg, amelyet a francia kormány a Nemzeti Tanács Szekciójának kifizetett.

Az angol konzultól a Szekció 80 000 font sterlinget vett fel. Így tehát március 7-től az akció megindításának napjáig a Cseh Nemzeti Tanács vezetői a francia és az angol kormánytól mintegy 15 milliót kaptak, és ezért a pénzért eladták a csehszlovák hadsereget a francia és az angol imperialistáknak.”²⁷ Lenin Művei. 28. köt. Szikra 1952. 2. old.* Nagy összeget áldozott a lázadás megszervezésére az Egyesült Államok is. Wilson elnök 1918-ban csupán az elnöki alapból mintegy 8 millió dollárt juttatott a cseh hadtest szükségleteire.

A cseh hadtest parancsnoksága az antant-megbízottak segítségével titkos kapcsolatokat létesített a földalatti fehérgárdista szervezetekkel. Az eszerek és mensevikek is minden eszközzel támogatták a lázadás előkészítését.

Az összeesküvőknek provokációkkal, rágalmak terjesztésével és megfélemlítéssel sikerült bizalmatlanná tenni a katonák jelentős részét a szovjethatalommal szemben. Az uszító kampányban részt vettek a hadtesthez vezényelt francia tisztek is. A katonáknak naphosszat azt prédikálták, hogy csak úgy kerülhetnek haza Oroszországból, ha fegyverrel törnek utat maguknak, mivel a szovjet kormánynak az a szándéka, hogy lefegyverzi a hadtestet, és gyűjtőtáborokba szállítja a csehszlovák légionistákat. Sok katona felismerte ezeknek az állításoknak a provokatív jellegét, és nem volt hajlandó a szovjethatalom ellen fordulni. Ezeket a katonákat a hadtestparancsnokság elszigetelte a többiektől, letartóztatta és agyonlövette.

A lázadás időpontjára a kelet felé tartó csehszlovák hadtest egységei széles sávban helyezkedtek el a Volgamelléket, az Urált, Szibériát és a Távol-Keletet átszelő utak mentén. Penza vidékén mintegy 8000 fő tartózkodott Cecek tábornok parancsnoksága alatt. Körülbelül ugyanennyien állomásoztak Cseljabinszktól keletre Vojciechovski tábornok vezényletével. Szibéria középső vidékein mintegy 4500 fő ütött tábort, élén Gajda ezredessel. Vlagyivosztok vidékén egy 12—14 000 főnyi csoportot vontak össze. Ennek élén Dietrichs tábornok állt. A csehszlovák hadtest többi részét a transzszibériai vasút mentén osztották el.

Május 25-én több volgamelléki és szibériai városban megkezdődtek a csehszlovák légionisták egybehangolt fegyveres akciói. Másnapra elfoglalták Cseljabinszkot. Hamarosan a lázadóké lett Penza, Szizrany, Szamára, Omszk, Tomszk és több más város. Ahol a csehszlovák lázadók felülkerekedtek, mindenütt előbújtak: a régi világ maradványai; a helyi társadalmi „előkelőségek” — a tőkések és a földbirtokosok —, valamint biztos támaszaik, a volt hivatalnokok, rendőrök, katonatisztek, akiket a szocialista forradalom illegalitásba kergetett. Feléledtek és működni kezdtek a régi államhatalmi szervek és a helyi „kormányok”, amelyekben kadetok, eszerek, mensevikek, az állami dumák, a zemsztvók és a dicstelen múltú alkotmányozó gyűlés volt politikusai vettek részt. Ezek csehszlovák szuronyok védelme alatt szétrobbantották a szovjeteket és a munkásszervezeteket, kommunistákat és állami funkcionáriusokat lövettek agyon. Fehérgárdista alakulatok keltek életre. A járásokban dühödt kulák-ellenforradalom robbant ki a csehszlovák lázadók segítésére.

Az antant-imperialisták igyekeztek felhasználni a helyzetet az egész transzszibériai vasút birtokbavételére, s fegyveres akciókra sürgették a csehszlovák hadtest Vlagyivosztokban állomásozó egységét. A csehszlovákok Caldwell vlagyivosztoki amerikai konzulnak és Knightnak, az Egyesült Államok ázsiai flotta-parancsnokának utasításai alapján június 29-én megdöntötték a szovjethatalmat a városban. Ugyanaznap újabb intervenciós csapatok szálltak partra. 1918. július elejére a transzszibériai vasút nagy része a lázadók kezére került. A lázadás egyre nagyobb méreteket öltött.

A szovjet kormány nyomban a lázadás kitörése után követelte a csehszlovák hadtest parancsnokságától, hogy haladéktalanul szüntesse meg a szovjethatalom elleni fegyveres akciót. Podvojszkij hadügyi népbiztos május 30-i napiparancsában megállapította, hogy a lázadással a cseh ellenforradalmi erők „a köztársaság legnagyobb ellenségeivé” váltak.

Június 13-án a külügyi népbiztosság jegyzéket intézett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország kormányához a csehszlovák lázadással kapcsolatban. A jegyzékben rámutatott arra, hogy a csehszlovák hadtest akciója közvetlenül a szovjethatalom ellen irányul. A csehszlovák csapatok, amelyeknél nem kis számban találhatók francia tisztek, együttműködnek a fehérgárdistákkal, és mindenütt újjáélesztik a nép által megszüntetett intézményeket. Végezetül a szovjet kormány kifejezte azt a reményét, hogy a szövetséges kormányok intézkedéseket tesznek a lázadás megszüntetésére.

Az amerikai, az angol és a francia kormány természetesen nem próbált véget vetni a lázadásnak, sőt, most már nyíltan támogatta a csehszlovák hadtest akcióit. Summers moszkvai amerikai főkonzul a külügyminisztérium megbízásából táviratot intézett a szamárai amerikai konzulhoz, s ebben kifejtette: „Ön titokban tájékoztathatja a csehszlovák vezetőket, hogy a szövetségesek politikai szempontból örülnének, ha nekik (a csehszlovákoknak. — Szerk.) sikerülne jelenlegi pozícióikat megtartaniuk … Mindenekelőtt kívánatos, hogy a transzszibériai vasút ellenőrzése megmaradjon a csehszlovákok kezében, azután pedig, mihelyt lehetségesnek tartják, ellenőrzésük alá vonják az egész általuk elfoglalt területet.”²⁸ C. W. Ackerman: Id. mű. 134—135. old.* Lansing amerikai külügyminiszter egyenesen „a transzszibériai vasút katonai megszállásához szükséges magnak”²⁹ FRUS, The Lansing Papers 1919—1920 II. köt. 364. old.* nevezte a csehszlovák hadtestet. Ugyanilyen szellemben értékelték a hadtest jelentősegét az angol és francia kormánykörök.

Április elején Masaryk Washingtonba érkezett, s a lázadás tetőfokán élénk tárgyalásokat folytatott az amerikai külügyminisztériummal a csehszlovák csapatok hadműveleteinek kiterjesztéséről és a szövetségesek részéről várható katonai és anyagi segítségről. Közös megegyezés alapján úgy döntöttek, hogy a csehszlovák hadtest — a szövetséges csapatok támogatásával — mindenekelőtt tartsa a Volga menti arcvonalat, és foglalja el Szibériát egészen Vlagyivosztokig. A hadtest egy részét az antant-imperialisták arra akarták felhasználni, hogy egyesítsék a szibériai ellenforradalmat észak-oroszországi csapataikkal. Az antant katonai főtanácsa úgy döntött, hogy 20 000 csehszlovák katonát vezényel Arhangelszk és Murmanszk körzetébe.

Tasker Bliss tábornok, aki az antant katonai főtanácsában foglalt helyet mint az Egyesült Államok képviselője, már 1918. június 18-án, vagyis közvetlenül a lázadás kitörése után, ezt írta N. Baker amerikai hadügyminiszternek: „A katonai képviselők közös elhatározása (31. sz.), amelyet a katonai főtanács jóváhagyott, azon a feltételezésen alapszik, hogy Arhangelszkbe és Murmanszkba 20 000 főnyi cseh katonaság érkezik. Ez a hadsereg a 6 szövetséges zászlóaljjal együtt elegendő lesz a kitűzött célok elérésére.”³⁰ P. C. March: The Nation at War. New York 1932. 136—137. old.*

Az antant-imperialisták azonban szemlátomást elszámították magukat, amikor nagy reményeket fűztek a csehszlovák lázadáshoz; ez a lázadás korántsem érte el a várt eredményt. A csehszlovákok jelentős része nem volt hajlandó fegyvert fogni a szovjethatalom ellen: már a nyílt lázadás kezdete előtt, március és május között mintegy 6000 cseh katona hagyta el a hadtestet, és belépett a Vörös Hadseregbe. A lázadók soraiban levő légionisták pedig korántsem mindig engedelmeskedtek az antantnak. Sok katona csakhamar ráébredt, hogy félrevezették, véres népellenes kalandba sodorták bele. Ezek arra törekedtek, hogy minél előbb eljussanak Vlagyivosztokig, s nem óhajtották átvágni magukat Arhangelszk felé, miként a szövetségesek követelték.

„… Jól tudjuk — mondotta Lenin 1918. június 27-én —, milyen erők mozgatják ezt a lázadást, jól tudjuk, hogy a csehszlovák katonák kijelentik csapataink, munkásaink és parasztjaink képviselőinek, hogy ők nem akarnak harcolni Oroszország ellen és az orosz szovjethatalom ellen, ők csak fegyverrel a kézben akarnak eljutni a határig, élükön pedig ugyanazok a régi tábornokok, földbirtokosok, kapitalisták állnak, akik angol—francia pénzen dolgoznak, s élvezik azoknak az oroszországi szociálárulóknak a támogatását, akik átálltak a burzsoázia oldalára.”³¹ Lenin Művei. 27. köt. 475. old.*

A kommunista párt segítette a csehszlovák katonákat abban, hogy tisztán lássák a lázadás ellenforradalmi jellegét, megértsék a lázadás szervezőinek igazi céljait. A párt és a szovjet kormány, miközben a tömegeket a lázadók elleni harcra mozgósította, állandóan szem előtt tartotta, hogy a katonák zömét csalással vonták be a lázadásba, tudatosan csak a burzsoá elemek fordultak szembe a szovjethatalommal. „A szovjethatalom ellen nem a csehszlovákok akarnak harcolni — állapította meg Lenin —, hanem a csehszlovákok ellenforradalmi tisztikara.”³² Ugyanott, 460. old.*

A lázadó hadtest katonái körében nagyszabású agitációt folytatott az oroszországi csehszlovák kommunista csoport. A csoport tagjai illegális kommunista sejteket alakítottak a hadtestnél, politikai irodalmat nyomtattak ki és terjesztettek a légionisták között. Az 1918 júniusában Vlagyivosztokban megalakult Csehszlovák Kommunista Bizottság cseh nyelvű lapjának, az ,,Igazság”-nak óriási szerepe volt a katonák politikai nevelésében. Már a lázadás első napjaiban mintegy 3000 cseh és szlovák pártolt át a Vörös Hadsereghez, és csakhamar egész cseh—szlovák alegységek harcoltak a hadsereg soraiban. Így például Dél-Oroszországban a 16. szovjet lövészhadosztály keretén belül egy egész csehszlovák ezred vett részt a harcokban. Több csehszlovák alegység csatlakozott Penzánál a Vörös Hadsereghez. A lázadás idején Vlagyivosztokban a csehszlovák hadtest két ezrede megtagadta a szovjetellenes akciókban való részvételt. 1918 nyarán mintegy 12 000 cseh és szlovák katona küzdött a szovjet csapatok soraiban.

A csehszlovák hadtest lázadása rendkívül bonyolult helyzetet teremtett az országban. A szovjetköztársaság súlyos időszakot élt át. Ebben az időben minden sikerére azzal válaszolt a nemzetközi imperializmus és a belső ellenforradalom, hogy újra meg újra megkísérelte a proletárdiktatúra megdöntését és a burzsoá-földesúri hatalom visszaállítását. Az északi és a távol-keleti intervenció, az ellenforradalmi lázadások hulláma (s ezen belül a legnagyobb: a csehszlovák lázadás), a breszti békeszerződés megszegésére és Szovjet-Oroszország megtámadására bármely pillanatban hajlandó német megszállók kardcsörtető tevékenysége Ukrajnában és Belorusszijában — így festett a hadi helyzet 1918 nyarán.

Egy újabb szörnyű ellenség támadt: az éhínség. Az ország gabonatermő vidékei a breszti szerződés szabta demarkációs vonal túlsó oldalán maradtak. A gabonában gazdag Szibériát is elvágta a csehszlovák arcvonal. S egyszersmind fokozódott az intervenciós veszély.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!