A bíróság előtt az utolsó szó jogán…

A bíróság előtt az utolsó szó jogán mondott védőbeszéd
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)
3
A bíróság előtt
az utolsó szó jogán mondott
védőbeszéd gyorsírói szövege

Elhangzott 1933. december 16-án a lipcsei perben

Éppen most, amikor a német fasizmus a németországi munkásmozgalom szétzúzására hallatlan provokációt szervezett (a Reichstag épületének felgyújtása, felkelésre vonatkozó hamis okmány stb.), minden munkásnak fel kell ismernie osztálykötelességét a tőke és a fasiszta reakció támadása elleni harcban…”

Ebben a felhívásban egy szó sincs közvetlen harcról a hatalomért. Ezt a feladatot sem Németország Kommunista Pártja, sem a Kommunista Internacionálé nem tűzte maga elé. De megmondhatom, hogy a Kommunista Internacionálé programja előirányozza a fegyveres felkelést a jövőben.

A bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy ha egyszer a kommunista párt céljául a fegyveres felkelést tűzi ki, ezt a felkelést közvetlenül elő is készítették, s annak ki is kell törnie. Ez azonban illogikus és helytelen következtetés – hogy többet ne mondjak. Igaz természetesen, hogy a proletariátus diktatúrájáért vívott harc a világ valamennyi kommunista pártjának feladata. Ez a mi elvünk, ez a mi célunk. Ez azonban egy meghatározott program, melynek megvalósításához nemcsak a munkásosztály, de a dolgozók többi rétegének erőire is szükség van.

Mindenki tudja, hogy Németország Kommunista Pártja a proletárforradalom mellett volt, azonban nem ez az a kérdés, amelyet a jelen pör eldönteni hivatott. A kérdés itt az, hogy tényleg ki volt-e tűzve február 27-re a hatalom megragadására irányuló felkelés a Reichstag épületének felgyújtásával kapcsolatban.

Mit állapított meg a bírósági vizsgálat, bíró urak? Az a legenda, hogy a Reichstag épületének felgyújtása a kommunisták műve volt, teljesen szertefoszlott. Én nem fogom itt a tanúvallomásokat idézni, mint ahogy azt a többi védő tette. Ezt a kérdést minden józan eszű ember számára tisztázottnak lehet tekinteni. A Reichstag épületének felgyújtása semmiféle összefüggésben sem áll Németország Kommunista Pártjának működésével, nemcsak a felkeléssel nem, de semmiféle tüntetéssel, sztrájkkal vagy más ilyen akcióval sem. A bírósági vizsgálat ezt teljesen bebizonyította. A Reichstag épületének felgyújtását senki – gonosztevőkről és őrültekről nem beszélek – nem fogta úgy fel, mint felkelésre adott jelet. Senki a Reichstag épületének felgyújtásával kapcsolatban nem vett észre semmi felkelésre irányuló cselekményt, akciót, kísérletet. Senki ilyesmiről akkor nem is hallott. Az erről szóló mesék jóval későbbi keletűek. A munkások abban az időben védekező helyzetben voltak a támadó fasizmussal szemben. Németország Kommunista Pártja megkísérelte a tömegek ellenállásának, védekezésének a megszervezését. Bebizonyosodott azonban, hogy a Reichstag épületének felgyújtása ürügy volt csupán az előre kitervelt irtóhadjárat megkezdésére a munkásosztály és annak élcsapata, Németország Kommunista Pártja ellen.

Megcáfolhatatlanul beigazolódott, hogy a felelős kormányképviselők február 27-én és 28-án egyáltalán nem is gondoltak egy küszöbönálló kommunista felkelésre. Számos kérdést tettem fel erre vonatkozólag az itt kihallgatott tanúknak. Mindenekelőtt Hellernek, a híres Karwahnénak (nevetés a teremben), Freynek, Helldorf grófnak és a rendőrtisztviselőknek. A különböző variációk ellenére valamennyien azt válaszolták, hogy küszöbönálló kommunista felkelésről semmit sem tudtak, semmit sem hallottak. Ez azt jelenti, hogy a kormánykörök részéről egyáltalán semmiféle intézkedés nem történt.

Elnök: A bírósághoz azonban beérkezett erre vonatkozólag a nyugati kerület rendőrfőnökének egy jelentése.

Dimitrov: A nyugati kerület rendőrfőnöke nyilatkozatában arról beszél, hogy Göring őt magához rendelte, és utasításokat adott neki a kommunista párt elleni harcra, vagyis a kommunista gyűlések, sztrájkok, tüntetések, választási kampányok stb. elleni harcra. De még ebben a jelentésben sincs szó arról, hogy intézkedéseket foganatosítottak volna egy közvetlenül küszöbönálló kommunista felkelés ellen.

Tegnap itt Seuffert ügyvéd is beszélt erről a kérdésről. Seuffert azt a következtetést vonta le, hogy a kormánykörökben abban a pillanatban senki sem várt felkelést. Goebbelsre hivatkozott, és rámutatott arra, hogy Goebbels kezdettől fogva nem adott hitelt annak a jelentésnek, amely a Reichstag épületének felgyújtásáról szólt. Hogy ez tényleg így volt-e, az más kérdés.

Ebben a vonatkozásban bizonyítékul szolgál a német kormánynak 1933. február 28-i kivételes rendelete is a rendkívüli állapot bevezetéséről. Ezt a rendeletet rögtön a tűzeset után bocsátották ki. Olvassák el ezt a rendeletet. Mi áll benne? Az áll benne, hogy az alkotmány egyes pontjait, éspedig a szervezkedési szabadságról, a sajtószabadságról, a személyek és lakások sérthetetlenségéről stb. szóló pontokat felfüggesztik. Ez ennek a rendkívüli állapotról szóló rendeletnek, a rendelet második szakaszának a lényege – hadjárat a munkásosztály ellen…

Elnök: Nem a munkások, hanem a kommunisták ellen…

Dimitrov: Meg kell mondanom, hogy e kivételes rendelet alapján nemcsak kommunistákat tartóztattak le, hanem szociáldemokrata és keresztényszocialista munkásokat is, és szervezeteiket feloszlatták. Hangsúlyozni kívánom, hogy ez a rendkívüli állapotról szóló rendelet nem csupán Németország Kommunista Pártja ellen irányult, bár természetesen elsősorban ellene, hanem a többi ellenzéki párt és csoport ellen is. Ez a törvény a rendkívüli állapot bevezetéséhez volt szükséges, és közvetlen, szerves kapcsolatban áll a Reichstag épületének felgyújtásával.

Elnök: Ha a német kormányt támadja, meg fogom vonni a szót.

Dimitrov: Egy kérdés ebben a pörben teljesen tisztázatlanul maradt.

Elnök: Beszéljen a bírákhoz, ne pedig a teremnek, máskülönben beszéde propagandának tekinthető.

Dimitrov: Egy kérdést sem a vád képviselői, sem a védők nem tisztáztak. Nem csodálkozom, hogy nem tartották ezt szükségesnek. Nagyon félnek ettől a kérdéstől. Arról a kérdésről van szó, hogy milyen volt a politikai helyzet Németországban 1933 februárjában. Nekem itt foglalkoznom kell ezzel a kérdéssel. Február végén a politikai helyzet olyan volt, hogy a nemzeti front táborán belül harc folyt…

Elnök: Most olyan területre lép, melynek érintését ismételten megtiltottam.

Dimitrov: Emlékeztetni kívánom a bíróságot arra az indítványomra, amelyben egész sor tanú – úgymint: Schleicher, Brüning, Papen, Hugenberg, a Stahlhelm másodelnöke, Deusterberg és mások kihallgatását javasoltam.

Elnök: A bíróság azonban ezeknek a tanúknak a kihallgatását elutasította. Önnek tehát ezzel a kérdéssel nem kell foglalkoznia.

Dimitrov: Tudom ezt – és azt is tudom, hogy miért.

Elnök: Kellemetlen számomra, hogy végszavát folyton félbe kell szakítanom, de ön köteles magát utasításaimhoz tartani.

Dimitrov: Ez a belső harc a nemzeti táborban azzal a harccal függött össze, amely Németország gazdasági köreiben a színfalak mögött folyt. Az egyik oldalon küzdöttek Thyssen és Krupp (a hadiipar) körei, melyek sok éven át pénzelték a nemzetiszocialista mozgalmat, a másik oldalon pedig konkurrenseik, akiket a háttérbe akartak szorítani.

Thyssen és Krupp be akarták vezetni az országban az egyeduralom, az abszolút uralom elvét saját gyakorlati irányításuk alatt, jelentősen csökkenteni akarták a munkásosztály életszínvonalát, s ehhez arra volt szükség, hogy a forradalmi proletariátust elnyomják. A kommunista párt ebben az időben az egységfront megteremtésén fáradozott, hogy egyesítse az erőket a munkásmozgalom megsemmisítését célzó nemzetiszocialista kísérletek elleni védekezésre. A szociáldemokrata munkások egy része érezte a munkásság egységfrontjának szükségességét. Ezek a munkások megértették a helyzetet. A szociáldemokrata munkások ezrei léptek át Németország Kommunista Pártjába. Februárban és márciusban azonban az egységfront megteremtésének feladata egyáltalán nem jelentette a fegyveres felkelést vagy annak előkészítését, hanem csak a munkásosztály mozgósítását jelentette a tőkések rablóhadjárata és a nemzetiszocialisták alkalmazta erőszak ellen.

Elnök (félbeszakítja Dimitrovot): Ön mindig azt hangoztatta, hogy csak Bulgária politikai helyzete érdekli. Ezek a fejtegetései azonban azt mutatják, hogy igen nagy érdeklődéssel viseltetett Németország politikai kérdései iránt is.

Dimitrov: Ön szemrehányást tesz nekem, elnök úr. Erre azt válaszolhatom önnek: én mint bolgár forradalmár, érdeklődöm minden ország forradalmi mozgalma iránt. Így például érdeklődöm a dél-amerikai politikai kérdések iránt is, és ismerem is ezeket a kérdéseket, talán nem kevésbé, mint a németországiakat, bár soha Amerikában nem jártam. Egyébként ez nem jelenti azt, hogy ha Dél-Amerikában véletlenül leégne egy parlamentépület, annak a felgyújtója én lennék. Itt, a bírósági vizsgálat során, a pörben sokat tanultam, és minthogy jó politikai érzékem van, sok részletkérdésben tiszta képet nyertem.

Abban az időszakban a politikai helyzetnek két fő tényezője volt: az első – a nemzetiszocialisták törekvése az egyeduralomra, s a második – az előbbinek mintegy ellensúlyozója – a kommunista párt tevékenysége, amely a munkások egységfrontjának megteremtésére irányult. Véleményem szerint ez itt a pörben a bírósági vizsgálat során is megmutatkozott.

A nemzetiszocialistáknak szükségük volt valami diverziós manőverre, hogy a nemzeti táboron belüli nehézségekről a figyelmet eltereljék és a munkások egységfrontját meghiúsítsák. A „nemzeti kormánynak” szüksége volt valami hatásos ürügyre a február 28-i, a rendkívüli állapot bevezetéséről szóló rendelet kibocsátásához, amely eltörölte a sajtószabadságot, a személyi sérthetetlenséget, és bevezette a rendőri üldözések, a koncentrációs táborok és más harci eszközök rendszerét a kommunisták ellen.

Elnök (félbeszakítja Dimitrovot): Most már túllépett minden határt, célzásokat tesz!

Dimitrov: Én csak meg akarom világítani a német politikai helyzetet közvetlenül a Reichstag épületének felgyújtása előtt úgy, ahogy azt én látom.

Elnök: Itt nincs helye a kormányra vonatkozó célzásoknak, sem olyan állításoknak, amelyeket már régen megcáfoltak.

Dimitrov: A munkásosztálynak teljes erővel védenie kellett magát, ezért kísérelte meg Németország Kommunista Pártja az egységfront megszervezését Wels és Breitscheid ellenállása ellenére, akik ma külföldön olyan hisztériásan kiabálnak.

Elnök: Most már saját védelmére kell áttérnie, ha egyáltalán szándéka van védekezni, mert különben nem marad rá ideje.

Dimitrov: Már előzőleg kijelentettem, hogy egy pontban egyetértek a vádirattal. Most meg kell ismételnem ezt a kijelentésemet. Arról van szó, hogy egyedül követte-e el van der Lubbe a gyújtogatást vagy voltak segítőtársai? A vád képviselője, Parrisius, itt kijelentette, hogy a vádlottak sorsa attól függ, voltak-e van der Lubbénak bűntársai vagy sem. Erre azt feleltem: nem, és ezerszer nem, a vádlónak ez a következtetése nem logikus. Az én véleményem az, hogy van der Lubbe valóban nem egyedül gyújtotta fel a Reichstag épületét. A szakértői vélemények és a bírósági vizsgálat adatai alapján arra a következtetésre jutok, hogy az a tűz, amely a Reichstag üléstermében pusztított, más természetű volt, mint amely az étteremben, az alsó emeleten stb. égett. Az üléstermet mások és másképpen gyújtották fel. Lubbe gyújtogatásai és az ülésterem égése csak időben egyeznek, máskülönben azonban alapjában különböznek. Legvalószínűbb az, hogy Lubbe csak ezeknek az embereknek öntudatlan eszköze volt, eszköz, amellyel visszaéltek. Van der Lubbe itt nem mondott el mindent. Most is makacsul hallgat; e kérdés megoldása nem dönti el a vádlottak sorsát. Van der Lubbe nem egyedül volt, de nem Torgler és nem Popov, nem Tanev és nem Dimitrov voltak vele.

Georgi Dimitrov: Izbrani proizvedenija.
4. köt. 148-188. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 szeptember 5. szombat van. Az idei esztendő 249. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből még 117 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.  Tehát ez az esztendő 366 napból áll!

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Lőrinc, Viktor, Albert, Alpár, Bertina, Enzó, Larina, Ofélia, Romulusz, Tárkány, Viktorina nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Szeptember 5 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeptember_5.

Hát Drága Felejim!

A mai napra sem mért ránk a sors semmiféle ünnepet! Úgyhogy MA IS DÖGUNALOM VAN!

A balrad.ru mai zeneajánlata:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Batyka borít?

Egy a minszki elnöki hivatalhoz köthető belorusz Telegram – csatorna, a „Пул Первого – Első Golyó” – ma délután jelezte: a nagy érdeklődéssel fogadott bejelentés után, a belorusz állami televízió ma este leadja a Berlin – Varsó egyeztetés lehallgatott anyagát.

Mi van Navalnyval?  - Merkel nyilatkozata után több kérdés volt, mint válasz (VIDEO) |  Orosz tavasz

Arról az anyagról van szó, amelyről tegnap már Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök tájékozatatta Mihail Miszustyin orosz kormányfőt. Alekszej Navalnyij orosz ellenzéki germán – polák „megnovicsókolásáról”.

Az „Első Golyó” beharangozója szenzációs és izgalmas vetítést igér ma estére.

Az biztos, hogy izgalmas lesz a történet. Vagy Lukasenkonak, vagy a germán – polák ravaszdipárosnak! (Hallani már olyan hangokat is, hogy izgalmas lehet a történet az egész világ számára is!)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Nyakig ülünk a slamasztikában

Karácsony beelőzte Döbrögit, és nemcsak ő

Az összellenzéki eredmény pár százalékkal marad el a Fidesz támogatottságától.

Ha komótosan is, de erősödnek az ellenzéki térfél meghatározó szereplői, ráadásul a jelek szerint pártfüggetlenül – ezt mutatja a Publicus Intézet készítette személyes népszerűségi lista. Aminek az élén Karácsony Gergely foglal helyet, akit a választók 49 százaléka látna szívesen valamilyen fontos közéleti poszton. Egy már van neki, budapesti főpolgármesterként dolgozik, így esetében teljesítmény alapján értékelhetnek az emberek – és a verdikt szerint Karácsonyt többen tartják alkalmasnak egy meghatározó pozícióra, mint a miniszterelnökként bizonyító Orbán Viktort. (A kormányfő esetében a „posztindex” 45 százalék). Hogy az ellenzéki szavazóknak a pártpolitikától elemelkedő figurák kedvesek igazán, azt jól mutatja, hogy Márki-Zay Péter rázárt a budapesti főpolgármesterre.
A pártpolitikusok – szintén erősödő eredménnyel – lényegében bolyban követik Karácsony Gergelyt: Dobrev Klára, Fekete-Győr András és Kunhalmi Ágnes 7-9 százalékos távolságra van a főpolgármestertől (lásd: ábránkat), és Jakab Péter is ezt a támogatottságot súrolja alulról. (A sorrendet nyilván az alakítja, hogy a különböző formációk tábora mennyire hajlandó elfogadni a másik párt címeralakját. Úgy tűnik, az MSZP, a DK és a Momentum szimpatizánsainak nincsenek különösebb fenntartásaik egymás embereivel. A két baloldali párt támogatói a Jobbik politikusát nehezebben fogadják el, és ez fordítva is igaz. A Jobbik és Momentum tábora megértőbb egymással.)
A személyes erősorrendet egyébként viszonylag híven tükrözik vissza a pártpreferenciák is – egy sorcserével. Miközben Dobrev Klára a harmadik legnépszerűbb politikus az ellenzéki térfélen, pártja, a Demokratikus Koalíció a legerősebb formáció ezen a placcon – a biztos választók körében 4 százalékpontot ver rá a második helyezettre. Amelyikből egyből kettő is akad: az MSZP és a Momentum fej-fej mellett áll, és tőlük hajszányira marad le a Jobbik. (A kis pártok, az MSZP-vel szöveséges Párbeszéd, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, illetve a Mi hazánk Mozgalom holtversenyben vannak.) Azaz lényegében továbbra is négyosztatú maradt az ellenzéki oldal – és összesített eredményét nézve 4 százalékpont választja el a Fidesztől.
 (Népszava)
Bal-Rad komm: Csudállatosabbnál – csudállatosabb a választék. Ha fogalmazhatunk így: MELYIK KÁRTEVŐT VÁLASSZUK?
Ez a mi formánk! Ha válthatunk, akkor a cseberből a vederbe léphetünk!

Olvasói kérés! Kéretik megosztani!

SZÜLŐKERESÉS!

Egy meglepő, ám teljesíthető olvasói kérés érkezett a balrad.ru villanypostájára.

Olvasónk KERESI A SZÜLŐAPJÁT!

Amit tud róla:

A neve: SZABÓ SÁNDOR

Született: 1930 január 24. Szombathely.

Anyja neve: BUDAI MÁRIA

…Ennyi! Nem sok, de…- kiindulási alapnak talán elegendő!

A balrad.ru arra kéri olvasóit, hogy SEGÍTSENEK EGY SZÜLŐ megtalálásában. Kérjük, hogy ezt a cikket osszák meg minél többen a Facebookon és egyéb közösségi médiafelületeken!

Ha pedig bárkinek érdemi információ kerül a birtokába, kérjük jelezze a balrad.ru e- mai címére: balrad13@gmail.com

A segítséget előre is köszönjük!

Mit borít a Navalnyij – ügy?

Nem Putyin mérgeztethette meg Navalnijt

Az orosz vezetőnek több okból sem volt érdeke, hogy ezekben a napokban újabb nyugtalanságot keltsen hazájában és Európában. Berlin a színfalak mögött az utóbbi hetekben élesebb kurzusra állt a Moszkva-Peking tengellyel szemben. Káncz Csaba jegyzete.

A rubel 2,5 százalékot veszített az értékéből szerdán, amikor Berlin bejelentette: Alekszej Navalnij, a 44 éves orosz ellenzéki politikus szervezetében Novicsok nevű idegmérget találtak. Donald Trump amerikai elnök még nem ítélte el a történteket, de az amerikai nemzetbiztonsági tanács (NSC), a NATO főtitkára, a brit miniszterelnök és az EU Bizottság elnöke is éles szavakkal követeli a felelősök megtalálását és megbüntetését. Szergej Nariskin, az orosz külső hírszerzés vezetője szerint viszont „valószínű”, hogy Navalnij megmérgezése a nyugati kémszervezetek egy „provokációja”.

A szakértő különvéleménye

Az elmúlt órákban óriási nyomás nehezedett Merkel kancellárra. Egyrészt az ellenzéki Zöldek, másrészt a CDU-s Norbert Röttgen, a külügyi bizottság atlantista vezetője éles hangon követelték, hogy a kancellár mondja föl az Északi Áramlat II. gázvezeték építését Oroszországgal. Itt már mindjárt előzetesen jegyezzük meg, hogy a 2360 kilométeres vezetékből 2200 kilométert már lefektetettek.

A 2020. szeptember 2-án közreadott képen Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető és korrupcióellenes aktivista egy ellenzéki tüntetésen vesz részt Moszkvában 2019. július 20-án. Navalnijt 2020. augusztus 19-én eszméletlen állapotban, mérgezéssel vitték kórházba, miután az őt szállító repülőgép rendkívüli leszállást hajtott végre Omszkban. A német kormány közlése szerint Novicsokot találtak a szervezetében. (Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij) A 2020. szeptember 2-án közreadott képen Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető és korrupcióellenes aktivista egy ellenzéki tüntetésen vesz részt Moszkvában 2019. július 20-án. Navalnijt 2020. augusztus 19-én eszméletlen állapotban, mérgezéssel vitték kórházba, miután az őt szállító repülőgép rendkívüli leszállást hajtott végre Omszkban. A német kormány közlése szerint Novicsokot találtak a szervezetében. (Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)

E sorok írója osztja Ben Noble, a Univerity College London orosz-szakértőjének a véleményét, miszerint „egyáltalán nem biztos – sőt valószínűtlen – , hogy Navalnij mérgezését közvetlenül a Kreml rendelte meg”. Noble szerint a szomszédos Belaruszban zajló politikai felfordulás, és a Habarovszkban július 9-e óta tartó tüntetések miatt Putyinnak semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz, hogy újabb nyugtalanságot keltsen az országában.

A nagy gázbiznisz

Azt már mi tesszük hozzá: a Kreml ura egészen bizonyosan nem akarta volna segíteni Washingtont abban, hogy politikai nyomással leállíttassa az új orosz-német tengeri gázvezeték építését. Márpedig évek nehéz küzdelme után végre Brüsszel is Berlin mellé állt, és július végén az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell élesen bírálta az USA szankciós politikáját. Az Északi Áramlat, valamint a Török Áramlat kapcsán figyelmeztetett: az EU határozottan ellenzi a legitim üzleti érdekeiket követő európai vállalatokkal szembeni bármilyen amerikai szankciót, és úgy véli, hogy az extraterritoriális korlátozások ellentétesek a nemzetközi joggal.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy miközben az USA a világ legnagyobb földgázkitermelője, Európában Oroszország és az orosz Gazprom – elsősorban földrajzi okok miatt – egyeduralkodó. Ezen Washington évek óta szeretne változtatni, ez azonban nem áll az EU érdekében. Brüsszel célja egyrészt az energia diverzifikálása és az energiabiztonság megteremtése, másrészt az energiahordozók árának a leszorítása, hogy minél versenyképesebb helyzetbe hozza az európai vállalatokat.

Berlin pozícióváltása

Abban biztosak lehetünk, hogy a fehérorosz elektronikus hírszerzés rendkívül aktív Lengyelországban. Márpedig Lukasenka egy Berlin és Varsó között lehallgatott beszédre hivatkozva tegnap azt állította, hogy Merkel kancellár „meghamisította” a Navalnij megmérgezésére vonatkozó jelentést. Ez bizony nem teljesen lehetetlen, Berlin ugyanis a színfalak mögött az utóbbi hetekben élesebb kurzusra állt a Moszkva-Peking tengellyel szemben. Azt a Handelsblatt, a vezető német üzleti napilap jelentette a héten, a berlini kormány csatlakozik a Kínát gyengítő délkelet-ázsiai koalícióhoz, különmegállapodásokra törekedve a beszállítói láncokkal kapcsolatban Indiával és Ausztráliával.                                                          (privátbankár)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…Berlin ugyanis a színfalak mögött az utóbbi hetekben élesebb kurzusra állt a Moszkva-Peking tengellyel szemben…”

-Orosz oldalakon már „pedzegetik”, hogy Germániában LE KÉNE MONDANIA néhány potentátnak.

Ha pedig ilyesmi bekövetkezne, annak bizony TALÁN vajdaságunkig érő hatása IS lehetne!

A Kreml az imént jelentette: Lukasenko AZ ELKÖVETKEZŐ NAPOKBAN MOSZKVÁBA látogat! 

Ragályhíradó 2020 szeptember 4 – én

Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”

Világszerte már 26 481 4441 emberbe fészkelte bele magát Covid – 19 mára virradóan. A létszámbővülés két nap alatt 823 355 fős. A halálos áldozatok száma 873 411 – re nőtt. Ez pedig az utóbbi 48 órában 17 934 új halottat jelent!

(Tegnap még „csak” 25 938 122 megszállottat tartottak nyilván, a halottak száma pedig 861 679 volt.)

A legutóbbi balrados Ragályhírad tegnapelőtt volt. Azóta a világverseny élbolya nem változott, csak a helyi értékek. FÖLFELÉ!

A helyzet:

USA: 6 149 516 fertőzött , 186 785-en haltak meg, és 2 266 957-en gyógyultak meg.

Brazília: 4 046 150 fertőzöttről, 124 614 halálos áldozatról tudni.

India: 3 936 742 megszállottat, 68 569 halálos áldozatot fel.

Oroszország: 1 015 105 – re nőtt az igazolt koronások száma, a halálos áldozatoké 17 649 – re.

Az orosz egésszégügyi hatóságok szerint Oroszországnak jók az esélyei a második hullám betörésével szembe. Ott egyébként már jóval meghaladta a leteszteltek száma a 37 milliót! Ennek költségeit a büdzsé állta – állja!

DÖBRÖGISZTÁN CSUDAVAJDASÁG…

Mintha egy aprócska résre bukkant volna a ragály vírusa a qrmányunk által kikovácsolt, MINKET VÉDŐ pajzson. És közénk hatolt!

Csakis erre tudunk következtetni a Cilavízijó nevű qrmányvetítölde ma reggeli adataiból, hiszen a legutóbbi Ragályhíradó óta a koronás fenevad 1125 – fővel, 7382 – re tudta növelni vajdasági megszállottjai táborát. Ugyanezen időszak alatt el is ragadott 5 újabb magyart, és velük együtt a honi áldozatainak listája 621 – re nyúlik immáron.

NEM ÁRT, HA MI IS RÉSEN LESZÜNK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Megjött az újabb dijadalhír!

Varga Mihály: újabb nemzetközi elismerés, Döbrögisztán a második legnagyobb adócsökkentő

Magyarország továbbra is őrzi élvonalbeli helyét az adócsökkentési rangsorokban, az OECD szerint hazánkban javult a második legnagyobb mértékben az adóterhelés – tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta: az OECD Tax Policy Reforms 2020 tanulmánya szerint 2017 és 2018 között az Amerikai Egyesült Államok után Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben, 1,6 százalékponttal a GDP-arányos adóterhelés.

A magyar kormány kezdettől – még a koronavírus-járvány okozta gazdaságvédelmi intézkedések keretében is – az adócsökkentés politikáját választotta. 2010 óta folyamatosan csökkennek a munkát, a vállalkozásokat és a családokat terhelő adók, és amióta csökkennek az adók, nő a foglalkoztatás, nő a gazdaság és nőnek a bérek is – hangsúlyozta Varga Mihály.

A magyar eredmény azért is példaértékű, mert nemcsak rövidtávon, hanem 10 éves időtávot tekintve is csökkentek az adók – emelte ki a tárcavezető.

Mint mondta: míg az országok 70 százalékánál adóemelést mértek, Magyarországon a 2008-as 39,5 százalékról 2018-ban 36,6 százalékra csökkent a GDP-arányos adóterhelés, ezzel Írország után hazánkban volt a legnagyobb mértékű az előrelépés. A tanulmány szerint 2018-ra 39 országból 28 államban – például Görögországban, Franciaországban, Portugáliában, Szlovákiában – a bruttó hazai termékhez viszonyított adó magasabb lett, mint 2008-ban volt.

Az OECD kiemelte többek között a szociális hozzájárulási adó, valamint a társasági adó csökkentését. Ez utóbbi 9 százalékos mértéke a legalacsonyabb az Európai Unióban – emlékeztetett Varga Mihály.

Kiemelte: a kormány idén is folytatta az adócsökkentő politikáját: január 1-jétől a négygyermekes anyáknak élethosszig tartó szja-mentességet biztosított, emellett minden dolgozó nyugdíjast mentesített a járulékfizetés alól. A kisvállalati adó mértéke 13-ról 12 százalékra mérséklődött, illetve a szálláshely-szolgáltatók forgalmi adóterhe 9 százalékponttal csökkent. Július 1-jétől újabb két százalékponttal mérséklődött a szociális hozzájárulási adó.

A koronavírus-járvány káros hatásai miatt bevezetett adókönnyítések pedig több mint százmilliárd forintot hagytak eddig a családoknál és a vállalkozóknál – mutatott rá a pénzügyminiszter.                                             (növekedés)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Ez ám az igazi dijadalhír! CSAK AZ USA ELŐTTÜNK!

„…Az OECD kiemelte többek között a szociális hozzájárulási adó, valamint a társasági adó csökkentését. Ez utóbbi 9 százalékos mértéke a legalacsonyabb az Európai Unióban…”

-Mely „magyar” cégek is ennek az áldásnak az élvezői? Az Audi Hungária, a Mercedes Hungária, az Opel Hungária, a Suzuki Hungária, az ilyen – olyan Hungária ragadványnévvel ellátott összeszereldék és pénzügyi meg egyéb „szolgáltatócégek”! Akik alkalmazottai között nagyon kevés a néggyerekes munkavállaló. A továbbfoglalkoztatott nyögdíjasok száma valószínűleg magasabb.

Ám a magyarok fizetik a jövedelmükhöz képest világrekorder ÁFA -t, a különféle kiumbuldált sarcok tömkelegét, AMIÉRT EGYRE KEVESEBBET KAPNAK!

Mindezzel együtt is hálásak kell hogy legyünk Varga Mikhál úrnak, a hétvégére időzített csudálatos dijadalhírért! Vidám hétvégénk lesz, hiszen versenyelőnyünk stabil.

A nap is szebben süt ránk! MUNKA VAN BŐVEN A MAGYAROKNAK! MI MÁSRA VÁGYNÁNK MÉG?

Megélhetésre? Szociális biztonságra?

VOLT! NEKÜNK AZ NEM VOLT JÓ, HISZEN HARMINC ÉVE ELDOBTUK MINT A RONGYOT!

Nekünk a versenyképesség kellett! MEG IS KAPTUK! VIGYÁZZUK IS FOGGAL – KÖRÖMMEL!

A kapitalizmus motorja az élősködés 24. rész

A kapitalizmus motorja az élősködés 24. rész
A megosztott emberiség

A kizsákmányolás a kapitalizmusban röviden és egyszerűen jog a törvényes élősködésre!!
A tőkés törvényesen kisajátítja a proletárok által munkával termelt értéktöbbletet élősködés céljából!
A kapitalizmus a vállalkozás, a szolgaság, az élősködés szabadsága miatt hatékony, ámde embertelen!
A kapitalizmus és a fasizmus édestestvérek!

A tőkés „EMBERT” a kapitalizmus körülménye teszik embertelenné!

Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez legyen az ember erkölcse! De a kapitalizmus erkölcse nem ez!
A kapitalizmus erkölcse a felsőbbrendűként élő tőkések joga az élősködésre!

*

A megosztott emberiség

A kapitalizmusban az egyenlőség csak formális lehet, mert a tőkés és a proletár között nem lehet valódi egyenlőség. A kapitalizmusban a szélsőségesen megosztott emberiség életlehetőségei is szélsőségegesek és a demokrácia is csak legfeljebb formális lehet. A formális demokrácia miatt a szabadság joga valójában a másokon való élősködéssé válik, így a „demokrácia” már csak az élősködők lehetősége az érdekérvényesítésre; ilyen a kapitalizmus gazdasági-politikai formája; a valóságban a demokratikus érdekérvényesítésben a proletárok nem vagy a tőkések érdekében hozott törvények szerint vesznek részt, a tőkés kizsákmányolási érdekeknek való alárendeltségében.

Marxista filozófia alapjai: „… A burzsoá állam, akárcsak a feudális állam, magán viseli annak a gazdasági rendnek a jellemző vonásait, amelynek alapján emelkedik. A kapitalizmus az árutulajdonosok társadalma, amelyben a munkásoknak a tőkések általi kizsákmányoltságát formális egyenlőségük leplezi. A munkaerő adásvételi aktusában a tőkés és a bérmunkás látszatra, egyenjogú árutulajdonosokként jelennek meg. Ugyanilyen formális jellegű a burzsoá demokrácia is, amely az emberek jogi egyenlőségét hangoztatja, emögött azonban a társadalom tagjainak mélységes gazdasági egyenlőtlensége húzódik meg. A burzsoá jogi egyenlőség formális jellegét találóan jellemzi Anatole Francé francia író gúnyos megjegyzése: „A törvény előtti egyenlőség… gazdagnak-szegénynek egyformán megtiltja, hogy a híd alatt háljon, az utcán kolduljon és kenyeret lopjon.”

A kapitalizmusnak szüksége van a megosztott világra: Az embereknek a születésükkel hozott belső (genetikai) és külső (születési, társadalmi körülmények) meglévő adottságai és a kapitalizmus működési modellje miatt az érdekérvényesítő lehetőségei szélsőségesen eltérnek; a kapitalizmusban az elérhető, az elért képességek és az adott külső lehetőségek miatt ez felsőbb és alacsonyabb rendűre megosztott emberiséget hozott létre; azaz embertelen emberi civilizációt valósít meg; amelyen a kapitalizmus nem tud és nem is akar változtatni. A kapitalizmusnak szüksége van a megosztott világra, csak így képes működni, mert a tőkéseknek szüksége van bérrabszolgákra az élősködése végett.

Marxista filozófia alapjai: „… A tőkés termelési mód egyszerűbbé tette a társadalom osztálytagozódását, s eltörölte a rendi előjogokat. A kapitalizmusban a közvetlen termelők — a munkások — jogilag szabaddá váltak. De nincsenek termelési eszközeik, s gazdaságilag a tőkésektől függnek. A kizsákmányolás tőkés rendszerét Marx és Engels a bérrabszolgaság rendszerének nevezte.
… Az osztályharcot a különböző osztályok gazdasági helyzetének ellentéte és érdekeinek ellentmondása hozza létre. Ha pedig az érdekek ellentétben vannak egymással, akkor minden olyan kísérlet csődöt mond, amely az osztályokat közös erkölcs prédikálásával akarja egyesíteni.
… Az osztályérdekeket nem az osztály tudata, hanem az illető osztálynak a társadalmi termelés rendszerében elfoglalt helyzete határozza meg. A proletariátusnak, mivel nincsenek termelési eszközei, és a tőkések kizsákmányolják, objektív helyzeténél fogva érdeke a kapitalizmus megszüntetése, s ezért forradalmi osztály. A burzsoáziának, éppen ellenkezőleg, a tőkés rend örökössé tétele az érdeke. A burzsoázia és a proletariátus antagonisztikus osztályok, mivel érdekeik ellentétesek és kibékíthetetlenek. Ugyanilyen antagonisztikus osztályok voltak a kapitalizmus előtti társadalmi alakulatok alapvető osztályai: a rabszolgatartók és a rabszolgák, a hűbérurak és a jobbágyok. Ezért a köztük folyó osztályharc történelmileg elkerülhetetlen.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 szeptember 4. péntek van. Az idei esztendő 248. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből még 118 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.  Tehát ez az esztendő 366 napból áll!

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Rozália, Ida, Marinusz, Mór, Móric, Mózes, Muriel, Romi, Róza, Rózabella, Rózamari, Rozi, Rózsa, Rózsi, Ruszalka nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Szeptember 4 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeptember_4.

Hát Felejim! A mai napra semmi ünnep nem rendeltetett! Úgyhogy ma DÖGUNALOM NAPJA van!

A balrad.ru mai zeneajánlata:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com