A fasizmus és a munkásosztály – A fasizmus osztályjellege
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

A fasizmus támadása
és a Kommunista Internacionálé
feladatai a munkásosztály egységéért,
a fasizmus ellen folytatott harcban

Előadás a Kommunista Internacionálé VII. világkongresszusán

[1935. augusztus 2.]

I. A fasizmus és a munkásosztály

Elvtársak! Már a Kommunista Internacionálé VI. kongresszusa figyelmeztette a nemzetközi proletariátust az új fasiszta támadás kibontakozására, és harcra szólította ellene. A kongresszus megállapította, hogy „fasiszta törekvések és a fasiszta mozgalom csírái többé-kevésbé fejlett formában csaknem mindenütt megvannak”.

A gazdasági válság elmélyülése, a kapitalizmus általános válságának rendkívüli kiéleződése és a dolgozó tömegek forradalmasodása közepette a fasizmus széles fronton támadásba ment át. Az uralmon levő burzsoázia egyre inkább a fasizmusban keres kiutat, hogy megvalósíthassa a dolgozók határtalan kifosztására irányuló intézkedéseit, előkészíthessen egy imperialista rablóháborút, előkészíthesse a Szovjetunió megtámadását, leigázhassa és feloszthassa Kínát, s mindezeknek az alapján megakadályozhassa a forradalmat.

Az imperialista körök a válság egész terhét a dolgozók vállára igyekeznek rakni. Ezért van szükségük a fasizmusra.

A piacok problémáját a gyenge népek leigázásával, a gyarmati járom súlyosbításával és a világnak háború útján történő újrafelosztásával igyekeznek megoldani. Ezért van szükségük a fasizmusra.

Igyekeznek megelőzni a forradalmi erők növekedését, mégpedig a munkások és a parasztok forradalmi mozgalmának szétverése és a Szovjetuniónak – a világ proletariátusa támaszának – háborús megtámadása útján. Ezért van szükségük a fasizmusra.

Több országban, különösen Németországban, sikerült ezeknek az imperialista köröknek – még mielőtt a tömegek döntő fordulatot tettek volna a forradalom felé – vereséget mérni a proletariátusra és megteremteni a fasiszta diktatúrát.

A fasizmus győzelmét azonban éppen az a körülmény jellemzi, hogy ez a győzelem egyfelől a proletariátus gyengeségéről tanúskodik, amelyet dezorganizált és megbénított a burzsoáziával való osztály-együttműködés szociáldemokrata, egységbontó politikája, másfelől magának a burzsoáziának a gyengeségét is tükrözi, amely retteg a munkásosztály harci egységének megvalósításától, és már nem tudja a tömegek feletti diktatúráját fenntartani a polgári demokrácia és a parlamentarizmus régi módszereivel.

„Ezzel kapcsolatban a fasizmus németországi győzelmében – mondotta Sztálin elvtárs a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának XVII. kongresszusán – nemcsak a munkásosztály gyengeségének jelét és annak következményét kell látni, hogy a szociáldemokrácia a munkásosztályt elárulta és a fasizmus számára az utat egyengette. A fasizmus németországi győzelmében a burzsoázia gyengeségének jelét is kell látni, annak a jelét, hogy a burzsoázia már nem képes a parlamentarizmus és a polgári demokrácia régi módszereivel uralkodni, s emiatt kénytelen a belpolitikában a kormányzás terrorisztikus módszereihez folyamodni – annak a jelét, hogy békés külpolitika útján már nem képes többé megtalálni a jelen helyzetéből a kivezető utat, s emiatt kénytelen a háború politikájához folyamodni.”* – Sztálin Művei. 13. köt. Szikra 1952. 311. old.*

A fasizmus osztályjellege

A hatalmon levő fasizmus, elvtársak, mint ahogy a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának XIII. plénuma helyesen jellemezte, a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt, terrorista diktatúrája.

A fasizmus legreakciósabb válfaja a német típusú fasizmus. A német fasizmus arcátlanul nemzetiszocializmusnak nevezi magát, holott semmi köze sincs a szocializmushoz. A német fasizmus nemcsak burzsoá nacionalizmus, hanem vadállati sovinizmus. Ez a politikai banditizmus kormányrendszere, a munkásosztállyal, a parasztság, a kispolgárság és az értelmiség forradalmi elemeivel szemben alkalmazott provokációk és kínzások rendszere. Ez középkori barbárság és vadállatiasság. Ez féktelen agresszió más népekkel és országokkal szemben.

A német fasizmus úgy lép fel, mint a nemzetközi ellenforradalom rohamcsapata, mint az imperialista háború fő bujtogatója, mint keresztes hadjárat kezdeményezője a Szovjetunió, az egész világ dolgozóinak nagy hazája ellen.

A fasizmus nem olyan államforma, amely „mindkét osztály: a proletariátus és a burzsoázia felett áll”, amint ezt például Ottó Bauer állította. A fasizmus nem „a fellázadt kispolgárság, amely birtokába kerítette az államgépezetet”, mint Brailsford angol szocialista mondja. Nem. A fasizmus nem osztályok felett álló hatalom és nem a kispolgárság vagy a lumpenproletariátus hatalma a finánctőke felett. A fasizmus magának a finánctőkének a hatalma. A fasizmus a munkásosztállyal, a parasztság és az értelmiség forradalmi részével való terrorista leszámolás szervezete. A fasizmus a külpolitikában a legdurvább formájú sovinizmus, amely vadállati gyűlöletet szít más népek ellen.

Különösen erősen kell hangsúlyozni a fasizmusnak ezt az igazi jellegét, mert a fasizmusnak, szociális demagógiába burkolózva, sikerült néhány országban a válság által rendes kerékvágásukból kivetett kispolgári tömegeket, sőt a proletariátus legelmaradottabb rétegeinek egyes részeit is maga mellé állítania, amelyek sohasem követték volna a fasizmust, ha megértették volna igazi osztályjellegét, igazi természetét.

A fasizmus fejlődése és maga a fasiszta diktatúra a különböző országokban különböző alakot ölt, aszerint, hogy milyenek az illető ország történelmi, társadalmi és gazdasági viszonyai, nemzeti sajátosságai és nemzetközi helyzete. Egyes országokban, elsősorban ott, ahol a fasizmusnak nincsen kiterjedt tömegbázisa, és ahol magának a fasiszta burzsoáziának a táborában elég erős az egyes csoportok egymás elleni harca, a fasizmus nem szánja rá magát rögtön, hogy megszüntesse a parlamentet, és a többi burzsoá pártnak, valamint a szociáldemokrata pártnak bizonyos legalitást hagy meg. Más országokban, ahol az uralmon levő burzsoázia a forradalom közeli kirobbanásától fél, a fasizmus vagy azonnal megteremti a maga korlátlan politikai egyeduralmát, vagy egyre jobban fokozza a terrort és az összes vele versengő pártokkal és csoportokkal való leszámolást. Ez nem zárja ki azt, hogy a fasizmus, helyzetének különösen erős kiéleződése pillanatában, megkísérli bázisát kiszélesíteni, és anélkül, hogy osztálylényegét megváltoztatná, összeegyezteti a nyílt terrorista diktatúrát a parlamentarizmus durva meghamisításával.

A fasizmus hatalomra jutása nem az egyik burzsoá kormány egyszerű felcserélése egy másikkal, hanem a burzsoá osztályuralom egyik államformájának, a burzsoá demokráciának felváltása a burzsoázia osztályuralmának másik formájával, a nyílt, terrorista diktatúrával. Ez előtt a különbség előtt szemet hunyni súlyos hiba volna. Ez a hiba megakadályozná azt, hogy a forradalmi proletariátus mozgósítsa a városi és falusi dolgozók legszélesebb rétegeit a fasiszták hatalomra jutásának veszélye ellen, valamint hogy kihasználja magának a burzsoáziának a táborán belüli ellentéteket. Nem kevésbé komoly és veszélyes hiba azonban az is, ha lebecsüljük a fasiszta diktatúra létrejötte szempontjából azoknak az egyre fokozódó reakciós intézkedéseknek a jelentőségét, amelyeket a burzsoázia jelenleg a burzsoá-demokratikus országokban életbe léptet, és amelyeknek segítségével lábbal tiporja a dolgozók demokratikus szabadságjogait, meghamisítja és megnyirbálja a parlament jogait, fokozza a forradalmi mozgalom ellen irányuló megtorló intézkedéseket.

Nem szabad, elvtársak, a fasizmus hatalomra kerülését olyan leegyszerűsítve és olyan simán elképzelni, hogy a finánctőke valamilyen bizottsága elhatározza, miszerint egy meghatározott napon bevezeti a fasiszta diktatúrát. A valóságban a fasizmus rendszerint a régi burzsoá pártokkal vagy azoknak bizonyos részével folytatott kölcsönös, néha éles harcban, sőt magában a fasiszta táboron belül folytatott harcban kerül hatalomra. Ez a harc néha egyenesen fegyveres összeütközésekhez vezet, mint ahogy ezt Németországban, Ausztriában és más országokban láttuk. Mindez azonban nem csökkenti annak a ténynek a jelentőségét, hogy a fasiszta diktatúra megteremtéséig a burzsoá kormányok rendszerint egész sor előkészítő szakaszon mennek keresztül, és számos reakciós intézkedést valósítanak meg, amelyek közvetlenül elősegítik a fasizmus hatalomra kerülését. Aki nem harcol ezen előkészítő szakaszok során a burzsoázia reakciós intézkedései és a növekvő fasizmus ellen, az nem tudja megakadályozni, az – ellenkezőleg – megkönnyíti a fasizmus győzelmét.

A szociáldemokrácia vezérei takargatták és rejtegették a tömegek előtt a fasizmus igazi osztályjellegét, és nem hívtak harcra a burzsoázia fokozódó reakciós intézkedései ellen. Ők viselik a nagy történelmi felelősséget azért, hogy a fasiszta támadás döntő pillanatában Németországban és egy sor más fasiszta országban a dolgozó tömegek jelentékeny része nem ismerte fel a fasizmusban a legvérszomjasabb rabló finánckapitalistát, a leggonoszabb ellenségét, és hogy ezek a tömegek nem voltak felkészülve arra, hogy a támadást visszaverjék.

Mi hát a fasizmus tömeghatásának a forrása? A fasizmus azért tudja vonzani a tömegeket, mert demagóg módon különösen égető szükségleteiket és igényeiket hangsúlyozza. A fasizmus nemcsak a tömegekben mély gyökeret vert előítéleteket szítja fel, hanem a tömegek legjobb érzéseivel, igazságszeretetével, sőt néha még forradalmi hagyományaival is csalárd játékot űz. Miért igyekeznek a német fasiszták, a nagyburzsoáziának ezek a lakájai és a szocializmus halálos ellenségei a tömegek szemében „szocialistáknak” látszani, és miért tüntetik fel hatalomra jutásukat „forradalomként”? Azért, mert igyekeznek kiaknázni a forradalomba vetett hitet, a németországi dolgozó tömegek szívében a szocializmus iránt élő vonzódást.

A fasizmus a szélsőséges imperialisták érdekében cselekszik, de a tömegek előtt a megbántott nemzet védelmezőjének álarcában lép fel. Megsértett nemzeti érzésükhöz fordul, mint például a német fasizmus, amely a „Versailles ellen” jelszóval nyerte meg a tömegeket.

A fasizmus arra törekszik, hogy a legféktelenebbül kizsákmányolja a tömegeket, azonban ügyes kapitalistaellenes demagógiával környékezi meg őket: kiaknázza a dolgozók mélységes gyűlöletét a rabló burzsoázia, a bankok, a trösztök és a fináncmágnások ellen. Olyan jelszavakat ad ki, amelyek az adott pillanatban a politikailag éretlen tömegek számára leginkább csábítóak. Ilyen jelszavak például Németországban: „a közös érdek a magánérdek felett áll”; Olaszországban: „a mi államunk nem kapitalista, hanem korporatív állam”; Japánban: „a kizsákmányolás nélküli Japánért”; az Egyesült Államokban: „a gazdagság felosztásáért” és így tovább.

A fasizmus a legkorrumpáltabb, a legkönnyebben megvásárolható elemeknek dobja oda martalékul a népet, de ugyanakkor a tömegek előtt „a becsületes és megvesztegethetetlen hatalom” igényével lép fel. A fasizmus számol azzal, hogy a tömegek mélyen kiábrándultak a burzsoá demokrácia kormányaiból, és képmutatóan felháborodik a korrupción (például a Barmat- és a Sklarek-botrány Németországban, a Staviski-ügy Franciaországban és sok egyéb).

A fasizmus a burzsoázia legreakciósabb köreinek érdekében hálójába keríti a régi burzsoá pártokban csalódott, azokat faképnél hagyó tömegeket. Azzal imponál ezeknek a tömegeknek, hogy élesen támadja a burzsoá kormányokat, és kérlelhetetlen a burzsoázia régi pártjaival szemben.

A fasizmus, cinizmusával és hazug voltával felülmúlva a burzsoá reakció minden egyéb válfaját, demagógiáját hozzáidomítja minden egyes ország nemzeti sajátosságaihoz, sőt egy és ugyanazon országon belül a különböző társadalmi rétegek sajátosságaihoz. A kispolgárság tömegei – sőt a munkások egy része is -, akiket a nélkülözés, a munkanélküliség és a megélhetés bizonytalansága a kétségbeesésbe kergetett, a fasizmus szociális és soviniszta demagógiájának áldozataivá válnak.

A fasizmus úgy kerül hatalomra, mint a forradalmi munkásmozgalom elfojtásának, a forrongásban levő néptömegek leverésének a pártja, de hatalomra jutását úgy hajtja végre, mintha az „forradalmi” mozgalom volna az „egész nemzet” nevében, a „nemzet megmentéséért”, a burzsoázia ellen. (Emlékezzünk Mussolini Róma elleni „vonulására”, Pilsudski Varsó elleni „vonulására”, Hitler nemzetiszocialista „forradalmára” Németországban stb.)

Bármilyen álarcot öltsön is azonban magára a fasizmus, bármilyen formában lépjen is fel, bármilyen utakon jusson is hatalomra:

a fasizmus – a tőke legdühödtebb támadása a dolgozó tömegek ellen;

a fasizmus – fékevesztett sovinizmus és hódító háború;

a fasizmus – dühödt reakció és ellenforradalom;

a fasizmus – a munkásosztály és valamennyi dolgozó leggonoszabb ellensége!

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!