A kommunista pártok megerősítése
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

A fasizmus támadása
és a Kommunista Internacionálé
feladatai a munkásosztály egységéért,
a fasizmus ellen folytatott harcban

Előadás a Kommunista Internacionálé VII. világkongresszusán

[1935. augusztus 2.]

III. A kommunista pártok megerősítése
és a proletariátus politikai egységéért
folyó harc

Elvtársak! Az egységfront megteremtéséért folytatott harcban rendkívül megnőtt a kommunista párt vezető szerepének jelentősége. A munkásosztály egységfrontjának kezdeményezője, szervezője és mozgatóereje lényegében egyedül a kommunista párt.

A kommunista pártok csakis oly módon tudják biztosítani a dolgozó tömegek mozgósítását a fasizmus és a tőke támadása elleni egységes harcra, ha minden tekintetben megerősítik saját soraikat, ha fejlesztik kezdeményezőképességüket, ha marxi-lenini politikát folytatnak és helyes, hajlékony taktikát alkalmaznak, amely számol a konkrét helyzettel és az osztály-erőviszonyokkal.

A kommunista pártok megerősítése

A VI. és VII. kongresszus közötti időszakban pártjaink a kapitalista országokban kétségkívül megnőttek és jelentékenyen megedződtek. A legveszélyesebb tévedés lenne azonban, ha ezzel beérnők. Minél jobban szélesedik majd a munkásosztály egységfrontja, annál inkább merülnek majd fel előttünk új, bonyolult feladatok, annál szükségesebb lesz majd, hogy pártjaink politikai és szervezeti megerősítésén dolgozzunk. A proletariátus egységfrontja munkáshadsereget teremt, de az csak akkor tudja hivatását betölteni, ha élén olyan vezető erő áll, amely célt és utat mutat. Ez a vezető erő csak egy erős forradalmi proletárpárt lehet.

Amikor mi, kommunisták, minden erőnket megfeszítjük az egységfront megteremtéséért, akkor ezt nem abból a szűkkeblű meggondolásból tesszük, hogy a kommunista pártokba új tagokat toborozzunk. Minden oldalról meg kell azonban erősítenünk a kommunista pártokat, és taglétszámukat is növelnünk kell, éppen azért, mert komolyan kívánjuk az egységfront megerősödését. A kommunista pártok megerősítése nem szűk pártérdek, hanem az egész munkásosztály érdeke.

A kommunista pártok egysége, forradalmi egybeforrottsága és harckészsége a legértékesebb tőke, amely nemcsak a miénk, hanem az egész munkásosztályé. Mi készek vagyunk a szociáldemokrata pártokkal és szervezetekkel közösen harcolni a fasizmus ellen. Ezt a készségünket összekapcsoltuk és össze is fogjuk kapcsolni azzal, hogy kérlelhetetlenül harcolunk a szociáldemokratizmus mint a burzsoáziával való megalkuvás ideológiája és gyakorlata ellen, és továbbmenően ennek az ideológiának a saját sorainkba való bármilyen behatolása ellen.

Az egységfront politikájának bátor és határozott keresztülvitelénél a saját sorainkban is akadályokra bukkanunk, amelyeket a lehető legrövidebb időn belül mindenáron el kell hárítanunk.

A Komintern VI. kongresszusa után a tőkésországok valamennyi kommunista pártjában sikeres harc folyt a kapitalista stabilizáció körülményeihez való opportunista alkalmazkodás irányzata, valamint a reformista és legális illúziók fertőzése ellen. Pártjaink megtisztították soraikat a különböző jobboldali opportunistáktól, és ezáltal megszilárdították bolsevik egységüket és harci képességüket. Kevésbé sikeresen, sőt gyakran egyáltalán nem folyt harc a szektásság ellen. A szektásság már nem kezdetleges, nyílt formákban jutott kifejezésre, mint a Kommunista Internacionálé első éveiben, hanem a bolsevik irányelvek formális elismerésének leple alatt akadályozta a bolsevik tömegpolitika kifejlesztését. A mi időnkben ez gyakran már nem „gyermekbetegség” többé, mint Lenin írta, hanem mélyen gyökerező kór. Amíg ettől a kórtól meg nem szabadulunk, addig nem oldhatjuk meg feladatunkat: nem teremthetjük meg a proletariátus egységfrontját, nem vezethetjük át a tömegeket a reformizmus álláspontjáról a forradalom oldalára.

A jelenlegi helyzetben a szektásság – az önelégült szektásság, ahogy mi határozati javaslatunkban minősítjük – mindennél jobban gátolja harcunkat az egységfront megvalósításáért. Ez a szektásság meg van elégedve a saját doktrinér korlátoltságával, a tömegek valóságos életétől való elszakadottságával, meg van elégedve azzal, hogy a munkásmozgalom legbonyolultabb kérdéseit egyazon minta szerint, a maga leegyszerűsített módszereivel oldja meg; ez a szektásság mindentudónak képzeli magát, és feleslegesnek tartja azt, hogy a tömegektől, a munkásmozgalom tapasztalataiból tanuljon; egyszóval ennek a szektásságnak, mint mondani szokás, minden csak gyerekjáték. Az önelégült szektásság nem akarja és nem tudja megérteni, hogy a kommunista párt vezető szerepe a munkásosztály körében nem valósul meg automatikusan. A kommunista párt vezető szerepét a munkásosztály harcaiban kell kivívni. Ehhez nem a kommunisták vezető szerepéről szóló szavalásra van szükség, hanem mindennapos tömegmunkánkkal és helyes politikánkkal kell kiérdemelnünk, meghódítanunk a munkástömegek bizalmát. Ez azonban csak abban az esetben lehetséges, ha mi, kommunisták, politikai munkánkban komolyan számolunk a tömegek osztálytudatának tényleges színvonalával, forradalmasodásuk fokával; ha józanul fogjuk értékelni a konkrét helyzetet, mégpedig nem kívánságaink alapján, hanem annak alapján, ami valóban megvan. Lépésről lépésre, türelmesen meg kell könnyítenünk a tömegeknek az átmenetet a kommunizmus álláspontjára. Sohasem szabad elfelejtenünk Lenin szavait, aki óva intett minket:

„…éppen arról van szó, hogy azt, ami számunkra idejét múlta, ne tekintsük úgy, mintha az osztály számára, a tömegek számára is idejét múlta volna”*. – Lenin Művei. 31. köt. 46. old.*

Vajon, elvtársak, kevesen vannak-e ma sorainkban az ilyen doktrinér elemek, akik az egységfront-politikában mindig és mindenütt csak veszedelmet látnak? Az ilyen elvtársak számára az egész egységfront nem egyéb, mint tiszta veszedelem. Ez a szektaszerű „elvhűség” azonban nem más, mint politikai tehetetlenség a tömegek harcának közvetlen vezetése közben felmerülő nehézségekkel szemben.

A szektásság különösen a tömegek forradalmasodását becsüli túl; túlbecsüli azt az ütemet, ahogyan a tömegek eltávolodnak a reformizmus álláspontjától, megkísérli a mozgalom nehéz szakaszainak és bonyolult feladatainak átugrását. A tömegek vezetésének módszereit a gyakorlatban gyakran helyettesítették egy szűk pártcsoport vezetésének módszereivel. Lebecsülték azt az erőt, amit a tömegeknek szervezeteikkel és vezetőségeikkel tartott hagyományos kapcsolata jelent, s amikor a tömegek ezeket a kapcsolatokat nem szakították egyszerre szét, akkor ugyanolyan élesen kezdtek velük szemben viselkedni, mint reakciós vezetőikkel szemben. Minden országban egy kaptafára készült taktikát alkalmaztak, egy kaptafára készült jelszavakat adtak ki, és nem számoltak az egyes országokban az adott helyzet sajátosságaival. Lebecsülték annak szükségességét, hogy szívós harcot folytassanak a tömegek körében bizalmuk megnyeréséért, lenézték a munkások részletköveteléseiért folytatott harcot, s a reformista szakszervezetekben és a fasiszta tömegszervezetekben folytatandó munkát. Az egységfront-politikát gyakran üres felhívásokkal és elvont propagandával helyettesítették.

Nem kevésbé akadályozták a szektás álláspontok az emberek helyes megválasztását s olyan káderek nevelését és kialakítását, akiknek kapcsolatuk van a tömegekkel, a tömegek bizalmát élvezik, forradalmi szempontból megállják a helyüket, kiállták a próbát az osztályharcok során, és a tömegmunka gyakorlati tapasztalatait össze tudják kötni a bolsevik elvi szilárdsággal.

A szektásság ily módon jelentékeny mértékben meglassította a kommunista pártok növekedését, megnehezítette az igazi tömegpolitika keresztülvitelét, gátolta az osztályellenség nehézségeinek kihasználását a forradalmi mozgalom megerősítése érdekében, gátolta a proletár tömegek megnyerését a kommunista pártok számára.

Ugyanakkor, amikor a leghatározottabban harcolunk az önelégült szektásság utolsó maradványainak kiirtásáért és leküzdéséért, minden módon fokoznunk kell éberségünket és a harcot a jobboldali opportunizmussal szemben, s annak minden konkrét megnyilvánulása ellen, mivel tudjuk azt, hogy a jobboldali opportunizmus veszélye oly mértékben fog növekedni, amilyen mértékben a széles egységfront kibontakozik. Már észlelhetők törekvések, amelyek a kommunista párt szerepének az egységfront soraiban való alábecsülésében és a szociáldemokrácia ideológiájával való megbékélésben fejeződnek ki. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az egységfront taktikája olyan módszer, amely a szociáldemokrata munkásokat a tények alapján győzi meg a kommunista politika helyességéről és a reformista politika helytelenségéről, nem pedig megbékülés a szociáldemokrata ideológiával és gyakorlattal. Az egységfront megteremtéséért folytatott harc sikere érdekében feltétlenül állandóan harcolnunk kell a saját sorainkban mutatkozó olyan törekvések ellen, amelyek csökkentik a párt szerepét, harcolni kell a legális illúziók ellen, minden olyan álláspont ellen, amely szerint a fasizmus felszámolása és az egységfront megvalósítása ösztönös mozgalom útján, automatikusan elérhető, harcolni kell a döntő cselekvés pillanatában megnyilvánuló legkisebb ingadozás ellen is.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!