A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 november 17. – kedd van. Az idei esztendő 322. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből még 44 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.  Tehát ez az esztendő 366 napból áll!

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Gergő, Hortenzia, Brunhilda, Brünhild, Dienes, Ében, Ede, Gergely, Gergő, Gertrúd, Györe, György, Györk, Györke, Hilda, Hilka, Ildikó, Salómé, Szalóme, Trudi, Viki, Viktória, Zágon, Zakeus, Zekő nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

November 17. -én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/November_17.

Ma van:

– Budapest napja, a Pest, Buda és Óbuda egyesülésével létrejött székesfőváros közgyűlésének 1873-as első ülése emlékére

– Nemzetközi diáknap Csehszlovákia náci megszállásakor meggyilkolt Jan Opletal és több száz társa emlékére (1989 óta)

– A szabadságért és demokráciáért való küzdelem napja Csehországban és Szlovákiaban az 1989-es bársonyos forradalom emlékére

– A koraszülöttek világnapja 2011 óta. Ebből az alkalomból lilába „öltöztetnek” mindent. Nemzetközi esemény, Magyarországon is sok épületet lilával világítanak meg ezen a napon, például Budapesten a MÜPÁ-t és a Budapest EYES-t. Ennek a napnak a célja, hogy felhívja a figyelmet a koraszülöttségre mint népbetegségre. A világban minden 10. gyermek – Magyarországon kb. minden 9-10. gyermek – korábban érkezik a világra, mint a 37. gesztációs hét.

– Ekkortájt van a Leonidák meteorraj láthatóságának csúcspontja

– Kongói Demokratikus Köztársaság: A hadsereg napja.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Közel egy hete már, hogy volt a balrad.ru – n donbasszi helyzetjelentés. A kimaradás legfőbb oka az „eseménytelenség”!

Lényeges dolgok sem a diplomácia, sem pedig a tettek mezein nem történtek. Inkább a ragály, az amerikai bohócviadal, és Karabah eseményei foglaltak le minden arra „jogosultat”. És mert minden – mindennel összefügg, ezért Donbassz kapcsán a nagy „eseménytelenség”!

Persze az  élet azért nem állt le donbasszilag. Már az EBESZ is attól tart, hogy Kijev hivatalosan is föl fogja mondani a minszki paktumot. Leonyid Kravcsuk kijevi vezértárgyaló éppen tegnap bökte ki: a megállapodás gúzsba köti Kijevet, ezért azt föl kell mondani. A szerződésből való ukrán kifarolás gondolata olyan ütemben erősödik, amilyen ütemben Biden bohóc közelít a Fehér Házhoz.

A donyecki „Vosztok” zászlóalj parancsnoka, Alekszandr Hodakovszkij tegnap sürgette az LNR és a DNR egyetlen államba való összeolvasztását.

Még múlt hét pénteken történt, hogy kijev martalócai egy BMP toronylövegével megsorozták a DNR – es Trudovszkát. Isteni szerencse, hogy a falu közepén lévő buszmegállót „csak” széjjelrombolták, és emberéletben nem esett kár. Pedig a „csínytétel” ideje délután negyed háromkor volt.

Ehhez hasonló gorombáskodás azóta sem történt, de a donbasszi frontok teljes hosszán előfordulnak/tak kisebb tűzszünetsértő latorakciók.

Mert ne feledjük: Donbassz frontjain tűzszünet van!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Hegyi-Karabah…

Ma Jerevánban Nikol Pasinyan örmény miniszterelnök összeszedte minden bátorságát, és bement az ottani politikai dagonyába. Ellenzéke pedig ki! Nem voltak kíváncsiak a hazaárulóra.

Még a kormánypárti frakció vezetője, Arman Babajanyan is azt javasolta Pashinyannak, hogy ismerje el, hogy ő és csapata „kudarcot vallottak küldetésükben”.

„El kell ismerni, hogy hazaárulás történt. De az igazi hazaárulás az, hogy csak a háború alatt jöttünk rá, hogy teljesen felkészületlenek vagyunk a háborúra. El kell ismernie, hogy Ön és csapata kudarcot vallott biztonsági és diplomáciai küldetésén. De még inkább hazaárulás az a tény, hogy a Honvédelmi Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Biztonsági Tanács vezetői továbbra is a helyükön vannak”- dörögte Babajanyan.

Nikol Pashinyan különös módon megértette a szemrehányásokat, és megpróbálta áthárítani a felelősséget a karabahi kudarcért. Közvetlenül a szónoki emelvényről jelentette be, hogy felmenti Zohrab Mnatsakanyan külügyminisztert (leváltásának bejelentése már meg is jelent az interneten).

Babajanyan újabb javaslatára – új parlamenti választások kiírása annak ellenőrzése céljából, hogy megtartotta – e az állampolgárok bizalmát a kormány – Pasinyan nem reagált közvetlenül.Csupán megismételte azt a homályos gondolatát, miszerint fő feladata az ország legitim kormánya stabilitásának és sérthetetlenségének biztosítása.

Hegyi – Karabahban pedig megkezdődött az azerieknek ítélt falvak átadása. (Vagy inkább az üszkös romoké.) A kitelepítendő örmények ugyanis sorra gyújtogatják fel átadandó otthonaikat.

Aztán pedig irány a „folyosón” át Örményország! A mintegy 1,5 km – es táv megtétele kb. öt órát vesz igénybe.

Az alábbi videofelvétel a háború „utolsó” napján készült, egy azeri állásban. Címe: „A halál előtti utolsó másodperc”

Remélhetőleg több ilyen felvétel nem lesz. Az orosz békefenntartók folyamatosan „vagoníroznak” be, és érkeznek repülőgépeken az örményországi Jerebuni reptülőtérre.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Jatt

Egy kisváros főorvosa havi ötvenezer forintért nem rakja ki a krónikus osztályról a betegeket

– Igaz az, hogy a kórház krónikus osztályának osztályvezetője havi ötvenezer forintot szed be a betegeitől, és ha nem fizetnek, akkor kirakja őket?

– Igen, igaz. Ez annyira biztos, mint hogy itt állok. Ez egy kisváros, ezt mindenki tudja.

Ezt mondta egy fiatal kozmetikus az erkélyéről lekiabálva, amikor meghallotta, hogy miről érdeklődünk a járókelőktől.

Adott egy vidéki kisváros, egy kórház és annak krónikus osztálya, amit a városban csak elfekvőnek hívnak. Van ott egy orvos, pontosabban egy osztályvezető főorvosnő, aki a napi díjon felül pénzt szed a betegektől azért cserébe, hogy ne rakja ki őket a krónikus osztályról.

A környéken két idősotthon van, mindkettőnél éves hosszúságú várólistákkal. A 24 órás gondozásra szoruló, beteg időseknek nincs hova menniük, csak a kórház krónikus osztályára. Ezt a főorvosnő is tudja, és ki is használja. Nem csak a betegeit és azoknak rokonságát tartja félelemben, hanem a teljes várost, akiknek lakói azon aggódnak, hogy ha valami rosszat mondanak a főorvosnőről, akkor annak ők vagy egy rokonuk látja majd kárát, ha egy napon ők is bekerülnek az elfekvőre.

Ez a félelem az oka annak, hogy nem írhatjuk le sem a város, sem a kórház, sem a főorvosnő nevét, ezért a továbbiakban magát a jelenséget mutatjuk be, hogy egy nagyhatalmú orvos (nevezzük most K. főorvosnőnek) hogyan tud teljesen rátelepedni egy város életére.

Még a koronavírus első hulláma előtt kereste meg a 444-et két nő, akinek rokonuk feküdt benn nemrég K. főorvosnő osztályán. Később azért utaztunk a városba, mert mindkét alanyunk azt állította, hogy az ötvenezres plusz díj nyílt titok, az utcán bárkit megállítunk, tudni fog K. főorvosnő ténykedéséről.

„Havi ötvenezerért tartani tudom”

Katalin (az alanyunk nevét kérésére megváltoztattuk) testvére 24 órás ellátásra szorult, ezért került be a krónikus osztályra. Amikor Katalin bement a kórházba, és a testvére holléte felől érdeklődött az ápolóknál, azt Katalin szerint a főorvosnő is meghallhatta, ugyanis nem sokkal később az ápolókkal üzente meg, hogy várja az irodájában.

„Beléptem az ajtón, jó napottal köszöntünk egymásnak, és akkor azt mondta, hogy havi ötvenezer forintért tartani tudja a testvérem. Én álltam az ajtóban, mint akit leforráztak. Aztán annyit mondtam, hogy rendben van” – meséli Katalin még mindig hitetlenkedve.

Ez a havi ötvenezer forint a kórház által meghatározott napidíjon felül ment egyenesen K. főorvosnő zsebébe. A kórház az első hónapban még nem számol fel napidíjat, utána viszont emelkedő rendszerben, előbb 800, majd 1200, végül pedig 1600 forintot. Ez a teljes árral 30 napra számolva is 48 ezer forint, amire még pluszban jön az ötvenezer. Akkoriban, amikor Katalin testvére a kórházban volt, 40 ágyból állt a krónikus osztály, de szerinte K. főorvosnő nem mindenkitől szedett pénzt, csak azoktól, akik több hétig maradhattak.

Ha csak az ágyak felével számolunk, akkor is havonta egymillió forint ütötte a főorvosnő markát.Egy ápoló pedig azt mondta Katalinnak, nehogy azt higgye, hogy ők ebből látnak egy fillért is, K. főorvosnő a teljes összeget megtartja magának.

„Keddenként volt a fizetős nap, ilyenkor négyen-öten álltunk sorban az irodája előtt. Kezdetben kis naivan beletettem egy borítékba a pénzt, de aztán 2-3 alkalom után már rájöttem, hogy felesleges költeni a borítékra. Egy szó nélkül letettem az asztalára a pénzt, ő meg megköszönte. Ennyi volt” – mondja.

Katalin testvére öt hónapot töltött a krónikus osztályon, ennek a díját pedig kéthetente fizette húszezrével, de volt, aki hetente állt sorban egy tízezressel. Aki pedig nem fizetett a megadott időpontban, annak K. főorvosnő személyesen telefonált, hogy a pénzt követelje. Katalin szerint van egy kis füzete, amiben vezeti, hogy ki, mikor fizet, mert egyszer Katalint is felhívta vasárnap délután, hogy megy-e be a kórházba, mert esedékes lenne a fizetés.

Katalin szerint mindenkit azzal fenyegetett, hogy ha nem fizetnek időben, akkor kiteszi a beteget a kórházból.K. főorvosnő Katalinnak azt mondta, amikor megtudta, hogy a nő helyet próbál találni a testvérének egy idősotthonban, hogy ne is próbálkozzon ezzel, mert úgysem veszik fel sehova.

Katalin egy hozzátartozótól olyat is hallott, hogy miután nem tudták fizetni a díjat, az ápolásra szoruló idős nőt teljesen elhanyagolták, infúziót sem kapott, végül pedig a fia a saját karjában vitte ki a kórházból.

A nő nem tudja pontosan, hogy mikor kezdődhetett K. főorvosnő sajátos pénzkeresése, de egy ismerősének 6 évvel ezelőtt került be a testvére az osztályra, és akkor még nem kért pénzt, csak utalt rá. A főorvosnő minden héten valahogy úgy intézte, hogy összefusson a beteg hozzátartozójával a látogatások alkalmával, ilyenkor pedig megjegyzést tett, miszerint a beteg állapota semmit sem javult, ezért hamarosan haza kényszerül küldeni. Amikor viszont a hozzátartozó adott egy tízezrest, akkor a főorvosnő egy újabb hétre elhallgatott.

K. főorvosnő hosszú éveken keresztül belgyógyászként dolgozott a kórházban, egy hosszabb kitérő után, nagyjából tíz éve tért vissza a városba. A kora szerint már nyugdíjas lenne, de engedélyt kért, hogy tovább dolgozhasson.

Mivel a főorvos 65 év feletti, ezért a járvány első hulláma alatt sem dolgozhatott volna, azonban mégis kérvényezte, hogy maradhasson. Katalin úgy tudja, hogy az osztálya nagy részét kiürítették a vírus idejére, 14 beteg maradt mindössze. Azok, akik fizették az ötvenezret. Szerinte az a legszomorúbb, hogy a városban élőknek nincs más választásuk, ha ápolásra szoruló idős rokonuk van, ugyanis a két környéki idősotthonba nagyon hosszú a várólista, a testvére is csak nagy szerencsével tudott végül bekerülni egy otthonba.

„Tudom, hogy mi van az egészségügyben, és hogy mindenki elfogadja a pénzt, de ilyen pofátlannal még nem találkoztam. Két orvossal találkoztam az életem során, aki nem fogadott el hálapénzt, a többiek elfogadták, de kérni nem kért senki, az biztos” – mondja.

„Megnézem ezeket az agyatlanokat”

Ilona (a riportalany nevét kérésére megváltoztattuk) is ugyanezeket tapasztalta, amikor demens édesapját kellett beadnia a kórház krónikus osztályára, akit egy évig maga ápolt otthon.

„Amikor a háziorvos rábeszélt, hogy adjuk be az édesapámat a krónikus osztályra, felkerestem az osztályvezetőt, aki azt mondta, hogy csinál helyet, de ötvenezer a beszálló, a továbbiakat pedig majd megbeszéljük. Megkérdeztem, hogy mit jelent ez, mire elismételte” – meséli Ilona.

Ilona Katalinnal ellentétben tízezrével hordta a pénzt K. főorvosnő asztalára, de egy idő után már ő sem költött borítékra, amúgy is mindenki tudta, hogy miről van szó. Úgy tudja, hogy volt olyan család, akiknek hitelt kellett felvenniük, hogy fizetni tudják a napidíjat és az ötvenezret. Ők az édesapja százezer forintos nyugdíjából fizették azt a két hónapot, amit benn töltött.

„Egy hozzátartozó azt mesélte nekem, hogy a főorvos kitett egy idős férfit az osztályról, amiért a fia nem fizette a tarifát, ráadásul úgy, hogy a fiút a szomszédok hívták fel, hogy a betegszállító hazahozta a kórházból az édesapját és ott áll az udvaron” – meséli.

Katalin állításával egybehangzón Ilona is azt mondja, hogy a főorvosnő azonnal telefonált, ha valaki elmulasztotta a keddi fizetőnapot. Ilona az ellátással sem volt megelégedve. Állítása szerint az édesapját egy pizsamaalsóval kötötték az ágyhoz, hogy ne mászkáljon el, és nem rakták rendesen tisztába se. Emellett K. főorvosnő sokszor minősíthetetlen megjegyzéseket tett.

„A folyosón ültünk, amikor meghallottuk, hogy a főorvosnő azt mondta: na, megnézem ezeket az agyatlanokat. Mi pedig, hozzátartozók kinn sírtunk a folyosón” – mondja.

„Az a nő, az ilyen”

Miután beszéltünk Katalinnal és Ilonával, elutaztunk a vidéki városba.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a városban minden második ember, akit megállítottunk az utcán, tudott arról, hogy mi folyik az elfekvőn. Az emberek nem azon lepődtek meg, hogy miket állítunk a városuk főorvosáról, hanem hogy eljutott a híre Budapestre is.Az utcán megállított tucatnyi ember közül senki sem hajtott el minket, viszont mindenki kérte, hogy ne írjuk le a nevét, mert egy nap még lehet, hogy ők is K. főorvosnő keze alá kerülnek.

„Igen, hallottam már erről. Azt beszélik a városban, hogy aki fizet, az maradhat, aki nem, az mehet máshová” – mondta egy idős férfi a város főterén.

Sokan hallomásból tudták, hogy pénzt szed K. főorvosnő, de több olyan emberrel is találkoztunk, akik maguk is érintettek.

Két idős férfi egy nagy fa alatti árnyékban üldögélt, amikor megszólítottuk őket. Azután, hogy kiejtettük a főorvosnő nevét, sokáig ránk se néztek, gyanakodva kérdezgettek, hogy miért érdekel ez minket annyira. Az egyikük ki is jelentette, hogy ő nem mond semmit, mert neki K. főorvosnő az orvosa volt, de az is kiderült, hogy a másik férfi is érintett a történetben az unokatestvérén keresztül. Pár perc beszélgetés után viszont mindketten megnyíltak, miután többször megnyugtattuk őket, hogy a cikk megjelenéséből nekik semmilyen káruk nem származhat.

„Az unokatestvérem itt halt meg az elfekvőn, a halála előtti nap legombolt tőle ötvenezret, pedig tudhatta, hogy következő nap meg fog halni. Amikor bementem hozzá emiatt, akkor már nem ismert meg. Egy pénzhajhász” – osztotta meg velünk az egyik idős férfi.

„Az a nő, az ilyen. Ez egy nyílt titok a városban, bárkit megkérdeztek, tudja” – fűzte hozzá a barátja, akinek korábban orvosa is volt K. főorvosnő, de már másik orvoshoz jár.

Az unokatestvérét elvesztő férfi szerint az utolsó napokban úgy könyörögtek az ápolóknak, hogy kössenek az unokatestvérére infúziót, mert már kiskanálból próbálták itatni, hogy ne száradjon ki. A férfi azt mondja, hogy ha megérdemelte volna a főorvosnő a pénzt, akkor szívesen adott volna, de így nem.

Egy másik nő, akit fagyizás közben szólítottunk meg, nem panaszkodott az ellátásra. Neki fél évvel ezelőtt volt bent az édesanyja a krónikus osztályon. Amikor a pénzszedésről kérdeztük, azt mondta:

„Ez így igaz, tény és való. Fizettünk a napidíjat plusz még ötvenezret. Szerintem ez nem szép dolog, amikor amúgy is nehéz a megélhetés.”

Két egészségügyben dolgozó nővel is találkoztunk, az egyiküknek az édesanyja csak két hetet töltött benn az elfekvőn, ezért nekik még nem kellett fizetni, de ő is tudta, hogy fix havi díjat kér el a főorvosnő a napidíjon felül. Szerinte ezt mindenki tudja, akinek van idős rokona, és ezzel is számolnak, amikor beadják őket a krónikus osztályra. A mellette álló barátnője pedig azt mondta, hogy úgy tudja, hogy nem csak a városi lakosoktól, de még egy nagyobb városból leküldött betegektől is kér pénzt.

Kerestünk olyanokat is, akiknek a rokonai most is benn vannak az osztályon vagy nem olyan rég még benn voltak, de nem szerettek volna nyilatkozni, mert féltek, hogy bajuk lesz belőle.

A korrupció lehetősége minden krónikus osztályon ott van

Kerestük a város kórházát és K. főorvosnőt is, hogy reagáljanak a felhozott vádakra, de többszöri megkeresésünkre sem válaszoltak semmit. Emellett kerestük a város kórházának betegjogi képviselőjét is, hogy megtudjuk, nála tett-e már bárki is panaszt K. főorvosnőre. A betegjogi képviselő az Integrált Jogvédelmi Szolgálathoz irányított minket, hogy onnan kérjünk engedélyt, hogy nyilatkozhasson. Az engedélyt nem kaptuk meg, arra hivatkozva, hogy a betegjogi képviselő nem nyilatkozhat nekünk az anonimizált betegek engedélye nélkül, amit egyértelműen nem tudunk megszerezni, hiszen azt se tudjuk, hogy kikről van szó. Megkerestünk több a városhoz köthető idős betegekkel foglalkozó szervezetet is, köztük volt olyan, aki ránk csapta a telefont, amikor kiejtettük a főorvosnő nevét és hogy miről szeretnénk írni.

Fernezelyi Borbála, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértője szerint a leírt visszaélés egyáltalán nem elszigetelt eset, sőt a korrupció lehetősége minden ápolási, krónikus belgyógyászati osztályon jelen van. Ennek oka a kiszolgáltatottság. Ezeket a beteg, állandó ápolásra szoruló időseket alapvetően szociális intézményekben kellene elhelyezni, de ezeknél egyrészt éves várólisták vannak, másrészt piaci alapúak, tehát nagyon drágák. Így a családok arra kényszerülnek, hogy a kórházak ápolási osztályain tartsák benn a szeretteiket. Ez az államnak egyébként sokkal többe kerül, a kórházaknak viszont megéri. Egyrészt azért, mert jobb az ápolási osztályok állami finanszírozása, másrészt napidíjat is szedhetnek a betegektől.

A napidíj szedése egy teljesen legális, törvénybe foglalt dolog az ápolási, krónikus osztályokon. Az egészségbiztosítási törvény úgy fogalmaz, hogy ha az ápolási, illetve krónikus osztályon elhelyezés orvosi beutalás alapján történik, akkor kiegészítő térítési díjat kell érte fizetni, ami 800 Ft/nap. Fernezelyi Borbála tud olyan kórházról, ahol 2800 forintba kerül egy napi bentlét, ami később 4600-ra, majd 6000-re emelkedik. Arról, hogy milyen jogcímen kérik el a különbözetet, nincs információnk.

Ráadásul sok kórház azzal is trükközik, hogy egy beteg mennyi ideig maradhat az ápolási osztályon, ugyanis a szabályozás szerint mindössze 90 napot finanszíroznak, amit maximum háromszor lehet még 30 nappal meghosszabbítani. Ezt viszont azzal szokták kijátszani, hogy a betegeket átteszik egy időre az aktív osztályra, majd amikor visszateszik őket a krónikus osztályra, akkor újabb szerződést írnak, és kezdődik újra a 90 nap.

Már ha egyáltalán van szerződés, ugyanis bár a kiegészítő térítési díj miatt csak szerződéskötéssel vehetnek fel beteget egy ilyen osztályra, a TASZ-t nemrég kereste meg egy hozzátartozó, aki arról számolt be, hogy szerződést nem írtak alá, és a napidíj befizetése után számlát sem kapott, a pénzt az osztályvezető főorvos kezébe kellett adni, volt, amikor a postaládájába dobni.

Fernezelyi Borbála szerint azért kerülnek nagyon ritkán nyilvánosságra az ilyen ügyek, mert a hozzátartozóknak a már említett okok miatt nincs más opciójuk, hogy elhelyezzék az idős hozzátartozójukat. Később pedig, miután a szerettük már nincs a kórházban, azért sem tesznek feljelentést, mert úgy érzik, nem tudnák bizonyítani a visszaélést. Ráadásul Fernezelyi szerint azzal is számolniuk kell a hozzátartozóknak, hogy az ő szavuk az orvoséval szemben keveset ér, főleg a kórház más dolgozói is összezárnak az orvos érdekében.                                                                                                                                         (444.hu )

Bal-Rad komm: „…nincs más opció…”

MEGÉRTE A RENDSZERVÁLTÁS? EZT AKARTAD? EZT AKARTUK?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

És itt…?

A dolog még a múlt héten történt.

Egy hatalmas aranyozott kutyaszobrot avatott fel akkor a türkmén főváros, Ashabad egyik körforgalmánál a közép-ázsiai ország elnöke, aki nem mellesleg vajdánk jó cimborája is.

Gurbanguli Berdimuhamedov kedden leplezte le a közép – ázsiai (alabaj fajtájú) juhászkutyát ábrázoló, 6 méter magas alkotást, ami egy óriási képernyőt is magába foglaló, 9 méter magas alapzaton csillog. (A hatalmas monitoron a kutya cselekedeteit lehet nézni vég nélkül.)

A szoboravatáson Berdimuhamedov a helyi akhal teke lófajta iránti rajongásáról is beszélt. A türkmén elnök első aranyozott szobrát, amelyen egy lovon ül, 2015-ben avatták fel Ashabadban.

Vajon a Berdimuhamedovhoz jellemben oly közel álló vajdánk mikor emeltet hasonló szobrot az ő Nárcisz nevű, kuvasz márkájú kutyájának?

Kertjükben verték félholtra Orbán Viktor kutyáját - Blikk

Elvégre ősi magyar fajta a kuvasz! Igazán megérdemelnéNK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Élőhelyünk…

Jó drágán, völgyhidakkal építik tovább a legértelmetlenebb döbrögisztáni autópályát

Magyarországon az autópálya-építés a rendszerváltás óta a fejlődés, a modernitás szimbóluma lett. Annyira sikerült azonban túltolni a fejlesztéseket, hogy mára a sokkalta nagyobb forgalmat lebonyolító Ausztriánál is több autópálya van idehaza. Mégsem áll le a sztrádaépítés, aminek az a hatása, hogy egyre inkább túlárazott és haszontalan, később csak drágán fenntartható szakaszok is épülnek.

Az M6-os autópálya megépítése talán az újkori magyar történelem legrosszabb beruházása volt, 30 éven át évi 60 milliárd forintba kerül az elképesztően kihasználatlan sztráda. Az MSZP-SZDSZ kormányokat a ppp-s* konstrukcióban épült autópálya miatt sokat kritizálta a Fidesz. Most azonban a kihasználatlan sztráda déli irányú, még a korábbi szakaszoknál is nagyságrendekkel értelmetlenebb meghosszabbítását kezdi meg a kormányzat.

Forrás: NIF Zrt. (A térkép címével ellentétben nem autóút, hanem autópálya épül.)

A közbeszerzési portálon elérhető a beérkezett ajánlatok összegzése, amiből az látható, hogy mindenképpen nagyon drágán fog megépülni az M6-os utolsó szakasza. Az alábbi négy ajánlat érkezett:

  1. Strabag és Duna Aszfalt – 90,5 milliárd forint
  2. Swietelsky Kft. – 91,7 milliárd forint
  3. EuroAszfalt Kft. – 94,0 milliárd forint
  4. Dömper Kft. – 94,5 milliárd forint

A befutó helyen* ráadásul az a Strabag áll, amelyről néhány hete az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Schanda Tamás azt nyilatkozta, hogy szerinte örökre ki kellene zárni a magyarországi közbeszerzésekről, mert hanyagul járt el az M0-s déli szektorának hídfelújításakor. Ez úgy látszik, hogy a NER első számú útépítőjét, a Duna Aszfaltot nem hatotta meg, és a Strabaggal együtt pályázott az elérhető közbeszerzési összegzés szerint.

A projekt elképesztően drága lesz: a csupán 20 kilométeres szakasz minimum 90 milliárdos kivitelezési költsége mellett legalább 3 milliárd forint lesz az egyéb, előkészítő tevékenység. Így összességében 4,7 milliárd forintba kerül majd egyetlen kilométernyi sztráda.

Összehasonlításul érdemes az M6 Szekszárd és Pécs közötti, négy alagutat tartalmazó szakaszát feleleveníteni: itt – szintén a Strabag – 207,9 milliárdért építette meg 2007-ben a 80 kilométeres szakaszt. A költség 13 éve kilométerenként tehát 2,6 milliárd volt. A KSH építőipari árindexét figyelembe véve 2020-as árakon ez 4,5 milliárd forint lenne, de a korábbi szakasz részeként ugyebár megépült négy alagút és több viadukt, ami megdobta a költségeket.

A 4,7 milliárd forintos kilométerár még az elmúlt évek projektjei között is kimagasló. Természeten nehéz egy-egy autópályaszakasz építési költségeit összehasonlítani, mert sok függ azok hosszától, a talajviszonyoktól, a kavicsbányák távolságától, de azért az elmúlt években inkább 3 milliárd forintos árak voltak jellemzőek.

Ahogy korábbi cikkünkben bemutattuk, a NER-hez köthető építőipari cégek sem dolgoztak mostanában ilyen drágán. Csak a Sopront elkerülő, 4 kilométeres, gyakorlatilag végig alagútban futó szakasz 11 milliárdos kilométerára magasabb ennél. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) oldalán található rövid összegzés szerint az M6-os szóban forgó szakaszán két völgyhíd*, valamint egy-egy komplex pihenő, mérnökségi telep és komplex ellenőrző hely lesz, de még is nehéz belátni, mi emelte meg ennyire az árat.

A projekt egyre csak drágult az elmúlt években: az előkészítésre a NIF Zrt. 2017-ben kötött uniós támogatási szerződést, 4,7 milliárd forintos keretösszeggel, ami időközben 6 milliárdra emelkedett. 2016-ban egy éven belüli kivitelezést ígértek, 48,7 milliárd forintból. 2019-ben a Fidesz-közeli Magyar Nemzet még arról írt, hogy 72 milliárdból fog megépülni a szakasz, és 2020-ban kezdődik a kivitelezés. Mivel a kivitelezés három év lesz, 2024 előtt nem is fog megnyílni az új szakasz.

Nem csak drága, értelmetlen

Ha már az uniós és magyar adófizetők 93 milliárd forintot költenek egy projektre, jó volna látni, hogy erről mi alapján döntöttek. A NIF Zrt.-től elkértük ezért, hogy milyen költség-haszon elemzésre, forgalmi előrejelzésekre támaszkodtak. Válaszukban azt írták, hogy „a megvalósíthatósági tanulmányt, mint döntést megalapozó dokumentumot (amelynek a költség-haszon elemzés is a része) nincs lehetőségünk Önnek megküldeni.” És valóban, a Fidesz úgy módosította a közérdekű adatokra vonatkozó törvényt, hogy ez csak a megépítés után lesz nyilvános.

Ha még ki is jött a korábbi, sok tíz milliárddal olcsóbbra becsült árakkal a költség-haszon elemzés a kreatív excelezésnek köszönhetően, a 25 százalékos drágulás az eredetileg becsült 72 milliárdhoz képest olyan nagy különbség, hogy jó eséllyel veszteséget termel a projekt egy ilyen számítás szerint. Bár teljesen felesleges ezeket a számításokat elvégeztetni, ha nem a valós kivitelezési költségekre végzik el, és nincs az a drágulás, ami miatt valaha is azt mondanák, hogy most már nem éri meg a projekt.

Az alábbi térképén jól látható a probléma – vagyis éppen hogy nem látható: az M6-os mohácsi végpontját és a horvát határt jelenleg összekötő 56-os út forgalma észrevehetetlenül alacsony. Látványos, hogy még számos első- és másodrendű út is nagyságrendekkel nagyobb forgalmat bonyolít le.

Forrás: Magyar Közút 2019. évi forgalomszámlálás

2018-ban Magyarországon az elsőrendű főutak átlagos napi forgalma 10 031 egységjármű*, a másodrendű főutaké pedig 6775 egységjármű volt. A mellékutakon 1900 volt az átlag, a bekötőutakon pedig 1139. Ehhez képest az 56-os út kérdéses szakaszán szinte nincs forgalom, 1921 egységjármű volt 2019-ben.

Összehasonlításul: a Magyar Közút mérése szerint a legkisebb forgalmú magyar gyorsforgalmi út az M3-as vásárosnaményi végpontja, 2768 egységjárművel. Az összesen mért 230 pont közül csupán 23 esetében volt kisebb a forgalom napi 10 ezer egységjárműnél a gyorsforgalmi utakon.

Ilyen számok mellett különösebb mérnöki és gazdasági tudás nélkül is teljesen egyértelmű, hogy leginkább semmit nem kellene építeni. Ha mégis nagyon fontos a kormánynak (és az EU-nak), hogy a horvát sztrádához kapcsolódjon, akkor egy 2×1 sávos új főút vagy egy félautópálya a következő jó néhány évtizedre messze elegendő lenne a forgalom kiszolgálására.

Személetesen is meg tudjuk mutatni, mennyire értelmetlen a szakaszon autópálya építése: az alábbi grafikonon az összes gyorsforgalmi úton, I. és II. rendű főúton mért 2018-as forgalmi adatot megjelenítettük. Az 56-os út ivándárdai végpontjában mért forgalom az 1587. volt az összesen 1624 mért pontból. Az alábbi grafikonon nem könnyű egyáltalán fellelni az 56-ost (a grafikon címe alatt egyesével ki-be lehet kapcsolni az egyes útkategóriákat

Remélhetőleg nem az a motiváció, hogy az eszéki stadionba gyorsabban juthasson el az autópálya-építést a Strabaggal együtt vélhetően elnyerő Duna Aszfalt tulajdonosa, aki az eszéki focicsapat egyik tulajdonosa is.

Minden egyes autó 5 ezer forintba kerül

A 20 kilométeres szakasz igazán nem is fogja az eljutási időt csökkenteni Horvátország irányába, legjobb esetben is néhány perces időnyereségről lehet szó, az is nem a magyar, hanem inkább a horvát szakasz miatt, amely Eszéknél egy új hídon vezeti át a forgalmat, néhány kilométerrel lerövidítve az utat.

Ha a 130 kilométer/órás sebességre tervezett autópálya helyett egy egyszerű főút épülne a horvát határig 90 kilométer/órával, akkor 9,2 perc helyett 13,3 perc alatt lehetne megtenni a 20 kilométeres szakaszt. Ha egy emelt sebességű főút vagy egy félautópálya épülne 2×1 sávval, 110 kilométer/órás sebességgel, akkor 10,9 perc lenne az út.

Feltételezve, hogy minden eddigi autós az új sztrádát használja majd, akkor minden egyes megtett út az új sztrádán 6220 forintba kerül az adófizetőknek. Ehhez abból indultunk ki, hogy a közutak tervezésében bevett gyakorlat szerint 30 év a sztráda élettartama. Itt azonban nem vettünk figyelembe fenntartási költségeket, de a pénz időértékét sem.

Ha 3 százalékos finanszírozási költséget és évi 2 százalékos inflációt feltételezünk, illetve számításba vesszük, hogy üzemeltetni is kell az utat, és ez évente kilométerenként átlagosan 10 millió forintba kerül, továbbá évente 3 százalékkal nagyobb forgalmat várunk, akkor már a valósághoz sokkal közelebbi adatokat kapunk.

Mindezek azt mutatják, hogy minden egyes megtett út az új sztrádán 4857 forintba fog kerülni. Mindezért cserébe az autósok 4,1 percet nyernek. Tehát a magyar állam értékelése szerint

az erre járó autósok egyperces időnyeresége 1183 forintot ér, amiből 71 ezer forintos óradíj adódik.

Természetesen lehetnek további előnyök is, csökkenhet a balesetek kockázata, viszont a nagyobb sebesség növeli a környezetszennyezést, sokkal több károsanyagot bocsájtanak ki a járművek, nő a zajszennyezés. Emellett pedig jelentősen csökken a természetes környezet, állatok élettere szűkül. Így összességében társadalmilag ez egy kiemelten hátrányos beruházásnak tűnik.

Ha már mindenképpen építeni akarnak, akkor legalább nem egy teljes értékű sztráda kellene. A teljes sztráda és egy 2×1 sávos főút estében igencsak nagyok a különbségek: a 90 milliárd helyett a 20 kilométerre ez kijöhetne körülbelül 20 milliárdból, ha a szintbeli kereszteződéseket meghagyják – például körforgalmakkal. Ez például senkit nem zavar messze nagyobb forgalom mellett sem – a 21-es főút M3-astól induló szakaszán napi 15 ezer egységjárműves forgalomnál, 2×2 sáv mellett vannak szintbeli körforgalmak.

Autópályát 5-6 ezer egységjármű alatt minden különösebb számítás nélkül értelmetlen építeni, de még 10 ezer alatt is nagyon ritkán érheti meg. Ahhoz, hogy 10 év alatt elérje a 10 ezer egyégjárműves forgalmat az út, 24 százalékkal kellene évente bővülnie. Ehhez képest 2018 és 2019 között 2 százalék volt a növekedés.

Az út kapacitásának 13 százalékán üzemel jelenleg, így a jelenlegi tempóval

az 56-os út kapacitása 2122-ig elegendő, addig nem kellene a forgalom miatt új utat építeni.

A hazai közgondolkodásban gyakori tévképzet, hogy ha majd út épül, akkor forgalom is lesz. Csakhogy az M6-os vonalától délre egyszerűen nincsen olyan térség, amellyel jelentős gazdasági kapcsolata lenne hazáknak, vagy egyáltalán esély kínálkozna rá, hogy a jövőben bővüljön.

Jól hangzanak azok az érvek, hogy ez egy lengyel-horvát közlekedési folyosó, és emiatt kell autópályát építeni. Csakhogy mind Lengyelországban, mind Bosznia-Hercegovinában több száz kilométer autópálya hiányzik ahhoz, hogy végig egy sztrádakorridor jöjjön létre. Ráadásul ennek a korridornak messze a legkisebb forgalmú szakasza a kérdéses Mohács-Udvar szakasz.

A nyaralni vágyóknak segíthet érdemben egyedül, ha Mohács és Eszék között megépül a sztráda. A Google útvonaltervezőjére hagyatkozva az látszik, hogy Budapest és Ploce (mint egy képzeletbeli dalmáciai nyaralás helyszíne) között továbbra is Zágráb mellett elhaladva vezet a leggyorsabb út. Errefelé persze nyáron könnyű dugóba kerülni, de érdekes módon a tervező magától nem is ajánlja fel a bosznia-hercegovinai irányt:

Forrás: Google Maps

Mint látszik, a szlavóniai kerülőnek legfeljebb akkor van értelme, ha valaki kifejezetten az M7-est akarja kihagyni. Ha beadunk egy köztes, amúgy is útba eső hercegovinai pontot, akkor látszik, hogy a távolság kevesebb, mint Zágráb felé, de a hiányzó autópályák miatt tovább tart az út:

Forrás: Google Maps

Elég azonban a horvátországi forgalmi adatokra ránézni, hogy lássuk, Eszéktől délre nagyon gyér a forgalom, vagyis nem sok magyar nyaraló választhatja a fenti útirányt. Ezen pedig az új M6-os szakasznak köszönhető párperces időnyereség aligha változtat majd.

A horvátországi e-utak napi forgalmi adatai

Néhány magyar nyaralón kívül tehát nem fog senkinek az új út segíteni. Pedig ilyen jelentős forrásból sokkal fontosabb, rengeteg balesettel sújtott, számos település életét megkeserítő utat lehetne megépíteni, átépíteni. Elég csak arra gondolni, hogy Püspökladányon például egy év alatt annyi autó robog keresztül, mint Udvaron öt év alatt, nekik mégis csekély esélyük van arra, hogy ebben az évtizedben elkerülő utat kapjanak. Pedig csak annyi lenne a kormány dolga, hogy rangsorolja az útfejlesztési ötleteket azok hasznossága és megtérülése szerint.                                                                                  (g7.hu )

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm:  „…Magyarországon az autópálya-építés a rendszerváltás óta a fejlődés, a modernitás szimbóluma lett…”

-Valamivel feledtetni kell a GAZDASÁGTALANÍTÁS tényét! Hát SZIMBOLIKUSAN MODERNIZÁLJÁK élőhelyünket! Tipikusan MAFFIA MÓDSZERREL! Mert ne feledjük: a talján maffiára volt a legjellemzőbb az autópálya – építés! Csak ott LÁTSZÓLAG ELKÜLÖNÜLT a politika és az alvilág.

„…csak annyi lenne a kormány dolga, hogy rangsorolja az útfejlesztési ötleteket azok hasznossága és megtérülése szerint…”

-Rangsorolva van az! Csak valami sokkal előrébb való a rangsorban, mint a KÖZ JAVÁRA való hasznosság és megtérülés! Az ellophatóság mindenek előtt való szempont. Mindez pedig az EU nevű bűnszervezet jóváhagyásával.

A jól látható csillogjon – villogjon, a nem látható pedig hadd rothadjon.                                                         

Vajdasági Ragályhíradó 2020 11. 16.

Azzal indítja a heti ragályhorror matinésorozatát a koronavirus.gov.hu című döbrögisztáni qrmányvetítölde, hogy: „6495 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 147 961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 93 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 3190 főre emelkedett, 34 010-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 110 256 fő. Az aktív fertőzöttek 23%-a, az elhunytak 26 %-a, a gyógyultak 26%-a budapesti. 7236 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 582-en vannak lélegeztetőgépen…”

Minden különösebb kommentár helyett itt van a legátkozottabb, leg NER – ellenesebb, libernyák 444.hu legújabb aljaskodó tegnapi fertelme. Már a címe kész aljasság! Olvassák csak:

 „Nagyon szokatlan, amit a járvány halálozási adatai mutatnak Magyarországon

A hivatalos adatok felülírják Magyarországon a klasszikus járványmenetrendet. Ennek a szakaszait láttuk augusztus vége óta. Első körben meredeken emelkedni kezdett az új koronavírus fertőzöttek száma, pár héten belül egyre több covidos került kórházba, újabb pár hét után az áldozatok száma is jelentősen megnőtt. Az előző, november 2.-8.-i héten már szinte minden nap új rekordot döntött a napi jelentésekben a halálozási statisztika, kétszer is 100 fölött volt a 24 órán belül elhunytak száma.

Ezen a héten viszont az áldozatok számának egyre gyorsuló emelkedése megtorpant. Kétszer is elérte, de nem haladta meg a múlt heti napi, 107-es halálozási csúcsot, mintha az egy plafon lenne.

Ez örvendetes hír, ugyanakkor különös is, mert nem következik két másik mutatóból, a kórházban kezeltek és a lélegeztetőn lévők számából. Elvileg ezek csökkenése alapozná meg, hogy pár héttel később a halálesetek száma is csökkeni kezd.

De ezen a héten a kórházban kezeltek száma még tovább nőtt (bár éppen ma csökkent a tegnap jelentetthez képest).

És ennél is nagyobb arányban nőtt azoknak a száma, akik lélegeztetőgépre szorulnak. Szlávik János főorvos az ő esetükben nemrég 50 százalék körülire tette a túlélési esélyt.

Magyarázat lehetne az is, hogy találtak olyan terápiát, amivel meg tudják menteni a súlyos állapotban lévő covidosok életét, de a vidéki kórházakban dolgozók beszámolóiból nem úgy tűnik, hogy ez a helyzet, és a Magyar Orvosi Kamara is tragikus állapotokról ír. Ezekből úgy tűnik, hogy az egészségügyet érő egyre nagyobb nyomás az ellátás minőségét veszélyezteti már rövid távon is.

Márpedig a kórházban és az intenzív osztályokon kezeltek számának további, december közepéig tartó meredek emelkedésére számít a bejelentett szigorítások ellenére is Kásler Miklós. Éppen azért, mert a tendenciák megfordításához sok idő kell. És ami miatt különös a heti megtorpanó halálozási adat.

Hadházy Ákos megpróbálta kikérni kórházanként a halálozási adatokat, de azokat nem kapta meg, mert Müller Cecília szerint nincs ilyen adatuk.

A nagy kérdés nyilván az, hogy valóban követjük-e az osztrákokat az intézkedéssel, akik jövő héttől lényegében lezárják az országot. A kórházi adataink és a halálozási statisztikáink rosszabbak az osztrákokénál. Pedig ők az első szigorításokat 10 nappal hamarabb meghozták, de annak eredményét keveslik. A halálesetek száma ott is emelkedni kezdett.

Ezen a héten itthon a hivatalos statisztikák alapján átlagosan napi 94 áldozata volt a járványnak. Összehasonlításul: az elmúlt öt év 45. hetében naponta átlagosan 342,5 haláleset történt Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a korábbi évek átlagának 27 százalékát is meghaladja a járvány áldozatainak a száma a héten.

Rekordot döntött ugyan a héten gyógyultak száma, de még mindig nagyon alacsony az új fertőzöttek számához képest. (Október legelején volt annyi új fertőzött, mint amennyien most meggyógyultak.)

Nekiálltam a megyei adatok alapján készíteni egy grafikont, hogy melyik megye a legfertőzöttebb jelenleg. De miután három megyében (Borsod, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár) váratlanul olyan irreálisan alacsonyra zuhant a hét második felében a regisztrált fertőzöttek száma, amivel minden ilyen összehasonlítás értelmetlen, így ez a grafikon nem készült el. Inkább csináltam egy másikat, a három megyéről:

Hajdú-Biharban például szerdán még az az addigi trendbe beleillő 351 új fertőzöttet jelentettek, csütörtökön már csak 25-öt, pénteken 1-et, szombaton és vasárnap összesen 52-t. Szabolcsban a szerdai 161-ről csütörtökre 9-re ment le az új fertőzöttek száma, pénteken pedig nem is találtak új fertőzöttet, sőt lehúztak a listáról egy korábbit. Borsodban a szerdai 165 új fertőzött péntekre 15-re, szombatra 31-re csökkent.

Hogy mennyit tesztelnek ebben a három megyében, azt nem tudni, ilyen adatot ugyanis a kormányzati portál nem ad meg. Országosan a tesztek száma a mentősöknél lévő gyorsteszteknek köszönhetően nagyon megnőtt.

Ennyi teszttel valamivel több fertőzöttet találtak hivatalosan (a három említett megye adatait is ide véve).

Javult a pozitív tesztek aránya az összes vizsgálaton belül, de még mindig nagyon magas.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Amerikai bohócviadal 2020:

… megszületett a végeredmény (?), hamarosan megszólal Biden a gazdasági tervekről

Aszongyák, hogy Biden demokrata bohóc megnyerte a 2020 – as amerikai főbohóc viadalt.

Összesen 306 elektort húzott be, miután véglegessé váltak az eredmények. Georgiában Biden nyert 14 ezer szavazattal, Észak-Karolinában megtartotta előnyét Trump bohóc, de az elektori kollégiumban így is csak 232 szavazatot gyűjtött.

Közben Trump még mindig nem ismerte el a vereséget, és akadályokat gördít a sima átmenet útjába.

ÁLLÍTJA: „ÉN NYERTEM!” Ki is Twitterezte:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom

A szovjethatalom győzelme vidéken
(idézet: Világtörténet 8. kötet)
2
A szovjethatalom győzelme vidéken
1917. december 11-én (24-én) Harkovban megnyílt Ukrajna I. szovjetkongresszusa. December 12-én (25-én) a kongresszus kikiáltotta a szovjethatalmat Ukrajnában, megválasztotta a Központi Végrehajtó Bizottságot és megalakította Ukrajna szovjet kormányát, a Népi Titkárságot, amelyben Artyom, J. B. Bos, J. M. Kocjubinszkij és mások vettek részt. A kongresszus Szovjet-Ukrajna és Szovjet-Oroszország szoros szövetsége mellett foglalt állást. Az Orosz Köztársaság Népbiztosainak Tanácsa üdvözletét küldte Ukrajna szovjet kormányának, és teljes támogatásáról biztosította az ellenforradalommal vívott harcában.

A szovjethatalom győzelmet aratott Jekatyerinoszlavban, Ogyesszában, Csernyigovban és sok más ukrán városban is. 1918. január 16-án (29-én) Kijevben újabb fegyveres felkelés kezdődött. Ez megkönnyítette a Kijev ellen támadó forradalmi osztagok feladatát, amelyek január 26-án (február 8-án) el is foglalták a várost. A rada Volinyba menekült. Csaknem egész Ukrajnában, a Krímben és Moldvában győzött a szovjethatalom.

1918 elején, szívós küzdelem után, megszületett a szovjetek hatalma a Kubán-vidék és a Fekete-tenger mellékének számos nagy központjában, márciusban pedig egész Észak-Kaukázusban is. A szovjethatalomért vívott észak-kaukázusi harcok legkiemelkedőbb szervezői Sz. G. Buacsidze, U. D. Bujnakszkij, Sz. M. Kirov és G. K. Ordzsonikidze voltak.

A Kaukázusontúl különösen nehéz és hosszadalmas volt a szovjethatalomért vívott küzdelem. Ennek több oka is volt: Bakutól eltekintve a nagy ipari központok hiánya és a proletariátus csekély száma; a kizsákmányolok által hosszú időn át szított nemzetiségi ellenségeskedés; a helyi bolsevik szervezetek gyengesége és a régi burzsoá-nacionalista pártok nagy aktivitása, amely pártok nacionalista és szociális demagógiájuk segítségével jelentős befolyásra tettek szett a tömegek körében; a külföldi imperialisták nyílt beavatkozása.

Bakuban, a Kaukázusontúl proletár központjában, ahol a dolgozók harcát erős bolsevik szervezetek vezették (élükön Sz. G. Saumjan, P. A. Dzsaparidze, M. Azizbekov és mások állottak), a szovjethatalom október 31-én (november 13-án) győzött. Hamarosan egész Azerbajdzsánban győzelmet arattak a szovjetek. De november 15-én (28-án) az ellenforradalmi nacionalista pártok — a grúz mensevikek, az örmény dasnakok és az azerbajdzsán muszavatisták — a külföldi imperialisták nyílt támogatásával Tbilisziben létrehozták a maguk burzsoá hatalmi szervét, az úgynevezett kaukázusontúli biztosságot. Ezek a pártok dühödt szovjetellenes propagandát folytattak, fehérgárdista tábornokok és külföldi ügynökök segítségével fegyveres bandákat szerveztek, s 1918 januárjában bestiálisán legyilkoltatták a török frontról visszaérkezett forradalmár katonákat.

A Kaukázusontúl hosszú ideig elhúzódott a szovjethatalomért vívott küzdelem. A Kaukázusontúl dolgozói csupán 1920—1921-ben fejezték be győzelmesen harcukat.

Az Urálban Dutov kozákatamán 1917 decemberében szovjetellenes lázadást robbantott ki az orenburgi kerületben. Támogatást kapott az eszerektől és a mensevikektől, a burzsoáziától és a földesuraktól, a kazah és baskír nacionalistáktól s a külföldi imperialistáktól. Dutov elfoglalta Orenburgot, s ezzel elvágta Szovjet-Oroszországtól Közép-Ázsiát, és létében fenyegette a szovjethatalmat az Urál és a Volga-vidék ipari központjaiban. Dutov közvetlen kapcsolatot próbált teremteni Kalegyinnel.

A szovjet kormány Pétervárról és Moszkvából vörösgárdista, forradalmi matróz- és katonaosztagokat küldött a Dutov elleni harcra. A lázadás szétzúzásában részt vettek az Urál, a Volga-vidék, Közép-Ázsia és Kazahsztán dolgozói is. A lázadók elleni harcok rendkívüli politikai biztosául P. A. Kobozjevet, az uráli bolsevik szervezet kiváló tagját nevezték ki.

1918. január 18-án (31-én) a forradalmi csapatok a felkelők támogatásával bevették Orenburgot és megsemmisítették a kozák ellenforradalmat. Dutov, híveinek maroknyi csoportjával, a Turgaj-sztyeppén rejtőzött el. Orenburgban a munkás-, katona-, paraszt- és kozákküldöttek szovjetje vette kezébe a hatalmat. Dutov seregének szétverése nagymértékben elősegítette a szovjethatalom megteremtését Kazahsztán és Közép-Ázsia területén.

Közép-Ázsiában Taskent volt a szocialista forradalom központja. 1917. október 28-án (november 10-én) a vasúti munkások és a forradalmár katonák fegyveres harcra keltek. A városban négy napig tartott az elkeseredett küzdelem. Közép-Ázsia és Kazahsztán számos városából fegyveres munkásosztagok érkeztek Taskent felkelő munkásainak segítségére. Október 31-én (november 13-án) Taskentben győzött a fegyveres felkelés. Az ideiglenes kormány Turkesztáni Bizottságának hatalma megdőlt. November közepén Taskentben összeült a szovjetek III. területi kongresszusa, amelyen szovjet kormány alakult: a Turkesztáni Népbiztosok Tanácsa.

Közép-Ázsia és Kazahsztán különböző vidékeinek eltérő osztály-erőviszonyai miatt egyes városokban és területeken hónapokig elhúzódott a szovjethatalomért folytatott küzdelem. Ez a folyamat lényegében 1918 márciusára fejeződött be. Ekkorra szétzúzták a burzsoá-nacionalista ellenforradalom alapvető erőit és központjait Közép-Ázsiában (Kokandi Autonómia) és Kazahsztánban (Alas-orda), s leverték az uráli, orenburgi és szemirecsjei fehér kozákokat is.

Így tehát az 1917 októberétől 1918 márciusáig terjedő időszakban a szovjethatalom Oroszország csaknem egész területén létrejött. Lenin így jellemezte ezt a diadalmenetet: „Egész Oroszországban magasra csapott a polgárháború hulláma, s mindenütt rendkívül könnyen győztünk, mégpedig azért, mert a gyümölcs megérett, mert a tömegek már leszűrték a tapasztalatokat a burzsoáziával való paktálásból. Jelszavunk — »Minden hatalmat a Szovjeteknek!« —, amelyet a tömegek hosszas történelmi tapasztalataik alapján gyakorlatilag ellenőriztek, a vérükké vált.”21
21 Lenin: Az OK(b)P hetedik kongresszusa. 1918. március 6—8. Lásd Lenin Művei. 27. köt. Szikra 1952. 75. old.

Az októberi forradalom győzelmének tényezői és a forradalom történelmi jelentősége
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom törvényszerű eredménye volt annak a világtörténelmi folyamatnak, amely az emberiséget elvezette a szocialista forradalomhoz, és Oroszország munkásosztályát állította a forradalmi világmozgalom élére. A forradalom azért győzött, mert vezető ereje a hatalmas harci tapasztalattal rendelkező orosz proletariátus volt, amely Lenin zseniális irányításával Oroszország minden más társadalmi osztályánál korábban teremtette meg a maga politikai pártját, a bolsevik pártot, s amely legfőbb hajtóereje lett az ország egész társadalmi-politikai fejlődésének. A küzdelem során harci szövetség jött létre a nép többségét alkotó két osztály, a proletariátus és a szegényparasztság között. A munkásság vezetése alatt álló munkás-paraszt szövetség a forradalmi államhatalom új formáiban, a szovjetekben öltött testet.

Az októberi forradalom győzelmének döntő előfeltétele az volt, hogy a néptömegeket a bolsevikok forradalmi pártja vezette, amely az élenjáró marxi—lenini elmélettel volt felfegyverezve. Az októberi forradalom előkészítésének és megvalósításának időszakában a párt határozatai és Lenin művei tovább fejlesztették és új elméleti tételekkel gazdagították a marxizmus—leninizmust. Az októberi forradalom a szocialista forradalomról szóló lenini elmélet valóra váltásának iskolapéldája volt.

A forradalom gyors és könnyű győzelme továbbá azzal is magyarázható, hogy az orosz burzsoázia viszonylag gyönge ellenfél volt a munkásosztály számára. Az orosz kapitalizmus elmaradottsága, a külföldi imperializmustól való függősége, fejlődésének történelmi feltételei következtében az orosz burzsoáziát különösen reakciós világnézet, politikai ernyedtség és a kellő tapasztalatok hiánya jellemezte. A mensevikek és az eszerek kispolgári pártjai, amelyek nyíltan átálltak az ellenforradalom táborába, lelepleződtek a nép szemében, és politikailag elszigetelődtek.

A forradalom sikerét a nemzetközi helyzet is előmozdította: a két, egymással hadban álló imperialista koalíció egyike sem tudott azonnal komoly fegyveres segítséget nyújtani az orosz burzsoáziának. Az orosz munkásosztály számára viszont hatékony támogatást jelentettek a nemzetközi proletariátus szolidaritást és együttérzést kifejező megmozdulásai.

Az októberi forradalom gyökeres fordulatot idézett elő Oroszország történetében. A munkásosztály, szövetségben a szegényparasztsággal, megdöntötte a kizsákmányolok hatalmát, megvalósította saját politikai vezető szerepét a társadalomban, létrehozta saját diktatúráját, s ezzel megteremtette a szocialista építés győzelmének legfontosabb előfeltételeit. A munkásosztály széttörte a régi államgépezetet, államosította a gyárakat, üzemeket, bankokat, elkobozta a nagy földbirtokokat, felszámolta a rendi és osztályelőjogokat, és megalkotta saját államhatalmi szerveit, a munkás- és parasztküldöttek szovjetjeit.

A szovjethatalom formájában a demokrácia új típusa született meg: demokrácia a legszélesebb néptömegek számára, amelyek az emberiség történetében először váltak sorsuk urává. „Magának a Szovjetuniónak a keletkezése, s még inkább fennállásának első, nehéz évei — írta Theodore Dreiser amerikai író — rendkívül meggyőző és lefegyverző érvet szolgáltattak, amely ma már megdönthetetlenné vált. A nemzetközi porondon olyan nemzet jelent meg, amely méltán elmondhatta magáról: a mi rendszerünk nem a tőke tulajdonosának, hanem a tőke megteremtőjének nyújt igazságosan és jól berendezett életet, neki nyújtja mindazokat a javakat, amelyeket a lángész, a művészet, a tudomány és az emberi értelem létrehozni képes. Ez a fáklya nemcsak Oroszország számára világít, hanem hatalmas reflektorként, könyörtelenül leleplezi a kapitalista rendszer minden mesterkedését, egész hazugságát, kapzsiság szülte konfliktusait, sötét előítéleteit és szennyét.”

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom az összes megelőző forradalomtól eltérően, nem a kizsákmányolás egyik formáját váltotta fel egy másikkal, hanem felszámolta az embernek ember által történő mindenfajta kizsákmányolását; megszüntette a társadalmi és nemzeti elnyomás, a nemzeti egyenlőtlenség összes formáját s Oroszországnak korábban nem egyenjogú népeit szabad és egyenjogú népekké tette.

A szocialista forradalom megmentette Oroszországot a gazdasági és nemzeti katasztrófától, az angol, amerikai, német és egyéb imperialisták részéről fenyegető feldarabolás és leigázás veszélyétől. A forradalom a béke politikáját hirdette meg, és minden nép számára megmutatta a kiutat a véres, imperialista világháborúból. „Amikor majd a felszabadult emberiség megjelöli felszabadulásának dátumait — írta Henri Barbusse francia író —, a legnagyobb lelkesedéssel és emelkedettséggel fogja ünnepelni 1917. október 25-ét, azt a napot, amikor megszületett a szovjet állam, amelynek egyik legelső dekrétuma a békéről szóló dekrétum volt.”

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének hatalmas nemzetközi jelentősége volt. Lenin a következőket írta: „Joggal lehetünk büszkék és joggal tarthatjuk szerencsésnek magunkat azért, mert nekünk adatott elsőnek a földkerekség egyik darabján leteperni azt a vadállatot, a kapitalizmust, amely vérrel öntözte meg a földet, éhínségbe és elvadulásba kergette az emberiséget … ”22
22 Lenin: Látnoki szavak. Lásd Lenin Művei. 27. köt. 512. old.

Az októberi forradalom nemcsak a gazdaságban, nemcsak a társadalom osztálystruktúrájában jelentett mélyreható fordulatot, hanem a munkásosztály ideológiájában is. A marxizmus—leninizmus zászlaja alatt kivívott nagyszerű győzelem hatalmas erejű csapást mért az opportunizmus és a revizionizmus ideológiájára, új, magasabb szintre emelte a világ munkásmozgalmát. Az októberi forradalom nyomán Oroszország a szocializmus első központja lett, amelyet az egész világ dolgozói támogattak; az októberi forradalom Oroszország munkásosztályát a világ dolgozóinak élcsapatává tette a kapitalizmus megdöntéséért, a társadalom szocialista átalakításáért vívott harcban.

Az oroszországi munkásosztály a forradalom vívmányainak megőrzéséért, majd a szocializmus felépítéséért folytatott küzdelmében mindvégig a kapitalista országok proletárjainak támogatását élvezte. Ugyanakkor a kapitalista államok munkásai a haladás ügyéért és a szocializmusért vívott forradalmi harcukban sziklaszilárd barátra és fegyvertársra tettek szert. A szovjet munkásosztály és a kapitalista országok proletárjai közti kapcsolatokban ragyogóan testet öltöttek a proletár internacionalizmus elvei. Mi „nemcsak szolidárisak voltunk az orosz forradalommal — írja Maurice Thorez, a Francia Kommunista Párt volt főtitkára —; a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat legbensőbb ügyünknek, Franciaország és minden ország proletariátusa ügyének tekintettük. Saját vívmányunknak, az egész nemzetközi munkásmozgalom vívmányának tartottuk az októberi forradalmat, Mi, Franciaország proletárjai, hitet tettünk mellette, és kijelentettük, hogy kötelességünk Lenintől tanulni.”

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom nemzetközi hatása azzal magyarázható, hogy fejlődésének alapvető törvényszerűségei és vonásai — Lenin meghatározása szerint — „nem helyi, nem különleges nemzeti, nem csupán orosz, hanem nemzetközi jelentőségűek.”23 Miként Lenin megállapította, az októberi forradalomnak nem csupán közvetlen forradalmasító hatását kell tekintetbe venni, hanem azt is, hogy alapvető vonásai „nemzetközi érvényűek, vagyis történelmileg elkerülhetetlen, hogy nemzetközi méretekben megismétlődjék az, ami nálunk történt.”24
23 Lenin: „Baloldaliság” — a kommunizmus gyermekbetegsége. Lásd Lenin Művei. 31. köt. Szikra 1951. 5. old.
24 Ugyanott.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom általános törvényszerűségeinek nemzetközi érvényét a későbbiek folyamán ragyogóan igazolták azoknak az újabb országoknak a tapasztalatai, amelyekben szintén győzött a szocialista forradalom, és megkezdődött a szocializmus építése.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 november 16.- hétfő van. Az idei esztendő 321. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből még 45 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.  Tehát ez az esztendő 366 napból áll!

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Ödön, Aglent, Ágnes, Agnéta, Alfréd, Edmond, Edmunda, Gertrúd, Margit, Olinda, Otmár, Örs, Péter, Pető, Trudi nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

November 16. -án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/November_16.

Ma van:

– a tolerancia nemzetközi napja

– Skóciai Szent Margit, magyar származású skót királyné emléknapja a katolikus egyházban

– Szent Máté apostol napja az ortodox egyházban

– Szent Otmár svájci bencés szerzetes, a Sankt Gallen-i kolostor első apátjának emléknapja a katolikus egyházban

– A Szovjetuniótól való szuverenitás kinyilvánításának napja Észtországban

– az izlandi nyelv napja, Jónas Hallgrímsson izlandi költő születése évfordulóján.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com