Murgázik a horda!

Nem lesz jelöltje a hordának a dunaújvárosi időközi választáson

Biztossá vált, hogy nem lesz Fidesz-KDNP-s jelölt a szavazólapon a Fejér megyei 4-es választókerület egyéni képviselőhelyéért indulók között a február 16-i dunaújvárosi időközi parlamenti választáson – írja saját információkra hivatkozva a 24.hu.

A portál úgy tudja: a kormánypártok a függetlenként induló Molnár Tibort támogatják a körzet korábbi jobbikos képviselője, Pintér Tamás 2019. októberi polgármesterré választása miatt kiírt időközi választásig hátralévő bő egy hónapos kampányban.

Ezt támasztja alá az is, hogy hétfői számában a Magyar Nemzet külön cikket szentelt Molnárnak, aki jelenleg a körzetben fekvő Iváncsa falu polgármestere. A kormányközeli lap úgy fogalmaz: Molnár „a választókerület polgármestereinek felkérésere vállalta a megméretést”, valamint azt is kiemelik, hogy

„Iváncsa jelenlegi polgármestere[…]tárgyalásokat folytat a kormánnyal arról, mit szeretne elérni országgyűlési képviselőként”.

Az is a 24.hu értesüléseit erősíti, hogy a Fidesz még egyáltalán nem nevezett meg jelöltet, holott a támogató aláírásokat január 10-ig össze kell gyűjteni. Mint arra a lap cikke is rámutat, a kormánypárt döntése azért is érdekes, mert a külsős támogatás következménye az lesz, hogy ha megválasztanák Molnárt, az éppen megszigorított frakcióváltási szabályok miatt nem ülhetne be a Fidesz képviselői közé, hanem 2022-ig függetlenként kellene dolgoznia a parlamentben.

Mint az már korábban biztossá vált, a voksoláson az ellenzék közös jelöltje a jobbikos Kálló Gergely lesz. 2019 utolsó napjaiban mindkét jelölt leadta az induláshoz szükséges ajánlásokat, a kampányok is gőzerővel folynak.

Kálló az utóbbi napokban leginkább standolásról és plakátolásról posztol Facebook-oldalán:

Molnár Tibor pedig a térség kistelepüléseinek polgármestereivel parolázik a kampányfotókon:

Dunaújvárosban az ellenzéki összefogás az önkormányzati választáson mind a tíz egyéni körzetben legyőzte a Fidesz-KDNP jelöltjét. Pintér Tamás akkor  a szavazatok 56,4 százalékát kapta, ezzel leváltotta a 2010 óta regnáló fideszes Cserna Gábort, akire a Dunaújvárosiak 41 százaléka adta le a voksát. A Jobbik, a Momentum, az LMP és a baloldali pártok az időközi parlamenti választáson is közösen álltak be Kálló Gergely mögé.

A valasztas.hu tanúsága szerint az időközi választáson megméretteti magát a Mi Hazánk-os Árgyelán János, Medveczki Zoltán, aki a Nemzeti Zöld Koalíció nevű párt jelöltje, valamint a független Törökné Juhász Ilona.

Az utóbbi hetekbennapokban egyre több hír érkezett arról, hogy a Fidesz egyre kevésbé biztos a Fejér megyei 4. EVK-beli sikerét illetően: a Népszava arra emlékeztetett nemrég, hogy A Fidesz választókerületi elnöke, az energetikai hivatal vezetőjeként dolgozó Dorkota Lajos korábban az ígérte, hogy december 16-án megnevezi jelöltjüket, ám ez sem akkor, sem azóta nem történt meg.                                                                       (Mérce)

Kezd világhír lenni abból, hogy válság van a Fideszben

Az APA osztrák hírügynökség is ír arról, hogy válsághangulat van a Fideszben, a kormánypárt politikájával szembeni bírálatok immár párton belülről érkeznek. Lázár János – hangzik a cikk – nemrég úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz nem a realitásokkal, az emberek mindennapi gondjaival foglalkozik, márpedig erre lenne szükség a szavazók visszaszerzéséhez. A Miniszterelnökség volt vezetője úgy véli, új politikai korszak kezdődött Magyarországon: csak két párt van, a Fidesz és a nem-Fidesz.

Az osztrák közmédia hírügynöksége szemlézi Török Gábor politológus Népszava-interjúját is, amelyben a párton belüli válsághangulatról lehet olvasni, és arról, hogy több fideszes úgy érzi, a párt már el is veszítette a 2022-es választásokat.                                                                                                         (168óra)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Hát igen! A helyhatósági választások hatalmas gyomrosa után a horda nem mer megkockáztatni egy fogkiveréssel fölérő dunaújvárosi – BORÍTÉKOLHATÓ – ORDAS NAGY POFONT IS! (Egy vélhetően vereséggel fölérő győri dijadalhoz közeli időpontban!)

Most egy olyan időszakot él át a horda, amikor bármit is tesz, az csak rosszul sül el! Hiába a szépítkezés, hiába a mézesmadzag mindenki orra előtt való húzogatása! – A HORDA VARÁZSA VÉGZETESEN KOPIK! Érzik – látják ezt ők is!

És mégis van számukra egérút! Ahogyan Lézerjani fölvázolta, az ehyre jobban zsugorodó hordafan – tábor távozói nem gyarapítják a tejbetök álellenzék szavazótáborát, hanem…- „CSAK KIÁBRÁNDULNAK”!

Ergo: az útálkozók táborát növelik, amely a statisztikák szerint már messze a legnépesebb! 

MINDADDIG AMÍG AZ ÚTÁLKOZÓKAT VALAKI/VALAMI MEG NEM SZÓLÍTJA, ALTERNATÍVÁT AJÁNLVA NEKIK „EZEKKEL” SZEMBEN, addig mind a döbrögisták, mind az ellenhordák nyugodtak lehetnek a SAJÁT jövőjüket illetően. Sem börtön, sem semmiféle hazai vagy csukotkai – birobidzsáni KÉNYSZERMUNKA – TÁBOR nem fenyegeti őket!

Rossz hír ez a RENDSZERBE BELEFÁRADT MAGYAROKNAK! Még rosszabb hír, hogy a jelenlegi TELJES KÍNÁLAT ilyen alulmúlhatatlanul silány politikai gonosztevő és kalandor bandákból áll! Ami nem csoda, hiszen ugyanazon beteglelkű alom kölykei MIND! „EZEK” egymásnak nem ártanak csak!

Persze a végtelenségig sem tart ám ez a játék! Valami azt súgja, hogy közeleg a cudar vég! Jogos a horda murga!

Mozgalmas éjszaka volt Iránban

Mozgalmas éjszakán van túl Irán.

Egy ukrán nacionáléjú Boeing 737 ma reggel fölszállt Teherán „Imam Khomeini” nemzetközi repülőteréről Kijev irányába, de néhány perc múlva néhány kilométerre Teherántól délre lezuhant.

A repülőgép fedélzetén 167 utas és 9 főnyi személyzet volt. Mindenki meghalt. A gép utasainak többsége iráni állampolgár volt.

AZ ESETNEK SEMMI KÖZE AZ ÉJSZAKAI REKÉTÁZÁSHOZ!

Az első vizsgálatok szerint a katasztrófát a gép műszaki hibája okozta. Kigyulladt a motorja!

Kiszabadult a szellem a palackból? (!)

Az Iráni Forradalmi Gárda mára virradóan az Irak nyugati részén lévő Ain al – Assad amerikai katonai légibázis ellen hatalmas ballisztikusrakéta – csapást hajtott végre harminc darab rakétával.

„Az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda bejelenti, hogy a „Mártír Suleymani” elnevezésű műveletet végrehajtotta!

Ha az Egyesült Államok erőszakkal reagál ezekre a támadásokra, akkor Irán még súlyosabb csapásokat és támadásokat hajt végre az amerikai katonai létesítmények ellen.”

A Fars iráni hírügynökség által ismertetett IIFG közlemény kitér arra, hogy Irán más országokat is figyelmeztetett az USA megsegítésének veszélyeire. Azzal fenyegetve, hogy csapásokat mérnek rájuk is, ami egyértelmû jelzés Szaúd-Arábiának, az Egyesült Arab Emírségeknek, Kuvaitnak, Jordániának és Bahreinnek.

„Az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda felszólítja az Egyesült Államok megszálló erõit, hogy azonnal távozzanak Irakból, és arra kéri az amerikai állampolgárokat, hogy forduljanak Trumphoz az amerikai csapatok kivonását követelve.” – tartalmazza az IIFG közleménye.

Iráni jelentések szerinta légicsaásak legkevesebb 80 amerikai halottja van eddig.

Hírmagyarázók szerint az éjszakára időzített csapással Irán akár több ezer amerikai katona életét kímélte meg. Aludtak ugyanis, míg a pontos csapások a műszaki tartalmak ellen irányultak.

A washingtoni Fehér Házban a szellemet a palackból a világra szabadító hiénák válságtanácskoznak/tak!

Ott nagy dölyffel REPÜLÉSI TILALMAT HIRDETTEK IRÁN ÉS IRAK LÉGTERÉRE!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Kína forradalma

Kína forradalma
Egymilliárd ember megmozdul
I. Mi történik Ázsiában?

(idézet: Kína forradalma című könyvből)

Addig nem adta meg magát Japán, amíg furcsa dolgok nem kezdtek történni Kelet-Ázsiában. A Jáva „felszabadítására” partraszállt angol és holland csapatok nem fegyverezték le a legyőzött ellenséget, hanem megparancsolták neki, hogy segédkezzék a helybeli lakosság leigázásában — amely saját kormányt alakított. Az angolok lövöldözés helyett csak akkor folyamodtak egy időre a tárgyalásokhoz, amikor az indonéz nép felkelt és harcra szánta el magát.

Indokínában a franciák — ismét csak angol támogatással — japán katonákat vetettek harcba a független Viet Nam kormánya ellen.

Malájföldön az angolok megengedték a japánoknak, hogy „önvédelem” ürügyén fegyvereik tekintélyes részét megtartsák — sőt, vadászni kezdtek azokra a partizánokra, akik a háború alatt a japánok ellen küzdöttek. Burmában is éles ellentét fejlődött ki a helyi antifasiszta erők és a „győzelmes szövetségesek” között.

A Fülöp-szigeteken MacArthur lefegyverezte és deportálta a japánokat — de ugyanakkor pártolta azokat a fülöpszigeti földesurakat, pénzmágnásokat és politikusokat, akik a megszállás alatt a japánokkal együttműködtek. Amerikai csapatok támogatták ezeket a reakciósokat a „Hukbalahap” — a fülöpszigeti népi ellenállási mozgalom — elleni harcukban, amely a háború alatt küzdött a japánok ellen és felosztotta az árulók birtokát.

Kínában Csang Kai-sek kemény büntetést ígért azoknak a japánoknak, akik leteszik a fegyvert a népi felkelő csapatok előtt, noha ezek a csapatok a megszállt területeken nyolc teljes esztendeje küzdöttek már a japánok ellen. Csang Kai-sek nagy- sietve „törvényesítette” ezeken a területeken a régebbi bábkormányok tisztviselőit, hogy a kínai kommunisták ne vehessék át ezeket a helyőrségeket. Csang Kai-sek csapatait az amerikai tengeri és légiforgalmi parancsnokság fuvarozta ezekbe a kerületekbe — és az amerikai tengerészek japán katonákkal együtt őrizték a hídfőket és a közlekedési gócpontokat.

A kommunisták-vezette Kínai Néphadsereg persze túlságosan erős volt ahhoz, hogy egy ilyen fantasztikus szövetség megverhette, vagy akár csak meg is riaszthatta volna. Az Egyesült Államoknak rá kellett döbbennie, hogy ennek a hadseregnek a nyakára nem félesztendeig ötvenezer — hanem tíz évig félmillió amerikai tengerészt kellene küldenie — és még akkor is éppen úgy csődöt mondanának, mint a japánok félmillió katonája. Mi több: az amerikai katona nem szamuráj harcos! Az amerikai katona úgy gondolta, hogy a tengelyhatalmak megverésével vége van a háborúnak. Vissza akart térni a civil életbe — és egyáltalán nem vágyakozott arra, hogy puskagolyóval „reformálja meg” Észak-Kína lakosságának gondolkodásmódját. A kínai diákok tüntetésein a plakátok ezt kérdezték az amerikai közkatonától: „Miért nem mész már haza?” — és a tüntetés nem ritkán ugyancsak tüntető amerikai katonákba ütközött, akik azt dalolták a sorban: „Haza akarunk menni!”

A kardcsörtetés és Hurley generális ezért adta át a helyet Marshall tábornoknak — és a tárgyalásoknak. Csang Kai-sek persze tovább kapta az amerikai diplomáciai támogatást, tovább kapta a pénzt és a fegyvereket — de azt értésére voltak kénytelenek adni — hogy lőni már nem tudnak helyette az amerikaiak. Az amerikai csapatok azonban még Marshall tárgyalásai közepette is százezernyi Kuomintang-katonát szállítottak olyan stratégiai pontokra, ahol könnyen felrúghatták a fegyverszünetet. Azt a fegyverszünetet, amelyről Marshall éppen tárgyalt.

Ez a könyv Kínáról szól — de a benne felvetett kérdések egész Ázsiát érintik.

Ázsia népei függetlenséget akarnak. Tudják, hogy el vannak maradva és el akarják hagyni ezt az elmaradottságot. Sok keserű tapasztalat megérttette velük, hogy szabadság és függetlenség nélkül nincs haladás.

India ma — kétszázéves brit uralom után — nem gazdagabb és nem haladottabb, mint két évszázaddal ezelőtt.

A fülöpszigeti amerikai „mintagyarmaton” háromszázéves spanyol és negyvenesztendős amerikai uralom után egyre jobban nyomorog a parasztság és a lakosság negyven százaléka írástudatlan. Egy amerikai szakértő végrendeletéből kiemelt két idézet különösen világossá teszi, hogy az idegen uralom itt is — mint mindenütt a gyarmatokon — a helyi feudalizmust erősítette Robert L. Pendleton írja a Pacific Affairs-ban: „1939-ben Mindanaoban a helyi nagyfejűek, akik Manila társadalmi és politikai előkelőségéhez számítottak, a föld legnagyobb részét birtokukban tartották, vagy bérelték. Általában jól voltak felfegyverkezve … sok esetben szegényebb földekre szorították, vagy az erdőkbe kényszerítették azokat a telepeseket, akik már jó haladást értek el földjeiken és azt remélték, hogy valamilyen földtörvény végleg birtokukba juttatja a telepet. Amikor 1925 táján (az író) talajvizsgálatokat tartott Nyugat-Negros tartományban, olyan gyermekekre bukkant, akiket szüleik a nagybirtokosoknak, vagy intézőknek rabszolgának adtak el.*

* „Land Utilisation in Southeastern Asia.” Robert L. Pendleton a Pacific Affairs című folyóirat 1946 márciusi számában.*

Kínát nem igázta le teljesen egyetlen imperialista hatalom sem — de szabadsága rendkívül feltételes volt. Az utolsó háromszáz esztendőben nem volt egyetlen olyan nap sem, hogy Kína földjén ne tartózkodtak volna idegen csapatok: először a mandzsuk, azután nyugateurópaiak és japánok. 1928-ig még az a joga sem volt meg, hogy hazai iparának segítségére maga határozza meg a behozatali vámokat.

Az összes keletázsiai nemzetek közül egyedül Japán kerülte el a nagyfokú idegenellenőrzést. Nagyobb ipart épített és magasabb műveltségi színvonalat ért el, mint a többi keletázsiai ország. Parasztságát azonban feudális módon zsákmányolta ki. Ez a parasztság nem jelentett semmiféle piacot. Így a japán ipart tengerentúli dömpingre és hódításra használták, Japán népének pedig azt mondották, hogy csak akkor remélheti sorsa jobbra- fordulását, hogyha a fél világ felett uralkodik.

Mindenki tudja, mi történt az imperialista Japánnal. Ázsia népei segítettek, hogy ez megtörténhessék. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek a népek most már az eddiginél kevésbé akarják a szabadságot. Nagyon jól tudják, hogy Japánnak, még ha megverték is, elég ipari fejlettsége és szakértelme maradt ahhoz, hogy újra megkezdje a haladást a régi ösvényen. Ezek a népek nem azért küzdöttek Japán ellen, hogy másoknak a rabszolgáivá váljanak.

Ázsiában a különböző elemeknek más és más céljuk van a szabadsággal. A gazdagok ellenőrzés nélküli bérekre és olcsó ipari tartalékseregre számítanak — anélkül, hogy hasznukat idegen hódítókkal meg kellene osztaniok. A szegényparasztok, bérlők és földnélküli proletárok, akik e földrész lakosságának 80%-át teszik — adósságtól és elnyomorító bérektől megszabadított földet akarnak. A munkások szeme előtt ott áll példaképpen a haladó országok munkásainak életszínvonala.

Az ázsiai népek kiváltságos csoportjai úgy kívánják a szabadságot, hogy maguk kerekedjenek felülre. Ha nem így lesz — nem is biztosak benne, hogy egyáltalán kívánják-e a szabadságot. Ezek a csoportok nagyon jól tudják, hogyha az izzadó parasztok egyszerre küzdenek a helyi szegénység érdekeiért és a nemzeti függetlenségért — akkor a belső kizsákmányolás régi szerkezete nem állja ki a nyomást. A szegényember nacionalizmusa tűrhető lakást és tele gyomrot jelent. A gazdag ázsiai feudális úr nacionalizmusa régi királyok tűnt dicsőségéről álmodik. Ez a nacionalizmus a helyi liberálisokat, demokratákat és kommunistákat kulturálatlansággal vádolja és azzal, hogy „Ázsia szellemi örökségétől idegen nyugati ideológiák” rabszolgáivá váltak.

Amikor azonban saját népe felkel ellene, ez a feudális úr rendkívül boldognak érzi magát, ha a nép eltiprására segítségül hívhatja a katonailag erősebb nyugatiakat.

Nincsen példa arra, hogy egy ázsiai nép jobban kedvelné az idegen uralmat, mint saját hazai elnyomóit. Angol liberálisok és munkáspártiak türelmesen magyarázgatták az indiai parasztnak és munkásnak: ha Angliától szabadságot nyernének, saját földesuraik és gyártulajdonosaik rugdosnák meg őket. Ezek a magyarázkodások fabatkát sem érnek. A fehér emberen kívül Ázsiában senki sem hisz a „fehér faj küldetésében” és a japánokon kívül senki sem hisz abban, hogy Japán isteni missziója ázsiai testvérének megszabadítása.

A Távol-Kelet egyszerű embere meg van győződve arról, hogy felszabadultan könnyebben bánhat el saját reakciósaival, mintha viselnie kell a nyakában ülő hazai elnyomó és a hazai elnyomó nyakában ülő idegen imperialista kettős súlyát.

Kína szerepe rendkívül jelentős, mert a kínai nép a japánellenes harc során ezt a meggyőződést átvitte a gyakorlatba. A nemzeti elnyomás elleni harc a szegényemberek hatalmas tömegének kiképzését és felfegyverzését jelenti. Különösen igaz ez sok ázsiai ország esetében, amelyeknek gazdagabb fiai előszeretettel tolják a hadviselés terheit „az alsóbb osztályokra”. Ha a harc hosszú és állhatatos, egyre több szegényember tanulja meg; hogyan kell harcolni és miért érdemes harcolni. Kínában az ilyen nemzeti háború fordította fel az erőegyensúlyt az országon belül, így szélesebbre tárult a kapu a haladás előtt, mint valaha.

A japánok elmentek —és Kína nem akar az idegen támogatásból élő Kuomintang „magántulajdona” maradni. Olyan Kínát akar, amely a kínai népé. India nem akar többé Anglia Indiája maradni csak azért, mert kishíján megúszta, hogy a japánok Indiája legyen. Az indonéziaiaknak nincs több hasznuk egy holland Indonéziából, mint amennyi egy japán Indonéziából volt. Indonéziai Indonéziát akarnak.

Voltak, akik aggodalmaskodtak: hogyan tehet szert Kína olyan kormányra, amelyet a kínaiak a magukénak ismernek el. Hogyan létesítenek olyan kormányt, vagy kormányokat Indiában, amely megfelel a lakosság akaratának. Hogyan derítik ki, hogy milyen fajta uralom tetszik legjobban az indonéz népnek. Ezek a kérdések az ázsiai népeket is érdeklik — de a választ maguk akarják megadni. Ha megszabadultak az idegen megszállástól, örömmel fogadják a barátságot, sőt kérhetnek is technikai és szervezési segítséget. De nem kérnek több „önkormányzatra előkészítő tanfolyamot”. Szun Jat-szen asszony, a kínai köztársaság megalapítójának özvegye a saját hazája feletti politikai gyámkodást elítélve, ezt így foglalta össze: „Úszni úgy lehet legjobban megtanulni, ha az ember bemegy a vízbe. Másképpen még senkinek sem sikerült.”

Meglepő, hogy ilyen dolgokat ismételgetni és magyarázni kell. Hiszen mindez már megtörtént. Az Amerikai Egyesült Államok is antifeudálisnak és imperialistaellenesnek születtek. Első telepeseik azért voltak szerencsések, mert nem kellett küzdeniük a feudalizmus ellen, ahhoz, hogy megszabaduljanak tőle. Egyszerűen hátuk mögött hagyták a feudalizmust Nyugat-Európában, ahol az csakhamar halálos sebet kapott — és megérkeztek egy új országba, ahol feudalizmus sohasem, létezett. Legnagyobb részük egyszerű dolgozó ember volt és a többiek közül is rendkívül kevesen voltak az olyanok, akik odahaza hasznot húztak a feudalizmusból. Ezért a déli államok kivételével nem is teremtették azt újjá.

A telepesek persze nem tudták — de mégis hátukon hozták az országba a gyarmatosítást. Az északamerikai indiánok nem voltak olyan sokan és nem voltak úgy röghöz kötve, hogy jelentékeny hasznot lehetett volna húzni belőlük, mint Dél-Amerikában. Így a telepesek elűzték őket a vadonba. A szabadnak született angolok tehát nem lettek a birodalom alkalmazottai és ügynökei a bennszülöttek feletti elnyomásban. Ehelyett azt találták, hogy mások várják el az ő munkájuktól a gyarmati hasznot. Az angol parlament, amelyben ezek a telepesek nem is voltak képviselve, birodalmi adókkal súlyosbította azokat a terheket, amelyeket helyi szükségletek fedezésére viseltek. Visszaszorította növekvő hajózásukat, hogy az angol hajózás kárt ne szenvedjen. A vasáruktól a kalapig megtiltotta nekik olyan áruk gyártását, amelyek versenyezhettek volna a brit árucikkekkel.

Ahelyett, hogy szélesre tárta volna a nyugati területeket a szabad letelepülés előtt — angol társaságoknak adott szavatosságokkal tartotta őket lekötve. Az Egyesült Államok aligha jutottak volna messzire, ha megmaradtak volna amerikai gyarmatoknak.

Ezért keltek fel a gyarmatosok Anglia ellen New York nagykereskedői és földbirtokos urai, a nagybirtokosok, akik királyi adománylevél alapján egész Pennsylvániát kezükben tartották — lojálisak maradtak. Az imperialisták az angolok oldalán állottak, sőt még harcoltak is saját telepestársaik ellen. Másrészről sok újangliai kereskedő és gyáros, s még déli ültetvényesek is, mint Washington, a forradalmi szárnyat támogatták és kitűnő vezetőket szolgáltattak. De mégiscsak a durva farmer volt az, akinek a puskája dördülését az egész világ meghallotta, ő volt az, aki a partizán „indián hadviseléssel” megtörte a Marlborough óta veretlen angol vöröskabátosok tudományos harci taktikáját. Ők és a többiek, akiket a csodálkozó Európa durva gépészeknek és félvad bőrruhás vadászoknak nevezett, ők voltak az az erő, amely megoldotta Valley Forge válságát.

Washington ismerte ezeket az embereket. Ezért utasította vissza azt a koronát, amelyet a függetlenségi harc oldalán ragadt konzervatívok felajánlottak neki. A köznép volt az, amely az alkotmányba beiktatta az emberi jogok törvényét. Ők tartották fenn Amerikát az 1812-es háborúban, amelyben még a bostoni kereskedők is az angolok oldalán állottak. Ők teremtették meg a jacksoni demokráciát. Végül, amikor már elhalványult az idegen hódítás veszélye, Lincoln Ábrahám — a „primitív” nyugatról jött szegény, egyszerű ember — segítségével győzte le a nemzet a dél hazai feudalizmusának uralmi vágyát.

Ezeket az eseményeket annak idején a tiszteletreméltó konzervatívok éppenúgy nem fogadták el, mint ahogy nem fogadják el ma az ázsiai szabadságmozgalmakat. Az Egyesült Államok már harminc esztendeje független ország volt, amikor egy hírneves angol szerző megvetette és sajnálta az új köztársaságot, amely eléggé meggondolatlan módon elhagyta a gazdag és felséges Anglia védőszárnyait. Jogosnak tartotta, hogy az angol tengerészet elrabolja az amerikai kereskedelmi hajókat és azt írta: „az amerikaiak idegenné tették magukat Angliával szemben, megszakították a vérség és a nyelv kötelékeit és függetlenséget szereztek, mert ennek a függetlenségnek követelésére uszították őket. Szerencsétlenség ez számukra, mert még nem érettek rá.”*

* Robert Southey: The Life of Horatio, Lord Nelson. London, 1813.*

Ezek a szavak felvetnek egy másik kérdést, amelyről manapság sokat vitatkoznak. Mikor „érett” egy nemzet a függetlenségre? Talán akkor, amikor idegen urai megállapítják, hogy már eléggé művelt? Mikor érett a demokráciára egy elnyomott nép? Talán akkor, amikor feudális urai úgy gondolják már, hogy „megbízhatnak” benne?

Ha erkölcsi fogalmakban beszélünk, azt mondhatjuk: nincs nép, mely alkalmatlan arra, hogy önmaga ura legyen. A történelem azonban nem erkölcstan és a történelem más választ ad. A történelem azt mondja, hogy a népek csak akkor szerzik meg a függetlenséget és a demokráciát, amikor elég erősek annak biztosítására. Akár érett volt, akár nem, Amerika is úgy kezdte, hogy egyike volt a térkép távoli foltjainak, amelyeket rózsaszínűre, vagy zöldre mázolnak, jelezvén, hogy milyen birodalomhoz tartoznak. Amerika nem akkor lépett a nemzeti lét erős talajára, amikor Patrick Henry* így kiáltott: „adjatok halált vagy szabadságot” és nem akkor, amikor a hazafiak a bélyegadó ellen tiltakoztak, hanem akkor, amikor Lexington és Concord farmerei bebizonyították, hogy valóban harcolni is készek a szabadság megszerzéséért.

* Amerikai államférfi, aki az angol uralom elleni ellenállást hirdette és nagy népszerűségre tett szert. — A szerk.*

Ezután már gyorsabban haladtak a dolgok. Egyre többen avatkoztak be a harcba. A szervezet szélesedett. Szorosabb lett a gyarmatok közötti kapcsolat. Azután jött a háborús győzelem, a Szövetkezés Cikkelyei és a tanácskozások évei. A tanácskozások: nem valami idegen úrral, hanem egyes államok között, az alkotmány kérdésében. Ez az az út, amelyen haladva egy nép megszűnik statiszta lenni a történelem színpadán — és színész lesz belőle. Az amerikai forradalom nem vált Anglia vesztére, mint ahogy a francia forradalom sem vált Európa vesztére. Az új amerikai nemzet nem idegenítette el magát „a civilizált világtól”, sőt néhány alkalommal egészen hasznosnak bizonyult. Éppen így egy későbbi „kiközösített” — a Szovjetunió — végülis a döntő erőt adta Hitler összezúzásához és megakadályozta, hogy Európát visszahúzzák a középkori barbarizmusba.

Ami Kínában a japánellenes háború során történt: 450,000.000 embert mozdított ki a névtelen, sötét „nyüzsgő tömeg” állapotából. Ezek az események közelebb hozták Kínát a modern nemzeti léthez, mint eddigi történetének valamennyi eseménye.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 január 8. szerda van. Az esztendő 8. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint az évből még 358 – mert SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra. 

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Gyöngyvér + Anasztáz, Apollinár, Apollinária, Erhard, Ince, Jukundusz, Jutas, Jutocsa, Kövecs, Polina, Polla, Szevér, Szeverin, Szeverina, Szörénd, Szörény, Tácia, Tas, Virág, Zerénd, Zerind nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Január 8 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Janu%C3%A1r_8.

Ma van:

– Bulgáriában: bábanap (Бабинден), az anyaság ünnepe.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Köszönet

KÖSZÖNJÜK NEKIK:

2020  január  7 – én hozta a postás „Ardarik” és „Makasov” piroscsekkes adományát! Hálásan köszönöm mindkettejüknek!

Csak december 31 – én jöttem rá, hogy 2019  október 16 – án LEONYID FOFANOV Pay -Pal – on keresztül adományt küldött, amit akkor nem…! MOST PÓTOLOM A KÖSZÖNETET! Köszönöm Leonyid!

2019  december  20  – án D. J. “Bolsevik” adományát kaptuk meg! Köszönöm szépen!

2019  december  17 – én “Zls- 179” adományát hozta a postás! Köszönöm István!

2019  december  13 – án  F. László átutalásos adománya érkezett! Köszönöm szépen!

2019  december 5 – én “Zls – 179” adományát hozta a postás. Köszönöm István!

2019  december 3. Ma “Petymeg” adományát és jókívánságait kaptam meg. Mindkettőt köszönöm! – és viszont kívánom!

2019 november  12 – én  W. Árpád átutalásos adománya érkezett! Köszönöm!

2019  november 11 – én “Zls – 179” adományát hozta a posta. Köszönöm István!

2019  október  24 – én  D. J. “Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm!

2019  október 21 – én  K. József átutalásos adománya érkezett meg. Köszönöm!

2019  október  14 – én  W. Árpád átutalásos adomány érkezett! Köszönöm!

2019  szeptember  30 – án D. J.  “Bolsevik” adománya érkezett meg. Köszönöm!

2019  szeptember 24 – én K.József átutalásos adományát kaptam meg! Köszönöm József!

2019  szeptember 12 – én W. Árpád átutalását kaptuk meg! Köszönöm!

2019 szeptember  11 – én H. Á. “Petymeg” adományát kézbesítette a postás. Köszönöm szépen!

2019 szeptember 4 – én “Ardarik” piroscsekkes adományát hozta a postás. Köszönöm!

2019 augusztus 26 – án K. József átutalásos adománya érkezett meg! Köszönöm szépen!

2019 augustztus 21 – én  D.J.  “Bolsevik” átutalása érkezet! Köszönöm!

2019  augusztus 18 – án W. Árpád átutalásos adománya érkezett meg! Köszönjük szépen!

Távollét miatt csak ma – július 31 – én – kaptam meg néhány adományozó “tettének” időpontját. Ezek szerint:

2019  július 12 – én W. Árpád; július 22 – én D. J. “Bolsevik”; július 27 – én pedig K.J. átutalásos adományát kapta a balrad.ru. Hálásan köszönöm mindhármuknak!

2019  július 10 – én hozta a postás “Petymeg” adományát. Hálásan köszönöm! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A nemzetközi helyzet…

„Az Egyesült Államok úgy határozott, hogy felszámolja Khassem Suleymani tábornokot, a Quds iráni különleges haderő egység parancsnokát. Mindezt a NATO és az ISIS elleni koalíció tudta nélkül” – mondta Jens Stoltenberg a NATO – latorszövetség főtitkára a hétfőn Brüsszelben tartott sajtótájékoztatón.

„Ez az Egyesült Államok nemzeti döntése volt, amit sem a NATO – val, sem a koalícióval nem egyeztetett, és amit sem a NATO sem a koalíció nem tud elfogadni” – mondta.

Stoltenberg elmondta, hogy az USA hétfőn magyarázatot adott a NATO – latorszövetség tagjainak a Suleymani legyilkolására vonatkozó döntéssel kapcsolatban, de nem hozta nyilvánosságra ezen információk részleteit.

Válaszolva az újságírók kérdéseire, hogy a szövetség hogyan reagált egy iráni tábornok meggyilkolására, Stoltenberg nagyívű mellébeszélése kezdett. Arról hablatyolt, hogy a latorszövetség minden tagja aggódik Irán Közel – Keleten tett lépései és az iráni rakétaprogram miatt.

Azt hangoztatta nagy bőszen, hogy „a NATO – ban mindenki egyetért azzal, hogy Iránnak nem szabad hozzáférést biztosítani a nukleáris fegyverekhez.” Amivel még egyet is lehet érteni! Csak hát Izraelnek…

Hassan Nasrallah, az Iránnal szövetséges libanoni Hezbollah vezetője azt mondta, hogy az iráni parancsnok meggyilkolásának megtorlását az USA közel – keleti katonai jelenléte ellen nem pedig az amerikai állampolgárok ellen. Nasrallah szerint az egyszerű amerikaiak bántalmazása kimondottan kapóra jönne Trump bohócnak és köreinek.

Az amerikai diplomácia kétségbeesetten lohol az események UTÁN! Tegnap az ENSZ BT – vel akartak elfogadtatni egy határozatot, amely elítélte volna a december 31 – i, a bagdadi amerikai nagykövetség elleni ostromért IRÁNT (!), ám a bulit megfúrta Oroszország és Kína. HIVATKOZÁSSAL WASHINGTON TERRORISTA VISELKEDÉSÉRE!

Az USA pedig emiatt most roppantul dühös, és duzzog!

Marija Zaharova az orosz külügyminisztérium szóvivője emlékeztetett: „az elmúlt 5-6 évben az Egyesült Államok többször blokkolta a Biztonsági Tanács nyilatkozat – tervezetét, amely elítélte más országok nagykövetségei elleni támadásokat.”

Kapott viszont az orcájára a pravoszláv karácsonyi – újévi lazaságbab bízó amerikai latordiplomácia egy akkora pofont ma, hogy ezen nehezen tudja magát túltenni.

MA DAMASZKUSZBA ÉRKEZETT VLAGYIMIR PUTYIN OROSZ ÁLLAMFŐ, ÉS TALÁLKOZOTT BASHAR ASZAD SZÍR ELNÖKKEL!

Az orosz elnök eredetileg Isztambulba ÉRKEZETT VOLNA HOLNAP. megnyitni a „Török áramlat” gázvezeték csapját. (De kicsit előbb indult, és kicsit kitért!)

A legfrissebb hírek szerint DAMASZKUSZON KÍVÜL MÉG NÉHÁNY HELYRE elmegy Szíriában!

Közben az USA vad iramban MENEKÍTI KATONÁIT IRAKBÓL, a Louisiana állambeli Barksdale légi bázisról hat db. B-52 légierődött vezényel az Indiai – óceánon lévő Diego Garcia szigetén található légibázisra. A bázis kb. 3700 kilométerre van Irán legdélebbi határától.

Az iráni Kermanban – ez a szülővárosa a legyilkolt Suleymani tábornoknak – eltemették Suleymanit.

A szertartás nem volt bonyodalmaktól mentes. Legalább negyven résztvevő meghalt, 150 – et különböző súlyosságú sebesülésekkel kórházakban kezelnek.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A hely ahol élünk…

„Elindult felém, hogy agyonütlek” – megszólalt a luxusautós támadó mozgássérült áldozata

Káromkodva, agyonütéssel fenyegette a luxusautós a mozgássérült férfit, akit utána bántalmazott is a szántódi Sparnál. A megvert férfi az ATV Híradójának beszélt arról, hogy a fiatalembertől azt kérte, tegye ki a rokkantkártyát, ha már egy mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyen várakozik, de az feldühödött, amiért szerinte lefotózta az autóját.

Simon József évekkel ezelőtt egy baleset vétlen áldozata volt, sérülései miatt egy időre teljesen lebénult. Nemrég kezdett újra járni, az ATV Híradójának adott interjúra is erősen bicegve érkezett. Mint elmondta, támadója akkor gurult be, amikor ő azt kérte tőle, hogy ha már a mozgássérült parkolót foglalja a Mercedesével, akkor tegye ki a mozgássérült kártyáját a szélvédőre, már ha rendelkezik ilyennel.

Erre „elindult felém, hogy a jó, büdös (…) anyád, mit képzelsz te, lefényképezed az autómat, agyonütlek” – idézte fel a szóváltást Simon, ő pedig azt válaszolta, hogy „fiatalember, nem fog agyonütni”.

Erre érezte a hatalmas ütést, amitől összeesett. Nem bírt felállni, mások segítettek neki, miközben a támadó autós nagy sebességgel elhajtott a parkolóból.

Simon József feleségét telefonon riasztották, aki a csatornának elmondta: nagyon megijedt, mert férje „100 százalékos rokkant”, a balesete óta nagyon vigyáznia kell, és most akkora ütést kapott, hogy „eldőlt mint egy zsák”.

A megvert férfi feljelentést tett, a rendőrség már vizsgálja a felvételeket, ugyanis az áruház kamerája rögzíthette a történteket.                                           (HVG)

Bal-Rad komm: Ez ismét egy olyan történet élőhelyünk mindennapjairól, amire nem találunk kellően elítélő, de a jó ízlést sem sértő szavakat.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Sarc

Új utak váltak fizetőssé Döbrögisztánban

„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) rendelete alapján módosult a díjköteles úthálózat összetétele Magyarországon.

A változások kizárólag a 3,5 tonna megengedett össztömeg feletti tehergépjárművek által használt díjköteles úthálózatot érintik. A személygépjárműveket is magában foglaló e-matricás rendszerben nincs változás. 

A térképen az új díjköteles útszakaszokat rózsaszínnel, az átszámozott fizetős szakaszokat sárgával ábrázolták. Az M2-es és a 67-es út esetében új szakaszátadás nem, csak új nyomvonal-kijelölés történt.

FORRÁS: HU-GO.HU

A változások január 3-án léptek életbe. A változásokat részletesebben bemutató 44/2019. (XII. 19.) ITM Rendelet innen elérhető (9801. oldal).” – tudatja az origo nevű döbrögista potkánirodalom.

HITTED VOLNA MAGYAR? HOGY EGYSZER MÉG AZT IS MEGÉRED, HOGY „ORSZÁGODBAN” ÚTHASZNÁLATOT KELL FIZETNED? (Bár az is igaz, hogy országunk már régóta nincs, csak éldöglődő hely ez itt számunkra!)

Biztos harács ez az országunkat szétrabló/fosztogató hiénarendszernek és működtetőinek!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Ami Döbrögisztán sajtójából kimaradt…

A Szolejmani-gyilkosság hátteréről

Részleteket hozott nyilvánosságra a Libération francia napilap Kasszem Szolejmani iráni tábornok meggyilkolásáról. A döbbenetes erejű leleplezés az iraki ügyvezető miniszterelnök, Adil Abdul-Mahdi iraki parlamentben elhangzott vasárnapi beszédére épül, és a következőket tartalmazza:
Szolejmani tábornok azért utazott Bagdadba, mert Szaúd-Arábiának szánt üzenetet vitt az Irán és Szaúd-Arábia között közvetítő iraki miniszterelnöknek. Az iráni üzenetben javaslatok szerepeltek a két ország közötti feszültség enyhítésére. Szolejmanit akkor gyilkolták meg, amikor Mahdihoz indult, hogy találkozzon az iraki kormányfővel.
Néhány nappal azelőtt, hogy Szolejmani Bagdadba utazott volna, Donald Trump arra kérte az iraki miniszterelnököt, hogy közvetítsen az Egyesült Államok és Irán között.
Mahdi parlamenti beszéde szerint az amerikaiak tudhattak az iráni-szaúdi titkos tárgyalásokról, hiszen Szaúd-Arábia az USA szoros szövetségese, és Irak is együttműködik Washingtonnal. Vagyis nem igaz Trump állítása, miszerint védelmi okokból akarták likvidálni a terroristának nevezett iráni tábornokot, nehogy háborút robbantson ki.
„Szolejmani diplomáciai küldetést teljesített Irakban, az én vendégem volt. Amit elkövettek ellene, politikai gyilkosság, amit Irak nem vehet tudomásul, hiszen szuverenitását sértették meg vele, szélsőségesen” – mondta az iraki miniszterelnök a parlamentben. Mahdi egy másik írásos állásfoglalásában az Iszlám Állam terrorszervezet felett győzelmet arató két mártírnak nevezi Szolejmanit és a tábornok vele együtt lemészárolt helyettesét.
Az iraki miniszterelnök megnyilatkozásaiból a Libération arra következtet, hogy a „maffia stílusú leszámolással” az amerikai elnök meg akarta akadályozni Irán és Szaúd-Arábia közeledését, jóllehet ő maga kérte Irakot, hogy közvetítsen a feszültség enyhítése érdekében.
A New York Times értesülése szerint Trump 15 perc alatt hozta meg döntését Szolejmani meggyilkoltatásáról. A Pentagon is elképedt, amikor a CIA kezdeményezésére Trump kiadta a parancsot. Nem hitték volna, hogy az elnök ilyen szélsőséges tervet felkarolna.
A vezető nyugati sajtóorgánumok Mahdi beszédéből csak azt a részt idézték, amelyben arra kérte a parlamentet, hogy szólítsa fel távozásra a külföldi katonai erőket Irakból. A magyar „közszolgálati” média sem adott hírt arról, hogyan mutatta be Mahdi miniszterelnök Szolejmani meggyilkolásának hátterét.
Az Egyesült Államok közölte, hogy nem vonul ki Irakból, amíg Irak ki nem fizeti az amerikai támaszpontok költségét.                                                                 (Magyar Békekör)

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com