A 6. német hadsereg bekerítése és megsemmisítése Sztálingrádnál
1943. február 2.
A Doni Front csapatai befejezik a Sztálingrádnál bekerített 22 német fasiszta hadosztály felszámolását
(Idézet: Világtörténet 10. kötetéből)

November 19-én reggel 8 óra 50 perckor roppant erejű tüzérségi előkészítés után megindult a Délnyugati Front és a Doni Front csapatainak támadása. A sűrű hóesés és a reggeli köd miatt a légierő nem léphetett akcióba. A Délnyugati Front csapásmérő csoportja, miután megtörte a 3. román hadsereg védelmét, már az első napon 30—35 kilométert nyomult előre. Ugyanakkor a Doni Front csapatai is éket vertek az ellenség védelmi vonalába. Másnap, november 20-án reggel, hasonló kedvezőtlen időjárási viszonyok között, támadásba lendült a Sztálingrádi Front is. Áttörve a 4. román hadsereg védelmét, a várostól délre, a szovjet csapatok gyors ütemben nyomultak előre észak-nyugati és délnyugati irányban.
Szovjet vihar – Sztálingrád – Sztálingrád
A német parancsnokság kétségbeesett erőfeszítéseket tett, hogy feltartóztassa a szovjet támadást, de minden kísérlete kudarcot vallott. Nemhogy meghiúsítani, még meglassítani sem tudta a szovjet csapatok előretörését. A Délnyugati Front és a Sztálingrádi Front gyorsan mozgó alakulatai lendületes, gyors támadással átkarolták a 6. német hadsereg szárnyait. Az ellenséges hadsereget bekerítés fenyegette.

November 23-án a Délnyugati Front 4. harckocsihadosztálya A. G. Kravcsenko vezérőrnagy parancsnoksága alatt Szovjetszkij község körzetében egyesült a Sztálingrádi Front 4. gépesített hadtestével, amelynek parancsnoka V. T. Volszkij vezérőrnagy volt. 22 német hadosztály körül bezárult a gyűrű. A gyorsan mozgó alakulatok nyomában előretörtek a két front lövészhadosztályai. A bekerített ellenség kitörésének s a gyűrű kívülről történő áttörésének meghiúsítására a szovjet csapatok folytatták támadásukat a külső német front ellen, s miután visszaverték a német ellencsapásokat, november 30-án elérték a Csir és a Don partját. Egyidejűleg a bekerített fasisztákkal is kemény harcok folytak. November 30-ra a bekerített fasiszta erők által elfoglalt terület alig a felére csökkent: nem volt már több, mint 1500 négyzetkilométer. A bekerített egységek csaknem minden irányból a szovjet tüzérség tüze alatt álltak.

November 22-én, még mielőtt a gyűrű teljesen bezárult volna, a 6. német hadsereg parancsnoksága értekezletre hívta össze a hadtestparancsnokokat Gumrakba. Egységesen arra a következtetésre jutottak, hogy a bekeríttetés, ha hosszabb ideig tart, katasztrófával fenyeget; ezért a hadsereg főerőivel ki kell törni délnyugati irányban. Paulus, a 6. hadsereg parancsnoka Hitlerhez fordult, és kérte, hogy engedélyezze a délnyugati irányú kitörést. Hitler kategorikusan elutasította Paulus javaslatát, s ugyanakkor azt ígérte neki, hogy minden intézkedést megtesz „a hadsereg normális ellátásának biztosítására, és kellő időben kiszabadítja a gyűrűből”. November végén és december elején a németek valóban több kísérletet tettek, hogy a Délnyugati Front övezetében indított ellentámadásokkal kiszabadítsák Paulus hadseregét a bekerítésből, de valamennyi rohamukat visszaverték a szovjet csapatok.

A német hadvezetőség arra törekedett, hogy visszaszerezze elvesztett pozícióit a déli frontszakaszon. Sietve új hadseregcsoportot szervezett — a „Don” hadseregcsoportot —, amelybe beosztotta a Don-kanyarban álló seregeket és a Sztálingrádnál körülzárt egységeket is. Parancsnokává Manstein vezértábornagyot nevezte ki. E hadseregcsoport feladata az lett volna, hogy feltartóztassa a szovjet támadást, majd Kotyelnyikovo és Tormoszin körzetéből Sztálingrád irányában áttörjön a körülzárt csapatokhoz, és velük egyesülve helyreállítsa a korábbi védelmi vonalat. A gyűrűbe fogott 6. hadsereg ellátására légihidat létesítettek.

A szovjet hadvezetés idejében felismerte az ellenség szándékát, és felkészült az ellentámadás visszaverésére: megerősítette a külső fronton harcoló egységeket, és harcot indított az ellenséges szállító repülőgépek ellen. December folyamán több mint 750 német szállítógépet semmisítettek meg a levegőben és a repülőtereken. A Paulus-hadsereg felszámolásával a Doni Frontot bízták meg, K. K. Rokosszovszkij altábornagy parancsnoksága alatt. A Főhadiszállás képviselőjeként N. N, Voronov vezérezredes irányította a hadműveleteket. A körülzárt német erők felszámolását azonban el kellett halasztani. December 12-én ugyanis a német „Hoth” hadseregcsoport 57. páncélos hadteste Kotyelnyikovo körzetéből támadást indított a Tyihoreck—Sztálingrád vasútvonal mentén. A Sztálingrádi Front 51. hadserege a túlerő nyomására kénytelen volt északkeleti irányban visszavonulni. December 15-én azonban feltartóztatta a német páncélosokat, és a következő napokban hősiesen állta az ellenség rohamait. December 19-én a „Hoth” hadseregcsoport megújította támadását, és 23-ára elérte a Miskova-folyó partját, ahonnan már csak 40—45 kilométer választotta el a 6. német hadsereg körülzárt csapataitól. A német támadás visszaverésére a szovjet hadvezetőség Kotyelnyikovo felé fordította a P. J. Malinovszkij altábornagy parancsnoksága alatt harcoló 2. gárdahadsereget, amelyet korábban a körülzárt német seregek felszámolására rendeltek. A gárdahadsereg kemény téli viszonyok között, napi 40—50 kilométeres erőltetett menetben érte el a Miskova-folyót, ahol az ellenség éppen hídfőállását igyekezett kiszélesíteni. A gárdisták pihenő nélkül, azonnal harcba bocsátkoztak. December 24-én a 2. gárdahadsereg csapatai, együttműködve az 5. rohamhadsereg egy részével és az 51. hadsereggel, döntő támadásba mentek át. Miután az ellenség ellenállását megtörték, december 29-én elfoglalták Kotyelnyikovót. Ugyancsak kudarcba fulladt a németek másik kísérlete, hogy kívülről áttörjék a Paulus seregei köré vont gyűrűt. A körülzárt egységek sorsa most már végleg meg volt pecsételve.

E sikereket a Voronyezsi Front és a Délnyugati Front csapatainak hadműveletei is elősegítették.

December 16-án reggel, másfélórás tüzérségi előkészítés után, a Voronyezsi és a Délnyugati Front csapatai több irányban áttörték az ellenséges védelmet, és december 24-én estig 100—200 kilométert nyomultak előre. Nyolcnapos elkeseredett harcban tönkreverték a 8. olasz hadsereget és a „Don” hadseregcsoport bal szárnyát, az utóbbit azzal fenyegetve, hogy északról mélyen átkarolják.

December 30-án a szovjet csapatok, mélyen az ellenség hátában, elérték a Nyikolszkaja—Iljinka vonalat.

A német hadvezetőség arra kényszerült, hogy a Voronyezsi és a Délnyugati Front feltartóztatására irányítsa azt a nyolc hadosztályt, amelyeket a körülzárt Paulus-féle sereg felszabadítására szánt.

Paulus csapatainak helyzete 1943 január elejére erősen megromlott. A gyűrű egyre szűkült körülöttük. A németeknek már nem voltak ide irányítható tartalékaik. A körülzártak lőszere, üzemanyaga, élelme fogytán volt. Mindinkább demoralizálódtak, de harckészségüket még megőrizték.

A szovjet parancsnokság, hogy elkerülje a céltalan vérontást, 1943. január 8-án ultimátumot intézett Paulushoz: szüntesse be az értelmét vesztett ellenállást, és adja meg magát. Mivel a németek elutasították a fegyverletételt, a Doni Front csapatai január 10-én hozzáfogtak a körülzárt hadcsoport likvidálásához. Leküzdötték a németek erős ellenállását, és január 17-én elérték Voroponovót. A szovjet parancsnokság ekkor megismételte fegyverletételi felszólítását. Paulus ezt is elutasította.

A Doni Front csapatai folytatták a támadást, és előretolt egységeik január 25-én nyugatról betörtek Sztálingrádba. Január 26-án este a 21. hadsereg katonái a Mamaj-kurgánnál egyesültek a 62. hadsereg csapataival. A bekerített német seregeket ezzel két részre vágták. A németek harckészsége most már rohamosan csökkent, tömegesen adták meg magukat. Január 31-én befejeződött a kettévágott hadsereg déli részének megsemmisítése, február 2-án pedig az északi részé. A Doni Front csapatai ilyen módon 22 ellenséges hadosztályt harcképtelenné tettek. 91 000 katonát és tisztet ejtettek fogságba, köztük a parancsnokot, Paulus vezértábornagyot (ezt a rangot már a bekerítés idején kapta); óriási tömegű fegyvert és hadianyagot zsákmányoltak.

A Vörös Hadsereg a két és fél hónapig tartó támadás során mindent összevéve öt ellenséges hadsereget semmisített meg. A németek és szövetségeseik 1942. november 19 és 1943. február 2 között több mint 800 000 embert vesztettek. A szovjet csapatok ez idő alatt mintegy 2000 harckocsit és önjáró löveget, több mint 10 000 löveget és aknavetőt, mintegy 2000 harci és szállítórepülőgépet, több mint 70 000 gépkocsit semmisítettek meg, illetve zsákmányoltak.

SaLa