Elszabadul a pokol a lakáshiteleknél? Magyarok százezrei figyelik lélegzet-visszafojtva, mi jön most
Több mint hároméves csúcsra emelkedtek a rövid lejáratú bankközi kamatlábak az elmúlt hetekben. Minél tovább kitart az MNB az újkeletű monetáris szigorítás mellett, annál több jelzáloghiteles szembesülhet törlesztőrészlete emelkedésével, hiszen minden második adós még mindig változó kamatozású hitelben ül. Közel 250 ezer lakáshitelt és 150 ezer szabad felhasználású jelzáloghitelt érinthet a probléma. Utoljára a devizahiteles válság idején tapasztalt törlesztőrészlet-emelkedést a jelzáloghitelesek többsége, megnéztük, ezúttal mekkora sokkra lehet számítani.
Mi folyik itt?
2016 vége óta stabilan 4,5-5% között mozog a meglévő lakáshitelek átlagkamata Magyarországon, érdemi sokk fél évtizede nem érte az adósságszolgálat terén a magyar lakosságot. A jegybank legfrissebb adatai szerint egy átlagos lakáshitel kamatlába 4,54% volt decemberben. A bankközi kamatok ekkor még az előző évek átlagának megfelelő szinten tartózkodtak, azóta azonban sok minden megváltozott.
A jegybank az elszabadult (januárban már évi 4,7%-os) infláció miatt szép csendben monetáris szigorításba kezdett, ami megtette hatását a bankközi piacon olyannyira, hogy az MNB a kereskedelmi bankoknak állítólag jelezte is: túlzottnak tartja, ami a bankközi kamatlábakkal történt. A budapesti bankközi kamatláb, a BUBOR a 2019 végi szintről e hét szerdára
3 hónapos lejáraton 45 bázisponttal 0,61%-ra,
6 hónapos lejáraton 44 bázisponttal 0,65%-ra,
12 hónapos lejáraton pedig 50 bázisponttal 0,77%-ra emelkedett.
A hosszabb lejáratokon (BIRS, ÁKK-hozamok) egyelőre ennél kisebb hozamemelkedés következett be, így a mostani jelenség elsősorban azokat érinti, akik változó kamatozású (vagyis 3, 6 vagy 12 hónapos kamatperiódusú) lakáshitellel rendelkeznek. Közülük is rövid távon azokat, akiknek mostanában van a kamatperiódusuk fordulónapja. A 2009. évi CLXX. törvény értelmében a kamatot a fordulónapot megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 nappal érvényes BUBOR-hoz kell igazítani.
Mennyivel nőhet a törlesztőrészlet?
Átlagos (4,54%-os) kamatozású lakáshitelekre néztük meg, hogy a már bekövetkezett és a még lehetséges bankközi kamatláb-emelkedés mekkora törlesztőrészlet-emelkedést idézhet elő. Ábráinkon 8 millió forintos fennálló hitelösszeg szerepel, de ez a relatív emelkedés szempontjából nem lényeges. Alábbi ábránkon látható, hogy egy 5 éves hátralévő futamidejű lakáshitel esetében 2,5%-os, egy 20 éves hátralévő futamidejű lakáshitel esetében viszont 8,7%-os törlesztőrészlet-emelkedést jelentene egy 1 százalékpontos kamatemelkedés. Az eddig 2019 vége óta bekövetkezett közel fél százalékpontos bankközi kamatemelkedés 1,2-4,3%-os törlesztőrészlet-emelkedést okozhat, ha a mostani kamatszint a törvényben meghatározott, említett napig fennmarad. 8 millió forintos példánkban havi 1800 és 2200 forint közötti törlesztőrészlet-emelkedést jelent ez.
Nagy kérdés, hol állhat meg a kamatemelkedés. A bankközi kamatok további emelkedése előtt az elsődleges korlátot a 0,9%-os jegybanki alapkamat jelenti, hiszen ekkora kamatláb mellett a jegybanktól is vehetnek fel hitelt jelenleg a kereskedelmi bankok egy napra (overnight hitel kamatláb, a kamatfolyosó teteje). A várakozásokat is tükröző piaci határidős kamatláb-megállapodások (FRA) viszont azt mutatják, hogy a piac némi jegybanki kamatemelést is elképzelhetőnek tart. Messze vagyunk a több százalékpontos kamatemelkedéstől, de alábbi ábránkon ezeknek a törlesztőrészletre gyakorolt lehetséges hatását is bemutatjuk.
A kérdéssel a Magyar Nemzeti Bank elemzői is foglalkoztak a jegybank legutóbbi Pénzügyi stabilitási jelentésében. Ők úgy számolták, hogy mostanság egy 3 százalékpontos kamatemelkedés a medián esetében 12%-os törlesztőrészlet-emelkedéssel járna a változó kamatozású jelzáloghiteleknél (nyilvánvalóan nagy szórás mellett). Mivel a hátralévő futamidő csökkenésével fokozatosan csökken a törlesztőrészlet kamattartalma és ezzel a kamatérzékenység is, ez a szám hosszabb távon 6-8% környékére csökkenhet.
Mennyien vannak az érintettek?
Megkérdeztük az MNB-t az érintettek számáról és tartozásának összegéről, a jegybank a hitelintézetek szeptember végi KHR-adatai alapján válaszolt kérdéseinkre. Eszerint 1906 milliárd forintnyi változó kamatozású jelzáloghitel (lakáscélú + szabad felhasználású) van a hitelintézeteknél, a szerződések darabszáma 396 ezer. Számításaink szerint az összeg szerinti arányuk 43%, a darabszám szerinti pedig 47% a hitelintézeti jelzáloghitel-állományon belül.
Közülük a jegybank tavalyi tájékoztatása szerint 129 ezren vannak azok, akik különösen veszélyeztetettek (10 évnél hosszabb hátralévő futamidő), így ajánlott mielőbb fix kamatozású hitelre váltaniuk. Ezirányú lehetőségeikről a bankoknak január 31-éig kellett levélben tájékoztatniuk őket, a felügyelet legutóbbi tájékoztatása szerint 2 ezren éltek eddig a lehetőséggel. A forintosított devizahitelek a 2015. évi forintosítás után 3 havi kamatperiódussal futottak tovább, így a devizakockázatok után a kamatkockázatoknak ők most szintén erőteljesen ki vannak téve. Az érintett állomány és vele együtt a probléma nagysága persze fokozatosan csökken, hiszen az adósok törlesztenek, törlesztőrészletük kamatérzékenysége fokozatosan csökken, az újonnan hitelfelvevők között pedig ma már 2% környékén van a rövid kamatperiódusú lakáshitelt választók aránya.
Az MNB kérésünkre további számokat is elárult:
az említett 1906 milliárd forintnyi rövid kamatperiódusú jelzáloghitelből 1372 milliárd forintot tesz ki a lakáscélú hitelek állománya, szerződésszámuk 253 ezer,
utóbbin belül 620 milliárd forint a forintosított lakáshitelek állománya, ezek szerződésszáma a jegybanki tájékoztatás szerint 111 ezer,
a forintosított szabad felhasználású jelzáloghitelek állománya most 486 milliárd forint, 120 ezres szerződésszám mellett,
további 403 milliárd forint azoknak a nem jelzálogfedezetű hiteleknek az aránya, amelyek rövid kamatperiódusúak, szerződésszámuk 171 ezer,
a változó kamatozású kkv-hitelek állománya pedig (2019 végén) 3115 milliárd forint volt Magyarországon, szerződésszámuk 158 ezer.
E számok talán nagynak tűnhetnek, egy korábbi összehasonlításból azonban kiderül: szép számmal akadnak országok az EU-ban, amelyekben sokkal magasabb a változó kamatozású lakáshitelek aránya, mint nálunk. Hozzátehetjük, hogy a monetáris politika szigorításának szükségessége és ezzel a kamatkörnyezet emelkedésének a valószínűsége viszont a legtöbb országban kisebb mostanság, mint Magyarországon.
(portfolio)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Ha a kamatok emelkedHETnek – EMELKEDNI IS FOGNAK!
Ha az infláció növekedHET – növekedni is fog!
Qrmányunk ha „versenyképességet” akar növelni – FOG IS! – e két tényező együttes hatását kiküszöbölendő, magasabb bérek megfizetését nem fogja szorgalmazni!
Ha lehet egy kicsinyke recesszió is – LESZ! – és lesznek elbocsájtások -LESZNEK! – köztük hiteltulajdonosok is – LESZNEK! – kész az újabb hitelesválság! Az összes következményeivel! Tömeges ház – és lakáselkobzások, végrehajtások, kilakoltatások, hajléktalanságok, öngyilkosságok, gyilkosságok!
NE FELEDJÜK: TÖRTÉNELMI CSÚCSON A MAGYAROK ELADÓSODOTTSÁGA!
Hanau mintegy 100 ezer lakosú, Frankfurttól 20 kilométerre keletre található város Germániában.
A hír pedig Hanauból:
„Legkevesebb nyolc ember életét vesztette a Frankfurt am Main melletti Hanau városban, amikor ismeretlenek tüzet nyitottak két vízipipabárnál szerda este. Az ügyészség tájékoztatása szerint a lövésektől további öt ember súlyosan, illetve életveszélyesen megsebesült.”
#BREAKING: Multiple fatalities following shooting incident in German town of Hanau – BILD newspaper
A rendőrség a zajongás hírére nagy erőkkel érkezett mindkét tetthelyre, de az elkövetők nem várták meg őket. Bepattantak egy sötét színű gépkocsiba, és elszeleltek.
A mentők összeszedték a halottakat és a sebesülteket, és elszállították őket oda, ahová állapotuk szerint valók. Az életben maradt épkézláb pipázókat a rendőrök vasba verték, és megkezdték kikérdezésüket.
A kérdezz – felelj műsor során a policáj jó fülest kaphatott, mert címre mentek nyomban.
Alighanem jó címre, mert a lövöldözés állítólagos szervezőjét meg is találták otthonában. Igaz, már halott volt. Egy másik holttestet is találtak mellette, jelentette Hessen állam rendőrségének központja a Twitteren.
A kínai higiéniával és egészségvédelemmel foglalkozó állami bizottság ma reggeli friss létszámjelentése szerint a ragály miatt bekövetkezett halálesetek száma Kínában elérte a 2118 – at. Ez pedig 114 tegnapi halálesetet jelent. (25 – tel kevesebb, mint 18 – án!)
Csak Hupei tartományban 2 029 embert ragadott el COVID – 19
Kínában a fertőzöttek száma meghaladta a 74,5 ezret.
Sajtóhírek szerint a japáni Yokohama kikötőjében vesztegzárolt Diamond Princess tengerjáró hajó két utasa belehalt a ragályba. Két 80 év fölötti utasról – egy férfi és egy nő – van szó. A hírek arról nem szólnak, hogy milyen állampolgárságúak voltak, és hogy a hajón, vagy kórházban adták meg magukat a kórságnak.
Amúgy pedig tegnap megkezdődött az eddig 621 ragálybeteg utast rejtő hajó kiürítése. Február 19 – én szélnek eresztették a Diamond Princess első 500 fős utascsoportját.
DÖBRÖGISZTÁNBAN VISZONT SE HÍRE, SE HAMVA A FERTELEMNEK! VÉDVE VAGYUNK!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Beszéd az Oroszországi Kommunista Ifjúsági Szövetség III. Összoroszországi kongresszusán
1920. október 2
Elvtársak, ma arról szeretnék elbeszélgetni önökkel, hogy melyek a Kommunista Ifjúsági Szövetség legfőbb feladatai, és ezzel kapcsolatban arról, hogy általában milyenek legyenek az ifjúsági szervezetek egy szocialista köztársaságban.
Ezzel a kérdéssel annál is inkább foglalkozni kell, mivel bizonyos értelemben elmondhatjuk, hogy a kommunista társadalom megteremtésének igazi feladata éppen az ifjúságra vár. Hiszen világos, hogy a tőkés társadalomban felnevelkedett dolgozók nemzedéke a legjobb esetben is csak azt a feladatot oldhatja meg, hogy megsemmisíti a kizsákmányoláson épült régi, kapitalista életforma alapjait. Ez a nemzedék a legjobb esetben is csak azt a feladatot oldhatja meg, hogy olyan társadalmi berendezést hoz létre, amely segíti a proletariátust és általában a dolgozó osztályokat abban, hogy a hatalmat megtartsák, és lerakják azokat a szilárd alapokat, amelyeken csak az a nemzedék tud majd tovább építeni, amely már új körülmények között lát hozzá a munkához, olyan körülmények között, amikor nincs kizsákmányolási viszony az emberek között.
Nos, ha ebből a szempontból vizsgáljuk az ifjúság feladatainak kérdését, azt kell mondanom, hogy az ifjúság feladatait általában, a kommunista ifjúsági szövetségek és mindenféle más szervezet feladatait különösképpen, egyetlen szóval lehetne kifejezni: a feladat — tanulni.
Ez persze csak „egy szó”. Ez a szó még nem ad választ a legfőbb és leglényegesebb kérdésre — mit tanuljunk és hogyan tanuljunk? Márpedig itt éppen arról van szó, hogy amikor a régi tőkés társadalom átalakul, azoknak az új nemzedékeknek oktatása, nevelése és képzése, amelyek meg fogják teremteni a kommunista társadalmat, szintén nem maradhat a régiben. Az ifjúság oktatásának, nevelésének és képzésének abból az anyagból kell kiindulnia, amelyet a régi társadalom hagyott ránk. A kommunizmus építésénél az ismereteknek, szervezeteknek és intézményeknek csak abból a mennyiségéből, az emberi erőknek és eszközöknek abból a tartalékából indulhatunk ki, amely a régi társadalomtól ránkmaradt. Csak ha az ifjúság oktatását, szervezését és nevelését gyökeresen átalakítjuk, csak akkor érhetjük el, hogy az ifjú nemzedék erőfeszítéseinek eredményeképpen létrejöjjön az a társadalom, amely nem hasonlít a régihez, azaz a kommunista társadalom. Ezért részletesen kell foglalkoznunk azzal a kérdéssel, hogy mire kell tanítanunk ifjúságunkat, és hogyan kell ifjúságunknak tanulnia, hogy valóban méltó legyen a kommunista ifjúság elnevezésre, és hogyan kell előkészítenünk ifjúságunkat arra, hogy tovább tudja építeni és be tudja tetőzni azt, amit mi elkezdtünk.
Meg kell mondanom, hogy az első és nyilván legtermészetesebb felelet erre az lenne, hogy az ifjúsági szövetségnek és általában az egész ifjúságnak, amely át akar térni a kommunizmusra, kommunizmust kell tanulnia.
De az a felelet, hogy „kommunizmust kell tanulnia” — túlságosan általános. Mire van hát szükségünk ahhoz, hogy megtanuljuk a kommunizmust? Mit kell kiválasztanunk az általános ismeretek összességéből, hogy megszerezzük magunknak a kommunizmus ismeretét? Itt úton-útfélen a veszedelmek egész sora fenyeget bennünket, mihelyt a kommunizmus tanulásának feladatát helytelenül tűzzük ki, vagy pedig túlságosan egyoldalúan fogjuk fel.
Első pillantásra természetesen az jut az ember eszébe, hogy a kommunizmust tanulni nem más, mint elsajátítani a tudásnak azt az összességét, amely a kommunista tankönyvekben, brosúrákban és művekben van kifejtve. A kommunizmus tanulmányozásának ilyen meghatározása azonban túlságosan durva és hiányos lenne. Ha a kommunizmus tanulmányozása csak abban állna, hogy az ember elsajátítja azt, ami a kommunista művekben, könyvekben és brosúrákban van kifejtve, akkor túlkönnyen megeshetnék, hogy kommunista betűrágókat vagy száj hősöket kapnánk, ez pedig lépten-nyomon ártana nekünk és kárunkra lenne, mert kiderülne, hogy ezek az emberek, akik elolvasták és megtanulták azt, ami a kommunista könyvekben és brosúrákban van kifejtve, képtelenek mindezeket az ismereteket összefoglalni, és nem tudnak úgy cselekedni, ahogy azt a kommunizmus valóban megköveteli.
A régi tőkés társadalomból ránkmaradt nyomorúságok és rákfenék közül az egyik legnagyobb az, hogy a könyv és a gyakorlati élet között teljes a szakadás, mert voltak könyveink, amelyek mindent a legszebb színekkel ecseteltek, s ezek a könyvek a legtöbb esetben a legvisszataszítóbb képmutató hazugságokkal voltak tele, amelyek hamis színben tüntették fel nekünk a tőkés társadalmat.
Ezért a legnagyobb mértékben helytelen volna egyszerűen bemagolni azt, amit a könyvekben a kommunizmusról mondanak. Beszédeinkben és cikkeinkben most nem egyszerűen azt ismételjük, amit azelőtt mondtak a kommunizmusról, mert beszédeink és cikkeink a sokoldalú mindennapi munkával vannak kapcsolatban. Munka nélkül, harc nélkül fabatkát sem ér a kommunizmusnak a kommunista brosúrákból és művekből bemagolt ismerete, mert ez azt jelentené, hogy továbbra is fennáll az elmélet és gyakorlat közötti régi szakadás, ami a régi polgári társadalom legvisszataszítóbb vonása volt.
Még veszedelmesebb volna, ha csupán a kommunista jelszavakat kezdenénk elsajátítani. Ha ezt a veszedelmet nem ismernénk fel idejében, ha nem munkálkodnánk szüntelenül azon, hogy ezt a veszélyt elhárítsuk, akkor az a félmillió vagy egymillió ember, azok az ifjak és leányok, akik a kommunizmus ilyetén megtanulása után kommunistáknak fogják nevezni magukat, csak kárára volnának a kommunizmus ügyének.
Itt felmerül előttünk a kérdés: miképpen kell mindezt úgy összhangba hoznunk, hogy a kommunizmusra tanítsunk? Mit kell átvennünk a régi iskolából, a régi tudományból? A régi iskola azt állította, hogy sokoldalúan képzett embert akar kialakítani, hogy általában a tudományokra tanít. Tudjuk, hogy ez elejétől végig hazugság volt, mert az egész társadalom azon alapult és arra támaszkodott, hogy az emberek osztályokra, kizsákmányolókra és elnyomottakra oszlottak. Természetes, hogy a régi iskola, amelyet teljesen áthatott az osztályszellem, csak a burzsoázia gyermekeinek adott tudást. Minden egyes szava meg volt hamisítva a burzsoázia érdekében. A munkások és parasztok ifjú nemzedékét ezekben az iskolákban nem annyira nevelték, mint inkább idomították, ugyanennek a burzsoáziának az érdekében. Úgy nevelték őket, hogy a burzsoázia használható szolgái legyenek, akik képesek profitot szolgáltatni, s ugyanakkor nem zavarják a burzsoázia nyugalmát és semmittevését. Ezért a régi iskolát elvetettük és azt a feladatot tűztük magunk elé, hogy ettől a régi iskolától csak azt vesszük át, amire szükségünk van ahhoz, hogy igazi kommunista műveltségre tegyünk szert.
Itt rátérek azokra a szemrehányásokra és vádakra, amelyekkel a régi iskolát állandóan illetik, s amelyek nem ritkán teljesen helytelen értelmezésre adnak alkalmat. Azt mondják, hogy a régi iskola a gépies tanulás iskolája, az idomítás iskolája, a magolás iskolája volt. Ez igaz. De mégis meg kell tudni különböztetni, mi volt a régi iskolában rossz és mi volt az, ami számunkra hasznos, értenünk kell ahhoz, hogy kiválasszuk azt, ami a kommunizmus számára szükséges.
A régi iskola a gépies tanulás iskolája volt, arra kényszerítette az embereket, hogy rengeteg szükségtelen, fölösleges, holt ismeretet sajátítsanak el, amivel teletömték a fejüket és az ifjú nemzedékből tucathivatalnokokat neveltek. De óriási hibát követne el az, aki ebből azt a következtetést próbálná levonni, hogy lehet valakiből kommunista anélkül, hogy elsajátítaná azt, amit az emberi tudás felhalmozott. Hiba volna úgy gondolkozni, hogy elég elsajátítani a kommunista jelszavakat, a kommunista tudomány következtetéseit, anélkül hogy elsajátítanánk az ismereteknek azt az összességét, amelynek következménye maga a kommunizmus. A marxizmus a példája annak, hogyan született meg az emberi ismeretek összességéből a kommunizmus.
Önök olvastak és hallottak arról, hogy a kommunista elmélet, a kommunista tudomány, amelyet főképpen Marx teremtett meg, hogy ez a tanítás, a marxizmus, ma már nem- csupán a XIX. század egyik zseniális szocialistájának alkotása, hogy ezt a tanítást az egész világon a proletárok milliói és tízmilliói magukévá tették és alkalmazzák a kapitalizmus ellen folytatott harcukban. S ha önök felvetik azt a kérdést, hogy miért tudta Marx tanítása meghódítani a legforradalmibb osztály millióinak és tízmillióinak szívét — erre csak egy feleletet kaphatnak: ez azért történt, mert Marx az emberi tudásnak arra a szilárd alapjára támaszkodott, amelyet az emberiség a kapitalizmus idején szerzett meg; Marx tanulmányozta az emberi társadalom fejlődéstörvényeit és megértette, hogy a kapitalizmus fejlődése elkerülhetetlenül a kommunizmushoz vezet, és ami a fő, ezt kizárólag a tőkés társadalom igen pontos, a legapróbb részletekre is kiterjedő, a dolgok legmélyére hatoló tanulmányozása alapján bizonyította be, olymódon, hogy tökéletesen elsajátította mindazt, amit az előző korok tudománya nyújtott. Marx kritikailag átdolgozta mindazt, amit az emberi társadalom alkotott, egyetlen pontot sem hagyott figyelmen kívül. Átdolgozta, bírálat alá vette, a munkásmozgalom szempontjából ellenőrizte mindazt, amit az emberi gondolat alkotott, és olyan következtetéseket vont le, amilyeneket a burzsoá keretek által korlátozott, vagy a polgári előítéletek béklyójába vert emberek nem tudtak levonni.
Ezt kell tekintetbe venni, ha például proletárkultúráról beszélünk. Ha nem értjük meg világosan, hogy proletárkultúrát csak akkor lehet építeni, ha pontosan ismerjük az emberiség egész fejlődése által létrehozott kultúrát, csak úgy, hogy ezt a kultúrát átdolgozzuk — ha ezt nem értjük meg, nem is fogjuk ezt a feladatot megoldani. A proletárkultúra nem pottyan le készen valahonnan, ismeretlen helyről, nem azoknak az embereknek a kitalálása, akik magukat szakembereknek nevezik a proletárkultúra terén. Mindez merő sületlenség. A proletárkultúrának ama felhalmozott tudás törvényszerű továbbfejlődésének kell lennie, amelyet az emberiség a tőkés-földesúri-hivatalnoki társadalom igája alatt szerzett meg. Mindezek az utak és ösvények a proletárkultúrához vezettek, vezetnek és fognak vezetni továbbra is, ugyanúgy, ahogy a Marx átdolgozta politikai gazdaságtan megmutatta nekünk, hova kell eljutnia az emberi társadalomnak, megmutatta az átmenetet az osztályharchoz, a proletárforradalom kezdetéhez.
Amikor az ifjúság képviselői is, az új oktatás egyes hívei is gyakran azzal vádolják a régi iskolát, hogy az a magolás iskolája volt, mi erre azt mondjuk nekik, hogy a régi iskolából át kell vennünk, ami benne jó volt. Nem szabad átvennünk a régi iskolából azt, hogy a fiatalság elméjét mértéktelenül sok, kilenctizedrészben szükségtelen és egytizedrészben meghamisított ismerettel terheljük meg, de ez nem azt jelenti, hogy beérhetjük a kommunista végkövetkeztetésekkel, és hogy csak a kommunista jelszavakat kell betanulnunk. Így nem lehet kommunizmust építeni. Kommunistákká csak úgy lehetünk, ha elménket mindazoknak a kincseknek ismeretével gazdagítjuk, amelyeket az emberiség felhalmozott.
Magolásra nincs szükségünk, de minden egyes tanuló elméjét a legfontosabb tények ismerete alapján kell fejlesztenünk és tökéletesítenünk, mert a kommunizmus tartalmatlanná, puszta cégérré lesz, a kommunistából egyszerű szájhős lesz, ha tudatában nem dolgozza fel a szerzett ismereteket. Ezeket az ismereteket önöknek nemcsak el kell sajátítaniok, de úgy kell elsajátítaniok, hogy kritikai álláspontot foglaljanak el velük szemben, hogy ne terheljék túl elméjüket szükségtelen lim-lommal, hanem gyarapítsák mindazoknak a tényeknek ismeretével, amelyek nélkül manapság senki sem lehet művelt ember. Ha a kommunistának a készen kapott következtetések alapján eszébe jutna kérkedni kommunista mivoltával, anélkül hogy rendkívül komoly, nehéz és nagy munkát végezne, anélkül hogy kiismerné magát a tényekben, amelyeket kötelessége bíráló szemmel nézni — az ilyen kommunista igen sajnálatraméltó volna. És az ilyen felületesség a leghatározottabban végzetes lenne. Ha tudom, hogy keveset tudok, akkor iparkodni fogok, hogy többet tudjak, de ha valaki azt mondja, hogy ő kommunista s ezért semmit sem kell alaposan tudnia, az ilyen emberekből semmi sem lesz, ami csak némiképpen hasonlítana a kommunistához.
A régi iskola a tőkéseknek szükséges lakájokat nevelt, a régi iskola a tudomány embereit olyan emberekké nevelte, akiknek azt kellett írniok és mondaniok, ami a tőkéseknek kedvére volt. Ez azt jelenti, hogy a régi iskolát el kell takarítanunk az útból. De ha el kell is takarítanunk az útból, ha fel kell is számolnunk a régi iskolát, jelenti-e ez azt, hogy nem kell átvennünk belőle mindazt, amire az emberiség által felhalmozott tudásból az embereknek szükségük van? Jelenti-e ez azt, hogy nem kell tudni különbséget tenni a között, ami a kapitalizmus számára szükséges, és a között, ami a kommunizmus számára szükséges?
A régi kaszárnyaszellem helyébe, amely a polgári társadalomban a többség akarata ellenére érvényesült, mi a munkások és parasztok tudatos fegyelmét tesszük, akik a régi társadalom iránt táplált gyűlöletet egybekapcsolják azzal az elszántsággal, képességgel és készséggel, hogy erőiket egyesítsék és szervezzék a harcra, hogy az óriási ország területén külön-külön élő, szétforgácsolt, szétszórt milliók és százmilliók akaratából egységes akaratot kovácsoljanak ki, mert ilyen egységes akarat nélkül feltétlenül szétzúznak bennünket. A munkások és parasztok ilyen tömörülése, ilyen tudatos fegyelme nélkül ügyünk reménytelen. Enélkül nem leszünk képesek legyőzni az egész világ tőkéseit és földbirtokosait. Mégcsak az alapzatot sem tudjuk megszilárdítani, nemhogy erre az alapzatra új kommunista társadalmat tudnánk felépíteni. Ugyanúgy, bár elvetjük a régi iskolát, bár teljesen jogos és szükséges gyűlöletet táplálunk a régi iskola iránt, bár értékeljük a készséget, amely a régi iskola felszámolására irányul, meg kell értenünk, hogy a régi tanulást, a régi magolást, a régi gépies fegyelmet azzal a készséggel kell helyettesítenünk, hogy elsajátítsuk az emberi ismeretek összességét, mégpedig úgy, hogy a kommunizmus önöknél ne olyasvalami legyen, amit betanultak, hanem olyasvalami, amit maguk átgondoltak, olyan következtetéseket jelentsen, amelyek a modern műveltség szempontjából szükségszerűek.
Így kell kitűzni az alapvető feladatokat, amikor arról a feladatról beszélünk, hogy — meg kell tanulnunk a kommunizmust.
Ennek magyarázatául, de meg azért is, hogy rátérjek arra a kérdésre, hogyan kell tanulni, gyakorlati példát hozok fel. Önök valamennyien tudják, hogy közvetlenül a katonai feladatok, a köztársaság védelmének feladatai után a gazdasági feladat áll előttünk. Tudjuk, hogy a kommunista társadalmat nem lehet felépíteni, ha nem ébresztjük új életre az ipart és a mezőgazdaságot, mégpedig nem úgy, ahogy régen volt. Modern alapokon kell új életet teremtenünk az iparban és a mezőgazdaságban, a tudomány legeslegújabb vívmányainak megfelelően. Önök tudják, hogy ez az alap a villamosság, hogy csak ha majd az egész ország, az ipar és a mezőgazdaság minden ága villamosítva lesz, csak ha majd ezt a feladatot önök teljes egészében magukévá teszik, csakis akkor lesznek képesek felépíteni a maguk számára azt a kommunista társadalmat, amelyet a régi nemzedék nem tud felépíteni. Önökre az egész ország gazdasági újjáalakításának feladata vár, a mezőgazdaság és az ipar újjászervezése, helyreállítása a modern tudomány és technika, a villamosság korszerű technikai alapján. Önök igen jól megértik, hogy a villamosítás megvalósítására tudatlan emberek nem alkalmasak, s hogy az írni-olvasnitudás egymagában véve itt vajmi kevés. Itt nem elég megérteni, hogy mi az a villamosság; ismerni kell annak technikai alkalmazását az iparban és a mezőgazdaságban, továbbá az ipar és a mezőgazdaság egyes ágaiban. Ezt nekünk magunknak is meg kell tanulnunk s meg kell erre tanítanunk a dolgozók egész serdülő nemzedékét. Ez a feladat áll minden öntudatos kommunista előtt, minden ifjú előtt, aki magát kommunistának vallja és tisztában van azzal, hogy amikor a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjainak sorába lépett, azt a feladatot vállalta magára, hogy segíteni fog a pártnak a kommunizmus felépítésében, és az egész ifjú nemzedéknek a kommunista társadalom megteremtésében. Meg kell értenie, hogy a kommunizmust csak a korunk színvonalán álló műveltség alapján valósíthatja meg, és hogy ha ezzel a műveltséggel nem fog rendelkezni, a kommunizmus csak óhaj marad.
Az előző nemzedéknek az volt a feladata, hogy megdöntse a burzsoáziát. Akkoriban a fő feladat az volt, hogy bíráljuk a burzsoáziát, hogy gyűlöletet ébresszünk a tömegekben a burzsoázia iránt, hogy kifejlesszük az osztálytudatot, hogy képesek legyünk erőink tömörítésére. Az új nemzedékre bonyolultabb feladat vár. Nemcsak arról van szó, hogy önöknek egyesíteniök kell erőiket, hogy támogathassák a munkás- és paraszthatalmat a kapitalisták támadásaival szemben. Ezt meg kell tenniök. Ezt önök kitűnően megértették, ezzel az, aki kommunista, pontosan tisztában van. Ez azonban nem elég. Önöknek fel kell építeniök a kommunista társadalmat. A munka első felét sok tekintetben elvégeztük. A régit annak rendje és módja szerint leromboltuk, az már nem más, mint romhalmaz, aminthogy romhalmazzá is kellett változtatni. A talajt megtisztítottuk, és az ifjú kommunista nemzedéknek ezen a talajon fel kell építenie a kommunista társadalmat. Önök előtt az építés feladata áll, s ezt a feladatot csak úgy oldhatják meg, ha elsajátítanak minden korszerű ismeretet, ha képesek lesznek a kommunizmust készen kapott, betanult formulákból, tanácsokból, receptekből, előírásokból, programokból olyan eleven erővé változtatni, amely egységbe foglalja az önök közvetlen munkáját, ha képesek lesznek a kommunizmust gyakorlati munkájuk vezérfonalává tenni.
Ez az önök feladata, amelynek önöket az egész ifjú nemzedék képzésénél, nevelésénél, magasabb színvonalra emelésénél vezérelnie kell. Önöknek kell az elsőknek lenniök a kommunista társadalom építőinek milliói között, akiknek soraiban minden ifjúnak, minden leánynak ott kell lennie. A munkás- és parasztifjúság egész tömegének a kommunizmus építésébe való bevonása nélkül a kommunista társadalmat felépíteni nem lehet.
Itt természetesen felmerül az a kérdés, hogyan kell a kommunizmust tanítanunk, milyen sajátos módszerekkel.
Mindenekelőtt a kommunista erkölcs kérdésére térek ki.
Önöknek kommunistákat kell magukból nevelniök. Az Ifjúsági Szövetség feladata saját gyakorlati tevékenységét olymódon megszervezni, hogy ez az ifjúság tanulva, szervezkedve, tömörülve, harcolva nevelje önmagát és mindazokat, akik benne vezérüket látják, hogy kommunistákat neveljen. A mai ifjúság egész nevelésének, képzésének és oktatásának arra kell irányulnia, hogy ezt az ifjúságot kommunista erkölcsre nevelje.
De vajon van-e kommunista erkölcs? Van-e kommunista erkölcsösség? Persze, hogy van. Gyakran úgy tüntetik fel a dolgot, hogy nekünk nincs erkölcsünk, s a burzsoázia gyakran azzal vádol bennünket, hogy mi, kommunisták, minden erkölcsöt tagadunk. Ez a fogalmak összezavarásának módszere, amelynek segítségével port hintenek a munkások és parasztok szemébe.
Milyen értelemben tagadjuk mi az erkölcsöt? Milyen értelemben tagadjuk az erkölcsösséget?
Abban az értelemben, ahogy azt a burzsoázia prédikálta, amely az erkölcsöt az isten parancsolataiból vezette le. Ami ezt illeti, mi, persze, kijelentjük, hogy istenben nem hiszünk, és igen jól tudjuk, hogy isten nevében a papság beszélt, a földesurak beszéltek, a burzsoázia beszélt, hogy kizsákmányoló érdekeiket érvényesítsék. Vagy pedig erkölcsi törvények és isteni parancsolatok helyett idealista vagy félidealista frázisokból vezették le az erkölcsöt, amelyek lényege szintén mindig olyasvalami volt, ami igen hasonló az isteni parancsolatokhoz.
Mi tagadunk minden olyan erkölcsöt, amelyet embereken kívül álló, osztályokon kívül álló fogalomból vezetnek le. Mi azt mondjuk, hogy ez csalás, szemfényvesztés, a munkások és parasztok elbutítása a földbirtokosok és tőkések érdekében.
Mi azt mondjuk, hogy a mi erkölcsünk teljesen alá van rendelve a proletár osztályharc érdekeinek. Mi erkölcsünket a proletariátus osztályharcának érdekeiből vezetjük le.
A régi társadalom azon alapult, hogy a földbirtokosok és a tőkések minden munkást és parasztot elnyomtak. Ezt a régi társadalmat nekünk szét kellett zúznunk, meg kellett döntenünk, ehhez azonban egyesülésre van szükség. A jó isten ilyen egyesülést nem hoz létre.
Az ilyen egyesülés csak a gyárakból, az üzemekből, csak a tanult, a hosszú álmából felébresztett proletariátustól indulhatott ki. Csak amikor ez az osztály kialakult, csak akkor kezdődött meg az a tömegmozgalom, amely elvezetett odáig, amit most látunk: a proletárforradalom győzelméhez az egyik leggyengébb országban, amely három éve védi magát az egész világ burzsoáziájának rohamával szemben. És látjuk, hogyan nő az egész világon a proletárforradalom. A tapasztalat alapján mondjuk most, hogy csak a proletariátus hozhatott létre olyan egybeforrott erőt, amelyet követ a szétforgácsolt, külön-külön élő parasztság, és amely megállta a sarat a kizsákmányolók minden rohamával szemben. Csak ez az osztály segíthet a dolgozó tömegeknek abban, hogy egyesüljenek, tömörüljenek és véglegesen megvédjék, véglegesen megszilárdítsák, végleg felépítsék a kommunista társadalmat.
Ezért mondjuk, hogy számunkra nem létezik az emberi társadalmon kívül álló erkölcs; ez csalás. Számunkra az erkölcs a proletár osztályharc érdekeinek van alárendelve.
És mi ez az osztályharc? Az osztályharc — megdönteni a cárt, megdönteni a tőkéseket, megsemmisíteni a tőkés osztályt.
És egyáltalán, mik az osztályok? Az, ami lehetővé teszi, hogy a társadalom egyik része elsajátítsa a másik rész munkáját. Ha a társadalom egyik része sajátít el minden földet — a földbirtokosok és a parasztok osztályával van dolgunk. Ha a társadalom egyik részének gyárai és üzemei, részvényei és tőkéi vannak, a társadalom másik része pedig ezekben a gyárakban dolgozik — a tőkések és proletárok osztályával van dolgunk.
A cárt elkergetni nem volt nehéz — ehhez mindössze néhány napra volt szükség. Nem volt nagyon nehéz a földbirtokosok elkergetése sem, néhány hónap alatt el lehetett intézni, és nem nagyon nehéz a tőkések elkergetése sem. Az osztályok megszüntetése azonban hasonlíthatatlanul nehezebb; a munkásokra és parasztokra való megoszlás még mindig megmaradt. Ha a paraszt külön parcellán él és visszatartja a fölös gabonát, vagyis azt a gabonát, amire sem neki, sem jószágának nincs szüksége, mindenki más pedig kenyér nélkül marad, akkor a paraszt már kizsákmányolóvá válik. Minél több gabonát tart vissza, annál előnyösebb az neki, a többiek pedig hadd éhezzenek: „minél jobban éheznek, annál drágábban adom el a gabonámat”. Arra van szükség, hogy mindenki közös terv alapján, közös földön, közös gyárakban és üzemekben, közös munkarend szerint dolgozzék. Könnyű-e ezt elérni? Önök látják, hogy ennek megoldása nem olyan könnyű dolog, mint a cár, a földbirtokosok és a tőkések elkergetése. Ehhez az szükséges, hogy a proletariátus átnevelje, átgyúrja a parasztok egy részét és a maga oldalára állítsa a dolgozó parasztokat, hogy megtörje a gazdag parasztok ellenállását, akik megszedik magukat a többiek nyomorúságán. A proletariátus harci feladata tehát még nincs befejezve azzal, hogy megdöntöttük a cárt, elkergettük a földbirtokosokat és a tőkéseket; a befejezés annak a rendnek a feladata, amelyet a proletariátus diktatúrájának nevezünk.
Az osztályharc tovább folyik; csak formáit változtatta meg. Ez a proletariátus osztályharca azért, hogy a régi kizsákmányolók vissza ne térhessenek, hogy a felvilágosulatlan parasztság szétforgácsolt tömege egyetlen szövetségbe egyesüljön. Az osztályharc folyik tovább és a mi feladatunk — mindent alárendelni e harc érdekeinek. S mi a mi kommunista erkölcsünket ennek a feladatnak rendeljük alá. Mi azt mondjuk: erkölcs az, ami elősegíti a régi kizsákmányoló társadalom elpusztítását és valamennyi dolgozó egyesülését a kommunisták új társadalmát megteremtő proletariátus körül.
A kommunista erkölcs — az az erkölcs, amely ezt a harcot szolgálja, amely egyesíti a dolgozókat minden kizsákmányolás ellen, minden kistulajdon ellen, mert a kistulajdon egyetlen egyén kezébe adja azt, amit az egész társadalom munkája hozott létre. Nálunk a föld közös tulajdonnak számít.
No és ha én ebből a közös tulajdonból bizonyos részt magamnak veszek, ha kétszer annyi gabonát termelek rajta, mint amennyire szükség van és a gabonafölösleggel üzérkedem? Ha úgy okoskodom, hogy minél több az éhező, annál nagyobb árat fognak fizetni? Vajon akkor kommunista módjára járok el? Nem, akkor kizsákmányoló, magántulajdonos módjára járok el. Ez ellen harcolni kell. Ha a dolgot a régiben hagyjuk, akkor minden ismét a kapitalisták uralma, a burzsoázia uralma alá kerül, ahogy ez a régebbi forradalmaknál nem egyszer megtörtént. Ahhoz, hogy a kapitalisták és a burzsoázia hatalmát ne lehessen újból visszaállítani, nem szabad megengedni az üzérkedést, azt, hogy egyesek a többiek rovására gazdagodhassanak; minden dolgozónak a proletariátus köré kell tömörülnie, és meg kell teremteniük a kommunista társadalmat. Ez a kommunista ifjúsági szövetség és szervezet fő feladatának legfőbb sajátossága.
A régi társadalom azon az elven alapult, hogy vagy te rabolod ki a másikat, vagy a másik rabol ki téged, vagy te dolgozol a másiknak, vagy az dolgozik neked, vagy rabszolgatartó vagy, vagy pedig rabszolga. És érthető, hogy az ebben a társadalomban nevelkedett emberek, mondhatnám, az anyatejjel szívják magukba azt a gondolkodásmódot, szokást, felfogást, hogy — vagy rabszolgatartó vagy, vagy rabszolga, vagy kistulajdonos, kishivatalnok, értelmiségi, szóval olyan ember, akinek csak az a gondja, hogy megkapja a magáét, máshoz pedig semmi köze.
Ha én ezen a földdarabon gazdálkodom, semmi közöm a másikhoz; ha a másik éhezni fog, annál jobb, annál drágábban adom el a gabonámat. Ha jó állásom van, mint orvosnak, mint mérnöknek, tanítónak, hivatalnoknak, semmi közöm hozzá, hogy mi van másokkal. Talán, ha kedvében járok, ha hízelgek a hatalmasoknak, megtarthatom az állásomat, sőt még előre is juthatok, burzsoá lehet belőlem. Kommunistának nem lehet ilyen pszichológiája, nem lehet ilyen beállítottsága. Amikor a munkások és parasztok bebizonyították, hogy mi képesek vagyunk saját erőnkkel megvédeni magunkat és tudunk új társadalmat teremteni, ezzel meg is kezdődött az új kommunista nevelés — a nevelés a kizsákmányolók elleni harc során, szövetségben a proletariátussal az önzők és a kistulajdonosok ellen, az olyan gondolkodásmód, az olyan szokások ellen, amelyek azt hangoztatják: én a magam hasznára törekszem, a többihez pedig semmi közöm.
Ez a felelet arra a kérdésre, hogy miképpen kell tanulnia a serdülő ifjú nemzedéknek a kommunizmust.
A kommunizmust ez a nemzedék csak úgy tanulhatja meg, ha tanulmányainak, neveltetésének és művelődésének minden egyes lépését egybekapcsolja a proletariátus és a dolgozók szüntelen harcával a régi kizsákmányoló társadalom ellen. Amikor erkölcsről beszélnek nekünk, mi azt mondjuk: a kommunista számára az egész erkölcs ebben az egybeforrasztó, összetartó fegyelemben és a kizsákmányolók ellen folytatott tudatos tömegharcban áll. Mi nem hiszünk az örök erkölcsben és leleplezzük az erkölcsről szóló mindenféle mesével űzött csalást. Az erkölcs arra szolgál, hogy az emberi társadalom magasabb fokra emelkedjék, megszabaduljon a dolgozók kizsákmányolásától.
Ennek megvalósítása érdekében az ifjúság olyan nemzedékére van szükség, amely a burzsoázia elleni fegyelmezett, elszánt harc körülményei között kezdett öntudatos emberré válni. Ebben a harcban ez a nemzedék igazi kommunistákat nevel, ennek a harcnak kell alárendelnie, ezzel kell egybekapcsolnia tanulmányainak, művelődésének és nevelésének minden lépését. A kommunista ifjúság nevelésének nem abban kell állnia, hogy mindenféle émelygős beszédekkel és moralizáló szabályokkal traktáljuk az ifjúságot. Nem ez a nevelés. Ha az emberek látják, hogyan élt apjuk és anyjuk a földesúri és tőkés elnyomás alatt, ha maguk is átélték a gyötrelmeket, amelyek azokra zúdulnak, akik megkezdték a kizsákmányolók elleni harcot, ha látják, hogy milyen áldozatokkal jár ez a harc, hogy a már kivívottat megvédhessék, hogy milyen ádáz ellenség a földbirtokos és a tőkés — akkor ezek az emberek az ilyen viszonyok között kommunistákká nevelődnek. A kommunista erkölcs alapja a kommunizmus megszilárdításáért és betetőzéséért folytatott harc. Ez a kommunista nevelés, művelődés és tanítás alapja. Ez a válasz arra a kérdésre, hogyan kell a kommunizmust tanulni.
Mi nem bíznánk a tanításban, nevelésben és képzésben, ha csak az iskolára szorítkozna és el volna szakítva a viharzó élettől. Amíg a munkások és a parasztok a földbirtokosok és tőkések elnyomása alatt vannak, amíg az iskolák a földbirtokosok és tőkések kezében vannak — az ifjú nemzedék tudatlan és felvilágosulatlan marad. A mi iskoláinknak viszont a tudás alapját kell nyujtaniok az ifjúságnak, arra kell képesíteniök az ifjúságot, hogy az sajátmaga alakítsa ki a kommunista nézeteket; művelt emberekké kell nevelniök őket. Az iskolában eltöltött tanulási idő alatt az embereket a kizsákmányolók elleni szabadságharc részvevőivé kell tenni. A Kommunista Ifjúsági Szövetség csak akkor igazolja elnevezését, azt, hogy a kommunista ifjú nemzedék szövetsége, ha tanító, nevelő munkájának minden egyes lépését összekapcsolja azzal, hogy részt vesz a dolgozók közös harcában a kizsákmányolók ellen. Mert önök nagyon jól tudják, hogy amíg Oroszország az egyetlen munkásköztársaság, a világ többi részében pedig fennáll a régi burzsoá rendszer, addig mi gyengébbek vagyunk náluk, addig minden alkalommal újabb támadás veszélye fenyeget bennünket, hogy a további harcban csak úgy győzünk, ha egybeforrottságot és egyöntetűséget tanulunk s ekként megerősödve, valóban legyőzhetetlenné válunk. Ilyenformán kommunistának lenni annyit jelent, mint szervezni és egyesíteni az egész serdülő nemzedéket, példával járni elől e harcban a nevelés és fegyelmezettség terén. Ezen az úton kezdhetik meg s fejezhetik be önök a kommunista társadalom építését.
Hogy ezt még jobban megvilágítsam önöknek, egy példát hozok fel. Mi kommunistáknak nevezzük magunkat. Mi az, hogy kommunista? A kommunista szó — latin szó. Communis — annyit jelent, mint — közös. A kommunista társadalom azt jelenti, hogy minden közös: a föld, a gyár, a munka — ez a kommunizmus.
Lehet-e közös a munka, ha mindenki külön gazdálkodik, külön területen? Egycsapásra közös munkát teremteni nem lehet. Az nem pottyan le az égből. Azért meg kell dolgozni, meg kell szenvedni, azt meg kell teremteni, az a harc folyamán születik. Itt nem a régi könyvekre van szükség — a könyveknek senki sem hinne. Itt a saját élettapasztalatok beszélnek. Amikor Kolcsak és Gyenyikin Szibériából és Délről előnyomult, a parasztok az ő oldalukon voltak. Nem tetszett nekik a bolsevizmus, mert a bolsevikok szabott áron veszik a gabonát. De amikor a parasztok Szibériában és Ukrajnában kitapasztalták Kolcsak és Gyenyikin uralmát, akkor megtudták, hogy a parasztnak nincs választása: vagy a kapitalistákhoz mész, és az a földesúr rabláncára fűz, vagy követed a munkást, aki igaz, nem ígér tejjel-mézzel folyó Kánaánt, aki vasfegyelmet követel és szilárdságot a kemény harcban, de kivezet téged a kapitalista és földesúri rabszolgaságból. Amikor saját tapasztalatuk alapján még ezek a tudatlan parasztok is megértették és belátták ezt, akkor a kommunizmus nehéz iskolán keresztülment tudatos híveivé lettek. Ilyen tapasztalat legyen alapja a Kommunista Ifjúsági Szövetség egész tevékenységének is.
Válaszoltam arra a kérdésre, hogy mit kell tanulnunk, mit kell átvennünk a régi iskolától és a régi tudománytól. Igyekszem válaszolni arra a kérdésre is, hogyan kell ezt megtanulni: csakis úgy, hogy az iskolában folytatott tevékenység minden egyes lépését, a nevelés, képzés és az oktatás minden egyes lépését elválaszthatatlanul egybekapcsoljuk a dolgozóknak a kizsákmányolók ellen folytatott harcával.
Egyes ifjúsági szervezetek munkájának tapasztalataiból vett néhány példán, szemléltetően fogom önök elé tárni, hogyan folyjék a kommunizmusra való nevelés. Mindenki az írástudatlanság felszámolásáról beszél. Önök tudják, hogy analfabéta országban nem lehet a kommunista társadalmat felépíteni. Nem elég az, hogy a szovjet kormány parancsot ad, vagy hogy a párt kiad egy bizonyos jelszót, vagy hogy a legjobb funkcionáriusok egy részét erre a munkaterületre vezényli. Ehhez az kell, hogy maga az ifjú nemzedék lásson hozzá a dologhoz. A kommunizmus abban áll, hogy az ifjúság, azok az ifjak és leányok, akik tagjai az Ifjúsági Szövetségnek azt mondják: ez a mi ügyünk, összefogunk és elmegyünk a faluba, hogy felszámoljuk az írástudatlanságot, hogy a felnövekvő nemzedék között ne legyenek írástudatlanok. Mi arra törekszünk, hogy a serdülő ifjúság ennek az ügynek szentelje önálló tevékenységét. Önök tudják, hogy Oroszországot nem lehet tudatlan, analfabéta országból egyhamar írástudó országgá változtatni, de ha az Ifjúsági Szövetség nekifekszik, ha az egész ifjúság az összesség javára fog dolgozni, akkor ennek a 400 000 ifjút és leányt egyesítő szövetségnek joga lesz magát Kommunista Ifjúsági Szövetségnek nevezni. A Szövetség feladata még az is, hogy miután bizonyos ismereteket elsajátítottunk, segítségére legyünk annak az ifjúságnak, amely maga nem tud kiszabadulni a tudatlanság sötétségéből. Az Ifjúsági Szövetség tagjának lenni annyit jelent, hogy úgy végezzük dolgunkat, hogy munkánkat, erőnket a közérdeknek szenteljük. Ez a kommunista nevelés lényege. Csak az ilyen munka során válik az ifjú vagy leány igazi kommunistává. Csak abban az esetben válnak kommunistákká, ha ezzel a munkával gyakorlati eredményeket tudnak elérni.
Vegyük példa kedvéért a városkörnyéki konyhakertekben folyó munkát. Vajon nem fontos feladat ez? Ez a Kommunista Ifjúsági Szövetség egyik feladata. A nép éhezik, a gyárakban és üzemekben éhség dühöng. Hogy az éhségtől megmeneküljünk, fejleszteni kell a konyhakerteket, a földet azonban még mindig a régi módon művelik. Arra van hát szükség, hogy az öntudatosabb elemek munkához lássanak, s akkor meglátják majd, hogy a veteményeskertek megszaporodnak, területük megnő, eredményeik jobbak lesznek. A Kommunista Ifjúsági Szövetségnek ebben a munkában tevékeny részt kell vennie. Minden szövetség, illetve a szövetségnek minden egyes sejtje tekintse ezt az ügyet szívügyének.
Legyen a Kommunista Ifjúsági Szövetség rohamcsapat, amely minden munkánál segítő kezet nyújt, önálló tevékenységet fejt ki, kezdeményez. Legyen a szövetség olyan, hogy benne minden munkás, ha esetleg nem érti is meg azonnal, sőt talán el sem hiszi a tanítását, olyan embereket lásson, akiknek gyakorlati munkáján, tevékenységén látja, hogy ezek valóban olyan emberek, akik a helyes utat mutatják neki.
Ha a Kommunista Ifjúsági Szövetség nem tudja munkáját minden téren ilyen módon megszervezni, ez azt jelenti, hogy a régi burzsoá útra téved. Nevelő munkánkat egyesíteni kell a dolgozók harcával a kizsákmányolók ellen, hogy segítsünk a dolgozóknak azoknak a feladatoknak megoldásában, amelyek a kommunizmus tanából következnek.
A Szövetség tagjainak minden szabad órájukat fel kell használniok, hogy vagy a konyhakertekben javítsák a munkát, vagy valamelyik gyárban vagy üzemben szervezzék az ifjúság tanítását és így tovább. Oroszországot szegény, koldus országból gazdag országgá akarjuk változtatni. A Kommunista Ifjúsági Szövetségnek a művelődést, a tanítást, a nevelést egyesítenie kell a munkások és parasztok munkájával, nem szabad bezárkóznia iskoláiba, s nem szabad kommunista könyvek és brosúrák olvasására szorítkoznia. Csak a munkásokkal és a parasztokkal vállvetve végzett munkában válhatunk valódi kommunistákká. Hadd lássa mindenki, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség minden tagja művelt ember, de ugyanakkor a munkához is ért. Ha majd mindenki látni fogja, hogy a régi iskolából kiküszöböltük a régi kaszárnyaszellemet és tudatos fegyelemmel helyettesítettük, s hogy minden ifjú részt vesz a kommunista szombatokon, hogy minden környékbeli gazdaságot kihasználnak, hogy a lakosságon segítsenek, akkor a nép nem úgy fog majd tekinteni a munkára mint azelőtt tekintett.
A Kommunista Ifjúsági Szövetség feladata, hogy segítsen a faluban vagy a háztömbjében olyan dolgokban — kis példát veszek — mint a tisztaság fenntartása vagy az élelmiszerek elosztása. Hogyan csinálták ezt a régi tőkés társadalomban? Mindenki csak saját magának dolgozott és senkit sem érdekelt az, hogy vannak-e itt öregek és betegek, vagy hogy az egész háztartás terhe nem az asszonyok vállára nehezedik-e, akik éppen ezért elnyomatásban és rabszolgasorban élnek. Kinek kell harcolni az ilyesmi ellen? Az ifjúsági szövetségeknek, amelyeknek azt kell mondaniok: ezt megváltoztatjuk, ifjakból álló csoportokat szervezünk, akik majd rendszeresen bejárják a házakat és segíteni fognak a tisztaságot fenntartani, vagy az élelmiszereket helyesen elosztani, akik majd szervezetten tevékenykednek az egész társadalom javára, helyesen osztják el az erőket és megmutatják, hogy a munkának szervezett munkának kell lennie.
Az a nemzedék, amelynek képviselői most 50 év körül vannak, nem számíthat arra, hogy meglátja a kommunista társadalmat. Ez a nemzedék addigra kihal. Az a nemzedék azonban, amely most 15 éves, meg is látja majd a kommunista társadalmat és maga is fogja építeni ezt a társadalmat. És ennek a nemzedéknek tudnia kell, hogy egész életfeladata ennek a társadalomnak építése. A régi társadalomban minden egyes család külön dolgozott és senki sem egyesítette ezt a munkát, kivéve a földbirtokosokat és a tőkéseket, akik elnyomták a nép tömegeit. Nekünk minden munkát, ha mégannyira piszkos és nehéz is, olymódon kell megszerveznünk, hogy minden egyes munkás és paraszt úgy tekintsen magára: én — egy része vagyok a szabad munka nagy hadseregének és be tudom rendezni az életemet földbirtokosok és tőkések nélkül is, meg tudom teremteni a kommunista rendet. A Kommunista Ifjúsági Szövetségnek mindenkit, ifjú korától, tudatos és fegyelmezett munkára kell nevelnie. Így számíthatunk arra, hogy az előttünk álló feladatokat meg fogjuk oldani. Számítanunk kell arra, hogy az ország villamosításához, ahhoz, hogy elszegényedett földünket a technika legújabb vívmányai alapján művelhessük meg, legalább tíz évre van szükségünk. S annak a nemzedéknek, amely most 15 éves, és amely 10—20 év múlva kommunista társadalomban fog élni, tanulmányi feladatait úgy kell beosztania, hogy az ifjúság minden faluban, minden városban, nap mint nap a gyakorlatban megoldja a közös munka egyik vagy másik feladatát, akár a legcsekélyebbet, legegyszerűbbet is. Amilyen mértékben ezt minden egyes faluban végrehajtják, amilyen mértékben kifejlődik a kommunista verseny, amilyen mértékben az ifjúság bebizonyítja, hogy munkáját egyesíteni tudja — olyan mértékben biztosítjuk a kommunista építés sikerét. Csak ha a Kommunista Ifjúsági Szövetség minden egyes lépését ennek az építésnek sikere szempontjából tekinti, csak ha azt kérdezi önmagától: vajon megtettünk-e mindent, hogy egyesült, öntudatos dolgozókká legyünk, csakis akkor fogja elérni a Kommunista Ifjúsági Szövetség, hogy félmilliónyi tagját a munka egységes hadseregévé tömöríti és kivívja a maga számára a közmegbecsülést. (Viharos taps.)
Megjelent: „Pravda” 221, 222. és 223. sz.
1920. október 5, 6. és 7.
Lenin Művei. 31. köt. 285—303. old.
(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2020 február 20. csütörtök van. Az esztendő 51. napját tapossuk. Rohan ám az idő!
A Gergely-naptár szerint az évből még 315 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Aladár, Álmos + Amadil, Amáta, Elemér, Leó, Leon, Leona, Lionel, Paula, Pauletta, Paulin, Paulina, Polett, Szilvánusz, Tira, Tíra nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
Február 20 – án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk:
Donbasszban tegnap reggel – a Debalcevo – katlan fölszámolásának ötödik évfordulóján – legalább fél éve nem tapasztalt hevességű latorostrom indult az LNR – es Zolotojénál, ami viharosan terjedt tovább Kirovszk, Golubovszkoje és más telepüések felé.
A móka majdnem délig tartott, és cudar latorveszteségekkel zárult!
David Arahamija – Zelenszkij Rada csürhéjének elnökségi tagja – szerint „benne van a pakliban, hogy ők kezdték tegnap a balhét az LNR – frontszakaszon, csak durván visszanyalt a fagyi!”
A faggatózó újságírók nem hittek füleiknek, és „további tisztázó” kérdéseket tettek föl. Aramahija erre már az „elvárásoknak megfelelőT” terelgetésekbe bonyolódott. „TERMÉSZETESEN” a ‘zoroszok meg a szeparatisták keszték!
Ma az LNR – szakaszon a már megszokott viszonylagos nyugalom volt, míg a DNR – szakaszon a már „megszokott” állapotok szerint zajlott a napi frontélet.
Ma nyolc DNR települést ostromoltak latorék. Főként Donyeck északi ívét.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Delegációja Moszkvában nem kapott zöld jelzést Idlib latorrezervátum török inváziójához. Ibrahim Kalyn, Kardigan fősajtósa kijelentette, hogy „Törökország számára elfogadhatatlanok a ‘zoroszok Idlib – javaslatai”.
„A ‘zoroszokkal sohse sikerült eddig teljesen megállapodnunk! Most sem engednek. Ők Assad rezsimjét támogatják. Nekünk meg Idlib kell! Csak idő kérdése, és armadám megindul!” – őrjöngött a szultán Ankarában. (Bár hozzátette, hogy továbbra is tárgyalni kíván a ‘zoroszokkal.)
Lavrov oorosz külügyminiszter szerint Moszkva hajlandó a további tárgyalásokra.
A Kreml nevében Peszkov fősajtós nyilatkozott: egy török katonai akció beindításával ijesztegetni Idlibben nem a legszerencsésebb dolog! – jegyezte meg. „Akciózni pedig a legrosszabb eset!” – tette hozzá.
„Nem hiszem, hogy Oroszország részt merne venni egy ilyen rossz forgatókönyvben” – replikázott Kardigan Dmitrij Peszkov szavaira a RIA Novosztyi híre szerint.
A dolgok pedig beindulni látszanak.
A latorrezervátum délnyugati fertályán Kardigan armadája újabb „megfigyelőpontok” létesítésébe kezdett. Sokak szerint saját sírjukat készítik elő.
Az ellenkező mezsgyén pedig a szírhadsereg cselekszik az orosz légierő hatékony közreműködésével. Hírek szerint északi irányba, a török határ felé terjedne az új offenzíva!
Egy kis visszatekintő! (Afféle előzetesként!)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Memorandumot juttatott el Orbán Viktor a Néppárt vezetőinek, amelyben azt írta, a Néppárt letért az eredeti útról, a kereszténydemokrata értékek helyett baloldali eszméket karol fel. A Fidesz alelnöke az InfoRádiónak a lehetséges következményekről is beszélt.
Memorandumot fogalmazott meg a Fidesz elnökeként Orbán Viktor a Néppárt vezetői számára a pártcsalád stratégiai irányvonalának módosítása érdekében. Szerinte a Néppárt letért eredeti irányvonaláról: a kereszténydemokrata értékek helyett baloldali eszméket karol fel.
A Fidesz alelnöke, Novák Katalin a helyzetet elemezve az InfoRádiónak azt mondta: ha a Néppárt nem reagál, lépni fognak.
„Az a tapasztalatunk, hogy az elmúlt években a Néppárt egyfelől meggyengült. Ha csak azt nézzük, hogy hány miniszterelnököt adott 2011-ben, akkor látjuk, az volt a csúcsév. Mostanra drámai visszaesést tapasztalhatunk. Másrészt pedig egy jelentős balra tolódást” – magyarázta a Fidesz alelnöke.
A memorandum tételesen felsorolja, melyek azok az értékek, amelyeket a Néppárt korábban fontosnak tartott, például egy férfi és egy nő házasságát, az antikommunista, demokráciapárti elköteleződést, a piacpárti megközelítést, a nemzetállamok szuverenitását, a szubszidiaritást, tehát hogy minden döntés lehetőleg a legalacsonyabb szinten szülessen meg, a bürokráciaellenességet és a keresztény inspirációt.
„Most ehhez képest ott tartunk, hogy
a tagpártok közül sokan a tömeges migrációt támogatják, az Európai Néppárt korábbi elnöke Fidel Castrót vagy éppen Karl Marxot éltette.
Tehát mondhatjuk azt, hogy a Néppárt eltávolodott a korábban képviselt keresztény-konzervatív értékektől” – tette hozzá Novák Katalin.
Nehezményezte azt is, hogy a Néppárt szövetségeseit nem a jobboldalon keresi, hanem balra, amivel „a Néppárt a vesztébe rohan”.
A megoldást illetően fontos ügynek nevezte az EU bővítését, illetve azt, hogy az EU a migrációval szembeni határozott fellépéssel éljen a demográfiai vagy a munkaerő-problémák megoldása mellett.
„Vannak belső erőforrásaink, ezeket kell mozgósítani” – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy a memorandum vitaindító vagy ultimátum, azt mondta, „cselekvésre való felhívás”, vitaindító.
„Ha úgy látjuk, erre nincs fogadóképesség a Néppárton belül, akkor lesznek más partnereink, akikkel meg tudjuk valósítani ezeket az elképzeléseket.”
Mi most a Néppárt vezetőit és tagpártjait szólítottuk meg, elsősorban tehát tőlük várjuk a választ. De az is tény, hogy nem fogunk a végtelenségig tétlenül várakozni” – szögezte le Novák Katalin Fidesz-alelnök. (inforádió)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Lovagina Novák Kotkoda már úgy beleéli magát az alvajda szerepkörébe, hogy vezérprókátorrá vált! (Ezt a memorandum – gondozást föltűnő ügybuzgalommal teszi, miközben a valódi hordapotentátok lapítanak!)
„…lesznek más partnereink…” – kotkodálja bele a világba boldogan, azt nem említve, hogy a leendő Döbrögi – imádó partnereknek nix 2/3! Legfeljebb unga – bunga!
Az viszont biztos, hogy a holnapi brüsszeli csúcsösszeröffenet előtt a farok megpróbálja jó alaposan megcsóválni a kutyát!
Hibás családpolitika, fogyó népesség – Gyermekeket hozna az adócsökkentés
Pazarló és nem hatékony a mostani családpolitika. A KDNP által támogatott kormánypárti kutatók is átfogó reformot sürgetnek.
Hiába kötnek több házasságot, egyre kevesebb gyerek születik Magyarországon – ezt mutatják a KSH 2019 november végéig összesített demográfiai adatai. Tavaly az év első tizenegy hónapjában másfél százalékos visszaesést mértek a születések számában az egy évvel korábbi adathoz képest, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban 81 341 gyermek jött világra, 1274-gyel kevesebb, mint 2018-ban. Vagyis a kormány álma: a 2,1-es termékenységi ráta eléréséről még messzebb került a valóságtól. Ez az arányszám mutatja meg, hogy egy 15-49 év közötti nő ebben az országban hány gyermeket hoz világra átlagosan. A népesség száma akkor nem csökken, ha ez a mutató 2 fölött van. A legrosszabb évben, 2011-ben olyan kevés gyerek született, hogy csak 1,23-ra jött ki a termékenységi ráta, ezen az ijesztően alacsony arányon valamennyit sikerült javítani 2018-ra, amikor 1,49-es arányszámot értünk el. A legfrissebb adatokkal az a baj, hogy nem a termékenységi ráta további növekedését mutatják, hanem éppen újabb visszaesést jeleznek: 2019-ben megint csak 1,48 volt az arányszám. Tovább rontja a helyzetet, hogy akkor sem lehetne teljesíteni az ugrásszerű népességnövekedést, ha a termékenységi ráta folyamatosan emelkedne, mert gyorsan csökken a szülőképes korban lévő nők létszáma. Tagadhatatlan, hogy az Orbán-kormány nemcsak beszél családpolitikai sikereiről, hanem cselekszik is, de még saját hívei sem gondolják úgy, hogy hatékonyak a lépései. Ezért aztán újabb és újabb kutatóműhelyek szállnak be a közös gondolkodásba.
Készített már ebben a témában javaslatcsomagot a jegybank, tavaly pedig a Hétfa Kutatóintézet az Európai Bizottság magyarországi képviseletének megrendelésére azt állapította meg, hogy családpolitikára pazarlóan, kis hatékonysággal költünk rengeteg pénzt. Az év végén az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely állított össze egy tanulmánykötetet, kimondva, hogy az eddigi intézkedések „nem vezettek trendváltáshoz”.
A kisebbik kormánypárt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Barankovics Alapítványának honlapján az szerepel, hogy három évig ők támogatták a köteten dolgozó szakemberek munkáját, akik a Jövőnk a gyermek címen kiadott írásban megállapítják: a jelenlegi 90 ezer körüli születésszám helyett évi 130-140 ezer újszülött kellene a mostani lélekszám megtartásához Magyarországon. Hozzáteszik, ha a következő 1-2 évben nem történik fordulat, akkor véglegesen elveszett az esély a népességcsökkenés megállítására. A tanulmány rámutat, hogy a „világ 20 leggyorsabban csökkenő lélekszámú országa közé tartozik Magyarország” és „ha nem hajtunk végre egy koherens stratégiát, a következő tíz évben további 20-25 százalékos születésszám csökkenés várható”. A kutatóműhely szerint szükség lenne egy Család- és Közösségfejlesztő Minisztérium létrehozására, a családpolitikai intézkedéseknek pedig idén és jövőre a 35 év feletti korosztályra kellene koncentrálni, mert egy korábbi kutatás azt mutatta, a 35-44 évesek negyede még szeretne gyermeket vállalni. Bevezetnék a hivatásos szülők életpályamodelljét, amelyben a harmadik gyermektől munkaviszonynak számítana a gyermeknevelés, amiért méltányos jövedelem járna. Elismernék a nyugdíjban a gyermeknevelést, lízingre alapozó nemzeti lakásprogramot indítanának a fiatalok lakáshoz jutásának segítésére, bevezetnék a szülőkötvény intézményét, amibe a gyermek születésétől 18 éves koráig tenne be pénzt az állam egy kiegészítő nyugdíjjáradék alapjaként. A kötvényszámlán felgyűlt összeget az anya a nyugdíjba vonulás utáni 15 évben kapná kézhez. Csökkentenék a személyi jövedelemadót és az ÁFÁ-t, valamint bevezetnék a társadalombiztosítási kötvényt is, amit előtakarékoskodásként az aktív években vehetne meg mindenki, felkészülve arra az esetre, ha a gyermekek születése után az anya átmenetileg elveszti a munkáját. A tb kötvény a minimálbér szintjén biztosítana szolgálati időt és egészségbiztosítási ellátást.
Összességében egy végiggondolt, átfogó és részleteiben is kidolgozott stratégiát sürgetnek a kutatók, kimondatlanul is a mostani csapongó családpolitikai lépések helyett.
A kimaradók
Az ötletek között legalább már vannak olyanok, amelyek úgy érnének el demográfiai javulást, hogy közben talán segítenék a legszegényebb családok megélhetését is. Ugyanakkor jórészt még mindig a munkaviszonyra és az öngondoskodásra, a saját megtakarításokra építenek – értékelte a terveket lapunknak Farkas Zsombor. A Gyerekesély Közhasznú Egyesület (GYERE) elnökségi tagja is további kormányzati intézkedéseket sürget, de szerinte nem csak a 35 év felettieknek lenne szükségük kiemelt figyelemre. Most ugyanis a legelmaradottabb térségekben az iskolát korán abbahagyók és tartós nyomorban élők munka hiányában és karriercélok nélkül egyfajta menekülési útnak tekintik a korai gyermekvállalást, s ezzel a belépést a felnőtti létbe, ami ugyanolyan gond, mint túl sokáig várni az első gyermekre. Ha a szegény családok gyermekei megfelelő iskolai oktatást és így jövőképet kapnának, tudnák, hogy majd rendes munkahelyeken és nem csak közmunkában dolgozhatnak, nem sietnék el a gyermekvállalást, cserében azonban nem kizárt, hogy később a mainál több gyereket is vállalnának. A gyakran túl korai első szülések után ugyanis ez a réteg sem nevel összességében sokkal több gyereket, mint az átlag. Azt jónak tartaná a szociálpolitikus, ha hivatásos szülőként munkaviszonynak minősülő helyzetben legalább minimálbért kapnának az anyák, de úgy gondolja, a munkában való részvétel, a kimozdulás is fontos, hogy ne öröklődjön át a kiszolgáltatottság és kirekesztettség összes problémája nemzedékről nemzedékre, ahogy most jellemző. Hiába javulnak az országos foglalkoztatási adatok, a GYERE munkatársai nagyon nagy munkanélküliséggel és súlyos mélyszegénységgel találkoznak számtalan járásban, amihez társul a társadalombiztosítási ellátatlanság is. Ha a demográfiai mutatók javulásában reménykedünk, ennek a rétegnek a jövőjével is foglalkozni kell éppen úgy, ahogy a gazdag családok már megszületett vagy várt gyermekeivel. A kormányzati intézkedések jellemzően azonban utóbbiak támogatását célozzák – tette hozzá Farkas Zsombor.
A papír sem segít
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint hazánkban az 1970-es évek közepétől csökkent a házasságkötések száma, 2010-ben már csak 36 ezren járultak az anyakönyvvezető elé. A legfrissebb nyilvánosságra hozott adatok szerint azonban tavaly – a decemberi előzetes adatokkal együtt – akár 64 ezernél is többen kötelezték el magukat, amire harminc éve nem volt példa. Ám ennek semmi köze nincs a gyermekvállaláshoz, legfeljebb annyit jelent, hogy a 2016-os adathoz képest, amikor a magyar gyermekek 47 százaléka házasságon kívül született, valamivel több csecsemő jött világra férj és feleség kapcsolatából. (Népszava)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Nevezgetheti bárki – bármire a „gyereket”! Hibás Családpolitika, vagy Rossz Szociálpolitika! Teljesen mindegy, úgyis csak plasztikázása a valóságnak!
A „GYEREK” IGAZI IGAZI NEVE: KAPITALISTA RENDSZERBŰN!
Látszik az elgondolásokon, hogy kizárólag a gyermekvállalást ösztökélnék, ám továbbra is fenntartanák a körítést: a létbizonytalanságot, a kiszolgáltatottságot.
EZ EGY BŰNÖS TÁRSADALOMPOLITIKA, AMELY ALATTVALÓKAT AKAR CSUPÁN!
Tartós szociális biztonság nélkül csak átmeneti javulás érhető el! Tartós szociális biztonságot pedig CSAKIS A SZOCIALIZMUS KÉPES GARANTÁLNI!