Az Oroszországi Kommunista Párt X. Kongresszusának határozati javaslata a szindikalista és anarchista elhajlásról pártunkban (eredeti tervezet)

1. Az utóbbi hónapokban pártunk soraiban szemmelláthatólag szindikalista és anarchista elhajlás nyilvánul meg, mely az eszmei harcban a legerélyesebb intézkedéseket, valamint a párt megtisztítását és meggyógyítását teszi szükségessé.

2. Az említett elhajlást részben az idézte elő, hogy volt mensevikek léptek be a pártba, továbbá olyan munkások és parasztok, akik még nem sajátították el teljesen a kommunista világnézetet, de a legfőbb oka ennek az elhajlásnak az, hogy a proletariátusra és az Oroszországi Kommunista Pártra befolyással van a kispolgári ösztönösség, amely országunkban rendkívül erős, és amely elkerülhetetlenül ingadozást idéz elő az anarchizmus irányában, különösen olyan időpontokban, amikor a tömegek helyzete a rossz termés és a háború rendkívül pusztító következményei miatt erősen leromlott, és amikor a milliós hadsereg leszerelése folytán a parasztok és munkások százezrei kerülnek az utcára és ezek nem tudnak azonnal rendes megélhetést találni.

3. Ennek az elhajlásnak elméletileg legkövetkezetesebb és legkialakultabb kifejezése (variáns: ennek az elhajlásnak egyik legkövetkezetesebb stb. kifejezése): az úgynevezett „munkásellenzék” csoportjának tézisei és egyéb irodalmi művei. Eléggé jellemző például ennek a csoportnak következő tézise: „A népgazdaság igazgatásának megszervezése az iparági szakszervezetiekben tömörült termelők összoroszországi kongresszusának feladata. A szakszervezetek választják meg azt a központi szervet, mely a köztársaság egész népgazdaságát igazgatja.”

Ez és az ehhez hasonló számos nyilatkozat elméletileg tökéletesen helytelen eszméken alapszik, mert ezek az eszmék teljesen szakítanak a marxizmussal és a kommunizmussal, valamint valamennyi félproletár forradalom és a mostani proletárforradalom gyakorlati tapasztalatainak eredményeivel.

Először is, a „termelő” fogalma egyesíti a proletárt a félproletárral és a kisárutermelővel, s ilymódon gyökeresen eltér az osztályharc alapfogalmától és attól a fő követelménytől, hogy pontosan meg kell különböztetni az osztályokat.

Másodszor, az irányvétel a pártonkívüli tömegekre, illetőleg a velük való kacérkodás, mely a fentebb idézett tézisben kifejezésre jut, nem kevésbé gyökeres eltávolodás a marxizmustól.

A marxizmus azt tanítja — és ezt a tanítást nemcsak formailag erősítette meg az egész Kommunista Internacionálé a Komintern (1920-as) II. kongresszusán a proletariátus politikai pártjának szerepéről hozott határozatában, hanem gyakorlatilag is megerősítette a mi forradalmunk —, hogy csak a munkásosztály politikai pártja, vagyis a kommunista párt képes egyesíteni, nevelni és szervezni a proletariátusnak és az egész dolgozó tömegnek olyan élcsapatát, amely egyedül képes arra, hogy ellenálljon e tömeg elkerülhetetlen kispolgári ingadozásainak, a proletariátus soraiban fellelhető szakmai szűkkeblűség vagy szakmai előítéletek elkerülhetetlen hagyományainak és az ezekbe való visszaeséseknek, és hogy vezesse az egész proletariátus egész egyesített tevékenységét, vagyis politikailag vezesse a proletariátust, a proletariátus révén pedig vezesse a dolgozók tömegeit. Enélkül a proletariátus diktatúrája megvalósíthatatlan.

A Kommunista Párt szerepének helytelen értelmezése a pártonkívüli proletariátushoz való viszonyában, az első és a második tényezőnek az egész dolgozó tömeghez való viszonyában — a kommunizmustól való gyökeres elméleti eltávolodást, a szindikalizmus és az anarchizmus felé való elhajlást jelent, és ez az elhajlás a „munkásellenzék” valamennyi nézetét átitatja.

4. Az Oroszországi Kommunista Párt X. kongresszusa kijelenti, hogy ugyancsak teljesen helytelennek tartja a fentemlített csoport és más személyek minden olyan kísérletét, hogy hibás nézeteik védelmezése céljából az Oroszországi Kommunista Párt programja gazdasági részének a szakszervezetek szerepével foglalkozó 5. paragrafusára hivatkozzanak. Ez a paragrafus kimondja, hogy „a szakszervezeteknek el kell jutniok oda, hogy ténylegesen összpontosítsák kezükben az egész népgazdaság, mint egységes gazdasági egész teljes igazgatását”, és hogy a szakszervezetek „ilymódon biztosítják a központi állami igazgatásnak, a népgazdaságnak és a dolgozó tömegek széles rétegeinek elválaszthatatlan kapcsolatát” azáltal, hogy „bevonják” ezeket a tömegeket „a gazdaság vezetésének közvetlen munkájába”.

Az Oroszországi Kommunista Párt programjának ugyanezen paragrafusa megállapítja, hogy ez a helyzet, ahová a szakszervezeteknek „el kell jutniok”, csak akkor alakulhat ki, ha „a szakszervezetek egyre nagyobb mértékben levetkezik a szakmai szűkkeblűséget” és egyesítik a dolgozók többségét, „majd pedig fokozatosan valamennyi dolgozót”.

Végül az Oroszországi Kommunista Párt programjának ugyanez a paragrafusa hangsúlyozza, hogy a szakszervezetek „az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság törvényei értelmében és a kialakult gyakorlatnak megfelelően máris képviselve vannak az ipar igazgatásának minden helyi és központi szervében”.

A szindikalisták és anarchisták, ahelyett hogy számbavennék az igazgatásban való részvételnek ezeket a gyakorlati tapasztalatait, ahelyett hogy az elért sikerekkel és a kijavított hibákkal szigorú összhangban továbbfejlesztenék ezeket a tapasztalatokat, egyszerűen kiadják a gazdaság igazgatási szerveit „megválasztó” „termelők kongresszusainak vagy kongresszusának” jelszavát. Ilymódon tökéletesen megkerülik és kiküszöbölik azt a vezető, nevelő és szervező szerepet, amelyet a párt a proletariátus szakszervezeteivel kapcsolatban, a proletariátus pedig a dolgozók félig vagy egészen kispolgári tömegeivel kapcsolatban betölt, s ahelyett hogy folytatnák és javítanák az új gazdasági formák építésének gyakorlati munkáját, amelyet a Szovjethatalom már megkezdett, kispolgári anarchista módon szétrombolják ezt a munkát, ami csak a burzsoá ellenforradalom diadalára vezethet.

5. Az Oroszországi Kommunista Párt kongresszusa az említett csoport és hasonló csoportok valamint egyének nézeteiben, az elméleti tévedéseken és a Szovjethatalom által megkezdett gazdasági építés gyakorlati tapasztalataival szemben megnyilvánuló alapjában helytelen állásponton kívül, súlyos politikai hibát és magát a proletárdiktatúra létét közvetlenül fenyegető politikai veszélyt lát.

Olyan országban, mint Oroszország, a kispolgári ösztönösség óriási túlsúlya és a háború következtében elkerülhetetlen pusztulás, elszegényedés, a járványok és a rossz termések, az ínség és népnyomor rendkívüli fokozódása a kispolgári és félproletár tömeg hangulatában különösen erős ingadozásokhoz vezetnek. Ezek az ingadozások hol e tömegek és a proletariátus szövetségének megerősödése irányában, hol pedig a burzsoá restauráció irányában haladnak, s a XVIII, XIX. és XX. század valamennyi forradalmának egész tapasztalata tökéletesen világosan és meggyőzően bizonyítja, hogy ezekből az ingadozásokból semmi más nem következhet, mint a kapitalisták és a földbirtokosok hatalmának és tulajdonának restaurációja (visszaállítása) — ha a proletariátus forradalmi élcsapatának egysége, ereje, befolyása a legkisebb mértékben meggyengül.

A „munkásellenzék” és a hozzá hasonló elemek nézetei ezért nemcsak elméletileg helytelenek, hanem gyakorlatilag is a kispolgári és anarchista ingadozásokat fejezik ki, gyakorlatilag gyengítik a kommunista párt következetes irányvonalát, gyakorlatilag támogatják a proletárforradalom osztályellenségeit.

6. Mindezek alapján az OKP kongresszusa határozottan elveti a fentemlített eszméket, amelyekben szindikalista és anarchista elhajlás jut kifejezésre, és szükségesnek tartja

először, a kérlelhetetlen és rendszeres elvi harcot ezek ellen az eszmék ellen;

másodszor, a kongresszus ezeknek az eszméknek propagálását összeegyeztethetetlennek tartja az OKP-hoz tartozással.

A kongresszus megbízza a párt Központi Bizottságát e határozatainak legszigorúbb végrehajtásával, s egyúttal rámutat arra, hogy különleges kiadványokban, cikkgyűjteményekben stb. helyet lehet és kell biztosítani a párttagok minél alaposabb eszmecseréje számára valamennyi említett kérdésben.

Először „Az Oroszországi Kommunista Párt
tízedik kongresszusa. Gyorsírói feljegyzés
(1921. március 8—16)” c. könyvben jelent meg.
Moszkva 1921.

Lenin Művei. 32. köt. 255—259. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

Levél a Tulai elvtársakhoz

1920. október 20.

Kedves Elvtársak!

Az önök előadása alapján egyetértek önökkel, de ha önök az én véleményemet fel akarják használni „ellenzékükkel” szemben, akkor adják át nekik az önök hozzám intézett levelét és az én válaszomat is. Akkor tájékozva lesznek, módjukban áll majd kifejteniük előttem a saját nézetüket, s akkor én sem leszek egyoldalúan tájékoztatva.

A dolog lényegét illetően röviden szólok. Amíg Vrangelt végérvényesen le nem verjük, amíg vissza nem foglaljuk az egész Krímet, addig a háborús feladatok állnak előtérben. Ez minden vitán felül áll.

Azonkívül Tula számára, tekintettel fegyver- és tölténygyáraira, könnyen lehetséges, hogy még Vrangel legyőzése után is bizonyos ideig elsőrendű feladat marad a fegyver- és tölténygyártás folytatása teljes erővel, mert a hadsereget elő kell készíteni a tavaszra. Elnézést kérek a válasz rövidségéért, és kérem, közöljék velem, megmutatták-e az „ellenzéknek” ezt a levelemet és az önök hozzám intézett levelét.

Kommunista üdvözlettel
Lenin

Először megjelent: „Leninszkij Szbornyik”
XXXIV. köt. 372. old. 1942.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa