Kína forradalma
Amikor Kína magárahagyatva küzdött
VII. Frontok az ellenség háta mögött
3. Sanszi—Honan—Hopei: a főhadiszállás körzete
4. Santung és áttörés a tengerhez

(idézet: Kína forradalma című könyvből)

3. Sanszi—Honan—Hopei: a főhadiszállás körzete

Közben délebbre a Taihang-hegyek vidékén megszületett a Sanszi—Honan—Hopei Felszabadított Körzet.

Ennek a területnek nagy előnye volt. Még az ellenséges megszállás előtt itt állították fel a Nyolcadik Hadsereg főhadiszállását, amelyet maga Csu Te főparancsnok irányított. Amikor a japánok Sanszi nagyobb városait és főbb közlekedési vonalait elfoglalták — a főhadiszállás nem ment el. Mindössze elköltözött Liaoszien városából a környező hegyekbe. Az irányítóközpont jelenléte mindenesetre nem csak előnyt jelentett. A japánok, akik kezdetben nem nagy fontosságot tulajdonítottak a többi ellenállási körzeteknek, itt mindig szünet nélkül és igen hevesen támadtak. A terület másik jellegzetessége az ipari munkások viszonylag nagy száma volt. Ezek a körzetet átszelő vasútvonalakon, a Taijüan-i fegyvergyárban és a tartomány szénbányáiban dolgoztak. Az ellenálló erők így közel mehettek a városokhoz — és a munkások is könnyebben csatlakozhattak hozzájuk. Itt szervezte meg a Nyolcadik Hadsereg a maga híres vasúti ezredét, amely állandóan és nagy sikerrel támadta azokat a vasútvonalakat, amelyeken katonái valamikor dolgoztak.

A munkások felkeléseit ezeken a területeken is összehangolták a katonai támadásokkal. Az egyik ilyen támadás során a Nyolcadik Hadsereg elfoglalta és elárasztotta a nagy csing-csingi antracitbányákat. A munkásfelkelések célja nemcsak az volt, hogy szétrombolják az ellenség által használt ipari felszerelést, hanem az is, hogy az összes szállítható felszerelés leszerelésével ipari ellenálló bázist teremtsenek. Ezeket a lehetőségeket teljes mértékben kihasználták. A Sanszi—Honan—Hopei támaszpont az összes Felszabadított Körzetek közül a leggazdagabb volt gépekben és képzett szakmunkásokban.

Három hónappal a háború megkezdése után az ellenséges vonalak mögötti, elszigetelt hegyi falvakban elrejtett kis telepek már termeltek. Puskákat, mozsárágyúkat, géppuskákat, lőszert, tábori rádiót, füstnélküli lőport, — de gyártottak esztergapadokat, textilgépeket és nyomdagépeket is. Ezek a telepek a hadsereg, vagy a munkáskooperatívák tulajdonában voltak.

1937 végén a támaszpont magvából, Délkelet-Sanszi hegyeiből a csapatok keleti irányba, Dél-Hopei és Nyugat-Santung síkságai felé törtek előre. Akárcsak a Sanszi—Csahar—Hopei Felszabadított Körzetben, itt is szorosan együttműködtek a helyi ellenálló csoportokkal és a hazafias szervezetekkel. Kormányt választottak, amelynek Jang Hsziü-ling professzor volt az elnöke. Politikai állásfoglalására nézve Jang a Nemzeti Felszabadítókhoz tartozott. Tiencsinben a Francia Katolikus Ipari és Kereskedelmi Kollégium tanára volt. A japán támadás után egy csoport hazafias diák élén a Taihang-hegyekbe ment és harcrahívta a népet.

4. Santung és áttörés a tengerhez

1937 végén történt az is, hogy a Nyolcadik Hadsereg mindenütt érintkezést keresett a tengerparttal. A fontos santungi félszigeten létrehozott támaszpont segítségével érintkezést tudott teremteni a Kína legkeletibb sarkában működő ellenálló csoportokkal. Ennek a körzetnek a történetét Csu Zsui szavaival mondjuk el. Ő volt a körzet politikai tisztje. Nagydarab, komoly ember. Elvégezte a Szun Jat-szen Egyetemet és Moszkvában a Vörös Hadsereg Tüzérségi Akadémiáját. Azután visszatért Kínába. 1929-től kezdve nyolc esztendőn keresztül harcolt a polgárháborúban. Azután még nyolc évig a japánok ellen. Így beszélt:

— Stratégiai szempontból Santung nagyon jó partizántámaszpont. Topográfiailag hegyek és síkságok váltakoznak rajta. Ásványokban és mezőgazdasági terményekben rendkívül gazdag. Búzában, gyapotban és az ezekhez kapcsolható iparágak létesítéséhez szükséges nyersanyagban önellátó. Lakosságának száma igen nagy: harmincnyolcmillió. Népéről sokszáz éve azt tartják, hogy jó, kemény, használható katonaanyag.

— A parti körzetekben a japánellenes hagyomány még a tizenötödik és tizenhatodik századból ered, amikor japán kalózkülönítmények kötöttek ki a partvidéken és a Falvak lakossága önkéntes csapatokat alakított, hogy visszaverhesse őket hajóikhoz. Az újabb időkben az 1894-es első japán-kínai háború nagy csatáját is santungi katonák vívták meg Pingjang mellett. A tartományban még élnek olyan öregemberek, akik ott voltak ebben az ütközetben.

— Ezenfelül 1916—1920-ban és 1928-ban maga Santung is megkóstolta a japán megszállást. Sokan emigráltak ekkor Mandzsúriába. Ezek nagyrésze 1931-ben visszatért — felfegyverkezve a japánellenes partizánharc tudományával.

— A santungi nép történelme: társadalmi harcok sorozata a legkülönbözőbb elnyomók ellen. A népesség nagy tömegének a földre gyakorolt nyomása volt az az erő, amely eredetileg a hadseregbe, vagy a mandzsúriai emigrációba kergette őket. Ugyanez az erő késztette őket arra, hogy a Mandzsu-dinasztia, a földesurak, meg az adószedők ellen titkos társaságokba tömörüljenek. Becsléseink szerint már a háború megkezdésének pillanatában háromszázezer puska volt a santungi parasztok kezében, úgyhogy nem volt nagyon nehéz feladat ellenállási mozgalmat szervezni.

— Több mint ezer régi „Kuomintang-forradalmár” volt a tartományban, akik a párt első éveiben együtt dolgoztak Szun Jat-szennel, de otthagyták a pártot, amikor az a reakció útját választotta. Legtöbbjük visszavonultan élt, vagy olyan nem politikai jellegű tevékenységgel foglalkozott, mint tanítás, vagy a földművelés és falusi kézművesség tökéletesítésére irányuló kísérletek. Az emberek nagyon tisztelték őket és így olyan haladó, japánellenes tartalékot alkottak, amelyet könnyűszerrel aktivizálni lehetett megfelelő körülmények esetén. A tartományban eredetileg nem volt ötvennél több kommunista.

— A japánok gyakorlatilag nem találtak ellenállásra, amikor beléptek Santungba és Han Fu-csu kormányzót ezért Csungking agyon is lövette. A megszállás után a Nyolcadik Hadsereg 115. hadosztályának három százada beszivárgott a tartomány nyugati részébe, hogy támadásokat intézzen a Tiencsin—Pukou vasútvonal ellen. Ezt a hadmozdulatot az Országos Katonai Tanács jóváhagyta.

— 1937 december 25-e sokáig emlékezetes nap marad Santung tartomány számára, mert a népi ellenálló erők ezen a napon egyszerre számos ponton megtámadták az ellenséget. Sok esetben a támadók nem is tudtak a többi egyidejű támadásról. Több mint húsz ellenálló csoport — legtöbbjének volt egy vagy két kommunista tagja — ez évnek ebben az utolsó hetében vívták első csatározásaikat. Az egyik néhány fegyvert zsákmányolt együttműködő csapatoktól. A másik elaknásított egy utat és felrobbantott egy teherautót — de csak egy telefonkészüléket zsákmányolt, amit a parasztok rögtön szét is szedtek, megtudni, hogy miféle ördög masinája rejtőzik benne. Egy harmadik megtámadott egy vasútállomást és elpusztított egy őrjáratot.

— Ezek az akciók önmagukban talán nem voltak valami „mutatósak”, a fontos azonban az volt, hogy egyszerre sok helyen történtek és mindegyikük úgy hatott, mint szikra a taplóra. Az emberek, akik hírét kapták ezeknek a támadásoknak, így szóltak: „Az ellenállás megkezdődött” — és előhúzták rejtekhelyéről a puskát. A régi hadseregek volt katonái özönleni kezdtek az új alakulatokba. A Santung tartomány hadseregét a japánok sohasem verték meg — ez a hadsereg feloszlott. És a régi katonái, akik dühösek voltak, hogy a tartomány harc nélkül meghódolt — most végre ütni akartak egyet az ellenségen.

— Ezek a források táplálták az ellenállást és az csakhamar hihetetlen mértékben megnőtt. Volt például egy osztag, amely december végén alig néhány puskával kezdte a harcot. Január tizedikén több mint ezer emberük volt, hatszáz közülük fegyveres. Az új fegyverek némelyike angol gyártmányú volt és Weihaiwei raktáraiból származott. Weihaiweit ugyanis „kölcsönadták” az angoloknak támaszpont céljaira, akik berendeztek ott egy tengerészeti anyagfelvevő-állomást. A háború megkezdésekor azután a kínai őrség elvitte a fegyvereket, még mielőtt a japánok rátehették volna a kezüket.

— Az egyik ilyen egységhez tartoztak santungi vezető pártmunkásaink is, akik még a harcok kezdetén elestek. Némelyiket nem is az ellenség ölte meg, hanem a régi Kuomintang-közigazgatás visszamaradt elemei, akik megrettentek, amikor látták, hogy a nép a maga céljai elérésére fegyvert ragad. Amikor eleinte még csak néhány puskája volt ennek az egységnek, a Wentang-i magisztrátus rendőrsége le akarta fegyverezni és kommunista tagjai közül négyet legyilkoltatott. Az egység azonban mégis rohamosan nőtt és naponta több, mint száz ember csatlakozott hozzá.

— Ez az egység első támadását a Muping-i együttműködő helyőrség ellen intézte. A partizánok kilencven puskát zsákmányoltak és az egész népet tömegtárgyalásra hívták össze az áruló városi tanács és a rendőrfőnök elítélésére. Népszavazással halálra ítélték őket. Ekkor hirtelen japán ellentámadás érte az osztagot. Az ellenség teherautókon szállított hatszáz katonával és két repülőgéppel támadott. Lin Csi, a Kommunista Párt kelet- santungi szervezetének vezetője volt az első, aki halálosan megsebesült. Még tíz parancsnokot és politikai munkást öltek meg. De a japánok vesztesége negyven halott és sebesült volt és egy szerencsés puskalövés földrekényszerítette egyik repülőgépüket is.

— Néhány nap múlva már az egész tartomány tudott Muping elfoglalásának esetéről, az árulók feletti ítéletről, az ellentámadás visszaveréséről. A véletlen puskalövéssel lelőtt repülőgép esete különösen jó hatást keltett. A nép ezzel bizonyítva látta, hogy az ellenség még a levegőben sincs védve a nép fegyverei ellen. Semmi sem segíthette volna jobban az ellenállás növekedését. Eközben a Tiencsin-Pukou vasútvonal mentén harcoló három Nyolcadik Hadseregbeli század a tartomány nyugati, távoli sarkában igen sok önkéntest mozgósított. A keletsantungi félszigetre azonban mégis csak néhány hónap múlva értek el a Nyolcadik Hadsereg emberei. Amikor két ezrednyi erővel megérkeztek, láthatták, hogy már tekintélyes ellenállási támaszpont fejlődött itt ki, amelynek megvolt a maga hagyománya, tapasztalata és vezetősége. Akkor már harmincezer ember állott fegyverben. Itt nem kellett a hadseregnek kezdeményezni az ellenállást. Bizton építhetett már arra az alapra, amit a harcos santungi nép már megteremtett.

SaLa