A hágai bíróság Ukrajna bűnösségét bizonyította be az MH17 lezuhanásában
Amint az várható is volt, a malajziai Boeing lezuhanásának ügyében indított hágai pert kapásból russzofób bohózattá változtatták, megalapozatlan vádak tömegét zúdítva Oroszországra. Ám sem a velejéig elfogult bírák, sem a tisztán európaiakból összeállt nyomozócsoport nem fogták föl, hogy az a bugyuta ítélőszék, amelynek semmi köze az igazságszolgáltatáshoz, csupán azt bizonyítja, hogy Ukrajna a felelős a légi katasztrófáért.
Hogy a Nyugat oroszellenes vádjaiban hézagok vannak, azt az olvasók számára kimutatta Dmitrij Sztyesin, a Komszomolszkaja Pravda haditudósítója. Aki például megjegyezte, hogy – mint az várható volt – valamifajta hamis tanúk vallomásainak kedvéért Hága figyelmen kívül hagyta az objektív bizonyítékokat. A bíróság, például, nem tárta a nyilvánosság elé a feketedobozok megfejtett adatait, noha azt már hat évvel ezelőtt meg kellett volna tennie. Ehelyett a vád képviselői valami „titkos tanúk” vallomásait ismertette. E „tanúk” egyike – minő furcsa véletlen! – 2014. július 17-én a gép lezuhanásának színhelyén tartózkodott. Ez a tanú, állítólag, orosz akcentussal folyó beszélgetést hallott – ami arra utal, hogy ez a tanú külföldi volt. Másrészt, egy külföldi hogyan tudja megkülönböztetni egymástól az oroszt és az ukránt?
És bármennyire is ostobának bizonyult „az orosz akcentussal” való kezdés, a holland ügyészség éppen erre épített. A feketedobozokkal pedig aztán a holland ügyészség és a többoldalú nyomozócsoport végképp melléfogott. Sztyesin szerint az európaiak egyetlen egy okból nem hozzák nyilvánosságra, annyi éven keresztül sem, a feketedobozokban tárolt adatokat: azok, ugyanis az ukránok bűnét bizonyítják. A Nyugat pedig gondosan eltitkolja ezeket a fontos bűnjeleket, hogy fedezze ukrán vazallusait. Habár az ügyészség, ezzel a suta magatartásával, csak még inkább igazolja, ország-világ szemében, hogy Ukrajnának legalábbis köze van a légi szerencsétlenség előidézéséhez. Mi által hallgatólagosan Kijev bűnösségét bizonyítja. (hu.news-front.info)
Az ukrán elnöki hivatal vezetője lehetségesnek tartja Ukrajna kiválását a minszki megállapodásból
Ukrajna nem tudja „automatikusan” teljesíteni a minszki megállapodásokat. Ezért ha kilép belőlük, abból még nem lesz katasztrófa az ország számára. Ezt Andrej Jermak, Zelenszkij ukrán elnök hivatalának a vezetője jelentette ki az ukrán televízió „Szólásszabadság Szavik Suszterrel” (1) című műsorának adásában.
Jermak, egyebek mellett emlékeztetett rá, hogy „a normandiai négyek” legutóbbi, párizsi csúcstalálkozóján Zelenszkij kijelentette: a minszki megállapodások „automatikus üzemmódban” – vagyis betű szerint tekintve őket – teljesíthetetlenek. Az elnöki hivatal vezetője hangsúlyozta: Ukrajnának nem kell félnie kiválni a minszki megállapodásokból.
„Ön, sajnos, téved, amikor azt állítja, hogy ha ma Ukrajna, egyoldalúan kiválik „Minszkből”, annak katasztrofális következményei lesznek” – hangsúlyozta Jermak.
Ugyanakkor elismerte, hogy az Európai Unió Oroszországgal szembeni szankciós politikájának alapjául a minszki megállapodások szolgálnak (kiemelés a fordítótól).
Mint emlékezetes, március 13-án Klimkin korábbi ukrán külügyminiszter kijelentette: a minszki megállapodások egyedül Oroszországnak kedveznek, mivel megszűntnek nyilvánítja annak „agresszor” státuszát. Ezért felszólította Vlagyimir Zelenszkijt, hogy ne hajtsa végre őket.
(1) Szavik Suszter hírhedt ukrán tévés műsorvezető, a mostani kurzus elkötelezett, cinikus híve.
(2) A 2015. február 12-én aláírt minszki megállapodás eleve kötelezi Ukrajnát – nem csak a két népköztársasággal való közvetlen tárgyalásokra, de még arra is, hogy velük együtt dolgozza ki az ukrán alkotmányban és a vonatkozó törvényekben végrehajtandó mindazon változtatásokat, amelyek a két népköztársaság Ukrajnán belüli különleges státuszának átvezetéséhez szükségesek. Ezek a változtatások pedig csak Donyeck és Luganszk hivatalos formában kifejezésre juttatott jóváhagyását követően hajthatók végre.
A minszki megállapodások előírták továbbá valamennyi, a másik fél fogságában lévő személy egyszeri, feltétel nélküli, azonnali szabadon bocsátását – illetve a Donbassz részéről a harcokban részt vett személyek amnesztiában részesítik. Ami az ellenük való mindenféle bűnvádi eljárás beszüntetését, a jövőbeni felelősségre vonás kizárását, és a büntetett előélet alóli mentesítést jelenti. A mostani gyakorlat szerint ugyanis a fogolycsere keretében szabadon bocsátott személyek bűnügyeit nagyrészt nem zárják le, ellenük nyomban újabb körözést adnak ki. Volt ezért jó pár eset, hogy a szabadon engedendő személy lemondott erről, mivel a családja az ukrán hadsereg által megszállt területen él. És a szabadon bocsátandó személy nem tudta volna látogatni őket, kapcsolatot tartani velük.
Az ukrán fél által „csöpögtetett” fogolycserék kínkeservesen, buktatókkal tele, Kijev obstrukcióitól kísérve zajlanak. Az ukrán fél zsarolásokra, politikai engedmények kicsikarására, illetve arra próbálja őket felhasználni, hogy a fogolycsere leple alatt megpróbálja Oroszországot hadviselő félként beállítani. 2017 végén például – megszegve a megállapodást – a fogolycsere helyszínén jelentette be, hogy nem enged szabadon 11 orosz és három egyéb külföldi állampolgárságú hadifoglyot. A 14 ember egy részét pedig oda is szállították. Ott, a helyszínen kellett a szerencsétleneknek szembesülniük azzal, hogy – pár perccel az olyannyira várt esemény előtt, mégsem szabadulnak. Őket onnan mindjárt vissza is vitték a börtöneikbe. Az egyik ilyen orosz foglyot, Valerij Ivanovot, rá egy évre, pár nappal egy újabb, szóban forgó fogolycsere előtt, őrei a börtönében agyonverték.
Donyeckben és Jaszinovatajában tegnap volt a „Dicsőség a Hősöknek” – elnevezésű „házhoz járó” katonai parádé.
Donbassz frontjain a helyzet ragály ide – vagy oda, változatlan. Kiváltképp a DNR – frontszakasz van állandó ostrom alatt. GorlovkátólDonyecken át egészen Sirokinoig.
Szahanka falu határában martalócék tankelhárító rakétával kilőttek egy DNR – es vízszállító lajtoskocsit. Egy népköztársasági védő elesett a támadás során. Egy civil életveszélyesen, egy másik könnyebben megsebesült. Mindez pedig az EBESZ szemlészek szeme láttára történt.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Beni Ganzot, a centrista Kék-fehér párt elnökét bízta meg Izraelben a kormányalakítással Reuven Rivlin államfő hétfőn. Ganz a törvényhozásban, kneszetben, a gyülekezési tilalom miatt üres széksorok előtt elmondott beszédében azt ígérte mindent elkövet, hogy „napokon belül hazaszerető széles kormány álljon fel”.
A Kék-fehér párt vezetője a március 2-án tartott voksoláson megválasztott 120 tagú kneszet 61 képviselőjének támogatását szerezte meg kormányalakítási elképzeléseinek megvalósításához. A Likudot vezető Benjámin Netanjahut 58-an javasolták Rivlinnek, egy képviselőnő pedig egyik jelöltet sem ítélte megfelelőnek. A helyi törvények szerint a kormányfőjelöltnek 28 nap áll rendelkezésére a kabinet létrehozására, amit az államfő újabb két héttel meghosszabbíthat.
Hétfőn a koronavírus terjedésének megakadályozására született tízfős maximális gyülekezési rendelet nyomán kis csoportokban esküszik fel Izrael 23-dik parlamentje, legújabb kneszete.
A Ganzot támogató 61 képviselő első célja új házelnök választása lesz, Juli Edelstein helyett a Kék-fehérhez tartozó Meir Kohent szeretnék ebbe a tisztségbe helyezni. A Likud párthoz tartozó Edelstein bejelentette, hogy nem kíván megválni székétől, megpróbálja megakadályozni ezt a lépést, de a helyi jogi szakértők szerint legfeljebb késleltetni tudja leváltását a koronavírus miatti korlátozásokat kihasználva.
A jobboldali-nacionalista-liberális Izrael a Hazánk élén álló Avigdor Liebermant és az arab pártokból létrejött Közös Listát egyaránt magában foglaló, Netanjahuval szemben álló blokk tervei szerint elsőként azt a törvényt szeretné elfogadtatni, amely a jövőben megtiltja, hogy olyan politikus kaphasson kormányalakítási felkérést, aki ellen vádiratot nyújtott be az ügyészség.
Ha ezt elfogadják, akkor ha lesznek is negyedik választások, azokon már nem indulhat a jelenlegi átmeneti kormány élén álló miniszterelnök, Benjámin Netanjahu. A következő tervbe vett törvény, melyhez többség áll Ganz mögött, a miniszterelnök kormányzati idejét maximalizálja két országgyűlési időszakban, vagyis egy politikus legfeljebb csak kétszer lehet kormányfő, akárcsak Amerikában két választási időszakra lehet csak valakiből elnök.
Ganz bejelentett célja a széles egységkormány létrehozása elsősorban a Likuddal és Netanjahuval. Ennek a két törvényjavaslatnak a fenyegetése a Jediót Ahronót című újság elemzője, Moran Azulaj szerint jelentősebb engedményekre kényszerítheti Netanjahut, aki az előző választási fordulóban mereven ragaszkodott azon álláspontjához, hogy a jövendő Likud-Kék-fehér rotáció esetén elsőként ő legyen miniszterelnök. Ugyanakkor a Ganz és Netanjahu közötti mély bizalmatlanság nagyban rontja a nagykoalíció esélyeit. (24.hu)
Bal-Rad komm: Rotáció! Ez a varázsige. Most én lopok, holnap te lopsz! És így tovább! Bibi kénytelen belemenni, ha nem akar börtönbe kerülni! (Márpedig nem akar!)
Bibi ilyenkor sóvárog a youdapesti tesó kétharmada miatt!Még az is előferdülhet, hogy ha nagyon rosszra ferdülnének a dolgok, Döbrögisztánban lesz kénytelen kivárni a kedvező széljárást! (Nem ő lenne itt az egyedüli!)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Egy ragálygyanúsított nőbeteg elmenekült Kommunarka (Novaja – Moszkva) 40. sz. kórházából. Ezt az intézmény fõorvosa, Gyenyisz Procenko jelentette be, aki ezt a viselkedést „gátlástalannak” nevezte.
A szökevény befogása érdekében azonnali intézkedéseket tettek. Rendõri csapatokat, orvosokat és a Rospotrebnadzor (orosz KÖJÁL) kommandóját vezényelték ki a nő kézrekerítésére.
„Orvosi katasztrófa az ha elmenekülnek a betegek, mert biológiai veszélyt jelentenek. Terjesztik a vírust, és ezzel anullálják azt az óriási munkát, amelyet egy egész orvoscsapat addig elvégzett. Még egyszer felhívom a betegeink figyelmét: tanúsítsanak türelmet és a tudatosságot, és mi továbbra is őértük fogunk dolgozni” – nyilatkozta Gyenyisz Procenko.
Egyes médiajelentések szerint a szökevényt elkapták, és már orvosi felügyelet alatt van. (De ezt az információt még hivatalosan nem erősítették meg.)
Március 15-én, vasárnap a kommunarkai 40 – es számú kórházban 312 gyanúsított volt. 17 – en voltak igazoltan ragályfertőzöttek. 52 – en viszont gyógyultan távozhattak.
A Rijad – Bejrut között közlekedő repülőgépen pedi verekedés tört ki, amikor többen sorra járták az utasteret, és szándékosan beleprüszköltek utastársaik ábrázatába.
A képen prüszkölt fölháborodottak alaposan helyben hagyták a galádokat! A hír szerint ha ragályosak – ha nem, hosszabb kórházi ellátásra szorulnak.
Mindenestre mindenki kórházba került. A gépet pedig suvickolják.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Deák Dániel szerint, Európában példa nélküli módon, Magyarországon az ellenzéki pártok nem azért dolgoznak, hogy minél hatékonyabban fel lehessen lépni a járvánnyal szemben, hanem kicsinyes politikai szándék vezérli őket.
Az elemző úgy véli, „az ellenzéknek lehetnek felelőtlen ígéretei, javaslatai, de ezeket általában nem a szakértelem adja, hanem a kicsinyes politikai érdek”
Fábián Barna, a köztévé mikrofonállványa is beszállt az ellenzék ekézésébe: „az Európai Unióban, sőt egész Európában, tud olyan országról, ahol ebben a nehéz helyzetben az ellenzék a saját kormányát támadja?” – tette fel a kérdést.
Deák Dániel – természetesen – csak olyan országokról tud, ahol az ellenzék javaslatokat tesz, de olyanra nincs példa, ahol azt mondják, hogy az egészségügy nincs felkészülve a járványra, ilyen nyilatkozatok más európai országban nincsenek.
Majd megtette magvas megállapítását: „az ellenzéki szimpatizánsok, akik ilyen üzeneteket hallanak azoktól a politikusoktól, akikre ők felnéznek, vagy követik az üzeneteiket, azok mondjuk nem mennek el akkor a kórházba, terjesztik a vírust.”
(hírklikk)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: EZ MÁR A HIHETETLENSÉG HATÁRÁN IS TÚLMENŐ ÁLLATSÁG!
KIK EZEK A FÉRGEK? De mindegy is! EZEK A FÉRGEK a mi felelőtlenségünknek köszönhetik, hogy milliós havi apanázsokért emészthetik föl egyre vadabb tempóban az idegeinket! Nincs az a ragály, ami akkora pusztítást lenne képes véghezvinni a magyarok között, mint EZEK ÉS A HOZZÁJUK HASONLÓ FÉRGEK! Ép tudatú és lelkületű nép az ilyen férgeket már réges – régen…- GAZDÁSTUL…!
Trump kivásárolta volna a koronavírus-vakcinát csak az Egyesült Államoknak
Trump jelentős pénzösszeget ajánlott fel a német CureVac vállalatnak, akik egy koronavírus elleni védőoltáson dolgoznak,
HOGY AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKNAK EXKLUZÍV HOZZÁFÉRÉSE LEGYEN A VAKCINÁHOZ, ÁLLÍTJA A WELT AM SONNTAG NÉMET LAP.
A cég a hírek szerint visszautasította az ajánlatot. A CureVac közleményt adott ki, amelyben azt írják, nem szeretnének pletykákat kommentálni, és visszautasítanak minden olyan híresztelést, miszerint eladnák a céget vagy a cég által kifejlesztett technológiákat.
Egy meg nem nevezett német kormányzati forrás azt mondta a Welt am Sonntagnak, hogy Trump bármit megtenne, hogy vakcinához juttassa az Egyesült Államokat, de „csak az Egyesült Államokat.”A cég legnagyobb befektetője, a Hopp Bio Tech Holding azt nyilatkozta vasárnap a Mannheimer Morgennek, hogy az egész világ számára fejlesztenek védőoltást, és nem egyes országok számára. Reményeik szerint az első kísérleti vakcinák még június-júliusban elkészülhetnek, majd jöhetnek az embereken végzett tesztek.
A CureVac korábbi vezérigazgatója, Daniel Menichella március másodikán találkozott a Fehér Házban Trumppal és a stábjával, hogy a koronavírus elleni oltásról tárgyaljanak.
MÁRCIUS 11-ÉN A CÉG BEJELENTETTE, HOGY MENESZTIK MENICHELLÁT, DE NEM ADTAK MAGYARÁZATOT A DOLOGRA.
Állítólag a németek hajlandóak lettek volna rálicitálni Trumpra, hogy ne tudja megszerezni magának a vakcinát. A Guardian kérdésére a német egészségügyminiszter azt elismerte, hogy a német kormány egyeztetésben van a CureVac-kal, de arról az értesülésre nem szeretett volna reagálni, hogy az amerikaiak kivásárolnák a vakcinát. (index)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: A hírbe persze belekombinálhatjuk az éppen esedékes amerikai elnökválasztást is! Azzal együtt is, hogy ez egy igen ügyes húzás volt, hiszen ha lesz bót – ha nem, Trump bohóc lesz a legnagyobb hazzaffy! Az USA – ban! MERT ŐNEKI LEGALÁBB ESZÉBE JUTOTT, ÉS BEPRÓBÁLKOZOTT! Nagy előny Trumpnál! – AMERIKÁBAN!
A MÁSIK NYERTESE a bótolásnak Germánia polythykay elythje! Amely meggátolta, hogy csakis az USA részesülhessen AZ EMBERISÉGNEK SZÁNT JÓTÉTEMÉNYBŐL! Óriási előny Germániánál! – A VILÁGBAN!
Szóval: bárhonnan is nézzük, ezen az üzleten MINDKÉT FÉL MÁR NYERT! Ha hatásos a portéka, ha nem!
Ha nem lenne ez az új ragály, ki kéne találni! A POLITIKUSOK LEGNAGYOBB ELŐNYÉRE!
Az emberiség számára pedig épp ideje lenne kitalálni már az igazán hatásos vakcinát. „EZEK” ELLEN!
Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Napi összeesküvés rovat.”
Napi kínai létszámjelentésre a MEGSZOKOTT információs helyeken ma reggel nem bukkantunk! Ezek szerint:
– hanyag az információáramlás
– a KNK már nem ad ki okafogyottság miatt napi létszámjelentést.
Persze ragályhír nélkül nem maradunk! MÉG EGY JÓ IDEIG LESZ BELŐLÜK ÖZÖNÉVEL!
Az Egészségügyi Világszervezet szerint naponta körülbelül 11 ezer új ragályesetet regisztrálnak a világban. Eddig nagyjából 154 ezer esetről tudnak. Éjfélig 5375 emberhalált írnak Covid – 19 számlájára – VILÁGSZERTE!
A világ országai pedig küzdenek a ragállyal, vagy az ellen. Hogy hol – mi a helyzet? Azt a balrad.ru – ról BIZTOSAN NEM TUDJÁK MEG a T. Olvasók, mert nincs itt arra kapacitás! Akit csillapíthatatlan infoszomj kínoz ragályhírek után, ide kattintva https://www.hirkereso.hu/search?q=koronavirus&timelimit=24 kéjeleghet kedvére.
DÖBRÖGISZTÁN RAGÁLYHÍREIRŐL IS CSAK A LEGFONTOSABBAKAT TUDHATJÁK MEG ITT, a fenti okokból.
„Dijadalhír”! MEGVAN COVID – 19 ELSŐ MAGYAR ÁLDOZATA! Tegnap délelőtt a Szent László kórházban ragadta el 75 éves áldozatát! Az esetről a vajda nem adott ki videojelentést.
El Qroné a hír hallatán Fb. bejegyzésben gyászol: „Meghalt egy ember. A koronavírus első áldozata. Részvétem a családnak, barátoknak, minden szerettének. Látom és hallom a lopakodó félelmet magam körül. Meddig tart? Hány embert veszítünk még el? A félelem megbéníthat, ám cselekvésre is ösztönözhet.”
A NYUFI a markát dörzsöli! ELKEZDŐDÖTT!
VALÓDI rémhír is lábra kapott! Az Orvosi Kamara szerint már több mint 1000 fertőzött lehet, és két hét múlva akár 60 ezerre is nőhet a számuk! A hír első része NYILVÁNVALÓ FÉJKNYÚZ, hiszen a leigazabb és leghitelesebb tájékoztató qrmányvetítőn tegnap délután csak 32 igazolt ragályos volt! ITT A BIZONYSÁG: https://koronavirus.gov.hu/
Hogy MENNYI LEHET két hét múlva? A ‘zúnijó legvédettebb, legverenyképesebb territóriumán? NYILVÁNVALÓ: A LEGKEVESEBB! Sőt! Még annál is kevesebb!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Polgári forradalom és nemzeti szabadságharc – A kormány a forradalom továbbfejlesztése ellen (Idézet: A Magyar nép története – Rövid áttekintés 1951)
A kormány a forradalom továbbfejlesztése ellen
»Készül az ellenség; és mi készülünk-e?
Mit csinál a kormány?
A helytt, hogy őrködnék, mélyen mélyen alszik
Fönn a haza tornyán.«
(Petőfi Sándor: Fekete-piros dal)
A nagy- és középbirtokos nemesség koalíciójára épülő kormány radikálisabb törvényeket hozott magával Pozsonyból Pestre, mint amilyenek létrejöttére a nemesség leghaladóbb tagjai valaha is gondoltak. A kormány által képviselt rétegek szemében az átalakulás már eddig is messzebb vezetett, mint ameddig kívánatos lett volna. Ezért a kormány nem azt tekintette főfeladatának, hogy a visszavonult, de meg nem semmisített reakcióval szemben megvédelmezze a forradalom eddigi vívmányait s azok továbbfejlesztésével újabb, széles néprétegeket sorakoztasson fel a forradalom védelmében az ellenforradalom várható támadásának elhárítására, hanem ellenkezőleg: azt, hogy a forradalom eddigi vívmányai által ki nem elégített dolgozó tömegeket leszerelje és meggátolja őket a forradalom vívmányainak továbbfejlesztésében. Ez azonban annál súlyosabb hiba volt, mert az osztrák reakció csak a kedvező pillanatra várt, hogy nyíltan fellépjen a forradalom ellen, a kormány politikája pedig alkalmas volt arra, hogy a széles néptömegeket kiábrándítsa az ellenforradalom várható támadása által veszélyeztetett forradalomból.
A márciusi ifjak felismerték azt a veszélyt, amellyel a kormány halogató politikája járhatott. Petőfi ezt írta a kormányról:
»Ezer esztendő óta sokszor volt már a magyar nemzet kutyául, de nem hiszem, hogy valaha kutyábbul lett volna, mint jelenleg van.«
»Felszabadultunk a Metternich-kompánia alól, s kaptuk a Batthyány-minisztériumot. Erre ugyan elmondhatni: hogy: ,eben gubát’.
Amaz tetteivel törekedett vesztünkre, emez tétlenségével fogja vesztünket okozni. Mi haszna, hogy a mód különböző? az eredmény egy.«
A baloldal azonban a kormánypolitika hibáinak felismerése ellenére sem törekedett arra, hogy a kormányt megbuktassa és a hatalmat maga vegye át. Nem törekedhetett erre, mert ebhez nem volt elég ereje. A pesti munkás- és kispolgári tömegek, amelyekre a baloldal támaszkodott, gyengék és fejletlenek voltak. Ezek a tömegek képesek voltak arra, hogy válságos pillanatokban, mint március 15-én vagy 30-án (és később is más alkalmakkor, amint még látni fogjuk) a forradalmat megmozdulásaikkal előre lendítsék, a forradalom vezetőit balra tolják, ahhoz azonban nem volt elég erejük, hogy a forradalom vezetését megszerezzék és tartósan biztosítsák a baloldal számára. Ezért a baloldal 1848 tavaszán és nyarán csak azt tűzte ki céljául, hogy a kormányon belül Kossuthot erősítse.
A parasztság harca a feudális maradványok gyökeres felszámolásáért. Táncsics és a parasztmozgalmak
A kormánynak a forradalom továbbfejlesztése ellen irányuló politikája mindenekelőtt azzal a veszéllyel járt, hogy széles paraszti tömegeket fog kiábrándítani a forradalom ügyéből. Parasztságunkat ugyanis, amely márciusban még nem vett részt cselekvően az események alakításában, a forradalom eredményei gyorsan öntudatosították és a feudalizmus teljes felszámolásának irányában mozgósították. Már 1848 tavaszán szerte az országban sokszáz község lakossága mozdult meg, követelve a jobbágyfelszabadító törvények továbbfejlesztését. A telkesjobbágyok azt követelték, hogy a törvény által nem érintett feudális szolgáltatásokat (szőlődézsma stb.) is töröljék el. A majorsági földekre települt, jogilag nem jobbágyi, hanem bérleti viszonyban élő parasztok azt követelték, hogy őket is mentsék fel a jobbágyokéihoz teljesen hasonló feudális szolgáltatásaik alól. A földnélküli parasztok végül azt követelték, hogy osszanak közöttük földet. Nagyon sok helyen a parasztok meg sem álltak a követeléseknél, hanem egyszerűen megtagadták még el nem törölt szolgáltatásaik teljesítését, illetve önhatalmúlag földet osztottak.
Táncsics Mihály attól tartva, hogy a parasztság ilyetén fellépése meg fogja rémíteni és a forradalom oldaláról a reakció karjaiba fogja kergetni a földbirtokosokat, elítélte a parasztmozgalmakat és arra szólította fel a parasztokat, hogy igényeiket törvényes úton igyekezzenek kielégíteni. A nemességet viszont ugyanakkor arra próbálta rábírni, hogy a júliusban összeülő új, népképviseleti országgyűlésen járuljon hozzá a még el nem törölt feudális szolgáltatások megszüntetésének törvénybeiktatásához és ahhoz, hogy a hazaárulók földjeit osszák fel a zsellérek között.
A kormány azonban nem hajlott Táncsics szavára. A parasztmozgalmakat minden erővel, gyakran katonai karhatalom igénybevételével is elnyomták, bár véglegesen felszámolni nem sikerült őket. Júniusban a megmozduló parasztok ügyét rögtönítélő bíróság elé utalták, s néhány parasztmozgalom vezetőit felakasztatták.
Ezek az intézkedések a parasztság egy részét jelentős mértékben kiábrándították a forradalomból. Jele volt ennek az, hogy a nemzetőri toborzások igen sok községben eredménytelenek voltak, a paraszttömegek sokhelyütt nem akartak fegyvert fogni a forradalom védelmében, mert a forradalom ügyét nem érezték a saját ügyüknek. Fennállott az a veszély, hogy az ellenforradalom támadásának idején a parasztság cserben fogja hagyni a forradalmat. Hogy azután mégsem így történt, az legkevésbé sem Batthyányék érdeme volt.
A nemzetiségek fegyveres harcának megindulása
Aminthogy jelentős részben a Batthyány-kormány mulasztásának tulajdonítható az, hogy Magyarország lakosságának nem-magyar tömegei nem hogy nem támogatták a forradalmat, hanem egyenesen szembefordultak vele. A márciusi forradalom hírét még széles szerb, horvát, szlovák és román tömegek fogadták lelkesedéssel.
»Jertek, jertek, összes nemzetek, a szabadság zászlaja alá … — hangozzék minden irányban: Isten éltesse Kossuthunkat,« prédikálta Ostrolucky szlovák lelkész. »Felszabadulván a föld bilincseiből … a szenvedő szegény román nép tombolt örömében, istenítette Kossuthot mint megváltóját,« mondotta Alexandra Buda román képviselő. A pesti szerb diákok már a márciusi napokban rokonszenvtüntetést rendeztek a magyar forradalom mellett, s Uros Ergovic szerb politikus ezt írta: »Ha … a magyar törvényhozás respektálja a kebelében lévő különböző ajkúaknak nemzetiségét is, … akkor higgyétek el, hogy eme dicső nap örökre, végkép elfelejteti a szerb nemzettel a múltak zordon emlékeit.«
A nemzetiségi ellentétek azonban kétirányban is újból kiéleződtek minden korábbinál nagyobb mértékben. Az egyik irány a magyar földesurak és a nem-magyar jobbágyok közötti feudális ellentét volt. A nem-magyar paraszttömegeket a földosztás nélküli jobbágyfelszabadítás éppúgy nem elégítette ki, mint a magyarokat, s a feudális viszonyok gyökeres felszámolásának érdekében ők is a magyar paraszttömegekéihez hasonló mozgalmakat indítottak. De a márciusi vívmányok nem elégítették ki Magyarország nem-magyar népeinek uralkodó osztályait sem. A márciusi törvények a nemzetiségek számára is biztosították a vallási egyenjogúságot, a sajtószabadságot stb., nem adtak viszont a nemzetiségeknek külön nemzeti jogokat, nemzetiségi önkormányzatot. A baloldali, magyarbarát nemzetiségi politikusok bíztak ugyan abban, hogy a forradalmi kormány ki fogja majd elégíteni ilyenirányú követeléseiket, a jobboldali, osztrákbarát és az ingadozó nemzetiségi politikusok azonban azt hirdették, hogy nemzetiségi jogaikat a magyar kormány ellenében az osztrák udvar fogja biztosítani. S a baloldali nemzetiségi politikusok továbbra sem tudták megszerezni maguknak a vezetést, mert a magyar kormány nem tett semmit a nemzetiségek jogos követeléseinek kielégítése érdekében s mert a nemzetiségi paraszttömegek a már fentismertetett okokból nem voltak hajlandóak magyarbarát politikusok támogatására.
Ugyanekkor az udvar fűt-fát ígért a nemzetiségeknek, ha fegyveresen is szembefordulnak a magyar kormánnyal, s a király már március 22-én a magyar kormány tudta nélkül kinevezte horvát bánná Josip Jellacic báró ezredest, hogy az megszervezze a nemzetiségek forradalomellenes katonai akcióit. Az udvar támogatásának reménye végkép megszerezte a nemzetiségi tömegek bizalmát a reakciós nemzetiségi politikusok számára. Ezek pedig, megnyergelve a ki nem elégített nemzetiségi paraszttömegek forradalmi elégedetlenségét, részben már 1848 nyarán fegyveres forradalomellenes felkelést robbantottak ki Magyarország szerb- és román-, majd szlováklakta területein. A baloldali nemzetiségi politikusok vagy teljesen elszigetelődtek, vagy ha szoros kapcsolatban állottak népük paraszttömegeivel, azokkal együtt egyre magyarellenesebb irányba tolódtak el, mint különösen a szlovák L’udevit Stúr, Jozef Miloslav Hurban, Michal Miloslav Hodna, a szerb Alexander Kostic, Djordje Stratimirovic és a román Avram Iancu.
A baloldal harca az országgyűlésen
Ilyen nehéz helyzetben, elégedetlen paraszti és nemzetiségi tömegek mozgalmai közepette ült össze 1848 júliusának elején az első népképviseleti országgyűlés.
Az országgyűlési választások
Az országgyűlési választásokhoz a baloldal nagy reményeket fűzött. A márciusi ifjak arra számítottak, hogy ha a mandátumok többségét a volt Ellenzéki Párt tagjai fogják is megszerezni, mégis erős képviselettel fog rendelkezni az országgyűlésen a radikális balszárny is, elég erős képviselettel ahhoz, hogy a kormányon belül Kossuthnak biztosíthassa a vezetőszerepet s hogy a kormány összetételét is a baloldal javára tudja megváltoztatni. Ebben a számításukban azonban a radikálisok csalatkoztak. Az országgyűlésbe a márciusi ifjak közül egyedül Irányi Dániel került be, parasztképviselő Táncsicson kívül (akit két helyen is megválasztottak) alig egy-kettő akadt s a 450 képviselő közül legfeljebb harminc tartozott a radikális nemesi balszárnyhoz, amelynek vezetői Madarász László, Perczel Mór és Teleki László voltak. A követek zöme a középbirtokos nemesség soraiból került ki. A választásokon olyan, különben népszerű baloldali politikusok is megbuktak, mint például Petőfi Sándor. Így azután a kormánykoalíció az országgyűlésen a szavazatok nagy többségével rendelkezett.
Mi okozta a baloldal választási bukását? Alig volt benne része a választói cenzusnak. A szavazati joggal rendelkező állampolgárok többsége a cenzus ellenére is nem-nemesi értelmiség, illetve paraszt volt, tehát olyan rétegekhez tartozott, amelyek szavazataira a baloldal számított. Jelentősebb része volt a bukásban a temérdek visszaélésnek. A választói névjegyzékekből tömegével hagytak ki a választásokat lebonyolító megyei közegek parasztokat. A választásokat nagyon sok helyen aratás idején hétköznap rendezték, s ennek következtében számtalan paraszti választó távolmaradt a szavazástól. A kormánypárti és a kifejezetten reakciós képviselőjelöltek érdekében a legmocskosabb kortesfogásokat alkalmazták. Így például a klérus azt terjesztette a katolikus paraszttömegek között, hogy Kossuth és a baloldal protestáns uralmat akar létrehozni Magyarországon s el akarja nyomni a katolikus vallást.
A bukás legfőbb oka azonban mindezeken túlmenően az volt, hogy a baloldalnak úgyszólván semmilyen kapcsolata nem volt a paraszttömegekkel. A baloldal nem olyan plebejustömegekre támaszkodott, amelyek forradalmi ellenzékben lettek volna a forradalmat vezető nemességgel szemben — a baloldal mögött álló plebejustömegek támogatták a nemesség függetlenségi politikáját, amely saját érdekeiknek is megfelelt. Ezeknek a plebejustömegeknek tehát nem állott érdekükben, hogy a parasztságot a forradalom nemesi vezetői ellen szervezzék meg (s erre gyengeségük miatt különben sem lettek volna képesek). Így azután a baloldali értelmiségiek sem ismerték fel annak szükségét, hogy élére álljanak az olyan paraszti követeléseknek, amelyek a feudális viszonyok gyökeres felszámolására irányultak. Vagyis a baloldal a jobbágyfelszabadítás kérdésében elfogadta a középbirtokos nemesség álláspontját. Nem csoda ezekután, ha a paraszti választók nem adták szavazatukat a baloldali képviselőjelöltekre.
Az újoncmegajánlás kérdése
Az országgyűlés munkáját rendkívül fontos tárgyalással kezdte. Kossuth július 11-én mondott nagyjelentőségű beszédében a kormány nevében az ország védelmére 200.000 katona és 42 millió forint megajánlását kérte az országgyűléstől. Az országgyűlés egyhangú lelkesedéssel szavazta meg a kormány javaslatát. Ekkor mondta Kossuth híresekké vált szavait: »… Leborulok a nemzet nagysága előtt. Csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban; — és Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni.« A baloldal azonban, bár — helyesen — megszavazta a javaslatot, már ekkor — indokoltan — felvetette azt a kérdést: mire fogják fordítani a megajánlott katonaságot. Hiszen a magyar csapatok gyakorlatilag még mindig nem tartoztak a magyar kormány irányítása alá, nagy részük még mindig a monarchia más tartományaiban állomásozott (míg Magyarországon többezer főnyi nem-magyar haderő volt), s az osztrák kormánynak az olasz szabadság ellen folytatott ellenforradalmi háborújában is részt vettek magyar csapattestek.
Az »olasz segély« kérdése
A baloldal bizalmatlanságának indokolt voltát néhány napon belül a tények igazolták. Az udvar ugyanis azzal a követeléssel fordult az országgyűléshez, hogy nyújtson számára katonai segítséget olaszországi hadjáratában. A Batthyány-kormány abban a hiú reményben, hogy ezzel megszerezheti magának az udvar kegyeit, hajlandó volt teljesíteni ezt az ellenforradalmi követelést. A baloldal azonban támadásba ment át a kormány árulása ellen. »Midőn Önök ezen feketecélú kamarával akarnak egyezkedni — vágta Batthyányék szemébe Irányi Dániel — nekem, urak, úgy tetszik, mintha Önök az ördöggel akarnának szövetkezni az erény megmentésére …« Perczel Mór pedig történelmi jelentőségű szavakban fogalmazta meg a baloldal álláspontját: »… Egy nemzet, mely más nemzet elnyomására ad segélyt, mely midőn szabad akar lenni, szabadságát azáltal véli megszerezhetni, hogy más nemzet eltiprására küld segélyt, magára mondja ki a kárhozatot.«
S bár a baloldal kisebbségben volt az országgyűlésen, erejét megsokszorozta az a körülmény, hogy a tömegek elé vitte az olasz segély kérdését, a tömegek pedig mellette foglaltak állást. A tömegek álláspontját fejezte ki Petőfi is, amikor így írt:
»Olaszország minket soha nem bántott,
Egyet akar velünk: a szabadságot.
Ezért minket oda vinni nyakára?
Soh’se lépünk mi arra a határra …
Katonának valamennyin fölcsapunk,
De a magyar hazát védi csak hadunk,
Magyar hazánk pedig ott van valóban,
Hol a háromszínű magyar zászló van!«
(Petőfi Sándor: Hány hét a világ?)
A baloldal által mozgósított tömegek nyomására azután az országgyűlés kénytelen volt olyan feltételekhez kötni a segély megadását, amelyek gyakorlatilag a segély megtagadását jelentették.
A katonai kérdés
Nagy vitát váltott ki az országgyűlésen a honvédség megszervezésének kérdése is. A kormány azt javasolta, hogy ne csak a régi, hanem az újonnan felállítandó magyar ezredeket se válaszszák el formálisan az osztrák hadseregtől s hogy a magyar hadsereg vezényleti nyelve, az újonnan felállítandó ezredeké is, továbbra is a német legyen. A kormányt javaslatában az a megalkuvó szempont vezette, hogy a függetlenségünk legfőbb biztosítékát képező önálló hadsereg felállításával se sértse a hadsereg közösségének elvéhez ragaszkodó udvar érdekeit. A kormány álláspontjának nevetséges ellentmondásosságát Teleki László leplezte le. »Akarunk-e független, önálló hadsereget? — élezte ki a kérdést Teleki. — Ha ezt nem merjük valósággal akarni s nem bírjuk kivívni, azt fogja Európa mondani: e nemzet nem érdemli meg, hogy szabad legyen.« Közben az események bebizonyították, hogy a szerb felkelők ellen harcoló császári tisztek árulói a forradalom ügyének. Ezeknek a bizonyítékoknak és a baloldal erélyes fellépésének hatására az országgyűlés olyan közvetítő megoldást fogadott el, hogy az újonnan szervezendő ezredeket állítsák magyar lábra, a régiek azonban maradjanak addigi állapotukban.
Az osztrák ellenforradalom készülődése a forradalom eltiprására
Miközben az országgyűlésen a törpe kisebbséget képező baloldal ilyen harcot vívott az ellenforradalom kegyeit kereső kormánypárttal, az ellenforradalom igyekezett összeszedni minden erejét, hogy végkép leszámoljon a magyar forradalommal. A bécsi udvar előtt a magyar forradalom eltiprása felé már márciusban három út állott nyitva, amint arra a király unokaöccse, István főherceg magyar nádor akkor rámutatott:
»Az első: minden fegyveres erőt kivinni az országból, és azt végpusztulásnak engedvén, tétlenül nézni az öldökléseket és gyújtogatásokat — nézni a nemességnek a paraszttal való küzdelmeit.
A második volna: gróf Batthyányval … a törvényjavaslatok végett alkudozni, és mindent menteni, amit még menteni lehet, és a teendőket előre tudni, ha ő elégületlensége esetére netalán lemondana.
A harmadik eszköz lenne: tüstént a nádornak szabadságra bocsátásával egy teljes és vérhatalommal felruházott királyi biztost tekintélyes hadsereg kíséretében Pozsonyba küldeni, honnét az országgyűlésnek tettleges eloszlatása után Pestre menvén, a vaskezű kormányt mindaddig működni hagyni, míg a körülmények kívánnák.«
Az első megoldást az udvar nem szívesen választotta volna, mert nem tudhatta, hogy egy esetleges országos méretű parasztháború nem idéz-e elő számára minden másnál veszélyesebb helyzetet. A harmadik megoldást, amelyet legszívesebben választott volna, nem választhatta, mert fegyveres erői akkor Bécsben, Olaszországban és a forradalom felé közeledő Prágában voltak lekötve. Ezért kénytelenségből a második megoldást választotta, azzal az elhatározással, hogy amint a körülmények ránézve kedvezőbb alakulása lehetővé teszi, áttér a harmadik megoldásra: nyílt fegyveres erőszak alkalmazására a magyar forradalom ellen. Addig is azonban, kihasználva a Batthyány-kormány kompromisszumra törekvő politikáját, igyekezett a kormány működése elé minél több akadályt gördíteni s közben szervezte a magyarországi nemzetiségek forradalomellenes mozgalmait és, míg a nyilvánosság felé elítélte, titokban támogatta a forradalom megfojtására törekvő Jellasicot.
A belső ellenforradalmárok: az egyházi és világi nagybirtokosok
Az udvar ellenforradalmi törekvéseinek leghívebb támaszai Magyarországon az egyházi és világi nagybirtokosok voltak. A legreakciósabb világi főurak, az Apponyiak, a Majláthok, a Dessewffyek, a Jósikák a forradalom kitörése után Bécsben maradtak, illetve oda menekültek. Ezek a hazaárulók nem ismerték el az áprilisi törvények jogszerűségét és tehetetlen dühükben a forradalom előtti állapotok (a jobbágyrendszer stb.) visszaállítását követelték az udvartól. Mindezt persze az udvar, amely sok hasznukat nem vette, az ő jótanácsaik nélkül is szívesen megtette volna, ha lett volna hozzá elég ereje.
Sokkal aktívabb támogatást nyújtottak az ellenforradalomnak a hazaárulásban élenjáró egyházi főurak. A főpapok nemcsak azért támogatták az ellenforradalmat, mert nagybirtokosok voltak, hanem azért is, mert a Habsburg-ház és a Vatikán között évszázados, közös érdekeken alapuló szövetség állott fenn. A bécsi reakció azért támaszkodott szívesen a magas klérusra, mert az a reakció érdekében folytatott harcát úgy tudta feltüntetni a vallásos érzésű katolikus tömegek előtt, mintha azt a vallás védelmében folytatná a vallást üldöző forradalmárok ellen, akiknek persze valójában eszük ágában sem volt a vallást üldözni. A valóságban azonban a magas klérus nem a vallást, hanem saját kizsákmányoló uralmát féltette. Megmutatkozott ez, mint láttuk, már akkor is, amikor az országgyűlés még márciusban eltörölte a papi tizedet s a püspökök a királyhoz intézett beadványban tiltakoztak »a papi tized megszüntetése által jogaikba történt erőszakos beavatkozás és jövedelmeik csökkentése ellen«. Arany János így jellemezte a magas klérus »hitelveit«:
»Első ága volt a hitnek
(Elmondom a nagyját):
Hogy minden termék tizedét
A papoknak adják,
Bort és búzát és baromfit,
Földeket is mellé
S faluszámra jobbágy-népet,
Aki a kövér pusztákat
Ingyen megmivelné.
Másik ága volt a hitnek,
Hogy: ne kapj a kincsen,
Mennyországban a gazdagnak
Semmi helye nincsen.
Ne rabold el a némettől,
Ami neki termett,
Sőt, ha ingedet lehúzza,
Azt se bánd, mert Isten úgy ad
Lelkednek kegyelmet.«
(Arany János: János pap országa)
De a magas klérus elveszített feudális kiváltságainak visszaszerzéséért nemcsak beadványokkal harcolt. Amikor később, 1848 őszén az ellenforradalom fegyverrel támadt Magyarországra, Hám János, a rosszemlékű esztergomi érsek egymaga 58.000 forintot ajánlott fel a császári csapatok részére. Ugyanekkor a püspöki kar pásztorlevelet intézett a hívekhez s ebben kijelentette, hogy »főméltóságú herceg Windischgraetznek mint főparancsnoknak és teljes hatalmú királyi biztosnak, az ország kibékéltetőjének magas rendeleteit nemcsak elfogadni, hanem pontosan teljesíteni, sőt a parancsa alatt levő cs. és kir. hadseregek támogatása által üdvös céljainak kivitelére segédkezet nyújtani tartozunk.« Az alsópapság sok becsületes, hazaszerető tagjától eltérőleg a magas klérus így harcolt az ellenforradalom győzelméért, a magyar nép évezredes elnyomásának visszaállításáért.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2020 március 16. hétfő van. Az esztendő 76. napját tapossuk. Rohan ám az idő!
A Gergely-naptár szerint az évből még 290 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Henriett, Ábris, Bálint, Cirják, Cirjék, Eszmeralda, Euzébia, Geréb, Gereben, Hamlet, Harriet, Helmut, Hendrik, Henrietta, Henrik, Herbert, Hilár, Hilárion, Hiláriusz, Jetta, Jetti, Nóna, Nónusz, Őzike, Valentin, Vidor, Zádor nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
Március 16 – án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk:
Kijev úgy döntött, hogy valamennyi átkelőt lezár a donbasszal közös határon. (Ez esetben nem egyedi háborús döntésről van szó, hiszen Maradék – Ukrajna határátkelőit minden irányba lezárták/lezárják.)
Igazi fekete szombatja volt tegnap a DNR – nek. Először a gorlovkai latorostrom, ami három civil sebesültet követelt:
Aztán Szignalnoje latorostroma! Az ottani sebesült ugyan bekerült kórházba Dokucsajevszkben, de nem élte túl.
A mai nap sem szívderítőbb.
A DNR szinte mindegyik frontmenti települését lőtték ma latorék. Nyolc települést 152 – es és 122 – es tarackokból.
A délvidéki Belaja Kamenyka falunál két népköztársasági védő kapott sebeket.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!