Marx – Tőke 1 – A darabbér
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

Tizenkilencedik fejezet
A darabbér
A darabbér nem más, mint az időbér átváltozott formája, mint ahogy az időbér a munkaerő értékének, illetve árának átváltozott formája.

A darabbérnél az első pillantásra az a látszat, hogy a munkás által eladott használati érték nem munkaerejének a funkciója, eleven munka, hanem már termékben tárgyiasult munka, és hogy ennek a munkának az árát nem a munkaerő napi értéke/adott óraszámú munkanap tört határozza meg, mint az időbérnél, hanem a termelő teljesítőképessége.⁴⁵*

Azt a bizalmat, amely hisz ennek a látszatnak, először is már annak a ténynek erősen meg kell ingatnia, hogy a munkabér mindkét formája ugyanabban az időben ugyanabban az iparágban egymás mellett áll fenn. Például: „A londoni szedők rendszerint darabbérben dolgoznak, az időbér náluk kivétel. Fordított a helyzet a vidéki szedőknél, náluk az időbér a szabály és a darabbér a kivétel. A hajóácsokat a londoni kikötőben darabbérben fizetik, valamennyi többi angol kikötőben időbérben.”⁴⁶*
⁴⁵* „A darabmunka rendszere korszakot jelöl a munkás történetében; félúton van a puszta napszámos helyzete között, aki a tőkés akaratától függ, és a szövetkezeti kézműves helyzete között, aki azzal kecsegtet, hogy a nem távoli jövőben saját személyében egyesíti a kézművest és a tőkést. A darabmunkások ténylegesen a maguk gazdái, még ha a vállalkozó tőkéjével dolgoznak is.” (John Watts: „Trade Societies and Strikes, Machinery and Co-operative Societies” [Szakszervezetek és sztrájkok; Gépi berendezés valamint Szövetkezetek], Manchester 1865, 52—53. old.) Ezt az írásocskát azért idézem, mert igazi szennycsatornája valamennyi régóta elrothadt, apologetikus közhelynek. Ugyanez a Watts úr azelőtt owenizmussal házalt és 1842-ben közzétett egy másik írásocskát: „Facts and Fictions of Political Economy” [A közgazdászok tényei és fikciói], amelyben többek között a propertyt [tulajdont] robbery-nek [rablásnak] nyilvánítja. Ez már régen volt.*
⁴⁶* T. J. Dunning: „Trades’ Unions and Strikes” [Szakszervezetek és sztrájkok], London 1860, 22. old.*

Ugyanazokban a londoni nyergesműhelyekben gyakran ugyanazért a munkáért a franciáknak darabbért, az angoloknak időbért fizetnek. A tulajdonképpeni gyárakban, ahol a darabbér általánosan uralkodó, egyes munkafunkciókat technikai okokból nem lehet így mérni, és ezért ezeket időbérben fizetik.⁴⁷* Önmagában véve mindazonáltal világos, hogy a munkabér kifizetésének formakülönbsége a munkabér lényegén mit sem változtat, ámbár a tőkés termelés fejlődése szempontjából az egyik forma kedvezőbb lehet, mint a másik.
⁴⁷* Hogyan kedvez a munkabér e két formájának egyidejű, egymás melletti fennállása a gyárosok csalásainak: „Egy gyár 400 embert foglalkoztat, akiknek a fele darabbérben dolgozik és közvetlen érdeke, hogy hosszabb időt dolgozzék. A másik 200-at napibérben fizetik, ezek egyenlő hosszú ideig dolgoznak a többiekkel és túlórájukért nem kapnak pénzt… E 200 ember napi félórás munkája egyenlő egy személy 50 órás munkájával, vagyis egy személy heti munkájának ⁵/₆-ával, és pozitív nyereség az alkalmazó számára.” („Reports of Insp. of Fact. 31 st October 1860”, 9. old.) „A túldolgozás még mindig nagymértékben uralkodik; és a legtöbb esetben maga a törvény nyújt biztonságot a felfedezés és büntetés ellen. Sok korábbi jelentésben rámutattam arra … milyen hátrányt szenvednek mindazok a munkások, akiket nem darabbérben foglalkoztatnak, hanem hetibért kapnak.” (Leonard Horner: „Reports of Insp. of Fact. 30th April 1859”, 9—8. old.)*

Tegyük fel, hogy a szokásos munkanap 12 óra, amelyből 6-ot megfizetnek, 6-ot nem. A munkanap értékterméke 6 sh., egy munkaóráé ezért 6 d. Tegyük fel, hogy tapasztalatilag kiderül, hogy az a munkás, aki az intenzitás és ügyesség átlagos fokával dolgozik, tehát a cikk előállítására valóban csak a társadalmilag szükséges munkaidőt fordítja, 12 óra alatt 24 darabot szolgáltat, akár különálló termékekről, akár egy folyamatos készítmény mérhető részeiről van szó. Akkor ennek a 24 darabnak az értéke, a bennük foglalt állandó tőkerész levonása után, 6 sh., az egyes darab értéke pedig 3 d. A munkás darabonként 1½ d.-t kap és ennélfogva 12 óra alatt 3 sh.-et keres. Ahogyan az időbérnél egyremegy, úgy vesszük-e, hogy a munkás 6 órát a maga számára és 6 órát a tőkés számára dolgozik, vagy úgy, hogy minden órának egyik felét a maga számára és a másikat a tőkés számára, ugyanúgy itt is egyremegy, azt mondjuk-e, hogy minden egyes darab félig meg van fizetve és félig nem, vagy azt, hogy 12 darab ára csak a munkaerő értékét pótolja, míg a másik 12-ben az értéktöbblet testesül meg.

A darabbér-forma ugyanolyan ésszerűtlen, mint az időbér-forma. Például 2 darab áru, a bennük elfogyasztott termelési eszközök értékének levonása után, mint egy munkaóra terméke 6 d.-t ér, a munkás viszont 3 d. árat kap érte. A valóságban a darabbér közvetlenül nem fejez ki semmiféle értékviszonyt. Nem arról van szó, hogy a darab értékét mérik a benne megtestesült munkaidővel, hanem megfordítva, arról, hogy a munkás által kifejtett munkát mérik az általa megtermelt darabok számával. Az időbér esetében a munka a közvetlen időtartamán méri magát, a darabbér esetében azon a termékmennyiségen, amelyben a munka egy meghatározott időtartam alatt összesűrűsödik.⁴⁸*
⁴⁸* „A bér két módon mérhető: vagy a munka tartamán, vagy a munka termékén.” („Abrégé élémentaire des principes de l’économie politique” [A politikai gazdaságtan alapelveinek elemi vázlata], Párizs 1796, 32. old.) E névtelen írás szerzője: G. Garnier.*

Magának a munkaidőnek az árát végül a következő egyenlet határozza meg: a napi munka értéke = a munkaerő napi értékével. A darabbér tehát csak módosított formája az időbérnek.

Vegyük szemügyre mármost kissé közelebbről a darabbér jellegzetes sajátosságait.

A munka minőségét itt maga a mű ellenőrzi, amelynek el kell érnie az átlagos jóságot ahhoz, hogy a teljes darabárat kifizessék. A darabbér e tekintetben a bérlevonások és a tőkés csalás legtermékenyebb forrásává válik.

A darabbér a tőkésnek egészen biztos mértéket ad a munka intenzitására vonatkozóan. Csak az a munkaidő, amely előzetesen meghatározott és tapasztalatilag megállapított árumennyiségben testesül meg, számít társadalmilag szükséges munkaidőnek, és csak azt fizetik mint ilyet. London nagyobb szabóműhelyeiben ezért egy bizonyos darab munkát, például egy mellényt stb., órának, félórának stb. hívnak, óráját 6 d.-vel számítva. A gyakorlatból ismeretes, mennyi egy óra átlagterméke. Új divatoknál, javításoknál stb. munkáltató és munkás közt vita támad azon, hogy egy meghatározott munkadarab egy órával stb. egyenlő-e, amíg itt is nem dönt a tapasztalat. Hasonló a helyzet a londoni bútorasztalos-műhelyekben stb. Ha a munkásnak nincs meg az átlagos teljesítőképessége, tehát nem tud meghatározott napi munkaminimumot szolgáltatni, elbocsátják.⁴⁹*
⁴⁹* „Ennyi meg ennyi súlyú gyapotot átadnak neki” (a fonónak), „és meghatározott idő múlva adott súlyú, meghatározott finomsági fokú cérnát vagy fonalat kell helyébe visszaadnia, s ennyit meg ennyit fizetnek neki fontonként mindazért, amit így visszaad. Ha munkája minőségileg hibás, bírsággal sújtják; ha mennyiségileg kevesebb, mint az adott időre megállapított minimum, elbocsátják és alkalmasabb munkást állítanak a helyére.” (Ure: „Philosophy of Manufactures”, 316—317. old.)*

Minthogy a munka minőségét és intenzitását itt maga a munkabér formája ellenőrzi, a munkafelügyelet nagy része feleslegessé válik. A darabbér ezért alapzata mind a korábban leírt modern otthonmunkának, mind a kizsákmányolás és elnyomás egy hierarchikusan tagozott rendszerének. Az utóbbinak két alapformája van. A darabbér egyrészt megkönnyíti élősdiek közbeékelődését a tőkés és a bérmunkás közé, a munka albérletbe adását (subletting of labour). A közbenső személyek nyeresége kizárólag a tőkés által fizetett munka-ár és ennek az árnak ama része közötti különbözetből folyik, amelyet e közbenső személyek a munkásnak valóban juttatnak.⁵⁰*
⁵⁰* „Ha a munka több kézen megy át és mindegyikük részesedik a profitból, míg a munkát csak az utolsó végzi, akkor a fizetség, amely a munkásnőhöz elérkezik, nyomorúságosan aránytalan.” („Ch. Empl. Comm., II. Rep.”. LXX. old., 424. sz.)*

Ezt a rendszert Angliában jellemzően „sweating system-nek” (izzasztó rendszernek) hívják. Másrészt a darabbér megengedi a tőkésnek, hogy a főmunkással — a manufaktúrában egy csoport vezetőjével, a bányákban a szenelővájárral stb., a gyárban a tulajdonképpeni gépmunkással — darabonként ennyire és ennyire szerződést kössön, olyan áron, amelyért a főmunkás maga veszi át segédmunkásainak toborzását és fizetését. A munkásoknak a tőke által való kizsákmányolása itt a munkásnak a munkás által való kizsákmányolása közvetítésével valósul meg.⁵¹*

Ha a darabbér már adva van, akkor természetesen a munkás személyes érdeke, hogy munkaerejét a lehető legintenzívebben megfeszítse, ami megkönnyíti a tőkésnek az intenzitás normálfokának emelését.^51a* Ugyanígy személyes érdeke a munkásnak, hogy a munkanapot meghosszabbítsa, mert ezzel napi- vagy hetibére emelkedik.⁵²* Ezzel bekövetkezik az időbérnél már leírt visszahatás, nem beszélve arról, hogy a munkanap meghosszabbítása, még akkor is, ha a darabbér állandó marad, önmagában véve a munka árának esését foglalja magában.

Az időbérnél, kevés kivétellel, ugyanazokért a funkciókért egyenlő munkabér uralkodik, míg a darabbérnél, bár a munkaidő árát egy meghatározott termékmennyiség méri, a napi- vagy hetibér mégis változik a munkások egyéni különbözőségével, akik közül az egyik csak minimális terméket szolgáltat adott idő alatt, a másik az átlagot, a harmadik az átlagnál többet. A valóságos kereset tekintetében itt tehát nagy különbségek keletkeznek az egyéni munkások különböző ügyessége, ereje, energiája, kitartása stb. szerint.⁵³*
⁵¹* Még az apologéta Watts is megjegyzi: „Nagy tökéletesítése lenne a darabbér-rendszernek, ha az egy munkán foglalkoztatott összes emberek részesek lennének a szerződésben, ki-ki képességeinek megfelelően, ahelyett hogy egy ember érdekelve van abban, hogy társait saját előnyére túldolgoztassa.” (I. m. 53. old.) E rendszer aljasságairól vö. „Ch. Empl. Comm., III. Rep.”, 66. old., 22. sz.; 11. old., 124. sz.; XI. old. 13., 53., 59. sz. stb.*
^51a* Ezt a természetadta eredményt gyakran mesterségesen elősegítik. Például a londoni engineering trade-ben [gépgyártó ipaiban] hagyományos fogás, hogy a tőkés „egy fölényes fizikai erejű és készségű férfit választ ki több munkás főnökéül. Negyedévenként vagy más időközökben pótlólagos bért fizet neki, azzal a feltétellel, hogy minden lehetőt elkövet, hogy munkatársait, akik csak a szokásos bért kapják, a vele való leghevesebb versengésre ösztökélje … Ez további kommentár nélkül megmagyarázza a tőkések panaszát arról, hogy a trade unionok »megbénítják a tevékenységet, illetve a nagyobb ügyességet és munkaerőt (stinting the action, superior skill and working power)«.” (Dunning: „Trades’ Unions and Strikes”, 22—23. old.) Minthogy a szerző maga is munkás és egy trade union titkára, ezt túlzásnak vehetnők. De nézzük meg például J. Ch Morton „highly respectable” [nagyon tiszteletreméltó] mezőgazdasági enciklopédiáját, a „Labourer” [Munkás] című cikket, ahol ezt bevált módszerként ajánlják a bérlőknek.*
⁵²* „Mindazoknak, akiket darabbérben fizetnek … előnyük van a munka törvényes határainak áthágásából. A túlórázásra való hajlandóságot különösen a szövőkként és motollálók-ként foglalkoztatott nőknél lehet megfigyelni.” („Rep. of Insp. of Fact. 30th April 1858”, 9. old.) „Ez a darabbér-rendszer, amely oly előnyös a tőkés számára … egyenesen arra irányul, hogy a fiatal fazekast nagy túlmunkára serkentse az alatt a 4 vagy 5 év alatt, amikor darabra, de alacsony árban fizetik. Ez egyike a fő okoknak, amelyeknek a fazekasok fizikai elkorcsosulása tulajdonítható.” („Ch. Empl. Comm., I. Rep.”, XIII. old.)*
⁵³* „Ahol a munkát valamely szakmában darabszám, munkadarabonként ennyiért és ennyiért fizetik … a bérek összege igen lényegesen különbözhet egymástól … A nap szerint fizetett munkában viszont általában egyforma ráta van amelyet alkalmazó és alkalmazott egyaránt a bérek mércéjének ismer el a szakma átlagos munkásai számára.” (Dunning: „Trades’ Unions and Strikes”, 17. old.)*

Ez természetesen mit sem változtat a tőke és a bérmunka közti általános viszonyon. Először is az egyéni különbségek az összműhely szempontjából kiegyenlítődnek, úgyhogy ez meghatározott munkaidő alatt az átlagterméket szolgáltatja és a fizetett összbér az iparág átlagbére lesz. Másodszor a munkabér és az értéktöbblet közti arány változatlan marad, mert az egyes munkás egyéni bérének megfelel az általa egyénileg szolgáltatott értéktöbblettömeg. De a nagyobb játéktér, amelyet a darabbér az egyéniségnek biztosít, elősegíti, hogy kifejlődjék egyrészt a munkások egyénisége és ezzel szabadságérzete, önállósága és önfegyelme, másrészt egymás közötti és egymással szembeni konkurenciája. A darabbérnek ezért van olyan tendenciája, hogy egyéni munkabéreknek az átlagszínvonal fölé emelésével magát ezt a színvonalat süllyessze. Ahol azonban bizonyos darabbér régóta hagyományosan megrögződött s leszállítása ezért különös nehézségekbe ütközött, a mesterek kivételesen időbérré való erőszakos átváltoztatásához menekültek. Ez ellen pl. 1860-ban nagy sztrájk tört ki a coventryi szalagszövők között,⁵⁴* A darabbér végül egyik fő támasza a már korábban ábrázolt órarendszernek.⁵⁵*
⁵⁴* „A kézműveslegények munkája nap vagy darab szerint (a la journée ou á la piéce) szabályozódik”. „A mesterek körülbelül tudják, hogy a munkások mindegyik métier-ben [mesterségben] mennyi munkát végezhetnek el naponta, és azért gyakran a végzett munka arányában fizetik őket; így ezek a legények annyit dolgoznak, amennyit csak bírnak, a saját érdekükben, további felügyelet nélkül ” (Cantillon: „Essai sur la nature du commerce en général” [Tanulmány a kereskedelem természetéről általában], Amszterdam 1756-os kiadás, 185., 202. old. Az első kiadás 1755-ben jelent meg.) Cantillon tehát, akiből Quesnay, Sir James Steuart és A. Smith bőségesen mentettek, a darabbért már itt mint az időbér pusztán módosított formáját ábrázolja. Cantillon francia kiadása a címlapon angolból való fordításnak jelenti be magát, de az angol kiadás: „The Analysis of Trade, Commerce etc, by Philip Cantillon, late of the City of London, Merchant”, nemcsak későbbi keletű (1769-es), hanem tartalma révén is későbbi átdolgozásnak bizonyul. Így például a francia kiadásban Hume még nincs említve, míg megfordítva, az angolban Petty már alig szerepel. Az angol kiadás elméletileg kevésbé jelentős, ezzel szemben tartalmaz mindenféle sajátosan az angol kereskedelemre, nemesfémrúd-kereskedelemre stb. vonatkozó dolgot, ami a francia szövegből hiányzik. Ezért az angol kiadás címében foglalt szavak, melyek szerint a munka „Taken chiefly from the Manuscript of a very ingenious Gentleman deceased, and adapted etc.” [főként egy néhai, igen szellemes úriember kéziratából van véve és átdolgozva stb.], többnek látszanak puszta — akkoriban igen szokásos — fikciónál.^124
55* „Hányszor láttuk, hogy bizonyos műhelyekbe jóval több munkást fogadtak fel, mint amennyit a munka elvégzése megkívánt. Gyakran előfordul, hogy bizonytalan, sőt néha képzelt munkára számítva felvesznek munkásokat, minthogy darabbérben fizetik őket, azt tartják, semmit sem kockáztatnak, mert minden időveszteség a nem-foglalkoztatottakat terheli.” (H. Grégoir: „Les typographes devant le tribunal correctionnel de Bruxelles” [A nyomdászok a brüsszeli büntetőtörvényszék előtt], Brüsszel 1865, 9 old )*

Az eddigi fejtegetésből következik, hogy a darabbér a tőkés termelési módnak legjobban megfelelő munkabérforma. Bár semmiképpen nem új — az időbér mellett hivatalosan szerepel többek között a XIV. század francia és angol munkás-statútumaiban — nagyobb játékteret mégis először a tulajdonképpeni manufaktúra-időszak alatt nyer. A nagyipari Sturm und Drang-időszakában, nevezetesen 1797 és 1815 között, emeltyűként szolgál a munkaidő meghosszabbítására és a munkabér leszállítására. A munkabér ez időszak alatti mozgására vonatkozólag igen fontos anyag található a „Report and Evidence from the Select Committee on Petitions respecting the Corn Laws” (1813—14-es parlamenti ülésszak) és „Reports from the Lords’ Committee, on the state of the Growth, Commerce, and Consumption of Grain, and all Laws relating thereto” (1814— 15-ös ülésszak) című Kékkönyvekben. Itt okmányszerű bizonyítását találjuk annak, hogy a munka ára az antijakobinus háború kezdete óta folytonosan süllyedt. A szövőiparban például a darabbér annyira esett, hogy a nagyon meghosszabbított munkanap ellenére a napibér most alacsonyabb volt, mint azelőtt. „A szövőmunkás valóságos keresete sokkal kevesebb, mint korábban: fölénye a közönséges munkással szemben, amely eleinte igen nagy volt, csaknem teljesen eltűnt. Valójában a tanult és a közönséges munka bére közti különbség most sokkal jelentéktelenebb, mint bármelyik korábbi időszakban.”⁵⁶* Hogy a munkának a darabbér révén fokozódott intenzitása és terjedelme milyen keveset gyümölcsözött a falusi proletariátusnak, mutassa a következő idézet, amelyet egy a földtulajdonosok és bérlők pártján álló írásból vettünk: „A mezőgazdasági műveletek túlnyomó részét olyan emberek végzik, akiket napszámra vagy darabszámra szegődtetnek. Heti bérük körülbelül 12 sh.; és ámbár fel lehet tételezni, hogy egy ember darabbér esetén, jobban ösztökélve a munkára, 1 sh.-gel vagy talán 2 sh.-gel többet keres, mint hetibér esetén, mégis összkeresetének becslésekor azt látjuk, hogy amit az év folyamán foglalkoztatásban veszít, az kiegyenlíti ezt a többletet… Továbbá, általában azt látjuk majd, hogy ezeknek az embereknek a bére bizonyos arányban van a szükséges létfenntartási eszközök árával, úgyhogy egy kétgyermekes férfi el tudja tartani családját anélkül, hogy egyházközségi támogatáshoz folyamodnék.”⁵⁷* Malthus annak idején megjegyezte a parlament által közzétett tényekre vonatkozóan: „Bevallom, hogy a darabbér gyakorlatának nagy elterjedését nem nézem örömmel. Napi 12 vagy 14 órai kemény munka, valamilyen hosszabb időszakra, túl sok egy emberi lénynek.”⁵⁸*
⁵⁶* „Remarks on the Commercial Policy of Great Britain” [Megjegyzések Nagy-Britannia kereskedelmi politikájáról], London 1815, 48. old.*
⁵⁷* „A Defence of the Landowners and Farmers of Great Britain” [Nagy-Britannia földtulajdonosainak és bérlőinek védelme], London 1814, 4—5. old.*
⁵⁸* Malthus: „Inquiry into the Nature and Progress of Rent”, London 1815.*

A gyári törvénynek alávetett műhelyekben a darabbér általános szabállyá válik, mert a tőke ott már csak intenzíve tudja megnyújtani a munkanapot.⁵⁹*

A munka termelékenységének változásával ugyanaz a termékmennyiség változó munkaidőt testesít meg. Tehát változik a darabbér is, mivel egy meghatározott munkaidő árkifejezése. Fenti példánkban 12 óra alatt 24 darabot termeltek, míg a 12 óra értékterméke 6 sh., a munkaerő napi értéke 3 sh., a munkaóra ára 3 d. és a bér egy darabra l½ d. volt. Egy darab ½ munkaórát szívott fel. Ha mármost ugyanez a munkanap mondjuk a munka termelékenységének megkétszereződése következtében nem 24, hanem 48 darabot szolgáltat és minden más körülmény változatlan marad, akkor a darabbér 1½ d.-ről ³/₄ d.-re süllyed, mert minden egyes darab most már nem ½, hanem csak ¼ munkaórát testesít meg. 24×1½ d. = 3 sh., és éppígy 48x³/₄ d. = 3 sh. Más szavakkal: a darabbért ugyanabban az arányban szállítják le, amelyben az ugyanazon idő alatt termelt darabok száma nő,⁶⁰* tehát amelyben az ugyanazon darabra fordított munkaidő csökken. A darabbérnek ez a változása, amennyiben pusztán névleges, állandó harcokat idéz elő tőkés és munkás között. Vagy azért, mert a tőkés ezt az ürügyet felhasználja arra, hogy a munka árát valóban leszállítsa, vagy mert a munka fokozott termelőerejét fokozott intenzitása kíséri. Vagy pedig azért, mert a munkás a darabbér látszatát — mintha termékét fizetnék meg neki és nem munkaerejét — komolyan veszi és ezért ellene szegül az olyan bérleszállításnak, amelynek nem felel meg az áru eladási árának leszállítása. „A munkások gondosan szemmel tartják a nyersanyag árát és a gyártott javak árát, és ezáltal pontosan ki tudják számítani gazdáik profitját.”⁶¹* Az ilyen igényt a tőke joggal mint a bérmunka természetét illető durva tévedést intézi el.⁶²*
⁵⁹* „A darabbérben fizetett munkások valószínűleg az összes gyári munkások ⁴/₅-ét alkotják.” („Reports of Insp. of Fact. for 30th April 1858”, 9. old.)*
⁶⁰* „Fonógépének termelőerejét pontosan mérik, és a vele végzett munkáért való fizetés rátája a gép termelőerejének növekedésével együtt csökken, ha nem is arányosan.” (Ure: „Philosophy of Manufactures”, 317. old.) Az utóbbi apologetikus fordulatot később maga Ure semmisíti meg. Elismeri, hogy például a mule meghosszabbítása esetén a meghosszabbításból pótlólagos munka fakad. A munka tehát nem csökken abban a mértékben, amelyben a termelékenysége nő. Továbbá: „Ez a növekedés a gép termelőerejét ¹/₅-ével növeli. Ha ez bekövetkezik, a fonómunkást nem ugyanazzal a rátával fizetik végzett munkájáért, mint azelőtt, de minthogy a rátát nem csökkentik ¹/₅ arányban, a tökéletesítés megnöveli valamely adott számú munkaórára jutó pénzkeresetét” — de, de — „az előző megállapítás bizonyos módosítást követel … A fonónak pótlólagos ½ sh.-jéből valami pótlólagosat kell fizetnie fiatal segítőjének”, és ezzel együtt jár, hogy „a felnőttek egy része kiszorul a munkából” (i. m. 320—321. old.), aminek semmiképpen sincs a munkabér emelkedésére vezető tendenciája.*
⁶¹* H. Fawcett: „The Economic Position of the British Labourer” [A brit munkás gazdasági helyzete], Cambridge—London 1865, 178. old.*
⁶²* A londoni „Standard” 1861. október 26-i számában beszámol a John Bright & Co. cégnek a rochdale-i magistrate-ek [békebírák] előtt folyó peréről „a szőnyegszövők trade unionjának képviselői ellen, akiket megfélemlítéssel vádolnak. Bright társai új gépi berendezést vezettek be, amely 240 yard szőnyeget állít elő annyi idő alatt és annyi munkával (!), amely azelőtt 160 yard termeléséhez volt szükséges. A munkásoknak semmiféle joguk nem volt, hogy részesedjenek abban a profitban, amely alkalmazóik tőkéjének mechanikai tökéletesítésekbe való befektetése révén jött létre. Ennek megfelelően Bright úrék javasolták, hogy a bérrátát yardonként 1 ½ d.-ről csökkentsék 1 d.-re, ami által az emberek keresete, ugyanazért a munkáért pontosan ugyanakkora marad, mint azelőtt. Ez azonban névleges csökkentés volt, amelyről a munkásokat, azt állítják, nem értesítették becsületesen előre.”*

Kígyót-békát kiált erre az arcátlan követelésre, hogy az ipar haladását megadóztassák, és kereken kijelenti, hogy a munka termelékenységéhez a munkásnak egyáltalán semmi köze.⁶³*
⁶³* „A trade unionok, abbeli vágyukban, hogy a munkabért fenntartsák, arra törekszenek, hogy a tökéletesített gépi berendezés profitjában részesedjenek!” (Quelle horreur!)” … magasabb bért kívánnak, mert a munka megrövidült … más szavakkal, arra törekszenek hogy az ipari tökéletesítéseket megadóztassák.” („On Combination of Trades”, új kiadás. London 1834, 42. old.)*

SaLa