60 ezer forinttal kevesebb lehet valójában az átlagkereset
Sem az öt fő alatti foglalkoztatókat, sem a részmunkaidőben dolgozók keresetét nem számítja bele statisztikáiba a KSH.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nem veszi figyelembe a teljes munkaerőpiaci adatbázist, ezért a bérstatisztika nem ad teljes képet a valós fizetésekről és akár 60 ezer forinttal is kevesebb lehet az átlagkereset annál, mint amit a hivatal közöl – írta a 24.hu.
Az öt fő alatti foglalkoztatókat kihagyják a számításokból, holott tavaly óta elérhető lenne számukra a NAV szélesebb kereseti adatbázisa. Ezenkívül a részmunkaidőben foglalkoztatottakat sem számolják bele a bérstatisztikába.
A cikk arra figyelmeztet, hogy a vállalkozások által foglalkoztatottak negyede, több százezer ember keresete nem szerepelhet így a hivatalos statisztikákban.
Így a lap – a GKI adataira is támaszkodva – arra az eredményre jutott, hogy a valóságban júliusban nem is 401 800 forint volt az átlagkereset, hanem 341 530 forint. (HVG)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Nevezett összeg TERMÉSZETESEN BRUTTO ÁTLAGkereset! Még 700 euro sincs a havi netto keresete egy ÁTLAGMAGYARNAK! Ebből pedig legkevesebb 200 eurot eleve kifizet, MINT ÁFA – t! Kb. hárommillió magyar! Kb. félmillió pór pedig még ebbe a jövedelmi sávba sem fér bele, csak a világrekord ÁFA megfizetői közé!
Na de ha őket is beszámítaná a KSH, egyből meztelen lenne a király! Akkor már csak Döbrögisztán VERSENYELŐNYE DOMBORODHATNA KI a qrmányvetítölde sikermatinéjából.
Ne feledjük: ez a VERSENYELŐNY a kulcsa mindennek vajdaságunkban!

Csak erősebb idegzetűeknek, újnáci barátaink ne olvassák, nekik ez tömjénfüst!
Az EP választáson nem véletlenül szavaztam Dobrev Klárára, akkor sokan emlegettek minden oldalról.
Egy friss hír:
https://index.hu/belfold/2020/10/22/dobrev_klara_lesz_europai_minimalber/
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Dobrev Klára online sajtótájékoztatón közölte, hogy az általa kidolgozott foglalkoztatási és szociálpolitikai iránymutatásból minden tagállam számára kötelező jogszabályok születhetnek.
Lesz európai minimálbér is, a most elfogadott jogszabályi ajánlásban a képviselő arra kérte az Európai Bizottságot, készítsék el azt a tervet, amely alapján pontosan meg lehet határozni, hogy az egyes tagországokban mekkora bérre van szükség a tisztességes megélhetéshez.
„Minden uniós tagállamban meg kell akadályozni a dolgozók kizsákmányolását, fel kell számolni a dolgozói szegénységet”
– mondta Dobrev Klára.
A jelentés az Európai Egészségügyi Unió létrehozását is sürgeti, amellyel megszüntethetnék a tagállamok közötti egészségügyi egyenlőtlenségeket. A minőségi minimumszabályok létrehozásával megakadályozhatnák, hogy más ellátást kapjon például egy francia, mint egy magyar állampolgár.
A jelentés szerint a különbségek leküzdése érdekében minden eddiginél több pénzt kell fektetni az oktatásba, a szociális kiadásokba, és biztosítani kell a szegénységi küszöb alatt élő idősek számára az elégséges nyugdíjat.
„Európában sehol sem fordulhat elő, hogy a bajban lévők nem kapnak segítséget. A szociális érzékenység, a kiszolgáltatottak védelme nem lehet alku tárgya. Csak így leszünk képesek hatalmas veszteségek nélkül kilábalni a válságból”
– mondta az EP-képviselő.
PONT EZ A BOLGÁR BIBOLDÓ MOND IGAZAT?Nem lesz itt egységes minimálbér,ez csak reménykeltés,mint a 2004 előtti igérgetések a csatlakozás utáni jólétről.
+1
Erölteti piszkosul az Európai Egybesűlt Államokat .
Az európai minimálbért nem úgy kell elképzelni, hogy az egész Eu-ban mindenhol pl. 1000 € lesz, hanem úgy, hogy ez országonként lesz megállapítva, a helyi vásárlóerőt és árszínvonalat figyelembe véve.
A most baloldalnak hazudottak elveikben(?) közeledni látszanak a valódi baloldalisághoz. Valóságban ez az „új, vagy eredeti” baloldaliság inkább a hatalomátmentés, vagy visszaszerzés eszköze, ami nem jelent feltétlenül rövidtávra tervezést részükről. Lehet, hogy érzékelik az alsó és középrétegek fokozódó és nemzetközi elégedetlenségét és erre reagálnak így.
+1
Sub Zero szerint:
2020-10-23 – 05:13
Bezzeg a fidesz nem ment át semmiféle hatalmat, mert nem is ad át semmiféle hatalmat.
De azért Brüsszel az jó nekik, mert ott a lóvé, és abból lehet kifizetni a fideszes havercégek köcsögjeit.
A magyarok szegényei pedig le vannak sz.ra általuk, lásd az európai minimálbér javaslatára ellene szavaztak!
https://hang.hu/belfold/2020/10/22/dobrev-klara-szerint-lesz-europai-minimalber/?fbclid=IwAR3JRAURRrH2CYHnfdnZPHdPvd9IvSXZ8n1fukiuczGgP9IFUjdbLa3wNt
Nektek írom, bagaméri és tiszalúci parasztok, hogy így kezel titeket a fidesz, akiknek ti kezet csókoltok, a büdöskulákjának! Rákosinak volt igaza, amikor ezt az állatfajtát a kukoricásban intézte el!
Nem ártana kijózanodni, orbán viktor nem Kádár János, mert obán kiköltöztet onnan, ahová Kádár beköltöztetett!
Teccenek már érteni a Tiszántúlon is?
Rosi Nante szerint:
2020-10-22 – 21:53
Újnáci barátaink természetesen el sem olvassák csak azt, hogy Dobrev Klára.
A szégyen pedig az, hogy sok más baloldalinak hazudott párt vagy szervezett helyett éppen Dobrev Klára, Apró Antal unokája vette fel az EU-ban a legszegényebb magyarok ügyét.
Nem mellesleg folyamatban van épp általa az európai minimál nyugdíj ügye is (enyémet orbán épp a 65 éves korhatárral).
Egyedül Dobrev Klára hamarább eléri a 200 ezer forintos kötelező minimálbért, hogy a sok kivénhedt, magát kommunistának hazudó „elvtárs”. Nem mellesleg Szlovákiában már meghaladta ezt az ottani valóság, náluk már most 225 ezer forint a minimálbér.
Orbán szerint valakik pénzért áskálódnak Brüsszelben a nemzet ellen.
Megakurvaanyád, az áskálódik bzmeg, te vagy az, aki naponta megalázod, megnyomorítod, utcára teszed a magyart abból a házból, amit Kádár idején építettek maguknak az emberek!
„a képviselő arra kérte az Európai Bizottságot, készítsék el azt a tervet, amely alapján pontosan meg lehet határozni, hogy az egyes tagországokban mekkora bérre van szükség a tisztességes megélhetéshez.”
A vajda tábor elhuzhat bús picsába a +1 eggyeikkel egyetemben!Ha ilyen ütemben hal a DOLGOZÓ MAGYARSÁG akkor ma, holnap nem lesz aki járulékot fizessen, és nem lesznek dolgozók sem akiket ki lehet használni a végtelenségig!Természetesen minimálbérért!!Ja, a nyugdíjat azt felejtsék el a mai 30-40-50 éves korosztály!!!
Napi 30-40 halott, megoldja itt a problémát,hamarabb mint a hívők gondolnák!!!
Halkan megkérdezném,a hívek szoktak járni a Nímadok közé,vagy csak csuklóból lökik a választ Admin kommentjeire,ÉN IS VAGYOK VALAKI alapon,és időm annyi mint a tenger, mert nekem dolgoznom már nem kell!!!
Realista szerint:
2020-10-23 – 14:12
Neked nem mindegy,hogy Admin mivel tölti el a szabad idejét?
Amúgy te mi vagy,hogy állandóan úton vagy ,tehénsz@r?