A társadalom fejlődése az emberré válás lehetősége – 3. rész
Fejlődés és forradalom
A munkaerő áru ember

A kapitalizmus választása az emberiség jövőjére nézve a pusztulás!
A kapitalizmussal az embertelenséget, a felsőbbrendűséget, a szolgaságot, az élősködést, a háborúkat, a nyomort választja az emberiség, de ez nem az emberré válás útja. Ez a pusztulás útja, vissza az állatvilágba.

Fejlődés és forradalom:
A természetben a potenciális energiák a legkisebb energiaszint különbségre törekednek, a kő leesik, a szobában a hőmérséklet kiegyenlítődik, stb. A társadalom ösztönös fejlődése potenciális energiákat termel, aminek időnként ki kell egyenlítődnie. Az emberiség megosztottsága a potenciális energia, ami kiegyenlítődésre, egyenlőségre törekszik. A spontán fejlődő társadalomban ez forradalommal történik. A termelőerők fejlődése maga után vonzza a termelési viszonyok változásának elkerülhetetlen szükségszerűségét, a termelőeszközök birtoklásának változási kényszerét, ami a megosztottság csökkentésére törekszik. A társadalom ösztönös fejlődése megosztja tagjainak lehetőségeit az életben maradásért való küzdelemben, ami potenciálisan hatalmas változtatási energia, elfojtása előbb utóbb forradalomra vezet. A totális kapitalista diktatúra elfolytja a proletárok milliárdjainak életben maradásáért való lehetőségét is, ezért feltétlenül forradalomhoz vezet. Az életlehetőségek az emberiség számára egyre romlanak a termelőerők fejlettségéhez képest, a világméretű háború bármikor kirobbanhat kevés kizsákmányoló hasznáért. A világ ösztönös fejlődése az emberiséget puskaporos hordóra ültette. Változni kell vagy elpusztulunk. Meg kell szüntetni a feszültségeket kiváltó okot, a felsőbbrendűséget, a jobboldaliságot, a társadalom ösztönös szervezését, működtetését. Ez a szocializmuson keresztűl lehetséges csak.

A munkaerő áru ember:
A kapitalista társadalmakban a munkaerő áru előállítása és karbantartása túlnyomóan üzleti alapon valósul meg, mint minden egyéb áru termelése. A kapitalizmus a társadalmat a kapitalisták profitja érdekében szervezi, nem az emberiség jóléte a cél, alapvetően ösztönös társadalmi forma, nem használja fel a társadalomtudományok eredményeit, nem érdeke az uralkodó osztályának, a tőkéseknek, így nem látják a fától az erdőt. A bérrabszolgaképzést a jó gazda (értelmesebb kapitalista állam) igyekszik jobban, hatékonyabban megvalósítani úgy, mint a gondos paraszt gazda a levágásra termelt disznóit, hogy jól hízzanak, a kedvező feltételeket előteremti. Az egyéni kapitalista általában mégis rossz gazda a bérrabszolgáival szemben, mert a proletár munkaerőt csak hosszabb távon megtérülő beruházással és csak a tőkésállam erejével lehet jó minőségben létrehozni és üzemeltetni, de ez nem hoz profitot közvetlenül az egyéni tőkésnek és mondhatja, bajlódjon vele más, nem rá tartozik, a tőkésállam pedig spórolós a bérrabszolgáik kárára. Így nagyon esetleges a bérrabszolga minősége, de az agymosásra, az erkölcse elfogadtatására mégsem spórolja a pénzt, ami tulajdonképpen a kizsákmányolásból keletkezik és a kizsákmányolásért szükséges. A szocialista állam tudományosan szervezett társadalma sokkal többet tesz ezért, mert már nincs is bérrabszolga, csak dolgozó, aki a hatalom birtokosa, így érdeke a dolgozók jó minőségű képzése és szakértelme. Ezért a szocialista állam az oktatást és az egészségügyet az állam kötelező feladatává teszi, és ingyenesen a közösség erejére támaszkodva valósítja meg a minőségi dolgozó felkészítését. Mert a szocializmusban az ember a fontos és az első, nem a profit, a pénz.

***
Filozófiai kislexikon (1980) proletárdiktatúra: a proletariátus államhatalma, amely a burzsoá államgépezet szétzúzása eredményeképpen jön létre. A proletárdiktatúra alkotja a szocialista forradalom fő tartalmat, ez győzelemének elengedhetetlen feltétele és legfőbb eredménye. Éppen ezért a proletárdiktatúráról szóló tanítás a marxi—lenini elmélet egyik legfontosabb része. A proletariátus arra használja fel hatalmat, hogy megtörje a kizsákmányolok ellenállását, megszilárdítsa a forradalom győzelmét, idejében elhárítsa a burzsoázia restaurációs kísérleteit, védekezzék a nemzetközi reakció agresszív cselekedetei ellen (lásd osztályharc). Ám a proletárdiktatúra nemcsak és nem elsősorban erőszakot jelent. Fő funkciója — konstruktív, építő funkció. A diktatúrát a proletariátus arra használja fel, hogy megnyerje a dolgozok nagy tömegeit és bevonja őket a szocialista építésbe, hogy forradalmi átalakításokat hajtson végre a társadalmi élet valamennyi területén a gazdasági életben, a kultúrában, az életformában, hogy kommunista szellemben nevelje a dolgozókat és felépítse az új, osztály nélküli társadalmat. A proletárdiktatúra a szocializmus felépítésének fő eszköze, győzelmének elengedhetetlen feltétele. Alapja és legfőbb elve a munkásosztály és a parasztság szövetsége, a munkásosztály vezető szerepének biztosításával. A szocialista építés során bővül és megszilárdul a proletárdiktatúra társadalmi bázisa, kialakul a társadalom társadalmi-politikai és ideológiai egysége. A proletárdiktatúra rendszerében a fő vezető és irányító erő a munkásosztály élcsapata a kommunisták pártja. A proletárdiktatúra rendszerébe beletartoznak a dolgozok különféle tömegszervezetei a népképviseleti szervek, a szakszervezetek, a szövetkezetek, az ifjúsági szövetségek és más egyesületek, amelyek a szocialista állam és a dolgozó tömegek fő összekötő láncszemei. A történelemben a proletárdiktatúra első formája a Párizsi Kommün volt, amely értékes tapasztalatokkal gazdagította a marxizmust, s lehetővé tette, hogy Marx következtetéseket vonhasson le az eljövendő szocialista társadalom államformájára vonatkozóan. A szovjet forma (az oroszországi forradalmi munkásmozgalomban spontánul kialakult szovjetekből, tanácsokból keletkezett, azokra épülő államforma) a proletárdiktatúra új formáját alkotja. Jelentőségét Lenin tárta fel a két orosz forradalom tapasztalatainak tanulmányozása alapján. A legújabb forradalmi tapasztalatok alapján a proletárdiktatúra egy másik új formája alakult ki a népi demokrácia. A proletárdiktatúra nem öncél, hanem a diktatúra és osztály nélküli társadalomba való átmenet történelmileg szükségszerű és egyetlen lehetséges eszköze. A szocialista építés során változásokon megy át. A társadalom szociális struktúrájának fejlődésfolyamatával egyidejűleg — melynek iránya az egyre növekvő homogenitás — a proletárdiktatúra állama fokozatosan egyetemes népi állammá alakul át. Az egyetemes népi állam szükségszerű szakasz azon az úton, amely a jövőbeli kommunista társadalmi önigazgatás megteremtéséhez vezet.

Wikipédia – A proletárdiktatúra Karl Marx által a 19. század közepén bevezetett fogalom, azon átmeneti időszak megnevezésére szolgál, melynek során a proletariátus képviselői a kezükbe ragadnak minden hatalmat a tőkés társadalmakban fennálló burzsoá állam lerombolása érdekében, és ezzel lehetővé teszik az átmenetet egy osztályok nélküli társadalomba, a kommunizmusba. Friedrich Engels szerint a proletárdiktatúra először az 1871-es párizsi kommünben valósult meg.

Marxista fogalomlexikon – Termelőerők és a termelési viszonyok összhangjának törvénye: objektív gazdasági törvény, amelyet Marx fedezett fel. Ez a törvény valamennyi társadalmi-gazdasági alakulatra vonatkozólag meghatározza a termelőerő és a termelési viszonyok kölcsönhatását. A termelőerők alkotják a termelés meghatározó, legforradalmibb és legmozgékonyabb elemét. Szüntelenül fejlődnek, míg a termelési viszonyok a stabilabb elemet alkotják. Ezért a társadalom fejlődésének bizonyos fokán ellentmondás támad az új termelőerők és az elavult termelési viszonyok között. Bármennyire elmaradnak is azonban a termelési viszonyok a termelőerők fejlődése mögött, előbb-utóbb helyre kell állnia az összhangnak, s mint a társadalom fejlődésének története mutatja, összhangba is kerülnek a termelőerők fejlettségi színvonalával, azok jellegével. Az antagonisztikus osztályokra tagolt társadalomban a megnövekedett termelőerők és a régi termelési viszonyok közötti ellentmondás mindig konfliktushoz vezet, amely társadalmi forradalom útján oldódik meg. A szocializmusban a termelési viszonyok a tulajdon társadalmi jellege folytán összhangban vannak a termelőerők állapotával, szabad teret engednek ezek gyors ütemű és válságmentes fejlődésének. A szocializmusban is keletkeznek azonban ellentmondások egyfelől a termelőerők, másfelől a termelési viszonyok egyes oldalai között. Csakhogy itt ezek az ellentmondások egyfelől a termelőerők, másfelől a termelési viszonyok egyes oldalai között. Csakhogy itt ezek az ellentmondások nem idéznek elő konfliktust, mivel a társadalmi tulajdon az uralkodó, s nincsenek olyan osztályok, amelyek érdekeltek lennének az elavult termelési viszonyok fenntartásában.

SaLa