Döbrögisztán szerte cudar idő volt tegnap qrmányelkergető demonstrációkra, de még így is elég sok helyen, és a mostoha körülmények dacára is eléggé sokan jöttek össze „áldani” Döbrögit és az ő hordáját.

„Dicsérték is az Urat” rendesen, főként Youdapesten! Ahol a Hősök – terére szólt a gyülekezési invitáció.

Már ott – a Hősök – terén – a Hallgatói Szakszervezet Diákblokkja molinókon és transzparenseken általános sztrájkot követelt. Már indulás előtt! Mert a gyülekezőhelyről elsétáltak a tiltakozók a Duna – parti cifra polythykay latrina előtti térre.
A Kossuth térre érve a tömeg már jó tízezresre duzzadt, és szinte a teljes teret megtöltötte.
Ott aztán szagszervezetisek, civil aktivisták és az álellenzék néhány jelessége bujtogatta – JOGGAL! – Döbrögi és hordája ellen az egybegyűlteket.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az elsők között szólott, mindjárt be is igérte: január 19 – én országos tiltakozássorozattal folytatják az akciókat.
Célt is megnevezett: „Le kell győznünk a tőkét és a kormány hatalmát!” – ami eléggé szimpatikus – DE A MELÓSOK NÉLKÜL…? (Merthogy ezen a tegnapi összejövetelen tán épp belőlük volt a legkevesebb!)

Sztrájkról – pláne országosról – még konkrétan nem beszélt Kordás. A qrmánynak adandó ultimátumról igen! (Aztán majd meglátjuk. Megfontoltan kell a tőke meg a vajda hatalmát megdönteni! Sora van annak kérem!)
Aztán következtek a rongyellenzék prominensei. Mind – mind Döbröginek és hordájának a leváltásáért epedezett. De hogy miként csinálnák ŐK jobban ha EZEK így – vagy úgy…? – no azt már ők maguk sem sejtik. (Több demokráciával! – de ezt meg tudja már mindenki. Az „eredményét” meg érezzük!)

Hadházy helyzetfölismerése volt a leglényegre törőbb: „Akkor amikor sztrájk van, akkor nem kell dolgozni, erre van szükség.” Volt is akkora ováció, hogy ihaj!
Aztán a többiek is elmondták röviden amit ilyen alkalomkor el kell: O1G, Egység – Erő – Egészség (úgyhogy hajrá Fradi! – Böde maraggyon!) stb. Meg a fölhívás: JANUÁR 19 – ÉN ISMÉT!
És mivelhogy szavalat, tűzijáték, meg szórakoztató program nem volt, gyarsan vége is lett az egésznek.

A tekintélyes tömeg picinyke hányada még a végén viszonylag rövid ideig ingerkedett a jelentős létszámfölényben lévő és sorfalat álló rendőrökkel, de gyorsan belátták: esélyük sincs. Így aztán párperces üzekedés után ők is SAJÁT ELHATÁROZÁSBÓL szétoszlottak.
A Kossuth Lajos téri tüntetés után néhányan a Margit híd felé vették az irányt. A terv az volt, hogy elfoglalják a Margit hidat, azonban ehhez nem voltak elegen.



Ennek ellenére egy időre sikerült megbénítaniuk a forgalmat. Az őket lelkesen és kitartóan kisérgető rendőrök viszont elegen voltak. A forgalom újraindult, és mindenki otthon aludt.
Vidék-Döbrögisztán néhány városában – a MÉRETEKHEZ KÉPEST – NAGYOBB tömegek kívánták O1G elzavarását és a rabszolgatörvény visszavonását, min a youdapesti jelenésen.

Szolnokon
Komlón, Tapolcán, Szolnokon, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Békéscsabán is rossz volt tegnap döbrögistának lenni.

Debrecenben
A Hajdúság fővárosában Bihar Ura Kósa Fejenagy nagyobb sztár volt mint Döbrögi!
Galliában már túl vannak az ultimátumigéreteken!
A forrongásba forduló párizsi tüntetésen a Saint Germain körúton és a főpolgármesteri hivatalnál a rendőrség megríkatta a sárgamellényeseket.
Benjamin Griveaux kormányszóvivő csak egy hátsó ajtón keresztül tudta menteni az irháját, miután tíz sárgamellényes magas hivatalába.
Csak Párizsban másfél tucatnyi tüntetőt tartóztattak le.
Beauvais és Montpellier városokban szintén könnygázzal oszlattak. Tiltakozó akciókvoltak tegnap még a többi között Bordeaux, Toulouse, Rouen és Lyon városokban.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

















