Szocialista erkölcs

A szocialista erkölcs küldetése az emberré válás elősegítése, a kizsákmányolás és élősködés mentes társadalom megvalósítása, a gyengébbek segítése, de „aki nem dolgozik, ne is egyék” „a mindenki képességei szerinti munkavégzése és mindenki munkája szerinti elosztása” elvének megvalósítása, ehhez a termelőeszközök közösségi működtetését valósítja meg. A szocializmus út a kommunizmus felé az emberséges társadalom megvalósításáért, ahol már mindenki szükségletei szerin részesül a társadalomban megtermelt javakból, és a társadalom osztályokra való megosztása megszűnik. A kapitalista erkölcs ennek ellenkezője, az emberré válás alacsonyabb fokát képviseli, a felsőbbrendűek kizsákmányolását, élősködését, a társadalom terheit a dolgozó osztályokra kényszerítő, a társadalmat a termelőeszközök tőkés magántulajdona alapján működő gazdaságot valósítanak meg. A kapitalizmus azonban nyomokban már tartalmazza az új emberibb társadalom néhány elemét, amit kényszerből a dolgozók harcának eredményeként kénytelen volt megengedni a tőkésosztály. Időnként ezeket az engedményeket visszaveszi, de ez sérti a túlnyomó többségben lévő dolgozó proletárok érdekeit, fokozza az kizsákmányolást, az embertelenséget, így folyik az osztályharc. A kapitalizmus nem engedheti meg az emberséges életet a proletároknak, mert az érdekével ellenkezik, az erkölcsét ez határozza meg. A kíméletlen profithajsza nem tűri az emberséget. Bármilyen emberséges törvényeket hoz a polgári parlament, de a tőkések érdeke és hatalma ezt felülbírálhatja és meg is teszi. A kapitalizmus változik és a szocializmus elveiből néhányat a „mosolygó fasizmus” módszereivel látszólag alkalmaz, de a cél maradt, tehát igazából az erkölcse sem változik alapvetően. Marad a világ dolgozói feletti uralom, kizsákmányolás, élősködés, a kapitalisták érdekében a háborúkban a proletároknak a proletárok általi mészárlása, az emberiség világméretű milliárdos nagyságrendű nyomora.

… Az erkölcs, mint a társadalmi tudat formája a társadalmi lét tükröződésének sajátos területe.
… Az emberek magatartásának az erkölcsi szabályok és elvek szempontjából történő megítélése a jó és a rossz, a becsület és a becstelenség, az igazságosság és az igazságtalanság fogalmában jut kifejezésre.
… Az ember, mint a társadalom tagja meghatározott erkölcs szellemében nevelkedik, mérlegeli cselekedeteit, bizonyos körülmények között lelkiismeret furdalást érez stb.
… A filozófiai, politikai, művészeti és vallási nézetekhez hasonlóan, az emberek erkölcsi nézetei is felépítmény-jellegűek. Az emberek erkölcsi nézeteinek forrása a társadalom gazdasági rendje.
… A felépítményt a marxizmus tanítása szerint az alap hozza létre. Ha megváltozik, illetve megszűnik az alap, akkor nyomában megváltozik, illetve megszűnik a felépítménye is.
… Osztálytársadalomban a felépítmény osztályjellegű.
… a röghöz kötött jobbágyparasztok kizsákmányolásán nyugvó hűbéri rendnek a hűbéri erkölcs, a bérmunkások kizsákmányolásán nyugvó tőkés rendnek a burzsoá erkölcs felel meg.
… A szocialista alap létrehozta a maga erkölcsét, amely a kizsákmányolástól mentes dolgozók elvtársi együttműködésének és szocialista kölcsönös segítségnyújtásának viszonyait fejezi ki.
… Az erkölcs tevékenyen hozzájárul alapjának kialakulásához és megszilárdulásához.
… Az osztályellentétek növekedésével kiéleződik az erkölcsi nézetek terén jelentkező konfliktus is.
… A társadalmi viszonyok terén végbemenő átalakulásban óriási szerepet játszanak azok az új erkölcsi nézetek és elvek, melyeket a haladó osztályok képviselnek. Az új erkölcsi nézetek a nagy néptömegek közkincsévé, hatalmas anyagi erővé válnak, s ez az erő a régi gazdasági és politikai rend ellen fordul. A régi társadalmi rendet és az abban uralkodó tulajdonformát igazságtalannak nyilvánítja, amelyet meg kell semmisíteni. A régi társadalmi rend megszűnésével megszűnik az uralkodó osztály érdekeit kifejező régi felépítmény is. Ugyanerre a sorsra jut az uralkodó osztály erkölcse is, amely része ennek a felépítménynek.
***

(idézet: A Kommunista Erkölcs Alapjai című könyvből)

A kommunista erkölcs elvei és szabályai az emberiség morális fejlődésének legmagasabb fokát, a múlt filozófiai és etikai gondolkodása terén elért legjobb eredmények egyenes folytatását és továbbfejlődését jelentik.

Ugyanakkor a kommunista erkölcs az erkölcs fejlődésének minőségileg új foka: radikális szakítás a kizsákmányoló társadalom erkölcsével, amely minden eszközzel a kizsákmányolás létjogosultságát igyekszik igazolni. A kommunista erkölcs a győztes szocializmus országában élő embermilliók társadalmi tudatának formája, felépítmény a szocializmus gazdasági alapján.

Az erkölcs, mint a társadalmi tudat formája
1. A marxizmus—leninizmus az erkölcs lényegéről
Az erkölcs lényegének, keletkezésének és fejlődésének, a társadalom életében betöltött szerepének kérdésére az egyedüli helyes, tudományos választ a materialista történetfelfogás adja meg, melyet Marx és Engels dolgozott ki, az új történelmi korszakban pedig Lenin, majd Lenin halála után Sztálin, továbbá Lenin más tanítványai és harcostársai fejlesztettek tovább számos tételükben.

A Marx előtti szociológia nem tudta tudományosan megoldani az erkölcs keletkezésének és lényegének problémáját. Az eszméket, köztük az erkölcsi eszméket is, az „isteni parancsolatokból”, az „abszolút eszméből”, az elvont értelemből, az „örök emberi természetből” stb. vezette le, nem pedig a társadalom életének anyagi feltételeiből, a reális társadalmi viszonyokból.

Marx és Engels bebizonyították, hogy az emberek előbb cselekedtek, mégpedig a létfenntartáshoz szükséges anyagi javakat termeltek, és csak azután hoztak létre különböző — köztük filozófiai-etikai — elméleteket és elveket. „Életük társadalmi termelésében az emberek meghatározott, szükségszerű, akaratuktól független viszonyokba, termelési viszonyokba lépnek, amelyek anyagi termelőerőik meghatározott fejlődési fokának felelnek meg. E termelési viszonyok összessége alkotja a társadalom gazdasági szerkezetét, azt a reális alapot, amelyen, a jogi és politikai felépítmény emelkedik és amelynek meghatározott társadalmi tudatformák felelnek meg”¹.
¹ Marx. A politikai gazdaságtan bírálatához. Szikra 1953. 4. old.

A politikai és a jogi ideológia, az erkölcs, a vallás, a filozófia stb. a társadalmi tudat történelmileg kialakult sajátos formái, amelyek a társadalmi lét különböző területeit tükrözik. Ezek a tudatformák abban különböznek egymástól, hogy más és más módon tükrözik a társadalmi létet, s más és más szerepet töltenek be a társadalom életében. A valamely kor különböző társadalmi tudatformáiban megtestesülő eszmék forrását a társadalom életének anyagi feltételei, az illető korban élő emberek társadalmi léte alkotja. Az emberek társadalmi tudata társadalmi létüket tükrözi.

Teljes egészében vonatkozik ez az erkölcsre is. Az erkölcs, mint a társadalmi tudat formája a társadalmi lét tükröződésének sajátos területe. A „morál” terminus a latin „mos” („moris”) — „erkölcs” — szóból származik (s ebből a „morális” szó, amely azt jelenti: „erkölcsi”, „az erkölcsök területéhez tartozó”). Az „etika” terminus, melyet gyakran a „morál” szinonimájaként használunk, a görög „éthosz” — „erkölcs”, „szokás” — szóból ered. Mindkét terminus arra mutat, hogy a morálról beszélve azokra az erkölcsökre és szokásokra gondolunk, amelyek az embereknek a mindennapi érintkezésben megnyilvánuló meghatározott kapcsolatait fejezik ki. Az erkölcsök és a szokások azokat a szilárd magatartásbeli szabályokat foglalják magukban, amelyek vagy a társadalom egészét (olyan társadalomban, amelyben nincsenek ellenséges osztályok), vagy pedig valamely történelmileg meghatározott társadalom bizonyos osztályát jellemzik. Amióta társadalom létezik, léteznek az egész társadalom közvéleménye vagy valamely osztály véleménye által jóváhagyott meghatározott magatartásbeli elvek és szabályok is.

Az emberek magatartásának az erkölcsi szabályok és elvek szempontjából történő megítélése a jó és a rossz, a becsület és a becstelenség, az igazságosság és az igazságtalanság fogalmában jut kifejezésre. Ezeket az értékeléseket az emberek minden történelmi korszakban használták. A jó és a rossz fogalma, az emberi magatartás szabályai és elvei a különböző korszakokban, a különböző népeknél más és más tartalmat nyertek, és az osztálytársadalomban mindig bizonyos osztályok érdekeit fejezték ki.

Az erkölcsi elvek és szabályok — azok a követelmények, amelyeket a társadalom vagy valamely osztály az egyén magatartásával szemben támaszt. Ezek az elvek és szabályok kiterjednek az egyénnek a társadalommal (a hazával, az állammal, a saját osztályával, az ellenséges osztállyal stb.) és embertársaival szemben tanúsított magatartására.

Az egyén erkölcsi magatartása szükségszerűen feltételezi, hogy az egyénnek bizonyos elképzelései legyenek a társadalommal és az embertársaival szemben reá háruló kötelezettségekről (magatartásbeli szabályokról). Az ember, mint a társadalom tagja meghatározott erkölcs szellemében nevelkedik, mérlegeli cselekedeteit, bizonyos körülmények között lelkiismeret furdalást érez stb. Minthogy az ember az elfogadott erkölcsnek megfelelően vagy azzal ellentétben cselekszik, s minthogy mérlegeli saját cselekedeteit, feltehetően megvan a lehetősége arra, hogy viszonylag önállóan döntsön afelől, miként járjon el adott esetben. Ha az embernek nem volna viszonylag szabad választása tetteit illetően, akkor még csak beszélni sem lehetne erkölcsről. Ez a szabad választás — mint később látni fogjuk — egyáltalán nem zárja ki az emberi cselekedeteknek a meghatározott társadalmi és történelmi viszonyoktól, az osztályhelyzettől stb. való függőségét. De ha az emberi cselekedeteket a külső körülmények megmásíthatatlanul meghatároznák, és így ki volna zárva annak lehetősége, hogy az ember magatartását a társadalom és ő maga is ellenőrizze, akkor még csak beszélni sem lehetne a cselekedetek erkölcsi értékeléséről.

A filozófiai, politikai, művészeti és vallási nézetekhez hasonlóan, az emberek erkölcsi nézetei is felépítmény-jellegűek. Az emberek erkölcsi nézeteinek forrása a társadalom gazdasági rendje.

A felépítményt a marxizmus tanítása szerint az alap hozza létre. Ha megváltozik, illetve megszűnik az alap, akkor nyomában megváltozik, illetve megszűnik a felépítménye is.

A felépítmény az alap révén van kapcsolatban a termeléssel, és a termelésben beállott változásokat csak azután tükrözi, miután ezek az alapban változásokat idéztek elő. A felépítmény aktív kisegítő szerepet tölt be alapja irányában. Osztálytársadalomban a felépítmény osztályjellegű.

Az erkölcs, mely a társadalom gazdasági alapjára épült felépítmény része, megváltozik, mihelyt az őt létrehozó alapban változás áll be. A társadalom új gazdasági alapjának új erkölcsi elvek és új magatartásbeli szabályok felelnek meg. Így a röghöz kötött jobbágyparasztok kizsákmányolásán nyugvó hűbéri rendnek a hűbéri erkölcs, a bérmunkások kizsákmányolásán nyugvó tőkés rendnek a burzsoá erkölcs felel meg.

A szocialista alap létrehozta a maga erkölcsét, amely a kizsákmányolástól mentes dolgozók elvtársi együttműködésének és szocialista kölcsönös segítségnyújtásának viszonyait fejezi ki. Az erkölcs keletkezése és fejlődése tehát olyan folyamat, melyet végső soron a gazdasági viszonyok fejlődése határoz meg.

Az erkölcs tevékenyen hozzájárul alapjának kialakulásához és megszilárdulásához. A burzsoá viszonyok talaján kifejlődött burzsoá erkölcs például annak idején hatékonyan segítette az idejétmúlt feudális alap ellen folyó harcot, és elősegítette a hűbéri rend méhében megérett új, burzsoá alap győzelmét. Napjainkban a burzsoá erkölcs az önmagát túlélt tőkés rendet igyekszik megmenteni az elkerülhetetlen pusztulástól.

A szocializmus megteremtőinek, a szovjet embereknek az erkölcse rendkívül fontos tényező, amely erősíti a szocialista társadalmat, és meggyorsítja annak további fejlődését. A kommunista erkölcsnek a szovjet társadalom életében betöltött szerepét az határozza meg, hogy a kommunista erkölcs elvei és szabályai megfelelnek a néptömegek érdekeinek, hogy a kommunista erkölcs az egész nép erkölcse. Ilyen jellege a burzsoá erkölcsnek sohasem volt és nem is lehetett.

Az erkölcsnek mint a felépítmény részének nem közvetlenül, hanem az alap révén van kapcsolata a termeléssel. Az erkölcsi normák nem fejezhetik ki egyszerre és közvetlenül a termelésben beállott változásokat, hanem csupán az alapban végbement változások után. Lássunk egy példát: Oroszországban (de ugyanígy más országokban is) az első gyárak megjelenésével változások voltak észlelhetők az erkölcsökben. E változások okát azonban nem az új technikai vívmányok sajátosságában kell keresnünk, hanem abban, hogy új társadalmi viszonyok éreztették hatásukat a nép életében, hogy pusztulásnak indult a régi gazdasági forma, és mindinkább tért hódított az új.

A technikai újítások csak a társadalmi viszonyok prizmáján keresztül tükröződnek az erkölcsben. E tétel helyességéről tüstént meggyőződhetünk, ha rámutatunk arra, hogy a szocialista iparosítás „erkölcsi következményei” gyökeresen különböznek a kapitalista iparosítás erkölcsi következményeitől. Míg a kapitalista iparosítás egyik következménye a lakosság nagy tömegeinek nyomora és lezüllése volt, a szocialista iparosítás következtében fokozódott a dolgozók anyagi jóléte, emelkedett a kulturális színvonal, kifejlődtek és megszilárdultak a szovjet ember nemes erkölcsi tulajdonságai.

Mindez azt mutatja, hogy nem érthetjük meg a társadalom erkölcsi jelenségeit, ha nem tanulmányozzuk az adott társadalom gazdaságát, ha nem ismerjük fejlődésének a marxista—leninista tudomány által feltárt gazdasági törvényeit. A mai burzsoázia rothadó erkölcsét is csak a jelenkori kapitalizmus gazdasági törvényeinek ismeretében érthetjük meg. A győztes szocializmus országának erkölcsét, ennek az erkölcsnek a fejlődését viszont csupán a szocializmus gazdasági alaptörvényének ismeretében magyarázhatjuk. „Míg a kapitalista társadalomban az ember a maximális profit kisajtolását célzó könyörtelen törvénynek van alárendelve, s ennek érdekében súlyos szenvedésekre, nélkülözésekre, munkanélküliségre és véres háborúkra van kárhoztatva, a szocialista társadalomban az egész termelést az embernek, az ember szüntelenül növekvő szükségleteinek rendelik alá. Ebben rejlik az új, a kapitalizmusnál magasabbrendű társadalmi rend, a kommunizmus döntő fölénye”².
² Az SZKP XIX. kongresszusának anyaga. 2. kiad. Szikra 1953. 119. old.

Ebből a döntő fölényből ered a szocialista társadalom egész felépítményének fölénye a burzsoá társadalom felépítményével szemben, így a szovjet emberek erkölcsének fölénye a burzsoá erkölccsel szemben.

A marxizmus rámutat arra, hogy a felépítmény körébe tartozó jelenségeket nem szabad közvetlenül a termelés fejlődéséből levezetni, de egyben arra is figyelmeztet, hogy a gazdasági alapot, melyen a felépítmény emelkedik, nem szabad elszakítani a termeléstől. A társadalom gazdasági alapja, termelési viszonyai alkotják a termelési mód egyik oldalát, míg a termelési mód másik oldalán a termelőerők állanak. A termelési viszonyok fejlődése a termelőerők fejlődésétől függ, de a termelési viszonyok is befolyással vannak a termelőerők fejlődésére. A termelőerők csak abban az esetben fejlődhetnek akadálytalanul, ha a termelési viszonyok összhangban vannak a termelőerők jellegével. A termelőerők színvonalával összhangban levő új termelési viszonyok a termelőerők fejlődésének hatalmas mozgatóerői. A régi termelési viszonyok, amelyek ellentmondásba kerültek a termelőerőkkel, nem töltik be többé ezt a szerepet, és akadályává válnak a termelőerők fejlődésének. Ilyenkor a társadalom az elé a szükségszerűség elé kerül, hogy a régi termelési viszonyokat a termelőerők további fejlődését biztosító új termelési viszonyokkal váltsa fel. A régi termelési viszonyok megváltozása viszont szükségszerűen előidézi az egész felépítmény megváltozását, egy új felépítmény létrejöttét. A marxizmus megalapítói által feltárt törvénynek, a termelési viszonyok és a termelőerők jellege közötti kötelező összhang törvényének alapján tehát megérthetjük, hogyan váltja fel a régi alapot és a neki megfelelő felépítményt az új alap és az annak megfelelő új felépítmény.

Az ősközösségi rend felbomlása óta a társadalom fejlődése az antagonisztikus osztályok közötti harc formájában megy végbe. A termelőeszközök magántulajdonán nyugvó gazdasági alap antagonisztikus jellege kifejezésre jut a felépítmény területén. Lenin megállapította, hogy az eszmék harca „nem egyéb mint a társadalmi osztályok harcának felépítménye”³.
³ Lenin Művei. 1. köt. Szikra 1951. 409. old.

Az antagonisztikus osztályok mindegyikének (a rabszolgatartóknak és a rabszolgáknak, a hűbéruraknak és a jobbágyparasztoknak, a tőkéseknek és a munkásoknak) megvannak a maga erkölcsi elvei és magatartásbeli szabályai. Mivel a két alapvető osztályon kívül minden osztálytársadalomban vannak nem alapvető osztályok is (a feudalizmusban a feltörekvő burzsoázia, a kapitalizmusban a megmaradt földbirtokosok és a parasztság), ezeknek az osztályoknak is megvan a maguk erkölcse, amely megfelel életük anyagi feltételeinek, és kifejezi érdekeiket.

A tőkés társadalomban a parasztságnak kettős osztálytermészete van (a paraszt kistulajdonos és egyben dolgozó is), így a parasztság erkölcse is kettős jellegű. A parasztnak a magángazdasághoz való ragaszkodása a burzsoáziáéval azonos típusú individualista beállítottságra és erkölcsre vezet. Ugyanakkor a parasztnak mint dolgozónak számos olyan erkölcsi vonása van, amely a proletariátuséval közös (az ingyenélők megvetése, a dolgozó emberek megbecsülése stb.). Ez teszi lehetővé, hogy a proletariátus erkölcsi befolyást gyakoroljon a paraszttömegekre, melyek a proletariátus vezetésével vívják harcukat a földesurak és a kapitalisták ellen.

Az elmondottakból nem következik, hogy minden ember erkölcsi arculatát közvetlenül az anyagi létfeltételeiből kell levezetni, figyelmen kívül hagyva a politikai és ideológiai befolyásokat, azt a lehetőséget, hogy egyesek a kizsákmányoló osztályok oldaláról átállhatnak a proletariátus oldalára stb. A valóságban ilyen átállások előfordulnak, sőt, a kapitalizmus hanyatlásának korában, a munkásosztály forradalmi harcának és a marxista világnézet elterjedésének hatására egyre gyakoribb jelenséggé válnak. Éppen ilyen helytelen volna, ha valakinek a társadalmi, gazdasági és politikai nézeteit valamiféle veleszületett erkölcsi tulajdonságokból vezetnénk le. A burzsoá történettudományt keresztül-kasul áthatják az ilyesfajta idealista ferdítések.

Az uralkodó kizsákmányoló osztályok erkölcse az egyén fogalmát mindig a tulajdonos fogalmával azonosította, mindig a magántulajdonos egyéni érdekeit, vagyonát, valamint az uralkodó osztály közös érdekeit védelmezte az elnyomott tömegekkel, vagyis a népesség többségével szemben. Valamennyi kizsákmányoló osztály fő erkölcsi elve a társadalomban uralkodó és az illető osztály uralmát biztosító tulajdonforma (rabszolgatartó, hűbéri, tőkés tulajdon) megvédésének elve volt. Az uralkodó osztályok mindig igyekeztek úgy feltüntetni a dolgot, mintha saját osztályérdekeik az egész nép érdekeit, osztályuk véleménye pedig a közvéleményt jelentené. Ugyanakkor a kizsákmányoló osztályok tagjainak magatartását irányító motívumokban bizonyos törés észlelhető: egyfelől az egyes tulajdonosokat az a törekvés vezeti, hogy a többi tulajdonos rovására szedjék meg magukat, másfelől a „mindenkire” vonatkozó hivatalos erkölcsi doktrínák védelmezik az egyes magántulajdonosok érdekeit a többiekkel szemben, illetve a kizsákmányoló osztály közös érdekeit a dolgozókkal szemben. Ez a törés abból ered, hogy a kizsákmányoló társadalomban ellentmondás áll fenn az egyéni és a társadalmi érdekek között. Ennek az ellentmondásnak az alapja a termelőeszközök magántulajdona, ami szembeállítja az embert a társadalommal és embertársaival. Csak a termelőeszközök társadalmi tulajdonán alapuló szocialista társadalomban szűnik meg az ellentmondás az egyéni és a társadalmi érdekek között, csak a szocializmusban tűnik el a szakadék az „egyéni erkölcs” és az „általános erkölcs”, az emberek gyakorlati magatartása és az erkölcsi elvek között.

Az antagonisztikus osztálytársadalomban az elnyomott osztály erkölcse, a dolgozók és a kizsákmányolt tömegek erkölcse egyáltalán nem szolgálja az illető társadalom gazdasági alapjának és az uralkodó osztály által létrehozott felépítménynek a megszilárdítását. Ez az erkölcs annak a harcnak eszköze, melyet az elnyomott tömegek a társadalom gazdasági alapjai, politikai intézményei, uralkodó ideológiája és morálja ellen folytatnak.

Az osztályellentétek növekedésével kiéleződik az erkölcsi nézetek terén jelentkező konfliktus is. E konfliktus objektív alapja az, hogy valamely társadalom keretein belül a termelőerők megértek az új termelési viszonyok számára, s a termelési viszonyok és a termelőerők jellege közötti kötelező összhang objektív törvényének megfelelően az elavult termelési viszonyoknak újakkal való felváltását követelik. „Az új termelőerők és a régi termelési viszonyok összeütközése alapján, a társadalom új gazdasági szükségleteinek alapján új társadalmi eszmék keletkeznek, az új eszmék megszervezik és mozgósítják a tömegeket, a tömegek új politikai hadsereggé tömörülnek, új forradalmi hatalmat teremtenek, és ezt arra használják fel, hogy a termelési viszonyok terén a régi rendet erőszakkal megszüntessék és új rendet létesítsenek. A fejlődés spontán folyamata átadja helyét az emberek tudatos tevékenységének, a békés fejlődés az erőszakos átalakulásnak, az evolúció a forradalomnak”⁴.
⁴ A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának története. Rövid tanfolyam. 8. kiad. Szikra 1954. 153. old.

A társadalmi viszonyok terén végbemenő átalakulásban óriási szerepet játszanak azok az új erkölcsi nézetek és elvek, melyeket a haladó osztályok képviselnek. Az új erkölcsi nézetek a nagy néptömegek közkincsévé, hatalmas anyagi erővé válnak, s ez az erő a régi gazdasági és politikai rend ellen fordul. A régi társadalmi rendet és az abban uralkodó tulajdonformát igazságtalannak nyilvánítja, amelyet meg kell semmisíteni. A régi társadalmi rend megszűnésével megszűnik az uralkodó osztály érdekeit kifejező régi felépítmény is. Ugyanerre a sorsra jut az uralkodó osztály erkölcse is, amely része ennek a felépítménynek.
***

Wikipédia – Az erkölcs fogalma alatt egy adott társadalom által régebbi tapasztalatok alapján összegyűjtött és helyesnek ítélt viselkedési szabályok összességét értjük. A jogon kívül a legerősebb normafajta. Az erkölcs szabályai a társadalmi normák egyik típusát jelentik. Más megfogalmazás szerint az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.

Az erkölcs eredeti jelentése ennél tágabb körű volt: általában jelentette egy személy magatartásának módját, ezért jelentéstartalma és színezete az előtte alkalmazott jelzőtől függött (például „lovagi erkölcs”, „szerzetesi erkölcs”, „polgári erkölcs”, „paraszti erkölcs” vagy összetett jelzőként „jó erkölcsű”, „feslett erkölcsű” stb.) Ez utóbbi szóhasználat mai maradványa a jogban ismert „jó erkölcsbe ütköző” kifejezés.

Az erkölccsel kapcsolatos felfogások a történelem folyamán gyakran változtak és ma is különböző erkölcsi nézetek élnek egy időben. A közösségi szinten elfogadott úgynevezett közerkölcs szabályai társadalmi csoportonként, kultúránként, országonként, régiónként változnak. Az erkölcsi parancsok érvényességének filozófiai megalapozásával az etika foglalkozik.

Filozófiai Kislexikon (1980) – erkölcs, morál a társadalmi tudat egyik formája, társadalmi képződmény, amely az emberi magatartás szabályozásának funkcióját tölti be a társadalmi élet valamennyi területére kiterjedő érvénnyel. A tömegtevékenység szabályozásának egyéb formaitól (a jogtól, az állami dekrétumoktól, a különféle termelési-adminisztratív előírásoktól, a népi hagyományoktól stb.) az erkölcsöt realizálódásának módja különbözteti meg. Az erkölcsben a társadalmi szükségszerűség, a társadalom, ill. az osztályok szükségletei, érdekeiösztönösen kialakult és általánosan elismert követelmények (magatartási szabályok) alakjában fejeződnek ki, amelyeket a tömeges példamutatás, a megszokás, a szokások, a közvélemény ereje támaszt alá. Az erkölcs követelményei ezért a személytelen kötelezettség, a mindenkihez egyaránt szóló, de egyetlen embertől sem eredő parancsolat formáját öltik. Ezek a követelmények viszonylag tartós jellegűek. A gyökeret vert rend által fenntartott egyszerű szokásoktól vagy hagyományoktól az különbözteti meg őket, hogy az emberi élet és cselekvés mikéntjéről, a jóról és rosszról alkotott felfogások alakjában eszmeileg megalapozást nyernek. A jogtól pedig az határolja el, hogy 1. teljesítésüket mindenki ellenőrzi, és az egyén erkölcsi tekintélye nem függ attól, hogy rendelkezik-e vagy sem valamilyen hivatalos hatalommal, 2. szankcionálásuk formái csupán szellemi jellegűek (a cselekedetek közmegítélése, helyeslése vagy rosszallása). Erre vezethető vissza, hogy az erkölcsben a tudatnak viszonylag nagyobb szerepe van, mint a társadalmi kontroll más formaiban. Az erkölcsi tudat kifejeződhet mind racionális formában, fogalmakban és ítéletekben, mind pedig emocionális formában, érzésekben, motívumokban, vonzalmakban. A társadalmi tudat mellett az erkölcsben jelentős szerepet játszik az egyéni tudat is. A társadalom által kialakított erkölcsi képzetekre támaszkodva, elsajátítva azokat a nevelés folyamatában, az egyén számottevő mértékben önállóan szabályozhatja magatartását és alkothat ítéletet a körülötte lejátszódó események erkölcsi jelentéséről. Az egyén ennek folytán az erkölcsben nem csupán objektuma a társadalmi kontrollnak, hanem tudatos szubjektuma is, azaz erkölcsi személyiség. Mint bonyolult társadalmi képződmény, az erkölcs 1. tartalmát tekintve erkölcsi tevékenységet (egy-egy társadalomban meghonosodott cselekvésmódot, az emberek nagy száma által követett magatartást, az erkölcsi szokásokat), 2. e tevékenységet szabályozó és a kötelezettség, az emberrel szemben támasztott követelmények különféle formáiban megnyilvánuló erkölcsi viszonyokat, 3. e viszonyokat megfelelő képzetek (normák, elvek, társadalmi és erkölcsi eszmények, a jó és rossz, az igazságos és igazságtalan fogalmának) alakjában visszatükröző erkölcsi tudatot foglal magában. Az erkölcsi tudat formái logikailag rendezett egységes rendszert alkotnak, amely nem csupán az erkölcsi cselekedetek előírását teszi lehetővé, hanem azok meghatározott módon történő motiválását és értékelését is. A társadalmi élet különböző területeivel kapcsolatosan az erkölcsben sajátos szabályok alakulnak ki (munkaerkölcs, szakmai, párton belüli etika, a mindennapi, ill. a családi élet erkölcse), amelyek egységes alappal rendelkeznek és csak viszonylagosan önálló területei az erkölcsnek. Az erkölcs történelmi jelenség. Az emberi társadalom kialakulásának kezdeti szakaszán jön létre és a gazdasági, valamint az egyéb társadalmi viszonyok változásával, az emberiség anyagi és szellemi kultúrájának haladásával együtt fejlődik. Általános emberi elemek mellett az erkölcs történelmileg átmeneti és osztályjellegű normákat, elveket, eszményeket stb. foglal magában. Az osztályokra tagolt társadalomban az erkölcs elkerülhetetlenül osztályjellegű, visszatükrözi az osztályharcot. Minden egyes antagonisztikus osztálytársadalomba a fennálló társadalmi viszonyokat szentesítő erkölcsi rendszer mellett, amely az uralkodó kizsákmányoló osztály érdekét juttatja érvényre, kialakul az ezt tagadó is. Létrehozója az az elnyomott osztály, amely harcra kel a társadalom átalakításáért és e harc során megszabadul az uralkodó erkölcs szellemi hatalmától; a maga erkölcsével ez az osztály a jövő társadalom erkölcsének kialakulását alapozza meg. E tekintetben elvileg sajátszerű a kommunista erkölcs, amely a proletariátus osztály erkölcséként jön létre, majd a szocialista társadalom egészet átfogó általános erkölcse alakul át, végül pedig az emberiség egyetemes erkölcsévé válik.

SaLa