Elbukott a terv, nem kapnak könnyített törlesztést a bedőlt jelzáloghitelesek
Személyes kudarc ez – nyilatkozta Harrach Péter.
Könnyített törlesztést fognak kapni a bedőlt jelzáloghitelesek, akár már 2018 végén – ígérte meg tavaly májusban a KDNP. Aztán ebből nem lett semmi. Majd a későbbi határidővel sem valósult meg a terv, most pedig az RTL-nek Harrach Péter elmondta: elbukott a javaslat. Harrach úgy fogalmazott, “személyes kudarcként élem meg, hogy nem sikerült áttörnünk azt a falat, amit a bankvilág uniós segítséggel épített.”
Az MNB friss jelentése szerint 105 ezer háztartás lehet bajban – emlékeztetett az RTL.
(HVG)
Bal-Rad komm: “…nem sikerült áttörnünk azt a falat, amit a bankvilág uniós segítséggel épített…” brunnyogja Harrach, ez a vén ingyenélő döbrögista martalóc. KONOKUL ELHALLGATVA A TÉNYT. miszerint a NER – kovács Döbrögi verejtékes munkával, inaszakadtából építette ezt a falat!
https://balrad.ru/2017/09/10/a-lovak-koze-dobott-gyeplo/
Az EU és annak bankja, az EBRD útmutatásai szerint. MÁR 2015 – BEN!
Harrachék terve NEM ELBUKOTT, hanem SZERVES RÉSZE VOLT A “HITELESMENTÉS” ímű parasztvakító NER – tervnek. Amit a döbrögista háromkeresztes szatelitpárt a dagonyaválasztások ELŐTT “kiszivárogtatott”!
A nyolc évvel korábbi, “senkit sem hagyunk az út szélén” – néphülyítő vetítés folytatásaként.
Harrach most sajnálkozik, és személyes kudarcélményről brunnyog!
Ő MÁR TÖBBÉ NEM LESZ MEGMÉRETVE A VÁLASZTÓK ÁLTAL! Taán joggal bízik abban, hogy az anyatermészet gondoskodik az ő felelősségrevonhatóságának elkerüléséről. (Már elég vén!)
NEVE VISZONT ÖRÖRE – LEVAKARHATATLANUL – OTT LESZ A BŰNELKÖVETŐK IGEN HOSSZÚ LISTÁJÁN!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Orbán Viktor nem a magyar nép képviselője, hanem a bankok és a multik alkalmazottja. A fizetsége az, hogy becsukott szemmel, bedugott füllel és befogott szájjal viszonyulnak ahhoz, hogy kirabolja az országot a galerijével.
Ez Gyurcsányra, Bajnaira volt igaz. Nekik semmilyen intézkedésük nem volt a bajbajutottak megsegítésére. A Fideszre ez nem igaz, a “bedugott füllel és befogott szájjal” megállapítás nekik nem róható fel.
Gyurcsány is. Persze, hogy kiszolgálta a bankok és a multik igényeit. Orbán viszont messze túlszárnyalja elődeit szolgaságban. Ez az ember földig hajol a nagytőkések előtt, mert tőlük függ az ország sorsa. Ezek a rissz-rossz hazaárulók a gazdiváltás után szándékosan döntötték be a magyar gazdaságot, hogy helyet csináljanak a multinacionális nagytőkének. Akinél a pénz, annak játszik a zenekar. Orbán, a felcsúti prímás pedig a legszebben hegedülő legény a magyar pusztaságban.
Smith szerint:
2019-12-12 – 13:04
5*
+1. orbán csak egy báb. Aki ezt nem látja az mentálisan retardált.
Nem bukott el semmi terv. Minden a terv szerint.
Terv röviden:
2004-2008 150ft SFR / Forint felvétel
2008-2019 300 sfr / Forint vissza fizetés.
Plussz a kamatok kb 130% összesen a THM.
Miért döltekbe a hitelek?
Mert a havi törlesztést emelték 130%-kal.
Az az 50ezer ft hitel havi részlete 2005-ben 50ezer forint volt 2019….re 115ezere emelkedett.
Közben a 10millios töketartozás 23 millio töketartozásra emelkedett.
Ez tervszerü,nem a véletlén müve.
https://www.youtube.com/watch?v=vH5tF8i1Ri4
Itt a reklámban a bizonyiték.
2,99% kamattal hirdették a hitelt.
Az az 10 millio forintra max minden költséggel 11 milliot kéne vissza fizetni.
Egy Bank sem reklámozta a 130% THM kamatot.
Pontosan!
Az “okosok” tudták, hogy melyik deviza fog emelkedni a forinthoz képest. Ezért lehetett japán jen és svájci frank hiteleket felvenni. Még véletlenül sem volt angol font alapú hitel.
sub zero
jó meglátás
Hát ezt mondtam én is minden összejövetelen amikor a devizahitelekről volt szó! Ha egy iparos elront valamit akkor az okozott kárt és a helyrehozás költségeit meg kell fizetnie. Itt a bankvezérek voltak a szakemberek, akikben megbíztak az emberek.TUDTÁK előre, hogy melyik deviza fog gondot okozni, de a haszon előbbre való volt. Vagyis csalás bűntettét követték el! (BTK:318§) még sincs egyikük sem börtönben. A Kormány pedig ezzel a nem intézkedéssel társtettessé lképett elő!
Börtönbe velük! Még az emberek öngyilkosságát is rájuk kell verni!
Nosza !