Mekkmester: 12+1 veszély Döbrögisztán felett
A magyar növekedési modell továbbfejlesztésére van szükség, hosszú távú és fenntartható felzárkózási pályára kell állnia a magyar gazdaságnak, a globális “gazdasági klímaváltozásra” új válaszok kellenek, általános konjunktúra-élénkítő program kell a versenyképesség javítása mellett – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Nyíregyházán, az 57. Közgazdász-vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén.
Matolcsy György hangsúlyozta azt is, hogy az információ és energia lehet az új pénzvilág alapja “Az adat az új arany” – mondta.
Magyarország 2013 óta tartó, folyamatos felzárkózását jelentős sikernek nevezte a jegybankelnök, ahogy a gazdaság átlagosan 3,5 százalékot meghaladó GDP-növekedését is 2013 és 2019 között, de jelezte: a következő években “viharok jönnek”, válságszerű helyzetek alakulhatnak ki. Lengyelország példája azt mutatja, hogy ezeket az időket túl lehet élni, a sikeres magyar válságkezelés miatt Magyarország már a lengyelekhez hasonlóan teljesít – tette hozzá. A felzárkózáshoz biztosítani kell, hogy a magyar gazdaság a következő években is 2 százalékponttal nőjön gyorsabban az Európai Unió fejlett, nyugat-európai államainak átlagánál – ismételte meg.
A fenyegetések között említette a keleti nyitás folyamatának megtorpanását, mert az Egyesült Államok és Kína között kibontakozó kereskedelmi konfliktus lényege szerinte nem más, mint egy fennálló gazdasági hatalom és egy feltörekvő hatalom ütközése, amely több, mint egy kereskedelmi háború. Bár csökkent Nagy-Britannia megállapodás nélküli uniós kilépésének esélye, azonban a Brexit továbbra is fenyegetést jelent, a brit gazdaság teljesítményének változása komoly hatással lesz a magyar felzárkózásra is, Olaszország problémái pedig továbbra is megoldatlanok, miután a gazdasága meglehetősen sérülékennyé vált.
A német gazdaság “süllyedőben” van, az autóiparban komoly hibák történtek, amelyek visszaütnek a gazdaságra és sérülékeny a bankrendszer is, a kelet-közép-európai régió pedig erősen függ a német gazdaságtól. Az eddig hozzájárult a magyar gazdasági sikerekhez is, azonban a német ipar lassulása 6-9 hónapon belül begyűrűzik Magyarországra – sorolta.
Az Európai Központi Bank (EKB) mozgástere leszűkült, Mario Draghi egyedül megmentette az eurót, de a nagy jegybankok mozgástere már korlátozott – mutatott rá Matolcsy György, megjegyezve a kormányok és a jegybankok együttműködésének fontosságát. Mindeközben sérülékeny országok vannak Magyarország közvetlen környezetében, de a Brazíliában vagy Argentínában történtek is befolyásolják a forint árfolyamát – mondta.
A kedvező munkaerőpiaci helyzetet meg kell erősíteni, mert a legnagyobb fordulat a munka világában történt 2010 óta. Külföldről is érdemes hazahívni a családokat és munkavállalókat, valamint emelni kell a bérek vásárlóerejét is – emelte ki a jegybank elnöke (Növekedés)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Ajjaj! 12+1 veszély?!
A SAJÁT ORSZÁG és SAJÁT GAZDASÁG NÉLKÜLI Döbrögisztán gyarmatnak egy is sok! De Döbrögi Gazdasági Szent Jobbja – Mekkmester – 330 pontos tennivalólistája az üdvös megoldás a bajokra. Éppen a lista kanonizálása történik. És az előre való mosakodás, ha mégis megesne a baj. “Nem lett megcsinálva az x. pontba foglalt! Vagy rosszul!”
Megvan viszont az első megvalósítandó: “…általános konjunktúra-élénkítő program kell a versenyképesség javítása mellet…”
– Amikor a világ éppen recesszióba süllyed, Mekkmester konjunktúrát élénkítene. VERSENYKÉPESSÉG JAVÍTÁSÁVAL! Ez nem sok jót jelent a MAGYAR biorobotoknak. Még több melót – még kevesebb pénzért!
MINDENKI NAGY SLAMASZTIKÁBAN VAN! FŐKÉNT A GERMÁNOK! DE MI JÓK VAGYUNK! – ÉS MÉG JOBBAK LESZÜNK! SŐT! A LEGJOBBAK! – hozta tudtunkra Mekkmester. Ha a 330 lépést megtesszük. Előre felé.
Mi pedig ott állunk a szakadék szélén!
DE MEG FOGJUK LÉPNI, MERT SZÓLNAK: INDULJ!
Megtesszük, mert nincs senki és semmi aki/ami figyelmeztetne!
De egy vak és süket népnek…?
Ma megirjuk itt a balradon kik lesznek az Ujvilágrend irányadoi.
Döbbeni fogtok.
Nem usa
Nem Izrael
Nem Oroszország
Nem Kina
Nem Europa
Mi szoltunk elöre,hogy baj lesz.
Nincs az a földi hatalom aki ezt vissza tudná forditani.
Estére megtudjátok kik lesznek az Ujvilágrend föszereplöi
A csillagváltás utáni időben ez a gazember és bűntársai (Surányi és Bokros) tették le a neoliberális rablókapitalizmus alapjait, aminek mi egyszerű polgárok isszuk meg a levét évről évre. Kizárólag csak a tőkések járnak jól ezzel a gazdasági berendezkedéssel, amit Orbánnak esze ágában sincs megváltoztatni. Nyilván nem, mert akkor az ő pénztárcája, Mészáros Lőrinc is megérezné.
Kezd hanyatlani a külkereskedelmi mérleg (lásd Wikipédia: Kereskedelmi mérleg) többlete (leginkább tízéves viszonylatban látszik, 10Y):
https://tradingeconomics.com/hungary/balance-of-trade
A 2016-os csúcsról már lefelé tart. Egy darabig persze még lehet „teszetoszáskodni”, ha hagyják a forintot gyengülni. Mindez adódhat az exportszerkezetből:
https://tradingeconomics.com/hungary/exports-by-category
Túllendültünk volna a NER aranykorán? Lehet, hogy nem pusztán demográfiailag.
Más, de hasonlóan érdekes.
„Érdemes részletesebben megnézni, mi az összefüggés a Fidesz választási eredménye és a közmunkások, illetve a nyugdíjasok aránya között a magyar településeken. Az alábbi ábra ezt mutatja, tehát hogy a háromezer magyar faluban és városban hogyan szerepelt a Fidesz 2019-ben az összes választópolgár arányában, illetve mekkora a nyugdíjasok és közmunkások aránya a választópolgárokon belül együttesen és külön-külön.
[…]
Elsőre úgy tűnik, nincs túl szoros korreláció az államtól szorosan függők aránya és a Fidesz-tábor mérete között. De ha szétbontjuk a két változót, akkor azt látjuk, hogy minél több közmunkás él az adott településen, annál valószínűbb, hogy a Fidesz nagyobb arányban nyer. Ez így van a kisebb falvakban, a nagyközségekben és a városokban is – érdekes módon a megyei jogú városokban már nem -, és az összefüggés viszonylag erős.
Viszont az is igaz, hogy minél nagyobb a nyugdíjasok aránya egy településen, annál kisebb arányban nyert a Fidesz. Ez azért is érdekes, mert ellentmond a nyugdíjasokkal kapcsolatos sztereotípiáknak. A nyugdíjasokat egyébként lelkes szavazónak tartják – és tényleg, azokon a településeken, ahol aránylag több nyugdíjas él, ott átlagosan a részvétel is nagyobb. Arra természetesen adható teljesen racionális, gazdasági alapú magyarázat, hogy szavazóblokként miért nem annyira lelkesek a nyugdíjasok a Fidesz iránt, mint mondjuk a jobban kereső fiatalabbak. A nyugdíjak ugyanis az utóbbi években a reálbérektől vagy akár a GDP-től messze lemaradó módon nőttek csak.
És hogyan hat mindez az önkormányzati választásokra?
[…]
Az előző önkormányzati választásokat egy igen demoralizált kampány után és alacsony részvétel mellett tartották, végeredményben a Fidesz átütő győzelmével ért véget. A kormánypárt Szeged és Salgótarján, illetve hat budapesti kerület kivételével minden nagyobb települést besöpört. A győzelem mértéke viszont, mint a fenti ábra mutatja, nem múlt jelentős mértékben az államtól függő csoportok, azaz a közmunkások és a nyugdíjasok arányán.
Csakhogy azóta a Fidesz szavazótábora is jelentősen átalakult. Ennek fényében érdekes lesz megfigyelni, hogy az országosan jelentősen visszavágott, de itt-ott még mindig a legfontosabb foglalkoztatónak számító közmunkaprogram hogyan fogja befolyásolni az önkormányzati választásokat.”
https://g7.hu/kozelet/20190829/eleg-lesz-a-30-milliardos-szavazatvasarlas-a-fidesznek/
Az egyik utolsó ütőkártya a turizmus fellendítésének nagy kísérlete lehet: Szent László lovagkirály-zarándokút, sportesemények megrendezése, belföldi vendéglátóhelyek fokozott reklámozása és hasonlók.
330 ponton kell változtatni? -akkor mi az, amin nem kell?
Ezt akár a NER önkritikájának is fel lehet fogni, feltéve, hogy Matelcsi még hozzájuk
tartozik. Ha így folytatja, lehet, hogy már nem sokáig…