Mintha kartellt szervezett volna a Döbrögi-qrmány a százmilliárdos kézilabdacsarnokra
- Elméletileg nemzetközi tender lett volna, de nem hívtak meg egyetlen külföldi céget sem a 2022-es kézilabda Európa-bajnokságra készülő csarnok pályázatára.
- Nem is jelentkezhetett rá más, csak akit a kormány kiválasztott.
- Árversenynek amúgy sem volt sok értelme, mert a kormány végül megmondta, hogy 101,5 milliárd forint lehet a költség.
- Hogy ezt elérjék, az első körben ajánlott árból 35-80 milliárd forintot engedtek a cégek.
- Ez azonban nem garancia arra, hogy a végszámla ne kerekedjen feljebb, akár olyan durván, mint a Duna Aréna esetében történt.
Az építőipari piacon egyelőre csak találgatják, hogyan fordulhatott elő, hogy a miniszterelnök két jó barátja közül ezúttal Garancsi István nyerjen Mészáros Lőrinccel szemben, és jelent-e valamit helycseréjük a magyarországi kézilabda Európa-bajnokságra tervezett gigacsarnok felépítéséért folyó versenyben. Az első körben a legolcsóbb árat a Mészáros-klán cége dobta be, a Fejér-B.Á.L. Zrt. 116 milliárdjával szemben Garancsi Market Építő Zrt.-je bő 153 milliárdot ajánlott. A közbeszerzés második szakaszában viszont megfordult a sorrend: a Market 78,72 milliárdra (bruttó 99,97 milliárdra) ment le, és így sovány 20 millió forinttal beelőzte a Mészáros-céget. Megfejtés még nincs, de úgy tudni, a sorrend változása nem a két fővagyonkezelő baráti osztozkodásának az eredménye.
A beruházást vezénylő állami cég, a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. az útmutatója szerint a legalacsonyabb árat benyújtó ajánlattevővel a lehető legrövidebb időn belül megköti a szerződést. Az ajánlatok elbírálásának összegzése már el is készült, és a Marketet hozta ki győztesnek. A szóban forgó csarnok az a presztízsberuházás, amiről a G7 korábban megírta, hogy eredetileg 10-15 milliárdos projektről volt szó, de ennél az első körben tízszer magasabb árajánlatok futottak be. (Igaz, Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke később azt mondta, ő a vidéki beruházások értékét tette ilyen nagyságrendűre, csak pontatlanul idézték.) Ami viszont biztos: sok idő nincs, a 2022 januárjában kezdődő Eb előtt, 2021 novemberében át kell adni a csarnokot.

Ez az összeg már elég közel esik az elmúlt évtizedek legnagyobb sportberuházása, a Puskás-stadion 180 milliárdos költségéhez, noha az monumentálisabb építménynek ígérkezik a Népligetbe tervezett csarnoknál. De nehezen értelmezhető az utóbbi költsége ahhoz képest is, hogy az ugyancsak multifunkcionális sóstói Vidi-stadion 18,5 milliárdért épült fel, és annak kapcsán is durva túlárazásról beszélnek. A történteket akár úgy is lehet értelmezni, hogy a kézilabdacsarnok esetében a 150 milliárd forint fölé kalandozó ajánlatok láttán a kormány megálljt parancsolt a túlköltekezésnek, hiszen határozatban rögzítette, hogy a beruházás teljes költsége nem haladhatja meg a bruttó 101 milliárd 545 millió forintot.
A valósághoz azonban közelebb áll, hogy
csírájában fojtották el a versenyt, és a kormány eleve nem engedett a megrendelés közelébe véletlenszerűen jelentkező cégeket, csak amelyeket kiválasztottak.
A közpénzből megvalósuló csarnok messze túl van az uniós értékhatáron (ez 5,5 millió euró, alig 1,8 milliárd forint), így uniós eljárásrendet kell alkalmazni, ami elméletileg a lehető legszélesebb versenyt szorgalmazza. Magyarul sok ajánlattevőt az Európai Unió egész területéről azért, hogy a legjobban hasznosulhassanak az adóforintok, a legkevesebb pénzből a legjobb építményt húzzák fel. Ebben az esetben azonban olyan, különleges esetekben alkalmazható eljárást választottak, amelyben „illetéktelenek” nem férhettek hozzá a pályázathoz. Rendkívüli sürgősséggel lebonyolított, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás volt a forma, és ezen csak azok vehetnek részt, akiket ajánlattételre felhívnak, hirdetmény híján más nem is tud róla, és ha tudna, akkor sem jelentkezhetne. A Közbeszerzési Hatóság szentesítette az eljárást, miután a terepet előkészítették, a hivatkozási alap egy 2019-es jogszabály (amit a hatóság döntésében kézilabdatörvénynek nevez) idevágó passzusa volt.
Az így belterjessé tett versenyben öt céget kértek fel ajánlattételre, nevüket a bontási jegyzőkönyvből ismerhetjük. A névsorban a már említett Market és a Fejér B.Á.L. mellett az ugyancsak kormányközeli és közpénzes megrendelésekkel kitömött West Hungária Bau Kft.-t, illetve a KÉSZ Kft.-t találjuk, de tény, hogy mindegyikük sokmilliárdos referenciát tud felmutatni. Kakukktojásnak tűnik mellettük a Metalcom Zrt. annyiban, hogy sportlétesítmények építésében eddig nem tűnt fel, inkább a határkerítés építéséről ismert. A sporthoz annyi köze van, hogy a csoporthoz tartozó befektetőcég, a Reditus Equity Zrt. megvásárolta a Honvéd futballklubot. Van fióktelepük Tiranában és az egyik igazgatósági tag dubaji lakcímmel szerepel a cégnyilvántartásban, Pedro Vargas Santos David. Róla az Index cikkezett, édesapja Orbán Viktor barátja, befolyásos portugál politikus.

Akárhogy került is a képbe a Metalcom, nettó ajánlati ára 81,518 milliárd forint, ami bruttóban 103 milliárd, ezzel pedig nem fér be az előírt 101,5 milliárdos keretbe. A másik négy meghívott ajánlata viszont a limiten belül maradt. Mégpedig nagyon közel egymáshoz, 78 és 81 milliárd forint között szóródtak. Az ilyen közeli ajánlatok esetében a versenyhivatal kartellt szokott gyanítani, mert nehezen hihető, hogy ekkora projektnél, ahol a megvalósításra számos út lehetséges, ennyire közel essenek az árak. Még a jobban sztenderdizálható út- és vasútépítéseknél alkalmazott ökölszabály szerint is
gyanúsnak és kartellvizsgálatra érdemesnek tekintik, ha az árajánlatok 5-10 százaléknál kisebb mértékben térnek el. Ebben az esetben pedig 5 százalék alatt van az eltérés.

Kívülállók számára mindenképp meghökkentő az is, hogy a pályázók 35 és 80 milliárd forint közötti árengedményt adtak a tárgyalásos eljárás első szakaszához képest.
Megkérdeztük a nyerésre álló Market Zrt.-t, mitől vált hirtelen ennyivel olcsóbbá a kivitelezési ajánlata, de közölték, hogy az eljárás e fázisában a nyilatkozatra csakis a megrendelő, azaz a KKBK jogosult. Az állami cég vezérigazgatójának címzett levelünkre nem kaptunk választ. Más forrásból viszont úgy tudjuk, módosult a műszaki tartalom, magyarul lecsíptek ezt-azt a beruházásból. A végleges ajánlat elkészítéséhez adott útmutatóból annyi látszik, hogy látogatóközpont és a népligeti aluljáró felújítása biztosan szerepel a tervekben. Informátorunk ezzel együtt úgy fogalmazott, sok a bizonytalanság, nagy rizikót vállal, aki belefog az építkezésbe, ugyanis
nincs részletesen kidolgozva a terv a beruházáshoz.
A nagy árkülönbség értelmezéséhez tudni kell, hogy az első szakaszban inkább csak az dől el, egy jelentkező megfelel-e a feltételeknek. A tendert ismerő forrásunk szerint pontosan, tételesen beárazható lista nem volt az akkor még csak tervezett beruházás elemeiről, így komolyan vehető árajánlat sem keletkezhetett. A drámai áresésre azt a lehetséges magyarázatot adta, hogy:
- a tárgyalásos eljárásnál az első fordulóban jellemzően az a stratégia, hogy jól, akár 50 százalékkal is felüllövik a tényleges árat. Azért, hogy később legyen miből engedni, illetve beleférjenek a megrendelő borítékolhatóan felmerülő többletigényei. És főleg azért, hogy a konkurencia ne tudja belőni, valójában mennyiért vállalná el a projektet az adott cég.
- A végső árajánlat beadása előtt kormányhatározatban megjelent a bruttó 101,5 milliárdban maximált teljes költség, a tárgyalásos eljárás második szakaszában már ehhez igazodtak a pályázók.
- A megrendelő csökkentette a műszaki tartalmat – ezt a pályázaton részt vevő egyik társaságnál megerősítettek a 24.hu-nak. Mint a G7 megírta, a végleges ajánlattételi útmutatóban már nem szerepel, hogy új utcát kapna a csarnok, és a korábban emlegetett 800 férőhelyes parkolóról sem esik szó.
Ezek szerint az áresés annyira nem is csodálatos, sőt nem is biztos, hogy tényleg áresés lesz. Az uniós pénzekből finanszírozott nagy út- és vasútépítési projekteknél az Európai Bizottságnak már feltűnt a túlárazás, és szóvá is tette, hogy az előre megadott összeghez képest akár 30 százalékkal is drágábban szerződnek az állami megrendelők. És ez csak a kezdet, a végszámlát még rendre pótmunkák puffasztják tovább. (24.hu)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: EBBEN a történetben CSAK két dolog az érdekes:
1. – “…Az építőipari piacon egyelőre csak találgatják, hogyan fordulhatott elő…”
2. – Mikor fogja elérni a beruházás költségea min. 200 milliárd forintot?
– Az összes többi A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA MEGSZOKOTT ÉS BEVÁLT ügymenet szerint zajlik.
Harminc esztendeje HONI POLITIKAI BŰNBANDÁINK KARTELLBE SZERVEZŐDVE lopták szét az országot, mostanság pedig módszeresen a MAGYAROK JÖVŐJÉT!
Egész látványosan csinálták! A MI FELHATALMAZÁSUNKKAL, A SZEMÜNK ELŐTT, A MI LÁTVÁNYOS BIZTATÁSAINK KÖZEPETTE!
Úgyhogy Döbrögiék ezen akciójában sincs semmi szokatlan! MINDEN A TERVE(i)KNEK MEGFELELŐEN…
Moroghatunk emiatt! KELL IS MOROGNUNK – NEKÜNK! – JOBB ÉRZÉSŰEKNEK!
Ám ha eddig szó nélkül tűrtük országunk – jövőnk ellopását, MOST NE CSODÁLKOZZUNK! Csak vérszemet kaptak! Lesz ez még durvább is!
AMIKOR TŰRNÜNK KELL BÁRMIT!
Tűrni fogjuk azt is! Minden népnek olyan qrmánya van, amilyet megérdemel!
MONDJUK MÁR KI VÉGRE ŐSZINTÉN: NEM ÉRDEMLÜNK JOBBAT!