Megválasztották Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjának várományosa beszédet mond az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án.
Szorosabb lett a szavazás végeredménye mint azt várták.
Az Európai Parlamentben 383 támogatták és 327 ellenezték Ursula von der Leyen megválasztását, 23-an pedig tartózkodtak.
Így meglehetősen szoros eredménnyel, de megválasztották az Európai Bizottság élére az első női elnököt.
„Megkezdődik a munka egy erős és egységes Európai Unió megteremtése érdekében, a belső harcok helyett a közös kihívások leküzdésére kell összepontosítani” – mondta Ursula von der Leyen a megválasztása után.
Szerinte a belé vetett bizalommal az Európai Parlament képviselői hitet tettek egy „egységes, kelettől-nyugatig, déltől-északig terjedő Európa” mellett.
A volt német védelmi miniszter október 31-e után veszi át az Európai Bizottság vezetését Jean-Claude Junckertől.
Az Európai Parlament plenáris ülésén délelőtt hosszabban is beszélt terveiről.
Azt mondta, az egészséges bolygó igénye jelenti „az előttünk álló legnagyobb kihívást és a legnagyobb felelősségünket”. Az eddigieknél is radikálisabb kibocsátáscsökkentést javasolt, 2030-ig 50-55 százalékos mérséklést.
Azt mondta, hogy 100 napon belül bemutatja új javaslatát az európai zöld programról és egy európai éghajlatváltozási jogszabályról.
Az Európai Beruházási Bankot részlegesen „klímabankká” alakítaná, és egy évtized alatt egy billió eurónyi befektetést nyújtana fenntartható európai beruházásokra.
Beszélt arról is, hogy új megállapodásnak kell létrejönnie a bevándorlás és menekültügy terén.
A közös határvédelmi erő, a Frontex munkatársainak számát már 2027-re tízezer fősre növelné. A feladatból szerinte az európai szolidaritás elvéből kiindulva mindegyik tagállamnak tisztességes részt kell vállalnia.
Ursula von der Leyen kijelentette azt is, hogy biztosítani fogja a nemek közötti teljes egyenlőséget az uniós biztosok testületében, amely így fele részben nőkből, fele részben férfiakból fog állni.
Azt mondta, mindent meg szeretne tenni az európai minimálbér bevezetése érdekében, ez ugyanis minden teljes munkaidőben dolgozó ember számára méltóságteljes életet garantálna.
A szakszervezetekkel együttműködve általános keretrendszer kialakításán kell dolgozni – hangoztatta.
„Számomra a legfontosabb, hogy Európa erős és egységes legyen. Aki Európát gyengíteni, megosztani akarja, meg akarja fosztani az értékeitől, az ellen nagyon keményen fogok harcolni”- jelentette ki Ursula von der Leyen, röviddel azelőtt, hogy megválasztották.
(szmo)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Fölszállt hát a füst a Strasbourg – Brüsszel Ház kéményéből. Megvan az EU Új Főnöke!
Állítólag sikerült még Junckernél is gyengébb, habókosabb vezért csinálni. Bár Ursula – mondják – nem alkoholizál és ráadásul nő, igyekszik majd mindenki kedvében járni!
Döbrögisztán delegáltjai – pl. Dajcstompi, El Qroné és Cseh Katinka ritka nagy egyetértésben Ursulára szavazott.

Pártcsaládtól függetlenül a konzervatív politikusra szavazott a 13 fideszes képviselő, a négy DK-s, és a két momentumos is. (Csak a maszopos Újhelyi, meg a jobbikos Gyöngyösi nem!)
A legjobban a germánok kanzlerinája örülhet. Megszabadult a pocsékoló hadügyérétől, aki viszont Brüsszelben teljesítheti az elvárásait.
Ujjonghat vajdánk! „Ez a ‘zasszony” ártalmatlan nagymama! Már csak az UNOKÁI JÓLÉTE ÉRDEKLI! (Jólétüket elősegíti a bevált kéz – kezet mos alapon, oszt’ jónapot! Szép a ‘zélet!)
Macron se panaszkodhat!
NEKÜNK MEG TELJESEN MINDEGY!
A Nap az továbbra is keleti irányból fog fölkelni!

Akik megszavazták azok nem EP-képviselők, hanem a nagytőkések jól megfizetett lobbistái. A Fidesz pedig magyarázattal tartozik azzal (különösen a híveknek), hogy miért támogatta Soros György emberének a kinevezését.
Érdekes lett volna ha nem támogatja , mivel -többek között- ő javasolta .
Az Europaiunio egy sikertörténet.
Összefogás szolidalitás.
Nekem nagyon tetszik,hogy egy csoro mezitlábas Felcsuti teknövájo
8 milliárd eurot tudott ellopni a Von der bároktol, Ször lordoktol.
https://www.youtube.com/watch?v=nzaZxKd9BRM
Pontosítok: egy hét gyermekes családanya – cselédek és szolgák nélkül – nem tudna politi-
zálni. ( lehet hogy magyar cselédek is szolgálják !) Tehát : kékvérű ! … a tőkések kölyke.
Ezzel együtt, éppen hogy megkapta az egyszerű többséget ! Vagyis a hatalomért nagy harc
folyik a tőkések között ! Ez a harc: FOLYAMATOS. A nép rovására ! …. Igaz a mondás: gyáva
népnek nincs hazája de nincs jóléte sem !!!
„Azt mondta, mindent meg szeretne tenni az európai minimálbér bevezetése érdekében, ez ugyanis minden teljes munkaidőben dolgozó ember számára méltóságteljes életet garantálna.”
Egy rossz pont a nernél .