Beszélgetés Robins ezredessel
1933. május 13
(Rövid feljegyzés)
Sztálin. Mivel szolgálhatok?
Robins. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy meglátogathatom Önt.
Sztálin. Nincs ebben semmi különös, Ön túloz.
Robins (nevetve). Számomra az a legérdekesebb, hogy szerte egész Oroszországban mindenütt együtt láttam és hallottam ezt a két nevet: Lenin — Sztálin, Lenin — Sztálin, Lenin — Sztálin.
Sztálin. Ez szintén túlzás. Hogyan lehet engem összemérni Leninnel.
Robins (nevetve). Az is túlzás lesz, ha azt mondom, hogy a világ legrégibb kormánya ez alatt az egész idő alatt Szovjet-Oroszország kormánya — a Népbiztosok Tanácsa?
Sztálin. Ez talán csakugyan nem túlzás.
Robins. Érdekes és fontos az, hogy ez a kormány munkájában nem kanyarodott reakciós irányba és hogy az a kormány, amelyet Lenin alakított, erősnek bizonyult. Állja a sarat minden ellenséges irányzattal szemben.
Sztálin. Ez igaz.
Robins. Rendkívül világosan és élénken éreztem Oroszország 15 év alatt megtett fejlődését a májuselsejei felvonuláson — ugyanis ott voltam az 1918-as májuselsejei felvonuláson is, és a mostanin is, 1933-ban.
Sztálin. Az utóbbi időben sikerült egyetmást alkotnunk. De 15 év nagy idő.
Robins. Egy állam életében mégis kis idő ahhoz a nagy haladáshoz képest, amelyet Szovjet-Oroszország ez alatt az idő alatt elért.
Sztálin. Többet is tehettünk volna, de nem bírtunk.
Robins. Érdekes összehasonlítani a két felvonulás fő motívumait, fő jellegzetességét. Az 1918-as felvonulás kifelé fordult, az egész világ proletariátusához, a nemzetközi proletariátushoz, amelyet forradalomra hívott fel. Most más a fő motívum. A férfiak, a nők és az ifjak most azért vonultak ki tüntetni, hogy megmondják: ez az az ország, amelyet építünk, ez az az ország, amelyet minden erőnkkel védeni fogunk.
Sztálin. Az akkori felvonulás agitációs jellegű volt, a mostani pedig — eredményeket felmérő.
Robins. Ön bizonyára tudja, hogy az elmúlt 15 év során érdeklődtem az iránt, hogyan lehetne ésszerű kölcsönös viszonyt teremteni a két ország között és igyekeztem kiküszöbölni Amerika kormányzó köreinek ellenséges álláspontját.
Sztálin. 1918-ban Lenin szavaiból tudtam erről, később pedig a tények alapján. Ezt tudom.
Robins. Kizárólag mint magánszemély érkeztem ide és saját nevemben beszélek. Ideutazásom legfőbb célja, hogy megállapítsam a kapcsolat kilátásait, megállapítsam a való tényeket az orosz munkások munkakészsége és alkotó újító képessége tekintetében. A szovjetellenes propaganda azt állítja, hogy az orosz munkás lusta, az orosz munkás nem tud dolgozni, hogy a gépek tönkremennek a kezében, hogy egy ilyen országnak nincs jövője. Ez ellen a propaganda ellen nemcsak szavakkal, hanem kézzelfogható tényekkel akarok harcolni.
A második kérdés, amely ezzel kapcsolatban érdekel, a mezőgazdaság helyzetének a kérdése. Azt állítják, hogy az iparosítás tönkretette a mezőgazdaságot, hogy a parasztok nem vetnek, nem takarítják be a gabonát. Minden évben azt állítják, hogy Oroszország az idén feltétlenül éhenhal. Meg akarom ismerni a mezőgazdaság helyzetét jellemző tényeket, hogy megcáfolhassam ezeket az állításokat. Remélem, hogy megtekinthetem azokat a területeket, amelyeket az idén vetettek be először új növényfajtákkal. Különösen érdekel a Szovjetunió legfontosabb gabonaféléinek fejlődése.
A harmadik kérdés, amely érdekel, a közoktatás kérdése, a gyermekek és az ifjúság fejlődése és nevelése. Mennyire fejlett a népművelés a művészet és az irodalom terén, az alkotó szellem, a tehetségek fejlesztése terén. Amerikában az alkotásnak két típusát különböztetik meg — egyik az íróasztal mellett való alkotás, a másik a széleskörű eleven alkotó kezdeményezés, az alkotó szellem megnyilvánulásai az életben. Érdekel, hogyan fejlődnek a gyermekek, hogyan fejlődik az ifjúság. Szeretném a gyakorlatban látni, hogyan tanulnak, hogyan nevelkednek és fejlődnek.
Az első és a harmadik kérdéssel kapcsolatban már tettem egyes értékes megfigyeléseket és remélem, hogy a továbbiakban ezeket még kiegészíthetem. A második kérdéssel, a mezőgazdaság fejlődésével kapcsolatban remélem, hogy amikor Magnyitogorszkba, és onnan Rosztovba, Harkovba és vissza utazom, meg tudom figyelni a való tényeket. Szeretném megtekinteni a kolhozokat és meglátni, hogyan számolják fel az ősi parcellákat és hogyan fejlődik a nagyüzemi mezőgazdaság.
Sztálin. Önt az én véleményem érdekli?
Robins. Szeretném megismerni az Ön véleményét.
Sztálin. Az a megjegyzés, hogy a szovjet munkás nem tud bánni a gépekkel és összetöri őket, teljesen helytelen.
Ezzel kapcsolatban meg kell mondanom, hogy nálunk nem tapasztalható az a jelenség, amely Nyugat-Európában és Amerikában előfordult, amikor a munkások szándékosan összetörték a gépeket, mivel a gépek kivették szájukból a betevő falatot. Nálunk nem ilyen a munkások viszonya a gépekhez, mert amikor a gépeket tömegével bevezetjük a termelésbe, ugyanakkor nincs nálunk munkanélküliség, a gépek nem veszik el a munkások betevő falatját, mint önöknél, hanem megkönnyítik munkájukat.
Ami azt illeti, hogy a munkások nem tudnak dolgozni, hogy a munkások kulturálatlanok — igaz az, hogy kevés kulturált munkásunk van, és nem tudnak olyan jól bánni a gépekkel, mint Európában és Amerikában. De ez csak átmeneti jelenség. Ha például tanulmányozzuk azt a kérdést, hogy a történelem folyamán hol tanultak meg gyorsabban a munkások az új technikával bánni — Európában, Amerikában vagy ez utóbbi öt év alatt Oroszországban — azt hiszem, Oroszországban a munkások gyorsabban tanulták ezt meg, alacsony kulturális színvonaluk ellenére. A kerekes traktorok gyártásának elsajátítása a Nyugaton több évet vett igénybe, habár ott a technika kétségtelenül fejlett volt. Nálunk ezt gyorsabban sajátították el. Például Sztálingrádban, Harkovban a traktorgyártást alig 12—14 hónap alatt sajátították el. A Sztálingrádi Traktorgyár most nemcsak előirányzott kapacitását meríti ki teljesen, nemcsak 144 traktort gyárt naponta, hanem olykor 160 traktort is, vagyis túlszárnyalja előirányzott kapacitását. Ezt a példa kedvéért említem. A mi traktoriparunk új, traktoriparunk azelőtt nem volt. Ugyanez a helyzet a repülőgépiparral — ezt az új, igen nagy pontosságot igénylő ipart is gyorsan elsajátítottuk. Az autóipar az elsajátítás gyorsasága szempontjából hasonló helyzetben van. A szerszámgépgyártás szintén.
Szerintem a gépgyártásnak ez a gyors elsajátítása nem az orosz munkások különleges képességeiben, hanem abban leli magyarázatát, hogy a termelést, például a repülőgépek, a repülőgépmotorok, a traktorok, a gépkocsik, a szerszámgépek gyártását, nem az ember magánügyének, hanem állami ügynek tekintik. Nyugaton a munkások azért termelnek, hogy megkapják érte a bérüket, egyébbel nem törődnek. Nálunk a termelést társadalmi, állami ügynek, becsület dolgának tekintik. Ezért sajátítják el nálunk olyan gyorsan az új technikát.
Egyáltalán, szerintem nem lehet a kérdést úgy feltenni, hogy valamely nemzet munkásai képtelenek elsajátítani az új technikát. Ha faji szempontból vizsgáljuk meg ezt a kérdést, Amerikában például a négereket „utolsó embereknek” tartják, pedig ők éppen úgy elsajátítják a technikát, mint a fehérek. Az a kérdés, hogy valamely nemzet munkásai milyen gyorsan sajátítják el a technikát, nem biológiai kérdés, nem átöröklés kérdése, hanem idő kérdése: ma nem sajátították el, holnap megtanulják és elsajátítják. A technikát mindenki elsajátíthatja, a busman is, ha segítenek neki.
Robins. Még az is kell, hogy legyen benne igyekezet, hogy akarja is elsajátítani.
Sztálin. Természetesen. Akarat és igyekezet az az orosz munkásokban van éppen elég. Az új technika elsajátítását becsület dolgának tekintik.
Robins. Ezt már éreztem a gyárakban, ahol láttam, hogy a szocialista verseny eredményeképpen új lelkesedés, új törekvés jön létre, amit nem lehet pénzzel megvásárolni, mert a munkások ettől a munkájuktól valami jobbat és többet várnak annál, amit a pénz adhat nekik.
Sztálin. Ez igaz. Ez becsület dolga.
Robins. Viszek magammal Amerikába diagrammokat, amelyek mutatják, hogyan fejlődött az újító mozgalom, hogyan fejlődtek a munkások alkotó javaslatai, amelyek javítják a termelést és jelentős megtakarításokat eredményeznek. Láttam számos olyan munkásújító fényképét, akik igen sokat adtak a Szovjetuniónak a termelés megjavítása, a megtakarítások terén.
Sztálin. Viszonylag sok ilyen munkás vált ki nálunk, ezek nagyon tehetséges emberek.
Robins. Jártam minden nagyobb moszkvai gyárban — az AMO-ban, a Golyóscsapágy-gyárban, a Frezerben és más gyárakban és láttam, hogy mindenütt külön szervezet foglalkozik a munkások újító mozgalmának fejlesztésével. Különösen mély benyomást tett rám számos gyár szerszámműhelye. Mert ezek a szerszámműhelyek igen értékes szerszámokat készítenek gyáraiknak, a munkások ezekben a műhelyekben minden képességük latbavetésével dolgoznak, teljesen kifejtik alkotó kezdeményezésüket és meglepő eredményeket érnek el.
Sztálin. Mindamellett van sok fogyatékosságunk is. Kevés a képzett szakmunkásunk. Pedig nagyon sok kell. Műszaki személyzetünk is kevés. Évről évre növekszik ennek a személyzetnek a száma, de még mindig kevesebb, mint amennyi kell. Sokat segítettek nekünk az amerikaiak. Ezt el kell ismernünk. Másoknál jobban és bátrabban segítettek. Ezért köszönet jár nekik.
Robins. Az az internacionalizmus, amelyet üzemeikben láttam, nagyon mély benyomást tett rám. Gyáraik vezetősége kész átvenni bármely ország — Franciaország, Amerika, Anglia vagy Németország — technikai vívmányait, semmiféle előítélet nincs bennük ez országok irányában. És én azt hiszem, ez az internacionalizmus lehetővé fogja tenni, hogy egy-egy gépben egyesítsék más országok gépeinek minden előnyét és tökéletesebb gépeket gyártsanak.
Sztálin. Ez így is lesz.
Második kérdése arra vonatkozik, hogy az iparosítás — állítólag — tönkreteszi a mezőgazdaságot. Ez szintén helytelen felfogás. Az iparosi tás nem tönkreteszi, hanem megmenti nálunk a mezőgazdaságot, megmenti a parasztot. Néhány évvel ezelőtt erősen szétaprózott paraszti kis- és törpegazdaságaink voltak. A földek szétdarabolásának fokozódásával a paraszti parcellák olyan aprók lettek, hogy egyszerűen nem volt hová kiengedni a tyúkokat. Tegye még ehhez hozzá a kezdetleges mezőgazdasági eszközöket, például a faekét és a sovány gebéket, amelyekkel nemhogy a szűzföldet, de még a közönséges keménységű földeket sem lehet felszántani, és megkapja a mezőgazdaság hanyatlásának képét. 3—4 évvel ezelőtt a Szovjetunióban körülbelül 7 millió faeke volt. A parasztok válaszúihoz értek: vagy lefekszenek meghalni, vagy áttérnek a földhasználat új formájára és a föld gépekkel való megmunkálására. Tulajdonképpen ez a magyarázata annak, hogy az a felhívás, amelyet a Szovjethatalom a kellő időben intézett a parasztokhoz — hogy apró földdarabjaikat egyesítsék nagy táblákban és a kormánytól vegyék át a traktorokat, aratógépeket és cséplőgépeket e táblák megműveléséhez, a termés learatásához és csépléséhez —, élénk visszhangra talált a parasztok körében. Érthető, hogy a parasztok kapva-kaptak a Szovjet Kormány javaslatán, nagy táblákban kezdték egyesíteni földdarabjaikat, átvették a traktorokat és a többi gépet és így ráléptek a nagyüzemű mezőgazdaság széles útjára, a mezőgazdaság gyökeres megjavításának új útjára.
Az iparosítás tehát, amelynek eredményeképpen a parasztok traktorokat és más gépeket kapnak, megmentette a parasztokat, megmentette a mezőgazdaságot.
A kisparaszti gazdaságoknak nagyüzemű gazdaságokban való falvankénti egyesítését kollektivizálásnak, magukat az egyesített, nagyüzemű gazdaságokat pedig kolhozoknak nevezzük. A kollektivizálást jelentékenyen megkönnyíti az, hogy nálunk a föld nincs magántulajdonban, a földet nacionalizáltuk. A földet örökös használatra átadtuk a kolhozoknak, mivel pedig a föld nincs magántulajdonban, földadásvétel sincs, mindez pedig jelentékenyen megkönnyíti a kolhozok megalakulását és fejlődését.
Ezzel nem akarom azt mondani, hogy mindez, vagyis a kollektivizálás és minden, ami vele összefügg, simán megy. Nehézségek persze vannak, méghozzá nem is kicsik. A kollektivizálásnak, mint minden nagy új dolognak, nemcsak barátai, hanem ellenségei is vannak. Ennek ellenére a parasztok túlnyomó többsége a kollektivizálás mellett van, a kollektivizálás ellenségeinek száma pedig egyre kisebb lesz.
Robins. Minden előrehaladás bizonyos költségekkel jár, ezt tudjuk és bevesszük számításainkba.
Sztálin. De e nehézségek ellenére egy dolog világos — és ez a tény szerintem teljesen kétségtelen: a parasztság 19/20-a tudomásul vette, a parasztok többsége pedig nagy örömmel fogadja azt a körülményt, hogy a mezőgazdaság kollektivizálása befejezett ténnyé lett, amelytől nincs visszatérés. Úgy hogy ezt már kivívtuk. Nálunk a mezőgazdaság uralkodó formája most már a kollektív gazdaság. Ha a vetés vagy az aratás számadatait, a gabonatermelés számadatait nézzük, jelenleg az összgabonatermésnek csak valami 10—15%-át adják egyénileg gazdálkodó parasztok. A többit kolhozok adják.
Robins. Érdekelne az a kérdés, igaz-e az, hogy a múlt évben a termés betakarítása nem volt kielégítő, hogy most a vetési kampány kielégítően folyik, a múlt évben ellenben a betakarítás nem volt kielégítő?
Sztálin. A múlt évben a betakarítás kevésbé volt kielégítő, mint tavalyelőtt.
Robins. Olvastam az Ön beszédeit és ezek alapján azt hiszem, hogy az idén biztosítani fogják a sikeresebb betakarítást.
Sztálin. A betakarítás az idén minden valószínűség szerint sokkal jobban fog menni.
Robins. Azt hiszem, Ön azt a nagy vívmányt, amely abban áll, hogy Önök iparosítani tudták a mezőgazdaságot, míg egyetlen más ország sem volt képes erre, legalább olyan jelentősnek tartja, mint én. A tőkés országok mezőgazdasága súlyos válsággal küzd és iparosításra van szüksége. A tőkés országok az ipari termeléssel mégcsak megbirkóznak valahogy, de a mezőgazdasággal egyikük sem tud megbirkózni. A Szovjetunió nagy vívmánya, hogy hozzáfogott e feladat megoldásához és sikeresen megbirkózik vele.
Sztálin. Igen, ez tény.
Ezek a mi eredményeink és fogyatékosságaink a mezőgazdaság terén.
Most a harmadik kérdés — a gyermekek és általában az ifjúság nevelése. A mi ifjúságunk derék, életvidám ifjúság. Államunk minden más államtól különbözik abban, hogy nem sajnálja a pénzt a gyermekek helyes gondozására és az ifjúság helyes nevelésére.
Robins. Amerikában azt hiszik, hogy Önöknél a gyermek fejlődését bizonyos merev korlátok közé szorítják és ezek a korlátok nem hagynak teret az alkotó szellem fejlődése és az elme szabadsága számára. Nem gondolja Ön, hogy az alkotó szellem fejlődésének szabadsága, amikor az alkotó szellem szabadon kifejezheti mindazt, amivel bír — rendkívül nagy jelentőségű?
Sztálin. Az első, ami a korlátokat illeti, nem igaz. A második igaz. Kétségtelen, hogy a gyermek nem fejlesztheti ki képességeit, ha szűk korlátok közé van szorítva és minden lépését szabályozzák, ha nem biztosítják számára a szükséges szabadságot és nem ösztönzik a kezdeményezést. Ami az ifjúságot illeti, nálunk minden út nyitva áll előtte és szabadon tökéletesítheti magát.
Nálunk nem verik a gyermeket, nagyon ritkán rónak ki rá büntetést, szabadon kiválaszthatja azt, ami tetszik neki, arra az útra léphet, amelyet maga választ. Azt hiszem, sehol sem gondoskodnak úgy a gyermekről, neveléséről és fejlődéséről, mint nálunk, a Szovjetunióban.
Robins. Mondhatjuk-e, hogy mivel az új nemzedék tagjai megszabadultak a szükség jármától, megszabadultak a gazdasági viszonyok terrorjától, ez a felszabadulás az alkotó energia új virágzására, egy új művészet virágzására, a kultúra és a művészet új fellendülésére fog vezetni, hiszen a művészetet azelőtt mindezek a béklyók fejlődésében korlátozták?
Sztálin. Ez feltétlenül így van.
Robins. Én nem vagyok kommunista és nem valami sokat értek a kommunizmushoz, de szeretném, ha Amerika résztvenne abban a fejlődésben, ha lehetővé válna számára, hogy bekapcsolódjék abba a fejlődésbe, amely itt. Szovjet-Oroszországban végbemegy, szeretném, ha az amerikaiak számára ez lehetővé válna olymódon, hogy elismerik a Szovjet Kormányt, hiteleket nyújtanak neki, megteremtik a normális kölcsönös viszonyt a két ország között, például a Távol-Keleten, hogy biztosítva legyen az Önök nagyszerű kezdeményezése, hogy az Önök merészségét teljes siker koronázhassa.
Sztálin (mosolyogva). Köszönöm ezt a jókívánságot.
Robins. Közeli barátaim közé tartozik Borah szenátor, aki tántoríthatatlan híve a Szovjetuniónak és az amerikai állam vezetői körében a Szovjetunió elismeréséért harcol.
Sztálin. Ez igaz, ő sokat fáradozik azon, hogy országaink között normális viszony jöjjön létre. De egyelőre sajnos sikertelenül.
Robins. Meggyőződésem, hogy az utóbbi 15 év folyamán a reális tények soha nem hatottak olyan erősen, mint most, abban az irányban, hogy a két ország között létrejöjjenek a normális kapcsolatok.
Sztálin. Ez igaz. De van egy tény. amely akadályozza ezt: Anglia akadályozza ezt, szerintem (nevet).
Robins. Ez kétségtelenül így van. De a helyzet mégis arra kényszerít bennünket, hogy elsősorban saját érdekeinkből induljunk ki, és az az ellentét, amely fennáll saját érdekeink és aközött, amire más országok akarnak rávenni bennünket, jobban sarkalja Amerikát az ilyen kölcsönös kapcsolatok megteremtésére, mint valaha. Nekünk érdekünk az amerikai kivitel fejlesztése. Az egyetlen nagy lehetőségeket nyújtó nagy piac, amelyet eddig még senki sem használt ki igazán — az orosz piac. Az amerikai üzletemberek, ha akarnák, adhatnának hosszú lejáratú hiteleket. Nekik érdekük, hogy a Távol-Keleten nyugalom legyen, és ezt semmi sem segítené elő annyira, mint a Szovjetunióval való normális kapcsolatok felvétele. Ebben a tekintetben Litvinov úr genfi nyilatkozata a támadó ország meghatározásának kérdésében teljes összhangban van a Briand — Kellogg egyezmény vonalával, amelynek nagy szerepe volt a béke kérdésében. Amerikának érdeke, hogy az egész világon stabilizálódjanak a gazdasági kapcsolatok, és nagyon jól tudjuk, hogy nem lehet megteremteni a normális gazdasági kapcsolatokat mindaddig, amíg a Szovjetunió az általános gazdasági rendszertől el van szigetelve.
Sztálin. Mindez igaz.
Robins. Javíthatatlan optimista voltam és maradok. Valamikor, 15 évvel ezelőtt, hittem a bolsevik forradalom vezetőiben. Őket akkor úgy tüntették fel, mint a német imperializmus ügynökeit, — különösen Lenint tartották német ügynöknek. De én Lenint rendkívül nagy embernek tartottam és tartom ma is, az egész világtörténelem legnagyobb vezéregyéniségének.
Remélem, hogy az az információ, amelyet eredeti kútfőkből szereztem, talán elősegítheti a két ország közötti közeledés és együttműködés általam említett tervének megvalósítását.
Sztálin (nevetve). Adja isten.
Robins (nevetve). Ha ön amerikai módra fejezte volna ki magát, ezt mondta volna — „Több erőt a könyökömbe.” Ő nincs meggyőződve arról, hogy a könyökében sok erő maradt.
Sztálin. Meglehet.
Robins. Szerintem nincs felemelőbb és nagyszerűbb, mint résztvenni az új világ megteremtésében, résztvenni abban, amivel most foglalkozunk. Az új világ megteremtésében és felépítésében való részvétel olyan tény, amelynek jelentősége óriási nemcsak napjaink, hanem az évezredek szempontjából is.
Sztálin. Ám mégis csak nagy nehézségekkel jár (nevet).
Robins (nevet). Nagyon hálás vagyok Önnek irántam tanúsított figyelmességéért.
Sztálin. Köszönöm önnek, hogy 15 év után eszébe jutott a Szovjetunió és meglátogatta (mindketten nevetnek. Robins elbúcsúzik).
Először e kötet orosznyelvű
kiadásában jelent meg.
(idézet: – Sztálin Művei 13. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!