Hidvéghi: a Fidesz szavazatával nyerte meg von der Leyen a szavazást
Könnyű nyilatkozatokat, hangzatos deklarációkat tenni, de Ursula von der Leyen kilenc szavazatos többséggel európai bizottsági elnökké történt megválasztása azt mutatja: az Európai Parlamentben (EP) a jobboldal megszavazta, a baloldal pedig többségében az új bizottsági elnök megválasztása ellen szavazott – közölte Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő Strasbourgban.
A képviselő, miután az EP strasbourgi plenáris ülésén megválasztotta Von der Leyent az Európai Bizottság következő elnökévé, magyar újságíróknak nyilatkozva aláhúzta: a Fidesz-KDNP tizenhárom képviselőjének szavazatával támogatta a jelölt megválasztását, ami azt mutatja, hogy ezen szavazatok nélkül nem lenne elnök Ursula von der Leyen.
Hozzátette, az Európai Néppárt (EPP) magyar nemzeti delegációja megelőlegezett bizalom mellett támogatta szavazataival, de határozott elvárásokkal van az Európai Bizottság új elnöke iránt.
Elmondta, az új vezetővel esély nyílik egy kiegyensúlyozottabb és józanabb európai uniós politikára. A magyar delegáció azt reméli, hogy az uniós bevándorlás kérdésében is új korszakot jelent az új bizottsági elnök megválasztása.
Aláhúzta ugyanakkor, számon fogják kérni a magyar emberek akaratát. A magyar emberek ugyanis egyértelművé tették, hogy olyan új uniós vezetőket szeretnének, akik megállítják a bevándorlást, tisztelik a közép-európai országokat, a nemzeteket és nem sértik azok szuverenitását – emelte ki.
Szavai szerint Európának “szüksége van a védelemre”. A bizottsági elnöknek fő szerepet kell játszania abban, hogy Európa szavatolni tudja saját biztonságát, meg tudja védeni az embereket és nemet mondjon a bevándorlásra.
“Azok az országok pedig, amelyek védik és a jövőben is védeni fogják Európa külső határait, támogatást és nem támadást érdemelnek” – fogalmazott.
A képviselő fontosnak nevezte, hogy a regionális fejlesztési, valamint az agrártámogatások kérdésében meg tudjon maradni az a politika, amely forrásokat biztosít ezekre a célokra.
“Nem könyöradományról van szó és nincs helye a kettős mércének sem. Ezek a támogatások járnak és szükségesek ahhoz, hogy az Európai Unió sikeres tudjon lenni” – jelentette ki.
Az Európai Parlament kedden, strasbourgi plenáris ülésén megválasztotta Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikust az Európai Bizottság következő elnökének. A képviselők 383 szavazattal, 327 ellenében, 22 tartózkodás és egy érvénytelen szavazat mellett titkos szavazáson támogatták a jelölt bizottsági elnöki kinevezését.
(hirklikk)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Bár ilyen jó megérzőképességünk lenne lottóilag! Hiszen tegnapi anyagunkban jeleztük: BÁRMILYEN EREDMÉNY SZÜLETIK IS, AZ MINDENKÉPPEN DÖBRÖGI HATALMAS DIJADALJAKÉNT LESZ LEVETÍTVE VAJDASÁG NÉPE ELÉ!
Nem tévedtünk! A vajdazsenialitás csúcsrajáratása megkezdődött!
“…Nem könyöradományról van szó és nincs helye a kettős mércének sem. Ezek a támogatások járnak és szükségesek ahhoz, hogy az Európai Unió sikeres tudjon lenni…”
– Járnak bizony! (Hidvéghi itt a júdáspénzekre gondol!) Brüsszel fizeti is rendesen, HISZEN AZ ITT KELETKEZETT PROFITJÁBÓL fizeti!
Ugyanakkor Hidvéghi GONDOSAN KERÜLI “A MAGYAROKNAK EZ JÁR!” – kifejezést! Aligha véletlenül! És aligha CSAK az EU sikerét tartja fontosnak kidomborítani!
A hazaárulók tartják a markukat a kifosztó felé: IDE A JATTOT NYANYA! NEKÜNK EZ JÁR!
“Nekik”!
NEKÜNK MARAD A KUSS! (Szerintük.)
Hidvégi ur reméljük nem haragszik meg,hogy a tolvajokat baleset éri aki 8 milliárdott loptak el.
Megértését nagyon köszönjük Hidvégi ur.
Nato Gládio alosztály
Végre egy normális embert választottak erre a rendkivül fontosságu pozicióra ! csak GRATULÁLNI TUDOK VON DER LEYDEN MEGVÁLASZTÁSÁHOZ MAGASAN !! Remélem azember csempészeknek, (a brüsszeli fő embercempészeknek, Tímermansznak, Wébernek, Martin Shulcnak, Soroséknak) Európában BEALKONYULT, Velük együt a Magyar migráns pártiaknak is !!