„Kong a vészharang!” bővebben

"/>

Kong a vészharang!

Brutális hír szivárgott ki a német sajtóban: veszélyben a vajdasági autógyártás?

Megszorításokra kényszerül a BMW és a Daimler és emiatt csökkentenie kell a Magyarországon tervezett termelés bővítését – olvasható a neves német üzleti lap, a Handelsblatt vasárnapi cikkében, amely a német autóipar előtt álló nem túl rózsás kilátásokkal foglalkozik és megállapítja: az új környezetben a autógyártóknak ki kell igazítaniuk beruházásaikat. És a magyarországi üzemeik lehetnek az első áldozatai ennek a folyamatnak.

A magyar gazdaság középtávú kilátásait is meghatározó értesülések szivárogtak ki vasárnap a Handelsblatt hasábjain. A cikk konkrétan a német BMW és Daimler autógyártók előtt álló rendkívül nehéz időszakot és annak várható következményeit vázolja fel, ezek pedig érintik a kecskeméti gyáregységet és a Debrecenbe tervezett üzemet is a lap szerint. Olyannyira, hogy a terjedelmes cikk nagy része a magyarországi gyárak jövőjével foglalkozik részletesen.

Újratervez a BMW?

2018 nyarán Debrecen helyi politikusai alig hitték el, mekkora szerencse érte őket. A BMW ugyanis akkor jelentette be, hogy egymilliárd eurós megaberuházás keretében új üzemet épít a város határában. A kilátások kedvezőek voltak akkor – kezdődik a cikk egy visszaemlékezéssel. Akkoriban a bajor autógyártó a globális kereslet felfutásával indokolta az új gyár felépítését és éves szinten 150 ezer darabos modellszámot említettek.

Az alapkő letétele a debreceni gyár kapcsán az idei évre várható, azonban ezen kívül még semmi nem dőlt el. Azóta ugyanis a gyár két profitwarningon van túl, valamint az értékesítések is esnek, és ezek a fejlemények korrekciót jelezhetnek előre a tervekben.

Intenzív tárgyalások folytak a háttérben a debreceni üzem felépítésének jövőjéről – fogalmaz a cikk.

Miközben Oliver Zipse termelési igazgató továbbra is reményét fejezte ki a termelés bővítése iránt az alacsony költséggel bíró helyszínen, Nicolas Peter pénzügyi igazgató már egyértelműen utalt a társaság már jelenleg is feszült pénzügyi helyzetére és az egyre jobban kiépülő túlzott kapacitások veszélyére. Ennek oka, hogy 2018 ősze óta a piacok a vártnál rosszabbul teljesítenek, a költségek feletti kontroll pedig gyengülhet.

Minden követ megmozgatunk, nincsenek tabutémák

– jelezte múlt héten a lap szerint – Harald Krüger, a BMW vezérigazgatója.

Brutális hír szivárgott ki a német sajtóban: veszélyben a magyar autógyárak?

A Handelsblatt címlapján a sztori.

A Mercedes már meg is hozta a döntését

Miközben a BMW elemzi és értékeli a helyzetet, addig a versenytárs Mercedes már most is egy lépéssel előrébb jár – olvasható a Handelsblatt cikkében.

A Daimler vezetői ugyanis megállították a kecskeméti gyár bővítését. Az igazgatótanács állásfoglalása szerint a második üzem üzembehelyezését legalább egy évvel elhalasztották – írja a német lap a csoportból származó információi alapján.

A cikk arról is megemlékezik, hogy a német prémium autógyártók nagy terveket szövögettek, főleg Magyarországon, így az Audi Győrben, a Mercedes Kecskeméten, tavaly óta pedig a BMW Debrecenben.

A Mercedes tavaly nyáron jelentette be, hogy egy második üzem felépítésén dolgozik, amelyben az lett volna az igazán trükkös, hogy a gyártósorokról párhuzamosan gördülnének le a kompakt és szedán modellek, az elektromos autók, valamint az első- és hátsókerék meghajtású modellek. A Full Flex gyár fejlesztésébe 1 milliárd eurót tesz a gyártó, és a tervek szerint az évtized elejére elkészült volna, azonban most minden tovább tarthat, a bővítést lelassult. A bevételcélok érdekében azonban a Daimler még szorosabban akarja fogni a tőkét, az első negyedévben elégetett 2 milliárd eurót. A személygépkocsik esetében a profitmarzs 9%-ról 6%-ra esett. Most próbálják menteni a helyzetet – írja a német lap.

Wilfried Porth igazgatótanács-tag és a társaság HR-igazgatója egy interjúban arról beszélt, hogy minden erejükkel azon dolgoznak, hogyan javíthatják a cég hatékonyságát, átnézik a stratégiát, a portfóliót, a folyamatokat és a szolgáltatásokat. Porth egyelőre kizárta az általános létszámstop lehetőségét, azonban beismerte, hogy vannak olyan területek, ahová már most nem vesznek fel új embert.

Brutális hír szivárgott ki a német sajtóban: veszélyben a magyar autógyárak?

Dolgozó a kecskeméti Mercedes-gyárban.

A Daimler kutatás-fejlesztési ráfordításai 2014 óta felrobbantak, a korábbi 8 milliárd euró helyett most már évente 14 milliárd eurót fordít erre a célra. És ezt most priorizálják. Az elektromost mobilitásra és önvezető autózásra szánt kiadások csúcson vannak, de közben a korábbi zászlóshajó projektek, mint a kecskeméti gyár, parkolópályára kerültek.

Úgy építeni fel plusz kapacitásokat, hogy közben a kereslet nem ebbe az irányba mutat, kontraproduktív lenne, főleg annak fényében, hogy az erre költött összegeknek máshol is meglenne a helyük – spekulál a Handelsblatt.

Fordulópontnál a német autóipar

Az autógyártók hivatalosan nem kívánták kommentálni a lap „fékezési manővereket” tartalmazó információit. Az új termelési egységek esetleges elhalasztása azonban fordulópontot jelez: több mint egy évtizeden át tartó bővülés után az amerikai és az európai piacok is telítődtek.

A vészjelzéseket most már nem lehet lesöpörni az asztalról. Ugyan a BMW meg tudta őrizni az eladások stabilitását idén, a Mercedes és az Audi a több milliárd euró értékű új modelloffenzíva ellenére sem tudta növelni eladásait. A Mercedes értékesítései például áprilisban az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest 4,5%-kal alacsonyabbak, az Audinál ugyanez a szám 13%.

A Mercedeshez hasonlóan a BMW-nél is minden beruházás ellenőrzés alatt áll, 2022-ig 12 milliárd eurót tervez spórolni a vállalat.

Közben az európai értékesítések nem túl biztatóak és akkor még nem is beszéltünk az Egyesült Államok által kilátásba helyezett, európai autógyártókra vonatkozó importvámokról és azok rendkívül súlyos hatásairól.

A BMW és a Daimler is azzal számol ugyanakkor, hogy az USA elhalasztja a büntetővám kivetését az európai autók esetében, azonban a BMW már most át akarja gondolni a 3-as sorozat USA-ba történő exportálását. Ez pedig azzal fenyeget, hogy a német gyártók amerikai piacokat veszítenek, és ennek fényében a gyártókapacitás addicionális létrehozása Magyarországon csak súlyosbítaná a problémát – írja a cikk.

A német autóipar jelenleg a második félévi fordulatban bízik, egyes szakértők azonban szkeptikusak az üzleti hangulat fordulásával kapcsolatban. Az Evercore ISI elemzői nem látnak ugyanis erősödő felvevőpiacokat. Az autókra vonatkozó importvámok kilátásba helyezése, a szigorúbb környezetvédelmi szabályok fényében a kilátások még komorabbak. Ezek fényében pedig másfajta beruházások is próbatételre számíthatnak, nemcsak a magyar gyáregységek – zárul a cikk.                (portfolio)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Éppen ma egy hete jelent meg itt a balrad.ru – n egy írás egy olvasói levél kapcsán ERRŐL A TÉMÁRÓL:

Abból idézve:

„…Döbrögiék hónapok óta válság közeledtéről hablatyolnak. Valószínűleg több és megbízhatóbb információik vannak ezen a téren is, mint a balrad.ru – nak. Ha válság lesz, az nyilvánvalóan érint minden országot. Így vajdaság gyarmati élőhelyünk “anyaországát”, Germániát is. Az idetelepített összeszereldéik és kiszolgálóik óvatosabban viszonyulnak a dolgokhoz.Minimum visszafogják beruházási kedvüket. MINIMUM!

Ha pedig a Gazda spórolni kezd, az nem jó hír a szolganépnek! Ezt megtapasztalhattuk 2008 – ban!

Ismét tapasztalni fogunk?

Pedig már bizonyosság: SAJÁT GAZDASÁG NÉLKÜLI VESZÉLYEZTETETTSÉGÜNK HATALMAS KÁROKAT OKOZ, FOLYAMATOSAN! A qrmányzati sikerpropaganda dacára!”

– Azóta – NÉMIKÉPP – változott is a helyzet. Gyaníthatóan nem kedvezően! Mert kiderült, hogy az amerikai vezérbolond GYÁRTÓKAPACITÁSOKAT AKAR AZ USA – BA KÉNYSZERÍTENI A VILÁG MINDEN RÉSZÉBŐL!

Tervei szerint ha valaki el akar adni az USA – ban, az gyártsa le ott a portékáját! Ez az elgondolás – bár patriotának tűnik – nem egystabil, szárnyaló amerikai gazdaságot jelez.

Ha a vajdasági autógyári összeszereldék befékeznek, annak katasztrofális össztársadalmi hatásai lesznek. Olyanok, amelyek 2008 hatásait messze meg fogják haladni!

Látszólag semmi összefüggés az autóipari fékezés, és az uniós választások vajdasági kiéleződése között. Látszólag!

Ugyanakkor nem árt megjegyezni: ha csak EGY összeszerelde befékez, a qrmánynak MÁRIS A MENEKÜLÉSEN KELL GONDOLKODNIA!

Döbrögi most megpróbál előre menekülni! De mi lesz a magyarokkal?

“Kong a vészharang!” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Én magam a meglevő autók szétrobbantásának, gyártásuk mértékének legalább drasztikus csökkentésének híve vagyok. Az autózás nagyobb veszélyt jelent ekológiai szempontból, mint amekkorát a média beismer, hasznát a tőke jobban érzi profitja miatt, mint sznob hívei. De számunkra, nemzetünk számára gyarmati függésünk szimbóluma is. Mikor szabadulunk már meg a nyugati tőke uralmától? Mikor térnek már át vezetőink legalább megközelítőleg olyan mértékű országépítésre, amilyen Rákosiék idején volt, aminek folytán magunkénak érezhettük hazánkat? Miért kell milliárdokat ostoba stadionépítésbe, külföldiek, egyházak támogatására költeni? Miért engedik be a kapzsi nyugati kereskedelmi tőkét? Nincs olyan pártunk és emberük, amely, aki ezt az ügyet magáénak vallaná és meg is valósítana?

    1. Vannak.
      Csak tisztességes becsületese emberek. Ők a hatalommal nem összeegyeztethetőek.

  2. És még egy kis adalék (márciusi hír):
    „»Tavaly szeptember óta 17 százalékkal esett a BMW árfolyama, a márka kicsit elkésett az elektromos autók fejlesztésének területén. Az Egyesült Államokban világosan látszik, hogy az alsó középkategóriában a hagyományos meghajtású modellek eladása annyival csökken, amennyi a Tesla Model3 értékesítse. A német versenytársak is előrébb vannak, az Audi e-tron és a Mercedes-Benz EQC modell már készen áll, a BMW-nek azonban nincs tisztán elektromos hajtású modellje« – mondta a Világgazdaságnak Nagy Bertalan, a Concorde privátbanki üzletfejlesztési igazgatója.”
    https://www.vg.hu/vallalatok/vallalati-hirek/a-bmw-profitja-tiz-szazalekkal-eshet-2-1417855/

    Egy technológiai átalakulás folyamatában vagyunk, de az egészet súlyosbítja az amerikai-kínai gazdasági háború:
    „Az, hogy folytatódik a huzavona, Európának annyiban jó, hogy amíg a Trump-kormány Kínával van elfoglalva, legalább nem másik kedvenc kereskedelmi bűnbakját, a németeket támadja. Hosszabb távon viszont az amerikai-kínai feszültségekkel mindenki veszít: a vámháború aláásta a nemzetközi gazdasági rendszer egyes évtizedes szabályait (például rögtön az egyoldalú védővámok tilalmát), üzleti bizonytalanságot szült, és egy sor nemzetközi nagyvállalatot beszerzési és termelési láncainak átalakítására sarkallt.
    Bár az eddigi vámok hatása mérsékelt volt, 25 százalékra emelésük sokat ronthat a helyzeten: a Nemzetközi Valutaalap szerint az amerikai GDP-t 0,3–0,6 százalékkal, a kínait 0,5–1,5 százalékkal vetheti vissza a viaskodás. A lépés hatása ennél is súlyosabb lehet azokban az országokban, amelyek sokat exportálnak a kínai és amerikai piacokra.”
    https://index.hu/gazdasag/2019/05/12/donald_trump_hszi_csin-ping_amerikai_kinai_kereskedelmi_haboru_vilaggazdasag_vam_buntetovam/

    És a bónusz, amely megmutatja, hogy mennyire ki van téve a magyarországi gazdaság a betelepült cégek teljesítményének:
    https://tradingeconomics.com/hungary/exports-by-category

  3. Kína – USA kereskedelmi háború.Sajnos nincs időm a fordításra, de úgy tűnik ennek az USA lesz a nagyobbik vesztese.Ennek súlyos világgazdasági hatásai is lesznek.Jelenleg azonban Kína számos kereskedelmi partnerrel rendelkezik, akik továbbra is együttműködhetnek a szabadkereskedelemben ezzel segítve túlélni Amerika vámtámadását, míg Amerika Európával és Kínával szemben is ellentétes tarifával szembesülhet.

    https://www.zerohedge.com/news/2019-05-12/hopium-floats-and-thats-how-market-got-high-friday
    https://www.rt.com/business/459208-china-responds-tariffs-us/?utm_source=browser&utm_medium=push_notifications&utm_campaign=push_notifications

  4. „Ha bezárnak a német autószereldék akkor sokan fognak örülni mert mégsem leszünk német gyarmat !!!!!!”
    Akkor semmik leszünk , éhen döglünk !

  5. ez nem így van.
    Romániából 2,5 millió fiatal ment nyugatra, Lengyelektől több, mint 3 millió. És ott nem síránkoznak.

Hozzászólás a(z) Fergeteg bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com