Sorra lemondták a baleseti ügyeletet a budapesti kórházak a hétvégén
Egyedül a Péterfy baleseti intézete működött a teljes hétvégén úgy, ahogyan működnie kellett volna.
A főváros négy sürgősségi centrumából csak egy fogadott súlyos, sokszorosan sérült betegeket az egész hétvégén – írja a Népszava. Múlt csütörtök óta hol az egyik, hol a másik kórházban mondták le a szolgáltatást, csak a Péterfy baleseti intézete működött zökkenőmentesen.
Azt még szombaton írta meg a 444-re Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, hogy a Honvédkórház a teljes hétvégére lefújta az ügyeletet az úgynevezett politraumatizált, vagyis többszörösen sérült betegek részére.
Szombat éjjel a Népszava szerint már a Dél-Pesti Centrum kórház Merényi úti traumatológiája is jelezte, oda se vigyenek több politraumatizált beteget a mentők, mert az intenzív ágyaik megteltek.
Ezután a Szent János kórház jelentette, hogy lemondja a további ügyeletet, mert akkora már több mint fél tucat sürgős műtétre szoruló sérültje volt. A lap feltételezése szerint a létszámhiány volt az ok.
Egy átlagos napon legalább 30 úgynevezett politraumatizált sérülthöz riasztják a mentőket. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…A lap feltételezése szerint a létszámhiány volt az ok…”
– Nyilvánvaló téves feltételezés! Ezt kikürtölni pedig merő rosszindulat! Kásler Táttos megmondta: EGÉSZSÉGÜGYÜNK RENDBEN VAN!

(Rossz nyelvek szerint el is megy nyugdíjba!)
