“Aranykalitka jómadaraknak, nyitott ajtóval! “…ez nem összeférhetetlen…”” bővebben

"/>

Aranykalitka jómadaraknak, nyitott ajtóval! “…ez nem összeférhetetlen…”

Nyitott kapunál cigiznek a magyar VIP-börtön rabjai

A legelitebb bv-intézet fogvatartottjai szinte szabadon dolgozhatnak egy családi cégnél, amiből egy börtönparancsnok felesége profitál.

Egyágyas, saját kulccsal zárható szobák, rács nélküli ablakok, saját tévé, parkosított udvar, szökőkút, teniszpálya

– ez nem Svédország egyik börtönének leírása, hanem egy régóta működő kecskeméti büntetés-végrehajtási intézményé.

A „parkettás”, azaz a Bács-Kiskun megyei Büntetés-végrehajtási Intézet II. objektuma létezéséről kevesen tudnak, pedig az 1990-es évek óta üzemel. Ide kerültek az igazságszolgáltatás, a hatóságok és a fegyveres testületek megtévedt tagjai, az úgynevezett védett személyek. A kényelmi szolgáltatások miatt azonban a hely népszerű lett a gazdasági bűncselekmények miatt elítélt vállalkozók, tehetős üzletemberek között, és bennfentesek szerint nagyobb a politikusok rokonságába, közvetlen ismeretségi körébe tartozó elítéltek aránya is a többi magyar fegyintézethez képest. A kecskeméti afféle VIP-börtönné alakult az idők során, bár ezt hivatalosan senki sem ismeri el.

A bentlakóknak nem kell megküzdeniük a magyar büntetés-végrehajtási rendszer általános problémájával, a túlzsúfoltsággal: nincsenek szűk börtönzárkák, az 59 körletből 56 kényelmes egyszemélyes szobának is beillene. A fennmaradó három szobát kétágyasra alakították ki. A pozitívumok sorát bővíti az is, hogy ha a fogvatartott úgy dönt, el is hagyhatja az intézet területét. A többség őrfelügyelet nélkül mehet minden nap külsős munkahelyre.

Kecskemét, 2013. szeptember 24. Egy fogvatartott olvas a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet enyhébb végrehajtási szabályok alá tartozó körletében, Kecskeméten 2013. szeptember 18-án. MTI Fotó: Cseke Csilla
Egy fogvatartott olvas a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet enyhébb végrehajtási szabályok alá tartozó körletében

A nagyjából 60 fős intézményből jelenleg 15-en Táborfalvára járnak dolgozni. A fogvatartottakat a büntetés-végrehajtással kötött megállapodás alapján céges busszal utaztatják az üzemhez, ahol szinte a civil alkalmazottakhoz hasonló mozgásszabadságot élvezhetnek a két műszakban folyó munka idején.

Az elítéltek az utcára is szabadon kimehetnek. Ottjártunkkor többeket láttunk a nyitott kapu melletti dohányozó helyen, miközben fegyőr egyáltalán nem volt a láthatáron.

A Kecskeméttől félórányi autóútra fekvő Táborfalván a Ferroplast Kft. egy műanyag-feldolgozó és -fröccsöntő üzemet működtet. Táborfalva igazi mintaprojekt lett a büntetés-végrehajtás rendszerében: a Belügyminisztérium 2017-es Fogvatartottak reintegrációja című, uniós támogatásból szervezett konferenciáján az egyik előadó a cég ügyvezetője volt, aki igazi win-win vállalkozásként mutatta be az elítéltek alkalmazását.

Az előadás szerint a munkaerőhiánnyal küzdő kecskeméti térségben igen komoly eredménynek tekinthető, hogy a cég a megállapodásnak köszönhetően hosszútávon stabilizálni tudta saját munkaerő-utánpótlását. A fogvatartottakkal ráadásul képzett és olcsó munkaerőhöz jutottak. Nem véletlen, hogy az összesen 40 fős vállalkozás 20 elítélt alkalmazását vállalta.

A megállapodás mindkét félnek jó üzlet. A büntetés-végrehajtás is jelentős bevételhez juthat a kiszervezett munkások fizetéséből. A cég nettó 750 forintos díjat fizet a fogvatartottak minden egyes munkaórájáért a börtönnek, amely közben a fizetésekből is levesz napi 500 forintot rabtartás címén, így napi nettó 6000 forint bevételhez jut a Táborfalvára kiszervezett munkásokért. A fogvatartottak 260 forintos órabért kapnak, amivel 23-25 ezer forintot tudnak megkeresni havonta.

A 25 éve alapított Ferroplast Kft. forgalma az elmúlt években meredeken emelkedett, egyre közelebb került a milliárdos szinthez, és közben komoly nyereséget biztosított a tulajdonosoknak is. Az adózott eredmény 2015-2016-ban megközelítette az évi 100 milliót, de 2017-ben is 54 millió forint volt.

A kecskeméti fogvatartottakkal dolgozó Ferroplast Kft. egyik tulajdonosa, Füzesiné Gajdácsi Magdolna az egyik szomszédos Bács-Kiskun megyei börtön igazgatójának felesége. Füzesi Viktor ezredes az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetet vezeti.

Furcsa csavar, hogy a kecskeméti bv-intézet parancsnokának felesége viszont éppen az állampusztai börtönben működő gazdasági vállalkozásban kapott vezetői állást. Zachar Tibor felesége információink szerint az Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. tésztagyárának lett az üzemvezetője. A 2017-ben átadott tésztaüzem műszakonként közel egy tonna tarhonyát, csőtésztát, spagettit képes gyártani. Ez az üzem látja el az összes bv-intézetet száraztésztával.

Kecskemét, 2013. szeptember 24.
A Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet udvara Kecskeméten 2013. szeptember 18-án. Az udvaron álló facsemetéket a fogvatartottak gondozzák.
MTI Fotó: Cseke Csilla
A Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet udvara Kecskeméten 

A 24.hu megkereste a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát (BVOP), nem tartják-e összeférhetetlennek, hogy egy magasrangú bv-s vezető felesége és annak családja profitál a fogvatartottak munkájából.

A válasz szerint ez nem összeférhetetlen.

Az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka a jogszabályi előírásoknak megfelelően erről a tényről korábban tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát. Ennek a vizsgálata azt támasztotta alá, hogy nincsen összefonódás a beosztás és a vállalkozás vezetése között.

A BVOP szerint volt olyan időszak, amikor az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet jelenlegi parancsnoka a kecskeméti börtönben töltött be vezető beosztást, és akkor szüneteltették a szerződést. A BVOP azt is hangoztatta, hogy az állampusztai börtön parancsnokának a felesége csak ügyvezető a cégnél. Ezt az Opten cégnyilvántartó adatai azonban cáfolják: Gajdácsi Magdolna 2001 óta tulajdonostárs a táborfalvai kft.-ben. A BVOP azt is elismerte, hogy a kecskeméti parancsnok felesége közben az állampusztai börtöncégnél kapott vezetői állást, de a jelek szerint ez sem vet fel összeférhetetlenségi kérdést a bv rendszerében.                                                                                         (24.hu)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Íme hát! Ennyit a büntetés visszatartó erejéről!

Megjegyezzük, hogy a lakóközösség létszáma NEM IGAZÁN GYARAPODIK! Nincs alany!

No…! – majd rendszerváltás után lesz! Persze ők nem IDE, hanem “ODA”! – Csukotkára…

Ez a létesítmény meg jó lesz kollégiumnak!

“Aranykalitka jómadaraknak, nyitott ajtóval! “…ez nem összeférhetetlen…”” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com